Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-22 / 304. szám
Jól dolgoztak a PLSZ bízo^ságai Aktívák fehér asztalnál A háttérben egy feldíszített karácsonyfa állt. Ez a szokásos díszítés a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség évzáró összejön vételén. A PTISO Steindl Imre utcai nagytermében tartották az aktívák találkozóját, amely több Célt is szolgál. így most hallgatják meg a sportág elengedhetetlen segítői az elmúlt időszak értékelését, s fehér asztal mellett barátkoznak. Ignácz Gyula, a Pest Megyei Tanács ifjúsági és sportosztályának csoportvezetője, valamint Lőrincz József, az ISRI vezetője vett részt a kis ünnepségen. í j neveit Saiga Lajos, a PLSZ főtitkára nagyrészt azokat a tapasztalatokat ismertette, ‘amelyek a közelmútban a PLSZ elnökségi ülésén is elhangzottak. Dicséretesen működött a szövetség. s a bizottságok is jól ellátták feladatukat. A játékvezetők testületé közel száz tagot számlál. A tennivalók sorában a főtitkár az összhang fontosságára hívta fel a figyelmet. Azt a bírót, aki az egyik héten rosszul fújta a sípot, a következő fordulóban ne foglalkoztassák. Saiga Lajos ajándékot ad át Haffner Vladimírnak Az edző- és a technikai bizottság egyszemélyes testületként tevékenykedik. Ennek ellenére elismerés illeti tevékenységüket. Gulácsi Sándor, valamint Bartal Gábor sokat tesz a sportág érdekében. A technikai bizottság elnevezését a jövőben létesítménybizottságra változtatják majd. A szervezési és versenybizottság tagjai sokat dolgoznak, Derűs hangulatban az egykori sípmesterek, a játékvezető-bizottság tagjai: Lauber Gyula, Hídvégi Csongor, Tabányi János Spanyol lapvcleményck Mezey György távozásáról Mezey lemondott. Az újság értékelése szerint a magyar válogatott nem nyújtott tündöklő teljesítményt az utóbbi időben. Az eddigi két világ- bajnoki selejtezőből az Északírország elleni 'győzelem és a Málta elleni döntetlen mellett „vesztesjelölt” a többi mérkőzésen. Nyomorúságos benyomást keltettek a görögök elleni barátságos mérkőzésen, és a magyar klubcsapatok az európai kupamérkőzéseken nem örvendenek nagy tekintélynek, hiszen közülük egyetlenegy sem jutott el a negyeddöntőkig. ★ Rá ez László, a Dinamo Kijev csatára január közepétől a barcelonai Espanol játékosa lesz — írja az As című spanyol sportláp. Pedro Tomas, a klub Igazgatója közölte: jóllehet még hátravan néhány elintézendő formaság, Rácz három évre szerződést kötött az Espanol együttesével. Javier Clemente, a csapat edzője szeretné, ha a szovjet játékos röviddel megérkezése után a Barcelona elleni mérkőzésen már bemutatkozhatna. Hat hónapi ténykedés után lemondott a magyár válogatott szövetségi kapitánya — írja Budapestről keltezett tudósításában az El Pais. A legtekintélyesebb spanyol politikai napilap utal arra, hogy a magyar labdarúgás élvonalában kirobbant búndabotrány eddig negyven játékost és szakvezetőt érintett. Idézi Mezey György szavait, amelyek szerint a botrány dönté- X sét csak csekély mértékben érintette, és hogy távozásának fő oka a Magyar Labdarúgó Szövetség ■ támogatásának hiánya volt. Az El Pais idézi a Népszabadság megállapításait, ahol a süllyedő hajó elhagyásával Vádolják az edzőt. Helyt ad Garaba. Imre megjegyzésének is, amely katasztrofálisnak minősíti a magyar labdarúgás állapotát Mezey távozásával. A Marisa című madridi sportnapilap háromhasábos fényképes hírben tudatja, hogy Az ElMü észak-pesti üzemigazgatóság felvesz az üzemigazgatósági központjába műszaki rajzolót, rajzmásolót, az újpesti és □ rákospalotai kirendeltségére villanyszerelő szakmunkásokat, az újpesti szerelésvezetöségére villanyszerelő szak-, betanított és segédmunkásokat lelentkezm lehet a személyzeti vezetőnél, cim: Budapest IV (Újpest) Tó u, 7. Telefon: 691-511, 126-os mellék. Vidékiek! A Pátria Nyomda a Buda pest-Esztergom vasútvonal óbudai rrteaóHöiáho? közeli nyomtatványraktárába, könnyű, tiszto fizikai munkára felvesz betanított munkásokat Jelentkezés a 140-870-es telefonon. tennivalójuk bőven akad. A versenykiírás és sorsolás elkészítése mellett az eredmények regisztrálása többek között a feladatuk. A fegyelmi bizottságoknak — sajnos — ugyancsak kijut a munkából. A pályán előadódó sportszerűtlenségek hétről hétre ítélkezésre késztetik a megyei első, valamint másodosztállyal foglalkozó testületet. Velük kapcsolatban az az észrevétel hangzott el: elég gyakran felfüggesztve hozzák az eltiltást, helyesebb lenne ezen változtatni, 1 s a büntetés azonnali hatálybalépését elrendelni. Öregfiúk-tcrv Az utánpótlás-bizottságról még az MLSZ is elismerően vélekedett. Az öregfiúk-baj- nokság ősztől zajlik megyénkben, s az új bizottság első féléve elsősorban a tapasztalat- szerzés jegyében telt el. Jó néhány elképzelés született, hogyan lehetne még vonzóbbá, érdekesebbé tenni a küzdelmet, s a jelenlegi harminc csapat mellé újabbakat toborozni. A bajnokság őszi idénye a kupamérkőzésekkel egyetemben rendben lezajlott. A tapasztalatok azt mutatják:.megfelelő a megyei első. oszitály 16-os, s második vonal két 14-es létszáma. Gazdag nemzetközi műsort bonyolít le a megye. Ajándékozás Ignácz Gyula, a PTISO csoportvezetője megemlítette a huszonnégy megyei szövetség vezetőinek közelmúltban tartott összejövetelét. A legjobbak sorában említették a labdarúgást. öt másik szövetséggel együtt. Szerinte a focistákat egyedül illeti az elsőség, a jelképes pálma. Kitűnően dolgoznak, a legtöbb csapat, a legtöbb esemény, s ezzel párhuzamosan a legtöbb aktíva náluk található. E hozzászólás folytatásának tekinthetjük a következő aktust: szokás , szerint a PLSZ elnöksége ajándékokkal kedveskedett a sportág mintegy félszáz segítőjének. Kép és szöveg: Reitter László 1INNÉN-ONNAN 1988. DECEMBER 22. Karácsonykor Vecsési foci December 26-án, hétfőn 8.30- kor kispályás labdarúgó-vil- lámtornát rendeznek Vecsé- sen, a Petőfi Téri Általános Iskola tornatermében. Nevezni a helyszínen vagy előzetesen a Parking étteremben lehet. O Indianapolisban befejeződött az idén életre hívott úszó Világkupasorozat. A harmadik napon két magyar úszó szerepelt, mindketten a 200 méteres mellúszásban. Gütt- ler Károly — ezen a távon, amely nem a fő száma —- 2:21.79 perccel az 5. helyet szerezte meg, Debnár Tamást pedig kizárták. Hogy miért, arról nem tesz említést a Reuter jelentése. 9 Egymillió dollárt ajánlott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a japán Brother Industries cég a jövőbeni olimpiai múzeum felépítésére. Az erről szóló jelképes csekket átadták Juan Antonio Samaranchnak, a NOB elnökének. O Indianapolisban nyilvünossá- ra hozták a legmagasabb amerikai sportkitüntetés, a Sullivan Díj jelöltjeit, s köztük több olyan kiváló olimpikon is található, mint a rövidtávfutó Florence Griffith- Joyner, az úszó Matt Biondi és Janet Evans. A trófeát 1930. óta minden évben az Amatőr Sportolók Szövetsége (AAU) márciusi ünnepi bankettjén adják át. • A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közli, hogy az 52. heti totószelvényről a 9. számú, Norwich —West Ham United mérkőzést törölték. Helyette a 14. számú, Chelsea—Ipswich mérkőzés számít főmérkőzésnek. A plusz egy szempontjából a 15-ös számú mérkőzést veszik figyelembe. 9 Colin Moynihan brit sportminiszter nem támogatja az angol labdarúgóklubok visszatérését az európai pályákra, amennyiben az egyesületeket tömörítő liga nem fogadja el a szurkolói igazolványok kötelezővé tételét. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a brit kormány álláspontjától tette függővé az 1985. óta érvényes tiltás feloldását. A.Heysel stadionban történt véres események óta nem engedélyezik angol csapatok részvételét az európai kupasorozatokon. Pályaépííők Jutalom Évről évre meghirdeti a SZOT testnevelési és sportosztálya társadalmi sport- létesítmény akcióját. Idén ennek keretében 195 új pálya, terem vagy csarnok készült. A napokban tartott díjkiosztón Pest megyeieket is jutalmaztak, ötvenezer forint díjazásban részesült a Pilishegyi Állami Gazdaság szakszervezeti bizottsága (Piliscsa- ba), 20 ezerben pedig két általános iskola: a farmo- si és a tápiószentmártoni. A hírmondó nehez ellenfele Légiósok nélkül Szerdán még híre-hamva sem volt az ünnepi hangulatnak a Magyar Kézilabda Szö- vetségbeh, ahol két és fél órás ligaértekezleten vitatták meg a férfiválogatott helyzetét. A szerződését meghosszabbító Mocsai Lajos szövetségi kapitányt sikerült telefonvégre kapni. — Rendkívül eseménydúsak a napok sportágunkban még az év utolsó napjaiban Is — mondta Mocsai. — Elég csak a hét végén lezajlott európai kupavisszavágókat említenem, amelyek tovább szaporították csalódásaim számát. A már kiesett Debreceni Dózsa (belga ellenféllel szemben) után most a bajnok Rába ETO szállította a hideg zuhanyt. Meggyőződésem. hogy kellő összpontosítással mind a három csapat még versenyben lehetne. Ezzel szemben hírmondónak maradt a VÁÉV-Bramac, amely a keddi sorsoláson rendkívül kemény ellenfelet kapott, a tavalyi BEK-döntős nyugatnémet TŰSEM Essen együttesében. Bár kétségkívül az esseniek az esélyesebbek, mégis kíváncsian várom, mire is képes a fiatalok és idősebbek ambiciózus gárdáját pályára küldő veszprémi klub. A kapitány arról is szólt, hogy naprakészen elfogadták a következő. 1990. február 28-án, Csehszlovákiában megkezdődő világbajnokság előkészületi terveit. Bár az edzőktől előzetesen kérte a javaslatokat, kiMocsal Lajos 1985 őszétől dirigálja a magyar válogatottat (A szerző felvétele) egészítéseket az új válogatott keret összetételét illetően, ebben a kérdésben nem mutatkozott kellő aktivitás. Az élvonalbeli klubok szakvezetőitől január folyamán még yár- ják az írásos javaslatokat a válogatottak személyét illetően. _____ A z e heti háromnapos edzéssorozatot követően egyébként januárban folytatódik a munka. amely során január 16-tól az NSZK-ban edzőtáborozik a jelenleg 22 tagú válogatott keret. A nyugatnémet túrán Mocsai egyetlen légiósra sem számít Jocha Károly Felszabadulási Kupa Nagy és Cseke nyert A győztes dömsödi Nagy Zoltán (Reitter László felvétele) Aszódon negyedik alkalommal rendezték meg a Felszabadulási Kupát. A felnőtteknél 34, az ifjúságiaknál 22 sakkozó vett részt a 2X15 perces, kilencfordulós, svájci rendszerű viadalon. A versenyzőket Kiss Károly, az Aszódi Sportkör elnöke köszöntötte. A résztvevők egyperces néma felállással Mindennapos testedzés Egészségvédők egyesülete A magyar lakosság egészségi állapotáról az utóbbi években cseppet sem szívderítő statisztikák láttak napvilágot, tükreként az egyre aggasztóbbá váló helyzetnek. Hogy a minősítésben semmi túlzás nincs, azt újólag egy szerdai sajtófogadáson támasztották alá sok-sok riasztó adattal a legillcíékcscbbck: a tudomány emberei. A Magyar Egészségvédők Sportegyesületének vezetői abból az alkalomból, adtak tájékoztatást, hogy korábbi bejelentésüknek megfelelően országos szövetséggé alakulnak át. Ügy látják, ééljaikat, így átfogó egészségvédő programjuk megvalósítását, egyáltalán tevékenységük hatásosabbá tételét egy országos szövetség jobban szolgálhatja. Mert teendő van, lenne bőséggel. Dr. Barna Mária egyetemi tanár bevezetőjét azzal kezdte, hogy az egész világon a népesség számát tekintve Magyar- országon halnak meg a legtöbben infarktusban, és sajnálatos módon ugyancsak az élbolyban vagyunk Európában a 35 és 40 év közötti életkorban elhunytak arányát illetően. Legalább ennyire megdöbbentő, hogy a 15 év alatti cukorbetegek száma megkétszereződött az utolsó tíz esztendőben. Dr. Nemessuri Mihály, a Magyar Egészségvédők Sportegyesületének elnöke azzal folytatta, hogy 1901-ben voltunk a legtöbben Magyarországon, azóta állandóan fogyunk! Ebben nyilván szerepe van annak is, hogy a lakosságnak nagyjából egyharmada dohányzik (az orvosoknál még magasabb az arány!), és legalább 300 ezer a depressziósok száma. Ugyancsak statisztikai tény. hogy a magyarok túlnyomó többsége fáradtan kezdi a napot. Ezek a kiragadott adatok is érthetővé teszik, miért tört lándzsát a sajtófogadás minden felszólalója az egészség óvása, és az egyszerű sportnál többet jelentő egészségvédő programok általánossá tétele mellett, amelyek a testi, lelki jólétet biztosítják. Ilyen céllal jött létre először Budapesten egészségvédő klub, amelyet aztán újabbak követtek országszerte. Jelenleg 15 ilyen központ működik, ám számukat növelni kívánják, párhuzamosan azzal, hogy mind nagyobb tömegeket igyekeznék megnyerni maguknak. Az ötéves egészségterv megállapításai között olvasható például, hogy a fő feladat a testi és lelki edzettség jobbítása. ehhez az első lépcső a kipihen tség, a nyugodtság, a türelem. Az egészség nélkülözhetetlen, semmivel sem pótolható'eleme a mindennapos testedzés, a kocogás, a futás, az erdőjárás. A sajtófogadást követően nyilvános tanácskozásra ültek össze 12 egészségvédő szervezet képviselői, akik megszavazták az országos sportszövetség megalakulását. A szövetség szervezési és módszertani központként fog tevékenykedni, úgy, hogy a társuló egészségvédő szervezetek megtartják önállóságukat. adóztak a december 11-én elhunyt Szálkái Dezsőnek, a megyei sakk- szövetség elnökségi tagjának, versenybírónak. Közel nyolcórás küzdelem után új név került a kupára. Ifjúságiak: 1. Cseke Richárd (Du- naharaszti) 5,5, 2—3. Homoki Gábor (Hévlzgyörk), Cselőtel Tamás (Fót) 5, 4. Beleez Ágota (Isaszeg) 4,5, 5—7. Kada Péter (Iklad), Kuli László, Deák Tibor (dunakesziek) 4. Felnóttek: 1. Nagy Zoltán (Dömsöd) 7,5, 2. kovács István (Dunaharaszti) 7,5, 3—4. Seres Béla, dr. Hetéhyi Géza (Dunavarsány) 7, 5. Szován Károly (Fót) 6,5, 6. Moso- nyi István (Dunavarsány) 6,5, 7. ifj. Molnár Sándor (Dunakeszi) 5,6 ponttal. A díjakat Solymosi László, a megyei sakkszövetség elnöke adta át. Az év utolsó eseménye december 26-án 9 órától Szentendrén a Go- lán István-emlékverseny lesz. A váci általános Iskolások közül 1981-ben a Gábor- és a Báthory- lskola sakkozói kapcsolódtak be a leghamarabb a Pest megyei általános iskolai sakkcsapatbajnokságba. Teltek-múltak az évek, 1986- ban a Radnóti, majd 1987-ben a Juhász csapata jelentkezett. Az Idei küzdelemben két iskola, a Juhász és a Radnóti csapata jutott a döntőbe, ahol hat csapat küzd körmérkőzéses formában a 10. megyei általános Iskolai sakkcsapatbajnoki címért. A döntő első felvonása Zsámbé- kon volt. Az első fordulóban találkozott a Juhász és a Radnóti csapata. A rangadót a Juhász-iskola nyerte, 3:0-ra. A győzelem után azonban már nem ment olyan jól, és a 4. helyen végeztek nyolc ponttal (Cseke, Űri, Békái összeállításban) . A Radnótinak a vereséggel vett rajt után semmi sem sikerült, és csak a negyedik fordulóban tudták megszerezni az első pontot, így a hatodik helyen várják a folytatást. A döntő második fordulója jövőre, február 4-én Vácon, a Juhász-iskolában lesz. S. L. Veretlenül Tököl vezet A Szigetszentmlklós—Ráckeve körzeti labdarúgó-bajnokság őszi végeredménye: Ifjúsági 1. Dunaharaszti 9 8 - 1 39- 9 16 2. Délegyháza 9 6 2 1 28-14 14 3. Kiskunlacháza 9 5 2 2 35-11 13 4. Ráckeve 9 5 2 2 21-10 12 5. Taksony 9513 38-15 11 6. Tököl 9 4 14 15-17 9 7. Majosháza 9315 31-34 7 8. Szigethalom 9 2 16 25-23 5 9. Szigetbecse 9 117 7-51 3 10. Apaj 9-18 3-48 1 Felnőtt I. Tököl 11 8 3 30- 7 19 2. Délegyháza 11 6 2 3 38-25 14 3. Szigethalom 11 4 5 2 20-15 13 4. Apaj 11 5 3 3 21-17 13 5. Ráckeve 11 4 4 3 21-17 12 6. Taksony 13 6 2 15-16 12 7. Kiskunlacháza 115 15 21-13 11 8. Dunaharaszti 11 3 4 4 20-23 10 9. Majosháza 11 2 4 5 15-29 8 10. Dunavarsány 11 4 1 6 13-24 7 11. Aporka 11 1 4 6 11-31 6 12. Szigetbecse 11 1 3 7 20-27 5 Dunavarsánytól 2 pont levonva.