Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-20 / 302. szám
Fenyővásár az áruháznál Ki emlékszik már a rögzített árú fenyőfára? Most ahány üzlet, annyiféle áru, annyi ár. A vásárlók állítólag jól járnak, mert válogathatnak. Ezt a lehetőséget kínálják például az Ifjúsági ABC melletti fenyőfavásárban is. (Varga Irén felvétele) Egerek és emfeerek Munkában a gázmesterek A kártevők irtása, úgy tűnik, egyike a legjövedelmezőbb tevékenységeknek. Ezt már abból is sejteni lehet, hogy országszerte sok munkacsoport alakult erre a célra, közöttük élénk a verseny a sterilizálandó területekért. Állításunkat Nagykőrösön számokkal is alá tudjak támasztani. Az Arany János Tsz gázmesterei, fertőtlenítő szakemberei, összesen kilenc személy, idén 12 millió forintárbevételt ért el szép nyereség-' gél, s ez az összeg duplája az első években elért forgalomnak. Induláskor 600 ezer forint működési segélyt kaptak a szövetkezettől, ezt a pénzt fél év alatt az utolsó fillérig visszafizették. A Kákái Zoltán gázmester irányításával dolgozó részleg elsősorban Bács-Kiskun és Pest megyében vállal feladatokat, de ezenkívül még vagy 150 kilométer sugarú körben hat megyében ismerik már őket. Nagykőrösön a szövőlepke irtása az ismétlődő reszortjuk, a mezőgazdasági üzemekben legyek és rágcsálók irtása a fő feladatuk. Az idei őszön eddig, mintegy 50 ezer tonna szemes terményt egérte- lenítettek. Tavasszal, ősszel látványos a munkájuk, a nagy- gazdaságok földjein patronnal ■robbantják, terítik szét a tonnás trágyakupacokat. —ay Két egyesület « Pályázatnyerők A Pest Megyei Diáksport Tanács Nagykőrösön tartotta ülését. A szabadtéri és fedett sportlétesítmények fejlesztésére kiírt pályázatra értkezett levelek elbírálására itt került sor. A városból a Magyar Diáksport Szövetség pályázatára négy jelentkezés akadt, amelyre a megye fejkvótaszerű elosztással 61 ezer forintot adott. Ebből 40 ezret a Rákóczi DSK és 21 ezret az Arany Tsz SE 'kyokushin- kai karateklubja kapott egyhangú döntéssel. A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖN KIADÁS* A XXXII. ÉVFOLYAM, 302. SZÁM 1988. DECEMBER 20., KEDD Kiszabása nem gazdaságos Három csavar fogja az égőfejet Az Adnák a jót, de nem kell a piacon című, december 7-én megjelent írásunk állítólag információs tőröket hagyott maga után. Ez azt jelenti, hogy további részletek is érdeklik a közvéleményt az Arany János Tsz vasipari részlegében gyártott kazánokkal kapcsolatban. Ebből is feltételezhető tehát, hogy a korszerű, takarékos tüzeléstechnikai alkalmatosságoknak Nagykőrösön is jövőjük van. Kovács Sándor fő- ágazatvezetőt kérdeztük Ismét. © írásunkban kicsit lebecsültük kazánjaik várható élettartamát. Voltaképpen hány évet jósolnak nekik? — Lemezeik vastagságából adódóan elméletileg 30—35 évet is kibírnak, de ha ennek csak kétharmadát számoljuk, már akkor is tisztességes teljesítményről beszélhetünk. Az ÉTI és a Megamorv kazánok közötti árkülönbözet körülbelül tíz év alatt térül meg a takarékosabb tüzelőfelhasználásból következően. © Mivel indokolják, hogy az önök gyártmányai drágábbak? — Részben a nagyobb anyagigénnyel, azonkívül sok a hulladék, a fémlemezek szabása a konstrukcióból eredően nem igazán gazdaságos. Különösen a legkisebbeknek, az M—15-ősöknek rossz emiatt a termelői árképzése, őszintén szólva ezt a típust legjobb lenne törölni a sorozatból. Az M—45-ösök gyártása már sokkal jobb haszonnal jár, valószínűleg a későbbiekben is ezekre lesz több igény, két-há- rom otthon együttes fűtésére alkalmasak. © A jelzésszámok mit takarnak? — Inkább csak nagyságrendileg utalnak a kilowattban kifejezett teljesítményre. A valóságban 6—8 ezer wattal tudnak többet, mint amire a típusjelzés utal. © Milyen hibák fordulhatnak elő ezeknél a kazánoknál? — Mint a múltkor is említettem, működésükről még kevés a tapasztalatunk, de azt merem mondani, hogy a kazántestekkel aligha adódik probléma. Tudniillik a próbaüzem 5 atmoszféra pyomáson történik, ekkora igénybevételkor minden hiba előjön. Természetesen a finom szerkezetű égőfejekkel már hamarabb lehet gond. Ezeket a Prométeusz Tüzeléstechnikai Vállalatnál állítják be, és a vásárlástól számítva éppúgy 18 hónapos garanciát élveznek, mint a kazántestek. © Mint ismeretes, gáz- és olajégős kivitelben készülnek a Megamorv kazánok. Az átállítás mennyire komplikált és milyen költséges? — Ä feltaláló nagyon praktikusan oldotta meg a dolgot. Az égőfejet mindössze három recéscsavar fogja, a csere könnyen megoldható. E mozzanatnak nyilván csalt ott van jelentősége, ahol olajtüzelésről térnek át a. földgázra, vagy netán a gázszolgáltatás akadozása miatt kell időlegesen olajra váltani. Az olajégők ára a legkisebb típusoknál megközelíti a 16 ezer forintot, a gázégő a 24 ezret. A Ganz Művek most új, legalább harmadával ol- csóhb »égőkkel jelentkezett a piacon, ezek alkalmazásával a mi kazánjaink is olcsóbbá tehetők. © A szabályozórendszer milyen paraméterek szerint működik? — A külső léghőmérséklet függvényében befolyásolja a fűtőrendszer vizének hőmérsékletét. Természetesen szobai A z öreg kinyitotta a'Szemét. Nem gondolt semmire, ahogy az ágyon feküdt, csak belenézett a csendbe. Túl volt a nyolcvanon. Sok mindent átélt már, de megfontoltsága, hűvös logikája, végtelen nyugalma sohasem hagyta cserben.t A legnehezebb pillanatokban is hű tudott maradni önmagához, s talán ennek köszönhette, hogy még mindig itt van Csak hát. amíg fiatal volt, addig tudta hogy mit akar, miért harcol. Ma már semmit sem tud Hat hónapja, hogy a felesége meghalt. Azóta búskomorság. mosolvtalan hétköznapok jellemezték az életét. Három gyermeket neveltek fel együtt. Kettő ma is él . Igaz. messzire kerültek a családi fészektől, de azért ők ketten, az asz- szonnyal, jól megvoltak a faluban. Ünnep volt, ha a gyerekek az unokákkal megjöttek a régi házba. . Ilyenkor nem számított a lárma a hangoskodás. Pedig az öreg szerette a csendet és a nyugalmat. De az unokáit még jobban ... Amikor csaknem ötven esztendei házasság után a felesége halálakor egyszer csak magára maradt, a nagyobbik fia összecsomagolta a ruháit meg amit még fontosnak talált, és behozta ide a városba De más ez a világ! Itt a lakótelepi ház második emeletén úgy él, mint akit börtönbe zártak. Nincsenek gyümölcsfák az épület előtt, nem nyílnak virágok, még a madarak elkerülik ezt a helvet. A léo'sőházban szinte alig fogadják a köszönését, az emberek a dolguk után rohannak, idegesek. türelmetlenek Otthon, ha szén idő volt, kiült a kispadra a házuk előtt és nézelődött Jött . a szomszéd, az ismerősök, mindenkivel szót tudott váltani Itt. meg ha valamihez kedve támad rászól a fia vagy a menye, hogv .papa. ez itt nem szokás, ezt nem így kell...” Az unokái is megváltoztak Alig érti már a szavukat Neki az. hogy számítógép meg hogv video semmit sem mondanak Egész életében a földet művelte, tudta hogy mikor és hogyan kell a szőlőt, a gyümölcsfákat kezelni, mikor jön el a szántás, a vetés ideje, de máshoz nemigen ért Ezek a gyerev Hazafeléi?) kék meg csak néznek rá. ha ilyesmit említ... Azt mondják, hogy ott van a piac, minek görnyedni annyit a kertben. Csak hát ma már, amikor minden olyan drága, nem lehet csupán a piacról élni. A fia tudja ezt, ezért is nem adták el a régi falusi házat. . . Ha a kert már nem is olyan, mint régen, azért sok minden megterem benne. Az ősszel, amikor utoljára ott jártak, még összeszedték a termést Minden ott van a pincében. Ide a második emeletre, alig hoztak magukkal valamit. Az a néhány kilónyi alma is tönkrement, amit a kosárkába tettek a gyerekek számára. Meg aztán hely sincs . Az öreg a falat bámulta és a feleségére gondolt. Mindig azt hitte, hogy ő fog korábban elköszönni a világtól és nem a társa, de a dolgok másként alakultak , . Szomorúság tört rá. Úgy érezte, vissza kell mennie a faluba. Oda, ahol az egész élete tovagördült, ahol tudott örülni és ahol sok-sok keserűség is érte ..Juliska is ezt akarná”, gondolta Csakhogy a felesége már semmit sem akart. Bár az öreg sokszor álmodott vele .. A másik szobában megszólalt az ébresztőóra A csörgés széttépte gondolatainak láncát. Tudta, hogy fél hét van Kati. a menve mindig ekkor kel fel Nyolcra jár a hivatalba Jóska, a fia éjszakás, nincs még itthon Kilenc óra is van hogy álmosan, fáradtan hazatér. Micsoda élet. alig találkozik a feleségével! Az öreg hallotta, amint a másik szobában az aszony felkel és ébreszti a gyerekeket Középiskolás mind a kettő, a nagyobbik már utolsó éves... Építész akar lenni Szép dolog, de ha ilyen .dobozokat" fog tervezni, mint ez is akkor jobb. ha más foglalkozást választ, gondolta. Feküdt az ágyon és hallgatta az áts/űrődő neszeket Egy óra múlva már csend lesz. mindenki a dolgára siet A konvhában az asztalon ott várja majd a reggelije, amit Kati sebtiben elkészített, mielőtt indult volna... Tudta, hogy most senki sem fogja zavarni, hiszen a papának pihennie kell, aludjon csak. De egész életében hajnalban kelt. miért éppen most lustálkodjon? Lassan itt a karácsony ... Mennyi idő még. talán két-három hét... ? Igen, az ünnepeket nem töltheti máshol, csak a faluban. Ügy, mint régen. Juliskával Ott legalább ismer mindenkit, az emberek is má- sabbak. Jc ez a lakás. Kényelmes. Meg szép is, de hiányzik valami belőle. Hiába igyekszik a fia meg a menye mindig a kedvében járni, csak teher ő nekik . Meg is mondja, ha maid utánajönnek, hogy nem akar többé elmenni a házától. Amíg mozdulni tud, ellátja ő magát... Az idő lassan tovakullogott. Behallatszott a szobába az unokái búcsúzása, amint az iskolába indultak. Az öreg tudta, hogy az anyjuk sem időzik már sokat a lakásban Készülődni kezdett. Felkelt, a szekrényhez ment. Kivette megkopott öltönyét. Áz inget meg a fehérneműket is az ágyra tette. Most valahogy jobb kedve lett. Fürgébben mozgott, mint máskor. A menye közben elment. Az öreg megvárta, amíg kiért a ház elé. A szoba ablakából nézett az asszony után. Szerette volna megköszönni az eddigi gondoskodást, de tudta, hogy nem teheti Akkor nem engedik el. Pedig ez a város . ,. Kiment a fürdőszobába és rendbe szedte magát A konyhába is benézett, de csak néhány kortvnyi kakaót ivott, mást nem kívánt mast izgalmában A szobában összeszedett pár személyes tárgyat, aztán visszasietett az előtérbe és magához vette a lakás kulcsait. A télikabátja már raita volt. hogy induljon. de eszébe jutott, hogy ott hagyta a felesége fényképét az ágya mellett Mast nem nézegette. mint máskor, hanem gyorsan a zsebébe tette és kifelé indult Gondosan bezárta a lakást, majd a kulcsot bedobta a bejárati ajtón lévő postaszekrénvbe Soha még nem ért le a második emeletről ilven gvorsan H deg decemberi szél vágott az arcába. amikor elindult a pályaudvar irányába... Csitári János termosztát beiktatása is lehetséges. @ Mostanában hogy alakul az értékesítés? — Ha lassan is, de azért fogy a készlet. Többnyire a 45-ösök után érdeklődnek az ország távoli helységeiből is. Véleményünk szerint a most folyamatban lévő gázprogramok befejezése után számíthatunk nagyobb keresletre. —ay A nevelési tanácsadóban Megbízott vezető A városi nevelési tanácsadó igazgatói posztja megüresedett, miután addigi vezetőjét a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatójává nevezték ki. A legutóbbi tanácsi végrehajtó bizottsági ülésen ezért Dajka Ambrus- nét bízták meg a tanácsadó vezetésével. A pedagógus körzeti munkaközösség-vezetőként kiemelkedő szakmai fel- készültségről tett tanúbizonyságot. Munkáját többek között Kiváló Dolgozó s Kiváló Pedagógus kitüntetéssel ismerték el. Kertészettörténet Múzeumi kiállítás Az év utolsó állandó kiállításának rendezése fejeződött be a Mezőgazdasági Múzeumban. A kertészet története Magyarországon című kiállítás az újkőkortól napjainkig követi nyomon a hazai kertészeti kultúra fejlődését. Mivel a kertészeti növények termesztése évszázadokon keresztül alig különült el egymástól, az egyes növények, illetve ültetvények művelésének munkáját csak a XIX. századtól mutatják be külön-külön tárlókban. A kiállítás szemlélteti a kertészeti szakirodalom, a szakoktatás és a kutatás fejlődését is. Külön foglalkozik azokkal a tudnivalókkal, amelyek az egészséges táplálkozáshoz szükséges növények termelésével kapcsolatosak. A kiállításon a gyö- mölcstartósítás úgynevezett aszalóházi módszerét, a konzerválás ősi eljárását is bemutatják. Szintén láthatják majd az érdeklődők a gyógynövények tartósításának népi megoldásait, s harmincféle régi ételreceptet. Az új kertészeti kiállítást december 20-tól tekinthetik meg az érdeklődők. Mozi December 20-án, a nagyteremben: A kicsi kocsi Monte- Carlóba megy. Színes, szinkronizált amerikai filmvígjá- ték. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdióteremben: Sír az út előttem III. (Keresztúton). Magyar dokumentumfilm a bukovinai székelyekről, fél 6- kor. Színházi előadás December 20-álí, a kecske, méti Katona József Színházban este 7 órakor: Csárdás- királynő. Páger Antal-bérlet. Helyi támogatás Lakásvásárlás, -építés Ez a cikkünk a maga nemében az utolsó: ezúttal közöljük utoljára utólag a lakásépítés és -vásárlás helyi támogatása iránti igények elbírálásának végeredményét. A tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi döntése értelmében az erről szóló listát a jövőben még a jogerőre emelkedés előtt nyilvánosságra hozzák, többek között a Nagykőrösi Hírlapban is. E nyilvánossággal az esetleg előfordulható visszaéléseket, illetve azok lehetőségét kívánják megelőzni. Ezek után nézzük a legutóbbi listát. Bács Tamás áfész-felszolgáló és felesége, Varga Éva takarékszövetkezeti ügyintéző. Százezer forint kamatmentes kölcsönt kaptak OTP-lakás vásárlására. Fehér Balázs Volán TBF autószerelő és felesége, Kovács Erzsébet Pest Megyei Csecsemőotthon, gyermekgondozónő. Három gyermekük van. A Csíkvár-dülőben építkeztek, az ehhez felvett bankkölcsönt váltják ki a most megkapott 50 ezer forintos kamatmentes kölcsönnel és 50 ezer forintos vissza nem térítendő támogatással. Halász Sándor egyéni gazdálkodó és felesége, Farkas Irén, a takarékszövetkezet előadója. Családi házat építenek, ehhez 100 ezer forint kamatmentes kölcsönt kaptak. Józanné Pantó Edit, a Kecskeméti Hungária Biztosító dolgozója. Egy gyermeket nevel. OTP-lakás- ban lakik, a most megítélt 56 ezer forint kamatmentes kölcsönből az OTP-nél fennálló kölcsönt csökkenti. A tanács által megszavazott pénzt 5 év múlva kell csak törlesztenie. Kallik Zoltán konzervgyári kazánfűtő és felesége, Várkonyi Borbála, a Sütőipari Vállalat árukiadó raktárosa. Két gyermekük van. A most megszavazott 100 ezer forintos kamatmentes kölcsönnel (amelynek visszafizetését 5 év múlva kezdik el) OTP-lakást vásárolnak. Kovács András, a Volán TBF szerelője és felesége, Szűcs irma, a Trakis betanított tekercselője. Egy gyermekkel OTP-lakást vásárolnak, Ehhez 100 ezer forint kamatmentes kölcsönt kaptak. Krétai László, a Kecskeméti Szék- és Kárpitosipari Vállalat tmk-csoportvezetője és felesége, Vincze Erzsébet, a Nagykőrösi Tanács pénzügyi előadója. Egy gyermekük van, 70 ezer forint kamatmentes kölcsönt kaptak, amivel a lakásuk vásárlásához fölvett bankkölcsönt váltják ki. Patonai János, a Duna Volán gépkocsivezetője és felesége, Farkas Gabriella. Két gyermeket nevelnek. A most kapott 100 ezer forint kamatmentes kölcsönnel OTP-lakást vásárolnak. Mihály László bazár- és rövidáru kereskedő és felesége. Raffael Irén háztartásbeli, két gyermeket nevelnek. 100 ezer forint kamatmentes kölcsönt kaptak megkezdett. építkezésük befejezéséhez. Rácz László, a MÁV kecskeméti pályamunkása és élettársa, Zsákaí Aranka, öt gyermeket nevelnek. OTP-lakást vásárolnak, ehhez 80 ezer forint kamatmentes kölcsönt kaptak. Rostás Mária, a Nagykőrösi Konzervgyár segédmunkása és élettársa, Kecskés Géza, a VGV parkgondozója, három gyermeket neveinek. 100 ezer forintos kamatmentes kölcsönt és 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kaptak OTP-lakás vásárlásához. Vári Zoltán, a Mészáros Tsz állatgondozója és felesége, Magyar Eszter, a gyógyszertárban asszisztensnő, két gyermeket nevel. Lakásbővítést szeretnének végeztetni, ehhez 50 ezer forint kamatmentes kölcsönt és 50 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kaptak. A tanács végrehajtó bizottsága hat családnak azért utasította el kérelmét, mert a jogos lakásigény mértékének felső határát meghaladó lakóházhoz óhajtottak támogatást. További négy családnak pedig azért, mert az egy főre jutó havi jövedelem, illetve a meglévő vagyontárgyaik értéke a tanácsrendeletben meghatározott értéket meghaladja. Keddi sportműsor Kosárlabda. Gimnáziumi labdajátékterem. 15.15: Nk. Gimnázium—Váci Gimnázium, V. korcsoportos diákleány bajnoki döntő, visszavágó mérkőzés. Szilveszteri programot ajánlunk az Omnibusz Utazási Iroda szervezésében. December 31-én az Erkel Színházban Nagy Bandó-kabaré. Színházi előadás után szilveszteri' éjszaka a Dunapark étteremben, szilveszteri vacsorával, hangulatos varieté- és kabaréműsorral. tánc reggelig. Utasainkat Nagykőrösről, Ceglédről és Monorról várjuk. Az autóbusz a fenti Volánbusz autó- busz-álilomásokról indul Budapestre és oda szállítja vissza utasainkat. Töltse velünk az év végét. Rendkívül kedvezményes ajánlatunk irányára: 1700 Ft. Felvilágosítás és jelentkezés a fenti fiókirodáinkban. a Volánbusz autóbuszállomásokon. Társ az úton: Omnibusz. ISSN' 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap)