Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-20 / 302. szám
4 1988. DECEMBER 20., KEDD Kézen fogva hozzák a szüleiket Az áremelkedés haszna A megyei honismereti mozgalom rendszeresen megtartott munkabizottsági üléseinek egyike az elmúlt hónapban Szob nagyközség könyvtárában volt. Hogy miért pont itt.,,? Talán egyetleh számadattal is érzékeltetni lehet. Míg a szobi könyvtár évi 100 ezer forintot fordít könyv- állományának fejlesztésére, addig a Pest Megyei Levéltárnak ugyanerre a célra csak negyvenezer jut. Ennek a ténynek a feltárásával persze nem a levéltár fenntartóinak elmarasztalását, hanem a szobi : könyvtár pártfogóinak dicséretes igyekezetét kívántam hangsúlyozni. Hogy kik a könyvtár hivatalos pártfogói? Természetesen a tanácsiak; a tanácselnök Ritzl Ferenc és Fekete Ottóné, a pénzügyi csoport vezetője személyében. Ahhoz azonban, hogy egy könyvtár jól „üzemeljen”, szükség van egy olyan vezetőre is, mint Szobon Mándli Gyula, aki e munkája mellett mellesleg népfronttitkár és vezeti a honismereti szakkört is. Szob nagyközség lélekszá- ma két társközségével — Ipolydamásd és Márianosztra — együtt, úgy ötezer körül van. Az elnéptelenedett társközségekben — ahová az utóbbi időben örvendetesen megindult a fiatalok visszatelepe- dése — a nagyközségnek fiók- könyvtárai vannak. Tehát abban az említett százezerben benne van az iskolák (szobi, márianosztrai) és a két. klub könyvellátása is. És persze a technikai fejlesztés, jelenleg ugyan még a szomszédos művelődési házból kérik kölcsön a videót egv-egy alkalomra, reménykednek azonban, hogy az új esztendőben meglesz a sajátjuk is. Gyűlnék már a videókazetták... tek a könyvárak, több lett az . olvasójuk. Ez a szám a lakosság körülbelül 21 százaléka. A könyvtári munkához Szobon szorosan hozzátartozik a helytörténeti gyűjtemény gondozása, gyarapítása is, amelyre a község vezetői szintén odafigyelnek. Az elmúlt tíz év alatt, mintegy százezer forintot biztösítottak e célra. A település 1980-ban volt 700 éves, s akkor a tanács és a Pest Megyei Levéltár közösen megbízta Mándli Gyulát Szob és környéke monográfiájának feldolgozásával. A kézirat készen van, remélhetően 'jövőre nyomdába kerül. A honismereti gyűjtemény — amelybe könyvanyag, folyóiratcikk, több ezer darabos fotó-, illetve diagyűjtemény tartozik a Dunakanyarról, a Börzsönyről, a község és a vízi \ erőmű építésének fázisairól —egyébként nemcsak az utókor számára fontos. Szívesen ismerkednek vele a mai diákok is, akiknek rendszeresen vetélkedőt szerveznek ebből a témakörből. A középiskolába Budapestre, vagy Vácra bejáró tinédzserek, ha másért nem, de a folyóiratolvasó gazdag választéka, vagy egy-egy videofilm vetítése miatt, le-lenyöm- ják a könyvtárajtó kilincsét. És a szomszédságban működő idősek napközi otthonából is vannak rendszeres látogatóik. A. r. Az újságíró Krúdy . „Ennek a könyvnek a következő oldalai szinte együtt születtek az eseményekkel.” — kezdi Krúdy a bevezetést. Az író készülő művének a Magyar Köztársaság Almanachja címet adta — de fent idézett bevezető sora is csak kéziratban maradt fenn hagyatékában. Könyvtervezetére lányának, Krúdy Zsuzsának — e kötet összeállítójának — még 1975-ben megjelent Apám, Szinbád című könyve irányította rá a figyelmet. Korábban ugyancsak az ő közreműködésével jelent meg szemelvény belőle az író születésének 90. évfordulóján, a Népszabadság 1968. október 20-i számában: Előszó a Magyar Köztársaság Almanach- jához címmel. Az irodalmi köztudat Krtí- dyt nem tartotta (ma sem tartja) politizáló írónak, minthogy tényleges politikai szereplést nem vállalt, s ritkán foglalkoztatta közvetlenül a politika. Mégis ő a kor egyik legtermékenyebb publicistája. A háborús időszak kiélezettebbé formálja cikkeinek hangját, valóságközelibbé témáit. Gunyoros vagy éppen átszellemülten komoly hangon szól az erkölcsi, anyagi, szellemi csőd fenyegető jeleiről. Kivonul a Margitszigetre, magányos, csendes életre vágyik, 1919 tavaszán itt kezdi összeállítani az előző hetek lázas írásaiból a Magyar Köztársaság Almanachját. Amikor erre próbát tesz, a krónikás szerepét kívánja vállalni. Könyvét tanúságtételnek szánjaMadárdalról, zenei bűntényről Ritmus a zenebarátok lapja Az ambiciózus könyvtárvezető, Mándli Gyula, 1978-ban, éppen tíz esztendeje^ kezdte itt el munkáját a kicsi, de kellemes hangulatú könyvtárban, amelyet most Kunya Sándor- né kolléganőjével kezelnek. Ami nagyon tetszik abban, amit ők csinálnak: tudatosan végzik az olvasóvá nevelést. A kicsik által válnak újra olvasóvá a nagyok — fogalmazhatnám tömören. Ugyanis az óvodások és kisiskolások számára szervezett programokra, vetélkedőre a gyerekek kézen fogria hozzák magukkal a szüleiket. Egyébként is úgy tapasztalják: mióta emelkedA zenebarátok lapja — ez áll a tegnap az újságosstandokra került újság, a Ritmus fejlécén. Ez a lap valahogy úgy kíván foglalkozni a zenei élettel és a közélettel a zenevilág nézőpontjából, ahogyan az Élet és Irodalom foglalkozik az irodalmi élettel, mindennapjainkkal. A Ritmus műfaji korlátok nélkül ír a zeneművészet és a szórakozási kultúra kérdéseiről, találhatunk lapjain aktuális és általános, komoly- és könnyűzenei témákkal foglalkozó írásokat, mint ahogyan tarka riportokat, sőt, pletykákat is. Nem csodálkozni-, hanem olvasnivaló az újság első oldalán lévő írás, melyben Kocsis Zoltán, zongoraművész arról beszél, hogy neki az a demokrácia, ha egy nép saját maga kormányozza sorsát. Hasonló érdekes írásnak ígérkezik Az ilyen zeneoktatás — bűntény című cikk, de ha valaki kellemesebb dolgokat szeretne olvasni, az átel- lenben lévő oldalon kedvére böngészhet a hindu ritmika és a madárdal összefüggéseiről is. A Ritmus havonta kerül az újságosbódékba, ára tizenkilenc forint. Igen, őt Szoó Juditnak hívják, nem pedig Szabó Juditnak, ahogyan a nyomda kis ördöge őt elkeresztelte, amikor tudósításunkat írtuk az Andersen meseíró-pályázat győzteséről. Szoó Judit, becézve Csuti, első díjat nyert meséjében egy másik bolygó jópofa nevű kis manócskáiról ír, akiket a földről érkező emberek tanítanak meg arra, hogy mi a szeretet. A szeretet hiánya foglalkoztatja a 14 éves kislány fantáziáját. Pedig ő maga nem szenvedi azt, hisz szerencsés. Egy boldog nagy család tagja: van apukája, anyukája és négy testvére. Csakhogy Csuti fiatal kora ellenére többet olvas, lát és hall, mint hasonló korú társai. Felfogja minden rezdülését mai világunknak. Fontos figyelmeztetések a gyerekek érzései, 'amiket írásaikban megfogalmaznak. Jelzések. Hozzánk, felnőttekhez. De most Csutiról írok. Kiváncsi voltam rá, milyen egy meseíró kis tinédzser. Éppen iskolában volt. Amíg édesapja érte ment, anyukájával beszélgettünk. Néhány mondat után eszembe jutott a hasonlat az almáról és a fáról. Judit édesanyja ugyanis éppen abban a korában, mint most a lánya, a rádió „így írunk mi” pályázatán nyert egy díjat irodalmi dolgozatával. De aztán korán férjhez ment és jöttek sorban a gyerekek. Most eljár dolgozni, idős, beteg embereket gondoz. Persze az írást a mai napig sem hagyta abba. Ír, mint sokan mások is; csak úgy, az asztalfióknak. Néha a gyerekekkel esténként közösen olvasgatják az egykori történeteket. Meg aztán Csutival együtt „négykezest” írnak, ahogy ők nevezik közös naplójukat. A lakás Dömsödön, ahol Szoó Judit él, szép és tágas. Telis-tele van szanaszét, a polcokon és mindenütt heverő könyvekkel. Az anyukától kapta a család az irodalmi injekciót. Hogy milyen kislány Szoó Judit?... Csinos; értelmes, korához képest túlságosan is mélyen és felnőttként gondolkodó nagylány. Pedig még csak nyolcadik osztályos. — Hogy is volt ezzel a mesével? — Tavaly év végén hirdették meg a meseíró-pályázatot az iskolában — kezdi Judit, Többen elhatároztuk, hogy írunk, végül ketten vállalkoztunk rá. Én a határidő előtt három nappal fogtam hozzá. A nyersanyag régen ott hevert Az emberi szenvedés mélységei Téma és alkotóműhely: ■ a természet öreg utcán László Lilla 1962 óta kiállító művész, önálló tárlata volt lkladon és Gödöllőn öt alkalommal. Rendszeresen részt vett a Gödöllőn rendezett közös bemutatkozások mellett a megyei és országos csoportkiállításokon. Lírai vénájú festészete a természeti jelenségeket örökíti meg. Szülei művészet- szerető emberek "voltak — az édesanyja a festői pólyáról álmodott, végül a katedrán kötött ki —, s várakozással figyelték’ rajzkészségének formálódását. László Lilla művészi szemlélete* értelmében a piktúrát csak egyetlen mestertől, a természettől lehet megtanulni. Ennek szellemében ontja alkotásait Gödöllőn, külterületi kertes házában, amely a közeli vasútvonal miatt gyakran hangos a dübörgéstől. A szerelvények lármája azonban nem zavarja, mert azon művészek csoportjába tartozik, akik nem a négy fal közé húzódva, elmélyült magányban, csöndben dolgoznak, hanem kint a szabadban. Lehet mínusz tízfokos hideg, tűzhet hét ágra a nap, fújhat metszőén a szél, érhet bokáig a sár, semmi sem riasztja vissza a szabadban való alkotástól, A természet az alapvető témája, az igazi alkó- tóműhelye. Egyéni stílusban — Kora gyermekkorom évei — vallja László Lilla — erős szálakkal kötődnek a debreceni Nagyerdőhöz, a későbbiek pedig Gödöllőhöz és környékéhez. Szavakban nem is tudom megfogalmazni, mennyire szeretem a természetet, állandó és folytonos ihletőmet. A környé- ket'jáfva' újabb és újabb szépségeket fedezek fel, s a megkapó látványt képen örökítem meg — azt hiszen, nyugodt lélekkel tehetem hozzá — egyéni stílusomban, amiért keményen meg kellett küzdenem. Eleinte különösen két festő, Cézanne és Van Gogh hatása alatt álltam. Annak köszönhetem, hogy megtaláltam a saját kifejezésmódomat, hogy rengeteget dolgoztam. Ügy vélem, sem az erőm, sem a kedvem nem hanyatlott — még nyúlfarknyi időtartamra sem. A festőnő Jakuba János.művész tanár tanítványaként végzett Egerben, ahol elsajátította a rajzolás és a festészet mesterségbeli rejtelmeit. Az ismeretek azonban önmagukban senkit sem avatnak művésszé; — Mit szeretek a legjobban... ? Olvasni. Igen, olvasni nagyon szeretek. Mindent. Krimit, meséket, a Pöty- työs könyveket. Mikor melyikhez van kedvem. Megnézem a tv-t, még a Híradót is. Az esti filmeket nemigen, mert rengeteg a tanulnivaló, úgy érzem, soha sem tudok a végére érni. Anyunak nem kell segítenem, azt mondja: inkább tanuljak. Különösebben nincs olyan tantárgy, amelyet ne szeretnék, de ami igaz, az igaz: a matek sohasem tartozott a kedvenceim közé. — Hobbim ... ? Régen na- 'gyon szerettem rajzolni. Most nincs különösebb. Erre is csak azt mondhatom, az . olvasás. Igen, a zenét is szeretem, néha filmzenéket képzelek el. Például a múltkor egy Bartók-művet hallgattunk a suliban énekórán, és én azt gondoltam, ez egy krimi alá tökéletes lenne. Nyáron volt egy olyan időszakom, amikor a verseket ontottam magamból. De most, hogy újból elolvastam őket, nem tetszenek.' — Mi szeretnék lenni...? Egyszerűen fogalmam sincs. Néhá azt gondolom, újságíró vagy tolmács, de ezek mind elérhetetlennek tűnnek számomra, most, hogy nem vettek fel a gipiibe. — Hogy látom a világot...? Sehogy, szürkének. Szeretném, ha jobb lenne. Antal Piroska e tudásnak sajátos látásmóddal, szárnyaló fantáziával, tehetséggel kell párosulnia. Olyan mondanivalót kell tolmácsolnia, amely felkelti az emberek érdeklődését. László Lilla már egy évvel a főiskolai tanulmányainak befejezése után, 1962-ben önálló kiállítással lépett a nyilvánosság elé Gödöllőn. Az első bemutatkozás óta hét önálló tárlata volt, többek között Budapesten, Salgótarjánban és Tapolcán. 1963 óta rendszeresen részt vesz a megyei képzőművészeti bemutatkozásokon, 1972 óta pedig négyszer szerepelt festményeivel a pedagógus képzőművészek országos kiállításán. Legutóbb a váci művészeti fesztiválon láthatta a közönség meghökkentő, látomásos erejű, Csendélet hóbogyókkal címet viselő alkotását. Néhány képe eljutott a Szovjetunióba, Omszkba is. ^ i Különös élmény Festményeinek túlnyomó része tájkép. A gödöllői és környékbeli erdők, tópartok, füzesek, utcák ^ífiéltett megjelenik rajtuk a Balaton vidéke és az osztrák hegyek hófödte lánca is. A műértők már a hetvenes években úgy tartották számon, mint értéket és irányt adó művészt. A közönség körében különösen emlékezetessé vált A vihar előtt és Az utolsó hó című festménye. A teljes rajzi biztonsággal, mesteri vonal- vezetéssel, ecsetkezeléssel dolgozó festőművész páratlan élményt nyújtva ragadta meg az előbbin a készülődő égiháború minden jellegzetességét, az utóbbin a két barázda között olvadozó hócsík szépségét, felvillantva a háttérben a bontakozó kikelet színeit. — Pályám elején rengeteg gyermekportrét festettem — emlékezik vissza László Lilla. — Később a természet lett a legfőbb inspirálóm, de a természetben — így a képeimen is — mindig ott van az ember. Legtöbbször nem személyesen, , A Magyar Pedagógiai Társasáé Pest megyei' tagozata gazdag tartalommal jelentette meg a Pedagógia Zsámbék- tól Abonyig című periodika 12. számát. Dr. Novák István megyei osztályvezető részletesen elemzi a Művelődési Minisztérium'egész megyére kiterjedő vizsgálatának tapasztalatait és a művelődésügy területén kívánatos sok-sok tennivalót. Dr. Szivi József intézeti igazgató tanulmányában a Pedagógiai Intézet, mint fejlesztő-szolgáltató intézmény kritériumait rajzolja meg. A pedagógusok közhangulata és világnézete közötti összefüggéseket keresi cikkében Szőllősi Zsuzsanna. Mi- kus Katalin a gyermekönkormányzatról, dr. Gulyás Sándor a tanulók egyéni pályázati rendszeréről ír vitacikket. A megyében folyó pedagógiai kísérleteket foglalja össze Tamásiné Györkös Gabriella, míg a szakmunkástahanem a keze nyoma által. Két éve különös élményben volt részem. Ételmérgezés miatt a László Kórházba kerültem. A kiszáradás veszélye fenyegetett, szembekerültem a halállal. Vízióim voltak. Először fenyőtobozokat láttam magam előtt, amelyek szabályos elrendeződésben lassan mozogni kezdtek, s egy-egy vakítóan fölcsillant. Ki tudja, miért? Aztán egy arab fej -közeledett felém, ördöggé változott, majd majommá, mackóvá. A feje szétfolyt, az ujjai hol megszaporodtak, hol megfogyatkoztak. A szobába felhallatszó vonatkattogásra katonaság jelent meg, majd gödöllői alakok. Akár kinyitottam a szemem, akár lehunytam, láttam a torz alakokat, s valamennyi fenyegetően közeledett felém. E látomások estétől reggel hatig tartottak. Az egésznek talán az volt az oka, hogy halottak napja közeledett, s tudtam, hogy.nem mehetek el a temetőbe. Ez motoszkált a tudatom alatt. A különös élményből született meg a Találkozásom a halállal című sorozat, amelynek egyetlen darabját sem látta még a közönség. A főként barna, sárga, kék és zöld színekkel dolgozói művész e képein a fekete uralkodik. Az önmagukban is riasztó torzszüleményekhez szokatlan alapszíneket párosított * cSü- pa sárgát, bordót, amelyek nyomasztó hatásukkal az emberi szenvedés mélységeit mondják el a festészet nyelvén. A művészi alkotás öröm az alkotónak, a befogadónak. A László Lilla által teremtett értékek közül csak néhány nyújthatott élményt a közönségnek, mert önálló kiállítása az utóbbi években nem volt. Ki tudja, miért, még a gödöllői művelődési házban sem — sőt, itt még egyszer sem! —, holott ez az intézmény a tárlatai révén is komoly tekintélyt vívott ki magának. Bene Mihály nulók lemorzsolódásáról, elhelyezkedési lehetőségeiről dr. Bozóné Mátkáé Rozália ad előzetest egy nagyobb tanulmányúból. A hivatásról, pályáról vallanak dr. Fábri Mihály, Gergely Péter és Tóth Jánosné, Pest megyei Kiváló címmel kitüntetett pedagógusai. Megemlékezést olvashatunk még dr. Szabó Imre tollából az iskolák államosításának 40. évfordulójáról, dr. Szabó Alfrédné és Tóth Tibor díjnyertes pedagógiai pályamunkáiból közöl részleteket. A kiadvány végül hírekkel, tudósításokkal zárul. Talán érdemes itt azt is megjegyezni, hogy a Pedagógiai Társaság kiadványa az első számtól kezdve a Zsám- béki Tanítóképző Főiskola és a Pedagógusok Szakszervezete Pest megyei bizottsága önzetlen támogatásával, valamint az írni, alkotni vágyó pedagógusok aktív közreműködésével jelenhet meg. Zsámbéktól Abonyig Tanár és diák • * 4 2 a fiókomban. Utolsó éjszaka édesanya egy kicsit segített a stilizálásban. Aztán el is felejtkeztem az egészről. Mikor hozta a postás a levelet, amiben a díjkiosztásra hívtak, azt hittük, a gimnáziumból jött értesítés: magyar—spanyol tagozatosra jelentkeztem Budapestre. Sajnos aztán az a le- 4 vél is megérkezett. Nem lepett meg, hogy nem vpttek fel. Tudtam, hogy a matek nem sikerült. Szóval Nagykovácsiban, mikor a gyermek- és ifjúsági könyvnapok megnyitóünnepségére és a mese- író-pályázat díjkiosztására hívtak, odaállítottak jó néhá- nyunkat egy kupacba középre. Már az is fura érzés volt. De amikor rpeghallottam a nevem, azt hittem, ott menten elájulok. Ki is esett az agyamból az a jelenet. Nem néztem ki anyura, mert gondoltam, peregnek a könnyei. Ott volt az egész család: nagyszülők, testvérek. Tetszett, ahogy Havas Judit előadóművész felolvasta a mesémet. Én is így képzeltem el. Aztán itthon örömmel nézegettem a jutalomkönyveket, amiket kaptam. ; Egy boldog család tagja Csufi, a meseíró
