Pest Megyei Hírlap, 1988. december (32. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-17 / 300. szám

4 fsffwtgp 1988. DECEMBER 17., SZOMBAT Felüljárót javasol a tanács Gyógyulófélben a harmadik sérült Olvasóink előtt Ismert, hogy hétfőn Gödöllőn, egy gya­logosátkelőn három gyereket gázolt el a HÉV-szerelvény, akik közül ketten meghaltak, harmadik társuk életveszélyes sérüléseket szenvedett. A városban csütörtök délután tanács­ülést tartottak, ahol fölolvasták a Petőfi-iskola tantestületé­nek levelét. (Ebbe az iskolába jártak a gyerekek.) Az aláb­biakban közöljük a levelet, illetve a tanácsülésen a balesettel kapcsolatban elhangzott tájékoztatót, s állásfoglalást. Egy hír nyomán Indultam Galgamácsára. Ez ügy szólt: Vankóné Dudás Juli-emlékhá- zat létesítenek a településen. Tóth András tanácselnököt er­ről kérdeztem. Az első mon­dat után kiderült, hogy mind­össze nevét veszi majd fel a meglevő tájház. amelyben szép számban láthatók Vankóné ajándékai s munkái. Világhírt szerzett Galgarrfácsánalc Mecénás kellene Am a fehérre meszelt pa­rasztház — hajdan itt csak ilyenek voltak —, éppen elég gondot okoz a tanácsnak. Alapos felújításra szorul, hi­szen a múlt század második harmadában még nem szá­moltak azzal, hogy e lak még százhuszon-egynéhány év múl­va is állni fog. Nincs szige­telve, a borospincét lassan el­emészti a talajvíz, kikezdte a falakat Az egykori nyári­konyha pedig... Meglepő, de az épület nem védett. Más kérdés az, hogy ehhez, viszont rendbe kellene hozni. Szerencsére a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága szá­mon tartja sorsát, s áldoz rá. Az igazsághoz azonban hozzá­tartozik, hogy a tökéletes föl- újításhoz két és fél, három­millió kellene. Visszacseng fü­lembe a tanácselnök egyik mondata: reméli, hogy a ta­nácsülés megszavazza ennek tíz-tizenöt százalékát. Furcsán hatott ez a megfo­galmazás. Vajon mi húzódik meg mögötte? Talán az, hogy senki sem lehet próféta a sa­ját hazájában? Végtére is akadhattak irigyei, ami egy ilyen kétezer-egynéhány lel­kes településen erőteljeseb­ben jelentkezik. S Vankóné olyan ember volt, aki meg­mondta, amit gondolt. Mindezeket azonban hát­térbe kell szorítsa, hogy Du­dás Juló a saját tehetségét nem csupán a maga hasznára kamatoztatta, hanem az álta­la vezetett hagyományőrző csoport, s —főként — a falu javára. Legkevesebb, hogy megismerték Galgamácsa ne­vét, Vankóné alkotói tevékeny­sége mellett gyűjtötte a nép­szokásokat, gyerekjátékokat. Gödöllő és körzete két íz­ben rendezett már Galga menti népművészeti találkozót — amelynek gáláját egyéb­ként mindig Galgamácsán tar­tották —, a következő 1990- ben lenne esedékes. Vankóné halálának jövőre lesz az ötö­dik évfordulója. Ez a két dá­tum már önmagában elegen­dő lenne arra, hogy nagyobb szabású rendezvényre kerül­jön sor. Megfordult ez már a tanács­elnök fejében is. De hát egy ekkorka közösség egyedül vi­selje a költségeket? Sajnos ez nem megoldható. Most tehát az anyagi fede­zet okoz nagy gondot. Eddig ugyanis mecénások támogat­ták a találkozót, s csupán a díszbemutatóra kellett jegyet váltani. Bár — ha a nagyköz­ség konkrét és előremutató tervezetet tudna összeállítani — talán még egy alapítvány támogatását is megpályázhat­ná. Minden bizonnyal talál­nának ehhez segítőtársat Vagy elég lenne egy is? Pél­dául egy menedzser, aki nem­csak az ötleteket szaporítaná, hanem megtalálná a megfele­lő támogatókat. Van ám ennek a falunak egy hajdanvolt — s most ki tudja miért nem védett — műemléki magtára. Ismere­teim szerint nem akad még egy ilyen az országban. Ép­pen az utolsó pillanatban si­került megmenteni a lebon­tástól. Mégpedig a Budavidé- ki Erdőgazdaság jóvoltából, övék most a kezelői jog. Ha megtartásában jó partnerei voltak a településnek, miért ne foghatnának össze a hasz­nosítás érdekében. Lehetne itt kialakítani — a helyreállítás során — szálláslehetőséget, vendéglátóhelyiségeket. Ven­dég akad, ha vonzó programot szerveznek számára e szép vi­déken, a környékbeli erdőket kedvelik a vadászok. Bennem nemegyszer fölve­tődött —- s meg is fogalmazó­dott e hasábokon —, hogy va­jon Vankóné Dudás Juli em­lékére miért nem hirdetnek népművészeti pályázatot? Leg­alább 'megyeit. Ennek a Né­pi Iparművészeti Tanács tá­mogatója lenne. Csak valaki­nek kezdeményeznie kellene. Ha továbbra is megtartják a Galga menti találkozókat, össze lehetne kapcsolni eze­ket Dudás Juló-emléknapok­kal. Miért is ne lehetne ezen alkalmakkor népművészeti, néprajzi tanácskozást tarta­ni — akár országosat is: a Galga mentén ugyanis még nagyon sok tennivalójuk akad­na a néprajzosoknak. Mind­ezeket egybeköthetnék a Du­dás Juli emlékére meghirde­tett népművészeti pályázat anyagainak bemutatásával, s a díjkiosztással. A Vankóné Dudás Juli táj­házban csak töredéknyi a honismereti gyűjtemény, a leg­több tárgy őrá emlékeztet. Ügy vélem, hogy örököse aligha zárkózna el a magánkézben levő anyag kölcsönzésétől, egy kibővített kiállításhoz. Érdemes lenne azonban oda­figyelni még egy dologra. Mert igaz ugyan, hogy él és dolgo­zik még a hagyományőrző cso­port, s mindig akadnak olyan fiatalok, akik tovább viszik a szellemi hagyatékot. Ám mi lenne, ha már az óvodásokkal is megismertetnék ezt a kin­cset? S később az iskolában folytatnánk ezek megtanítá­sát? Mivé nőhetné ki magát — néhány év alatt — mind­ezek által e falu? Azt már csak félve merem kijelenteni, hogy netán léte­síthetnének egy Dudás Juló- alapítványt a tehetséges ha­gyományőrző gyerekek jutal­mazására. Végtére is Vankóné Dudás Juló több volt, mint egy gal- gamácsai. Még a megye sem Mesevilág Törökbálinton Disneyland magyar módra A világban számos helyen működnek sikeresen színvona­las. komplex művelődési, szó­rakozási centrumok, amelyek gazdaságilag is jövedelmezők. Tegnap délelőtt az Atrium Hyatt Szállodában sajtótájé­koztatót tartottak. A téma: a Funny Welt (tréfás világ) já­tékpark létrehozása Magyar- országon. A résztvevők ma­gyar részről: dr. Herczeg Fe­renc, a játékpark magyaror­szági szervezője és Andrikó Miklós kereskedelmi állam­titkár, osztrák részről pedig Hans Dostal, a Funny Welt vezérigazgatója és Georg M. Schwarcz üzletember. Napjainkban — mondták —, köszönhetően a politikai, gaz­dasági és személyes kapcsola­tok dinamikus bővülésének Kelet és Nyugat között, ami­kor a keményvaluta szerzé­sének lehetősége rendkívül fontos országunk számára, meg lehet és meg is kell minél előbb valósítani egy Disney- land-szerű oktató-nevelő, szó­rakoztató központot Magyar- országon. Eddig, a körülbelül 50 millió dolláros beruházás­ra nem akadt vállalkozó. A körülbelül 5 év múlva megvalósuló mesevilág szín­helye Törökbálint lenne, az MO-ás körgyűrű mentén. Hogy mi lenne látható ezen a területen, arról egyelőre csak nagyon vázlatosan a követ­kezőket lehet elmondani. Be­mutatná a magyar föld tör­ténetét, a magyarok eredeté­től egészen napjainkig, ha­zánk nevezetes épületeit, a magyar folklór- és mesevilá­got. A múlt mellett pedig a jövőt: milyen lesz az ország, a világ pár száz év múlva. Ugyanakkor helyet kapnának itt a legmodernebb szórakoz­tató játékok, az egyéni és kol­lektív kreativitást fejlesztő berendezések. A hely a gye­rekek és felnőttek számára egyaránt alkalmas lesz szín­vonalas pihenésre és sportra, kikapcsolódásra, lesz szállo­dája, saját postája, bélyege, kaszinója, totó-lottója. Ahogy a létrehozásán munkálkodók el­mondták. a Budapesttől 800— 1000 kilométer sugarú körben szeretnének vonzóvá válni a látogatók számára. Felépíté­séhez további magyar és kül­földi vállalkozók, tőketulajdo­nosok csatlakozására számíta­nak. A. P. Vankóné Dudás Juli nevét fogja viselni a galgamácsai tájház, amelyben alkotásai, ajándékai találhatók (Vimola Károly felvételei) sajátíthatja ki annak az asz- szonynak szellemi hagyatékát, akit nemcsak az ország, ha­nem a világ is megismert. Vennes Aranka „Tisztelt Tanácsülés! A Petőfi Sándor Általános Iskola nevelőtestülete, szülői munkaközössége, iskolatanácsa és tanulóifjúsága nevében nyílt levéllel fordul a tisztelt tanácsi testülethez. E nyílt levél oka az 1988. december 12-én délután 17.08 órakor történt tragédia, amely két gyermek életét követelte és egy harmadik gyermek élet- veszélyes sérülését okozta a János utca és a Volán-busz­megállót összekötő vasúti és közúti gyalogátkelőhelyen. Két tanulónk, városunk két 11 éves gyermeke fejezte be ezen a helyszínen oktala­nul az életét, és a harmadik életveszélyesen megsérült. Megdöbbenten vette tudo­másul nevelőtestületünk, ta­nulóifjúságunk és a város jó­érzésű lakossága ezt a szomo­rú hírt. Az említett tények sajnos visszafordíthatatlanok, de ezen a helyen, ilyen felté­telek mellett továbbra is fenn­áll a hasonló balesetek veszé­lye. Ezért kérjük a tisztelt ta­nácsi testületet olyan műsza­ki és közlekedésbiztonsági in­tézkedések megtételére, me­lyek a hasonló veszélyhely­zeteket azonnal megszüntetik. Javasoljuk: a legrövidebb határidőn belül gyalogátke­lést szabályozó fénysorompó elhelyezését, mely a János utca és az autóbusz-pályaud­var közötti veszélyhelyzetet csökkenti. Kérjük a tanács­ülést arra, hogy teremtsen rö­vid időn belül anyagi fede­zetet egy gyalogos-felüljáró megépítéséhez. Javasoljuk, hogy a tanácsi testület gon­doskodjék egy bizottság lét­rehozásáról, hogy a műszaki, közlekedésbiztonsági és pénz­ügyi feltételek ismeretében rövid határidőn belül a leg­jobb megoldást tudja a taná­csi testület elé terjeszteni.” A baleset körülményeiről Miklós János, a HÉV gödöl­lői üzemegységének vezetője adott tájékoztatót a testület­nek. Elmondta, a János utcai átjáróhoz többek által java­solt fénysorompó kevésbé biztonságos, mint a labirint­korlát, amilyen ott is van. A tapasztalatok és a szakembe­rek egyöntetű véleménye sze­rint az ilyen átjárókon a la­birintkorlát a legbiztonságo­sabb. A legbiztonságosabb, per­sze, a felüljáró lenne, ami már régebben fölmerült el­képzelésként, de akkor — egyebek között esztétikai szempontok miatt — elvetet­ték. Miklós János szerint a fö­lüljáró olcsóbb, mint a fény­sorompó. Az üzemegységveze­tő közölte, a gödöllői vona­lon huszonhét, a János ut­caihoz hasonló átjáró van, éppen ezért nem megoldha­tó, hogy itt sohase találkoz­zanak a szerelvények. Min­denesetre utasítja a jármű­vezetőket, hogy a gödöllői át­járó előtt még óvatosabban haladjanak. A tanács bizottságot hozott létre, amely a szakemberekkel együtt megvizsgálja, hogyan oldhatnák meg a legbiztonsá­gosabban a buszpályaudvarról az átkelést a 30-as úton. Is­mét fölvetődött, vajon megfe­lelő helyen van-e a buszpá­lyaudvar, s okvetlenül a je­lenlegi helyére kellett-e épí­teni a gimnáziumot, a leg­forgalmasabb csomópontok közelébe. De hát ezek már csak költői kérdések. Akkor, amikor még lehetett volna változtatni, elég gyönge volt azok hangja, akik másképp gondolták. Mind az utcán, mind a testületi ülésen fölmerült a javaslat, hogy a HÉV ne köz­lekedjen a városon át, ha­nem az Erzsébet parkban le­gyen a végállomás, ahonnan buszok szállítanák tovább az utasokat. ★ Péntek délelőtt kedvező hírt kaptunk a harmadik sé­rült állapotáról. Monori Mi­hály iskolaigazgató elmondta, a kórház tájékoztatása sze­rint a gyerek karácsonyra már otthon lesz. K. P. RÁDIÓFIGYELŐ KÍSÉRLETEK AZ ISKOLÁ­VAL. Az ötvenes évek pangá­sa után az iskolai oktatás te­rületén is megpezsdült az élet. Méghozzá talán a kelle­ténél is alaposabban. A reform- javaslatok tömkelegé szinte mindent elárasztott. Hovato­vább krónikussá vált a tan­könyvhiány, hiszen minden oktatási évadot vadonatúj ki­adványokkal kellett kezdeni. Ezzel viszont nem tudott lé­pést tartani nemcsak a szer­zők és a felülbíráilók serege, hanem a nyomdai kivitelezés sem. A változások szükséges­ségének legtöbbször hangoz­tatott indoka az volt, hogy az élet minden területén lépést kell tartani a gyors fejlődés­sel. A felsőbb ösztönzéstől sarkallva reménytelen ver­senyt futottunk tehát az idő­vel. Közben az új meg új tervek lázában égve, szinte észre sem vettük, hogy az ok­tatás színvonala állandóan csökkent. A matematikai eredmények utáni hajszában kísérleti tan­menetünkben például elsik­kadtak a számtani alapisme­retek. Sokszor légvárakat épí­tettünk minden megalapozás nélkül. Algebrai gondolatok­kal játszottunk, az egyszeregy ismeretére pedig ügyet sem vetettünk. Később az írás—ol­vasás tanításába tört bele a bicskánk. Gyerekeink közül sokan úgy kerülnek ki a nyolc általánosból, hogy képtelenek folyamatosan szövegeket ol­vasni, az írótollat göcsörtö- sen fogják, nem is beszélve arról: a legtöbbjének fogalma sincs a helyesírás elemi sza­bályairól. Szerencsére az iskolai do­bogóról túlburjánzó kísérlete­ző kedvnek mára már elültek a legszélsőségesebb hullámai. A rádió Társadalom és iskola című műsorában Lukács Pé­ter vezetésével több szakem­ber higgadtan mérlegelte a mostani lehetőségeket. A szakmai túlbuzgóságot óvato­san megkerülve igen jelen­tős hangsúlyt kapott a szü­lök szerepe. A beszélgetők egyetértettek abban, hogy semmilyen kísérletet a szülők bevonása nélkül nem lehet folytatni. Ezért is volt például eleve kilátástalan az új olva­sási módok bevezetése, mivel a szülők többsége is idegen­kedett tőle, a kudarcra pedig az eredménytelenség csak a végső pecsétet ütötte rá. KATONAI KIADÁSOK. Né­hány esztendővel ezelőtt a katonai kiadásainkat, egyál­talán a honvédelemmel össze­függő kérdéseket hétpecsétes titokként kezelte a kormány­zat. Ma már ezek jó része előtt is fedihúzódtak a redő­nyök és már eddig is megis­merkedhettünk sok olyasmi­vel, ami azelőtt tabunak szá­mított. Napirendre került — egyebek között — a katona­ságra szánt összegek csökken­tése is, ezzel is könnyítve népgazdaságunk terheit. Ter­mészetesen ezt a hírt a köz­vélemény jó szívvel fogadta. Van azonban az országban egy olyan réteg, melynek e feletti örömébe az üröm cseppjei is vegyülnek. Ezek közé tartozik a Videotonnak az a közel hétezer munkása, aki a hadiiparnak dolgozik a húszezerből. Igaz, hogy kö­zülük sokan el tudnak helyez­kedni a gyár polgári célokra gyártó üzemrészeiben, de a közeljövő bizonytalansága mégis hónapok óta megsá- pasztja kedvüket. Domány A.ndrás riportjá­ban a fehérvári gondokkal is feltarisznyázva kereste fel az illetékes minisztériumi szerveket, ahol már kevésbé borús kép fogadta, mint a gyárban. A kormányzat ter­mészetesen kész minden se­gítséget megadni, hogy lehe­tőleg minél kisebb zökkenővel át tudjanak az érintett üze­mek állni, de ehhez a válla­latnak kell segítséget adni - megfelelő átalakítási javaslat formájában. Szombathelyi Ervin

Next

/
Thumbnails
Contents