Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-03 / 263. szám
1988. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK ^fMan 5 A nemzetiség ügye nem csak kulturális kérdés A másságot is el kell fogadni Az utóbbi hónapokban egyre több szó esik hazánkban a nemzetiségekről. Lapunk is több ízben foglalkozott velük, sorra véve a megyénkben élő, s szövetséget alkotó délszlá- vokat, szlovákokat, németeket. Ezekben a riportokban, beszélgetésekben felvetett problémákkal kerestük meg Óber- czán Józsefet, a Pest Megyei Tanács művelődési osztályának helyettes vezetőjét, a megyei nemzetiségi albizottság titkárát, s egyik munkatársát, Marosvölgyi Lajost. — Kiket is tekintünk tulajdonképpen nemzetiséghez tartozóknak? OBERCZÁN JÓZSEF: Ez napjainkban változó tartalmú fogalom. Olyan népcsoportról van szó, akik valamikor, kiszakadtak az anyaországból, ám megőrizték anyanyelvűket, kulturális és más hagyományaikat. Ugyanakkor kötődnek őseik nemzetéhez. Ha a fogalmat elemezzük nem számit, hogy alkotnak-e szervezetet vagy sem. A nagyobb létszámúak természetesen szövetségeket hoztak létre, de a görögöknek is és a bolgároknak is működik egyesületük. Pest megyében azonban csak kis számban élnek, míg románok egyáltalán nem laknak itt. A cigányságot pedig még nem tekintjük nemzetiségnek. Nemzetté válás náluk a polgári fejlődés során sehol sem következett be. Helyzetüket mindig szociális kérdésként kezeltük. A cigány értelmiség azonban szorgalmazza, hogy nyilvánítsák e népcsoportot is nemzetiségnek, s emellett nagyobb beleszólást is igényelnek saját ügyeik intézésébe. MAROSVÖLGYI LAJOS: Ügy gondolom, a nemzetiségi törvény tisztázni fogja majd ezeket a fogalmakat. Mint ahogy azt is egyértelművé kell tenni, hogy a nemzetiség ügye nem csupán kulturális kérdés. Annak ellenére nem az, hogy a súlypontja természetesen az anyanyelv oktatása. OBERCZÁN JÓZSEF: Ez a gyakorlat abból fakadt, hogy Magyarországon rendben lévőnek könyvelték el a nemzetiségi politikát. Holott a hatvanas években megszüntették a kétnyelvű oktatást, s ez az intézkedés a nemzetiségek lendületét erősen visszafogta. — Fölvetették, hogy a nemzetiségi iskolákban az orosz helyett az anyanyelv legyen kötelező. Mi erről a megyei tanács véleménye? OBERCZÁN JÓZSEF: A nemzetiségi iskolák lehetőséget kapnak arra, hogy válasz- szanak az orosz, illetve az anyanyelv oktatása között. Már a következő tanévtől dönthetnek erről. Valószínű, hogy a középszintű oktatásban sem lesz kötelező az orosz nyelv. Tehát nem okoz majd gondot, ha valaki az alapfokig sem jutott el. — Lesz-e elegendő anyanyelvi pedagógus? OBERCZÁN JÓZSEF: Kulcskérdés! Ugyanis ha huszonöt gyerekből tizenhat kéri a képzést és a többi nem, akkor nekünk fel kell készülni arra, hogy mindkét igényt kii tudjuk elégíteni. Ez tehát előbb- utóbb státusgondot fog jelenteni. Azt azonban nem tudom megmondani, hogyan fogjuk biztosítani. Nagyarányú változások várhatók 1990-től az iskolák gazdálkodásában. Egy összegben kapják meg majd a pénzt, s ő,k döntik el, hogyan osztják szét. — Több alkalommal rzóba hozták a nemzetiségiek, hogy miért nem képez támogatásukra a megyei tanács nemzetiségi alapot? OBERCZÁN JÓZSEF: Ahhoz, hogy bizonyos tevékenységeiket támogatni tudjuk, csakugyan szükség van erre az alapra. Az albizottságnak is ugyanez a véleménye! A jelenlegi gazdasági helyzet azonban nem kedvez ennek. Javasoltuk, hogy a nyolcadik ötéves tervben mégis hozzuk létre. Nemcsak egy-egy kulturális rendezvényüket — szavalóversenyt vagy együttesek bemutatkozását — támogathatnánk, hanem minden más nemzetiségi ügyet. Az összegeket pályázat útján lehet majd elnyerni. MAROSVÖLGYI LAJOS: Félreértés ne essék: eddig is kaptak anyagi segítséget, például taneszköz-fejlesztésre, álláshelyek létesítésére. Amint arról az első oldalon is írunk, tegnap Budaörsön iskolanévadót tartottak a művelődési központban. Zsúfolásig telt nézőtér, izgatott mat- rózblúzos leányok és fiúk. Színpadkép: két fehér oszlop, fölötte Illyés Gyula-portré, üres fekete váza, körülötte meggyújtatlan gyertyák. Megszólal a Himnusz. A közönség felállva hallgatja.. Egy fiú lép a színpadra, s elmondja Illyés Gyula: Óda a törvényhozóhoz című költeményét. Ezután a műsorvezető köszönti a megjelenteket, elsőként az özvegyet, Flóra asz- szonyt, s leányukat, Máriát. Virágcsokrot kapnak egy diáklánytól. Majd üdvözli a többi vendéget, köztük: Szemethy Lászlónét, a városi pártbizottság első titkárát és Fehérváry Jánost, Budaörs tanácselnökét. A Budaörsi Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Illyés Gyula nevét veszi fel — Rövidesen sorra kerülnek a szövetségek kongresszusai. Mi lesz a legfőbb .téma? MAROSVÖLGYI LAJOS: A szervezeti változás. A nemzetiségi szövetségeknek egy-egy adott településen létre kell hozniok az érdekérvényesítő szervezeteiket. Ismételten, de határozottabban vetődik föl majd a nyelvoktatás gondja. Követelőbb jelleggel fognak fellépni —, de ez az egész társadalom jelenlegi állapotából következik. Más kérdés, hogy mennyire lehet a jogos igényeket nem kielégíteni. — Félő, hogy felerősödnek a jó irányú törekvések ellenhatásai. Mit tud tenni a nemzetiségi albizottság? OBERCZÁN JÓZSEF: Magyarországon évszázados hagyományai vannak a nemzetiségiek lenézésének. Annak idején azt hittük, hogy a szó-, cializmus automatikusan meg fogja oldani ezt a problémát. Nem így történt. A magyar lakosságnak meg kell tehát érteni, hogy nem kiváltságos helyzetük miatt foglalkozunk gondjaikkal. MAROSVÖLGYI LAJOS: Az idegenkedés a mindennapi élet során oldódhat fel. Csakis ez vezethet el majd odáig, hogy a magyar társadalom elfogadja másságukat. Tudjuk, hogy ez nagyon nehéz akkor, amikor sok bajjal kell megbirkózni egyébként is. Ügy gondoljuk azonban, hogy az utóbbiak megvalósulásához sajnos még sok időnek kell eltelni. ezéri a szerdai napon. Ahogy Boldizsár Gábor, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője ünnepi köszöntőjében fogalmaz: örülök, hogy ezt a nevet választották, s remélem, hogy a XX. század nagy magyar költőjének szellemiségének jegyében kezdheti majd el az iskola önálló működését. De a példakép csak akkor válik valódivá, ha emberré nemesül. Ezért igyekezzenek olyanná nőni, mint ő volt, Ily- lyés Gyula. A kezdet, a névadó szellemiségének megidézése felemelő. Az al- és társbérlőként egyelőre az általános iskolában tanuló diákok a költő magyarságát és nemzetköziségét felmutatva, gondolatait a ma embere számára kiemelve és aktualizálva, a nemzet színpadára is alkalmas irodalmi összeállítással rukkoltak elő. Mese, vers, ének, egy jelenet, egy párbeszéd Petőfi és Jókai között — Illyés megidézése vei. Új független lap indult Hitel Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán sajtótájékoztatót tartottak tegnap, a Hitel című független irodalmi, társadalmi, kritikai lap első számának megjelenése alkalmából. Első száma egyebek mellett közli Illyés Gyulának egy, a nagyközönség előtt eddig ismeretlen írását Petőfi Sándorról. A lapban állandó rovatot kapott Czakó Gábor, Csengey Dénes, Csurka István, Esterházy Péter és Fekete Gyula. A szerkesztőbizottság elnöke, Csoóri Sándor elmondta, hogy a kiadvány — amelyhez nevét adta az akkor még élő és alkotó Illyés Gyula — évtized után kerülhetett az újságosstandokra, A lap nem kerülheti ki a politizálást, de művészeti kérdésekkel is foglalkozik. A kiadványban az eseményekhez kapcsolódó publicisztikák és hírek mellett hosz- szabb tanulmányok is helyet kapnak. Bíró Zoltán, a Hitel főszerkesztője kérdésekre válaszolva szólt arról, hogy a kéthetente megjelenő lapnak szervezetileg semmi köze sincs a Magyar Demokrata Fórumhoz; független kiadvány, a lapgaz- da az Isis Kisszövetkezet. Ennek Eötvös Kiadója teremti elő a lap előállításának költségeit, állami támogatást nem kap. Indításához Morvái Ferenc feltaláló, vállalkozó kétmillió forintos alapítványt tett. A nézőt a helyére szögezi, az előadó gyerekeket a színpadra. Dr. Veresegyházi Béla — iskolaigazgató — a születéshez hasonlítja az eseményt. Utalva arra, hogy az iskola működésének 25. évében kapta meg erre a lehetőséget. Beszédében hangsúlyozta az illyési gondolatot: a szabadságért harcolni kell, dörömbölni azonnal és szüntelenül — idézvén a költő Szellem és erőszak című most megjelent művéből. A diákok közül Mester Edit így fogalmaz: Olyan iskolát szeretnénk, ahová nemcsak tanulni járhatunk, hanem élni is. A közeljövőben a megye egyik legszebb és legmodernebb iskolája lesz az övék. A szellemiséggel nem lesz baj, ezt az ünnepi műsorral a gyerekek és tanáraik bebizonyították. Csak legyen erejük a hétköznapokat is megharcolni. A. P. Vennes Aranka Illyés Gyula szellemében Névadó ünnepség Budaörsön «Tv-figyeló« Kár0,yi. Mindig alapos filmrendezőnek ismerhettük Kovács Andrást, aki ha egy-egy új munkájába belefogott, annak nemcsak a történetét találta ki, a szereplőit vette sorra, hanem a história mögöttes világába is mélyen beleásta magát. Szakemberekkel szokott ő konzultálni, és az is jó szokásai közé tartozik, hogy rendre fölkeresi az éppen soron lévő vállalkozásának még élő és hiteles tanúit. Nem tett ő másként akkor sem, amikor az első magyar köztársaság elnökének. Károlyi Mihálynak a feleségéről, Andrássy Katinkáról forgatta kétrészes filmjét, A vörös grófnőt. Ebből az alkalomból került kapcsolatba azokkal a politikusokkal, közéleti emberekkel. akiknek Károlyihoz mind az emigrációban, mind rövid itthoni tartózkodása során valami köze volt, és hogy az emlékezések kárba ne vesz- szenek azokat filmszalagra — igaz. csak fekete-fehér nyers- anvagra — rögzítette. S milyen jó. hogy így cselekedett, mert most, amikor az 1918-as őszirózsás forradalom kitörésének hetvenedik évfordulójára emlékeztünk, s ennek kapcsán Károlyi Mihály alakja, életműve ismét az érdeklődés előterébe került, a televíziósoknak nem kellett aktuális műsorok után szaladgálniuk, hanem egyszerűen le kellett pergetni a roppant érdekes, emberileg, politikatörténetileg nagyon izgalmas monológokat. Még azok is, akik úgy hitték, többé-kevésbé ismerik ennek a nagy formátumú politikusnak az életrajzát, nos, még azok is megannyi újdonsággal szembesülhettek. Azzal a ténnyel például, hogy Károlyi mennyire szeretett volna idejében hazatérni, de alapos kétségei lévén, erre csak késlekedve vállalkozott. Jog"al várhatta ugyanis a hívó szót, ám azt is tudta, hogy ő csak mint majdani elnök, a második magyar köztársaság feje foglalhatja el helyét az újjászülető országban. Ám amíg Londonban tétovázott, idehaza nagyot fordult a világ, s mire valóban Budapestre érkezett, már más hadrendben állt fel a koalíció. így lett belőle aztán párizsi magyar nagykövet, ahol óriási nemzetközi tekintélyét latba vetve eredményes diplomataként dolgozott. Dolgozott és egyre inkább aggódott az itthon történtekért. Különösen akkortól fogva, amikor sor került a Rajk-perre, amelynek szenvedő hősét ő mindig nagyon szerette és tisztelte. Szintén újdonságként hallhattuk, hogy élénk levelezésben is álltak, ameddig lehetett. Amikor pedig bekövetkezett a tragédia, levonta a végső konklúziót, és föladta a szolgálatot. Sorsa ismét az lett, mint annyi sok ideig: az emigráció. Noha jobbára csak a nyilatkozók arcát láthattuk, hangjukat hallhattuk, ezúttal nem hiányzott a képes-hangos betét. A tanúk tanúságtétele mindennél fölkavaróbb élmény volt. Huszárok. Kiváló jósok működhetnek a televíziónál, akik előre megjövendölhették, hogy a nemzetközi huszártalálkozónak a Budapest Sportcsarnokban kevés nézője lesz a borsos helyárak miatt — a tervezett három előadásból csak egyet lehetett megtartani—, így hát jó előre fölkészültek egy olyan műsorra, amely egyrészt magát a lovasparádét mutatja be, másrészt meg a háromszáz éve alapított huszárság legendás történetét vetíti elénk. Csányi Miklós szerkesztőrendező remek munkát végzett. Nem is napok, hanem szinte órák alatt hozta tető alá azt a hatvanpercnyi káp- rázatot, amely ezt a legma- gyarabb fegyvernemet bemutatta. S hála Radnóti László roppant szakszerű kommentálásának, egy valóságos hadtörténeti szemeszter részesei lehettünk. A szó legszorosabb értelmében értve, mindent tudott és elmondott ő, amit e vitézekről tudni érdemes és kell. Nem csodálkoznánk, ha ez a felvétel megkezdené életútját Európa különböző televíziós állomásain : ott is, ahol szolgáltak egykor huszárok, és ott is, ahol csak hallottak róluk. Akácz László ■ Hfti filmtegyzetb Szovjet filmek hete Az immár hagyományos őszi — november eleji , — szovjet filmbemutató-sorozat az idén a szokottnál is több érdekességet ígér. Négy film kerül a heti műsorba, s közülük három az úgynevezett polcos vagy dobozos filmek közül való — de valószínű, hogy a negyedikre is ez a sors várt volna, ha nem 1987-ben forgatják. Az első film az egy korábbi szovjet bemutatósorozatoffi már vetített ’53 hideg nyara Jelenet a filmből című film, Alekszandr Proskin munkája. Olyan időszakról (s abban is olyan eseményekről) szól, amely ma önmagában is érdekes, izgalmas. 1953 nyarán vagyunk, valahol az isten háta mögötti vidéken fekvő kis faluban. Sztálin pár hónapja halt meg, s ez nemcsak az országos ügyekben jelentett új periódust, másként alakult az élet a falucskában is. Itt él száműzetésben két politikai elítélt, a hajdan, a háborúban felderítő tisztként harcolt, de német fogságba esett Léha, és a külföldet járt, s ezért angol kémnek minősített idősebb mérnök. A falura egyszer csak szabadon engedett köztörvényes bűnözők törnek; a, IjijJtedejtt Berija szemfényvesztő' ’intézkedésének eredménye ez. A sztálini letar- tóztatási és kivégzési hullámok látványos ellensúlyozására ugyanis szabadon engedtetett néhány ezer bebörtönzöttet, táborban sínylődőt — de ezek nagyobb része nem politikai fogoly, hanem köztörvényes bűnöző volt. Nos, ezek törnek rá a falura, s kezdik meg rémuralmukat. És ezekkel veszi fel árharcot a két politikai elítélt. Az öreg ottmarad holtan, Léha viszont két év múlva szabadul, s Moszkvában felkeresi társa hozzátartozóit, akik annak idején megtagadták az öreg mérnököt. Ebből a nagyon vázlatosan elmondott történetből is kiderülhet: Proskin filmje valami hasonló ahhoz, amit a mült heti magyar bemutató ábrázol: elítéltek szenvedései, sorsuk fordulatai állnak a film előterében. Csakhogy ez a szovjet falu nem a család széthullásának, a családfő megaláztatásának a háttere, itt szó szerint harc folyik, és a rend védelmére azok kelnek, akiket magukat is a sárba tiport, megalázott, jogtalanul elítélt vagy el sem ítélt, csak bebörtönzött ez a rend, ez a hatalom. Épp itt van a film erkölcsi nagysága: az értékes egyed, a társadalmilag fontosabb és előbbre mutató ember akkor is a társadalmi rend vagy egyszerűen csak az emberi, a humánus rend védelmére kél, ha erre formailag semmi oka nem volna. A másik dobozos film 1967- ből való; Kira Muratova írta és rendezte, s a címe utal egy másik Muratova-filmre (Hosz- szú búcsúzások), melyet nálunk májusban már játszottak. Ez a film, a Rövid találkozások is hasonlít az említett filmre: egyszerű, banálisnak is nevezhető hétköznapi eseményekről és egyszerű, hétköznapi emberekről szól, úgy, ahogyan az élet megmutatkozik, minden szépítés és „szempont” nélkül. Hősei kisemberek: Szvi- ridova, a már nem fiatal tanácsi tisztviselő, e-ernyi gond- jával-bajával, Nagyezsda, a faluról a városba kerülő naiv és tiszta lány, és Makszim, a csavargó természetű, nyughatatlan, folyton elutazó és olykor visszatérő geológus. (Öt a legendás Vlagyimir Viszoc- kij játssza; már őérte is érdemes megnézni a filmet, mert bármily híres színész volt is, filmen elég ritkán játszott). A véletlen egymás mellé sodorja a három életet, mert Makszim Szviridova élettársa — de egy távoli útján belebotlik Na- gyezsdába, aki beleszeret, s utána megy a városba, ahol épp Szviridovához kerül amolyan mindenes segítőnek és barátnőnek. Nem sok minden történik * ebben a filmben. Hősei valóban csak rövid időre találkoznak, de akkor olyan igaz képét villantják fel érzelmeiknek, a valóságnak, a szovjet élet olyan mélységeibe enged bepillantani, hogy nem meglevő, ha ezt a filmet sem vetíthették a valóságot lakkozó pangás éveiben. A harmadik film későbbi, 1979-ben forgatta Eldar Pja- zanov, és hangvétele merőben más, mint az előző két munkáé. A Garázs ugyanis szatíra, mégpedig abból a válfajból, amely a grúz szatirikus filmkomédiákhoz áll közel. A bonyodalmak itt egy reménybeli garázsépítés körül zajlanak. Ez a viszonylag egyszerű akció a különböző bürokratikus akadályok s a különböző egyéni manipulációk révén, valósággal példázat erejűvé emelkedik. A történet' lényege: egy garázsépítő szövetkezet garázst ugyan nem épít, de vég nélküli viták és veszekedések folynak a garázsokról, különösen, amikor kiderül, hogy a tervezettnél néggyel kevesebb garázs épül, tehát négy tagot ki kell emelni az építtetők közül. E körül olyan hercehurca kerekedik, amely egy parlamenti vagy legfelsőbb tanácsi ülés paródiájának is tekinthető. Szavazások, viták, felszólalások, manipulációk, erőszakos előny- szerzések éppúgy történnek, mint a kinti „nagy” életben. A végén kiderül: minden nagyon szép, de garázsok tulajdonképpen nincsenek is. Rjazanov filmje sem éppen elnéző a szovjet társadalom hibáinak, a torzulásoknak a bírálatában. 1979-ben, a valós gondokról tudni nem nagyon akaró Brezsnyev-korszak vé- gefelé, égy ilyen szatíra aligha számíthatott kedvező hivatalos fogadtatásra. A garázsépít- tetők mikrovilága nagyon is észlelhetően tükrözi a társadalom fogyatékosságait. A negyedik film 1987-ben készült, bár ez játszódik a legkorábban, 1940 nyarán. Takács István
