Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-21 / 277. szám

4 Lilian 1988. NOVEMBER 21., HÉTFŐ Hétvégi telkek és zártkertek Itt állok. Lábamat megvetem e pár négyszögölnyi világon: enyém. Tetszik minden, a fű, a fa, és lám még a föld is. „Ke­nyérre lehet kenni”, dicsekszem majd, ahogy nagyapám, déd­apám, iikapám tette volna, ha kérdezik, milyen. És fürkészőn kémlelek esténként az égre, esni fog, sarjadzik a vetés, mon­dom a tavaszon, jaj, mennyi butaságot művelek még, ha ki­kijárok ide. A lényeg azonban megmarad, birtokos vagyok. Igaz, telek csak ez, telkecske, darabnyi menedék, de hát ma­napság efféle birtokok adatnak nekünk. A sok kicsi pedig — rég­óta tudjuk — sokra megy. Bár a megye összes termőterületé­nek csupán 3 százaléka minő­sül zártkerti földnek, ám ha a hektárokat nézve nem is, darabszámra annál jelentőseb­bek az adatok. Mintegy 150 ezer hétvégi parcellát tartanak nyilván a Pest Megyei Földhi­vatalban, mintegy 150 ezer család, egy egész város érez­heti tehát azt az előbb emlí­tett különös viszonyt, mely a földhöz, a sajáthoz fűz. Közü­lük, a birtokosok közül legtöb­ben az agglomerációs övezet­ben vásároltak telket. Akár a főváros közelségére, akár az emelkedő árakra gondolunk, a döntés mindenképpen érthető. Ezt a gondolatot erősíti meg dr. Bölkény János, a földhasz­nálati osztály vezetője is. — Igaz, hogy a vonzáskör­zetben élethivatás-szerűen nem mezőgazdasági tevékeny­séggel foglalkoznak főként az emberek — mondja, majd hoz­záteszi: — Ugyanakkor azt ta­pasztaljuk, hogy különösen az utóbbi 10-15 évben felerősöd­tek a mezőgazdaság második vonalához tartozó foglalatossá­gok. Szaporodnak a hobbiker­tek, sokan szeretnének hétvégi kertet szerezni, vagy eleve kertes, nagy kiterjedésű telken álló házat venni. Az emberek szívesen termelnék magúi: a. gyümölcsöt, zöldséget. A prob­lémák azonban szintén erről a tőről fakadnak. Tudniillik, a hobbikertek helyzetüknél, fek­vésüknél fogva üdülési célra szintúgy alkalmasak. A baj akkor kezdődik, amikor az építkezések is ezt a célt kez­dik szolgálni. A termelésre szánt földeket így változtatják üdülőtelekké. — A földhivatal semmit nem tehet ez ügyben? — Nézze, a vétel földhiva­tali engedélyezésénél még bi­zony istenre megfogad min­denki mindent. Aztán elkezdik felhúzni a házakat, néha ille­gálisan, néha a tervektől elté­rően. Van, hogy apránként bő­vül az épület egy-egy előtér­rel, terasszal, erkéllyel. Észre sem venni, és máris átlépte az alapterület azt a bűvös 30 négyzetméteres határt. A föld­hivatal ilyenkor már rég nem szólhat bele a dologba, ez más hatóságokra tartozik — tartoz­na. Ezért örülünk például a rendezési tervek készítésének, hisz az eladások így összhang­ba kerülhetnek a jövőbeli te­lepülésekkel. — Ám rendezési terv ide vagy oda, az ember mégis lép- ten-nyomon találkozik üdülők­kel a zártkerti területeken. Elég, ha kimegyünk, mondjuk Nagykovácsiba, hogy a saját szemünkkel győződjünk meg erről, bár szinte számolatlanul lehetne tovább sorolni a köz­ségeket. Néha már azt érezni, hogy mindez hatóságok hallga­tólagos jóváhagyásával törté­nik. Sóik helyen kifejezetten úgy csalogatják ide Budapestről a vevőket,. hogy megígérik, le­het építkezni, hamarosan lesz víz, út, villany. — Igen, ezt a fogást isme­rem rén is. Aztán semmi nem történik se az úttal, se a vil­lannyal. Ilyenkor keletkeznek a feszültségek a település ve­zetői és a telektulajdonosok között. Pedig a jogszabály ki­mondja, hogy külterületi in­gatlan közműfejlesztéséhez ál­lami hozzájárulást nem lehet adni. Hozzá kell azonban ten­nem, a tanácsok általában ele­ve közl'ük a vásárlókkal, mire számíthatnak. Ma már nem az elnézés, inkább a szabályozás­HomáKyos folt a gyöngyszemen Napilapokra várva Nem először — s vélhetően és sajnálattal, nem utoljára — írunk a szentendrei László- telepen élők mostoha etet­és lakókörülményeiről, arról, hogy híre-nyoma sincs az alapvető élelmiszereket árusí­tó üzletnek. Arról, hogy akár húsz déka szalámiért is a fel­szabadulás-telepi, gyengén el­látott ABC-hez kell lebattyog- ni esőben, hóban, forró nyár­ban. Mindennél szomorúbb azon­ban az, hogy a betűkre éhes több száz, újságot olvasni aka­ró telepi lakos — ha előfi­zető — csak a déli órákban kapja meg kedvenc lapját, lett-légyen az az olvasó gye­den lévő kismama, vagy sza­badságát otthon töltő állam­polgár, netán délutáni mű­szakra készülő munkásember. Áruspéldányt nem hordanak magukkal az egyébként is túl­terhelt kézbesítők, ezért hát — aki olvasni akar, híreket tudni a világból — le kell hogy ballagjon a jó fél kilo­méterre lévő, több száz em­bert „kiszolgáló”, reggel hét­től tízig nyitva tartó pavilon­hoz. Ott pedig már kilenc körül — szombaton még korábban! — az a válasz: elfogytak a lapok. Mert keveset kapnak az árusok, mentegetőznek a postások, ám ez nem így van. A szentendrei postahivatal .hírlaposztálya szerint, ha igényli az árus, emelhetik a példányszámot. És mégis: ta­lán a remittenda, az el nem adott újságok mumusa ijeszt­geti az árusokat? Nem in­ra törekvés dominál. Renitens- teedök viszont mindig voltak. — És lesznek is egy meg­nyugtató rendezésig. Ám, ha a földhivatalra nem tartozik mindez, azért jól nyomon tud­ják követni a probléma nagy­ságát. Mert az ugyebár tény, hogy egyre nagyobb, különö­sen az agglomerációban a föld iránti kereslet. Több vevő pe­dig pusztán a valószínűség alapján több renitenskedöt je­lent. — Az ingatlanforgalom való­ban óriásira nőtt az utóbbi Időben. A fővárosban lakók nagy része a vonzáskörzetben akar telket venni. A Balaton­hoz leutazni sokba kerül, Mo­gyoródra vagy Budakeszire vi­szont fillérekből el lehet jutni. Csak szemléltetésképpen em­lítenék néhány adatot: 1984- ben 2 és fél millió forint bévé« telünk volt az illetékbélyegek­ből, tavaly már 12 millió. Négy éve még csupán 50 ezer tulaj- öonilap-másolatot adtunk ki, 1987-ben 115 ezret. Megszapo­rodott tehát a munkánk, hiába az új fénymásolók, a számító­gépek, bizony a technika alig tudja követni a földmozgást. Szerencsére mindebből az ügyfelek nem éreznek semmit, egyedül a budaörsi földhiva­tal van az ügyek határidőn belüli elintézését tekintve je­lentős lemaradásban. F. Zs. kább megszokásból, kényel­mességből rendelnek keveseb­bet a kurrens lapokból, (Biusz. tíz-húsz példányról tenne szó, tehát az úgynevezett „pa- prrioríétoiés”-takaró sem len­ne illő magyarázat.) Nem volna ésszerűbb egy másik pavilont fölállítani? Olyat, ami közel van a LászJó-telephez, netán annak egyik telke „ sarkán meg is férne. Már előre hallani a posta válaszát: nincs pavilon és nincs vállalkozó ... Mind­két mentőöv hibádzik, ugyan­is az ízbégen megszüntetett hírlapárusítás „eszköze”, a pavilon üresen áll, s jelentke­ző is van erre a szolgálatra, egy nyugdíjas személyében, aki még a telkét is átalakí­taná a pavilon számára. (Ott- jártamkor elmondta, miikor közölte javaslatát a postával, ott úgy néztek rá, mint a Marsról jött csodabogárra ...) Ha ez a javaslat értő fű­itekre is találna, félő, csupán ígérgetés marad a válasz, de abból elegük van már a László-telepiekmek. Reménykednek hát a Duna­kanyar gyöngyszemének folt­ján élők, s addig is Szilágyi Örzsébetként várják a reggeli újságot, hátha megérkezik már délelőtt tizenegy órakor. S mert a László-telepen élők messze esnek a Fő teret delegációknak, nagyméltósá- gúaknak oly szívesen mutoga­tó városi vezetőktől, azért még nem kellene őket má­sodrendű szentendrei állam­polgárokként kezelni... Besze Imre A megye szervezi Péknapok Még tavaly bízta meg a KIOSZ Pest megyei szerveze­tét, hogy fogja össze az or­szágban a pék kisiparosok szakmai továbbképzését. Az első szakmai napokat még az elmúlt évben rendezte meg a megyei szervezet, s idéh a má­sodikat, amely hétfőtől szer­dáig tart. Az Élgép lesz a há­zigazda. A meghívókra nyolcvanhat kisiparos reagált visszaje­lentkezéssel. Ma a ' Klau­zál téri francia kenyérgyá­rat nézik meg az érdeklő­dők, majd a Szabadság Mgtsz sütödéjét a XIII, kerületben. Tartanak videós tájékoztatót a sütőipar helyzetéről, fejlő­déséről. A konzultációkkal egybekötött továbbképzés ke­retében foglalkoznak majd élelmezésügyi szakemberek a pékek munkájának minden részletével, a lakossági igé­nyek jobb kielégítésének le­hetőségeitől a kenyérgyártás­ban a minőség javításának mikéntjéig. Az előadók trösztök, minisz­tériumok képviselői lesznek. Ezért is nyílik lehetőség ar­ra, hogy a konzultációk során egyeztessék a kisiparosok és a fogyasztók érdekeit, s fel­mérjék az új sütőipari beren­dezések iránti keresletet, . il­letve, hogy tanácsot adjanak azoík beszerzésének módjáról. A. L. A. Iskolától az autóbontóig Qsbas építői és mecénásai Nem szeretem a sopánkodó embereket. Tudomásul kell venni, hogy nekünk kell alkal­mazkodni a jelenlegi helyzet­hez, és nem az fog alkalmaz­kodni hozzánk — mondta ta­lálkozásunkkor Vörös Ferenc, a tanács építőipari és költség- vetési üzemének igazgatója Dabason. Az általa elmondottak min­den vállalkozóra érvényesek, és az üzem életének legutóbbi eseményei is igazolják, hogy a vállalkozás nem kizárólag a magánszemélyek sajátja lehet. Egy nagy múltú üzemnek ép­pen úgy keresnie kell az újat, a hatékonyabb, eredményesebb gazdálkodást biztosító utakat, ha nem akar lemaradni a ver­senyben. — Legújabb tervünk egy autóbontó létesítése — mondta az igazgató —, melyet a tanács végrehajtó bizottsága a közel­múltban tartott ülésén jóváha­gyott. így rövidesen megkezd­jük a használt kocsik felvá­sárlását, bontását és az alkat­részek árusítását. Húsz éve vagyok a szakmában, munka­társaimmal is hosszú idő óta dolgozunk együtt, úgy érzem, felkészültünk a nehezebb hely­zetekre is. A megnövekedett társadalombiztosítási járulék, a többletköltségek fedezetét megpróbáljuk előteremteni. Ezt segíti ipari tevékenysé­günk, a fémmegmunkáló rész­leg 14—16 millió forintos ter­melési értékével, a textilfel­dolgozó, a műanyagfröccsöntő tevékenység, a faüzem, ahol Napi nyolc óra fülsiketítő zajban Csak egy szövőnő műszakonként Nagy Károlyné fázósan ké­szülődik a hajnali órán. Szür­keség uralja a kertet, elmúltak a nyár ragyogó színei. Ki tud­ja, hányadszor gondolt már ar­ra, mennyire fárasztja ez a ko­rai fölkelés. Huszadik éve jár három műszakban, s mégsem bírja megszokni. „Ennél még az éjszakai munka is jobb, a délutánról nem is beszélve” — mormolja magában, míg csön­desen behúzza maga mögött az ajtót. Tápiószecsö utcáin emberek sietnek. Nagyné szinte föl sem tűnik közöttük, vékony alakja beolvad a fénytelen reggelbe. A falu végén, a bekötőútnál friss virágot tett valaki a bal­eset emlékére emelt kereszt­hez, a telep kapujában barát­ságosan köszönti a portás, a máskor vadul csaholó kutya sem acsarkodik most rá. A jóért különpénz Az Újpesti Gyapjúszövőgyár szecsői telepének dicstelen épületei a szentmártonkátai Kossuth Tsz tulajdonában van­nak, tőlük bérli a gyár 1968 óta. Sitkéi János telepvezető meg tudja érteni az idegent, aki gyanakvóan méregeti a rozzant épületeket, az udvaron rozsdásodó kisbuszt, a biciklik tárolására szolgáló fészert. A szövődé, hasonlóan más, vidéki ipartelepítéshez, nem a szép­ség, hanem a célszerűség .je­gyében született, s az még a kisebbik baj volna, hogy dü- ledezik az épület. Sokkal in­kább gondot jelent a géppark állapota, bár, mondja a telep­vezető, a nyolc SZTB mechani­kus szövőgép nem tartozik ép­pen a legrosszabbak közé, de van ezeknél jobb, nagyobb tel­jesítményekre képes is. — Valamikor 250-en dolgoz­tak itt, most 54-en vagyunk — mondja Sitkéi János. — A szö­vődé és előkészítő három mű­szakban, a kivarróban csak délelőtt van munka, összesen 5 szövőnk van, minden mű­szakban egy, s két „tartalék”. Nagy Károlyné az egyik szö­vőnő. A központi gyárban volt tanuló, s a telep megalakulása óta itt dolgozik. A szövődé be­lülről sem mutat szebb képet, mint kívüliről, a gépek iszonyú zajt csapnak, a betont hiába seprik tisztára, töredezett, a gépek között a fadobogót olaj­jal tisztítják. Barett anyag csavarodik a hengerekre,'■'sz'vt*-'- sókon különböző színű gyap­jú. A nyüstszemekbe fűzött láncfonalat most sorosan szövi Nagyné, a borda ideges tem­póban, nagy erővel veri a ve­tülékfonalat. Figyel rettene­tesen az asszony, nehogy hiba történjen, az első osztályú ter­mékre külön juttatás jár, ak­kor 6500 forintot is elérheti a fizetése. Túlóra a házivarrás Egy műszakban két véget szőnek általában, azaz 120 mé­tert. Nagynénak még három éve van, hat év nyugdíj-kor­kedvezménnyel 49 éves korá­ban otthagyhatja a szövődét. — Addig kibírom — mond­ja kis, torz mosollyal. — S le­het, hogy meg is fiatalodom majd. Elég lesz a ház körüli munka, a jószág. Skrób Károlyné, Erzsiké ki­varróként kezdte a telepen, s végigjárta a munkahelyeket. Most termelés-irányító. Azt mondja, kevés jól táplált szö­vőnőt látott, s olyat, áki szö­vődéből ment nyugdíjba, még kevesebbet. Alig halljuk egy­más szavát, míg át nem lép­jük a kivarró ajtaját, ahol szinte mellbevág a csend. Ti­zenhárom asszony görnyed a faasztalok mellett, s hallatlan türelemmel javítják a végeket. Dugasz Jánosné fejre kapcsol­ható nagyítón keresztül látja csalk az apró hibáikat, de a többieknek is sokat romlott a szemük az évek alatt. Boszor­kányos gyorsasággal jár a ke­zük, de kell is, mostanában sok a munka. Űgynevezett házivar­rás is van, ahogy á telepen a túlórát nevezik, s ez jó is meg rossz is. Igaz, nagyobb a ke­reset, de több az adó is. — Csoda, ha nem tolonga­nak az emberek? — kérdezi Frauenhof fér József né. — Itt csak minden huszadik maradj meg. Inkább bejárnak Pestre) a takarítóvállalathoz, ott még a nyolc órát sem dolgozzák ki, s mégis többet keresnek, mint mi. Fölparázslilk a vita, az asz- szonyok az adóról beszélnek, a levonásokról, a nehezedő élet­ről. Erről beszélnének az elő­készítőben is, ha a gépek zaja lehetővé tenné. Fonalak teke- rednek rendben a cérnázón, a motringolón, fáradt tekintetű asszonyok járnak ide-oda köz­tük’. Á műszak Végéhez közele­dünk ................... — A munkát a megrendelé­sek határozzák meg — mond­ja a telepvezető. — Van ugyan éves tervünk, s van annak ha­todik módosítás® is. Füstbe száll egy kuvaiti rendelés, baj van, „beugrik” egy amerikai, hát megfogjuk a munka vé­gét. Mint említettem, jó lenne jobb gép, de igazán nem tud­nánk mit kezdeni vele. Nincse­nek megfelelő szakemberek, nincs átfogó nagy beruházás. Másutt okosabban csinálják. Mielőtt bevezetik a csúcstech­nikákat, kiképezik az. arra al­kalmas munkaerőt. Olykor még „fölös” számban is. Mi az öt szem szövőnőnket osszuk be, okosan. Vezető nyugdíj előtt — Mégis, boldog-e a telep­vezető? Elégedett? — Én egy nyugdíj előtt álló telepvezető vagyok — moso- lyodiik el fanyarul. — A telep számításaim szerint 6—7 száza lék nyereséggel járul hozzá a közöshöz, s ez, ilyen körülmé­nyek között nem kis dolog. Bellér Ágnes nyárfa feldolgozására vállal­koztunk. A Dabasi Tanács költség- vetési üzeme szép eredmé­nyekkel büszkélkedhet. Az or­szág 240 hasonló tevékenysé­get végző üzemének 'sorában az első tizenkettő között van­nak Két éve 100 millió forin­tos termelési értékükkel a ti­zenegyedik helyet foglalták el. A község utcáit járva szin­te lépten-nyomon találkozha­tunk az üzem dolgozóinak munkáival, járjunk bár az el­ső vagy a harmadik kerületi iskola környékén, a szakorvosi rendelő vagy a szociális ott­hon közelében. Az üzem köz­ponti épületében színes fotók díszítik a folyosókat, irodákat — ezeket az igazgató nem kis büszkeséggel mutatja meg a vendégeknek, mondván, ezt mind mi csináltuk. De még ennél is többre vágyva az üzem dolgozói min­den kerületben az épületnél magánál valamivel többet is kívánnak nyújtani. Így például a harmadik kerületben az is­kola névadójának, Gyóni Gé­zának bronzszobrát adták át. Az első kerületben pedig a szlovák nyelv és hagyomá­nyok ápolásának támogatásá­ra évente 50 ezer forintot ado­mányoznak az iskolának. Uhrin Edit Ciklámenek A Rozmaring Tsz pesthi­degkúti telepén 27 melegház­ban, valóságos üvegvároská­ban százezerszám virítanak a dísznövények. Évente másfél millió szegfű, félmillió szál gerbera, százezernyi muskátli került a virágüzletekbe. Ké­pünkön: csomagolják a ciklá­meneket. Mint olvasóink az elmúlt hetekben tapasztalhat­ták, a Pest Megyei Hírlap fórumot nyitott — állásbör­zét közöl — minden hétfőn. Az alant olvasható ajánla­tokról részletes felvilágosítást kaphatnak az érdeklő­dők a Pest Megyei Munkaügyi Szolgáltató Irodánál (Budapest XI., Karinthy Frigyes u. • 3.), telefonon a 850- 238, valamint a 850-411 (149, 191, 192 mellék), illetve a körzetekben található tanácsi közvetítő szerveknél, a helyi tanácsi munkaügyi szakigazgatási részlegnél. Női betanított munkásokat, pa­pírvágó férfi betanított munkáso­kat keres a Vörösmarty Mgtsz kosdi könyvkötészete, valamint rádi könyvkötészete. Részmunkaidős vagy nyugdíjas gépírónőt (titkárnői feladatokra) keres a Pest Megyei Igazgatási Szervezet. Középfokú vagy felsőfokú erős­áramú végzettséggel rendelkező szakembert meó-ellenőrnek és forgácsoló szakmunkást keres a Pestvidéki Gépgyár. Két bérelszámolót keres Marad­ványérdekeltségű Költségvetési Szerv. (Feltételek: szakközépisko­lai érettségi, középfokú politikai végzettség.) Vezető jogtanácsost, legalább öt­éves gyakorlattal keres az ÉPTEK. Bér megállapodás szerint. Kőbányai Sörgyár: áruátvevőt, árukiadót, áruellenőrt, férfi és női betanított munkást keres. Fővárosi I. Sz. Építőipari Vállalat keres: kubikusbrigádot, bér meg­állapodás szerint. Szakképzett szakácsokat keres (lehet házaspár is). Szükség ese­tén bentlakással, Pest Megyei Tár­sadalmi Szervezet. PEVDI Központi Közgazdasági Osztálya: felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező terv- és árcsoportvezetőt keres (rugalmas munkaidő). PROMONTORVIN: bérosztálya munkatársat vagy bércsoportveze­tőt keres. Betanított munkásokat (nőket) keres kedvező kereseti lehetőség­gel! légrugószerelésre a szigetcsé­pi Lenin Tsz szigetújfalui üzeme. Várjuk olyan vállalatok, szövet­kezetek jelentkezését, akik vállal­ják fiatalkorúak foglalkoztatását, illetve bedolgozókat tudnak alkal­mazni. 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents