Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-19 / 276. szám

1988. NOVEMBER 19., SZOMBAT 3 Parlamenti bizottság tárgyalta Túlságosan rózsaszínű kép Súlyos román provokáció Az Országgyűlés mezőgaz­dasági bizottsága pénteken Dobi Ferencnek, a bizottság titkárának vezetésével a Par­lamentben ülést tartott. A testület megvitatta a kor­mány stabilizációs gazdasági programja végrehajtásának helyzetét, a vállalkozási nye­reségadóról szóló törvényja­vaslatot, valamint a központi műszaki fejlesztési alapról szóló törvényjavaslatot. A képviselőket Szerdahelyi Péter, az Országos Tervhiva­tal elnökhelyettese tájékoz­tatta a gazdasági helyzet ala­kulásáról. A mezőgazdaságról szólva kifejtette: az agrárága­zat költségvetési támogatása jelenleg nagyobb, mint köz­ponti befizetései, és ezt az immár tartós folyamatot — amint hangsúlyozta — jövő­re szükségszerűen meg kell fordítani. A képviselők ezzel kapcso­latban több szempontból is aggályukat fejezték ki. Varga János (Pest megye, 11. vk.) úgy vélte, hogy a hivatalos verzió túlságosan rózsaszínű­re festi a mezőgazdaság ké­pét, holott a fejlesztésekhez nincs elég erő. És nem igaz az az állítás sem — amit szá­mos fórumon állami vezetők hangsúlyoznak —, hogy adot­tak az újratermelés feltételei. A vitát összefoglaló Szerda­helyi Péter szerint nem lehet alternatíva az agrárágazat tel­jesítményének visszafogása. Ellenben tartózkodni kell éh­ben a termelői körben a vég­letektől. A bizottság az „A” gazda­sági változat mellett voksolt, kiemelve azt a véleményét: a végrehajtás zátonyra futhat, ha a kormány nem lesz kö­vetkezetes. Madarasi Attila pénzügy­minisztériumi államtitkár a vállalati nyereségadóról szóló törvényjavaslathoz fűzött megjegyzést, és egyúttal a képviselőknek válaázt is adott a pénzügypolitikáról felvetett kérdéseire. A bizottság úgy foglalt állást, hogy a mező- gazdaság számára a lehetsé­ges két változat közül az az elfogadhatóbb, ami a nyere­ségadó mértékét 50 százalék­ban állapítja meg, és mellet­te vagyonrészesedés befizeté­sét írja elő. A központi műszaki fejlesz­tési alapról szóló törvényja­vaslat-tervezet vitájában, amelyet Geleji Frigyes, az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság elnökhelyettese veze­tett be, két képviselő — Schmidt Ernő (Vas megye) és Fodor Sándor (Fejér megye) — fenntartásait hangoztatta; szerintük a pénzügyi alap igazából akkor működne jól, ha a vállalatokhoz lenne „kö­zelebb” és nem egy állami központhoz. A bizottság ezután elfogadta a törvényjavaslatot, de azzal a kiegészítéssel, hogy a tör­vénytervezet készítésének to­vábbi folyamatában ezt az észrevételt vegyék figyelem­be. Pozsgay Imre államminisz­ter pénteken az Országházban megbeszélést folytatott a MTESZ országos elnökségének Fock Jenő vezette küldöttsé­gével. A MTESZ vezetői kifo­gásolták, hogy az országos ér­dekegyeztető tanács munkájá­ban nem vesz részt a csak­nem 200 ezer kvalifikált szak­embert tömörítő szervezet. Utaltak arra, hogy a szövet­ség — az írószövetséggel kö­zösen — kezdeményezi az ér­telmiség szakmai érdekképvi­seletére hivatott konzultatív testület létrehozását. A MTESZ sürgető és kiemelt .feladatnak tartja a felsőoktatás helyzeté­nek javítását,, .ezért felhívás­sal fordult a kormányhoz, (Folytatás az 1. oldalról.) te és az alábbiakat adta elő: „november 14-én 20.40 óra kö­rül több román állampolgár jelezte illetékes szerveknek, hogy egy CD 241-es személy- gépkocsiból olyan röpcédulá­kat szórtak, amelyek a román állam és a román állami és pártvezetök ellen uszítanak. Az állampolgárok támogatá­sával, a rendőri szerveknek sikerült megállítani a gépko­csit, amelyet a Magyar Nép- köztársaság bukaresti nagykö­vetségének kereskedelmi ta­nácsosa, Györfi Károly veze­tett, akinek társaságában egy román állampolgár volt. A külügyminiszter azt közölte, hogy a fenti tények és eddi­gi vizsgálataik alapján olyan fellebbezhetetlen következte­tésre jutottak, hogy ellenséges tartalmú, uszító röplapokat szórt a magyar diplomata. Er­re hivatkozvá indítványozta, hogy a Magyar Népköztársa­ság kormánya hívja vissza diplomatáját, és ebben az esetben a román hivatalos szervek nem hozzák nyilvá­nosságra azokat a cselekmé­nyeket, amelyekkel a diplo­hogy már az 1989. évi költ­ségvetési tervben radikálisan javítsák a felsőfokú képzés anyagi pozícióit. Pozsgay Imre válaszában utalt arra, hogy számos, már korábban is ismert felvetést hallott ismét. Az állammi- niszter osztotta a MTESZ ve­zetőinek véleményét, hogy vizsgálni kell a szövetség egyes, a műszaki-tudományos fejlődést segítő, szolgáltatás- szerüen végzett tevékenységei­hez — mint az oktatás, az át- és továbbképzés, a tudomá­nyos információs szolgáltatás és a szaklapkiadás — nyújtott állami támogatás növelésének, egyes jogosítványok biztosítá­sának lehetőségeit. matát Bukarestben vádolják. Hangsúlyozta, hogy amennyi­ben nem kerül sor a hazaren­delésre, akkor a román fél fenntartja azon jogát, hogy megfelelő intézkedéseket te­gyen.” Nagykövetünk a leghatáro­zottabban visszautasította a képtelen vádakat, a román ha­tóságok eljárását, valamint a román vezetés döntését. A magyar Külügyminiszté­rium az ügy miatt jegyzékben tiltakozott a Román Szocia­lista Köztársaság budapesti nagykövetsége útján. Hangot adott annak a leghatározot­tabb véleményének, hogy a Győrfi Károly tanácsos elleni vádak teljesen alaptalanok és a román eljárás súlyos provo­káció, amely rontja a két or­szág amúgy is feszültségekkel terhes viszonyát. Követelte az ügy kivizsgálását, majd azt követően a megnyugtató fele­lősségre vonást, az okozott po­litikai, erkölcsi és anyagi kár helyrehozatalát. A történtek kapcsán magyar részről egyben sajnálattal ál­lapították meg, hogy nem ez az első eset, amikor magyar diplomatákat román hivatalos szervek akadályoznak felada­tuk ellátásában, zaklatják őket és családtagjaikat. Az ügy rendezése érdekében magyar részről messzemenő türelmet tanúsítottak. Az el­telt időszakban a román fél nem tisztázta a történteket és nem mutatott készséget az ügy megnyugtató rendezésére, a magyar diplomaták normá­lis munkafeltételeinek bizto­sítására. Ezt figyelembe véve a Külügyminisztérium szüksé­gesnek tartotta az eset rész­letes nyilvánosságra hozását. A Külügyminisztérium ez al­kalommal is hangsúlyozta, hogy a Magyar Népköztársa­ság a Román Szocialista Köz­társasággal változatlanul ba­ráti, jószomszédi kapcsolatok ápolására, fejlesztésére törek­szik, a felgyülemlett nehézsé­gek konkrét eredményeket ho­zó, az élet minden területére kiterjedő együttműködés út­ján rendezhetők. A MTESZ vezetői az Országházban Pénzt a felsőoktatásnak megítélés, a nyilvánosság csak fokozhatja a zavart, azzal, hogy segíti az eltérő érdekek felszínre kerülését, ütközését és ez további nemkívánatos konfliktusok kialakulását okozhatja. Akadt, aki a nyil­vánossággal való foglalkozást csupán divatnak, pótcselek­vésnek minősítette, amellyel a valóságos megújulás hiá­nyát próbáljuk ellensúlyozni. Meg kell mondani, hogy az előkészítő munka kezdeti sza­kaszában, a mi testületünk tagjai között is voltak (igaz, hogy nem nagy számban), akik aggódva mérlegelték a „meddig szabad elmennünk?”; „jót teszünk-e a pórt tekin­télyének, ha így kitárulko­zunk egy olyan időszakban, amikor közöttünk — a megyei pb tagjai között — is élesebb- bé váltak a viták, gyakorib­bak az ütközések?” Voltak, akik az érvényben levő szervezeti szabályzatra és a korábbi évek központi ál­lásfoglalásaira hivatkozva vitatták tervezett lépéseinket, például azt az elképzelést, amelyet a vb munkájának nyilvánosságával összefüggés­ben megfogalmaztunk, vagy azt, hogy a pártbizottság ülé­seit nyilvánossá akarjuk tenni a megye párttagsága előtt. (Ez a fenntartás egyébként még a végrehajtó bizottság vitájában is megfogalmazódott.) Az előkészítő munka során volt, aki megyei pártszóvivö megbízását javasolta. Előfordult az a nézet is, amelyik a rendelkezésre álló feltételektől, lehetőségektől teljesen függetlenítve magát, illetve a párt belső nyilvános­ságát és a kifelé irányuló tá­jékoztatást összemosva azt szorgalmazta, hogy haladjunk sokkal gyorsabb tempóval és bátrabban, mint ahogy tervez­zük. Végül jelezni szeretném azt a szerintem túlhaladott felfo­gást is, ami abban foglalható össze, hogy gondoljuk meg, egyáltalán szükség van-e me­gyei szinten külön állásfogla­lásra a nyilvánosság kérdésé­ben, hiszen elemeiben eddig is sok mindent csináltunk. Ügy látjuk: az előzetes konzultációk és a viták ked­vezőbb tudati feltételeket te­remtettek számunkra a továb­bi munkához. Megismerhettük egymás gondolatait, formáltuk egymás szemléletét és igye­keztünk tisztázni viszonyunkat a nyilvánosság igen összetett elvi és gyakorlati kérdéseihez. Mai napirendünk azonban nem önmagáért való és önma­gában nem is értelmezhető. Csak a június 30-i feladatter­vünk tükrében, amelyet testü­letünk az országos pártérte­kezlet után fogadott el, s ame­lyet már azóta is bővítettünk, mert a politikai szükséglet úgy kívánta. Ezeknek a feladatoknak a megoldása széles körű nyilvá­nosságot feltételez. Ezért meg­győződésem, hogy miközben a nyilvánosság maga is ösztön­ző és egyfajta hajtóerő fel­adataink megoldásában, mű­ködésének kedvezőbb feltéte­lei olyan ütemben fognak igazán kialakulni nálunk is, amilyen ütemben korszerűsít­jük saját döntési rendszerün­ket, munkastílusunkat, mun­kamódszerünket, amilyen mér­tékben visszaszorul pártunk­ban a hivatali jelleg és erő­södnek a mozgalmi vonások. És a nyilvánosság feltételei, gondolom, ezáltal is javulni fognak, ha kidolgozzuk testü­letünk és az apparátus fel­adat- és hatáskörét, ha meg­teremtjük a kétszintű pártirá­nyítás feltételeit, ha testületi­leg is nagyító alá vesszük a megye közéleti tisztaságát, ha megreformáljuk a pártokta­tást, megszervezzük a közvé­lemény-kutatást, vagyis, ha tel­jesítjük a feladattervünkben megfogalmazottakat. Ebben az értelemben tehát a mai ha­tározatunk minden további munkánk, állásfoglalásunk tartós, nélkülözhetetlen eleme, tényezője kell hogy legyen. Hiszen így teremthetünk in­tézményes garanciákat és po­litikai feltételeket ahhoz, hogy a nyilvánosság, a me­gyei szintű pártmunka átte­kinthetőbbé tétele ne egyes politikai vezetők szemléletén, hangulatán, vagy az appará­tus hozzáállásán, jó szándékán múljék, és semmiképpen se adomány, hanem valameny- nyiünk számára kötelezettség legyen. De állásfoglalásunk ahhoz is segítséget adhat, hogy ne té­vesszünk arányokat sem a po­litikai munkában, sem a saj­tótájékoztatásban. Mert a nyilvánosság nem parttalan- ság és nem az öncélú vita ál­landósulása. Hanem a felelős magatartás és cselekvés szer­vezője. Ha úgy tetszik: esz­köz a felelősen végzett mun­ka megjavítására. Mindehhéz számunkra 3 alappillér nyújthat megbíz­ható felfogásbeli támpontot. Az első, hogy nekünk a poli­tikai munkánkkal összefüg­gésben a párttagok előtt nem lehetnek titkaink. És ez nem valamiféle moralizálás, ha­nem abból a felismerésből fa­kad, hogy végső soron önma­gunkat, a pártot gyengítjük, ha a párton belüli nyilvános­ságot bármi módon korlátoz­zuk. Ez az egyik alapkérdés! A korábbi évtizedek keserű tapasztalatai és tanulságai fi­gyelmeztetnek bennünket arra, hogy megelőzhettünk volna hibákat országosan, de helyi­leg is, a nagymarosi vízi erő­mű építésének elhatározásától az apajpusztai gazdaság veze­tői válságáig, ha időben és nyíltabban politizáltak volna az arra illetékesek. Hiszen azt, hogy valódi ellenőrzés alatt dolgozzék a vezetés, kikerülni nem lehet. Ha nem a saját korunk, akkor az utókor mond rólunk ítéletet. A másik alappillér annak a felfogásnak az érvényesítése, hogy a nyilvánosság nem csu­pán és nem is elsősorban a testületi ülésekre vonatkozzon, hanem hassa át a megyei szin­tű pártmunkánk egészét, a döntés-előkészítést éppúgy, mint magát a döntést, a vég­rehajtás megszervezését és az ellenőrzést is. Rendező eilvünlk ezért az le­het, hogy sohasem döntünk úgy, hogy az érintett közös­ség véleményét, szándékát, akaratát ne ismerjük kellő mélységben. S ha ez az egész párttagság, akkor szervezzünk megyei pártvitát. Ha pedig a tagság egy szűkebb rétege az érintett, akkor velük vitassuk meg a kérdéseket a döntés­előkészítés menetében. Egyéb­ként már most is ezt az elvet kívánjuk érvényesíteni annak a 3 megyei pártvitának a szer­vezésében. amelyet ez év végé­től jövő év tavaszáig szeret­nénk rendezni: az alapszerve­zeti önállóság, a gazdaságban végzett pártmunka, illetve a különböző szintű pártszervek együttműködése, kapcsolat- rendszere fejlesztésének téma­köreiben. Alappillérnek tartjuk azt is, hogy a párton belüli nyilvá­nosság fejlesztése mellett még nagyobb figyelmet fordítsunk a közvélemény, a lakosság hi­teles tájékoztatására. Ezt a követelményt csak fokozza az a tény, hogy ma egyre önál­lóbb, markánsabb arculatot öltenek a különböző társadal­mi szervek tevékenységük megújításával, és megyénk­ben is politikai realitás a kü­lönböző alternatív szervező­dések megjelenése. (Hiszen a Magyar Demokrata Fórum, a FIDESZ, a cserkészek, és kör­nyezetvédők helyi csoportjai a megye néhány településén már létrejöttek.) Számunkra tehát valóban létkérdés, hogy a párton kívüli közvélemény ismerje erőfeszítéseinket; ér­zékelje, hogy szándékainkat, törekvéseinket a nép szolgá­lata, a politikai tisztesség ve­zérli, mert szilárd tömegbázis nélkül feladatainkat nem tud­juk megoldani. Megyei munkánkhoz ked­vező hátteret jelenthet, hogy a' társadalmi nyilvánosság iránti igény jeleként szapo­rodnak az öntevékeny helyi kezdeményezések, a különfé­le egyesületek. Egymás után jönnek létre a 85 üzemi lap mellett a kommunikáció más KISBANKÁR £ Lezajlott a Művészeti Szakszervezetek országos értekezlete. £ A TIT nemzetiségi tanácsa a nemzetségi törvény előkészítéséről tárgyalt. £ Fotókiállítás nyílt Kiskőrösön, Fegyverrel a hazáért címmel. £ A fővá­rosban kétnapos konferencia témája volt a néprajzi kutatások jelene és jövője. £ A Magyar Kémikusok Egyesületében vitaülésen tekintették át a környezet- védelmi oktatás helyzetét. £ A hét híre az is, hogy megalakult Budapesten a Nemzetközi Bankárképző Központ. Tele van ez az ország ban­károkkal. Élcelődés nélkül ál­líthatjuk ezt. Persze, kisban- károkat kell értenünk alatta. Olyanokat, akik azt a kis pénzt forgatják, amelyet fize­tésként kapnak. A kisbanká­rok tehát a bérből élők. Nem mindegyik bérből élő, de a legtöbb. S még kisebb banká­rok a nyugdíjasok. Nem mindegyikük, de a legtöbbjük. Forgatják azt a kis pénzt, er­re, arra; legyen élelem, tüzelő, jusson a számlák kiegyenlíté­sére, ruhára, esetleg még... Sokaknál már nincsen eset­leg. A legszükségesebbekre jut. Tagadhatatlanul roppant ügyesek ezek a kisbankárok. A valódi bankárok ugyanis rémülten iszkolnának el azok­tól, az ügyletektől, amelyeket a kisbankárok megkötnek. Igaz, nem kockáztatási kedvüknek, hanem sokkal inkább a kény­szernek engedve. Az év első feléljen á megyében gyors iramban nőtt a lakosság hitel- felvétele. A jó tanács a ta­karóról és a nyújtózkodásról elvi bölcsesség sokak számá­ra. A hitelállomány teljes összege a megyében most már felette van a 28 milliárd fo­rintnak. Majdnem ötödével több, mint volt tavaly a ha­sonló időszakban. A tartozá-C sok sokasodása jelzi: akadnak .könnyelműek, alkilk tényleg nem figyelnek a takaróra, s helyi eszközei. Például Szent­endrén, Vácott, Dunakeszin, Százhalombattán, Szágetszent- máikiláson, Budaörsön, Nagykő­rösön és másutt. Ügy vélem, nekünk ezeket a kezdeményezéseket messzeme­nően támogatni kell, még ak­kor is, ha egyikük-másikuk botladozik és magán viseli a gyermekkor betegségeinek tü­neteit. Végül a Pest Megyei Hírla­pot említem, amely 68 ezres példányszámával a megyei pártbizottság és tanács lapja­ként nagyon fontos szerepet tölt be szándékaink, törekvé­seink megismertetésében, a megye politikai életében. Munkájukat sokszor dicsér­jük, van úgy is, hogy bírál­juk: mindenekelőtt az előfor­duló pontatlanságokért. Ese­tenként komoly vitáink is vannak. De azt hiszem, ez Így természetes. Amit viszont most is szeretnék megfogal­mazni : mi nagy értéknek tartjuk, hogy a szerkesztőség politikailag progresszív, és itt Budapest szívében mentes a szélsőségektől, vagyis jó part­ner feladataink megoldásá­ban. Mi a magunk eszközei­vel és lehetőségeivel a továb­biakban is ezt szeretnénk erő­síteni. Befejezésül a szóvivő kér­déséről: mi megyei pártszó­vivőt nem tartunk indokolt­nak. Ügy vélem, inkább azt kellene erősítenünk, hogy tes­tületünk minden tagja egyben döntéseink szóvivője is legyen. Vagyis, hogy valamennyien — szűkebb és tágabb környeze­tünkben — ismertessük mun­kánkat, magyarázzuk egy-egy döntés előzményét, vitáját és érvrendszerét. Ez azonban azt igényli, hogy folyamatosan tájékozód­junk, képezzük magunkat, fej­lesszük ismereteinket, vita­készségünket. Türelemmel, empátiakészséggel, politikai kultúrával -viseltessünk egy­más és partnereink iránt. Mert a nyilvánosság megmér valamennyiünket! vannak, sokan vannak, akik­nek éppen azért kell a köl­csönpénz, hogy legalább — ha képletesen értve is — legyen takarójuk ... Január és augusz­tus között munkabérként 199 milliárd forintot vittünk haza. Ez az összeg nyolc és fél szá­zalékkal több, mint volt a ta­valyi hasonló időszakban. For­ma szerint. Mármint forma szerint ennyivel több, hiszen... Hiszen az árak, a költségek sem maradtak moccanatlanok. Ezért azutáni tényleg forgathat­juk a (kis) pénzünket, hogy legalább arra jusson, amire elkerülhetetlen. Csak éppen nehéz kiigazodni abban, kik­nek mi az elkerülhetetlen. Fontos szerepe lesz mind a házai utánpótlás-nevelésben, mind a nemzetközi pénzvilág­ban annak a bankárképzőnek, amelyről a bevezető részben tettünk említést. Ez az első ilyen intézmény szocialista or­szágban. A világon sem sok van belőle. A pénz emberei ügyelnek arra, kik legyenek a pénz holnapi emberei. A szó szoros értelmében bizalmi szakma a bankárság, Olyany- nyira az, hogy a kisbankárok milliói legtöbbször nem tud­ják, a bankárokat ők teszik naggyá. Nem csak a pénzük­kel, hanem a bizalmukkal is. A megyében a félév végén meglévő 17 milliárd forintos takarékbetét-állományt főként nem a kamat, hanem a biza­lom tartja bankároknál, az Országos Takarékpénztárnál és a takarékszövetkezetnél. A bizalom azonban nem végtelen és nem rendíthetetlen. Amit mutat, hogy a megyében a ta­karékbetétek növekedése az idén az év első hat hónapjá­ban csupán az egyötödét tette ki a tavalyi első félévi ered­ménynek. Másra — kötvényre, kincstár- és letéti jegyre stb. — kacsintgatnak a kisbanká­rok? Bizonyára akadnak kö­zöttük ilyenek is. Döntő ré­szüknél azonban más az ők. Az, hogy már nincsen módjuk mit megtakarítani. A félfülű lapjain — Déry Tibor jóvoltából — a döntő többség véleménye fogalmazó­dik meg abban, hogy „a gaz­dag mindig eljátszhadozhat a szegénnyel, mert nála van a pénz, azaz a hatalom." Csak­hogy kisbankárként gazdagok a tapasztaltaink valami szo­cialista különlegességről: pénz és hatalom szétválásáról. A mi viszonyaink között a (sok) pénz nem hoz működésbe ha­talmi automatizmusokat, ám a hatalom, ha mechanikusan működik, szándékai ellenére is ott nyithat bőségszarut, ahol annak tényleges társadalmi el­lenértékét nem lelni. Panasz lenne ez? Ugyan! Hiszen tele vagyunk milliomo­sokkal. Igen, akinek van egy családi háza vagy egy örökla­kása: az milliomos. A megyé­ben például a munkásosztály­hoz tartozó háztartásoknak a 84,5 százaléka a saját tulajdo­nú otthonában kisbankárkodik. Birtokos tehát, csak éppen ... nem szabad irigyelni a „gaz­dagságáért”. Aminek tőketar­tozását és annak kamatait leg­többjük egy életen át fizeti, nyögi. A megyében ma min­den száz új otthonból csupán három olyan van, amelyhez nem vesznek igénybe kölcsönt. Ami egyetlen adalék ahhoz, botcsinálta kisbankárokként miféle financiális műveletek­kel bíbelődünk. Mészáros Ottó

Next

/
Thumbnails
Contents