Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-17 / 274. szám

1988. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A teátrum ellen Viharos ülés Viharos ülést tartott a hé ten a Szentendrei Városi Ta­nács végrehajtó bizottsága. A napirenden a Szentendrei nyár idei programjának értékelése szerepelt. Az ülésen a Haza­fias Népfront városi bizottsá­gának titkára szót emelt az el­len, hogy a városka szép főte­rét elcsúfító monstre szabad­téri színpadot a jövő nyáron is felállítsák. Ez az ormótlan alkotmány, mint mondotta, nincs összhangban á tér han­gulatával, elcsúfítja a teret, s egész nyáron akadályozza az idegenforgalmat. Kiegészítette ezt azzal is, hogy az előadások színvonala, és a darabok meg­választása sem mindig illesz­kedik a tér hangulatához. Az elmúlt évek tapasztalatán okulva a Hazafias Népfront városi bizottsága éppen ezért azt kérte, írjon ki a tanács pá­lyázatot egy, a kisváros lépté­kének megfelelő, esetleg mo­bil színpad kialakítására, s ugyanakkor javaslatot tett a műsorpolitika megváltozta­tására is. Az írók döntése A Magyar írók Szövetsége kibővített elnökségi ülésén úgy határozott, hogy a Minisz­tertanács mellett lérehozandó bős—nagymarosi beruházást ellenőrző'társadalmi bizottság munkájában nem kíván részt venni. A történelem és a naponta változó szemlélet A régi tudás ma már édeskevés í „Nincs realitás, mely ön- f tudatunk számára lényege­sebb volna a történelem- ^ nél. A történelem elsajátí- ^ tása által az örökkévaló- ^ Ságba vetünk horgonyt.” í (Karl Jaspers) A fent idézett, XX. század elején élő német egziszten­cialista filozófus megállapítá­sa talán soha nem volt any- nyira időszerű, mint napjaink­ban. Erről beszélgettünk Sá- rossy Lajossal, az újlengyeli általános iskola történelem- tanárával, munkaközösség­vezetővel. Az 1945 utáni tör­ténelemírásunk főbb kérdései című, történelemtanároknak szóló előadás szünetében. Jogos a számonkérés ? Glatz Ferenc kandidátus előadása után megállapodtunk abban, hogy később majd fel­keresem, hogy beszéljen a ka­tedrán álló történelemtaná­rok mindennapi gondjairól. Mert, ha történelemírásunik gondban van — márpedig ab­ban van —, akkor mekkora bajban lehetnek azok a tör­ténelmet oktató tanárok, akik­nek nap mint nap oda kell állniuk diákjaik elé, s helyre kell tenniök az utóbbi időben átértékelt történelmi esemé­nyeket. Mert lehet, hogy az­Országos gyermekkönyvhét Ki-ki pénztárcája szerint Immár hagyományosnak mondható az országos gyer­mekkönyvhét, amely az idén tizenegyedik alkalommal vo­nultatja föl a fiatal olvasók­nak szánt művek reprezentán- sabb darabjait — így az év vé­ge, az ajándékozás ideje előtt. Az újdonságokról Sziládi Já­nos, a Móra Könyvkiadó igaz­gatója tájékoztatta a sajtó képviselőit. A november 25-én délután 3 órakor, ünnepélyes keretek kö­zött a kiadóban rendezendő megnyitót követően kerül sor az országos játékpályázat ün­nepélyes eredményhirdetésére, a díjkiosztásra és a pályamű- vekből válogatott kiállítás megnyitására. A gyermekkönyvhétre, illet­ve a téli könyvvásárra össze­sen huszonkilenc művet jelen­tet meg a Móra Könyvkiadó, összesen kilencszázezer pél­dányban. Ebből tizenöt mű szorosan a gyermekkönyvhét­hez kapcsolódik, ötszázötven­ezer példányban, míg további tizennégy kiadvány karácsony táján jelenik meg, háromszáz- ötvenezer példányban. A köte­tek ára igen tág határok kö­zött mozog, hiszen a legol­csóbbtól — ami tizenhárom fo­rint — a középáras kategórián keresztül egészen a kettőszáz- kilencven forintos érig min­denki pénztárcája szerint válo­gathat. Az a bizonyos előbb emlí­tett legdrágább könyv azonban véleményünk szerint megéri az árát. Cifka—Friss—Kertész— Tótfalusi: Képek és jelképek című kötete, amely lemezzel együtt kerül az üzletekbe, a Magyar Rádió által évek óta sugárzott, azonos című sikeres sorozat anyagára épül. Tizen­két bibliai témát dolgoz fel, a Távcsöves bemutatók Csillagok Csillagászati napokat ren­dez november 25-én és 26-án a Tápiómenti Csillagászati Baráti Kör Tápiószelén, a Ko­hászati Gyárépítő Vállalat szociális létesítményében. Az első nap programján szerepel megemlékezés Szentmártoni Béláról, az Albireo csillagá­szati lap alapítójáról, és be­számoló a csillagászati baráti körök 15. országos találkozó­járól. Emellett derült idő ese­tén nyilvános távcsöves be­mutatást is tartanak az épület előtti parkolóban. Másnap az asztrofotózásról, a fénnyel való rajzolásról lesz szó majd baráti beszélgetések, filmvetítés következik. zsidó történelem vonalát kö­vetve a teremtéstől az apoka­lipszisig; az egyes fejezetekben a történelmi, irodalmi, képző- művészeti és zenei feldolgozás egyaránt megtalálható. A gyermekkönyvhétre három kötettel jelenik meg a Műsza­ki Könyvkiadó: Első könyvem a lézerekről, Ünnepre készü­lünk, Magam készítem az ék­szereimet. Míg az első a lé­zerek világával ismerteti meg a gyerekeket, a másik kettő úgynevezett foglalkoztató könyv, amelyek témájából ját­szóházat is rendeznek a könyv­hét során. A Tankönyvkiadó a vizuális nevelést kívánja se­gíteni Tóthné Sándor Zsuzsa könyvével, melynek címe: áb­rázolás és művészet. A Mú­zsák Könyvkiadó Aszlányi Ká­roly A rejtélyes konflis című regényének reprint kiadásával kedveskedik az olvasóknak. nap, talán éppen a reggeli friss hírekből értesültek ar­ról, hogy valami már megint másképp van, mint ahogy az a tankönyvekben szerepel... Mind a ketten hallgattuk Glatz Ferenc . kandidátust, s valóban úgy éreztük — akik ott ültünk több százan; törté­nelemtanárok, egyetemisták, történelem iránt érdeklődők — ahogy az előadó: mosta tör­ténészektől kérik számon a politikusok cselekedeteit. Miért... ? Hiszen a történe­lem feladata — mint a jó or­vosnak — a diagnosztizálás, nem pedig a politika „csiná- lása”. A diagnózist a halál után is fel lehet állítani, de azért jobb megtenni a beteg életében — hogy gyógyítani lehessen. A történelemtanár számára ma a nyolcadik osztályos tan­anyagot tanítani a legnehe­zebb feladat — ebben mind­ketten egyetértünk. Sokszor két, három óra felkészülés kell ahhoz, hogy a pedagógus egy negyvenöt perces órát megtarthasson. Hogy ez a fel­készülés miből áll... ? Olvas­ni kell a napi sajtót, a hetit, a szaksajtót — például a Histó­riát —, nyomon kell kísérni a tömegkommunikációban meg­jelenő minden eseményt. Sok­szor a fő műsoridő alatt, mi­kor az egyes csatornán szóra­koztató filmet vetítenek, a ket­tesen kerül adásba a Gondol­kodó, amely gyakran számos érdekes, új információval szol­gál. Aztán használni kell az új,, négykötetes Magyar törté­nelmi kronológiát is, amely egészen az 1970-es évekig kö­veti nyomon az eseményeket. Szóval rengeteg helyről kell az ismereteket beszerezni. Mit, hol, hogyan? A szaktanácsadó ezen sok­oldalú tájékozódási lehetőség­re hívja fel kollégái, tanártár­sai figyelmét, amikor meglá­togatja őket. Segítenie kell ab­ban, mit hol találhatnak, mit hogyan tanítsanak. Másként nem megy. A gyerekek elé már nem lehet kiállni a régi tu­dással — legalábbis, ami a legújabb kori történelmet il­leti. Nézegetem a tanár úr köny­veit — a nyolcadikost veszem a kezembe. Régen a haszonta­lan kis nebulók tankönyve le­hetett ilyen „saláta”, mint amilyennek most ezt itt Iá' tóm. A sorok között, a lap széleken, milliméternyi helye­ken is teleírva kiegészítések­kel. A király dobosai — Muszáj javítani a tan könyvet — mondja kicsit rös telkedve. Pedig neki nincs miért. Tulajdonképpen a tör ténelemtudomány által elfo­gadott álláspontot kellene, le­hetne csak tanítani. Ezért most — ahogy naponta válto­zik a szemlélet —, akár fél­évente is kiadhatnának egy új tankönyvet. Jövőre — úgy tu dom — a második kötetből, az állampolgári ismeretekből mindenesetre új készül. Szerencsére — s itt Sárossy Lajos eddig komor ábrázata kicsit felvidámul —, a közép­kor történetének tanítása kel­lemes feladat maradt. Különö­sen úgy, hogy egyre-másra születnek a helytörténeti mun kák. A dabasi körzetnek — három települést kivéve — Ta- társzentgyörgy, Felsőpakony és most készül Gyálé —, az ős­kortól az 1800-as évek végéig kiváló helytörténeti munkái vannak. A monográfus az Inárcson élő Czigány László. S ha sikerül a Pedagógiai In­tézet támogatását is megnyer­ni, Dabas körzet helytörténe­téről szóló munkájának örül­hetünk az év végén. Ez gyere­kek és felnőttek számára egy­aránt élvezetes olvasmány lesz. A hatodikos tankönyvben, A tatárok pusztítása című feje zetnél — a sorok közé tollal írva, ezt találom: A szomszé­dos Nyár falut a tatárok el­pusztították, annak csak ro­mos egyházi épülete (templo­ma) maradt meg, így lett mai település neve Nyáregy­háza. Másutt: Dobos (Dabas) falu a királyi dobosok lakóhe­lye volt. A középkor tanításá­val tehát nincs gond; már csak azért sem, mert Újlengyelben a tanárok a helytörténeti ku­tatások friss eredményeit is beépítik a tananyagba. Igaz, a történész dolga a múlt kutatása. És nemcsak a régmúlté. Közismert, vagy tán közhely is, hogy a történelem sohasem volt politikamentes. Ám ennek ellenére az sem le­het — mint az bebizonyoso­dott —, hogy a politika krlti- kátlan kiszolgálója legyen. Antal Piroska Tv-f igyelő Neptancos. Az csak a sors — pontosabban a néprajzi ha­gyományok — különös vélet­lene, hogy éppen Pest megyé­ben gyűjtötték fel azokat a mozgásművészeti és népzenei elemeket, amelyekből aztán az Ecseri lakodalmas kisarjadt. Túlzás, nem túlzás: ez a Rábai Miklós által világsikerre vitt kompozíció, úgy ahogy van, remekmű. Hasonlattal élve: akár Munkácsy Honfoglalásá­hoz is mérheti az. akire a színpadi játéknak ez a fajtá­ja különösen nagy hatással van. Az Ecseri lakodalmast köz­tudomásúan a Magyar Állami Népi Együttes mutatta be an­nak idején, és ismételte meg ki tudja hányszor és ki tudja hány helyén a nagyvilágnak. Nos, e művészcsoport egyik kiemelkedő szólistája — tán­cosa, énekese, mindenes szín­játszója — volt az a Varga Erzsébet, akinek az a szép sors jutott, hogy e közösség fénykorában vihette minden­féleképpen a prímet, s aki­ről most, utólag egy rövid, de annál meggondolkodtatóbb portréfilmet láthattunk vasár­nap kora délután. Alig húsz perc állt rendel­kezésre, hogy a mai néző megtudja, ki volt, s hogyan érzi mostanság magát. Varga Erzsébet. S egyúttal ugyanígy azt is, hogy milyen sors várt Rábai Miklós nagyszerű társu­latának legendás tagjaira. Ami Bayer Ilona beszélgető- társát illeti, hát neki igazán van mire emlékeznie. Sztár volt ő — príma donna, első asszony — abban a csoport­ban. Ha kellett friss menyecs­keként volt jelen, ha kellett siratóasszonyként hullatta könnyeit; egyáltalán: mindent tudott, ami ehhez a művészet­hez kell. Csákká t az idő a pruszlikok és rokolyák viselői fölött szin­tén eljár, s Varga Erzsi kike­rült a reflektorok fényéből. Ezt is tudomásul kellett ven­nie, még azt is, hogy mind ritkábban hívják filmezni. Az azonban váltig nagyon bántja, hogy a mai csapat már vég­képp nem a hajdani közösség. Ha betéved — de ez már egy ideje nem szokása — az együt­tes Corvin téri székházába, ott táncosokat, muzsikusokat, dalosokat ugyan még talál, de egyéniségeket már alig-alig. Sőt, újabban egyáltalán nem. A dolgukat elvégzik ezek az» utódok, is, de az a tűz, iram és lelkesedés már nincs meg bennük, ami az egykori Rá­bai-tanítványokat olyannyi­ra serkentette. A legszomorúbb pillanat az volt ebben a kicsi, de an­nál megrendítőbb kérdezz-fe- lelekben, hogy Erzsiké, a fő­fő szólista immár azt sem tud­ja, mi van egykori férfi part­nerével, Sajti Sándorral, aki­nek oldalán oly nagy méltó­sággal tudta egybe ötvözni a népi táncmoitívumók-at aklasz- szikus balett elemeivel. Ez a hajdan volt lelkes, tehetséges, világot meghódító társulat te­hát egyszerűen eltűnt, érde­mes utódok nélkül szétesett. Körülbelül olyan sorsra ju­tott, mint azoknak az arcok­nak a látványa, amelyeket az operatőr, Scheiber Károly egy másra montírozott: kiből mi lesz — hogy úgy mondjuk, nem volt valami szívderítő látni ezt az eleven enyészetet. Ifjúság. Még szerencse, hogy közvetlenül e szívszorongató portréfilm után kezdték el ve­títeni azt a Szerelmi kódex című angol—magyar kopro- dukciós filmet, amely még há­romszor tart majd igényt az előfizetők figyelmére. Japán, India, Kalifornia és Kenya lá­nyainak, fiainak összeismer- kedési és együtt járási szoká­sait vették számba a filmesek, azt kutatva, hogy hol, milyen a szerelmi módi. Őszintén szólva e bevezetés láttán meg nem okosodhat­tunk. Inkább közhelyek sor­jáztak, mintsem azok a mé­lyebbről fakadó vallomások, amelyek a földrajzi és etnikai másság hirdetői lehettek vol­na. Annál izgalmasabban indult a Ki a tettes? című magyar szociográfiai sorozat, amely a deviáns — szipózó, alkoholi­záló, törvénysértő, beilleszke­dési zavarokkal küzdő — fia­talok típusait veszi számba Róbert László szerkesztő-ri­porter igazi lelki mélyfúrások­kal rukkolt ki már a vállalko­zás legelső részében. Nyilván így lesz ez a továbbiakban is; de erről majd később. Akácz László Heti filmtegyzbt Az istenek fegyverzete Jackie Chan Az istenek fegyverzete című filmben Hongkongból nemcsak ha­misított márkás órák, félig hamisított márkás elektro­akusztikai cikkek és egészen eredeti ruházati holmik szár­maznak. Készül ott film is elég. Attól ugyan nem kell egyelőre tartani, hogy Cannes, vagy Nyug-at-Berlin filmfesz­tiváljain a hongkongi filmek díjesőben részesülnek, és az Oscar-díj elnyeréséért sem igen szállnak versenybe. Ám attól tartanunk kei, hogy azok a filmek, melyekre Hong­kong stúdiói specializálódtak, egyre nagyobb számban árasztják el a mozikat — ha­sonlóan az olcsó hamisított márkákhoz. Amelyekhez bi­zonyos értelemben hasonlíta­nak is: e filmek is jó már­kák utánzatai vagy hamisítá­sai. Példaként itt van a leg­újabb példány: Az istenek fegyverzete. Rendezője és fő­szereplője Jackie Chan, aki a legnyilvánvalóbban a legendás Bruce Lee filmjeit utánozza. És nem csak ebben a filmjé­ben, hanem valamennyiben, amit forgatott. Azt nem mon­dom, hogy ezek a filmek a Bruce Lee-filmek hamisítvá­nyai, hiszen a dolog nem olyan jellegű, mint a hong­kongi gyártmányú Rolex óra, amelyre szemrebbenés nélkül vésik rá a világhírű svájci cég emblémáját. Itt a B. L. embléma nincs rávésve a fil­mekre, ám az utánzás ténye fennforog. Abban az értelem­ben, hogy Jackie Chan ponto­san követi e filmelk (e film­típus) (kitaposott ösvényéit. Ez az ösvény pedig az úgy­nevezett akciófilmek, a toa- landfiilmek és a karatefilmek földjén keresztül vezet. Érinti közben a magányos cowboy, és a félelem és gáncs nélküli lovag melilékösvényeiit is, és időnként áthalad a gyéren csörgedező humor patakocskák fölött. Más szavakkal: egy min­denhol jól eladható, minden mozinézőt lekötő, szinte szü­net nélküli akciókban tobzó­dó, néha a rafináltabb agresz­szió és kegyetlenség eszközei­től sem tartózkodó, az erő és erőszak kultuszát nem is min­dig rejtetten hirdető fiímtípus ez. És miután Jackie Chan ke­zén — mint minden sokadik másolat esetében — e vonások az eredeti példányókhoz ké­pest egyre elmosódottabbak, azt kell mondanom: a Bruce Lee-filmek szigorú •komolysá­ga., olykor vad fegyelme és ke­ménysége, sőt, valamiféle er­kölcsi megközelíthetetlensége szinte tökéletesen hiányzik itt. Most már csak a történet a fontos, vagy inkább a sztori, sőt, a puszta cselekmény. Az, hogy minden kockán, minden másodpercben történjen vala­mi mozgalmas dolog. Hogy ezekből a mozgásokból, vere­kedésekből, rohanásokból, ka­ratebemutatókból, a leglehe­tetlenebb helyeken való ker­getőzésekből kijön-e valami épkézláb filmtörténet, az ré­gen nem érdekes. Elindult cselekmények maradnak foly­tatás nélkül, felvetett szálak tűnnek el, logikus következ­mények elmaradnak, teljes­séggel logikátlanok bekövet­keznek, az emberi test telje­sítőképességének és a fizika törvényeinek (gravitáció, erő és mozgás viszonya, stb.) fiity- tyet hányó ökölcsapások, rú­gások, dobások, ugrások, re­pülések láthatók. De azt ne kérdezze a kedves olvasó, mi­ről is szól Az istenek fegy­verzete, mert legfeljebb csak azt tudom (elég nehezen) el­mondani, mi történik benne, és ki kit hol, hogyan, meny­nyire rúg, vág, üt, csíp, ha­rap, meg minden. Jelenet so­rokul, akciókat tudok említe­ni, — de, hogy a filmnek bár­miféle gondolati töltése lenne, azt nem mondhatom. De hát nem is ez a célja. Aki a film­ben gondolatokra vágyik, néz­zen Ingmar Bergmant vagy Fellinit. Itt elégedjen meg az­zal, hogy ezernyi akció után Jackie Chan és barátai elre­pülnek egy léggömbbel vala­hová, valamerre, bizonyaira új filmek felé. . Plumbum, avagy a veszélyes játék Engem megdöbbentett ez a film. Nem csak azzal, ami történik benne, hanem — fő­leg — azzal, amire távlatot nyit. Vagyim Abdrasitov szovjet rendező ugyanis úgy csinált egy, a régi kategóriák szerin­ti ifjúsági filmet, hogy hőse, Ruszilán Csutko, azaz Plum­bum (Puskagolyó), a tizenöt éves kamasz, szinte csak ka­talizátor: elindít maga körül is -és bennünk is bizonyos fo­lyamatokat, gondolatsorokat, eseményeket. És éppen ezek döbbentenek meg. Ruszlan egy jómódú, ki­egyensúlyozott család gyerme­ke. Szenvedélyes igazságsze­rető és szívós bűnüldöző. így lép kapcsolatba több különbö­ző bandával, csavargókkal, betörőkkel, s lelkesen leplezi le őket a rendőrség előtt. A rendőrök szívesen meg is bíz­zák új meg új feladatokkal, és ő buzgón teljesíti a meg­bízatásokat. Egy alkalommal még saját apját is lebuktatja, akit orvhalászáson kap. És amikor egy régi sérelmének okozóját véletlenül megtalál­ja s üldözőbe veszi, az őket követő kislány, Szónya, lezu­han a tetőről és szörnyethal. A történet sem éppen min­dennapi, de ami mögötte fel­tárul, az riasztó. Először is Ruszlan jelleme az, hiszen ez a kamasz úgy üldözi a rosz- szat, hogy maga is rosszá vá­lik, hatalmával, lehetőségeivel visszaél, s ettől veszélyes lesz. Gyakorlatilag éppoly ártalmas, mint akiket üldöz. Akikét ül­döz, azok viszont a szovjet társadalom vámszedői, a zöld­séges maffiától, a feddhetet­lennek látszó, ám vadorzó atyáig. Látszat — ez a film egyik kulcsszava. Látszatok­kal altatják él a lelkiismeret háborgásait, látszatok mögé menekülnek a kényelmetlen­ségek elől, látszatokra épül rend és törvényesség, látszat irányítja a családi kapcsola­tokat és az erkölcsöt, a sze­relmet és a barátságot. Riasz­tó és megdöbbentő látlelet. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents