Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-14 / 271. szám

1988. NOVEMBER 14., HÉTFŐ

iiagiiózis a szolgáltatásokról

_ Bognár, kádár, tímár, kötélgyártó — az ember már nem is az emlékei, inkább olvasmányai alapján rántja elő valahonnan a feledés mély ré tegeiből ezeket a mesterségeket. Kelmefestő, vegytisztító, kézimunka-készítő... újkori dinoszauruszokként állnak előttünk a szakmák, kihalásra ítélten, furcsán — elhagyottan. És a kör bővül. Ha nem vigyázunk — márpedig hogy vigyázzunk? — nemsokára a suszterről vagy a rádiószerelőről is így beszélünk. Mert a nagyüzemi termelés és szolgáltatás e mai jégkorszakát bizony egyre kevesebb mesterség éli túl. Magányos, követők nélküli kisiparosok fogják az utolsókat a szerszámukon. Aztán lekerülnek a műhelyekről a táblák, hogy újaknak adják át helyüket, egy bazárénak, egy butikénak, ki tudja, milyen üzletének.

„A lakosság szolgálatában” — hirdetik a sokemeletes épület homlokzatán a betűk. Ebből a sok emeletből azonban mindössze egyet foglal csak el a Pest Megyei KIOSZ. Még mindig a szlogen, a lakosság szolgálata jár az eszemben, miközben Urbán László titkárral beszélgetek. És eszembe jut Csoszogi is, az öreg suszter, aki ma már biztosan nem a cipészséget választaná. Mert hiába, nem változott a korábbiakhoz képest a megyében a kisiparosok létszáma, annak a 16 ezer főnek egészen más a szakmai összetétele, mint régen. Teherfuvarozókból, magántaxisokból, az al- kalmazkodókból, az erősekből kerül ki a döntő hányad, a hagyományos szolgáltatást végzők pedig egyre inkább visszaszorultak. Kereslet még lenne, különösen a személyi szolgáltatások iránt, furcsa mód mégis itt a legnagyobb a hiány. Az okok változatosak, ám valamennyi visszavezethető végső soron egy közös fő okra, az alacsony jövedelemre.

„Nincs semmi, ami ösztönözzön, sorra adják vissza az ipart az emberek” — panaszkodik Urbán László. Vagy éppen nyugdíjba ménnek, tehetnénk hozzá, anélkül, hogy folytatója maradna a mesterségüknek. Szobon csupán egyetlen női fodrász működik, a nagykátai körzetben alig akad bádogos és sajnos az egész megyére érvényes az a megállapítás, hogy ijesztően kevés a szabó, a vegytisztító, a cipész, a rádió- és tévészerelő. Az 59 községben egyetlen iparos foglalkozik kifejezetten háztartási kisgépek javításával, máshol a villany- szerelő végzi azt — ha végzi. A legroszabb északon a helyzet. Az állami szektor szinte teljes kivonulásával a kisiparosoké lenne az egész terület. Ám a keresetek az északi részen sem nagyobbak, következésképp ember sem lesz több, mint másutt.

Mi bírja az iparosokat arra, hogy egy-egy kisközségbe költözzenek? Az állandóan növekvő adó? A megnövekedett adminisztrációs munka? A távolság? Beszélünk a kistelepülések gyenge ellátottságáról, és közben nem vesszük észre, olyan ez, mintha széna helyett a szamárnak egy darab hullámpalát dugnánk az orrához. Hát persze, hogy nem indul.

De vegyük sorjában ... Korábban a tanácsi vb adóalapkedvezményt adhatott 120 ezer forintos felső határral a kistelepülésen működő iparosnak. Ez azóta megszűnt, mint ahogy megszűnt a javító-szolgáltató tevékenységet végző kezdő iparosok kétévi adó- mentessége. Hovatovább óit tartunk, ha valaki nem tud valamilyen kiegészítő jövede- le hez jutni a mesterség gyakorlása mellett, nem érdemes vidékre mennie. Málnázás, kertészkedés, fóliázás tartja jelenleg is a lelket a megye számos iparosában.

A kontárkodást pedig jobb meg sem említeni. És most ne csupán arra gondoljunk, hogy rosszabb munkájúikkal a szakma becsületét sértik a kontárok, hisz sokan közülük kevéssel korábban még maguk is bejegyzett iparosok voltak. Az igazi indulatokat talán a hatóságok elnézése váltja ki leginkább. A „rendes” mesterekkel szemben „rendetlen” társaiknál gyakorta keményebben lépnek fel. Az utóbbiak megússzák egy 2000 forintos büntetéssel, és minden mehet tovább.

A sok panasz között azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy nem csupán az iparos, de a lakosság is megsínyli a kialakult helyzetet. Hisz mégiscsak a lakosság szolgálatáról van szó, nem? Mit szóljanak például azokban a kisközségekben, melyek ellátásáról az átjárásos mozgalom eddig még úgy-ahogy gondoskodott, ám a növekvő benzinárak miatt ez a forma a többihez hasonlóan szintén hanyatlik. A lényegen nem változtat, hogy a mesterségek gyakorlásában jelentős könnyítéseket vezettek be. Mindössze 14 szakma van mester- vizsgához kötve, helyenként elég a szakmunkás-bizonyítvány kétéves gyakorlattal, előfordul, hogy csupán 3 éves szakmai gyakorlat a követelmény, az úgynevezett szabad iparos tevékenységeknél pedig majd mindenre engedélyt adnak. És mégis ...

A sok rossz után egyedül az a-glomerációról lehet egy kis jót elmondani. „Itt szjnte semmi probléma nincs” — tájékoztat Urbán László. A főváros közelsége megoldja a nehézségeket, így is, úgy is.

Egyrészt az emberek Budapestre járnak be, gyakran ott is dolgoznak, oda mennek szabóhoz, fodrászhoz, cipészhez, ott veszik igénybe a különféle szolgáltatásokat. Az iparosok pedig szívesebben maradnak meg ezen a területen a 20—30 kilométerre fekvő községekben, mint mesz- szebb. Mindez azonban csupán cukormáz a keserű pirulán. A szolgáltatás helyzete összességében nem túl biztató. Kivezető út híján halódnak a szakmák. Hovatovább múzumba kerül a fogó, a kalapács. És a mesterek...? Igen, voltak ilyen meg olyan mesterek — próbálunk meg visszaemlékezni majd, évek múlva. Voltak... Valaha...

Falusy Zsigmond

Nem gyúlnak este fények

Villanyra váró budaörsiek

Ezer meg egy dologban ölthet testet a korszellem. Hadd ragadjam hát ki közülük azt, mely számomra valami magától értetődő természetességgel fejezni ki, hogy az atomkor küszöbén élünk: az áramot. Vezess csak egyetlenegy drótot a dzsungel mélyébe, köss rá egy izzót és lógjon mindez akár egy emberevő kunyhójában, akkor is azt mondom, otthon vagyok, a XX. században. Mert oxigén nélkül ugyan nincs, nem volt és nem lehet élet soha, áram nélkül viszont ember nincs ma már.

Nem tudok, nem merek elképzelni egy olyan világot, melyből hiányzik az elektromosság. Ezért olyan furcsa elgondolnom annak a néhány budaörsi családnak a mindennapjait, akik már évek óta várnak a villany bevezetésére. Mintha egy különös határként húzódna a városban a

Ismét bizonyítanak

Többször részesültek miniszteri elismerésben kiemelkedő munkájukért Szigetszenímiklóson a Szigetfő Termelőszövetkezet húsüzemi dolgozói. Sikerüknek egyik fontos alapja, hogy negyven százalékkal teljesítették túl kitűzött tervüket, s mindig újdonságot kísérleteznek ki, amivel a piacon kirukkolhatnak

(Erdősi Ágnes felvétele)

Gombó Pál:

3'JL ecJn

Kérem, Önöket a sajtó mindenféle szóbeszédet írásba foglalva félretájékoztatja, mert hajhássza a szenzációkat, és engem személy szerint befeketít, mintha visszaéltem volna a hivatalommal magánérdekből. Örülök, hogy végre szót kaptam és megvilágíthatok mindent úgy, ahogyan valójában lezajlott. Mert persze szó sincs telekspekulációról, ami a tőkés társadalmak sajátja, magam is sok történetet olvastam, amelyben teiekspekuláns tőkések vesztegetnek meg városi vezetőket, és bizonyos összegek ellenében elérik, hogy az olcsón összevásárolt telkek ára úgy felmenjen, hogy nagy haszonnal adják tovább, a nyereségeket pedig elosszák. De kérdem én, vannak-e nálunk egyáltalán telekspekulánsok? Én felelősségem teljes tudatában állítom, hogy jómagam ilyenféle tőkésekkel soha nem találkoztam, velük tárgyalásokat nem folytattam, engem egyetlen fillérrel meg nem vesztegettek.

A valóságban csupán a következő történt. Ügy hét éve egy szép napon összegyűlt valami harmincezer forintom. Törtem a fejem, hogy mibe is fektessem. Egyik barátom szóba hozta, hogy nekem, aki mégiscsak vezető beosztású ember vagyok, miért ne lenne egy kis üdülőtelkem, amikor már minden üzletvezetőnek és fogorvosnak is van. No, de ennyiért? — kérdeztem én. Hát vásárolja az Ördögmajorban, az kinn van a város szélén, szép zöld tanya, az öregasszony már be akar költözni, mert nem bírja a munkát, a fia családjához nehéz beutazni, mert nincs közlekedés, a szekeret már nem nagyon tudja befogni, hát olcsón túladna a tanyán. És richtig, kérem, az oszpossz úgy volt, akár meg is esküszöm rá, de tanúim is vannak, én jogilag teljesen szabályosan harmincezer forintért megvásároltam azt a kis tanyát, ami akkor a teljes reális ára volt, és hétvégeken ezután volt hova kijárnom a természet jó levegőjére, ahol kis családommal együtt felüdülhettem, kipihenhettem a nehéz igazgatási munkában összegyülemlett idegféradtságomat.

Egyszer azután egy tanácsülésen napirenden volt a városfejlesztés ügye. Szóba kerültek azok a vidékek is, amerre fejleszteni lehet. No, ezek között volt az Ördögmajor környéke is, amit igencsak helyeseltem, hiszen személyes tapasztalataim is voltak arról,

hogy jómagam is, akárcsak szomszédaim, szinte szétnyúzzuk a kocsit, mikor arrafelé utazunk, nem is szólva az őszi esőzésekről meg a téli fagyokról, amikor oda se juthattunk. Így hát teljes és őszinte meggyőződéssel támogattam az arrafelé megtelepülni kezdő lakosság igényét, hogy abba az irányba bővítsük a városi úthálózatot. Ez volt kérem, a közérdek, meg is szavaztuk, meg is épült az út. Aminek az volt a mellékhatása, hogy felmentek a telekárak, de hát ez is közérdek volt, mert a város jobb áron értékesíthette arrafelé a még szabad telkeket, tehát ezzel is a várost szolgáltam. De nekem eszem ágába se jutott személyesen üzletelni, a tanya maradt úgy, ahogyan volt, csak kerítést építtettem, ne járjanak oda legeltetni a pásztorok, a szomszéd földeken úgyis zöldebb volt a fű.

Mivel azon a tájon kezdett megszaporodni a lakosság, joggal tette szóvá a közművek hiányát. Teljes mértékben átéreztem én is, hogy nem méltányos, hogy a város egyik fejlődő területén nem lehet kútvízből fedezni, mondjuk a tisztálkodási szükségleteket, a szennyvizet meg el kell távolítani, így magam is amellett voltam, hogy oda vezessük be a vizet és a csatornahálózatot. Ilyen értelemben intézkedtem is, a tervbe bekerült a víz- és csatornahálózat bővítése is, közérdekből, egy fillért nem kaptam érte, csak kulturáltabb lett az ott élő embertársaim élete. Igaz, áram nem volt, tehát ezen a fejlődő területen szükséges volt a közvilágítás például, így ezt az igényt is helyesnek látszott kielégíteni. Ezért megoldottuk az áram bevezetését is, aminek sikeréről a városfejlesztő bizottság előtt elmondott beszámolómban, mint sikerről emlékezhettem meg, teljes közmegelégedésre.

Na, hát ennyi történt. Most az újságok azt vetették a szememre, hogy a birtokomban lévő Ördögtanya értéke, amit harmincezer forintért vásároltam, ötmilíiónyira emelkedett. De kérdem én, mi ebben az én hibám? A piac törvényei kikerülhetetlenek. A közérdeknek, amelyet szolgáltam, csak mintegy mellékterméke lett a telekárak emelkedése, és ez általános tendencia. A mi viszonyaink között is érvényesül a piacgazdaságban, de azt nem én teremtettem meg, beosztásomban csak városi érdeket, a területfejlesztést tartottam szem előtt, és ha netán emellett a saját telkem értéke is fejlődött, ez nem telekspekuláció, csak olyasféle sikeres befektetés, mintha totónyereményem lett volna. De ha mégis egyesek elferdítve szóvá teszik, kész vagyok lemondani a szóban forgó tulajdonomról, és napi áron átadom akár a város tulajdonába is.

Hegyalja út, civilizáción in- nenre és túlra osztván a domboldal telkeit. A szerencsés déli részen lakókkal ellentétben az északi oldalon nem gyúlnak este fények, nem szól a tv, nincs hűtött sör az asztalon. A helyzet furcsaságát csupán növeli, hogy mindez alig 800 méterre a tanácsházától fordulhat elő, tehát szinte a testület orra előtt. Hogy meddig még? — erről kérdeztem Eke Gábort, a városgazdálkodási osztály beruházási csoportjának vezetőjét.

— A hálózat meghosszabbításának az új rendezési terv elkészülte volt az előfeltétele. A hegyoldalon az utak nyomvonalában is változások következnek be, ezért nem adtunk ki a kérdéses területre közműengedélyt. Ellenkező esetben könnyen előfordulhatna, hogy az oszlopok, vezetékek később majd útban lesznek. Természetesen felhívtuk a lakók figyelmét arra, hogy ha meglesz az általános és részletes rendezési terv, hozzákezdhetnek a munkához. A dokumentáció sajnos a nyár vége helyett csupán a múlt hónapban került az asztalra, így gyakorlatilag a jövő év közepe táján lehet csak áramot vezetni a Hegyalja úton.

— Ügy tudom, évek óta felfelkeresik önöket az áramellátás ügyében. Akkor miért kellett mostanáig várni a probléma megoldására, ha egyáltalán megoldásnak nevezhetjük pusztán a rendezési terv elkészítését?

— A késésről csupán any- nyit: három hónappal ezelőtt fel akartuk bontani a szerződést a tervezővel, de mivel addigra megvoltak már bizonyos munkarészek, értelmetlennek tűnt másnak átadni a feladatot. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy mivel az általános rendezési terv az elkövetkező 10-15 évre szól, átgondolásához időre van szükség. A Hegyalja úton például mintegy 360 telekre kel-' lett figyelemmel lenni, azon a problémás pár száz méteren

viszont alig néhány család él. Egyébként azok a családok tudták, hogy ahol építkeznek, az nem lakóterület, és nincs közművekkel ellátva. Az ebből fakadó nehézségek tehát számukra előre láthatóak voltak.

— De hát a telkek mégsem az erdő közepén fekszenek, hanem egy olyan út egyik oldalán, melynek másik felén a házakban égnek a lámpák. Joggal számíthattak a tulajdonosok arra, hogy megváltozik a helyzet.

— Meg is változott.

— Ügy tűnik, inkább csak elkezdődött a változás. Valamilyen kompromisszumot azonban addig is muszáj találni, hisz nem élhetnek még több mint fél évig sötétben az emberek.

— Két dolgot javasoltunk ezzel kapcsolatban az érintetteknek — veszi át a szót Körest György, az építési osztály vezetője —. Az egyik, hogy megvárják, amíg a a tanács a rendezési terv alapján megtervezteti a villamoshálózatot. Amennyiben ezt nem akarják, beleegyeznénk, hogy akár föld-, akár légkábelen ideiglenesen a telekre lehessen vezetni az áramot. A szükséges oszlopokat úgy kellene felállítani, hogy azok a közterületről megközelíthetők legyenek. Az esetleges áthelyezés költségét természetesen a lakók vállalnák. Szóval minden megoldást támogatunk, még azt is, hogy a szomszédoktól jöjjön a villany. Ehhez azonban az elektromos művek hozzájárulása is elengedhetetlen.

Meg persze a szomszédoké. Mindenesetre. előbb vagy utóbb lesz villany a Hegyalja úton. Már csak az a kérdés, mit jelentsen ez az „előbb” és „utóbb”. És akkor végre arrafelé is zúghat majd a kávéőrlő, búghat a tv. dohoghat a villanymotor, höröghet a porszívó, recseghet a rádió, hogy elégedetten dőljön hátra mindenki: jó dolog a civilizáció. Mert tényleg jó dolog.

Falusy Zsigmond

Tárgyalások a fügevásárlásról

Olcsóbb lesz a grape-fruit

A Délker 8500 tonna kubai grape-fruitot vásárolt, a tapasztalatok szerint azonban a hazai vásárlók körében ez a gyümölcs még mindig nem túlságosan népszerű, noha nagyon egészséges és vitamindús. A Délker ezért kezdeményezte, hogy kiskereskedelmi partnerei november 14-től az eddigi 26 forint helyett 22 forintért árusítsák a grape-fruitot, s ennek megfelelően ő csökkentett nagykereskedelmi áron adja át hétfőtől kezdődően a szállítmányokat. Mivel ez a gyümölcs szabadáras termék, a kiskereskedelemnek nem kötelező csökkentenie az árat, várhatóan azonban a legtöbb üzletben olcsóbb lesz a grape-fruit.

Banánból többet ígér a Délker, mint tavaly, a szállítmányok Nicaraguából és Kolumbiából érkeznek, s az árusítást országszerte november 15- én kezdik meg. A tárgyalások még nem fejeződtek be, de várható, hogy kétszer annyi banán kerül az üzletekbe, mint az elmúlt télen. Igaz, az ár magasabb lesz, kilónként 57 forintért árusítják a jó minőségű közép-amerikai banánt.

Mediterrán narancsból, valamint a Szovjetunióból, illetve Törökországból származó mandarinból is érezhetően jobb lesz a kínálat a tavalyinál, s megkezdték görög, török és albán partnerekkel a tárgyalásokat fügevásárlásról is.

Mint olvasóink az elmúlt hetekben tapasztalhatták, a Pest Megyei Hírlap fórumot nyitott — állásbörzét közöl — minden hétfőn. Az alant olvasható ajánlatokról részlete.- felvilágosítást kaphatnak az érdeklődők a Pest Megyei Munkaügyi Szolgáltató Irodánál (Budapest XI., Karinthy Frigyes u 3.), telefonon a 850- 238, valamint a 850-411 (149. 191, 192 mellék), illetve a körzetekben található tanácsi közvetítő szerveknél, a helyi tanács munkaügyi szakigazgatási részlegénél.

Mcó-ellenőrt (közép- vagy felsőfokú végzettséggel), forgácsoló szakmunkásokat, műszaki fejlesztő tervezőt keres a Pestvidéki Gépgyár.

Betanított munkásokat (férfi, női), gyors- és gépíró adminisztrátort, árukiadót, -átvevőt, áruellenőrt felvesz a Kőbányai Sörgyár.

Kábelszerelő, vízvezeték-szerelő, villanyszerelő szakmunkásokat vár a Gáz- és Olajszál] :'ó Vállalat 21. számú üzemigazgatósága Vecsé- sen.

Gyakorlott SZTK-ügyintézőt alkalmazna rugalmas munkaidőben a Pevdi belvárosi központja, fizetés megegyezés szerint.

Automata-gépbeállító szakmunkást (két műszakos munkarendben), valamint női betanított munkásokat keres a Pevdi Irószergyár- egység — Szentendre.

Asztalost, rakodót és vizsgázott kazánfűtőt felvesz a Műanyag Épületszerkezetek Gyára Solymáron.

Férfi betanított munkást — három műszakos beosztásban —, női betanított munkást — két műszakos beosztásban —, valamint tmk-la- katost, villanyszerelő, csőszerelő és hegesztő szakmunkásokat vár a Gyömrői Vegyi Gyáregység.

Két bérelszámolót alkalmazna maradványérdekeltségű költségvetési szerv. Feltételek: szakközépiskolai érettségi és középfokú politikai végzettség.

Szakácsot, szobalányt keres üdülőjébe Pest megyei társadalmi szervezet. Lehet házaspár is.