Pest Megyei Hírlap, 1988. november (32. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-12 / 270. szám

1988. NOVEMBER 13., SZOMBAT 5 Well magazin — harmadszor Könnyen, gyorsan külföldiül Néhány éve nagy feltűnést keltett egy riport, amelyet Finnországban készítettek a Magyar Televízió munkatár­sai. Nem annyira maga a té­ma váltott ki visszhangot, mint inkább a szereplők. A megszólaltatott finnek ugyan­is — a takarítónőtől az or­vosprofesszorig — egytől egyig folyékonyan és válasz­tékosán válaszoltak a feltett kérdésekre — angolul. Szorgalom vagy varázsmódszer? Azóta találkoztam már olyan finnekkel, és egyéb nemzetbeliekkel szintén, akik diplomás ember létükre is zavarba jöttek, ha nem az anyanyelvükön szóltak hozzá­juk. Mert az, hogy valaki nem magyar, önmagában még nem magyarázat arra, ha jól beszél két-három-több idegen nyelvet. Persze, nagy segítség a mienknél tízszer fejlettebb és hatékonyabb iskolai okta­tás. Könnyebbség lehet a nyelvek rokonsága, a hasonló szókincs, a majdnem azonos szemlélet és grammatika. De mindezek hiányával nem in­dokolható a határokon kívül megnémuló száj. A nyelvta­nuláshoz — a beszédkészség kifejlődéséhez szerintem nél­külözhetetlen élő nyelvi köze­gen túl — az nélkülözhetet­len, ami minden másfajta ta­nuláshoz is: a szorgalom. Ezt pedig sem iskola, sem hiper- szuper stúdió, sem varázs­módszer nem pótolja. Az elszomorító hazai kép javításáért már sokan és sok mindent próbáltak tenni. A szorult helyzetben elsőként a magánnyelviskolák mozdul­tak. Mostanra a különféle tan­folyamok, stúdiók ajánlatai el­árasztják az újságokat, a hir­detési rovatokban talán csak az utazási irodák kínálata szélesebb. A közoktatásban a már korábban is létező tago­zatos osztályok mellett meg­jelentek a kétnyelvű képzést biztosító középiskolák, és szá­muk a jövőben bizonyára csak gyarapodni fog. Az Állami Ifjúsági és Sport­hivatal előterjesztésére a Mi­nisztertanács is elfogadott egy ifjúságpolitikai feladattervet, amely többek között a fiata­lok idegen nyelvi ismeretei­nek bővítését célozza. En­nek értelmében a művelődé­si miniszter felelős azért, hogy ez év december 31-ig az egyetemek és főiskolák hallgatóit a nyelvvizsga meg­szerzésére ösztönző rendszert kidolgozzák. Ugyancsak ter­vet kell készíteni a közokta­tásban folyó nyelvi képzés át­fogó és összehangolt reform­jára. Olyan nyelvi képzési programot -kell kialakítani, amely óvodás kortól kezdve átfogja az oktatási rendszer egészét. A határidő a prog­ram középfokon történő be­indítására 1990. szeptember 1. Csak élő szókinccsel Természetesen minden re­form és minden program annyit ér, amennyit megva­lósítanak belőle. A sok jól felkészült tanárt, és még több pénzt igénylő iskolai képzés bevezetése mellett az ÁXSH más módszerekkel is megpró­bálkozott. Pályázatokat írtak ki nyári nyelvi táborok meg­szervezésére; tavaly 37 kez­deményezést -támogattak több mint 1 millió forinttal, az idén 47-et mintegy 1 millió 400 ezer forinttal. És az an­gollal kísérletezők dolgát megkönnyítendő, -kiadásukban jelent meg most ősszel im­már harmadszor a Well cí­mű újság. A Well, mint a címlap fel­irata hirdeti, speciálisan a 12 és 20 év közötti, angolul ta­nulók számára készült. Ti­zenhat oldalon, 35 ezer pél­dányban, negyedévente kerül az újságárusökhöz. A képes, színes magazin"*— ötletadója és lektora Péter Doherty, szerkesztői pedig budapesti gimnáziumokban tanító angol Szerencsés nyertes Mint arról már beszámoltunk, a héten közjegyző jelenlé­tében eldőlt, kik kapták az Unokáink is mesélni fogják című pályázatunk díjait. A közönségszavazatok alapján második helyet ért el Bene Mihály gödöllői magyar—történelem szakos tanár, aki tegnap délután vette át lapunk főszerkesztő-helyet­tesétől, Arkus Istvántól nyereményét, a Junoszty televíziót. Kulturális programajánlat Múzeumok. Csók István Ga­léria (Bp., Váci utca 25.). Fe­jér Csaba festőművész kiállí­tása, Paál László terem (Bp. VIII., Rákóczi út 57/b), Weg- roszta Gyula festőművész ki­állítása. Szépművészeti Múzeum. (Hősök tere), Pulszky Károly emlékkiállítás, Madách Imre Művelődési Központ, Vác: Fe­kete István fotográfus kiállí­tása. Gödöllői Galéria: Körösfői Kriesch Aladár emlékkiállítás. Arany János Múzeum, Nagykőrös. Pest megyei iro­dalmi emlékek című kiállítás. Blaskovich Múzeum, Tápió- szele. Sárközy Erzsébet festő­művész kiállítása. Börzsöny Múzeum, Szob. Gadányi Jenő festőművész ki­állítása. Zene. Szombaton délelőtt 11 órakor a Liszt Ferenc Kama­rateremben Egri Mónika Schu­bert- és Liszt-műveket ját­szik zongorán. Vasárnap este fél 8-kor a Zeneakadémián az I. István Gimnázium Szimfo­nikus Zenekara Beethoven- és Schubert-műveket ad elő. Ve­zényel: Záborszky István. Köz­reműködik: Kovács Dénes he­gedűn. A Zeneakadémia kis­termében este fél 8-kor a régi Vokális muzsika kedvelőinek figyelmébe ajánljuk: Zádori Mária (szoprán) hangverse­nyét. Közreműködik: Szabó István (lant, theorba), Spányi Mihály (csembaló), Sziits Pé­ter (barokkhegedű), Máté Ba­lázs (barokkcsembaló). szakos tanárok — nemcsak nyelvgyakorlási lehetőséget kínál, hanem fórumot is biz­tosít a nyelvtanulóknak, ilyen jellegű kluboknak, iskolák­nak, és információkat ad a nyelvtanulás segítéséhez. A cikkek, rejtvények, pályáza­tok mind a kezdők, mind a haladók tudását igyekeznek figyelembe venni, a feladatok a szókincs aktivizálását, és nem tesztelését szolgálják. A lap az egész angol nyelvterü­let bemutatására törekszik, és tájékoztatja olvasóit a ma­gyarországi angol vonatkozá­sú eseményekről, az itteni an­gol intézményekről, az elér­hető kiadványokról, a könyv­tárak, könyvesboltok válasz­tékáról. Az újság állandó kapcsolatot próbál tartani az olvasóközönséggel; eddig fő­leg levelezés útján, bár a belső borító arra biztat min­denkit, menjen és látogasson el a Csalogány utcába — ok­tóber 10-től szívesen látják. Az összeállításban ugyanis — saját bevallásuk szerint — nagyban befolyásolják a szer­kesztőket olvasóik kívánsá­gai. Nem lehetünk optimisták A Well szép is, érdekes is, tanulságos is. Ennek ellené­re készítői panasza szerint kevesen ismerik. Ki tudja, ta­lán a 29 forintos ár riasztja el a vásárlókat, akik egyéb­ként egy-egy külföldi maga­zinért ennek többszörösét ki­fizetik. A gondolat felmerült a szerkesztőség munkatársaiban is, akik a gazdasági helyzet­re való idézőjeles hivatkozás­sal elnézést kérnek az ösz- szegért, és egyben közvéle­ményt kutatnak; ha a növek­vő árak miatt meg kell vál­toztatniuk az újság arculatát, milyenre módosítsanak: 32 ol­dalas fekete-fehérre, vagy 20 oldalas kiadványra, amelynek fedőlapja színes, a többi 16 oldal fekete-fehér? Az ár ma­radna a mostani. A lap készítői ezek szerint nem éppen optimisták — ami anyagi lehetőségeiket illeti. Pedig az ÁISH kezdetben még azt tervezgette, hogy ha kedvező a fogadtatás, és a Well népszerűvé válik, más nyelveken is megjelentet ha­sonló kiadványokat. Tévedek, ha azt hiszem, erre nemigen kerül sor? Mörk Leonóra Emlékkiállítás Dunakeszin Ornitológus festő Nyolcgyermekes, szerény jövedelmű tisztviselő fiaként látta meg a napvilágot Vezé- nyi Eleméé 1879-ben. A szűkös anyagiak miatt a tehetséges gyermeket szülei csak nagy nehézségek árán tudták isko­láztatni. Bár felvették az Ipar- művészeti Főiskola díszítő- festő tagozatára, tanulmányait anyagiak hiányában másfél év elteltével meg kellett sza­kítania. Addigra már tudását, született tehetsége, képességei folytán annyira fejlesztette, hogy ha szerényen is, de ké­pei eladásából már meg tu­dott élni. Eközben bátyja, Ve- zényi Árpád asszisztense lett Herman Ottónak, aki felfi­gyelt a fiatal művész termé­szetszeretetére és megbízások­kal látta el. Az I világháborúban több évet töltött a fronton. Haza­térése után Kittenberger Kál­mán karolta fel, s így a Nim­ród című vadászújság állan­dó illusztrátora lett. 1927-ben Dunakeszin telepe­dett le, itt élt és alkotott 1965- ig. Az akkori Mezőgazdasági Egyetem állattani tanszéke ré­szére megfestette Magyaror­szág ragadozó madarainak kép­sorozatát, amelyet ma a gödöl­lői Agrártudományi Egyetem őriz. A festőt 1967-ben érte utol a halál. A Dunakeszi József Attila Művelődési Központ novem­ber 15-én emlékkiállítás meg­rendezésével tiszteleg a község egykori neves polgárának em­léke előtt. A. P. Ahány szerb dal csak létezik Jubileum — ünnep nélkül A háromszáz esztendős tör­ténelmet átfogó rövid beszéd után a pillanatnyi csönd csak fokozta az ünnep érzését. A csodálatos görögkeleti, szerb egyházi ereklyék szinte rabul ejtették a kiállitóterem kö­zönségét, amely még tétován várakozott. Ekkor baloldalt néhány meglett férfi félkört alakított hangtalanul. Egyi­kük, aki középen állt, fölemel­te a kezét. Szívbemarkoló ősi dallam hasította föl a csen­det. Szövegét nem értettem. Szerbül énekelték. Valami szo­morút, majdnem fájdalmasat, amibe méltóság vegyült. Min­den szakasz végén visszatért egy sor, a segítségkérés: Ni­kola j, pomogáj! Sokszor lenyűgözött már e népnek a muzsika iránti ér­zékenysége, amely most e kar énekében is megmutatkozott. A hangszeres kíséret nélküli — a secco recitativo — hagyo­mányát követték ugyan, ám nem egy, hanem négy szó­lamban énekeltek. Hogy mióta? Ezt még veze­tőjüknek, Csobán lgnácnak is úgy kellett kiszámolnia — a többiek segítségével. Mikor is volt, hogy Golub Atanász a faluba — Pomázra — jött ta­nítani? — kérdezgették egy­mástól. Már azt megelőzően is létezett a dalárda, szólt Belos Péter. Hiszen két másik ta­nító alapította. Hogyan is hív­ták őket? Gyerekkoruk emléktöredé­A jobbító szándékú alispán Nyáry Pál emlékére Nyáregyháza lakói és elöl­járósága elhatározták, hogy ápolják Nyáry Pálnak — a község szülöttének — emléke­zetét, s azt az utókor számá­ra,- jelentőségéhez méltóan igyekeznek megőrizni. Pest megye hajdani főjegy­zője 1806-ban született és 1871-ben halt meg. Közéleti tevékenysége során 1840-ben szűkebb pátriánk közigazgatá­sának jobbításával foglalkozó könyvet is írt. öt esztendővel később lett a megye másodal­ispánja, s 1847-ben megyegyű­lési beszédében a tekintetes karok és rendek ellen szólva — a szabadelvű párt vezér­alakjaként — más, új embe­reket kívánt beválasztatni a vezetésbe. Az 1848-as szabad­ságharc idején alispán volt, s a képviselőházban a 48-as ese­mények egyik mozgatója; Kos­suth segítőtársaként a Honvé­delmi Bizottmány alelnöke. A falu iskolája 1988. szep­tember 26-án kapta meg a Művelődési Minisztérium en­gedélyét Nyáry Pál nevének felvételére. Az emlékbizott­ság pedig néhány héttel ezelőtt megalakult. Célkitűzései kö­zött szerepel például, hogy összegyűjtik a Nyáry Pállal kapcsolatos tárgyi és eszmei emlékeket, gondoskodnak a relikviák méltó elhelyezésé- séről, ápolásáról, őrzéséről. Elképzeléseik szerint a köz­ség területén köztéri szobrot állítanának fel. Az ehhez szük­séges pénzügyi fedezetet köz­adakozásból szeretnék elő­tör emteni. Rádiófigyelői KINCS, AMI NINCS? Az egyik kutatóintézetben dolgo­zó közeli ismerősöm az utóbbi időben egyre többet panasz­kodik amiatt, hogy — úgy ér­zi — a maga területén sötét­ben tapogatódzik. Ugyanis gazdasági okok miatt egyre jobban megcsappan a hazánk­ba érkező szakfolyóiratok és könyvek száma, és így meg­közelítően sem tud lépést tar­tani a világban végbemenő fejlődéssel. Sokszor ijedten gondol arra, hogy amivel ép­pen foglalkozik, azt már túl­haladta az idő, kárba veszett egész addigi munkája. Megértem keserűségét, hi­szen nálunk, ráadásul ahol az elektronikus információcsere még gyerekcipőben jár, nehe­zen tud boldogulni valaki a tudományok területén a tájé­kozódást jelentő nyomtatott közlemények hiányában. Már­pedig a kutatás elképzelhetet­len a friss információk beszer­zése nélkül. Még külföldön is neves tudósok idejük egy je­lentékeny részét lapozásra fordítják, napokat töltenek könyvtárak olvasótermeiben szellemi kincsekre vadászva. A rádióban Bán László szer­kesztő tudományos műsorá­ban éppen a hazai információs lehetőségeket vette tüzeteseb­ben szemügyre. Sajnos a ki­bontakozott kép so'k tekintet­ben nem volt megnyugtató. Elsősorban azért, mert való­ban egyre csökkennek a szak- irodalomra fordítható pénz­ügyi keretek. Nem is kevéssel, a korábbihoz képest egyhar- madával. Igaz viszont az is, hogy ez egyes tudományos műhelyeket kevésbé érint, így például a Központi Fizikai Kutató Intézetet, ahol a könyvtár nagyon jól ellátott, ráadásul egy adatbankháló­zathoz is kapcsolódni tudtak az utóbbi időben. Ugyanez elmondható a köz­ponti műszaki könyvtárról, ahol egy jól megszervezett fordítói részleg is működik; mintegy harminc nyelvből tudják a kért anyagot átültet­ni magyarra. Általános gond viszont, hogy az új rendelések ólomlábon járnak, fél évtől két esztendeig is elhúzódhat bizonyos kiadványok beszer­zése. Elhangzott az adásban, hogy korábban nagyon sok múlott a személyes kapcsolatokon, ha­zai és külföldi vonatkozásban egyaránt. Mostanság erre sem lehet nagyon építeni. Ebben is a pénz játssza a főszerepet. Személyes kapcsolatok helyett a hivatal bonyolítja az infor­mációk adásvételét, méghozzá olykor igencsak borsos áron. A kutatók ma már elsősorban a könyvtárosok segítőkészségé­re számíthatnak egy-egy ne­hezebben megtalálható forrás­munka előhalászására vala­melyik raktárból. A megnyugtató megoldást a világszerte működő elektro­nikus távhálózatba való be­kapcsolódásunk jelentené. Ám a folyóiratok szorgalmas bön­gészését ez sem fogja feles­legessé tenni. LUKÁCS ÉS A ZENE. Ta­lán még ma is tartja magát az a nézet, hogy Lukács Györgynek mint filozófusnak egyetlen terület nem került a látókörébe, ez pedig a zene. Igaz, zenei tárgyú művet nem hagyott hátra maga után, de a muzsika szeretete már a családi házban rabul ejtette. Erről tanúskodnak Gyergyai Albertnek, az író-esztétának hátrahagyott feljegyzései, me­lyekből részletek hangzottak el most a rádióban is. Hiteles­ségét mi sem igazolja jobban, mint az, hogy Gyergyai hat éven keresztül a Gyopár utcai villában házitanító volt Lu­kács György húgának gyerekei mellett. Közvetlen közelről tapasz­talhatta ilyenformán Bartók Béla jelenlétét abban a ház­ban, ahol két esztendeig a Bartók család lakott, Tóth Aladár zenetudós pedig egy évig talált otthonra itt. Doh- nányi, akit a ház ura annyira tisztelt és szeretett, ő ajánlot­ta mindkettőjüket az idős csa­ládfő pártfogásába. Bartóknak külön helyiséget biztosított, ahol kedvére zavartalanul dol­gozhatott. Gyergyai feljegyzé­sei szerint a ház legnevezete­sebb vendégei a muzsikusok voltak. Dohnányi mellett több­ször megfordult itt Schiffer Alfréd gordonkaművész a fe­leségével. De a látogatók közé tartoztak Bartók Béla angol, francia, német ismertetői, akik a zene révén a szerző hazájára is kíváncsiak voltak A minden tekintetben érde­kes adás Rácz György műsora volt. Szombathelyi Ervin keiből szedegették össze a két nevet: Sztoity István és Mir- kov Gyoko. Igen, ez a két em­ber ültette el bennük az ének szeretetét. Végül is közös erő­vel kiderítették a távoli múlt­ból, hogy a dalárda kilencszáz- háromban alakult. Ekikor döb­bentek meg, hiszen ez a da­lárda éppen nyolcvanöt esz­tendeje működik! Tagjai azon­ban nemcsak pomáziak, ha­nem budakalásziak és szent­endreiek is. Belos Péter jól emlékszik arra, hogy minden esztendőben rendeztek vetélke­dőt annak idején. Gyakorlati­lag ezzel alapozták meg a te­lepülésen lakó szerbek zenei életét. Ahogy visszapergette az időt, szinte még a lélegzete is elakadt: hiszen már 25-ben énekelt ebben a dalárdában! Elgondolkodott, arca komorrá vált: az akkori tagok közül már egy sincs élő. A mosta­niak közül — néhányuk kivé­telével — mindannyian nyug­díjasok. Sorolják: a másik Be­los, a János, Vészity János, ifjabb és idősebb Golub Ig­nác, Sztánkity Rádo, Teodor Atanász. Ám a többiek sem sokkal fiatalabbak: Petrovity István, Máli Milán, Kárity Arzén, Sósity Arzén, Nikolov Branko, Sósity Milorád. Mindannyian régi tagok... A zömök, barna Csólity György szintén dolgozik még. Egy újpesti ktsz-ben. Elszár­mazott ugyan Pomázról, de mikor hívják, mindig jön. Próbálni és szerepelni is. El­képesztő erővel szólal meg basszus hangja. Hogy miért nem képezte, csiszolta? Kicsit röstelkedve mondta a választ, hogy a cigarettáról nem tudott leszokni... Hogy hány dalt tudnak? Számolni is kár. Amennyi szerb ének csak létezik, így válaszoltak. Kottájuk? Nincs. Dalban nőttek föl, az időseb­bektől tanultak meg mindent. Magnófelvételt azonban töb­bet készítettek. Például a nyári jugoszláviai utazásról. Csodálatos volt. Minden ko­lostorban énekeltek, maguk vitték hírüket, saját költsé­gen. Gondoltak már arra több­ször, hogy lekottázzák. De hát ahhoz szakember kellene. Ám egymással is vitatkoztak: hogy ki? Legyen fiatal, de nem kell szerbnek lennie, de igen, még­is, mert ehhez a feladathoz szív kell, lélek! Ha a Tihamér élne! Nagy veszteségük nekik. Mindany- nyian úgy beszéltek róla, mintha mindannyiuknak sze­mélyes barátja lett volna a népdalgyűjtő, zeneszerző Vu- jicsics Tihamér. Amit a ki­állításmegnyitón énekeltek, azt is ő fedezte fel a negyve­nes években... De ki tudja, hány száz éves, az biztos, hogy nagyon-nagyon régi. Látszott, nekik is jólesett a beszélgetés. Próbálták felidéz­ni a régieket, akik már eltá­voztak. Csobán Ignác otthon félkörbe hajlított, kicsi réz­táblákon őrzi a nevüket. Hogy miért? Tulajdonképpen azért, mert a templomban van egy zászló, amelyet alakulásakor kapott a dalárda. Annak ide­jén az alapító tagok nevét ugyanilyen kis táblácskán szögezték föl annak nyelére. Évek óta készül már arra, hogy ezek is fölkerüljenek a zászlórúdra — a többiek mel­lé... Meg a sajátjukat is ... Majd valamilyen alkalomból. Hogy ez az idei jubileum ép­pen kapóra jött volna? Ez eszükbe sem jutott. Zavartan néztek össze. Ma­gyarázkodtak. Amikor az em­ber dolgozik, nem törődik az idő múlásával. Talán egy ki­állítást lehetett volna rendez­ni. Biztos, hogy akadnának hozzá imitt-amott megsárgult írások, képeslapok, fotók. Csak össze kéne szedni. No, majd jövőre. Akkor lesz ötven esz­tendeje, hogy Csobán Ignác a dalárdába lépett. Félszáz esz­tendő! Ezt meg fogják ünne­pelni ... Csupán egyetlen dolog ag­gasztja őket. Nincs utánpót­lás. Fiaik, lányaik nem éne­kelnek ... Talán most majd az unokáik.., Vennes Aranka

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents