Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-10 / 242. szám

I 1988. OKTOBER 10., HÉTFŐ Néptáncosok, népművészek Gödöllőn Bagiak a gálaműsorban Számtalan gond gyötört éle­tünk során, . ám ha beleme­rülnénk a bánkódásba, bele is szédülnénk. Szívesebben jövök énekelni, táncolni. A bagi Má­té Ilona néni vallotta ezt a hagyományőrző táncegyüttesek és népművészek 11. országos találkozóján Gödöllőn, pár nappal azután, hogy betöltöt­te a 84. életévét. Kisiskolá­soktól tehát a századdal egy­idősekig tizenhárom együttes­ben tanúskodtak arról a rész­vevők, hogy milyen fontos szerepük van a hagyomány- őrzőknek a falu közösségeinek őrzésében is. Az Amatőr Néptáncosok Or­szágos Tanácsa, az Országos Közművelődési Központ Mód­szertani Intézete, valamint a gödöllői művelődési központ rendezte hétvége első esemé­nyeként pénteken este meg­nyitották a Balladás képek cí­mű képzőművészeti tárlatot. Ezután a népművészet meste­rei és a népművészet ifjú mes­terei az évkörhöz tartozó bal­ladákat adtak elő. Szombaton szakmai bemuta­tón léptek fel az együttesek. A színpadon csillogó gyer­mekszemek lesték fellépés közben is az idősebbek moz­dulatait, a tanulás természe­tes igényével. Bizony lett vol­na mit ellesni a széksorokban is. Igényt az egvüttlétre, tisz­teletet a magyar és a nemze­tiségi — román és délszláv hagyományok iránt, egyálta­lán: elmerülni a táncosok szín­pompás öltözetében. A har­mincezres város inkább csak házigazdája volt a találkozó­nak, de szemlélője alig. A vasárnap délelőtt a cso­portvezetők számára kimerítő szakmai tanácskozással telt el, miközben a művelődési központ aulájában többek kö­zött Karsai Zsigmond és fele­sége, Pécelen élő erdélyi nép­művészek tanították, táncra az érdeklődőket. Pest megyét a népi együttesek között a bagi, a galgahévízi, a szadai és a zsámboki képviselte szép si­kerrel. A tegnap esti gálaműsorban a kisalföldi szili, a Hajdú-Bi- har megyei fülöpi, a Békés megyei eleki, a Bács-Kiskun megyei kalocsai és érsekcsa- nádi, a nógrádi rimóci és a bagi táncosok előadásában gyö­nyörködhettünk. A zsámbo- kiakat kísérő túrái cigányze­nekarra viszont annyira fel­figyeltek a néprajzosok, hogy hamarosan mozgóképre ve­szik előadásmódjukat. B. G. \\v\v\\\\\vs\\\\\\ Képünkön: A galgahévízi népi együttes a Kimuzsikál- tatás című műsorral idézte egy falusi bál hangulatát.- (A szerző felvétele) Egy jellemzés margójára Önmaga elől nem bújhat el Minél tovább olvasgatom a dokumentumokat és a jegy­zeteimet, annál értetienebb leszek. A történet tulajdonképpen még tavalyelőtt kezdődött. Akkor azonban minden szereplője számára úgy tűnt: sima ügyről van szó. Igaz, intézése még a szokottnál is vontatottabban haladt, de ezt a jó szándékú fél a bürokrácia bonyolult' útvesztőivel magyarázta. Hónapok óta állt már be­zárva a pátyi művelődési ház, a községi tanács minden igye­kezete ellenére sem lelt olyan embert, aki fölvállalta volna az egyszemélyes intézményt. Mígnem a zalai határvidékről jelentkezett egy rokonszenves asszony, aki a fiát fővárosi felsőoktatási intézményben ta­níttatta tovább. Emiatt közeli munkahelyet keresett. Csak ígéret maradt Többszöri sürgetés után, s hosszú idő múlva érkezett csak meg a jellemzés előző helyé­ről: ,,... Elsősorban módszer­tani feladatokat végzett. Kö­zel ötven település művelődé­si otthon típusú intézmény ve­zetőjének munkáját segítette. Szervezte a tapasztalatcseré­ket, a továbbképzéseket, és se­gítette a városkörnyéken dol­gozó kollégák gondjainak meg­oldását. Lenti város műsorfü­zetének szerkesztője, valamint a módszertani segédanyagok:, levelek összeállítója. Mód­szertani feladatait jó színvo- nalbn oldotta meg ... Lenti, 1986. november 24. H. F. osz­tályvezető.” A mindössze egy oldalra szorult, de csupa jót tartal­mazó jellemzés meggyőző volt. Egv hónap múlva a pátyi ta­nácsülés megszavazta fölvéte­lét, s az új vezetőnő beköl­tözhetett a szép szolgálati la­kásba, s birtokba vehette a ki­csinosított kultúrotthont. Nyitott kapukat találnak már a pátyiak, ha a művelő­dési házba mennek — írtam 198?. április 11-1 számunk­ban. — Szák-Kocsisné Kiss Anna a közelmúltban vette át a ház igazgatását. Lenyűgöző ötlettel állt elő: Most magam fogom végigházalni a falut, szociológus segítségével össze­állított kérdésekkel — nyilat­Szellem és erőszak Egy késve megjelent könyvről A Magvető Gyorsuló idő sorozatában még 1978-ban adták ki Illyés Gyula Szellem és erőszak című művét, amely azonban csak most került a könyvesboltokba. Erről a könyvhöz mellékelt lapocska a következőket mondja: Illyés Gyula könyvét tíz év késés­sel adjuk közre. Magas szintről származó tilalom volt a várakozás oka. Tíz év múl­tán is elmondhatjuk: ez a könyv fontos do­kumentuma egy nagy elme igazságért foly­tatott küzdelmének — tanúság és tanulság mindannyiunk számára. Valóban az. Azért, hogy valamiről nem beszélünk vagy valamit elhallgatunk, azért az a valami létezik, mint az is, amiről ez az európai szellem beszélt: az anyanyelv fontosságáról, a nemzet megmaradásának kérdéséről, s nem utolsósorban a nemzeti­ség helyzetéről, bárhol is van az a világon. Ma mintegy tizenöt-tizenhat millió magyal­éi a földön, azonban csak tízmillió az or­szág határain belül: a többi kívül, jelenté­keny részben úgy tapadva a térképbeli or­szágra, mint kenyérre a héja. Jól oda kell néznünk, hogy a valóság és vele egy elta- karhatatlan kérdés határait lássuk. Ezért vagy valami másért maradt a könyv a raktárakban ? Nem lehet tudni, hiszen mindazt, amit akkor Illyés Gyula leírt, most is vállalni lehet. Nem tett ő mást, mint fi­gyelmeztetett. hogy a magyarságért, a ma­gyarokért szót kell emelnünk, akárhol is él­nek, mert minden embernek joga, hogy sa­ját nyelvén szólaljon meg. Miért nem lehe­tett ezt előbb olvasni, hiszen köztudott, hogy Illyés Gyula milyen nagy felelősséggel szólt ezekről a kényes kérdésekről, mennyi­re egyengette a megbékélés, az egyetértés útját," mennyire azon munkálkodott, hogy a nemzetiségek hidat álkossauak a két or­szág, két nép között. Hallgassuk csak őt magát, miként bocsátja útra írásait a kötet előszavában: „Az itt következő időszerű írásokban egy-egy gondolat és adat több­ször is felmerül. Nem elégszer. Könyv nél­külire való leckék. Keserűek: de jó oku­lásra. Aggasztó is lehet, ha az, ami idősze­rű, tartóssá válik. Hasznos tehát az írásmű, amely saját időszerűsége ellen irányul. Ezek az írások mind azt célozzák: a nem könnyű tartós béke kimunkálása szolgálatában.” S mindjárt az 1945-ben keltezett Duna című versét közli az előszó után, amelyben megváltja, hogy magyar, $ testében érzi, hogy sarjad emberré e nép, s hozzáteszi: rendelettel nem lehet kivetni a gyermek szívéből a szülőházat, s azt, hogy magyar. S ezekben a szavakban nincs semmi na­cionalizmus, semmi olyan dolog, amely más lenne, mint bármely nép érzéseiben, gondo­latában is megvan. Éppen ő, az európai el­me a haladásért, a népek egyenjogúságáért száll síkra. Közzétette azt a három levelet is, amely egy magánlevelezés maradványa, s arról szól, hogy miként gondolkodnak az emberek, akik különböző nyelven beszélnek, de egy­más mellett élnek. Sok sérelem is érte mindegyiket, de mégis tudnak újra hinni, és érezni: hinni abban, hogy rajtunk és szomszédainkon is csak a megbékélés s az együttműködés segíthet. Amikor a magyarságról, népünk helyze­téről gondolkodott, nemegyszer idézte Le­nint, aki a nemzetiségi önrendelkezést elv­ként mondta ki, aki óva intett minden né­pet: nehogy elnyomja a kisebbséget, mert ezzel csak magának art. A Nemzetében él a nyelv című írásában felveti, hogy az emberiség egyik legnagyobb átkg a nyelvekre való szakadás, hiszen any- nyi viszály forrása, de kimutatja, hogy ha így van, akkor a nyelv egyben sokszínűsé- get jelent, s egy kis nép is lehet boldog, adhat valamit az emberiségnek. Az izlandi nyelvet hozza fel példának, amelyet mind­össze 173 ezren beszélnek, de mégis meny­nyire büszkék izlandi voltukra, amelyet úgy fogalmaztak meg, hogy a „dolgozó fő gond­ja nem az, hogy gazdagodjék, hanem hogy izlandi legyen.” Minden nemzet ad valami pluszt a világ­hoz. A kötet címadó Szellem és erőszak című írásában fejti ki Illyés Lukács György- gyel vitázva, hogy a józan ész, erkölcs és jog kívánja, hogy amíg az emberiség nem­zeti közösségek keretében él, a nemzeti kö­zösségek jó együttműködése éppen úgy ér­dek és közérdek, akár a családé, amíg a család is közösségi forma lesz. Idézá Petőfit, aki a világszabadság jelsza­vával állt ki, s a Petőfi-példa arra int. fi­gyelmeztet, hogy nemzetinek és nemzetkö­zinek lenni egy és ugyanaz, s igazán nem­zetközivé csak nemzeti kérdések megoldásá­nak jussán válhatunk, Gáli Sándor kozta. — Így szeretnék pon­tos képét kapni az igények­ről. Éppen ottlétemkor kereste egy kismama, hogy klubot sze­retnének. Az egyetlen meg­maradt — nyugdíjas — klub minden tagja tele volt segítő szándékkal. Ám a dolgok még­sem haladtak. Időközben azonban megér­kezett a személyi anyagot tar­talmazó dosszié. „... intéz­ményvezetői munkakörét há­rom éve látja el, s az eltelt idő igazolta, hogy az ellátandó fel­adatok által teremtett köve­telményeknek csak minimáli­san felel meg ... Nagy ren­dezvényeket, együtteseket, haknibrigádokat kritikátla­nul fogad, a helyi műsorpoli­tika kialakításával nem talál­kozunk, sőt a haknibrigádok színvonaltalan műsorait szor­galmazza.” Kelt Sárváron, 1978. november 14-én. Gérce községben 1979. ja­nuár 3-án — többek között — ezt írta róla a tanácselnök: „A gércei községi közös ta­nács igazgatási területének gazdasági, társadalmi, műve­lődési fejlődésének várható irányáról, a jövőbeni tevé­kenységét megalapozó széles körű áttekintéssel nem ren­delkezik.” Cédula a telefonnál Ám a Pátyi Tanács — annak ellenére, hogy ugyanezt ta­pasztalta — mégsem mondott le a jó együttműködés kiala­kításáról. Az idén február 24-én közművelődési, társa­dalmi vezetőséget alapítottak. Olyan emberekből, akik a fa­lu közéletében aktívan részt vesznek, hogy legyenek a ve­zetőnő segítségére az igények felmérésében. Szabó Zoltánná tanácselnök megkérte: jöjjön be minden hétfőn, számoljon be az előző heti programok­ról, és írásban adja le a kö­vetkező heti tervet. Éppen ebben az esztendő­ben volt esedékes a megyei tanács iskolára, óvodára és művelődési házra kiterjedő célvizsgálata. Március 23-án öten várták a művelődési ház vezetőjét. Végül a takarítónő a telefon mellett talált egy cé­dulát: ne keressék, orvoshoz ment. Miután belátták, hogy hiábavaló minden kísérleté- zés, május 2-án megkérték, keressen magának másik ál­lást. Két nap múlva táppénz­re ment Szák-Kocsisné, s az­óta is betegállományban van. A tanácselnöknő július végen meglátogatta, s kérdezte: mi­kortól számíthatnak rá? Sorakozó kérdőjelek Nem értem a tanácselnök­nő kérdését. Hiszen az eddi­giekből az derül ki, hogy Ko­rábban sem számíthattak rá. Természetesen nagyon szerel­tem volna megtudni, hogy mindezekről mi az érintett vé­leménye. Sajnos azonban, többszöri hiábavaló próbálko­zás után — sem személyesen, sem pedig telefonon — nem sikerült őt elérnem. Igaz, köz ben kórházban is volt, ám az óta, hogy kijött, Pát.yon sem látták. Pedig az ember má­sok elől igen, de önmaga elől nem bújhat el. Az eltelt 3 évben a Pátyi Ta­nács 3 millió forintot fordí­tott a művelődési házra. Tel­jesen felújíttatták, videót, szí­nes tévét, reflektorokat, erősí tőket, magnót és két mozigé pet vásároltak. Tehát minden feltételt megteremtettek ah­hoz, hogy valóban pezsgő kul­túráiét bontakozhasson ki. Csak azt nem értem, hogy miért volt bennük ennyi ,ió indulat, hit abban, hogy a dol­gok jobbra fordulnak? (Más kérdés, hogy a művelődésiház- vezető korábbi munkáltatóját sem értem, az egymásnak el­lentmondó jellemzések miatt.) Tény. hogy sakk-matt helyzet alakult ki, s a folyamatok aligha fordíthatók vissza. Rá­adásul a-pátyi művelődési ház­ban idestova további két év óta nincs élet, mozgás. Mind a mai napig. A buda­keszi művelődési ház vezető­je, Pék Lajos sietett a segít­ségükre. Megkérte egyik mun­katársát, Tarnayné Hedry Má­riát, hogy szervezzen progra mókát a pátyiaknak. Egy hét alatt több lekötött program tervét tette le Szabó Zoltán­ná asztalára. Október 19-én és november 8-án 10 órakor az Állami Bábszínház együttese szerepel, zenés est várja a fel­nőtteket november elején, 26-án pedig Katalán-bál. Vcnnes Aranka Zsámbékon Játékokat várnak Aligha akad olyan felnőtt, aki ne őrzött, volna meg egyet-kettőt egykori játékai közül: a legkedvesebb macit, a legszebb babát, a leggyor­sabb kisautót. A gyerekek kedvencei között talán olya­nok is akadnak, amelyekkel a nagymama, a nagypapa ját­szott valaha. Ezekre az eltett, és egy kicsit már történelem­mé vált darabokra számít a Zsámbéki ‘ Tanítóképző Főis­kola régi gyermekjátékokból tervezett kiállításának össze­állításakor. Kölcsönbe kérik gazdáiktól a tárgyakat. A ren­dezvényre meghívót küldenek, s a tárlaton feltüntetik nem­csak a játék keletkezésénél? idejét, hanem a tulajdonosa nevét is. A kiállítás — mint dr. AU bertini Béla, a főiskola fő­igazgató-helyettese elmondta — két fő részre tagozódik majd: egyrészt az összegyűj­tött régi játékokat mutatják be, másrészt azokat a darabo­kat, amelyeket az intézmény gyakorlóiskolájában indítan­dó szakkörön készítenek a gyerekek két fiátal iparmű­vész vezetésével. A tárlatra akár gyári, akár házi, saját kezűleg gyártott játékszereket egyaránt várnak a rendezők. Eddig érkezett már a címükre kicsike baba­bútor: asztal, szék, rokka, ét­készlet, ördöglakat, babák és különféle állatfigurák: mackó, kis majom. Csehszlovákiából egy egykori tanítvány küldött anyagot a kiállításra, amelyen a fentieken kívül valószínű­leg két nagyobb gyűjtemény is képviselteti majd magát. Az egyik nagy magángyűjte­mény tulajdonosa, egy buda­pesti nyugdíjas óvónő a múlt század végéről származó dara­bokat is ígért. A másik for­rás az a Zsámbók közeli, hó- regi kör, amelynek tagjai, idősebb asszonyok, régi játé­kok reprodukcióit készítettéi el. A kiállítás megnyitását de­cemberre, a karácsonyi ünne-. pekre tervezik a főiskolán, ezért a tárlók mellé odake­rül egy feldíszített fenyőfa és egy villanyvasút, amelyet a kis látogatók ki is próbálhat­nak. Az intézményben — jel­legéből következően — sok gyerek megfordul. Nemcsak Zsámbékról, hanem a kör­nyékről is jönnek csapatosan. Rajtuk kívül természetesen a távolabbról érkezőket ugyan­csak várják majd a bemuta­tóra. M. L. V-FIGYELŐ Csengetés. A neveléshez mindenki ért — szokás idéz­getni gyakran ezt a közhelyet, ám ahhoz, hogy "alaki előbb elvégezzen egy tanító- vagy óvónőképzőt, egy tanárképző főiskolát vagy egyetemet, nos, ilyesmire már jóval keveseb­ben vállalkoznak az említett mondás ismételgetői közül. Azt pedig csak igazán keve­sen látják be, hogy a tanítói, tanári hivatás igenis szakma, amelyet kívülről kritizálni ugyan könnyen lehet, de ame­lyet hosszabb időn át lelkiis­meretesen gyakorolni ritka kemény mesterség.. Különösen mostanában, amikor a napkö­zis felügyelők és az osztályfő­nökök átlagos havi jövedelme éppen egy betanított ipari munkás bérével egyenlő. Eddig is tudhattuk ezt az anomáliát, ám a televízió Csengetés című — élő, egye­nes adásban szombaton kora este közvetített — műsora csak még inkább ráirányítot­ta a kérdéskörre a közvéle­mény figyelmét. S tette ezt rendkívül korrekten, a jogos indulatokat visszafogva, és mégis úgy, hogy a néző nem tehet mást, mint hogy azt hajtogatta magában: ez az alulfizetettség, a túlhajszolt­ság előbb-utóbb megbosszulja magát. Azzal például, hogy meg­bomlik a tantestületek egysé­ge. Arról értesülhettünk ugyanis, hogy kényszerű di­vattá vált a jövés-menés. Egyrészt a jobb fizetés miatt kérik áthelyezésüket sokan, másrészt lakásgondjaikat igye­keznek így megoldani, har­madrészt pedig olyan helyek­re pályáznak, amelyek köny- nyebben és gyorsabban meg­közelíthetők. Ez tulajdonkép­pen rendjén is volna, csak az a gond, hogy még akkor sem igen érnek révbe, a helyvál­toztatók, ha megítélésük sze­rint valami jobb státusba ke­rülnek. Mert ott ugyanúgy a túlórázás, a jelenlegi negyven- forintos túlóradíj — meg an­nak az adóztatása — vár rá­juk. Ilyen munkakörülmények között aztán hogyan terme­lődjenek ki nevelői egyénisé­gek? Bizony nehezen vagy sehogy. Éppen egy Pest me­gyéből elszármazott, azután — ő mondta így — prófétai hit­tel visszatért tanárnő, neve szerint Merezné Wefny Piros­ka mondta el, hogy bármeny­nyire is igyekezett, nem tu­dott olyan helyzetbe jutni, hogy jó munkaerő, egyúttal pedig ideális édesanya lehes­sen. A néző sajnos nem tudhat­ta meg, hogy megyénknek melyik települése hívta visz- sza, majd bocsátotta el a nyi­latkozót. S ugyanúgy a többi megkérdezett sem igen vállal­ta, hogy honnan, kinek a ne­vében, érdekében beszél. Ért­hető, de egyúttal jelzés-értékű is ez a titokzatosság: nyilván az rejlik mögötte, hogy a Csen­getés riportalanyai nemigen szeretik, ha egy-egy helység­vagy iskolanév következik a nevük után. Talán éppen azért, hogy ha váltásra kény­szerülnek, hát akkor ne le­gyen kárukra az azonosítás. Vagy csak a szóban forgó — egyébként rendkívül élénk részvétellel, nagyon gördülé­kenyen, szociológiai és érdek- védelmi szakemberek? közre­működésével lebonyolított — vitaműsor laikus szemlélője gondolja így? Kastély. Gyárfás Miklós. a társalgási drámák hazai nagy­mestere. Kevesen tudnak úgy papírra vetni csevegéseket, mint ő, és hát a dramaturgiá­hoz is ért, mégpedig felsőfo­kon. Ezek az erényei abban a Kastély csillagfényben című tévéjátékban is fel-felcsillan- tak, amelyben egy ál-Petöfit jelenített meg. Jó retorikával, a csűrés-csavarás nagy szak­értelmével folyt a szó, ám a néző mégsem tudott átélni igazi katarzist. Nyilván azért sem, mert a kitűnő Gelley Kornél által megszemélyesí­tett Gróf igazi kiléte mindvé­gig homályban maradt. Erő­teljesebben kellett volna sej­tetni, hogy valójában kicsoda is ő. A Jövevényt alakító Kolos István teljesen új arc volt a képernyőn, s csakígy a né­ma inast játszó Hunyadkürthy György is először hívhatta fel magára a figyelmet. E két bá­tor választásért — és az egész rendezésért — Balogh Zsoltot illeti a dicséret. Akácz László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents