Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-08 / 241. szám

3 1988. OKTÓBER 8., SZOMBAT Több száz fiatalt várnak Sportnap Szelén Ifjúsági és sportnap színhe­lye lesz ma Tápiászelén a KGYV helyi gyára. Reggel ki­lenctől késő estig egymást vált­ják a programok és látnivalók. Tellép a Tápiómente néptánc­együttes. Ide várják Forgács Gábor és Maksa Zoltán hu­moristákat, valamint Katona Klárit. Minden korosztály ta­lálhat jó időtöltést. A gyere­keknek a Halley együttes ad műsort, az apukák addig ulti­versenybe nevezhetnek. Az edzettebbek számos sportág­ban mérkőzhetnek, a focitól egészen a triatlonversenyig. A rendezők — a nagykátai KISZ-bizotíság — többszáz fiatalt várnak Tápiószelére a körzet településeiről. Új patika Hosszú évek óta várta Duna- haraszti lakossága, hogy elké­szüljön a település új gyógy­szertára. A régi nemcsak kor­szerűtlen és kicsi volt már, he­lye sem felelt meg igazán. A főúton kellett átkelniük a be­tegeknek, hiszen a nagyközség döntően az 51-es út túlsó fe­lén terül el. A most átadott patika ezt a helyzetet is meg­oldotta. A tetőtérben kialakí­tott öt szolgálati lakás pedig Dunaharaszti pedagógus, illet­ve egészségügyi szakember gondjait enyhíti (Erdősi Ágnes felvétele) Külkereskedelmi jogtanácsost is alkalmaznia kell A szakma művésze — exportál Exportjogot kapott Jencsik István, halásztelki ötvös kis­iparos. Indulok a hír nyomá­ba. A község szolgálatóházá- ban lévő üzletében nem talá­lom, a lakásán próbálkozom, ízlésesen berendezeit kétszobás otthon a lakótelepen, de sem­mi extra. Az ötvös készülődik a fővárosba. Kiderül, az utób­bi hónapokban idejének javát hivatalokban, főhatóságoknál, minisztériumokban és külke­reskedelmi cégeknél töltötte. Kissé meglepődöm. Talán, mert úgy képzeltem magam­ban, hogy egy olyan szakem­ber, aki szakmájának nem egyszerűen mestere, hanem művésze is, az a minden anyagi javakkal megáldott ma. szekok közé tartozik, annak a létnek minden külsőségével. Jencsik István csodálatos gyű­rűket készít, ő maga azonban nem visel egyet sem. Gond­jai közül pedig egyelőre azt tartja a legnagyobbnak, hogy míg az exportjog dolgában ügyintéz, nem tud eleget dol­gozni az üzletben, s ez bizony jelentős jövedelemkiesés. Turistaként a vásáron Az ötvösszakma nagyon sok pénzt hozhat annak, aki ott­hon van benne, de ugyanak­kor rendkívül tőkeigényes te­vékenység. Sok jó ötvös van az országban, sokan eljutnak külföldi kiállításokra is. Ma­gam is egy ilyen alkalmával ismerkedtem meg külföldi partnereimmel. A szakma legnagyobb kiál­lítását Münchenben rendezik. Tavaly Jencsik István néhány szakmabelivel együtt autóba ült és turistaként ellátogatott ide. Napokon keresztül csak a kiállított csodálatos ékszerek között forgolódott, amikor, már összefolytak a szeme előtt a szép holmik, a meg­munkáló gépeket kezdte szem­ügyre venni. Itt ismerkedett meg egy NSZK-beli cég veze­tőivel, akik fantáziát láttak a szakmáját magas szinten értő ötvösben. Nagy mennyiségű aranyat küldtek neki, s ő szinte napok alatt elkészített ebből a tételből több száz gyű­rűt. Így született az üzlet. A halásztelki ötvös szállítója lesz a nyugatnémet cégnek. Egy­részt a megrendelő által meg­határozott fazonú ékszereket készíti majd, másrészt olyan gyűrűket, amelyek öntőminta­ként szolgálnak kint, sorozat­ban készülő darabokhoz. A távlatok kecsegtetőek, egyelőre azonban a hazai hi­vatalokban rendezett akadály­futások kötik le az ötvös ener­giáit. — Exportáltam én azelőtt is, az Ideán keresztül. Akkor sokat szapultam őket, hogy lassúak, körülményesek. Ma már tudom, hogy sok minden­ben nem volt igazam. Az ex­port külön szakma. Nekem is azzal kellett kezdenem, hogy külkereskedelmi jogtanácsost és bonyolítót alkalmazok. Az exportjog megszerzése csak az egyik akadály. Importenge­délyt Is kellett kérnem, hi­szen az NSZK-beli partner korszerű megmunkáló gépeket szállít, amelyek nélkül egysze­rűen nem tudnék létezni. Ezért újabb céget kellett meg­bíznom, olyat, amely gépek behozatalát intézi. Lassan egy esztendeje alig foglalkozom mással, mint ügyintézéssel. Az üzletre már csak délutá­nonként marad ideje. Sokszor éjfélkor még a műhelyben van, hiszen tartalékai nincse­nek, amelyből élni tudna az ügyintézés hónapjaiban. Kü­lönös életút az övé. Sok szem­pontból rendhagyó, sőt egé­szen rendkívüli. A Fóti Gyer­mekváros első neveltjei között volt. Ötvösként huszonnyolc évig dolgozott az Állami Pénz­verőben, ahol később vezető lett. Elvégezte a közgazdaság- tudományi egyetemet, de több rokonszakmát is kitanult a munkahelyén. Csupán néhány évvel ezelőtt lett kisiparos, s először csak másodállásban. Amikor önállósult, bizony jó ideig szorongott, vajon képes lesz-e megélni? Volt szabad kapacitása, hát felvevőhelyet nyitott a szigetszentmiklósi Márka-Skála Áruházban, ja­vította a szakadt láncokat, töT rött gyűrűket. Ügy tűnik Jencsik Istvánnak ezután már nem kell olyan méltatlan körülmények között kereskednie, mint sok magyar ötvösnek, akik maguk próbál­ják meg Nyugaton, különféle vásárokon, bemutatókon érté­kesíteni valóban magas szín­vonalat képviselő ékszereiket. A szakmaszeretet hajtja Ám ez rengeteg adminiszt­ratív megkötéssel jár. Példá­ul, hiába akadna vevő a por­tékára mondjuk a grazi vá­sáron. Ékszert csak osztrák fémjelzéssel lehet értékesíteni Ausztriában. A fémjeleztetést azonban nyolc nappal előbb be kell jelenteni. Ha bírja anyagiakkal az iparos a több­hetes kinntartózkodást, esetleg létrejöhet az üzlet. Dől majd a valuta Halász­telekre, gondolom. Ám kide­rül, az exportáló ötvösnél a devizában fizetett járandósá­gának csupán a töredéke ma­rad. Forgalmi és fogyasztói adó terheli, ez utóbbit az arany és az ezüst után külön is fizetnie kell. Vállalkozói adó és az SZTK-költség terheli. Ezt ráadásul majd több em­ber után is fizetnie kell, a rezsiről ne is szóljunk. Havi nyolc kiló nemesfémet sze­retne feldolgozni, szemet gyö­nyörködtető ékszerekké for­málni, így jő szakemberekre is szüksége lesz. Hogy miért vállalta mind­ezek ellenére mégis, ezt már meg sem kérdezem: Egész be­szélgetésünk sugallta a vá­laszt. Az az ötvös, aki tehet­sége nagy részét ékszerjaví­tással váltja aprópénzre — ám úgy érzi, többre képes és hivatott —, ha lehetősége adó­dik, gondolkodás nélkül, min­den nehézség ellenére bele­vágott volna. Á!mtk nemes anyaj-ba Talán kétségeit fogalmazza is meg Jencsik István, ami­kor azt kéri, inkább ne ír­jak róla, amíg tényleges mun­kát föl nem tud mutatni. Nyil­vánvalóan nem önmagában bizonytalan, hanem az eddi­giek ismeretében, a jövőbeni nehézségektől tart. Megértem aggodalmait. Nem járatlan a hivatalos ügyek intézésében, otthonos a közgazdaságtanban, vállalati vezetőként íróasztal mögött dolgozott. Most azon­ban nem vágyik másra, mint hogy leülhessen a munkaasz­tala mellé és végre nemes anyagba foglalja álmait. Mőza Katalin Brrrrrrmmm A szentendrei Fő tér egyik kirakatában örömmel fe­deztem fel gyermekkorom kedvenc játékszerét, a lemez­ből készült motorost. Ritkán ugyan, de még manapság is kapható ez a játék, aprópénz után kotorásztam, hogy meglepjem vele a fiamat. Szorosabb vizsgálódás után jöttem rá, a motorost fadobozba tették, a kipufogó füst­jét kenderkóccal utánozták, ezzel műalkotássá nemesült a játék és ennek megfelelően az ára is. Hamu alatt még ma is parázslik és időnként fellob­ban a vita: áru-e a kultúra, a művészet? A vitához adalékul szolgálhat az alábbi rövidke számvetés. A műalkotás áll egy darab negyvenforintos játékmotorból, két forint ára kócból és a dobozból, aminek az ára — az egyszerűbb számítás kedvéért — mondjuk negyven- három forint. Ez eddig nyolcvanöt forint. A maradék tizenhétezer-nyolcszáz forintba a művészet kerül... M. T. Szociális foglalkoztató Ráckevén A fővárost gazdagította a pénz Alig hat esztendeje annak, hogy megalakultak az első kis­vállalkozások, s az azóta eltelt Időszakban szédületes karriert futottak be az alacsony létszámmal dolgozó, mozgékony gaz­dasági szervezetek. Olyannyira, hogy napjainkban már alig- alig létezik tevékenységi forma, amelyet ne lehetne művelni szövetkezet, kisszövetkezet, polgárjogi társaság, gazdasági munkaközösség keretein belül. Természetesen e szervezetek földrajzi elhelyezkedése meghatározott törvényszerűségek sze­rint alakult. Egyáltalán nem volt véletlen, hogy a központok a fővárosban, a megyeszékhelyeken, városokban működtek, hi­szen Itt volt telefon, közelben voltak a hivatalok. Azok azon­ban, akik a valódi termelőmunkát végezték, legtöbbször vidé­ken, kisebb településeken laktak. Itt ugyanis olcsóbb a mun­kaerő, hiszen kevés a munkahely, és akadnak kihasználatlan nagy helyiségek, terek. Item igazságos Az efféle területi munka- megosztással nem is lenne baj, hiszen gazdasági és társadal­mi törvényszerűségek indokol­ják. Az azonban egyáltalán nem igazságos, hogy a vidé­ken dolgozók a községek ener­giáját, vizét, csatornáját hasz­nálják, ugyanakkor a befolyt jövedelem után járó adót pe­dig a központoknak helyet adó települések zsebelik be. Hiába készülnek a falvaikban az ap­ró mütyürök és alkatrészek, a kisvállalkozás tevékenysége A partoldal — mint már évek óta — beszakadni készült. Az agyagos földet alámosta a hegyről lezúduló eső, s az öreg a csípős hajnalban megint csak arra gondolt, hullik szét körülöt­te a világ, lám, a hegy sem a régi már, düledeznek a pincék, s ezek az újak olyan hivalkodók. Legyintett is rá egyet, ugyan, nem érdemes foglalkoz­ni veié, mint ahogyan a beomló part­tal sem. A régiek mind elmennek las­san, az újakat meg nem érdekli, mi lesz a keskeny ösvénnyel, ami a hegy­re vezet. Szép, aszfaltos utat építettek a keleti oldalon, ők már azon járnak, gépkocsival. Madarak röppentek fel a fák közül, ahogy az öreg megzavarta a pihené­süket. A vékony, ostorszíjerős testet görbe bot segítette egyre feljebb, míg­nem elért a régi pincéhez. Százévesnél is több volt a roskadozó épület, itt-ott szakszerűtlen javítások látszottak, a padlásra vezető falétra fokait rozsdás csövek pótolták, azokat is csak úgy, elhányva találta az öreg, felhasználta hát. Megállt a pince előtti sík területen, s mélázva nézte a diófát, ahonnan csa­vart lendüléssel rozsdabarna levelek hullottak a lába elé. Ropogó szőnyeggé váltak lenn a földön, s valami kis ál­lat motozott az avarban. A padlásról darazsak zsongása hallatszott, biztos a télire feltett almát dézsmálják, gondol­ta az öreg, tegyék csak, marad elég még ahhoz, hogy magának s az asz- szonynak legyen. A diót meg úgyis széthordja a mókus, tavaly is milyen szelíd bizalommal leste a gazdát, man­Az utolsó szüret csában a lopott dióval, nem félt, nem menekült. Elég legyen az álmodozásból, rázta fel lelkét az öreg, hiszen dolgozni jött a kora időn a hegyre. Hidegedik már a reggeli harmat, s súlyos fürtök éke­sítik a szőlőt, neki kell fogni a szü­retnek. Csattant a zár, ahogy szélesre tárta a zöldre festett pinceajtót, dohos szag áramlott ki, s egy karcsú árnyék surrant el a lába előtt. No igen, a macska, mint mindig, valahogy rnegint- csak bejutott, de nem baj, pusztítja az egereket, meg aztán, miért fázzon az a szerencsétlen jószág? Az öreg száz­szor ismert mozdulattal nyúlt a kre- denc homályos sarkába, ahol a pálin- kásflaska állt, s töltött magának egy kupicával. Megrázkódott az erős ital­tól jólesően, jóféle vegyes pálinka volt, s nem is most főzték, még évekkel ezelőtt. Az idén már nem szedte össze a hullott gyümölcsöt, alig is járt ki a hegybe, betegség kínozta, meg valami fásult érdektelenség. A szőlő mégis szépen termett, s ha már megtermett, elherdálni nem lehet. Sóhajtott hát egyet, s lassú mozdulattal elkezdte gör­getni a nagyobbik hordót, ki az ud­varra. Súrlódó zajjal csapódott ide-oda a hordó belsejében a seprő, s csípős illatot árasztott, ahogy a földre zúdult. Öra sem telt bele, s egymás mellett sorakoztak a hordók, az öreg már a prést tisztogatta egy nedves ruhával, majd a cserépből készült tőtikéket ké­szítette elő. Egyik-másikon hajszálire- pedések éktelenkedtek, ezeket még cse­rélni kell, arrébb is tolta az alkalma­tosságokat, később lesz rájuk szük­ség. A faputtonyban mély hallgatás, ke­cses, pókhálóerezte csönd. Nehéz ez a puttony, gondolta az öreg, másutt vö­dörbe, bádoghátba szedik a szőlőt, könnyebb vele a munka. Megemelte a puttonyt, s beleképzelte a szőlőt, arcá­ra fintort rajzolt az erőlködés. Bírom még — állapította meg magában, s to­vább rendezkedett a présházban. Lépések hallatszottak kintről, s halk csoszogás, ahogy az érkező a bakancs­ra tapadt sarat igyekezett ledörzsölni. Bócértos kutya viharzott be a házba, s az öreg tudta, a szomszéd vette észre jelenlétét, s jött át jóízű beszélgetésre. — Adjon isten — mondta a szomszéd — nocsak, készülődsz már te is a szü­retre? — Az, igen — bólintott az öreg —, az utolsóra. — Nocsak, hát elkelt a szőlő? — El, bizony. A termés még az enyém, meg a vele való munka is. Aki megvette, így egyezett velem. K örbenézett a két ember, onnan fentről a hegyről, s elbúsultak az ősz tobzódó színei fölött. Ez a világ sora, bólintottak aztán, ez a változás. — Kifelé haladunk, s mi marad utá­nunk? — nézett az öreg a szomszédra. — Ugyan mi? Hát a bor, amit a hordóba töltesz — vidámkodott a má­sik — ez az utolsó, jóízű bor, kitart, ne féld, halálodig. Bellér Agnes után kivetett adó a főváros fejlődését szolgálja. Részben ilyen megfontolá­sok vezették a Ráckevei Tanács vezetőit akkor, mikor egy szo­ciális foglalkoztató létrehozá­sát tűzték ki célul. A nagy­községben is sokan élnek ab­ból, hogy fővárosi kisvállal­kozásnak dolgoznak, s ebből bizony Budapest húz hasznot. Persze biztos szívesen művel­ték volna ezek a munkások ugyanezt a foglalatosságot egy helyi cégnek is, ha lett volna. De épp ez a bökkenő, hogy nincs. Kevés a munkahely, s így sok dolgos kéz helybéli vállalkozó hiányában munka nélkül maradt, s ezt ügyesen használták ki más városok élelmes vállalkozói. A leckét tehát feladta az élet a tanács­nak: gondoskodjanak valami­lyen munkahelyről. Erre annál is nagyobb volt a szükség, mivel a megválto­zott munkaképességű dolgozók számára sem volt semmilyen kenyérkereseti lehetőség. Van ugyan Kiskunlacházán szociá­lis foglalkoztató, ám ez a rác­kevei körzet dolgozóit csak korlátozott számban képes el­látni folyamatosan munkával. Pályáztak — nyertek Az előkészületek még az esztendő elején megkezdőd­tek. A tanács pályázatot nyúj­tott be az Állami Bér- és Mun­kaügyi Hivatalhoz munka­helyteremtő beruházás megva­lósításának fedezésére. Augusz­tus végén érkezett meg az ér­tesítés az ÁBMH-tól, misze­rint másfél millió forinttal tá­mogatják a foglalkoztató lét­rehozását. Közben a tanács megvásárolt egy régi épületet a Rákóczi úton, amit majd megfelelő átalakítással üze­meltethetnek. Most már csak az a kérdés, hogy mit fognak itt csinálni az emberek. Erre Stáhly István, a Ráckevei Ta­nács vb-titkára válaszolt: — Egy folyadékkiszerelő gép segítségével műanyag flako­nokat, reklámszatyrokat, a VIDIA és a VASÉRT részére csuklópántokat, alátéteket, a Budacolor-nak festéktartó mű­anyag vödröket. Ezenkívül fó­liát is hegesztőnek majd a dol­gozók, tehát csupa olyan fel­adatot látnak el, amely nem igényel különösebb szakkép­zettséget. Egy segédmunkás, vagy egy betanított munkás is el tudja végezni a rá bízott feladatot. Nyereségből fejlesztés — Ezek szerint van meg­rendelő konkrét termékekre. Ez kezdetnek nem is rossz. De őszintén szólva, azért én tele vagyok kételyekkel. Eze­ket a műanyag vödröket meg is kell csinálni, s lehetőleg úgy, hogy nyereséges legyen a vál­lalkozás. Különben aligha fog­ják elcsábítani a jól fizető kis­szövetkezetektől a bedolgozó­kat. Sajnos azonban a tanácsi, állami gazdálkodó szervezetek­nél egy idő után úgy felduz­zad az adminisztratív állo­mány és úgy megnő a bürok­rácia, hogy a kétkezi munká­soknak alig jut az általuk megtermelt nyereségből. — Reméljük, mi nem esünk ebbe a hibába. Terveink sze­rint hét adminisztratív dolgo­zó látja el a száz bedolgozó és bérmunkát végző papír­munkáit. Természetesen az ő feladatuk lesz az összes egyéb teendő megszervezése is. Nem kis feladat áll előttük, hiszen nemcsak ráckeveieket, hanem szigetbecseieket, csépieket újfalusiakat, makádiakat és 16- révieket is szeretne bevonni munkájába a foglalkoztató. Az más kérdés, hogy miként ala­kul a nyereség. Már erre az esztendőre terveztünk három­millió forint értékű termelést, jövőre pedig huszonnyolc mil­lióra számítunk. A nyereség egy része marad a szociális foglalkoztatónál, ebből finan­szírozhatják a fejlesztést, gép­vásárlást, de ugyanakkor egy kisebb hányad a mi fejlesztési alapunkat gazdagítja. A nagyközség tanácsa el­múlt heti ülésén döntött a szo­ciális foglalkoztató létrehozá­sa mellett, s már meg is kez­dődött a kivitelezés. Várha­tóan ez év végére elkészül a központi telephely, s jövő év áprilisában már teljes kapa­citással dolgozik az üzem. Fiedler Anna Mária >

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents