Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-06 / 239. szám

VÁCI Kj/tMan v i ■ ■■«>»*«*>»#■*■■»■■■■' ......................................■■■.......* A PEST MEGYE! HÍR LAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII, ÉVFOLYAM, 239. SZÁM 1988. OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK Patthelyzet - döntetlen nélkül Ki vigyázzon a lakásokra? J A dolgaink egyformák. Nem írhatok semmiről sem ügy, hogy í elviselhetetlen, tragikus, katasztrofális, hisz bárki megkérdez- V, hetité: és ez?! Erre nem gondolsz? Itt talán nem ugyanolyan a helyzet?! Nincs tehát különbség. Hovatovább azon csodál- ^ kozna az ember, ha az élet valamely területéről kiderülne, í hogy rendben megy minden arrafelé. Folytatva a gondolatot, < a lakáshelyzeten valószínűleg még jó Ideig nem fogunk cso- V. dálkozni. Az új lakásokról már beszélni sem érdemes, főleg, Ä hogy azt hallani, az állam ezentúl még kevesebbet fog építeni, /. a régiekről pedig... jó, nézzük meg, ml van a régi lakások­éi kai, hogy áll azok felújításai béreket, de a kezelő fedezi a víz-, csatorna- és szemétdíja­kat, a kéményseprést, a közös helyiségek áramszámláját. Mi késztessen hát bárkit a taka­rékosságra? Rothbauer Antal különösen a vízre bólogat nagyot Ehhez mindenekelőtt egy adatot kell ismerni: egy-egy épület átlag 30—35 év alatt „kopik el”, szorul felújításra, melyet minden házkezelő vál­lalat folyamatosan végez(ne). Vácott például 2750 tanácsi bérlakás kezelését látja el a Városgazdálkodási Vállalat házkezelőségi osztálya. Az elő­ző szám birtokában elég csu­pán elosztani ezt, hogy kide­rüljön. évente 91 lakást kel­lene újjávarázsolni. Ezzel szemben mi a valóság? Nem pótolja — Idén várhatóan 20 lakás teljes és 64 lakás részleges felújítására kerül sor a város­ban — mondja Martikán Gyu­la, az osztály vezetője. — Az utóbbi egy-egy főbb szerkezeti elem átépítését, vezetékek, elektromos berendezések cse­réjét, burkolatcserét jelent, ami azonban nem pótolja a ciklusidőn belüli generálfel­újítást. Ahhoz viszont, hogy valamennyi sürgető munkát — az eddig elmaradottakat épp.-_ úgy, mint a soron következőket —, el tudjuk látni, sokkal több pénzre lenne szükség. Sajnos rá kell döbbennünk, „felülről” nem képesek támo­gatni, a részleges felújítások, karbantartások pedig még a szinten tartáshoz nem elegen­dőek. Gyakorlatilag a szemünk láttára mennek tönkre a la­kások, és nem tehetünk sem­mit. — Tehát nincs pénz, pénz nélkül viszont lépni, azaz jel­újítani sem lehet. Szívesen rá­fognám a szituációra, hogy patthelyzet, ám itt szó sincs döntetlenről. A dolgon min­denekelőtt veszít a lakásbér­lő, de hosszú távon vesztes lesz maga az állam is, hisz mi más, ha nem veszteség egy állagában fokozatosan romló lakásállomány. — Természetesen minden szinten keresik a megoldáso­kat. Felvetődött a kérdés, kell-e egyáltalán ennyi állami lakás. Nem lenne-e jobb azok egy részét értékesíteni. Én er­ről csak a saját véleménye­met mondhatom el. Először is, valahogy muszáj megoldani a lakáshiányt! Az nem lehet, hogy az emberek az utcán él­jenek, nevelkedjenek. Az ész­szerűség, valamint a helyi vi­szonyok ismerete tehát eleve gátat kell, hogy szabjon az el­képzeléseknek. Váci fejjel gondolkodva: a belvárosban rengeteg műemlék jellegű épü­let található. Ezeket éppúgy nem célszerű elidegeníteni, mint a többlakásos házakat. Az utóbbiak esetében a lakók még annyit sem költenének a felújításra, mint amennyit a házkezelőség tudna. De gon­doljon bele: csak egy felvonó, amit ötévente szoktunk ki­cserélni, félmillió forintba ke­rül, és akkor még nem szól­tam a hőközpontokról. Hol ta­lálunk olyan embereket, akik erre pénzt adnak össze? Fonák helyzet Hallani olyan híreket, hogy megemelik a lakbére­ket ... — Ahhoz, hogy előrelépjünk a lakásfelújítások ügyében, legalább 200 százalékos növe­kedésre volna szükség — ve­szi át a szót Rothbauer Antal főmérnök. — Ebbe viszont a bérlők roppannának bele. Ak­kor már jobb megoldásnak tartok egy kisebb emelést, és ezzel párhuzamosan egy olyan jogszabály-módosítást, ami bő­vítené a bérlők karbantartási kötelezettségeinek körét. Esze­rint a lakásokban mindenki a saját költségén végezné el a javításokat, cseréket. így az a szőnyegpadló mondjuk, me­lyet mi átlag 8—9 évente se­lejtezünk ki, elképzelhető, hogy 15 évig is bírná, ha vi­gyáznának rá. — Fonák a helyzet — szó­lal meg ismét Martikán Gyu­la. — A bérlők fizetik a lak­Kufeai együttes Vácott Karneváli hangulat Ünnepi műsort adott Vácott i hazánkban turnézó Kubai Forradalmi Fegyveres Erők Művészegyüttese. A Magyar Néphadsereg kubai vendégsze­replését viszonzó együttes fer­geteges sikert aratott műso­rával a Madách Imre Műve­lődési Központban. A keret- játékba foglalt produkció egy távoli egzotikus világ dalait, táncait, szokásait tárta a vá­ci közönség elé. A zárókép egy igazi kubai karneválra emlékeztető hangulatot vará­zsolt a művelődési központ színpadára. A jelenlévőknek nagy élményt jelentettek a kubai dallamok és ritmusok. (Kép és szöveg: Papp László) Bármi megtörténhet — Egy esetleges értékesítés­sel persze minden megvál­tozna — mondja. — Most fut egy javaslat az idevágó ta­nácsrendelet módosítására. Az eddigi elidegenítési tilalom alatt álló területeken — Bur­gundián, Kisvácott —, való­színűleg feloldják majd ezt a tilalmat. A vb — éppen a la­kásügyi jogszabály változásá­ra számítva —, jövő év már­cius 31-ét tűzte ki az erről szóló döntés határidejéül. ■— Végül térjünk vissza a felújításokra. Konkrétan mely lakások kerülnek a „kiválasz­tott” 20 közé Vácott? — A Március 15. tér 16—18. sz. házának lakásait szeret­nénk teljes egészében felújí­tani, 1990-es befejezéssel. Ké­szen vannak a Katona Lajos utca, Bartók Béla utca, Rév­köz és a főtér által határolt tömbnek a rekonstrukciós ter­vei is, ám erre ebben az öt­éves tervben már nem kerül sor. És ami még szomorúbb ... Réges-régen elkezdtük a gé­pészeti felújításokat. A mun­ka üteme mára azonban any- nyira lelassult, hogy ha né­hány éven belül nem oldódik meg ez a probléma, az előbb- utóbb tragédiához vezethet. A vezetékek korrodálódnak, a lakásók átáznak, egy ilyen helyzetben pedig nagyon könnyen megtörténhet bármi. Igen, bármi, kivéve egyva­lamit. Ahogy elnézem, az saj­nos nem történhet meg, hogy egy kicsit is változzon a mos­tani állapot. Hogy ez kataszt­rófát is okozhat? Nem tudom. Ma még talán nem. Talán ... F. Zs. VÉLETLENÜL mentem az Állatforgalmi és Húsipari Vál­lalathoz. Valami egészen más ügyben szerettem volna be­szélni Boros Aladárral, a hús­ipari szakmunkástanulók ma­gyar- és történelemtanárával. Becsengetés után zavartam, leültetett, hallgassam végig az órát. A kis terem zsúfoltnak ha­tott a beállított padsoroktól. Minden zugából az átmeneti­ség hangulata áradt, a szük­séges rosszé, melyet kétheten­te el kell viselni tanárnak, diáknak. A tábla mellett fa­kult szemléltetőtábla lógott a sertés és a szarvasmarha ré­szeiről. A valaha fehér falak egyébként csupaszon fogták körül az orszályt. A sarokban magányos fogas állt. Mindösz- sze egyetlen ablakon keresz­tül próbált világosság lopa­kodni közénk odakintről. És egymás után feleltek a tanulók. „Vagyok, mint min­den ember: fenség, / Észak­fok, titok, idegenség”. . A szavak tétován verték fel a csendet, esetlenül próbált ki­fejezés társulni a hangokhoz. Meg-megakadtak a verssza­kok, hogy aztán hadarva-se- besen száguldjanak a végki­fejlet felé; „S lennék valakié, / lennék valakié.” Idegen volt, nem tudott gyökeret ereszteni Ady Endre e néhány négyzet- méteren. Megtanulták, meg­tűrték, kényszerűségből elfo­gadták, de idegen maradt to­vábbra is. Boros Aladár még­sem fukarkodott a dicséretek­kel. Elnézően siklott el a bot­Levelek a Naszálynak Kék postaládák Három új, ám a múltat idéző postaládával gyara­podott Vác: a Naszály — Váci Fórum szerkesztősége, pontosabban a városi ta­nács állíttatta fel, hogy az olvasók ide dobhassák be leveleiket. De csak a Na­szály szerkesztőségének címzett leveleiket! — Ugyanis, a hétfőn felállí­tott levélgyűjtő szekré­nyekben már találtak lot­tószelvényt, más települé­sekre címzett küldeménye­ket. Pedig ezek a ládák kék színűek — éppen azért, hogy megkülönböz­tethetőek legyenek a Ma­gyar Posta levélgyűjtő szekrényeitől. A Váci Fórum leveles­ládái a város három pont­ján találhatóak meg: a vá­rosi tanács épülete előtt, a Földvári térnél, a Köl­csey úti ABC előtt és Deákváron, szintén az ABC-áruház előtt. A szer­kesztőség reméli, hogy ezek a ládák nemcsak a város­képet javítják, hanem ösz­tönzik is majd a váciakat, az olvasókat, hogy megír­ják és elküldjék észrevé­teleiket, javaslataikat, ötle­teiket (hiszen nem kell ke­resgélni a szerkesztőbizott­ság tagjait, elég bedobni a levelet), segítve a szerkesz­tés munkáját. Ellentmondások a kereskedelemben Az ellátás gondjai Nehezen halad két fontos áfész-bolt felújítása. Az ipoly- damásdiak és a márianoszt- raiak számára problémát okoznak az ellátási gondok, a több hónapja tartó átmeneti árusítás. A többszöri határ­idő-módosítás és a felületes munkavégzés próbára teszi az itt élők türelmét. Bár a sződiek gondja ki­sebb, ők is kifogásolják, hogy az új ABC-áruház nyitva tar­tása nem alkalmazkodik a helybéliek igényeihez, nem te­szi lehetővé a munkából ha­zatérők számára a bevásár­lást. Ami az alapvető élelmisze­rekkel való ellátást illeti, az elmúlt időszakban — a ta­pasztalatok összegzése alap­ján — sok volt a gond. Míg tőkehúsból az ellátás kiegyen­súlyozott volt, a húskészítmé­nyekből csak elfogadható, vi­szont problémák voltak a tej­jel és tejtermékekkel, vala­mint — elsősorban az északi térségben — a kenyérrel. Rendszeresen előfordult, hogy a tej, a kefir stb. fogyasztha- tatlan volt, a kávétejszín je­lentős részét ki kellett dobni. (Még a hűvösebb idő bekö­szöntővel is a fővárosba be­járók inkább onnan hozzák haza a tejtermékeket...) Az élelmiszer-kereskede­lemben folytatódik a hálózat- fejlesztés — ám szóba kerül kis boltok megszüntetése is! —, de a gondok nem szűntek Családias lakónegyed épül meg. A íétszámhelyzet, a bér­bruttósítás, a bérszínvonal- szabályozás miatt a kiskeres­kedelemben meglévő ellent­mondások tovább erősödnek. Mint egy áíész-vezető el­mondta, a sütőiparban ural­kodó helyzet miatt inkább magánkereskedővel köt szer­ződést a kenyérszállítás meg­oldására, viszont az élelmi­szerboltok árréscsökkenés okozta helyzetén nem tud se­gíteni. A veszteséges kis boltok megszüntetése azonban nem jelenthet megoldást. (így fog­lalt állást korábban a városi párt-végrehaj főbizottság is.) Nemcsak azért, mert a nye­reséges nagyobb üzletek — mint a városi tanács elnöke a téma egy korábbi tárgyalá­sán hangsúlyozta — jelentős városi segítséggel jöttek lét­re, és el tudnák tartani a ki­sebb boltokat, hanem azért sem, mert egyszerűen nem maradhat ellátatlanul egy-egy terület. A szakma ifjú mestere Országos döntő A Hallássérültek Országos Szövetsége és a váci 204. szá­mú Kilián György Ipari Szak­munkásképző Intézet október 29-én, szombaton Vácott, a si­ketek Csikós József utca 31. szám alatti leánykollégiumá­ban rendezi meg A szakma if­jú mestere országos vetélkedő döntőjét, a nőiruha-készítő szakmában. Az elődöntőkön részt vevők közül Kazai Er­zsébet (Göd felső) is bejutott a legmagasabb szintű döntő­be. A szobi pártbizottságon A váci KISZ-Iakásépítő szövetkezet még a nyár közepén kezd­te el a Gombási úton az új családias lakónegyed építését. A Tóth Pál építőmester vezetése alatt dolgozók mindent elkö­vetnek, hogy a határidőt tartani tudják, ám a már krónikus faanyaghiány miatt sokszor át kell szervezni a legegyszerűbb munkákat is. Így kissé körülményes az építkezés, de ennek ellenére 16 lakást szeretnének fedél alá hozni, mielőtt a tél beáll (Kép és szöveg: Vimola Károly) Titkárválasztás Az MSZMP Szobi Nagyköz­ségi Bizottsága szeptember 30-án tartott pártértekezletén megválasztotta az új — 19 tagú — pártbizottságot. A pártbizottság titkára ismét Kristofek Istvánná lett, társa­dalmi helyettese pedig Makrai László. Mozi Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): Október 6-án, este fél 6 és fél 8-kor A kicsi ko­csi Monte-Carlóba megy című, 1977-ben készült amerikai filmvígjátékot vetítik. Videóprogram: Délután 5 és este 7 órakor az S. O. S. Tita­nic című amerikai katasztrófa­filmet vetítik. lások fölött, minden helyes hangsúly után pedig valami különös elégedettség ömlött el az arcán. „Ezek a gyerekek egy hétig vannak iskolában, egy hétig dolgoznak — ma­gyarázta később — ,ami any- nyit jelent, hogy egy hétig aprítják, vágják, darabolják az állatokat, csúszkálnak a vérben, rakodják a húsokat. kát a csarnokba. Bent minden síkos a vértől, a hatalmas tes­tek meg-megcsúsznak a föl­dön. Aztán kampókhoz kötik a nyakukból lógó kötelet, és négy szigorú, pontos ütés következik. Mintha vékony jég repedne meg, ahogy a fur­csa csőrös kalapács a kopo­nya közepébe hatol. Lábukat felrántva egymás után zuhan­A poézis odakinn marad Nem is tudom, állhat-e mesz- szebb valami költészettől, mint ez az élet. A percenkénti ta­lálkozás a halállal fásulttá te­szi az embert. Hogy ezek után még jut erejük a srácoknak egy-egy vers megtanulására, az valóságos csoda. Ott a mun­ka közben kellene megnézni őket.” Hát így kerültem a Rádi úti húsfeldolgozóba... Már az épületben figyelni kezdtem a zajokra. Lassan bontottam alkotóelemeire a marhabőgésből, disznósivítás- ból, a kapuk csapódásából, lánccsörrenésből, tompa puf­fanásokból és kiabálásból ösz- szeálló világot. Először a fü­lemben nyerték el formájukat a dolgok. Az udvaron fémrácsos ka­rám szorításában várnak a szarvasmarhák. Riadt szemük­ben a megérzés bizonyossága. Négyesével hajtják az állato­nak el a marhák, a kés pedig szinte nesz nélkül vágja fel torkukat. A vér forrón, gőzö­lögve tör elő. A halál miszté­riuma lejátszódott. Személytelenül, begyakorlot- tan indul be az ipar. A tagló mechanikusan csapja le a szarvakat, vágja ketté az ál­latot. Vízsugár söpri végig a padlót. A megnyúzott hatal­mas testek kampóra kerülve folytatják útjukat. Az embe­rek cigarettára gyújtanak. Az egyik véres kötényes fiú a magyaróráról ismerős. „Ezt is meg lehet szokni” — mond­ja. „Engem nem zavar.” A nyers hús szaga az olvasztott zsíréval keveredik a levegő­ben. Odakintről a sertések szinte eszelős visítása hallat­szik. „Árammal kábítják el őket, és csak aztán szúrják torkon valamennyit." A terem melletti folyosó... A mesterséges világítás fur­csán egybemossa a színeket, a padlócsempék sárgáját és a falak kékjét. Imbolygó alakok jönnek szembe, megbillenve a zsírtól csúszós lapokon. Kö­zépen akár egy hatalmas gyer­tyatartó, lóg a plafonról egy fémszerkezet. Hosszú rúdján körkörösen négy sorban négy kampó. És minden kampón egy lenyúzott marhafej. Arrébb a sertések hosszú vándorlása tart munkástól, munkásig. Bőrüket vesztik, csupaszodnak, mintha a sze­münk előtt tárulnának fel a teremtés titkai. Az osztályban lógó szemléltetőtábla tapint­ható valósággá válik. Egy ta­nuló a forrázásnál segédke­zik. Társai a szalagról leke­rülő húst darabolják. Kezükön fémkesztyű, alkarjukon mű­anyag védőbandázs. Egy hosz- szú léptű fiú belsőségekkel telt ládát húz maga után. És ez így megy tovább egész dél­után. A malacok, a marhák, a kiömlő vér, a húsdarabok, az állandóan működő szalag, a kampókon lógó állatok. Új­ra és újra ..., amíg a munka­idő tart. NAPONTA szembesülni a halállal — tudom, hogy nem így kellene felfogni a dolgot. Inkább úgy, hogy az ember fenség. Egyszeri, megismétel­hetetlen. Mint Ady Endre. És ennek a fenségnek élni kell. Enni, jóllakni. Hogy gondol­kodni tudjon. Hogy fenség maradjon. Falusy Zsigmond ISSN 0133--27ÖÖ (Váci Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents