Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-31 / 260. szám

4 1988. OKTOBER 31., HÉTFŐ A gyógyszerért nem ingáznak A közelmúltban átadott dunaharaszti gyógyszertár (Erdősi Ágnes felvétele) Gyümölcsfeldolgozás korszerűen Megmarad a hasznos anyag Tanulás és felejtés Fehérjegének Parányi csomag érkezett a New York-i orvostudományi egyetem orvosi központjából a napokban repülőpostával az MTA Szegedi Biológiai Központja Enzimológiai Intézetébe. Amerikai kutatók egy negyed csepp vízben küldtek olyan speciális fehérjegént, amely- lyel csak ők rendelkeznek a vi­lágon. ötévi munkájuk eredmé­nyét osztották meg magyár kuta­tókkal, akikkel együttműködnek. Az egérből kivont fehérjegént beviszik az ecetmuslincába és olyan törzseket nevelnek fel, amelyek sejtjeiben ez jelen lesz majd. Eze­ket az állatokat vizsgálva kutat­ják a tanulás és a felejtés folya­matát. Az örökléstan klasszikus kísérleti állatánál ugyanis éppen úgy ki lehet alakítani a feltéte­les reflexeket, mint például a ku­tyánál. Ezek az apró lények is alkalmasak a memória molekulá­ris mechanizmusának tanulmányo­zására. A génállományukba be­avatkozva kifejlesztenek olyan törzseket, amelyeket vizsgálva igyekeznek megismerni az elemi tanulás folyamatát, a soklépcsős reakciósorozat elemeit. Ugyanezt kutatják az Amerikai Egyesült Államok három, az NSZK és Iz­rael egy-egy tudományos intézeté­ben. .Az enzimológiai intézetben újab­ban arra a következtetésre ju­tottak, hogy az emlékezés egysze­rű biokémiai folyamat, csaknem mindenféle sejtben végbemehet, azonban* az állati és az emberi szervezetekben az idegsejtek spe­cializálódtak arra, hogy ezeket a biokémiai reakciókat emléknyo­mok formájában rögzítsék. A me­móriamechanizmusban a biológiai­lag aktív fehérjék sejten belüli el­rendeződése játszik döntő szere­pet. Ügy tűnik tehát, az elemi tanuláshoz nem szükségesek bo­nyolult idegsejthálózatok, akár egyetlen sejt vagy sejtrészlet is képes olyan feltételes reflex ki­alakítására, mint a Pavlov ku­tyájáé. Ez a felismerés ellentmond annak a nézetnek, amely szerint a memória speciális molekulák, fehérjék és nukleinsavak szinté­zise. Az Amerikából küldött fehérje­génnek feltehetően szerepe van az emléknyom kialakulásában, ezért használják kísérleteikben a magyar kutatók. Ha jobban meg­ismerik, miként alakul ki az em­lékezés és a felejtés, akkor be­avatkozhatnak ezekbe a folyama­tokba a magasabb rendű állatok­nál, esetleg az embernél is. A muslinca életfolyamata, energiater­melése, öröklődési mechanizmusa ugyanis sok tekintetben, idegsejt- kapcsolatai szerveződésének mód­ja fö vonásaiban az emberéhez hasonló. A különbség persze nagy: a muslincxnak százezer, az ember központi idegrendszerének százmillíárd idegsejtje van. A kutatóknak nem az a céljuk, hogy elősegítsék a gyorsabb ta­nulást, vagy a hosszabb ideig tar­tó emlékezést. Az ember ideg- rendszere rendkívüli teljesítmé­nyekre képes, felejteni is tud, azért, hogy lehetővé tegye újabb információk befogadását. Vizsgá­lataikkal az emlékezetromlás, a túl gyors felejtés okait kívánják feltárni, és ezek megszüntetésé­hez hozzájárulni. A főváros köré települt 43 község, kisváros közül az egyetlen Üröm van igazából híján patikának, mert a má­sik négyben — Csobánkán, Pócsmegyeren, Szigetmonosto­ron és Csornádon —, ahol nincs külön helyiség, elárusí­tó hely erre a célra, a kör­zeti orvosok kezelnek úgyne­vezett kézi gyógyszertárat. Az elmúlt néhány esztendőben patikák sora nyílt Pest kör­nyékén, így Tahitótfaluban, Taksonyban, Tárnokon, Üllőn, Vecsésen, Leányfalun, Ecseren stb., s emlékszünk, az sem volt túl régen, amikor szűk helyiségéből tágas új helyére költözhetett az egyik szent­endrei gyógyszertár is. Duna- harasztiban már megnyílt, Bu­daörsön is talán még az idén, de mindenképpen hamarosan átadják az új gyógyszertárat a lakótelepen. Ezzel persze nem azt akar­juk mondani, hogy mindegyik jó helyzetben van. Egyes pa­tikák állagán vagy méretein volna mit javítani. Egyelőre azonban csak kevés tanács ér­zi a maga gondjának is ezt. Ugyanis a gazda, a megyei gyógyszertári központ — mint igen jelentős állami támoga­tást élvező árucikkek forgal­mazója — korlátozott nyere­ségérdekeltségű, így a fejlesz­tési lehetőségei pillanatnyilag minimálisak. E gondokkal együtt is, mint példáztuk, csak fél igaz­ság az, hogy a főváros, azaz a Pest környék lakossága e téren is könnyebb helyzetben van, mert csak felül a busz­ra — netán egyenesen a kék buszra — vagy a HÉV-re és fél órán belül eléri az első nagyobb fővárosi patikát. Nemigen teszi, talán még az sem, aki Budapesten dolgozik, mert kevés kivételtől elte­kintve azok a gyógyszertárak zsúfoltabbak, mint a helyiek. Ha meg krónikus hiány mu­tatkozik egyes medicinákból, hát éppúgy nem kapható a fővárosiakban sem. Sőt, s ez már személyes tapasztalat, megyei gyógyszertáraink ellá­tottsága kiegyensúlyozottabb amazokénál. Az agglomerációs övezetben három település központi gyógyszertára — az érdi, a szentendrei belvárosi és a dunakeszi új Duna-parti (lakótelepi) — a szakfőorvosi engedélyhez kötött külföldi gyógyszereket is forgalmazza. Más import gyógyszerek egy részét a patikák fele árusít­ja. Azután például a kül­földi inzulin tartására általá­ban megyénként egy gyógy­szertárat jelöltek ki. Ezzel szemben Pest megyében 13 ilyen van, s közülük négy a főváros környékén. A nyitva tartásra sem lehet panasz. A szóban forgó tele­pülések felében — ahol a la­kosság létszáma ezt indokol­Országszerte befejeződött a burgonya szedése, az ered­ménnyel általában elégedettek a nagyüzemek szakemberei és a kistermelők. Az idén mintegy 48 ezer hektáron termeltek burgonyát az országban, ez a terület ele­ja. — található szombaton is, és egyáltalán a nyitva tartás után is felkereshető, éjjel­nappal működő, ügyeletes gyógyszertár. S még valami fontosat hoz­zá kell tennünk heti Pest kör­nyéki témánkhoz. E patikák kollektívái bekapcsolódtak a maguk sajátos munkájával az egészségmegőrzési nemzeti program megvalósításába. Testsúlyt mérnek, ellenőriz­nek, készséggel adnak taná­csot a korszerű étrendhez, diétához, a csecsemögondo- záshoz, a természetes medici­nák, a gyógvteák használatá­hoz. Árusítják a hozzávaló­kat, sőt melléjük az ismeret- terjesztő kiadványokat is. Kádár Edit gendő ahhoz, hogy megtermel­jék a hazai szükségletet. A gazdaságok és a kistermelők számítása ezúttal bevált, mi­vel a közepesnél jobb a ter­més és így nemcsak belföldre jut elegendő, hanem a számí­tások szerint mintegy 70—80 ezer tonnányit külföldön lehet értékesíteni. Az ezzel kapcso­latos külkereskedelmi tárgya­lások megkezdődtek. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztériumtól ka­pott tájékoztatás szerint az év első kilenc hónapjában a ter­vezett 5 százalékos visszaesés­sel szemben csak egy száza­lékkal csökkent az építőipari termelés. Ezen belül lényeges különbség alakult ki a nagy kivitelezők, a vállalatok, szö­vetkezetek és a kisszövetke­zetek, a leányvállalatok, kis­szövetkezetek között. Az utób­biak termelése ugyanis — jó­részt a kisszervezetek számá­nak gyors növekedése révén — 44 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a vállalatoké és szövetkezeteké 8 százalékkal csökkent. A beruházók az első három negyedévben 727 létesítmény építésére hirdettek verseny- tárgyalást, s ennek kétharma­da zárult mindjárt szerződés- kötéssel. A versenytárgyalások kiírásának új jogszabályai egyelőre a beruházók óvatos tartózkodását váltották ki. s ezért a korábbinál száz'.al ke­vesebb építmény létesítesere hirdettek versenyt. Jelenleg a kivitelezők érvényes szerződé­seinek egynegyede születik versenytárgyalás alapján. A kivitelező vállalatok és szövetkezetek az idén 20 500 új lakás építésére készültek fel, de csak 18 ezerre kaptak fi­zetőképes építési megbízást. Ebből szeptember végéig 9500 új otthont adtak át. Az idő­arányos átadások teljesítésé­ben a Baranya, Békés, So­mogy és Veszprém megyei ki­vitelezők járnak az élen, s a legtöbb pótolnivalójuk a Pest, a Szolnok és a Vas megyei A gyümölcsöt a legkorsze­rűbb technológiával rostos üdítőitalnak dolgozzák fel a Dunakeszi Konzervgyárban. Ez nem tartalmaz tartósító­szereket, a speciális eljárás pedig lehetővé teszi, hogy a gyümölcs hasznos anyagai a korábbi 40—50 százalék he­lyett csaknem teljes egészé­ben megmaradjanak. A lite­res, papírdobozos üdítő ked­velt itthon és szívesen vásá­rolják külföldön is. Gyárthat­nának belőle többet is, mert gyümölcs is volna, a gépeket sem használják ki teljesen, de a csomagolásul szolgáló mű­anyag bevonatú papirt — lévén az import — a szűk valuta­keretükből kell fizetniük, s többet vásárolni nem tud­nak. Kedvelt termékük a „fol­Ha öt évvel ezelőtt hallom ezt a szót: üres, semmire nem gondolok. Üres fejű a buta, üres erszényű a szegény, az üres lakásban nem laknak, az üres üvegből nincs mit inni és ezzel kész. Azóta azonban sok minden változott. Azóta nem­hogy a kenyér, de a gyufa ára is felment. Azóta mindannyian kicsit közgazdásszá váltunk. Azóta bennünk, az újságok sa­vanyú tején nevelkedett olva­sókban, sajátos reflexet ger­jeszt e négy betű (ha ezt tud­ta volna Pavlov!). Az üresről a kihasználatlan, a gazdaság­talan. a netán ráfizetéses jut eszünkbe, valami nagy-nagy rossz, amelyet a gazdálkodó szervezeteknek okvetlenül el kell kerülniük. Íme, ennyit tesz öt év. Vagy maga az élet. Ügy 1983 táján újították fel Budakeszin a túzoltószertá-' rat. Az épület évekig üresen állt, míg beköszöntött végre az idei ősz. A helyi tanács, ráunván az eddigi állapotra vagy megértve a kor szelle­mét, most úgy döntött, hasz­nosítja a létesítményt. A je­lentkezők egyelőre még várat­nak magukra, ám az elképze­lések már körvonalazódtak. A szertár eljövendő lakójától ki­mondottan a lakossági szolgál­épftőknek maradt. A főváros­ban a 43-as Számú Állami Építőipari Vállalat a terve­zett 3228-ból 1521, a Buda­pesti Lakásépítő Vállalat pe­dig az idén vállalt 579-ből 339 új otthont ad át szeptem­ber végéig. Az ÉVM felméré­se szerint jó ütemben halad­nak a kisiparosok és a kalá- kások szervezésében lebonyo­lított magánlakás-építkezések, s így számolni lehet azzal, hogy az idei népgazdasági tervnek megfelelően felépül az összességében előirányzott 55 ezer lakás. A Pemü Vállalat központi fő­könyvelősége — Solymár — keres pénzügyi és könyvelési munkára közép- vagy felsőfokú szakkép­zett előadót. A Fűrész-, Lemez- és Hordó- ioari Vállalat — Budapest XII. Hárosi Falemez Művek felvesz faipari betanított gépmunkást és konylialányt. , A Kőbányai Sörgyár várja sör­palackozó betanított férfi és női munkások jelentkezését, valamint gyors- és gépíró-adminisztrátoro­kat. packen” lekvár — a kis mű­anyag dobozkákban levő gyü­mölcslekvár —, valamint a befőtt. Szintén szívesen vásá­rolják a háziasszonyok az it­teni száraztésztát. Korszerű olasz gépeken készítik, embe­ri kéz érintése nélkül kerül a fóliazacskóba a tészta. A konzervgyár — annak el­lenére, hogy munkaerőhiány­nyal küzdenek — tavaly har­mincmillió forintos nyeresé­get ért el. Az idén — a brut­tósítás miatt — szerényebb összeggel számoltak, húszmil­lió forinttal, de Sági Lajos igazgató szerint könnyen le­het, hogy sikerül túlteljesíte­niük a tervet. A kalandos múlt után a jövőtől már nem kell tartaniuk. ' M. T. tatások javítását várnák. Még pontosabban: szeretnék, ha ia- kásfelszerelési tárgyakat áru­sítanának az épületben. Így két legyet üthetne a tanács egy csapásra. Egyrészt meg­szabadulna a gazdaságtalan- ság rémétől, másrészt javítaná a település ellátását. „Az itt működő iparcikkbolt tudniil­lik a nyitva tartáson keresztül az áruválasztékig rengeteg kritikát kapott” — mondja Far­kas Gyula tanácselnök, és hoz­záteszi: „Pedig vásárló lenne elég, hisz még a környék köz­ségeiből is idejárnak az embe­rek.” Azaz járnának, de ne­kik is, mint a budakesziek- nek is, gyakran Budapestre kell utazniuk, ha tényleg haza is akarnak vinni valamit. A hazavitel pedig sokszor többe kerül, mint maga a hazavitt áru: A tartós fogyasztási cikkek­kel egyébként is van elég ba­juk a budakeszieknek. A Skála Iparcikk nem tervez érre fej­lesztést, talán kisvállalkozók bevonásával lehetne élénkíteni a kereskedelmet. Hogy a prob­léma valójában mekkora, azt jól mutatja, hogy a tanács a József Attila lakótelepre el­képzelt bevásárlóközponthoz még a területet is ingyen ad­ná. Csak legyen, aki beépítse azt. Végül térjünk vissza sz üresre, a kihasználatlanra, hisz ezúttal nem annyira a la­kosság, mint a tanács gondjai­ról szeretnénk írni. „Meg kell szabadulnunk minden épület­től, ami terheli a költségvetést, aminek a fenntartása nem cél­szerű”. Sok helyről hallani mostanában hasonló mondato­kat. Azért jó tudni, hogy Bu­dakeszin mindezt meg is va­lósítják. Illetve megpróbálják. Mert a tűzoltószertár esete nem egyedi példa. Az évek óta nem működő mozit a ta­nács rövidesen egészségvédő központtá szeretné átalakíta­ni, a település állami lakásait pedig megvételre kínálják a bennük lakóknak. Szóval, valami elindult. Falusy Zsigmond A Pestvidéki Gépgyár sziget­halmi telepére alkalmazna for­gácsoló szakmunkásokat. A Szentendre Városi Tanács keres jogi munkatársat, kisajátí­tási és szabálysértési munkakör­re, valamint iktatót, gépírót és vezetői munkakörre is alkalmas pénzügyi főelőadót. A Fővárosi 1. Számú Építőipari Vállalat felvesz kőműves, ács-áll­ványozó cs tetőfedő szakmunká­sokat. Az ÉPTEK keres Jogtanácsost, szervezőt és raktárvezetőt. Gombó Pál: oóóáa Igen tisztelt bíróság! Itten mindenfélék úgynevezett vádak hang­zottak el védencem ellen. Képzett ügyész­társam csak úgy halmozta a mellékesen ma­gyartalan jelzőket, mint az, hogy korrupt, és a megfelelő igéket, például korrumpálódik. Én azonban szeretnék a puszta tényekre alapoz­ni és a józan észre, mely e tényeket meg­ítélni képes és hivatott. Mert miről is van szó, tisztelt bíróság? Védencem, akit éjjel­nappal egy hatalmas fővárosi kerület terhe nyomaszt, aki értekezletről értekezletre ro­han, aki literszám kénytelen inni a fekete­kávét, hogy szüntelenül éber és döntésképes legyen... nos ennek a dolgos embernek jo­gi ■ alapon felróják hogy bizonyos ingatlan kiutalásáért másodmagával 100 000 dollárt kért. Először is az összegről kell elmondanom, hogy a hatás kedvéért rendkívül felkerekí­tett. Hiszen ezt az összeget rezsi terheli, hogy egyebet ne mondjak, a benzinköltségek, melyek a tárgyalásokon való megjelenés so­rán merültek fel. Továbbá nem nyert meg­állapítást, hogy még kicsodák részesültek volna eme összegből, mely nyilván nem két­felé osztódott volna, hiszen részesedést kel­lett volna adniok a kiutalásban részt vevő fe­lelős és felelőtlen személyeknek is. Mert ké­rem, sajnos. Jézus koporsóját sem őrizték in­gyen. Es ezzel máris közeledünk a józan megér­tés lényegé felé. Mindennapos jelenség, s ezt önök is tudják, hogy a szerelőnek az ember ad felpénzt, úgynevezett borravalót, hiszen fáradozik, kiszáll és beszáll és javít, de hogy hogyan, az személyes érdekeltségétől függ. Ezt mindnyájan tudjuk és ebben a demokra­tikus világban igyekszünk is megteremteni a személyes érdekeltséget. Ha vásárolunk egy konfekcióöltönyt avagy egy színes televíziót, az eladónak aki a raktárból kikeresi nekünk a megfelelő darabot és felhozza onnan, ele­ve azt mondjuk, hogy nem leszünk hálát­lanok és ily módon, megteremtve személyes érdekeltségét, jutunk hozzá az áruhoz. Namúrmosi képzett kollégám erre nem gondol? Ügy látszik, távol él a való élettől, mert avval dobálódzik, hogy védencem hűt­lenül kezelte a rábízott társadalmi tulaj­dont. De vajon hűtlenül kezelte-e az árut, az öltönyt, avagy a bojlert az az eladó, aki személyes érdekeltségét érvényesítve rendel­kezett a készlettel? Nem, ő tulajdonképpen továbbította, hiszen a vevő kapta meg és a társadalomnak, mint olyannak, közömbös, hogy ki kapja meg a színes tévét, ha egy­szer gazdára lelt. Hogy melyik gépkocsiba kerül a sebességváltó, ha egyszer oda került, ahol szükség volt rá. Csak éppen ezt meg­érti mindenki az árunál, a szerelési munká­nál, de korrupcióról harsog tanult jogásztár­sam, ha védencemről van szó. Ámde, kérdem en, miféle jogon tesz ilyen különbséget, ha a személyes érdekeltségről van szó? Hiszen munkával agyonterhelt ve­zető beosztású védencem nem ért sem a víz­vezeték-szereléshez, sem autóalkatrészek fö­lött nem rendelkezik, tehát személyes érde­keltségét e területeken nem érvényesítheti, hanem olyan, mint az orvos, aki szaktudá­sáért ugyancsak megkapja a kijáró paraszol­venciát azon betegeitől, akik noha netán utó­lag róják le borítékaikat pénzzel bélelve, de előre megmondják, hogy hálásak lesznek. Persze önök azt mondhatják erre, hogy a gyógyítás ugyan nem anyagi áru, de a szak­tudás érvényesítéséért készséggel megterem­tik a tudással rendelkező szakorvos szemé­lyi érdekeltségét. Nos védencem, aki ugyan­csak jogosítványt kapott a telek feletti ren­delkezésre, vajon milyen személyi érdekelt­séget valósíthat meg, ha nem a hálapénzt eme jogosítvány érvényesítéséért? Hát ké­rem, eme jog gyakorlása, eme, a gyakorlat­ban elismert magatartás egyik . esetének megvalósítása az, amivé a vádban felleng­zősen korrupciónak nevezett tett megítélése összeomlik. Igen ám, de nehogy félreértsék világos ok­fejtésemet, nem mondom azt, hogy védencem vétlen. Hiszen a tények világosan mutatják, hogy a tőle elvárt magatartást túlértékelte. Hiszen amíg csak százezer forintot kért. ad­dig a tárgyalások jó mederben folytak, mig százezer dollárra emelve személyi érde­keltségüket, a vádlottak kiváltották a mag­nóhasználat és a feljelentés reakcióit. Mind­ebből világos, hogy úgy viselkedtek, mint a gyermek, aki nem elégszik meg egy kanál lekvárral, hanem egy egész üveggel fogyaszt. Ezt a magatartást a felnőttek is ismerik, és a vallás évezredek óta óv tőle, mint torkos­ságtól. Indítványozom tehát, hogy védencem esetében a tisztelt bíróság állapítsa meg a torkosság vétkét, és ítélje öt huszonöt Mi­atyánkra és mellékbüntetésül tíz Üdvöz- légyre. Közepesnél jobb a burgonyatermés Exportra kerül a felesleg Előretörnek a kisszervezetek Óvatosak a beruházók Elindult valami Budakeszin Épületek szerepcseréje Mint olvasóink az elmúlt hetekben tapasztalhat­ták, a Pest Megyei Hírlap fórumot nyitott — állásbör­zét közöl — minden hétfőn. Az alant olvasható ajánla­tokról részletes felvilágosítást kaphatnak az érdeklő­dők a Pest Megyei Munkaügyi Szolgáltató Irodánál (Budapest XI., Karinthy Frlgves u. 3.) telefonon a 850- 238, valamint a 850-411 (149. 191, 192 mellék), illetve a körzetekben található tanácsi közvetítő szerveknél, a helyi tanács munkaügyi szakigazgatási részlegénél.

Next

/
Thumbnails
Contents