Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-27 / 257. szám
Nemzetközi pályázat Gyermekművészet Nemzetközi gyermekművészeti pályázatot hirdet az indiai Shankar’s International Children’is Competition Nehru House, valamint hazánkban a Művelődési Minisztérium és a zánkai Balatoni Úttörőváros. A művészeti pályázaton 1973. január 1-je után született fiatalok vehetnek részt olyan szabadon választott témájú, 'kétdimenziós képző- művészeti alkotásokkal, amelyeket az idén önállóan készítettek el. Egy gyerek legfeljebb hat — nem grafitceruzával készült — művel pályázhat, s az alkotások méretei nem haladhatják meg a 30X40 centimétert. A pályaművek hátoldalán írógéppel vagy nyomtatott nagybetűkkel angol nyelven fel kell tüntetni az alkotó teljes nevét, nemét, pontos születési dátumát, pontos levélcímét, valamint a mű címét. Az alkotásokat a kiírók nem küldik vissza, s az azokkal kapcsolatos jogokat maguknak fenntartják. A jelentkezők a pályamű- veket november 30-ig küldjék el a Shankar gyermekalkotások galériája, Balatoni Űttö- rőváros, 8250 Zánka címére, vagy az úttörőváros értesítésével egy időben december 31-ig Indiába, a következő címre: Shankar’s International Children’s Competition Nehru House 4. babadur shah zafar marg New Delhi 110002, India. NA<WKŐRÖSI A PEST MEGYE! HlRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM. 257. SZÁM 1988. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK Csillagirányban halad a kiépítés Bővül a városi telefonhálózat Ügy tűnik, Nagykőrösön az állampolgárok információ- éhsége a telefonhelyzettel kapcsolatban szinte kimeríthetetlen. Lapunk számos cikkben foglalkozott már az elképzelésekkel, a tervekkel, majd a konkrétumokkal is, ám az érdekeltek még több tájékoztatást várnak. Ezért az illetékes Tóth Dénes tanácselnök-helyettest kerestük fel — a legújabb hírekért. Mozi A nagyteremben: Rendőrsztori. Színes hongkongi film. Előadás 5 és 7 órakor, A stúdióteremben: Szerel- mesfilm. Színes magyar film, fél 6-kor. Színházi előadás A kecskeméti Katona József Színházban, este 7 órakor: A cirkuszhercegnő. Kada Elek bérlet. A szolnoki Szigligeti Színházban, este 7 órakor; Az üvegcipö. — A hálózatfejlesztés bizonyos tervei elkészültek, mások most készülnek. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a terepen máris az árokásásnál, kábelfektetésinél tartanak -— kezdi a tájékoztatást Tóth Dénes. Listák A tervek csillagirányú hálózatot jelentenek, ez felel meg a város adottságainak, illetve, annak az elképzelésnek, hogy nagyjából mindenütt egyforma legyen a költségszint. Erre szavazott a testület. — Sikerült ezt a tervekben megvalósítani? — Tulajdonképpen igen. Jellemzőek a számok: 741 jelentkező közül 8 külterületi akadt, s ezek közül is mindössze kettő, akinek kérése nem teljesíthető. Ezek a bevezetések ugyanis a 30 ezer forintos költségszintet meghaladnák. Egyébként van még további 6 ilyen igénylő, velük abban állapodtunk meg, hogy a fejlesztés tényleges megvalósításakor még leülünk megbeszélni a konkrét költségeket, s ha vállalják, akkor ők is kaphatnak telefont. Nyugodt napok a Tüzépen Hivatalosan megkezdődött a fűtési szezon, de a nagykőrösi Tüzép-telepen még nyár végi a hangulat. Nyoma sincs a korábbi évek ideges kapkodásának. Kapható tojásszén bőven, igaz, német brikett elvétve. Bona Ferenc gépi rakodó dolga a teherautók feltöltése. t főként építőanyaggal foglalkozó telepen kapható minden, mi a házépítéshez szükséges. Nagy József a most érkezett nádtekercseket készíti elő a vevők számára. (Vimola Károly felvételei) Visszatérve a 741 jelentkezőre, a neveiket tartalmazó listát kifüggesztettük a tanácsháza bejáratánál, s a névsort a Nagykőrösi Hírlapban is megjelentettük, 55 azonnal beköthető állomást külön listában tehettünk közhírré. — Sokan nem értik a csekkek darabszámát... — Nagyon egyszerű a válasz; sajnos a csekkek nyomtatása nem úgy alakult, ahogy azt előre terveztük, s így nem tudtuk minden jelentkezőnek egyszerre eljuttatni az összesét. Természetesen a hiányzókat pótoljuk, ez nem lehet akadálya a fizetésnek. — Ügy tudom, abból is vita származott, hogy a tényleges bekötésekre mikor kerülhet sor. Sokan sérelmezték, hogy a posta a teljes összeg befizetését igazoló tanácsi papírt kért tőlük, holott ők részletfizetést vállaltak. — Nos, a posta és a tanács között megvan a kapcsolat, az állampolgároknak annyi a dolguk, hogy a befizetési kötelezettségeiknek eleget tegyenek. De az tény, hogy az eredeti listán szereplő 55 azonnal beköthető állomásért a teljes összeget be kellett fizetni. Talán ez okozhatott félreértést. — Az áthelyezést kérők is tanácstalanok: hiszen már egyszer fizettek, s azóta ki tudja, hová lett az akkori ösz- szegeket bizonyító csekk. Nekik ennyivel kevesebbet kell fizetniük — de hogyan bizonyítják a fizetést? Csekkek — A legegyszerűbb, ha megvan a csekk. Ha nincs, arról igazolást kell beszerezniük. (Ezt a Dél-Pest Megyei Távközlési Üzem, 1325 Budapest, Pf. 133. címen lehet kérni — a szerk.) Ettől függetlenül, ilyen speciális ügyekben keressék fel a tanácsot, s mi szívesen adunk konkrét felvilágosítást. — Az is érdekli az embereket, milyen, a bekötés sorrendjét befolyásoló tényezők vannak. — Ez sem bizonytalan: jelenleg a Kossuth Lajos ut-ai lakótelep felé, majd a Tormásba viszik a kábeleket. Az építés tehát kapacitás kérdése. Ezt 'követi majd a Vági- lakótelep, illetve a körülötte lévő új építési terület. A további elképzelésekről nem tudok többet mondani, ahogy a résztervek készülnek, úgy valósítják meg azokat. — A lakosság aggodalommal figyeli a folytonos áremelkedésről szóló híreket. Vajon ezeket, ha a telefonhelyzetet is érintik, a tanács áthárítja-e majd az állampolgárokra? — Nem, erről szó sincs. A lakosságot nem lehet tovább terhelni. A tanács és a posta között lesz majd egy elszámolás, a munkálatok befejeztével. — Mi újság az adóvisszatérítés ügyében? Visszatérítés — Amint ismert, a legutób- bi országgyűlési ülésszakon módosították a személyi jövedelemadó-törvényt, méghozzá e vonatkozásban visszamenő- leges hatállyal. Tehát, az egész. 30 ezer forintos távközlési beruházási hozzájárulás 30 százaléka — azaz 9 ezer forint — az adóból visszatérítendő. A pontos teendőkről majd ennek aktuálissá válásakor adunk tájékoztatást — erre február végén, március elején kerül sor — mondta befejezésül a tanácselnök-helyettes. Ballai Ottó A sajtkészítés titkaiból A Közép-magyarországi Tejipari Vállalat nagykőrösi üzemében újabban tonnákban, vagonokban mérhető mennyiségben gyártják a trappista sajtot. A tejet alvasztás után formába préselik, s ezzel a felesleges savó is eltávozik az alapanyagból. Ez a munkája a képen látható Nagy Irénnek és Jankó Klárának. (Varga Irén felvétele) Síprogramok, bécsi utak Az Alpoktól a Kárpátokig Ügy tűnik, a külföldi utazások egyre inkább függetlenednek az évszaktól. Látszik ez a turisztikai intézmények kínálatán és az érdeklődésen. A Dúnatours nagykőrösi ki- rendeltsége mondhatni, a világ minden tájára szervez utakat ősszel és télen. November és december elején Bécsbe szól a hívogató, bár ami azt illeti, a körösieket sem kell sokáig biztatni, ha arrafelé indul a busz. Felkapottak lettek a szabadkai túrák is, oda legközelebb november közepe táján indítanak csoportot, december elején pedig Isztambulba utazhatunk öt napra. Télen természetesen a hegyvidék vonzza elsősorban a turistákat. A napokban megérkezett a síprogSporthírek! Csak egy pontot szereztek Elektromos impulzusok Segíti a járást A mozgásrehabilitációt segítő elektronikus készülék kibocsátását kezdte meg az. érsekvadkerti építőipari szövetkezet azok számára, akik valamely lábsérülés következtében mankóra szorultak, s emiatt a járóidegek működése legyöngült vagy elhalt. Az egyszerű cipőtalpbetétben elhelyezett érzékelő-kapcsoló a láb mozgásának hatására a ruha alá helyezhető zsebrádióméretű készülékben elektromos impulzusokat kelt és ezzel a lépéshez — járáshoz — szükséges idegingerr-ket felerősíti. A készülék Műszaki Fejlesztő Kisszövetkezet szabadalma, forgalmazza a Pest Megyei Gyógyszertári Központ. Nagykőrösi Kgy. Kinizsi— Ceglédi VSE 1-1 Kinizsi: Peregi, Virág, Lajos, Fercsi — Kovács, Dankó, Szabó — Benkó, Mari, Vigh. A még mindig tartalékosán felálló körösi csapat nagy elszántsággal lépett a pályára. Az első félidő hazai mezőnyfölényt hozott. Ez megmutatkozott egy jó pár ígéretes támadásban. Benkó nagy lövése a 23. percben a kapufán csattant. Vigh nagy helyzetben az alapvonalon túlra vezette a labdát. A hazai fölény folytatódott és a 46. percben gól lett az eredmény. Mari remek indítása után Farkas a jobb oldalon elhúzott és beadását Benkó értékesítette. 1-0. A gól után a körösi fölény várható lett volna, de fordítva történt. A 49. percben kapufát lőtt a ceglédi csatár. Az 54. percben Benkó nagy helyzetben a kapusba lőtt. Ezután figyelmetlenségből az 58. percben gólt kaptunk. A középen felfutó ceglédi csatárnak helyet hagytak a hazai védők és ő laposan a jobb sarokba gurított. 1-1. Ezután számunkra kedvező helyzet nem alakult ki, főleg mezőnyjátékot láthattak a nézők. A két pont nagyobb lelkesedéssel és odafigyeléssel könnyen megszerezhető lett volna. Nk. Kgy. Kinizsi ifi— Ceglédi VSE ifi 0-3 Kinizsi ifi: Holló — Mackó, Tóth, Somodi, Ugi — Rácz — Bai, Kurgyis, Pécsi — Dér, Eszes, Álé L. A bajnokság megnyeréséhez is elég gólhelyzetet hagytak ki a körösiek. Az akarással nem volt probléma, de még mindig sok a pontatlan átadás. Dér Tamást a játékvezető törlesztésért kiállította. P. Z. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) Kézilabda. Kinizsi-sporttelep, 15.30: Nk. Toldi DSK— Érdi Gimnázium, IV. korcsoportos diák fiú megyei bajnoki mérkőzés. Teke. Temetőhegyi tekecsarnok, 15 óra: Nk. Mészáros Tsz SK—Kecskeméti TE, NB IH-es csapatbajnoki mérkőzés. Sírhelyek megváltása Lejár a határidő A nagykőrösi református egyházközség temetőjében a 25 évnél régebben — 1962. december 31. előtt — váltott sírhelyek használati ideje lejárt. A sírhelyek újra válthatók 1989. január 31-ig. Ha a hozzátartozók e határidőig nem intézkednek, akkor a sírok és síremlékek — a vonatkozó miniszteri rendelet értelmében — a temetőt fenntartó tulajdonába mennek át. ramok tájékoztatója. Bőségesen találni benne a téli üdüléshez szállást az Alpoktól a Kárpátokig. Mostanában feltűnően sokan használják ki az egyéni valutakeretet. Nagy sikert arattak a részletfizetéses akciók, miknek révén azoknak is lehetőségük nyílt az utazásra, akiknek az egybeni kifizetés okozott eddig gondot. Hajnali edzés Hűvös, őszi hajnal volt. Az út szélén egy erős, kisportolt testű fiú fut. Minden reggel lefutja azt a tíz kilométert, amit reggeli edzésként előírt magának. Négy fiatal mellett fut el, akik gúnyosan kiabálnak utána: — Egy-kettő, egy-kettő.. • lassú ... gyorsabban! A fiú hátra sem néz, nem érdekli a dolog, pedig játszva elhallgattathatná a hangosko- dókat. De ő csak fut tovább. Kis idő múlva, egy idős férfi kerékpározik el mellette és odaszól neki: — Reggeli edzés? — Igen — feleli a fiú. — Aztán mennyit fut? — érdeklődik tovább az öreg. — Tíz kilométert. — Nem fárad el közben? — Nem, már megszoktam. — Az előbb hallottam, amint gúnyolták. Miért nem kapja el az ilyenek grabancát? — Á ... nem — mondja szerényen a fiú. Aztán elválnak útjaik. A fiú, amikor elérte a táv felét, visszafordul, öt perc múlva, újra találkozik a négy csúfolódóval. Messziről látja már őket, amint négyen, egymás mellett jönnek, teljesen elfoglalva a járdát. A fiú egyre csak közeledik feléjük. Fejében az öreg utolsó mondata jár. Elhatározta, hogy nem tér ki az útból. így is tesz. Amazok, hogy az ütközést elkerüljék, ijedt arccal szétugornak. Még szólni sem mernek. A fiú pedig továbbfut. D. T. Pénzügyben és számvitelben jártas középes felsőfokú végzettségű munkatársakat keresünk BBRt. Nagykőrösi Kirendeltségére. Felvilágosítás: kedden és pénteken 9—14 óráig. Cím: Nagykőrös. Encsi u. 2. sz. Telefon: 51-887. ___________.__ F iatal házaspárnak komfortos lakás albérletbe kiadó. Érdeklőd- r.i: Sz.olnoki út 24. Eladó Vági I. ltp. II. ép. fszt. l. lakás. Érd.: mindennap d él után. Nagykőrös, Maros u. 25. számú telek eladó. Érdeklődni: Ifjúság u. 16. I. em. 12. Sörbárban zárt körű rendezvények megtartását vállaljuk. Hangulatos élő zenével 20- 30 személy részére. — Szombat, vasárnap is. Megkímélt állapotban levő sparhelt és egy blokk verő eladó. — Nagykőrös. Lencsés dűtq 7. Németh József Eladó 34 U négyzetméter telek lakható épülettel. alatta 25 négyzetméter pince. Velkel mellett. Érdeklődni mindennap. Hunyadi u. 12. és Szolnoki út 135 Vei kei ___________ K is családi ház azonnal beköltözhetően eladó! Érdeklődni a helyszínen. Nagykőrös, Kalocsa Balázs u 8. szám alatt vagy Kürtilapos dűlő i. Dankáck 1300 db szegedi cserép eladó. Losonczy u. 38. Érd.- délelőtt. Tetőtér-beépítésű új családi ház 80 százalékos állapotban eladó. Nagykőrös. Kovács Sándor u. 26. Eladnám DAIGO típusú video lejátszó magnómat és MUSIC Center Ha Fi-tornyomat, Ugyanitt sürgősen eladó 600 négyszögöl zártkert, Tázer- dő dűlőben teljes felszereléssel kút. pinceépület van. Érdeklődni: Kíiküllő u. l., mindennap 17 órától. Kerekpárok, motorkerékpárok. vízszívó motorok javítása. Kossuth Lajos u. 26. Általános forgalmiadót nem rámolok ________ C saládi húz eladó. Nagykőrös Csipvárí u. 4 Érd 2—4-ig________ S ürgősen eiadó vagy kiadó ikergarázs a Bárány utcában. Érdeklődni: Szolnoki u. 13. egész nap. hétfő kivételével vagy Kecskemét 21-644-es telefonon. Balanyiné.