Pest Megyei Hírlap, 1988. október (32. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-15 / 247. szám
1988. OKTOBER 15., SZOMBAT Mi lesz az aszódi Podmaniczky kastéllyal? Mindenki másról álmodik Hatalmas fák takarják a kert mélyén ma- gasodó emeletes kastélyt. Podmaniczky János építtette — az építőművészet és a műemlék- védelem nagy doyenje, Rados Jenő profesz- szor szerint — 1724 körül. Ám a mester ismeretlen. Annyit viszont tudunk, hogy 1767- ben Jung Józsefet hívták meg Hatvanból. Ezzel öt év alatt készültek el. A Sándorszárny dísztermének faliképéit Kracker János Lukács és tanítványa, Zách József festette, 1776-ban. A régi létesítményhez kapcsolva százegynéhány esztendővel ezelőtt — valószínűleg egy melléképület klasszicista átalakításával toldották hozzá a Széchenyi-kas- télyt. Sok műemlékhez hasonlóan ma fenntartása, hasznosítása — gond. Budapesti Művészeti Hetek A hétvége programja Nehezen indul a beszélgetés az Aszódi Nagyközségi Közös Tanácsnál. — Amióta ránk szakadt a kezelői jog, azóta igyekszünk kezdeni valamit a kastéllyal mondja Bagyin József tanácselnök. Két éve, 1986-ban egy rendelet a középiskolákat a helyi tanácsok fennhatósága alá helyezte. A kastély egy része ugyanis a gimnázium kollégiuma... — Még tavaly készítettünk egy felmérést a Középület Tervező Intézettel — teszi hozzá Novák Lászlóné közművelődési főelőadó. — Ügy gondoltuk, hogy egy másfajta hasznosítás szerencsésebb lenne, mint a mostani. Mutassa meg igazi értékét az épület kívül-belül... Eddig azonban nem tudtunk túladni rajta. A tanácselnök legyint. — Ahhoz túl jó állapotban van! Nem akar ránk dőlni... Mostanában csak az ilyenekre figyelnek és költenek... A díszterem közművelődési céloknak megfelelne — töpreng a tanácselnök —, így legalább a lakosság előtt is megnyílna az épület. Ám leCT1obb az idegenforgalmi hasznosítás lenne. Egy szálloda. — Számoltak-e azzal, hogy Aszódon nemigen akad turistamarasztaló program? — Ez igaz — ismeri el Bagyin József —, de közel van a fővároshoz. Aki ott nem kap szállást, nálunk találhatna. — Milyen jó lenne a díszteremben kongresszusokat, tanácskozásokat tartani — veti fel Novák Lászlóné. Elmosolyodik: — Ezek persze álmok. Ä helyieknek munkalehetőséggel. a vendégeknek szállással szolgálna a kastély. Számos intézményt megkerestünk. A Népművelési Intézettől azt a választ kaptuk, ha már megteremtettük a körülményeket, szívesen hoznak ide kongresszust ... — Mi történne a kastélyban Ez a félköríves záródású lépcsőházi ablak egykoron télikertre nézett levő levéltárral kollégiummal, illetve a gamesszal? — Róluk mindenképpen gondoskodni kell, addig nem kötünk üzletet. Olyan hasznosítót keresünk, aki el tudja helyezni őket — jelenti ki Bugyin József. Az az érzésem, hogy a tanács elgondolásai még kialakulatlanok. — Igaz — ismeri el a tanácselnök. — Nei i gondoltak hasznosítási pályázat kiírására? — De igen — feleli Novák Lászlóné —, ehhez azonban pénz kellene. — Mi lenne a nagyközség haszna egy leendő szállodából? — Mindenképpen hatna az infrastruktúra fejlesztésére — állítja a tanácselnök. — A kereskedelmi szolgáltatás javulna. Szeretnénk, ha megmozdulna a magántőke a Galga mentén is. Egyébként, teszi hozzá — akadna a közelben idegenforgalmi érdekesség: a Domony völgyében vadászatra, halászatra, vízi sportra alkalmas a terület... nem tudom magamban eldönteni, mit kezdjünk vele: hagyjuk le- romlani, adjuk oda akárkinek? A négy és fél ezer négyzetméternyi alapterületű kastélyban mindenki éli a maga életét. Az oldalszárnyban, a földszinten az ajtó fölötti táblákat meghagyták: tanári szoba, igazgatói szoba. A poros helyiségek azonban a game-z műhelyei. Riasztó látvány a falak és a mennyezet állapota. A lezárt csigalépcsőnél kivirágzott a salétrom. Rendben tartott, gondozott viszont a Pest Megyei Levéltár itteni irattára. Egyik alkalmazottja, Bank László mindent tud az épületről. — Dokumentumokat 1862-től őrzünk — mutat a polcokra —, a volt aszódi és gödöllői járás iratait... A levéltár fölfelé terjeszkedne. Az emeletről 1981-ben költözött ki az általános iskola. Az „örökség” szemét és törmelék. Furcsa érzete támad az embernek a leromlott, valamikori rajzterem falaira festett virágok láttán. — Ahány igazgatója volt az iskolának, annyiszor változtattunk valamit. Levakartunk már vagy öt réteg festéket, de freskók nyomára nem akadtunk — jegyzi meg az ősz férfi. Egészen más világ tárul az ember szeme elé a kollégiumban. Klausmann F erencné igazgató örömmel fogad: — Bárcsak eladnák ezt az épületet, s mi közelebb kerülnénk a gimnáziumhoz! Arról nem is szólva, hogy látványnak szép ez a műemlék, de benne élni...! Egyáltalán nem alkalmas kollégiumnak. Elképesztően magas a víz-, a villany- és a szénfogyasztásunk. Mégsem lehet igazán bemelegíteni. Azonkívül belső életünket rendkívüli módon zavarják a dísztermi rendezvények. Nemegyszer mi kényszerülünk programmódosításra... Végigjárjuk a hálókat, a tanulószobákat, az öltözőket, a zuhanyozókat. Hűvös a levegő. Igaz, az 54 cserépkályhába délután gyújtanak be, most még csak délre jár az idő. — Ajánlottam már a községi tanácsnak — folytatja az igazgatónő —, hogy a művelődési ház céljára nemrégiben átadott épületből legyen kollégium. Még úgysem használták, s teljes felújítás előtt áll. Nekünk pedig közel lenne a tanmedencéhez, iskolához és a sportpályához. Három éve hajtogatom ezt. Hiába. De hát — vált hangot hirtelen — fát sem magának ültet az ember! Négy évem van még a nyugdíjig. Ha addig elfogadják valamelyik javaslatomat, már megérte! Szerinte ugyanis ki lehetne alakítani apartmanokat és turistaszállót ezen a részen. Csak egy külön bejáratot kellene nyitni és a díszterem a közösségé lehetne. A konyha és az ebédlő étteremként szolgálhatna. A Pest Megyei Tanács csoportvezető főmérnökét, Kovács Zoltánt arról kérdezem, mit tudnának segíteni az aszódiaknak. — A hasznosítások koordinálása a mi feladatunk, de bennünket még nem kerestek meg. A Pest Megyei Levéltár gazdasági vezetője, Kovács Lászlóné is aggódik a műemléki épületért. — Tudomásom szerint hivatalosan nem értesítettek bennünket az aszódiak, hogy esetleg máshol kapna helyet ki- rendeltségünk, igényünket nem kérdezték. Mi továbbra is ugyanúgy — ahogy költségvetésünkből telik — karbantartjuk az irattári részt. Az lenne a legcélszerűbb, ha minden illetékest összehívna a nagyAz aszódi hajdani Podmaniczky-kastély egyik szárnyában ma kollégium kapott helyet A Sándor-szárny dísztermének falfestményei 1776-ra készültek el községi tanács és ismertetné elképzeléseit. Az Országos Műemléki Felügyelőség távlati tervezési osztályának szakreferense, Mézes Zsuzsa szerint először is föl kellene becsültetni az épületet, hogy tudják, mennyit kérhetnek érte. A műemlékesek mindössze 670 négyzetméternyi kihasználatlan üres részről tudnak, de természetesen minden érdeklődőnek az egész kastélyt kínálhatják — nem titkolva a nehézségeket. Ez utóbbiak azonban egyelőre mindenkit elriasztanak. Vennes Aranka Az Egyetemi Színpadon az Édes Erdély című rendezvény- sorozat keretében szombaton délután 3-kor erdélyi népzene- és néptáncbemutató lesz. Közreműködik a HVDSZ Bihari János Táncegyüttese, a Kamarás- és a Muzsikás együttesek. Koreográfusok: Foltin Jolán, Novák Ferenc és Tímár Sándor. Szombaton és vasárnap este 8-kor az Erdélyi Krónika című történelmi dokumentumjáték kerül színre. A Zeneakadémián szombaton este fél 8-kor az I. István Gimnázium szimfonikus zenekara ad hangversenyt Mozart és Brahms műveiből. Vezényel: Karl-Heinz Färber (NSZK). Közreműködik az Ahrensburgi Ifjúsági Zenekar. A Madách Kamara Színházban szombaton este 7 órakor EGYETEMEK. A középiskolák utolsó évének legtöbb hallgatója lázas izgalommal készül a nagy próbatételre, az érettségi után az egyetemi felvételre. Van, aiki otthon és a könyvtárban bújja a szakirodalmat, vagy a különféle előkészítőikre vált belépőjegyet. Mások elátkozzák a nálunk érvényben lévő felvételi rendszert. A külföldi egyetemek mellett egykori hazai példákra hivatkoznak, amikor válogatás nélkül mindenki beiratkozhatott és csak a későbbi rostavizsgák döntötték el további sorsukat. Kétségtelen, mindkét módszernek van előnye és hátránya. Mindenesetre Szécsl Éva szerkesztő jó alkalmat teremtett az összehasonlításra, amikor kerekasztal-beszélgetést szervezett a rádióban négy ország felsőoktatási állapotáról, meghívott szakértők közreműködésével. Már elöljáróban kiderült, hogy az USA-ban, Franciaországban, Svédországban, a Szovjetunióban szintén tolonganak a fiatalok a felsőoktatási intézmények kapujában. Olyannyira, hogy például Párizsban már két nappal előbb hálózsákkal fölszerelve gyülekeznek, mert ott az érkezési sorrend is számít. Felvételi vizsga nincs, mikor két esztendeje be akarták vezetni, a a francia Theatre National de Chaillott vendégjátékára kerül sor, a magyarországi Francia Intézettel közös rendezésben. Paul Claudel: Júdás és Pilátus című darabját mutatják be a hazai közönségnek. Vasárnap délután 3 órakor az Egyetemi Színpadon a Kormorán együttes tart folk- rock koncertet. A Zeneakadémia kistermében vasárnap este fél 8-kor Csányi Tamás hangversenyére kerül sor. A régi vokális muzsika megszólaltatói: Szabó István lanton, Plombala Géza csembalón, Kálmán Péter viola da gambán játszik. A mi urunk Jézus Krisztus életének, kínszenvedésének és halálának üdvösséges emlékezete címen passiójátékot mutat be vasárnap a Jurta Színház. felzúdulás már a szándékot is elsöpörte. A második év végi jegyek döntenek sorsuk felől. Aki nem bukik meg, az máris kedvező helyzetben nézhet körül az álláspiacon. Az USA-ban — egyes intézmények kivételével — szintén nem ismerik a felvételit, ám az alacsony színvonalú alsó- és középfokú oktatás miatt az első két esztendőt az általános műveltség hiányának pótlása emészti föl. Az utóbbi időben hasonló gond ütötte fel a fejét Franciaországban is, amikor kiderült, hogy a gyerekek nem tudnak jól olvasni, nem ismerik a helyesírást. (Persze ez nem mentség a mi számunkra!) Éppen ezért jelenleg a tanárképzést szorgalmazzák. A Szovjetunióban a tavaszi KB-ülés kavarta fel a felső- oktatás körül a hullámokat. Kevés a pénz, alacsony a színvonal, a végzettek rangon aluli munkát látnak el, ezért az utóbbi időben 10-20 százalékkal csajppant a jelentkezők száma. Ezen a téren is gyors változást vettek tervbe. Ami a svédországi helyzetet illeti, elsősorban az érettségi eredményeitől és az esetleges közbeeső munka pontszámútól teszik függővé a felvételt. Ám ezt sem veszik szigorúan, de az egyes vállalatok előzetes ajánlásait alaposan mérlegelik. A beszélgetés során természetesen sok egyébről is szó esett, így — többek között — arról, hogy a szegényebb diákok miből fedezik tanulási költségeiket. Legtöbben, így Párizsban, Svédországban abból, hogy néhány órás olyan állást vállalnak, amely nem megy a tanulásuk rovására. A REKORDOK ÄRA. Elsősorban két kérdés került terítékre Lukácsi Béla műsoréban. Egyik az élsport és az egészségvédelem, a másik a doppingszerek használatának hatása. Sajnos, a sportszakember megállapítása szerint a rekordok utáni hajsza, sokszor már nem szolgálja az emberi szervezet egészséges fejlődését. Ami még jó a szívnek és vérkeringésnek, az egy határon túl kikezdi az izmok, az inak, a csontozat teherbíró-képességét. Kegyetlen dolog, de a világ élsportja rokkant embereket is nevel. A doppingszerekkel való rendszeres együttélés nemcsak a versenyek esélyegyenlőségét sérti, hanem pusztító veszély a sportolóra nézve is. Pedig a többletet el lehetne érni a módszeresebb neveléssel a kiválasztástól kezdve a fejlődés fokozatainak betartásáig, valamint az egyén adottságainak tudományosabb számbavételével. A dopping elleni harc meglehetősen meddő. Sokakat — mint a közelmúlt példái bizonyítják — a biztos „lebukás” félelme sem riaszt visz- sza. Nem beszélve az emberi szervezetben bekövetkező következményekről. Ám a remélt siker bűvöletében élve nehéz ellenállni a csábításnak. Szombathelyi Ervin Különleges építészeti megoldású ? kollégium emeleti feljárója (Vimola Károly felvételei) Hangzásra bírni a néma nyelveket A zene, a tánc megszállottjai Alig nőtt ki a földből Dányban a gödöllői zeneiskola kihelyezett tagozata, egy hónapja csak, hogy elkezdte a munkát Bokor Ildikó tanárnő, és lám, házi koncertre hívogatják a közönséget tisztes, diákkézzel írott meghívóval a dányi művelődési ház koncert- és hangversenytermébe. Bokor Ildikó zenetanárnő tavaly végezte a zeneművészeti főiskolát Debrecenben. — Mi az, ami leginkább vonzza ebben a választott hivatásban? — Nagy kérdés! A szolfézs széles terület, nemcsak zeneelméletet ölel fel, nemcsak a dó hang helyét az ötödik vonalon, de érteni kell valamennyit a népművészethez, képző- művészethez, néprajzhoz, a zenetörténethez. Tizennyolc gyerek jelentkezett a kihelyezett tagozatra, de szeretnék az óvodásokkal is foglalkozni, úgy, ahogy azt a Kodály-mód- szer előírja. Jelenleg tizenhét növendékem van; négyen szolfézst, tizenhármán zongorázni tanulnak. Tervez, tervez a huszonöt esztendős tanárnő, úgy, mintha már meg akarná tervezni s valósítani Dányban az önálló zeneiskolát is. Annyi benne a cél, az elhatározás; valahogy úgy dolgozni, ahogy azt elképzelték, és megtanulták a zenei középiskolában, a főiskolán. Van gondja is. Egyelőre nincs egy csendes hely az oktatáshoz. De bizakodhat, hiszen a Magvető Termelőszövetkezet most vásárolt új zongorát az iskolának. Hogy legyen. S a helyi tanács, no meg ez a gazdaság minden bizonnyal megoldja a terem kérdését is. És szükség van még magnetofonra, lemezjátszóra, metronómra — nem ördöngös dolgok ezek, de nélkülük nehéz, s nem egész az oktatás. — Bennem van mindig a jelszó: hangzásra bírni a néma nyelveket. Talán ezért vagyok szigorú. Meg azért is, mert sok mindent megpróbáltam, megtanultam a falumban, Kislé- tában, meg a zenei középiskolában. Nagy élmény volt a szakközépiskola. Az az érzésem — bár csalódnék itt, ebben —, hogy a mostani középiskolások talán nem szeretik [úgy az intézményt, mint mi annak idején. Valahogy küszködnek az élményért, hajtják... Én vissza szeretném adni, sőt: továbbadni mindazt, amit ez az állam biztosított számomra. Szeretném, ha ehhez meglennének a feltételek is. Fiatal tanárnő. Nem azt siratja, hogy nem lehetett zeneszerző — nem volt ilyen fakultás a debreceni főiskolán —, hanem kér: lehetőséget a sok-sok munkasikerre... Futballhoz, mezőgazdasághoz — és újabban a közgazdasághoz — mindenki ért. Kevésbé a néptáncokhoz. Ezt tudva, mégis fölütöm a fejem Dányban, mikor meghallom, hogy ez a mosolygós fiatal táncoktató civilben dízelmozdony-szerelő. De magam is évtizedek óta ragaszkodván a néptánchoz, sőt, valamikor annak műveléséhez, igyekszem természetesként venni, hogy igenis mindekinek kötelessége menekíteni, menteni a népköltészet, népművészet minden maradékát, még akkor is, ha ez már csak töredéknyi! Szívós István huszonnyolc éves. Hivatásos táncoktatói engedéllyel vállalta az oktatást Káka, Pánd, Tápióbicske, Sülysáp és Dány csoportjaiban. Tagja a nagykátai amatőr együttesnek, amelyet Dómján Lajos vezet. Tőle tanult Szívós István, és tanul a mai napig is. Hagyományokat nem nagyon lelni ezen a vidéken, ám az oktatásban igyekeznek a helyi — talán csak sejtett — sajátosságokat, s annak jelzéseit is figyelembe venni. Szívós István és felesége, Szívós Teréz Mária tanítanak másvidéki táncokat is: például ostorost, me- zőségit, kalocsait. Ötvöződik a szenvedély — a néptánc szere- tete — a magasabb célokkal, a néphagyományok ápolásával. S hadd mondjam el: egy percig sem gondoltam beszélgetésünk során arra, vajon mennyi volt a fizetése a mozdonyszerelőknél, és mennyi itt. Mondom, lehet, elfogult vagyok a néptánc, a népköltészet javára, de az is lehet, hogy — megérez- tem a fiatal házaspár elszántságának eredőjét. .. Czegő Zoltán M~R~Á D TÓFIGYELŐ W
