Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-08 / 215. szám

Háromezer résztvevőre számítanak Dunakeszin — ötödször A Dunakeszi Lakótelepi SE e hét végén immár ötödször rendezi meg azt a sportnapot, amelyre ed­dig évente átlagosan mint­egy háromezren jöttek el. Várhatóan az idén sem lesznek kevesebben, erről és a részletes programról Karakó Sándorral, az egye­sület elnökével váltottunk szól. Karakó Sándor mostanában legnagyobb hiánycikként a szabadidőt tartja számon, ugyanis jószerint az utóbbi hetek minden perce a szóban forgó sportrendezvény szerve­zése jegyében telt el. Nem is győzné energiával, de szeren­csére besegít a család is: — A műsoron levő program­jaink évek óta állandónak és túlzás nélkül állíthatom, si­keresnek számítanak. így visz- szatérően megrendezzük a fu­tóversenyünket, a kínálatot to­vábbá lövészet, torna, kispá­lyás labdarúgás, kislabdadobás jelenti, de hagyományosan el­jönnek és bemutatót tartanak a Zalka Máté SE és a Hon­véd Petőfi SE motorcrossozói is. A végére hagytam, pedig talán ezzel kellett volna kez­denem: az egyik legnépsze­rűbb helyi sportágként fel­lépnek a karatésaink is. Karate. Ez külön fogalom itt Dunakeszin, hiszen össze­sen mintegy 340-en űzik ezt a sportágat az egyesületen - be­lül. Legújabb fejlemény, hogy önálló csoportot indítanak a Fóti Gyermekvárosban is, a házigazdák legnagyobb örö­mére. Csak zárójelben: Kara­kó Sándor fia , is ezt a sport­ágat műveli, a közelmúltban szerzett barnaöves minősítést. No de térjünk vissza a hétvé­gi sportnapra. A régi hagyományos szá­mokhoz tavaly újabb csatla­kozott, és ez a csúszókorong­dobás volt. A játék részvevői annyira megkedvelték, hogy idén újra műsorra tűzték. De ha már az egyes számoknál tartunk, nézzük a konkrét műsort: Szombaton 10 órakor futás­sal kezdődik a rendezvény, majd nonstop kerülnek sor­ra az egyes sportági vetélke­dők, bemutatótk. Mindezek helyszíne a Körösi Csorna Ál­talános Iskola előtti tér. Ér­dekesség, hogy mindenki nyer­ni fog, ha nem is futóver­senyben vagy a lövészetben végez az élen. de nyerhet azon a tombolán, amely a játéko­kat zárja. A nevezési lapok egyúttal a részvételt is bizto­sítják azon. Karakó Sándorral befejezé­sül arról beszéltünk, hogy ma­napság nemcsak a családi ház­tartásokban kell racionálisab­ban gazdálkodni a meglevő Megyei kézilabda*«!kerek Visszavágtak agyömrőiek Kézilabda NB II, Középcsoport, nők: Csepel Autó—Bányagép SK 33-14 (17-9). Csepel Autó: Bakó — Donka (4), Ványi (6), Gazdagné (9), Far- kasné (7); Vad (2), Csomós (4). Csere: Csorba, Gregus (1), Faze­kas, Pályi, Sallainé. A szolnoki mérkőzés sérültjei közül Sallainé még érezte sérülé­sét, így kispados volt, Krekács pedig bokarepedés miatt hiányzott a kezdő csapatból. Több mint egyéves kényszerpihenő után tért vissza a jobbszélre Donka, aki jól mutatkozott be ezen a poszton. Az éllovas Pest megyei csapat ellen a mindössze 1 ponttal ren­delkező vendégek csak 20 percig tudtak komolyabb ellenállást ki­fejteni, s végül az Autó csaoata. a II. félidőre teliesen elfáradt vendégek ellen fölényes győzel­met aratott. Jó: Csorba (kapus), Gazdagné, Vány!. Férfiak: Gyömrő—Kondoros 36-18 (15-8), Gyömrő, 300 néző. Gyömrő: Szabó István (1) — Szabó Imre (7). Tavasz B. (2), Szécsi L. (6), Érsek T.. Horváth L. (2), Szél Sz. (12), csere: Fityka T. (kaDus), Somogyi G. (5)„ Né­meth J. (11), Novák I. A tartalékos vendégek cSak ne­gyedóráig voltak egyenrangú el­lenfelek. Tavasz Barnát, követő emberfogással őrizték végig. így a többiek előtt szabaddá vált. az út a kapu felé. Éltek is az alka­lommal a gvömrőiek, s ha eev kicsit komolyabban veszik a játé­kot, akár nagyobb arányban Is visszavághattak volna a tavaszi hatgólos vereségért a kondorQsiak- nak. örvendetes volt a sérüléséből felépült Szécsi L. remek játéka, ő nagy hasznára lehet a csapat­nak az őszi hátralévő mérkőzése­ken. Jó: Szécsi L., Szél Sz., Somo­gyi G. G. J. A megyei kézilabda-bajnokság őszi II. fordulójából hiányosan érkeztek be a játékvezetőktől a jegyzőkönyvek, így az eredmé­nyek közlése a be nem érkezett jegyzőkönyvek miatt foghíjas. Megyei I. osztály, férfi felnőtt. Pilisvörösvár—Dabas 22-15 (11-8). Ld.: Hidasi (6), illetve Hegyi (5), IM vasas—Gödöllői SC 30-18 (11-9). Ld.: Tóth T. (ti), illetve Urbán (5). C. Közgép II.—Nagymaros 24-37 (9-16). Ld.: Farkas (11), illet­ve Hozmán (12), Mogyoród—H. Nógrádi SE 32-l6 (15-3). Ld.: Pau- lovlts (9), illetve Balogh, Heider (4-4). Megyei férfi ifi: Pilisvörösvár—Dabas 32-12, C. Közgéo—Nagymaros 20-8. Megye! I. osztály, női felnőtt: Pilisszentiván—Gödöllő SC 21-13 (11-6). Ld.: Stecki (8), illetve Szűcs (5). Megyei I. osztály női ifi: Pilisszentiván—Gödöllő SC 2-25. Megvei TI. osztály férfi: Táoiószele—Maglód 20-27. Megyei TI. osztály női: Abony—Nagymaros 17-16 (21-7). Bertóthy Attila ^r Mai műsor. Meg vei főrfi l. osz­tály: Budakalász—Váci Izzó (17). forintokkal, hanem bizony a sportra is egyre kevesebb jut. Dunakeszin sincs ez másként, hiszen egy-egy ilyen sportnap mintegy 40 ezer forintba ke­rül. A rendezéshez szükséges pénzt előteremteni egyre ne­hezebb. és ha például rend­szeresen nem segítene a he­lyi Dukát Kisszövetkezet 25 ezer forinttal, szinte megold­hatatlan feladat lenne egy ilyen méretű esemény életben tartása. Mert hogy el ne feled­jük, ha a korábbi évek átla­gos részvételi létszámát vesz- szük alapul, e hét végén is mintegy 3 ezer ember szóra­kozásáról kell gondoskodnia az egyesületnek. Egyébként a gondtalan idő­töltéshez minden készen áll, a szervezők csupán egy bizony­talan tényezővel, az időjárás­sal számolnak, de remény­kednek, hogy ez utóbbival sem lesz gond. Bódi István Pest Megyei Hírlap SPORT 1988. SZEPTEMBER 8. Megyei toló Egy nyertes A megyei sportrejtvény-pá- lyázat negyedik fordulójára 1118 darab szelvény érkezett szerkesztőségünkbe. Az elmúlt héttel ellentétben most volt telitalálat, igaz csupán egy pályázónak sikerült mind a nyolc mérkőzésre jól tippel­ni: Fazekas János (Vác, Eper­fa u. 45/a). A száz darab ju­talomszelvényt postán küld­jük majd el. A Himnusz az edzőknek is szólt Gödöllőn kezdődött Pomázi egés,zs.cg%Tédók A gyermekekért futnak Szeptember 11-én. vasárnap délelőtt Budapesten rendezik meg a Sport AID ’88 és a Futapest klub hagyományos őszi eseményének keretében azt a nagyszabású nyílt futóver­senyt, amelynek célja a világ nehéz sorsú gyermekeinek megsegítése. Azoké. akik Afrikában éhezve-néíkülözve ne­velkednek fel, és azoké, akiket idehaza mozgássérültekként emlegetnek. Így hát a vasárnapi rendezvény a sport eszkö­zeivel a segítségadás egyik jól bevált formáját használja ki, remélhetőleg közel tízezer futóval, s annál is több szurkoló­val, nézővel. A jótékony célú esemény előkészítésébe és lebonyolításába különféle intézmények egész sora kapcsolódott be, így pél­dául a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövet­sége, a Magyar Diáksportszövetség, a Magyar Atlétikai Szö­vetség, a Budapesti Ifjúsági és Sporthivatal, a Hungáriasport, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, a Magyar Üttörők Orszá­gos Szövetsége és a Magyar Vöröskereszt, szponzori minőség­ben pedig az Adidas Budapest Kft., a Hungarocamion, az OTP, a Fontana Divatház és mások. Az idei nagy futás központja New York, Magyarországot két 12 éves gyermek, egy kisfiú és egy kislány képviseli, kíséretükben Morvái Katalin, a Képes Sport főszerkesztő- helyettese is a tengerentúlra utazik. A magyar Sport AID-futás nem került be a nemzetközi televíziós programba (a magyar fél szerint túl magas költségek miatt), de így is tekintélyes bevételre lehet számítani, egyrészt a felajánlásokból, másrészt, mert csaknem minden közreműködő, ahogy a lebonyolításban kulcsszerepet betöltő Népstadion és Intézményei, lemondott minden bevételéről, illetve honoráriumáról. Szeptember 11-én az 5 kilométeren indulók a XIV. kerületi Ifjú Ság útjátói startolnak, inig a 11 kilométeren szereplők nem mess-? '-natt. a D,ózsa György útról. A rövidebb távot választok 10.15.kor. a itosszabbon indulók pontban 11 órakor startolnak. Elóncvezés szeptember 7-én. 8-án és 9-én a Futa­pest klubban (V., Váci u. 62—64.) reggel tél 9-től, de nevezni a futás napján is lehet, reggel 6-tól a helyszínen folyamato­san. A nevezési díj 50 forint. Amennyiben legalább tízezren rajtolnak, úgy a nevezési díjból is legkevesebb félmillió kerül a segélyalapra. Az akció Pest megyei vonatkozása, hogy azon részt vesz­nek pomázi orvosok is. A pomázi egészségvédők köre ta­vasszal alakult meg olyan célzattal, hogy sajátos eszközeik­kel segítsék a kormány egészségmegőrző programjának meg­valósulását. Magyarán, a belgyógyászok, fogászok, asszisz­tensek, az egészségügyben dolgozók képzettségükből eredően segítenek az egészséges életmód kialakításában. A szóban forgó egyesület első megmozdulása lesz, hogy a Futapest-akció előtt társadalmi munkában orvosi ügyeleti szolgálatot látnak e! és mint azt megtudtuk dr. Sebő Zsu­zsanna pomázi g. ermekorvostól, az egyik résztvevőtől, töb­bek között ellenőrző vizsgalatokat folytatnak a rajt előtt. Vér­nyomást és kisebb terhelési teszteket mérnek, illetve tartanak. Újsághír: a jugoszláviai Új­vidéken rendezték meg az if­júsági és serdülő asztaliteni­szezők EB-jét, amelyen a gö­döllői Tóth Krisztina, a Sta­tisztika versenyzőnője egyéni­ben harmadik helyet, csapat- versenyben és párosban pedig aranyérmet szerzett. A barna szemű, nevetős te­kintetű kislány megilletődöt- ten hallgatta végig hazánk himnuszát, aztán fogadta a gratulációkat, majd arra gon­dolt, hogy mennyi munka van a siker mögött. Ezután tekin­tete rátévedt a melegítőjén lévő országunk címerére s a sírás fojtogatni kezdte ... Napokkal később Gödöllőn találkoztam vele. Már nyo­ma sem volt a félszegségének, megilletődöttségének. — Hogy is kezdődött? — Hat éve kezdtem el asz­taliteniszezni a Gödöllői SC színeiben. Az első versenyem Szentendrén volt a Skanzen Kupán, ahol semmilyen ered­ményt nem értem el. Tulaj­donképpen sportoló család a miénk, mért apu korábban fo­cizott, nagybátyám pingpongo­zott, én és az öcsém az ő nyomdokain haladunk tovább. Anyu hozott el Orgoványi Imréhez, a gödöllői mester­hez. Imrétől rengeteget tanul­tam és 10 éves létemre sze­rettem vele dolgozni. Most 14 éves vagyok és sport tagozatos gimnáziumban kívánok to­vább tanulni, 1985-ben Mis­kolcra kerültem és néhány hónapig az ottani csapat já­tékosa lettem. Sorra nyertem az országos bajnokságokat, majd a Statisztikába igazol­tam, még 1985 végén. Azóta az ő színeikben indulok, de nem szakadok el Gödöllőtől sem. — Amíg a Gödöllő játéko­sa voltál, hány versenyt nyer­tél meg? — A három év alatt 50 ver­senyen indultam, s ebből 30-at megnyertem, örültek neki a szüleim is. Rengeteg az ér­mem, s néha büszkén nézege­tem azokat. Tóth Krisztina 12 éve lakik Gödöllőn. Az általános isko­lában négyes-ötös eredmé­nyekkel büszkélkedhet. Ked­venc focicsapata a Budapesti Honvéd. Diszkóba nem jár, a zenét azért szereti. Szabad­ideje jó részében az asztali­teniszezést gyakorolja. Amikor elbúcsúztam tőle, csak ennyit mondott: — A Himnusz az edzőim­nek is szólt. . . Nagy Péter János Olimpiai egyveleg Doppingdilemmák 999 999 999 999 A Nemzetközi Súlyemelő Szö­vetség (IWF) részéről 53 bíró, or­vos és zsűritag működik közre a szöuli olimpián a sportág esemé­nyein. Erről Aján Tamás, az IWF főtitkára számolt be, aki elmond­ta azt is, hogy nemcsak az ötka­rikás játékokon lesznek szigorú doppingellenőrzések. A nemzetkö­zi szövetség az elmúlt időben is nagyon komoly szűrővizsgálatok­kal igyekezett elejét venni annak, hogy versenyzők tiltott ajzósze­rekkel próbálják megalapozni si­keres olimpiai szereplésüket. Az IWF 1985 óta hajt végre az olim­piát, világ- és kontinentális baj­nokságokat megelőző felkészülési időszakban is váratlan szúrópró­bákat. Most, Szöul előtt a nem­zetközi szövetség nyolc dopping­ellenőre járt valamennyi konti­nensen, és végzett vizsgálatokat összesen 23 országban. ★ Nem kedvez a televíziós társa­ságoknak az ökölvívó-találkozók szöuli lebonyolítási rendszere. Eluször az olimpiák történetében két szőri tóban párhuzamosan folynak majd a selejtezők küzdel­mei a nagyszámú nevezések miatt. A tévések, úgy tűnik, nem ké­szültek fel az újításra. Elégedet­lenségének adott hangot Alex Gi- ladi, az NBC amerikai tévétársa­ság elnökhelyettese is. Mint isme­retes, a tengerentúli vállalat há­romszázmillió dollárt fizetett a'z ötkarikás játékok kizárólagos köz­vetítési jogáért. ★ A szöuli szervezőbizottság (SLOOC) jelentése szerint szerdáig 144 ország 8681 sportolója nevezett a játékokra. A versenyzőket 3967 edző és vezető kíséri el, így a résztvevők összlétszáma 12 648 fő. A rendezők még 17 ország spor­tolóinak jelentkezését várják. Az NSZK hat asztaliteniszezővel vehet részt — a világranglisták, illetve a selejtezők alapján — a sportág olimpiai premierjén. Az utolsó pillanatban kapott meghí­vást Jürgen Rebel, aki a férfi pá­rosban Georg Böhm partnere lesz, miután változás történt az Euró­pából indulók mezőnyében. A, hol­land férfi páros nem utazik Szöul­ba, s a megüresedett helyet kap­ták a nyugatnémetek, mint a se­lejtezőkön utánuk következők. Az NSZK játékosai a hét végén tart­ják olimpiai főpróbájukat, szom­baton és vasárnap Homburgban bonyolítják le a „Top 12” viadalt, amelyen a legjobb 12—12 férfi és női versenyző szerepel. ★ Szombaton megjelent az ötkari­kás játékok hivatalos kiadványá­nak első, 64 oldalas száma. A Seoul Olympian című napilap a versenyeken részt vevő sportolókat, vezetőket, újságírókat, valamint a közvéleményt tájékoztatja. Két különkiadást is tervez a szerkesz­tőség, az elsőben a játékok részt­vevőinek névsorát, a másodikban az összes olimpiai eredményt ad­ják közre. Soroksári ifíválogatoU Középpályáról a kapuba Vasárnap utazik Olaszor­szágba a Pest megyei ifjúsági labdarúgó-válogatott, amely 1972 után született játékosok­ból áll. A kaput Herling Erik, a VOSE fiatal játékosa őrzi majd. — A soroksári csapatba 1981-ben jelentkeztem, előbb jobbszélső, majd középpályás voltam, öt esztendeje álltam a kapuba, s azóta védek. A má­tyásföldi szakmunkásképző is­kolába járok, 3,5 a tanulmá­nyi átlagom. Ambrózy István a VOSE, s egyben az ifiválogatott edzője Mozmariogos érmek Ausztráliákon Bravó Apjok Ildikó! Ausztráliában a Nemzetközi Sí Szövetség, a FIS pontszer­ző sorozatának keretében há­rom versenyen is ratjhoz állt Apjok Ildikó, a Rozmaring SE válogatott sportolója. A „B” kategóriás viadalokon a házigazdák versenyzői mellett amerikai, francia, holland és nyugatnémet alpesi síelők is indultak. Azt tudva, hogy Apjok Ildikó sérülés miatt az év elején hosszú időt kihagy­ni kényerült. különösen elis­merésre méltó teljesítményt nyújtott mindhárom műle- sikló rendezvényen Két futam alapján csaknem két másod­perces előnnyel nyert ugyanis a MT. Bullerban. a Guthegá- ban és a Thredbóban rende­zett versenyen egyaránt. Edző­je, Kovács Barnabás a ha­zaérkezés után elmondta, hogy az Ausztráliában először szereplő magyar sportolónő sikeréről a kontinensnyi or­szág sajtója 's elismerő be­számolókat közölt. Csebsilwvákiai vendégjáték Érdi rögbismérleg Csehszlovákiai vendégjáté­kon, Brnóban vettek részt az érdi rögbicsapat tagjai. Az el­ső Sárkány Kupa elnevezésű nemzetközi tornára hat csapat nevezett. — Sajnos, csak az utolsó helyet tudtuk megszerezni — mondotta Horváth László szakosztályvezető, majd így folytatta: — A kupát a Zbro- jovka Brno nyerte el, mi az olasz Terramo ellen léptünk pályára és kikaptunk tőlük 16-10 arányban. Ezután ját­szottunk a Zbrojovka „A” csapatával, és 21-0-ra megver­tek bennünket. A harmadik meccsünk a Zbrojovka „B” csapata ellen volt, s itt 15-11- re véreztünlc el. A tornát egyébként a keménység jelle­mezte. — Hol játszottak ezután? — Pécsett, az első Állami Biztosító Gábriel Kupán. Mindössze három együttes lé­pett pályára. Ezt a tornát megnyertük. A Köfémet 12-42 arányban, a Pécset 0-12-re győztük le. A legsportszerűbb csapat címet a Pécs kapta a Reál Építőipari Kisszövetkezet ajándékával. Szeptember 11-én 10 órakor a BEAC pályáján rendezzük meg a nemhivatalos magyar rögbibajnokság technikai ér­tekezletét, ahol megbeszéljük az idei év feladatait, a pálya- beosztásokat és a bajnokság­gal kapcsolatos összes tudni­valót. Kupaszerda után Honvéd-előny A kupaszerda lapzártáig beérkezett magyar vonatkozá­sú eredményei: Sakarya—Békéscsaba 2-0, és mint azt a képernyőn is figyelemmel kísérhették a ho­ni szurkolók: Bp. Honvéd— Celtic 1-0. A gólt Fodor sze­rezte az első félidő 10. percé­ben. tette teljessé Herling Erik portréját. — Már tavaly óta a felnőt­tekkel együtt edz a fiatal já­tékos. Májusban töltötte be 16. életévét, s igy már az első csapatban is szóhoz juthat. Eddig elsősorban az előkészü­leti találkozókon játszott a nagyoknál. Egy félidőt Simon védett, a másikat pedig Her­ling Erik. A soroksári ifjúsági gárda jó erőt képvisel, a Pest me­gyei bajnokságban legutóbb a negyedik helyen végzett. A múlt héten a VOSE-ifi volt az Olaszországba készülő Pest megyei válogatott edzőtársa. Az a furcsa helyzet adódott tehát, hogy Herling saját csa­pata ellen játszott. Nem sok munkát adtak neki a helyiek, 6-1-re nyert a válogatott, amely ma Üjhartyánban vív előkészületi mérkőzést. Egyébként a soroksári ifi­csapat jó játékerejét jelzi, hogy négy fiatal készülődik közösen a felnőtt labdarúgók­kal. — Reitter — A következő játékosok hivata­losak a mai előkészületi mérkő­zésre (gyülekező 14 órakor lesz a szövetség Steindl Imre utcai szék­hazában) : Kosztolányi Gábor, Vanda Péter, Kovács Péter, Pitz Róbert, Kúrái Zoltán, Csiri Zsolt, Mogony Attila, István Attila (Vá­ci Izzó), Tóth György, Molnár Sándor, Horváth Károly (Nagyká- ta)> Pécsi Zoltán (Nagykőrös), Papp Gyula (Százhalombatta), Fodor Zsolt (Tápiószecső), Szász Dániel (Szentendre), Izracska László (Gödöllő), Herling Erik (VOSE). Uvegezési munkákhoz keresse: a márkanevű kittjeit! Faanyagú nyílászárókhoz kencés kitt (Origo®S— 1), fémkeretes nyílászárókhoz rozsdagátló kitt (Origo®S-5) alkalmas. Megvásárolható a Kemikál Raktáráruházában (Budapest XX., Tinódi u. 3. Tel.: 479-362) és mintaboltjában (Budapest Vili., Somogyi Béla u. 22. Tel.: 141-086), valamint a Tüzép vállalatok szaktelepein. N. P. J,

Next

/
Thumbnails
Contents