Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-08 / 215. szám

PEST MEGYEI ífLflGPBÖLETflHJAÍ, EGYESÜLJETEK! /||4; AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXXII. ÉVFOLYAM, 215. SZÁM Ára; 1,110 forint 1988. SZEPTEMBER jfj^CSSÜTÖKTÖK Ülést tartott a Minisztertanács r v T Épüljön tovább a vízlépcső A Minisztertanács szerdai ülésén megtár- ryalta a választási törvény módosításinak ter­vezetét, és úgy határozott, hogy azt bocsássák társadalmi vitára. A Minisztertanács áttekintette a jamburgi együttműködésből adódó feladatok végrehaj­tását, az eddigi szervezési, kivitelezési ta­pasztalatokat, és állást foglalt az 1989. évben esedékes tennivalók főbb célkitűzéseiről. A kormány megvitatta a környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszternek a bős—nagy­marosi vízlépcsőrendszer megvalósításáról szóló, az Országgyűlés számára készített tájé­koztatóját. Egyetértett azzal, hogy a tájékoz­tató jelentést a környezetvédelmi és vízgaz­dálkodási miniszter az Országgyűlésnek be­nyújtsa. A kormány megvitatta és döntésre benyúj­totta az Elnöki Tanácsnak az előterjesztést új községek alakítására, továbbá a közös tanács­ból kiváló községekben önálló tanács szerve­zésére. 4zuv Grósz Károly Berlinbe utazik Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára, a Magyar Népköztár­saság Minisztertanácsának el­nöke szeptember 8-án, csütör­tökön hivatalos baráti látoga­tásra Berlinbe utazik, hogy eleget tegyen Erieh Honecker, a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottsága fő­titkára, a Német Demokrati­kus Köztársaság Államtaná­csa elnöke meghívásának. A szóvivő tájékoztatója A Minisztertanács ülését követő kormányszóvivői tá­jékoztatón — mint két napi­rendi pont előterjesztője — részt vett Horváth István bel­ügyminiszter. Marosán' György kormány- szóvivő elöljáróban az ülésen szerzett benyomásairól, ta­pasztalatairól szólt. Mint el­mondta: a tanácskozásból le­vonható egyik következtetése, hogy a vizsgált kérdésekben feltárultak a régi döntéshoza­tali rendszer hibái. Ezt a ko­rábbi rendszert egyrészt nem a világos és egyértelmű dön­tések jellemezték, s a hatás­körök egymásba csúsztak, másrészt hiányos volt a tájé­koztatás. Emiatt a felelősség általában megfoghatatlanná vált, a nyilvánosság kontroll­ja pedig nem érvényesült, s ennek következményeként a közvélemény sokszor kétkedve fogadta a hivatalosnak tekin­tett szakmai álláspontot. A kormány tegnapi ülésén szó volt a bős—nagymarosi vízlépcsőről szóló, a parla­ment legközelebbi ülése elé terjesztendő jelentésről is. Mint ismeretes, a kormány az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán egy képviselői in­terpelláció kapcsán ajánlotta fel, hogy kész beszámolni a nagy jelentőségű mű építésé­ről. A gazdasági és társadalmi kérdések alapos mérlegelése után a Minisztertanács úgy látja: az összes körülményt és hatást figyelembe véve a je­lenlegi helyzetben a vízlép­cső megépítése a legjobb meg­oldás, ezért szükségesnek tart­ja a megkötött szerződések szerint a mű megvalósítását. Az elvégzett gazdaságossági számítások, továbbá az alá­írt szerződésekből adódó kö­telezettségek ettől lényegileg eltérő alternatíva kialakítását nem teszik lehetővé. A kormány — emelte ki a szóvivő — ugyanakkor szüksé­gesnek tartja, hogy ahol az indokolt, egyes részmegoldá­sokat esetleg módosítsanak, s ebben figyelembe kell venni minden javaslatot. Ugyanak­kor az is fontos, hogy az üze­meltetéskor és az építéskor elsőbbséget kell biztosítani a környezetvédelmi szempontok­nak. A kormány kötelezettsé­get vállal egy monitoring rendszer létrehozására is. Marosán György végezetül kijelentette: a kormány fel­kérte a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, hogy hoz­zon létre egy ad hoc bizott­ságot, amely a kormány által a rendelkezésére bocsátott adatokat külső, objektív szem­mel is értékeli, s véleményét nyilvánoságra is hozza. Kérdésekre válaszolva a szóvivő elmondta, hogy amennyiben a parlament nép­szavazás megtartása mellett dönt, úgy a kormány termé­szetesen aláveti magán ennek, de a vita ilyetén eldöntését nem tartják megfelelőnek. Bár az eddig elhangzott javaslatok jelentősen segítették a várható kockázatok csökkentését, Ma­rosán György szerint aggasz­tó, hogy a polémia hangne­me és tartalma egyre gyak­rabban nélkülözi a tárgyila­gosságot. A nagymarosi épít­kezés egyébként az ütem­tervnek megfelelően folyik, így egyes véleményekkel el­lentétben a környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter nem szegte meg a kormány törvényhozásnak tett ígéretét. Lapunk munkatársának ar­ra a kérdésére, miszerint miért és meddig vállalja a kormány a defenzívát ebben a kérdés­ben, azzal is fenntartva azt az egyre nagyobb tájékoztatási űrt, hogy nem tárja a nyilvá­nosság elé a birtokában lévő adatokat, sőt többet ezek kö­zül titkosan kezel, a szóvivő azt válaszolta, hogy az épít­kezésről rövidesen megpróbál sajtótájékoztatót szervezni, ahol a szakemberek részlete­sen beszámolnak valamennyi kutatási és számítási ered­ményről. A jamburgi együttműködés­sel kapcsolatban a kormány- szóvivő kiemelte: a kormány tisztában van azzal, hogy az egyezmény nagy teher a nép­Radarkövetéssel ellenőrzik Környezetbarát repülés Mint már korábban hírül adtuk, a Ferihegyi Repülőtér bővítése, korszerűsítése követ­keztében megnövekedett zaj­terhelés csökkentésére, a kör­nyezet védelmére 2,3 milliárd forintot szorítottak ki az álla­mi költségvetésből. Az idén rendelkezésre álló 40 millió­ból tízmillió jut egy repülés­ellenőrző és zajmérő rendszer létesítésére. Az elsősorban vecsési és ül­lői lakosok jogos panasza nyo­mán a Légiforgalmi és Repü­lőtéri Igazgatóság szakembe­rei folyamatosan finomítják a felszállási rendet, kialakítva egy olyan optimumot, amely egyaránt megfelel a repülés- biztonsági és a környezetvé­delmi követelményeknek, En­nek betartásához, illetve. be­tartatásához azonban feltétle­nül szükséges a jelenleg üze­melő zajellenőrző rendszer korszerűsítése. A tervek sze­rint radarkövetéssel ellenőr­zik majd a repülőgépek hala­dását, pályáját, s eközben mé­rik a kibocsátott zajt. Ezekből az adatokból pontosan kide­ríthető, hogy a pilóták betart- ják-e az előírt normákat. Amennyiben nem, úgy felelős­ségre vonásra kell számíta­niuk. Az új zajmonitor rendszer bemutatására nemrégiben Fe­rihegyen járt a világ egyik élvonalbeli cégének küldött­sége. A hazai szakemberek megismerkedtek a számítógé­pes vezérlésű berendezéssel, amely a kiegészítőkkel együtt alkalmas a zajellenőrzés kü­lönleges követelményeinek ki­elégítésére. Egy ilyen rendszer telepítésével lehetővé válik a környezetbarát.. repülési rend kialakítása. gazdaságnak, de a beruházás, amely évi gázszükségletünk mintegy 20 százalékát fedezi, nélkülözhetetlen. Pontosab­ban: akkor, amikor erről dönteni kellett, a szakembe­rek az összes lehetőség közül ezt találták a legkedvezőbb­nek. Mint ismeretes, az 1985. de­cember 30-án aláírt magyar- szovjet kormányközi egyez­mény értelmében Magyaror­szág évi kétmilliárd köbmé­ter földgázt vásárol. A szál­lítás 1989-ben kezdődik, a ki­lencvenes esztendők elejéig fokozatosan bővül és a jelen- (Folytatás a 3. oldalon.) Erclékplakett Kádár Jánosnak Ötvenéves tagság Kádár Jánost, az MSZMP elnökét 50 éves vasasszakszer­vezeti tagsága alkalmából szerdán köszöntötték a Vas-, Fém- és Villamosenergia­ipari Dolgozók Szakszerveze­tének székházában. A szak- szervezet központi vezetősége nevében Paszternák László főtitkár emlékplakettet adott át Kádár Jánosnak. A találko­zón tájékoztatták a párt el­nökét a szakszervezet munká­járól, az időszerű tennivalók­ról. Ismerkedés kötöttség nélkül Lízing vagy vásárlás Az MTESZ Pest megyei szervezete és a Larus Alkal­mazott .Informatikai Kft. kö­zös szervezésében számítás- technikai termékbemutatóra invitálták a szakembereket a váci Technika Házába. A hét elején kezdődött rendezvény nemcsak a kft. számítástechni­kai termékeit, hanem a szol­gáltatásokat is ismertette a meghívottakkal. Nagy András ügyvezető igazgató elmondta, hogy a La­rus még nem tekint nagy múltra vissza. Ez év márciu­sában alakult, s az alapítók között ott található a KSH- SZÜV, a Tradecoop Kereske­dőház Rt. s a Megamicro Kis­szövetkezet is. A kft. „fiatal kora” ellenére már megjelent termékeivel a szakemberek előtt; júliusban Szentendrén mutatkoztak be. — A két-háromezer embert foglalkoztató középvállalatok részére kínálunk IBM-kompa- tíbilis számítógépeket, ám vállalkozásunk fő profilja még­is inkább a programkészítés — mondta el Nagy András. — A Larus munkatársai a felhasz­náló kívánságára természete­sen beszerzik a gépeket is, lí­zing vagy vásárlás formájá­ban. Vállalkozunk komplex számítástechnikai beruházá­sok kivitelezésére, valamint bel- és külföldi szakmai pro­jektek tzervezésére, mened­zselésére. A piac egyre inkább érdeklődik az ilyen jellegű szolgáltatások iránt, a csúcs- technika szükségességét felis­merik a kisebb vállalatok is. A vásárlási kedvet azonban sokszor korlátozza a pénzügyi helyzet. Egy mikroszámítógép átlagára háromszázezer forint, a programok 50—200 ezer fo­rintba kerülnek. Egy, az álta­lunk készített 12—14 modul­ból álló csomag, mely bonyo­lult ügyviteli programot tar­talmaz, egy millió forintba ke­rül. — A termékbemutató, a szaktanácsadás és a vásár szeptember 30-ig tart nyitva. Mi indokolja az ilyen jellegű rendezvények esetében szokat­lanul hosszú nyitva tartást? — Kitűnő együttműködő társra találtunk a Pest me­gyei MTESZ munkatársaiban. A szervezet 500 tagvállalat szakembereit értesítette. Ah­hoz, hogy kötöttség nélkül szerezhessenek alapos ismere­teket a meghívottak, szükség van a majd egy hónapig tartó jelenlétünkre Vácott. Ez alatt az idő alatt mád nyílik arra, hogy a fejlesztés alatt álló termékeinkkel is megismer­tessük látogatóinkat, így töb­bek között az integrált sze­mélyzeti, munkaügyi s bérel­számolási, valamint a szolgál­tatási információs rendszerrel. A KISZ képviselője Új DiVSZ-kiildött Hámori Csaba, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első titká­ra szerdán részt vett a De­mokratikus Ifjúsági Világszö­vetség Budapesten működő irodájának ülésén. Tájékoztat­ta a DÍVSZ vezetőit arról, hogy a KISZ KB a KISZ új DlVSZ-képviselőjévé szeptem­ber 15-i hatállyal Szabó Györgyöt nevezte ki. A DÍVSZ eddigi főtitkárát, Cser­vény Vilmost — érdemei elis­merése mellett, más fontos megbízatása miatt — mentet­te föl. Unokáink is '„Magdika az aratás vége feIé megszerette a legényt. mesemi fOg/OBl Egy gyönyörű, csillagos éj­szakán a hold befedte testüket. Életre kelt a szerelem legszebb zálogaként egy harmadik élet. Teltek a na­pok, egyik este bejelentette Jancsika apjának az ese­tet és meggyőzően kérlelte, egyezzen bele a házasság­ba.”, (5. OLDAL) A távolmaradás ”A vezetőségi tagságról . , korábban lemondott Po­IS Vélemény lonyi Péter hozzászólásá­ban néhány okot sejteni lehetett, amelyek az elégedet­lenséget szülhették. Kifogásolta, hogy a Népművelők Egyesülete miért nem emelte fel szavát olyan esetek­ben, amikor a magyar kultúra érdekei forogtak veszély­ben.” (5, OLDAL) Visszavágtak a gyömréiek ;,A tartalékos vendégek csak negyedóráig voltak egyenran­gú ellenfelek. Tavasz Barnát követő emberfogással őrizték végig, így a többiek előtt szabaddá vált az út a kapu felé. Éltek is az alkalom­mal a gyömrőiek, s ha egy kicsit komolyabban veszik a játékot, akár nagyobb arányban is visszavághattak volna a tavaszi hatgólos vereségért a kondorosiaknak.” , (7. OLDAL) /ySéfleaei ‘„A Harmónia vezetői egyébként g , _ szerdán megbeszéléseket folytat­as armvafae tak az Árhivatalban, és beter­jesztették az áremelésre vonatkozó érveiket, amelyek bizonyítják, hogy a dohányforgalmazás a jelenlegi fel­tételek között veszteséges.’’ (8. OLDAL) A kormány elnökének levele Az emberi jogokról Az ENSZ emberi Jogi központja is a milánói egyetem együtt­működésében az olasz kormány támogatásával szeptember 7-tól 9-lg Milánóban háromnapos nemzetközi konferenciát rendeznek; európai és cszak-amerikai résztvevői az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatá­nak elfogadása 40. évfordulója alkalmából. A konferencián hazánkat Kovács László külügyminiszter-helyettes képviseli. Grósz Károly, a Miniszter- tanács elnöke üdvözlő levelet intézett a konferencia részt­vevőihez. A levél többek kö­zött a következőket tartal­mazza: Nagy örömmel raga­dom meg az alkalmat, hogy a Magyar Népköztársaság kor­mánya és közvéleménye ne­vében üdvözöljem az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkoza­tának 40. évfordulójáról való megemlékezés keretében zajló milánói tanácskozás résztve­vőit és biztosítsam önöket a munkájukat kísérő őszinte ér­deklődésünkről és támogatá­sunkról. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának négy évtized­del ezelőtti elfogadása ki­emelkedő jelentőségű esemé­nye volt az ENSZ alapokmá­nyában is megfogalmazott tö­rekvésnek, hogy a világon mindenki számára biztosítsák az alapvető emberi és sza­badságjogokat. Korunk sajátossága, hogy a lendületesen kiteljesedő integ­rációs folyamatokkal párhu­zamosan tovább erősödik az egyes nemzetek és nemzetisé­gek identitástudata. Elemi igényként jelentkezik a sok­színű kulturális és népi ha­gyományok megőrzése, közös szellemi és anyagi öröksége­ink, a történelmi emlékek vé­delme. az anyanyelv ápolásá­nak és használatának mara­déktalan biztosítása. Az egyéni és kollektív em­beri jogok gyakorlásának biz­tosítása alapvetően az adott ország ügye és állampolgárai­val szembeni kötelessége. En­nek gyakorlati érvényesítése azonban jelentősen befolyá­solja a más államokkal fenn­tartott kétoldalú kapcsolato­kat, egy-egy régió helyzetét, és közvetve a nemzetközi légkört. Ezért meggyőződé­sünk. hogy az emberi jogok nemzeti keretekben történő tiszteletben tartása és érvé­nyesítése nem tekinthető csu­pán egy ország belügyének, hanem az előfeltétele az ál­lamok közötti harmonikus, za­vartalan viszonynak. A Magyar Népköztársaság következetesen törekszik arra, hogy belső fejlődésének igé­nyeihez igazodva megfeleljen a kor nemzetközi elvárásai­nak, biztosítsa a nemzetközi jog alapján rá háruló kötele­zettségek, valamint a belső jogi szabályozás és gyakorlat közötti teljes összhangot. Kívánom a konferencia mun­kájában részt vevő szaktekin­télyeknek, tudósoknak, kor­mányzati és közéleti szemé­lyiségeknek, hogy alkotó esz­mecserével, az új gondolatok kölcsönös megismerésével, a párbeszéd és az együttműkö­dés ösztönzésével érdemben járuljanak hozzá az emberi jo. gok ügyének előmozdításához, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáról való méltó megemlékezéshez — áll egye­bek között a levélben. Veszélyben a fehérjeprogram? Megvonták az állami támogatást Az őszi munkák közül a napraforgó, a mák és szója betakarítása van soron. Az utóbbi napokban leesett csa­padék már különösképpen nem befolyásolhatta az emlí­tett kultúrák terméshozamát. Jóval inkább kedvezett a ta­laj vízháztartásának, hiszen nem mindegy, hogy milyen földbe kerül a jövő évi gabo- nánakvaló. Jelentős nagyságú területen, 400 hektáron fognak hozzá szeptember 20-a körül a szója aratásához Cegléden, a Lenin Termelőszövetkezetben. Már megtörténtek a betakarítási előkészületek, s négy kombájn várja a bevetést. Józsa István, a szövetkezet elnöke jó köze­pes termést, hektáronként 20— 25 mázsás átlaghozamot re­mél. Az idén először vetettek a ceglédiek szóját, a debütálá­suk, úgy tűnik, jól sikerült. Mivel a legnagyobb szárazság közepette még öntözni is tud­ták, így a várható eredmény­nyel kétségtelenül elégedettek lehetnek. A szövetkezet elnöke el­mondta, hogy a tiszta szóját a Budapesti és Pest Megyei Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vállalat veszi át. A vetésfor­gónak megfelelően jövőre már ezen a 400 hektáron má­kot termesztenek, amelyből idén szintén biztatóak a kilá­tások, hiszen az eddig betaka­rított termés 5 mázsás hoza­mokat jelez. Elszomorítóan gyengén sike­rült viszont a szója Kiskunlac- házán, a Pereg Termelőszö­vetkezetben. Velk-i Károly főmezőgazdász lehangoltan említette, hogy a remélt 20 mázsás átlagtermés helyett an­nak a felével kell beérniük. Kísérleti jelleggel ebből a pil­langós növényből négy fajtát is vetettek. Az aszály a lehe­tő legrosszabbkor sújtotta a szóját, hiszen áprilistól augusz­tus közepéig mindössze 80 milliméter csapadék áztatta a földet. Egy olyan időszakban, amikor például júniusban 100 milliméterre lett volna szük­ség. Tetézi a növénytermesztők elkeseredettségét az aszály sújtotta területeken még az is, hogy megvonják a szójánál a 250 forintos mázsánkénti ál­lami támogatást. A 39-es szá­mú Magyar Közlönyben augusztus 24-én megjelent módosító rendelet mondhatni azt is, hogy letöri a gazdasá* goknak ebbe a pillangós nc>* vénybe vetett bizakodását. A főmezőgazdász utalt arra is, hogy hektáronként 13 ezer fo­rintot fordítottak a szója mű­velésére. Még el sem kezdték a termés betakarítását, de máris tisztában vannak vele, hogy semmi haszonra nem számíthatnak. így ezek után már végképp nem lehet azon csodálkozni, a Pereg Tsz-ben erősen gondol­kodnak azon, hogy jövőre is megpróbálkozzanak a szójával. Gy. L.

Next

/
Thumbnails
Contents