Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-05 / 212. szám

1988. SZEPTEMBER 5.', HÉTFŐ ^MMem 5 Ä Szentendrei nyár színfoltja volt Állami fagylalt és népzene Amikor meghalljuk a város nevét, egy dimbes-dombos kisváros hangulatos utcái, s virágos Duna-parti út jellegzetes házai jelennek meg képzeletünkben. Szentendrét már a szá­zad eleje óta úgy ismerik itthon és a nagyvilágban, mint a képzőművészetek városát. T örténetírásunkról Hagyomány és megújulás Glatz Ferenc személyében legújabb korunk egyik leg­eredetibb, legizgalmasabb történészegyéniségét tartjuk szá­mon. írásai, megnyilatkozásai mindig izgalmat és élményt nyújtanak. Reálisan, a történelmi dokumentumokra támasz­kodva ír múltunkról és jelenünkről. Ezt teszi most is, a Kossuth Kiadónál megjelent legújabb könyvében, amelynek Nemzeti kultúra — kulturált nemzet (1861—1981) címet ad­ta. Kendőzetlenül tárja fel az utóbbi száz év magyar kul­túrtörténetét, mondja el véleményét a polgári történetírás vonulatairól, a marxi alapokról és a marxista kérdőjelek problémáiról, a modern történetírás gondjairól. A történe­lemírás nagy alakjairól, történészgenerációkrál értekezik el­fogultság és részrehajlás nélkül, őszintén, emberi hangon. Az emberi jogokért Sztárparádé Az emberi jogokkal foglal­kozó nemzetközi társadalmi szervezet, az Amnesty Inter­national kezdeményezte azt az öt világrész csaknem 20 vá­rosában tartandó koncertsoro­zatot az emberi jogokért, amelynek egyik állomása — a Magyar ENSZ Társaság véd­nökségével — a holnap, szep­tember 6-án Budapesten, a Népstadionban rendezendő rockkoncert lesz, világhírű zenészek fellépésével. A koncert — London és Pá­rizs után — 18 órakor a Youssou n’do ur 25 perces műsorával kezdődik — a kö­zönséget 16 órától engedik be a Népstadionba —, majd Tracy Chapman lép fel ugyan­csak 25 perces programjával. Ezután a magyar Hobo Blues Bandé lesz a színpad fél órá­ra, utánuk Peter Gabriel 45 perces műsora következik. A Sting együttest, végezetül pe­dig Bruce Sprinsteen egyórás programját láthatják-haUhat- ják az érdeklődők. A koncertre szigorú bizton­sági intézkedéseket hoztak. Tilos szúrásra, ütésre alkalmas eszközöket és alkoholt be­vinni. Ugyancsak nem szabad videofelvevőket és magneto­fonkészülékeket bevinni. A koncertről és közönségé­ről is filmfelvétel készül. Ezt az október 15-i világ-tv-köz- vetítés alkalmával mutatják be. Zselicről a megyébe Néprajzi műhely A zselici dombvidék déli részén egy kis falu: Magyarlu- kafa. Már az Árpád-korban lakott volt, ma sajnos az el­néptelenedő falvak közé tar­tozik, alig több mint szá­zan lakják. Ám tájházában nem csupán szobabelső vagy kiállítás lát­ható, hanem megvalósult egy élő múzeum is. Nyári alkotó­táborok fiatal kézműveseinek munkái elevenítik fel a népi hagyomány ősi formavilágát. E néprajzi műhely munkáit szeptember 9-én 16 órától — egész a hónap végéig — a tápiószelei Blaskóvich Múze­umban láthatják az érdeklő­dők. Ünneppel kezdték a tápió- györgyei gyerekek az amúgy nem túl örömteli szeptembert. Az idén mégis szívesen men­tek az évnyitóra, hiszen elké­szült az a tíz tantermes új épület, amelyre régóta vár­nak. A kétszintes, tágas is­kolát összekötötték az alig egy évtizede készült oktatási épü­lettel. Az utcai fronton még ott áll az a több mint száz- esztendős ház, amelyben ed­dig meglehetősen mostoha kö­rülmények között hat osztály tanult. Az új intézmény ily módon csupán négy tanuló- csoportnyi gyarapodást jelent, óm a minőségi javulás vitat­hatatlan. Jelentőségét növeli, hogy teljes egészében tanácsi erő­ből, sok ezer órányi társadal­Kereken negyedszázada azonban, hogy a zene is ott­honra lelt benne. Akkor lé­tesült ugyanis a zeneiskola. S ma már a növendékek és pe­dagógusok koncertjei mind nagyobb közönséget vonzanak. Jóllehet színvonalas muzsiká­jukat többször is igényelhet­nék helyi rendezvényeken — főleg a Szentendrei nyár prog­ramjaiban — reméljük, a jö­vőben bővülnek lehetőségeik. A Soros-alapítvány Ami azt illeti, ők keresnek maguknak — mégpedig igen figyelemfelkeltő módon. Szent­endrét és vonzáskörzetét szer- bek, szlovákok, németek sok­színű zenei kultúrája jellemzi. A városban élt és alkotott Vu- jicsics Tihamér — akiről a ze­neiskola a nevét kapta Gazdag örökségét az iskola ápolja, s tulajdonképpen ez adta az ötletet ahhoz, hogy megrendezzék az ifjú tehetsé­gek népzenei táborát. A múlt esztendő sikerén felbuzdulva az idén is folytatták a hagyo­mányt. Azonban — amint azt Po­zsonyi Béla igazgatóhelyettes­től beszélgetés közben megtud­tam — nem minden zökkenő nélkül. A legfőbb gondot ter­mészetesen az anyagiak okoz­ták. Hiszen a résztvevőknek az útiköltségükön kívül semmit nem kellett fedezniük. Talán éppen az utolsó pillanatban jutott eszükbe, hogy pályáza­tot adjanak be a Soros-alapít­ványhoz. A Jeunesse Musi- cales ugyanis tízezer forinttal megtámogatta a rendezvényt. Pályázatukra kedvező választ kaptak, az alapítványi bizott­ság májusi ülésén százezer fo­rinttal járult hozzá a nyári tehetséggondozó népzenei tá­bor szervezéséhez. E tevékenység sem volt könnyű, hiszen az első felhí­vásra — amelyet az ország minden zegébe-zugába elküld­ték — semmilyen válasz nem érkezett. E meghökkentő tény arra késztette őket. hogy meg­ismételjék a felhívást. Más kérdés, hogy ezután viszont túljelentkezés mutatkozott, de mi munka igénybevételével készült. A györgyei iskola ese­tében nem kiegészítő, hanem meghatározó szerepe volt az összefogásnak. A helyi tanács a beruházás induló tőkéjét a társadalmi munkaversenyben elért jó helyezésekért járó ju­talmakból gyűjtötte össze. A végszámla összege egyébként nem haladja meg a ti­zenötmilliót s ez harmada, ne­gyede az idén átadott hasonló beruházások költségeinek. Ez a tény, a közös munka öröme emelte a tápiógyörgyei iskolaavató-tanévnyitó ünnep­ség fényét, amelyen részt vett és beszédet mondott dr. Dobi Ferenc, a választókerület or­szággyűlési képviselője, a ME- DOSZ főtitkára. M. K. az elsőre a negatív reagálás, eléggé elgondolkodtató. Lehet talán figyelmeztetésnek is te­kinteni, hogy bár egyre többet tesznek a kulturális intézmé­nyek, a népművészek a népze­ne megőrzéséért, életben tartá­sáért; s bár több jónevű együttes működik hazánkban, mégis csökkenni látszik ez­iránt az érdeklődés. Ugyan aki e táborba látoga­tott csupán, az aligha hisz ne­kem, mert a Zalaegerszegről és környékéről, a Kisvárda menti Dögéből, Rábaújfaluból, s a Bugyiból érkezett tizenkét-ti- zennyolc éves fiatalok nagyon jól érezték magukat. Sokat ta­nultak a színvonalas előadá­sokból. Olsvai Imre például a Dunakanyar népzenéjéről be­szélt, a Pest Megyei Múzeu­mok Igazgatóságának munka­társa, Szabó Éva Szentendre történetéről adott áttekintést, a Lókötő együttes pedig fel­lépése után ének- és tánctaní­tásra vállalkozott a táborban. A szakági foglalkozások, strandolás és kirándulás mel­lett több alkalommal lehető­ségük nyílt utcai zenélésre a Templom téren és a Főtéren is. (Ezekért a jutalom — a gyerekek szóhasználatával él­ve — állami fagyi volt.) A gálaműsort pedig a Barcsay- udvarban tartották meg. Jó közérzetükhöz még az is hozzájárult, hogy a tanács és gazdasági ellátó szervezetének munkatársai, a központi ellátó konyha mindent megtett a Pannónia utcai táborozókért. Akik még az elhangzott elő­adásokból összeállított vetél­kedők kérdéseire is vidám hangulatban válaszoltak. Ezt csak azért említem meg, mert a Bugyi községből érkezett diákok érték el az első helye­zést. Tanulságból ötlet Ám ez a vetélkedő hozott tanulságot is. Legtöbben ugyanis nehezen birkóztak meg egy feladattal: saját föld­rajzi környezetükből egy nép­dalt kellett volna betanítani, s közösen elénekelni. Holott ez igencsak érdekesnek ígér­kezett. A tanulságból azonban öt­let született: jövőre szeretné­nek majd népi táncost-énekest Ráday. Végre valahára jobb híreket adott tovább Ráday Mihály városvédő műsora. Míg korábban azt láttuk és hallottuk unos-untalan, hogy itt ez pusztul, amott meg azt eszi meg az enyészet, íme most hirtelen kisütött a nap, és ar­ról (is) beszélt az Unokáink sem fogják látni gazdája, hogy akadnak azért műemlékvédő mecénások is. Gyorsan hoz­zá kell azonban tenni, hogy nem annyira idehaza gyúlnak ki a szívek, hanem külföldön, és vagy egy osztrák házaspár vagy pedig egy NSZK-beli kompánia sajnálja meg omla­dozó épületeinket, és áldoz rá­juk schillingjeiből, márkáiból. Egyelőre — legalábbis a szóban forgó sorozat tanulsá­ga szerint — a Dunántúl tele­püléseit éri ilyen váratlan sze­rencse. ám egyszer talán azt is megérhetjük, hogy a mi fő­város környéki tájainkon szin­tén bekopognak a jóakarók ide vagy oda, és felajánlják: odaadják azt, ami a közös kasszából mészre, téglára, fes­tékre s persze szakértelemre nem telik. Ismerve némiképp az állapotokat, lenne hova és mire elkölteni azt a pénzt... Csengetés. Szeptembernek elsején valamikor be kellett rukkolni — azaz el kellett menni katonának —, újabban viszont csak a diákokat köte­lezi ez a dátum, hogy meg­kezdjék tanulmányaikat. Ez a polgári jellegű kötelesség meghívni, aki bővítheti a „re­pertoárt.” Lehetne a népzene és a műzene kapcsolatáról is beszélni az ifjú muzsikusok­kal. (S az milyen színesítő elem lehetne, hogyha chilei­től kezdve norvég népdalokat is hallhatnának a diákok!) Semmiképpen sem szabad le­mondani arról, hogy a gyere­kek népi hangszerkészítő szek­ciók munkájában vegyenek részt. Somogyi Sándor okari­nakészítő olyan sikert aratott, hogy a gyerekek búcsúzáskor megtapsolták. Az okarinakészítő sikere Egymástól is sokat tanultak a fiatalok. Bugyi község együttese például gyermekjá­ték-sorozattal és dramatizált népi játékokkal mutatkozott be. Az jutott eszembe — mert bár az utcai muzsikálás a szentendrei nyárvég egyik színfoltja volt —, hogy lehe­tett volna másik is. Egészen pontosan, ezeknek a játékok­nak utcai előadása, vagy in­kább a járókelők bevonása: közös játék kirándulókkal, tu­ristákkal. Ha valakiben felötlik a kér­dés : ugyan miért hiányoztak a szentendreiek a népzenei tá­borból — rögtön megválaszo­lom. Mindössze egy kislány, a 12 esztendős Kapás Veronika, harmadikos népi furulyás vett részt a két hét munkájában. Csupán csak azért, mert nin­csenek többen! Azaz, a hang­szer többi hívei még egészen kicsik. Az első pillanatban tulaj­donképpen ellentmondásos­nak látszik a helyzet, hogy éppen e városban alig akad ifjú követője e népi hagyomá­nyoknak. Sajnos, ennek oka van. A tehetségkutató és gon­dozó oktató-nevelő munkájá­ról ismert iskola az elmúlt hu­szonöt esztendő alatt hatvan­négy növendékét bocsátotta zenei pályára, ami tiszteletre­méltó eredmény. Dédelgetett tervét azonban még mindig nem tudja megvalósítani. Tud­niillik, hogy népzenei tagoza­tot indít házon belül. Az em­ber emiatt a tábor munkáját valamiféle hiánypótlónak érzi. Jóllehet a megyében egyedüli volt ez a rendezvény, mégis csupán kiegészítés — a kitel­jesedés lehetősége nélkül. A reményt azonban nem adták föl. Ha másra nincs módjuk, hát a tapasztalatokat gyűjtik — a majdani tanítás­hoz ... Vennes Aranka sem valami könnyű dolog pér- sze. Különösen nem a legap­róbbaknak, akik életükben először veszik fel a hátitáskát. Dicséretére a televíziónak, egy külön műsort szentelt e nagy alkalomnak Csengetés címmel szombaton a második műsorban. Ha már az esemény — mármint az iskolakezdet — után is, s némiképp a prog­ram perifériájára szorítva, de a legnagyobb nyilvánosság előtt tárgyalták meg az első osztályosoknak ezt a megha­tározó élményét. S tették ezt élő adásban, tehát úgy, hogy az érintett anyukák vagy apu­kák egyszerűen csak betelefo­nálhattak, és megtudhatták, ki mikor és hol hibázott, ha nem nevetve, hanem sírva ballagott haza az első tanítási napon az a kicsi. Sajnos ugyanis az a helyzet, hogy több a könny ilyenkor, mint a mosoly. Roppant nagy a váltás, intézményesen nincs megolva az átmenet. Csak itt- ott törődnek azzal, mekkora a különbség a játszásra alapuló óvoda, meg a tanulásra kény­szerítő iskola között. Egyelőre még csak kísérleti állapotban működik egy úgynevezett isko­laóvoda, ahol a tanítás ugyan­abban a teremben folytatódik, ahová az apróságok hatéves korukig jártak. Egyszerűen pa­dokkal cserélik ki a kis szé­keket, asztalokat, s a gyerek­sereg szinte észre sem veszi, hogy immár iskolás. Egy ilyen követésre méltó kezdemény e­Ahogyan bevezetőjében fo­galmaz, azokról a generációk­ról szól a könyve, amelyek­nek egyik legnagyobb élmé­nye a modern — XIX—XX. századi — államszervezet ki­épülése volt. Ismert, hogy az utóbbi száz év, és ennek első fele a magyarságra nagy ha­tással volt. Mi minden tör­tént a társadalomban, a gaz­daságban, a családban? A múlt század utolsó három év­tizedében az európai kultúra méginkább utat tört hazánk­ban, s az ipari-technikai for­radalmak is átzúgtak az or­szágon; politikai pártok ke­letkeztek, összeomlottak, át­alakultak, kormányok buktak meg, de megmaradtak a tár­sadalmat működtető intézmé­nyek. Múlt nélkül nincs jövő Ebben az időszakban ala­kult ki az a gondolkodásmód, amely napjainkban is meg­határozza kultúránkat, törté­nelmi szemléletünket. Ennek a gondolkodásnak kimunká­lásában nagy szerepet ját­szott az a történésznemzedék, amelynek sorában találha­tók: Domanovszky Sándor, Szekfü Gyula, Hajnal István, s a felszabadulás utáni tör­ténészgeneráció legjobbjai. Munkásságukkal áttekintet­ték a nemzeti kultúra kiala­kulását, a kulturált nemzet megteremtését. Glatz maga is annak a történészgeneráció­nak tagja, amelynek világké­pében mindinkább a nemzeti korlátok fölé növő társada­lomkép állt, de arra is rá kellett döbbennie, hogy életét, belátható végéig, nemzeti ke­retekben fogja leélni. Ezért is nyúlt munkájában a XIV. század nemzeti kultúrájához s vizsgálódásaival segíteni akart abban, hogy felismerjük: kik, mennyire járultak hozzá a mai magyar élő kultúra, in­tézmény, igazgatás ember- együttesének kialakulásához. Értékelésével csak egyet le­het érteni: a múlt megisme­rése nélkül jövő sem lehet. zéshez persze egyrészt egy ar­ra alkalmas épület kell, más­részt meg olyan okosan gon­dolkodó és jólelkű tantestület, amelynek tagjai veszik a fá­radságot, hogy ilyesmibe bele­vágjanak. Az oktatói karok többsége — erről Vekerdy Ta­más pszichológus mondott el­szomorító dolgokat — sajnos nem ilyen. Még olyan osztály- vezetők is akadnak közöttük, akik a legelső naptól kezdve szórják a fekete pontokat, ami pedagógiai szempontból ítélve a legteljesebb felelőtlenség. Ugyanígy az is, hogy az isko­lába bevezetett kislányoknak, kisfiúknak az ellenőrző köny­vébe szigorú megjegyzéseket írogatnak, így remélve azt, hogy majd rend lesz. Mindet­től éppen hogy elkeseredés, meghasonlás lesz: sírógörcsök­kel és gyomorpanaszokkal tár­sult iskolautálat. Ki mit tud ? Végre elérkez­tünk a Ki mit tud? első kö­zépdöntőjéhez. Ez az adás mintha némiképp feledtette volna a selejtezők unalmát, érdektelenségét. Ezen a szom­bat estén már több volt a ter­mészetes jókedv, jobban kitet­szett a tehetség. Antal Imre műsorvezető szóviccei azon­ban nem mindig érték el a várt hatást. A Szeszélyes év­szakokban még csak-csak megszólalhat az a bizonyos Glázser Bozsó, ám itt ennek a humornak aligha van helye. Akácz László Ezért tekinti át a polgári és marxista történetírást, a ha­gyományokat és a megújulási lehetőségeket a kultúrában. Múltunkat nem tagadhatjuk meg. Csakis arra épülhet a jövő, ezért volt káros, hogy a marxista tudomány dogmá­vá merevedett, nem számolt a múlttal, nem vette figye­lembe az állami-nemzeti cé­lokat, nem elemezte eléggé a gazdaság és a társadalom múltját, helyzetét, a telepü­léstörténetet, a szociológia, a technika, a művelődés kiala­kulásának körülményeit. Glatz Ferenc könyvében éppen ezt pótolja, amikor át­tekinti a száz esztendő törté­netírását, elemzi a magyar kultúra helyzetét Szerepel munkásságában a polgári fej­lődés, a nacionalizmus, az asz- szimiláció vizsgálata, a ma­gyar nemzeteszme bírálata, a polgári fejlődés és kiegyezés, a polgári munkaszervezet, hi­vatalnokréteg, polgári értel­miség kialakulásának a prob­lematikája, s mindebből faka­dó gondolkodás feltárása. Fog­lalkozik a századforduló han­gulatával. amikor a zenét, a politikai közgondolkodást nemzeti eszmények hatották át, amikor sajnos az idegen- ellenesség, az antiszemitizmus, a türelmetlen nacionalizmus is lábra kapott, amikor a köz­ízlést a nemzeti romantika hatotta át. Viszont megmutat­ja, hogy a polgári elitképzés (Eötvös kollégium) miként ha­tott a progresszív történész­gárda kialakulására. Áttekin­ti az alkotmányos önállóság és történetírás időszakát, az úgynevezett „bécsi” magyar történetírók körét, a Trianon és a magyar történelemtudo­mány kapcsolatát a kultúrpo­litika és a szaktudomány együtthatását, amelyet Kle- bersberg tudománypolitikája fémjelzett. Áttekinti művében a már általam is említett tör­ténetírók — Domanovszky, Szekfű, Hóman, Hajnal — munkásságát, akik nélkül ba­josan tudnánk napjaink hely­zetét megfelelően elemezni. A szerző a felszabadulás utáni történeti-politikai gon­dolkodásunkat is elemzi. Sor­ra veszi a polgári korszak ideológiai intézményeit, a párt ideológiai módszerének for­rásvidékeit, a pártok politiká­jának és historizálásának ha­tását. Egybeveti a marxi el­méletet és a történeti szak- tudományt, s végül történet- írásunk utóbbi negyven esz­tendejét. A kultúra formáló ereje Hatalmas munka, amit el­végzett Glatz Ferenc, egybe­foglalta kulturális-szellemi ha­gyományainkat, ezzel segíti a fiatal nemzedéket, hogy gon­dolkodásába be tudja építeni azokat az értékeket, amelyek nélkülözhetetlenek a modem gondolkodáshoz. Vagyis hoz­záférhetővé teszi a hazai pol­gári és marxi gondolati örök­séget. Egyben megmutatja, hogy gondolkodásunkban nem mindig érződik a nemzeti kul­túra megbecsülése, holott csak akkor lehet kulturált egy nemzet, ha ápolja örökségét, s ezt néha éppen azok nem érzik — hagoztatja —, akik éppen a politikából élnek. Elsősorban azért válogatta egybe előadásainak szövegét, írásainak legjavát, hogy a szétesettségtől, az irányvesz­téstől való társadalom az új, a kibontakozás felé vezető eszményeket megtalálja, hogy a nemzet meg tudja őrizni kulturáltsági színvonalát, s az értelmiség képes legyen elfo­gadtatni a társadalommal a kultúra, a műveltség embert és közösséget formáló voltát. Gáli Sándor Ez lesz ezentúl a második otthonuk. Egyelőre még ismerked­nek az új iskolával (Csécsei Zoltán felvétele) Maguk építették — gyermekeiknek Iskolaavató Tápiógyörgyén nnms ,1 < 1 F IGYELŐ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents