Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-05 / 212. szám

XXXII. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM Áru: I * 1988...SZEPTEMBER 5., HÉTFŐ Nem a falusi romantikát keresik Tésán lassan több a bevándorló Az akácfa törzsében telefon rejtőzik, az utakon megszo­kott látvány a zöld egyenruha — az Ipoly itt határfolyóként kanyarog, túlsó partja már Csehszlovákia. A Börzsöny fái között kis falvak sora vigyázza a határt, köztük talán a leg­kisebb: Tésa. Szombaton délután megtelnek a falu csendes utcái autókkal. Végiggurulunk a főutcán; tiszta porták, rendezett házak, de erősen felújításra szoruló, málló vakolatú templom. Ka­puja nyitva áll, hamarosan gyászszertartás kezdődik. Két, valaha fehérre festett épület: az Alagi Állami Tangazdaság építőtábora. A buszmegállóban a helyi kézbesítő ácsorog, a kétórás járttal kell érkeznie a postának. Különben panaszko­dik, nincsen Tésáról képeslap, az itt táborozó külföldi diá­kok nem tudtak mit hazakül- deni. Befut a busz, de a levelek sehol, valaki mehet értük autóval a szomszédos társköz­ségbe. Az aprócska település­nek ugyanis nem jutott ön­álló tanács, közigazgatásilag Vámosmikolához tartozik. Az elöljáró, Gyönyör Lászlóné háza épp a falu szélén áll. — Százharminc körüli lé­lekszámú község a miénk — mondja az elöljáró —, a fia­talok elköltöznek, az öregek maghalnak. Most is egy idős néni temetésére készülődünk. — Lassan több a „beván­dorló”, mint a helybeli — egészíti ki a férje. Hogy kik azok a „beván­dorlók”? Pestiek, váciak, ba­lassagyarmatiak, akik ráunván a városi életre, elnéptelene­dett parasztházakat vásárol­nak itt, és átalakítják nya­ralóvá. Tíz éve lehet, hogy megérkeztek az első fecskék, de azóta minden utcában akad három-négy új tulajdonosú la­kóház. Hétvégenként ugyan­csak megugrik a tésai lakos­ság létszáma. Eladásra kínált, üresen álló ház pedig mindig akad; idős gazdájának halála után az örökösök gyorsan túl­adnak a régi épületen. Az Ady Endre utca 4-ben fehér Dacia parkol a füvön. A csengetésre elsőként szürke­fekete spániel szalad a kapu­hoz, majd megérkezik gazdája is. Dr. Papp László, az Ál­lamigazgatási Főiskola tanára feleségével és kisfiával tölti a hétvégét Tésán. Belépve a verandára, elsőként a falra akasztott trófeák tűnnek fel: gímszarvas, őzbak, kikészített muflonbőr. — A házat még az apósom vásárolta, eredetileg vadász­háznak szánta, mert gyakran vadászott a környéken. Aztán a felesége és a három lánya örökölte, s azóta a családok felváltva használják. — Egy kilencvenéves néni lakott itt — veszi át a szót a felesége —, döngölt föld- padlós szobákban, egy vas- sparhelten főzött. Mi saját erőből kialakítottunk a négy helyiség egyikéből fürdőszo­bát, konyhát, az építészmér­nök sógorom készítette a ter­veket. Lakhatóvá tettük a szobákat, bevezettük a vizet, itt munkás nem járt. Otthon, Pesten nagy a lakásunk, de több generáció él benne együtt, jobban kell egymásra figyelnünk. Itt már az is fel­üdülés, hogy ha az ablakon Helikopterek köröznek Gondot okoz a szárazság. Az elmúlt hetek meleg időjárását a kukorica szenvedte meg legjobban. Pátyon a Zsámbéki Meden­ce Tsz-bcn 140 hektárt kellett silónak levágni. A napraforgó­táblák felett helikopterek dolgoznak, reglonozzák e fontos ipa­ri növényt, hogy rövidesen megkezdhessék a betakarítását kinézek, fákat látok, nem a szomszéd ház falát. A kertben még termést hoz­nak az öreg gyümölcsfák, de a konyhakert kialakítása ne­hezen megy, homokos a talaj. Az egykori istálló fala mellett fűrészelésre vár a tűzifa; az idős zebegényi mester építette téglakályha télen is gyorsan bemelegíti a szobákat. A közeli Ipolyban tavaly nyáron még fürdeni is lehe­tett a vízmű alatti strandon. A kiszélesedő mederben las­súbb, lejjebb gyorsabb sodrá­sú vízben úszhattak a tésaiak. Ennek azonban már vége. A bős—nagymarosi vízlépcső építéséhez kapcsolódóan az Ipolyt is szabályozzák, azóta teljesen megváltozott, meséli a Papp család, lassan csordo­gáló, strandolásra alkalmatlan folyó lett belőle. Csak a táj maradt egyelőre érintetlenül. — Ha az ember elsétál al­konyaikor az Ipoly felé, és felmászik egy szalmakazalra, a csendben nemsokára fel­bukkan egy szarvas vagy őz, nyulakat, fácánt láthat. A Börzsönyön át két gyönyörű „Talán éppen az utqls.ó pil­lanatban jutott -; esfcükbe, OS nS/9XCn@ hogy pályázatot adjanak be a Soros-alapítványhoz. A Jeunesse Musicales ugyanis tízezer forinttal megtámogatta a rendezvényt. Pályáza­tukra kedvező választ kaptak, az alapítványi', bizottság májusi .'ülésén százezer forinttal járult hozzá a nyári te­hetséggondozó népzenei tábor szervezéséhez.” , (5. OLDAL) Fittéi fánrc&ró&r „A helyiek mindent, megtettek RJSO SetSlSeK tanításunk érdekében. Balzens­ft€UltJCjdL’K?GTS ben az ifjúsági válogatott mets­csét követő fogadáson Ottmar Vogst helyi polgármester a négyezer lakosú település történetét bemutató köny­vet is átadott Ignácz Gyulának, küldöttségünk vezető­jének.” (*>• OLDAL) ReSvar! SÁSe&n „Minthogy saját vonzásterüle­MOVmUFOn tük üzIeti ellátása .mindinkább C8 VÓSÓrlOnOE telítettnek mutatkozik, arra is lehetőséget látnak, hogy a területükhöz közeli fővárosi kerületek lakosságának ellátásához is segítséget nyújt­sanak. Ezért kapcsolatot teremtettek a budapesti XV. és XVI. kerületi tanáccsal.’’ (8. OLDAL) A gyerekek között hamar szö­vődik barátság, akkor is, ha egyikük a fővárosból jött kirándulóút vezet innen Diós- jenő felé. Ha nyugdíjas len­nék, nagyon könnyen el tud­nám képzelni hogy egész év­ben itt éljek, mert ez ideális hely: nemcsak a környék csodálatos, hanem az ellátás is jó, Vámosmikolán, Bernece- (Folytatás a 3. oldalon.) Jövőre nagyobb területen alkalmazzák Harmatáztatással olcsóbb Már egy évtizede annak, hogy a Budakalászi Rostlentermelésl Rendszer keretében harminc dunántúli szakszövetkezet kezdett leni termelni a Buda-Flax Lenfonó- és Szövőipari Vállalt gesztorságával. A mintegy 3000 hektáron vetett növény aratásához a közelmúltban kezdtek hozzá a gazdaságok. S bár a kora tavaszi kép alapján jó termésátlagokra számítottak* mára már bizonyossá vált, hogy a csa* nadékhiány miatt csak közepes, hektáronkénti 5 tonnás átlaggal szá­molhatnak. Az izgalmat azonban nem ez okozza, hanem az az új tech­nológia, amelyet a szombat­Harminchárom év a föld alatt Nincsenek már A bányásznap alkalmából szombaton ünnepséget tartottak Pills- vörösváron is. Az 1928-as helyi bányászsztrájk emlékművénél a naEy- kozség párt- és állami vezetése, a Dorogi Szénbányák Vállalat és a Bányaipari Dolgozók. Szakszervezetének pilisvörösvéri nyugdijas- alapszervezete, valamint az Országos Ere- és Ásványbányák Dunán­túli Művei és pilisvörösvári bányaüzeme nevében helyeztek el ko­szorúkat. A művelődési házban a nyugdíjas bányászoknak szervez­tek elvtársi-baráti beszélgetést, míg a nagyközségi bányüzemben ren­dezett megemlékezésen gyémánt, arany, ezüst és bronz fokozatú szolgálati érdemérmeket, illetve vállalati alapítású aranygyűrűket és emlékvázákat adtak át. A pilisszentiváni barnaszén­hányát, már tizennyolc éve be­zárták. De Gödrös Sándor még jól emlékszik mindenre, hi­szen hosszú ideig itt dolgo­zott, innen ment nyugdíjba harminchárom szolgálati év után. Azóta is itt lakik a köz­ségben. Ahogy az egykor Rajk László, majd a Jóreménység nevet viselő altáró sötét szája előtt magyaráz, mesél, Móra Ferenc bányászalakjai jutnak eszembe: az öreg Péter bá­csi, a bűbájos Küsmödi, és a legendák a fenyegető bánya­rigóról. Szerencsére itt soha­sem fütyült ez a „madár”, a sútjtólég csak a kőszéntárná­kat veszélyezteti. — Édesapám a Tanácsköz­társaság alatt kormányszén- biztos volt, Horthyék hat év­re ítélték, de cserefogolyként a Szovjetunióba került. Így mire én 1920-ban világra jöt­tem, már nem is ismerhettem meg. Tízéves koromban kezd­tem dolgozni az akkori Rozá­lia téglagyárban és tizennégy évesen szálltam le először a bányába. Két évvel öregíte- nem kellett magam a kereszt- levelemben, hogy alkalmazza­nak. De nemigen válogathat­tam: még ma is áll itt Vö­rösváron az a bérkaszárnya, ahol laktunk, tízen egy szo­bában. és a nyolc testvérem közül én voltam a legidő­sebb. A mostohaapám vitt magával, ő mint frontharcos dolgozott, én mint uraségi csil­lés. Később csapatcsillés let­tem, utána segédvájár, vájár, végül csapatvezető vájár. Egy­szer, még a háború alatt egy lebillenő csille maga után rántott, beleestem a guritöba. elrepedt a gerincem. A bal­esetem miatt aztán 1970-ben. amikor megszüntették a Di- lisszentiváni bányát, sok tár­sammal együtt leszázalékoltak Akkor alapítottuk meg a nyugdíjas-alapszervezetünket. ennek azóta is én vagyok az elnöke. — Mit vezet az idős bányászokért? — őszintén szólva semmit. Nagyon kevés a pénzünk, csak amennyi a tagdíjakból összejön. Ebből 500—1000 fo­rintos segélyeket tudunk adni időnként a leginkább rászoru­lóknak. De nem sértődünk meg azért, hogy így alakult a helyzetünk — én például a fe­leségemmel együtt 45 óta párt­tag vagyok. — Az ünnepségen az 1928- as sztrájk emlékművét koszo- rúzták meg. Mi egy régi bá­nyász véleménye a mostani mecseki munkabeszüntetésről? — Ott nem a bányászok vol­tak a hibásak, hanem a ve­zetés. Mert hogy lehet, hogy aztán 24 óra alatt meg tud­ták oldani a helyzetet? Nem lett volna szabad engedni, hogy idáig fajuljanak a dol­gok! — A családból választotta még valaki ezt a szakmát? — Senki, pedig három fi­am, két lányom és tizenkét unokám van: hat fiú, hat kis­lány. De nem lett volna ér­telme bármelyiküket is bá­nyásznak adni. Attól félek, nagyon melléfogtak, amikor elkezdték visszafejleszteni a szénbányászatot, azóta se tud talpra állni ez az iparág. A bányák leálltak és akár a többi szülő, én sem láttam ott biztosnak a gyerekek jövőjét, inkább kiiskoláztattam őket. fgy megszűntek a régi nagy bányászdinasztiák, mint ami­lyen korábban a miénk is volt. Pedig a szénre mind jobban szükség lesz. — De a bányákat azért szá­molták fel, mert ráfizetésesek voltak. — Igen, rájuk fogták, hogy veszteségesek. De lesznek még aranyat hozók is! Most a geo­lógiai adottságok megdrágít­ják a kitermelést, de a kör­A bányásznap alkalmából meg­koszorúzták az emlékművet. szerű módszerek csökkentik a költségeket. Bányászat volt, van, és kell, hogy jövője le­gyen! helyi rostlentermesztési kutató­állomás többéves kísérletezése után idén próbáltak ki. Az úgynevezett harmatáztatással ugyanis lényegesen bonyolul­tabb a betakarítás, ám vég­eredményben a többletmunka révén mintegy 40 százalékkal csökkenhet a rostlen előállítá­sának költsége. A most kipróbált módszer lényege, hogy az eddig a tex­tilgyártásban végzett lenázta- tás helyett ezt a feladatot a szántóföldön végzik el. Igaz ugyan, hogy amíg a hagyomá­nyos gyakorlattal a lenszár fás részeit néhány nap alatt el tudják távolítani a rostszá­raktól, addig a szántóföldön ez a művelet 5-6 hétig tart. Ám az említett 40 százalékos költségcsökkenés így is von­zóvá teszi az új technológiát. Ezért a BRTR-hez tartozó va­lamennyi taggazdaság meg­próbálkozik idén a harmatáz- tatásos módszerrel. A Buda-Flax a termés ne­gyedét szeretné így felvásá­rolni, a többit azoriban a már megszokott módon, gubá­sán hengerbálázva szállítják a gyárakba, illetve exportálják azt. A tervek szerint — és ter­mészetesen a tapasztalatok alapján — jövőre már na­gyobb területen próbálják ki az új technológiát. íti jártunk le a szénbányába — mutatja Gödrös Sándor díjas bányász. (Vimola Károly felvételei) MA: Mt*l£ri3IKxhefef/en >'Az álláspontok ütközte­tése sokkal többet segít­em kontroll hetett volna a cél eléré­sében. Így az egyoldalúság volt a jellemző, amely ugyancsak nem mérvadó, s mint ilyen, nem is alkalmas arra, hogy lehetővé tegye a közvélemény objektív tá­jékoztatását.” (3* OLDAL) PEST MEGYEI VtLfiG PROLETÁRJAI', EGYESÜLJETEK!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents