Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-30 / 234. szám

XXIV. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK Kivívták a kilencediket (Folytatás az 1. oldalról.) következett a sajtókonferencia. Kovács Tamás szövetségi ka­pitány így summázta a törté­néseket: Indulatmentes meccs volt, ennél kardban sokkal ko­molyabbak is vannak. Minden­ki fegyelmezetten viselte az apróbb tévedéseket, de összes­ségében jó volt a bíráskodás. Nem egyértelműen Csongrádi becserélésén múlott a győze­lem, de kétségtelen, lökést adott a csapatnak. Ilyen küz­dőképes magyar kardváloga­tottat én még nem láttam. Nébald Györgyöt sérüléséről faggatták, mire elmondta, hogy combhúzódást szenvedett, nem akart kockáztatni, ezért kért cserét. Ö is a hallatlan küzdőszellemet dicsérte, amely­nek köszönhető, hogy senki nem akarta elveszteni a saját asszóját, még a csapatverseny szempontjából reménytelennek tűnő szituációban sem. Így vi­szont sikerült felkapaszkodni annyira, hogy az utolsó csőr­iére már kiegyenlítődtek az esélyek. Ami a lényeg, a ma­gyar vívósport ismét világra szóló sikert aratott, ami a mai párbajtőr-csapatversenyben összejön, az már csak ráadást jelenthet. A legnagyobb magyar siker mellett még egy sor olyan ese­ményre került sor, amelyek egyaránt odafigyelést érdemel­nek. A déli órákban például két női egyes elődöntőt is ját­szottak teniszben, amelyek kö­zül különösen Graf nyújtott maradandót, alaposan kioktat­ta a színes bőrű amerikai Gar- risont. A másik ágon a szépsé­ge mellett tenisztudásáról is híres argentin Sabatini a bol­gár Manuela Maleevát ütötte ki. Az esti választék is tele volt csemegékkel. Például a Szov­jetunió—Korea női kézilabda­döntő, amelyben csaknem vé­gig vezetve nyert, a rendkívül gyors összejátékot produkált hazai gárda. Bizony idejét sem tudni,, hogy a méltán nagyra, tartott Igor Turcsin női csapa­ta komoly nemzetközi tornán mikor vesztett utoljára. A Los Angeles-i távolmaradást köve­tően, az 1982-es és 1986-os vi­lágbajnokságot is az első he­lyen zárták. Ezek után már csak az hiányzik, hogy a szom­bati azonos párosításban sorra kerülő férfi döntőben is Korea győzzön a Szovjetunió ellené­ben. Kora este nem kevesebb, mint húszezer néző várta, hogy a rendkívül látványos sportág, a ritmikus sportgim­nasztika legjobbjai ismét po­rondra lépjenek. Magyar rész­ről a nemzetközi élvonalban helyet foglaló Sinkó Andrea mellett az Óbuda Tsz SE az utóbbi egy évben ugrásszerűen fejlődő versenyzője, Érfalvy Nóra szerepelt. A tét nem volt kicsi, ugyanis a négy szeren kapott pontszámok összesítése után kialakuló sorrend első húsz helyezettje ma este újra bemutatja mind a négy szerrel a gyakorlatát. Ä végső sorrendet a kétszer négy gyakorlat pontszámai tisztázzák. Sinkó az első napi 19,5 ponthoz újabb 19,55-öt szerzett, s ezzel ötödik helyen biztos final ista. Érfalvy némi Az ökölvívók 48 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjé­ben Isaszegi Róbert (képün­kön) pontozásos vereséget szenvedett az amerikai Car- bajaltól. s a magyar sportoló bronzérmes lett. izgalmakat okozott, a szerdai 19,35 ponttal, amit szalag- és buzogánygyakorlataira kapott, még a 15. helyen állt, de csü­törtökön kötéllel egyszer hibá­zott, így csak 9,5 pontot kapott. A befejező karikabemutatója jobban sikerült, így itt 9.6 pontra értékelték. 38,450 pont­jával a huszadik helyen vég­zett és ő is döntős lett. Pénteken délelőttre kon­centrálódnak az izgalmak: nem kevesebb, mint hat aranyérem sorsa dől el a kajak-kenu rö­vid távú döntőkben. Vala­mennyi számban ott vannak a magyarok. A program egyér­telmű, irány a Han river, a festői szépségű környezetben lévő kajak-kenu pálya, ahol a várható érmek között remél­hetőleg újabb arany is lesz. Események, eredmények A szöuli nyári játékok 13. versenynapján stílszerűen 13 számban avattak bajnokot. At­létikában 4, birkózásban ...3,. cselgáncsban, kézi-, rön- és kosárlabdában, súlyemelésben, valamint vívásban 1-1 arany­érem talált gazdára. sukat. Az ólomsúlyúak mező­nyében a világcsúcstartó szov­jet Alekszandr Kurlovics szá­mított leginkább esélyesnek, s ennek megfelelően, biztosan győzött. Eredménye: 462,5 kg (212,5, 250) — új olimpiai csúcs összetettben és szakításban. A 100 leg-os kategória új hi­vatalos végeredménye Szanyi Andor kizárása után. Olim­piai bajnok: Pavel Kuznyecov (Szovjetunió) 425 kg, 2. Nicu Vlad (Románia) 402,5, 3. Peter Immersberger (NSZK) 395, 4. Bökfi János (Magyarország) 392,5. ★ A csütörtök magyar mérle­géhez tartozik a „veterán” 35 éves asztaliteniszező Klam- pár Tibor bravúrja, aki re­mek teljesítménnyel bejátszot- ta magát a legjobb négy közé (a nőknek nem sikerült előbb­rejutni). A birkózó Tóth Gábor ne­gyedik lett, több csapattársa szép győzelmeket aratott. De ma ismét szőnyegre lépnek a szabadfogású folytatáson. Be­fejeződött a tízpróbázók két­napos versengése, Szabó Dezső a világ legjobbjai között a nem éppen lebecsülendő 13. helyet harcolta ki. Az ökölvívó Isa­szegi Róbert ugyan vereséget szenvedett, de így is olimpiai bronzérmes lett. Korai búcsút vett viszont az olimpiától a cselgáncsozó Gyáni János. éremtablazat arany ezüst bronz lio Te Vu elnöknél Deák Gábor Ro Te Vu, a Koreai Köztár­saság elnöke csütörtökön hiva­talában fogadta Deák Gábor államtitkárt, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság el­nökét, a magyar olimpiai kül­döttség vezetőjét. A Koreai Köztársaság elnöke pozitívan értékelte a Koreai Köztársa­ság és a Magyar Népköztársa­ság kapcsolatainak alakulását, gratulált a magyar olimpiko­nok sikeres szerepléséhez. Deák Gábor elismeréssel szólt az olimpiai játékok példás megszervezéséről, s köszönetét mondott azért a vendégszere­tetért és figyelemért, amelyet a magyar olimpiai küldöttség tagjai tapasztalhattak itt-tar- tózkodásuk alatt. A tévében Műsorváltozás A Magyar Televízió sportosztá­lya közli, hogy a szombati olim­piai közvetítés a 2-es csatornán nem 8 órakor, hanem 6.55-kor kez­dődik: egyenesben adják a Ma­gyarország—Jugoszlávia férfi ké­zilabda-mérkőzést, amelynek tétje a bronzérem. Szovjetunió 39 22 34 NDK 31 25 23 USA 23 20 18 NSZK 10 10 8 Magyarország 9 5 4 Bulgária 7 8 8 Románia 5 10 6 Anglia 4 7 6 Olaszország 4 4 4 Korea 4 3 6 Franciaország 4 3 4 fá SÚLYEMELÉS Pontverseny: 1. Szovjetunió 646 pont, 2. NDK 501, 3. Egyesüli Államok 439, 4. NSZK 208, 5. Bul­gária 169, 6. Magyarország 152, 7. Kína 149, 8. Nagy-Britannia 137, 9. Románia 136, 10. Franciaország 111. ★ JErmes olimpiai helyezést ugyan nem ért el Szöulban a kanadai Laurence Lamier vitorlásverseny­ző, de mégsem távozik díj nélkül a nyári olimpiai játékokról. Juan Antonio Samaranch, a NOB elnö­ke különdíjat nyújtott át a spor­tolónak azért, mert a vitorlás- bajnokság egyik futamában fel­adta vezető pozícióját és kimen­tett a tengerből egy szerencsétle­nül járt szingapúri versenyzőt. A különdíj egy érem, amelyen a szöuli olimpia emblémája látható. Sarka lás Világos van a műhely­ben, mégis árva a helyiség. Üres a sámliszerű ülőal­kalmatosság, a kis aszta­lon pihennek a kellékek. Beljebb merészkedem. A szomszéd szobából kékes fény és beszéd szűrődik ki. Aztán ott terem előttem a mester. — Ha valami izgalmas van Szöulban, átugrom ide a tévéhez — magyarázza, miközben helyére telep­szik. — A feleségem küldte a két pár cipőt, fémsarkat kér. Mustrálgatja a lábbeli­ket, majd a másik helyiség felé pillant, s megjegyzi. — A jövő héten lesz kész. — A jövő héten? — tör ki önkéntelenül belőlem az álmélkodás. de gyorsan el­harapom a szót. Arra gon­dolok, mennyi izgalmat ígér még addig az olim­pia. Nem sarkalltam tehát gyors sarkalásra. — Reitter — A súlyé mélő verseny záró­napján — ahogy ez megszo­kott — a legnehezebbek, a leg­erősebbek mutatták be tudá­Kontpon a túlsó partra Hegyen-völgyön keresztül Távirat Meleg hangú és szívből jövő táviratot küldött csütörtökön több százezer fiatal nevében a Magyar Üttörők Szövetsége Or­szágos Tanácsa a szöuli olim­pián ragyogóan szereplő ma­gyar sportolóknak. „Kérjük, ha majd hazajöttök, fogadjá­tok el meghívásainkat úttörő­csapatainkhoz, hogy személye­sen is találkozhassunk, hiszen annyit izgultunk értetek, és si­kereiteket mindnyájunk sikeré­nek érezzük, nagyon várunk benneteket” —- olvasható töb­bek között a táviratban. A Megyénk körül kereke­zünk körül akció második napján Százhalombattáról folytatta útját a mezőny. A kilenctagú csoporthoz tegnap is szép számban csatlakoztak. Battán százan. Érden mint­egy háromszázan pedáloztak együtt a kis stábbal. A peda­gógusok, testnevelők a ki­sebb községekben is szépen kivették részüket a szerve­zésből. Ezt bizonyítja Cso- bánka, Piliscsaba és Sóskút példája. A csütörtök délelőtti, emel­kedőkkel tarkított pilisi sza­kasz volt a legnehezebb. Dél­után Szentendréről kerekez­tek tovább a pilismaróti vég­állomásig. Innen kompon kel­tek át Szobra a mai rajthely­re. A pénteki befejező nap műsora. Nyolc óra: Szob, 8.05: Zebegény, 8.30: Nagymaros, 9.00: Verőcema­ros, 9.15: Vác, 9.30: Vácduka, 9.45: Vácrátót, 10.00: Örbottyán, 10.20: Veresegyház, 10.40: Szada, 11.00: Gödöllő, 11.35: Aszód. 14 órakor indulás Aszódról, 14.10: Bag, 14.20: Hévízgyörk, 14.25: Galgahéviz, 14.35: Túra, 15.00: Zsámbok, 15.20: Tóalmás, 15.45: Szentmártonkáta, 16.05: Tá- piószecső, 16.20: Sülysáp, 16.35: Mende, 16.50: Gyömrő, 17.00: Pé­teri, 17.10: Monor. R. L. A Volán Tefu Vállalat 5. sz. üzemigazgatósága szerződéses vállalkozásba ad IFA, Avia, Barkas és Robur típusú gépjárműveket. Részletes felvilágosítást ad Szőr Tiborné bérautó-forgalmi diszpécser, a 484-778-as telefonon. A versenytárgyalásra, október 17-éig lehet jelentkezni, személyesen vagy levélben. A versenytárgyalás október 31-én 13 órakor lesz a Budapest IX., Táblás u. 36—38. sz. alatt levő III. emeleti tanácsteremben. Másodosztálytól öregünkig Focisták több fronton A megyei II. osztályú labdarú­gó-bajnokság hatodik fordulójá­ban a vendégcsapatok jelesked­tek. Északi csoport: Hévízgyörk— Aszód 0-0 (ifi: 0-4), Budakeszi- Halásztelek 2-0 (1-2), Galgavölgye —SZTK ü-1 (1-6), Budaörs—Szo­kolya 3-8, (8-1), Verőcemaros— Törökbálint 3-1 (0-4), Pomáz— Vácszentlászló 3-2 (1-2), Gödöllői SC II.—Piliscsaba 6-0 (4-1). Déli csoport: Üllő—Tápiószele 3-4 (0-2), Maglód—H. Bem SE 1-2, Dabas SE—Örkény 1-3 (1-2), Kis- kunlacháza—Sülysáp 1-3 (2-2), Al- sónémedi—Abony 0-4 (2-2), Her- nád—Kakucs 4-1 (3-1), Tápiósze- cső—Monor 0-0 (2-4). Szacsky Zoltán A Szigetszentmiklós—Ráckeve összevont körzeti bajnokság 6. fordulója: Majosháza—Ráckeve 1-1, Tököl—Kiskunlacháza 2-0, Szi­gethalom—Szigetbecse 4-1, Duna- haraszti—Taksony 0-0, Apaj— Aporka 2-0, Dunavarsáriy—Dél­egyháza 3-2. Az ébnezőny: Tököl 11, 2. Ráckeve 7, 3. Taksony 7, 4. Apaj 7 ponttal. Megyei öregfiúk-bajnokság. Észa­ki csoport: 1. Szigetmonostor 7, 2. Veresegyház 6, 3. Budakeszi 5, 4. Pilisszántó 4, 5. Szentendrei Pa­pír 4, 6. Erdőkertes 3, 7. Fót 3, 8. Mogyoród pont nélkül (4 forduló után). Mai műsor Őszi tenisz Ma kezdődik Dunakeszin a Pest Megyei Tenisz Szövetség hagyo­mányos őszi versenye. Pénteken 14.30-kor az ifjúságiak és veterá­nok rajtolnak, szombat, vasárnap reggel folytatódik a küzdelem. II. osztályú férfi egyes és páros, női egyes, valamint csak a megyeiek részére kiírt kupaviadal szerepel műsoron. Kézilabda NB IB. Férfiak: Du­nai Kőolaj—Dunaföldvár (16.30), Tungsram—Fót (17.30), GYAÉV— Ceglédi Közgép (18.00). NB II. Nők: Csepel Autó—Veresegyház (18.00). Foton ma alakult meg a diák­sport-egyesület. A napközistábor­ban 11 órakor kezdődő eseményre több száz fiatalt várnak. Verse­nyek és bemutatók tarkítják a programot. ÁLLÁS LEAN Y V ALLALAT BEDOLGOZÓKAT KERES KEDVEZŐ FELTÉTELEKKEL. Munka és szerszá­mozottság szükséges. Érdeklődni lehet mun­kaidőben a 137-614-eg telefonon. Rászolg Leányvállalat, Kiskunlacháza, Jókai Mór u. 1. A NEFAG nagykőrösi üzeme kiemelt bére­zéssel felvesz 1 fő — legalább középfokú szakirányú végzett­séggel és gyakorlattal rendelkező — bérgaz­dálkodót. Jelentkezés a főmérnöknél, vagy a személyzetisnél, Nagykőrös, Örkényi u. 94. ADÁSVÉTEL Eladó Monor központ­jában — Munkásőr u. 4ß. sz. alatt régi pa- rasztház, bontási en­gedéllyel, 150 négy­szögöl telekkel, vil­lany, ásott kút van. — Érdeklődni Monor, Rósenberg házaspár u. з. szám. _______________ E ladó 1200 négyszögöl szőlő Nyársapát, Szú­nyog dűlőben. Víz, villany van. Érdeklőd­ni: Cegléd, Perczel u. 5. 16 óra után.________ Ü zemképes Trabant, lejárt műszakival, tíz­ezer Ft-ért eladó. Ér­deklődni vasárnap. Ceglédbercel, Erkel F. и. 1._______________ P álfái—Bánom dűlő­ben 430 négyszögöl zártkert eladó (beke­rítve, villany, épület van, termo gyümölcs­fák, szőlő is van tele­pítve) . Érdeklődni le­het: 17 órától, Nagy­kőrös, Kecskeméti u. 1. D. lh. H. 2. Tel.: 50­650.____________________ E lcserélném Nagykő­rös központjában lévő 2 szoba, összkomfor­tos. I. emeleti lakáso­mat budapesti vagy Pest környékire, ér­deklődni- 51*147 líó-i soncy u. 4.___________ 198 8. vagy 1989» első fél évre szóló 126-os Polski Fiat kiutalást vennék. Nagykőrös, Ceglédi út 18. 2750. Szabó Tibor.__________ K ocséron, az I. dűlő­ben felújított 3 szobás tanya, 100 férőhelyes hizlaldával, 800 négy­szögöl földdel, beke­rítve eladó. Víz, vil­lany van. Érdeklődni: Nagykőrös, Enyedi u. 4. alatt 16 óra után. Eladó két szoba, össz­komfortos családi ház. Nagykőrös, Nagy Sán­dor u. 4. Érdeklődni szombat és vasárnap délután. ______________ E ladó 3 kerekű, kéz­zel hajtós rokkantko­csi, férfi kerékpár. 300 literes cementkád. — Nagykőrös. Eötvös Károly utca 25. Érdek­lődni: szombat, vasár­nap _________________ E ladó Hatvanban, Tü­zér u. 5. alatti, 3 szo­ba összkomfortos, ki­fogástalan állapotú családi ház (115 nm + 36 nm garázs), 250 n.- öl kerttel. Megtekint­hető október 15-éig, mindennap. Budapesti telefonon érdeklődés 358-893.________________ E ladó 3 db 600 literes boroshordó. Nagykő- röws, Béke u. 22. szám. Eladó tanya 1200 négy­szögöl jó földdel. Fú­róit kút, villany van. Eladó ugyanott 2 db boroshordó, kis prés. daráló. Érdeklődni: Nagykőrös. Szurdok dűlő 28., özv. Ságiné. Eladó új, 120 Uteres villanybojler, új fehér zománcozott kályha, 1 db használt kályha. 25 négyzetméter fehér csempe, 10 négyzetmé­ter bahama csempe. Érdeklődni: Nagykő- rös, Bajcsy-Zs. u. 2. Fél ház eladó. Nagy­kőrös. Hattyú u. 6. szám alatt. ____________ M űanyaghulladék­daráló gép eladó. Mo­nor, Kazinczy u. 15. — Érdeklődni 16 óra után. Gödöllőn (Mária bes- nyő) 160 nm-es, össz­komfortos, felújítandó villa, 300 n.-öl telek­kel, 1,5 millió forintért eladó vagy balatoni, illetve Velencei-tavi ingatlanra cserélhető. Válaszokat — Gödöllő, Pl'.: 62. ..Beköltözhe­tő” jeligére kérem. KÖZLEMÉNYEK Pótbeiratkozás a József Attila Szabadegye­tem társadalomtudományi irodalmi, művé­szeti, természettudományi fakultásaira és speciális kollégiumaira október 8-áig munka­napokon 14—17.30 óráig, szombaton 9—12 óráig. Vili., Múzeum utca 7. szám alatt. Részletes felvilágosítás a 335-189, ill. 384-037-es telefonszámon. A TIT Természettudományi Stúdió (Bp. XI., Bocskai út 37.) az alábbi tanfolyamok­ra vár jelentkezőket: kazánfűtő — PB-gáz- palack cseretelep-vezető — ipart gáz- és olajtüzelő berendezés kezelő — gázvezeték-, háztartási- és kommunális készülékszerelő — gáz- és olaj tüzelő berendezések szerelését, üzembe helyezését, beszabályozását, valamint ellenőrzését végző — gáz- és olajtüzelö be­rendezések ellenőrzését és éves minősítését végző. Részletes felvilágosítás: Mag Ilona, 667—622/14 telefonszámon. Colden retriever kis­kutyák eladók. Győz­tes szülőktől, ígéretes vérvonalból (oltottam tetováltan). Cím: dr. Virág István. Gödöllő, Báthori u. 42. 2100. Csepel, Tanácsház tér közelében levő, 53 nm- es, felújított szövetke­zeti lakásomat elcse­rélném Csepelen levő családi házra plusz 300 ezer Ft kp.-re. Érdek­lődni: Szarka Sándor, Bp. XXL, Fürst S. u. 6. VII. 21. vagy ugyan­ott a fodrászüzletben. Eladó Pilisszentivánon kertes családi ház. Háromszobás, közpon­ti fűtés es, garázsos 4* nagy műhellyel, feny­veserdő mellett. Ér­deklődni lehet a hely­színen bármikor. Pi- lisszentiván, József A. 31. Pápai. _____________ K ertvárosi, 170 n.-öles telek eladó. Mecskei, Gödöllő, Korvin krt. 17. szárm______________ K-s rendszámú 1200/S Lada eladó. Nagykő­rös. Ádám László u. 20/E.__________________ É ladó Tápiószőlősön tatarozásra szoruló la­kóház 1200 n.-öl terü­lettel, fele szőlő, fele szántó. Érdeklődni: 2769, Tápiószőlős, Fel- szabadulás u. 116. Farkas.______________ B orszőlő eladó magas cukorfokkal. Cím: Varga. Albertirsa, D6- zsa György utca 17. CZ-s Trabant és gyer­mekkerékpár eladó. — Cegléd, Déllö u. 7. Dacia 1810 TX 7000 krn-rel eladó. Érdek­lődni lehet: minden­nap 19 órától. Cím: Győré János. Cegléd, Széchenyi út 45. fszt. 5. szám,. * *** "■ , Ónálló fakitermelő gmk motorfű részese­ket és tehergépkocsi­vezetőt keres, fizetés megegyezés szerint. — Érdeklődni Pilis, Szé­chenyi u. 13., este 6 óra után, _____________ H onton (Nógrád me­gye) háromszobás la­kóház, nagy pince és gazdasági épülettel, 1200 négyszögöl kert­tel eladó. Azonnal bir­tokba vehető. Érd.: Császárné, Drégelypa- lánk, Felszabadulás u. 114. vagy napközben Máj er. 34-10-733 telefo­nom__________________ K ertes kis családi ház eladó. Nagykőrös IX. Túrán u. 5. Érd.: a helyszínen vagy Arany János u. 42._________ Vác, Burgundia utca 40. szám alatti ház — azonnal beköltözhe­tően — eladó. Érdek­lődni: a helyszínen, egész nap. ___________ B udapest XV.. Bercsé­nyi u. 12/A-ban 70 négyzetméteres, két szoba, hallos, komfor­tos ház. gyümölcsössel eladó. Telefonszám: (27)-41-537.____________ T essék hívni! Megvá­sárolom feleslegessé vált bútorát! Pullai Károly használtéi kk- kereskedő. Vác, Köz­ponti piac. — Telefon­szám: (27) -12-859 Szánk község mellett. Kiskun ma jsa határá­ban. lakható tanya el­adó. Ipari áram. fúrott kutak, fürdőszoba van. Gazdálkodásra kiváló területtel, a községtől 1000 méter­re. Irányár: 260 000 Ft. Érd ekl ődni: S zank. Rákóczi F. u. 27. (6131), Balázs (Bács megye). ______________ M onoron eladó 3 szo­ba, összkomfortos csa­ládi ház, garázs, pin­ce, melléképülettel. — Csere is érdekel, ta­nyát beszámítok. Mo­nor, Ybl M. u. 26. Bí- ró (4-es főút, 37 km). Eladó egy 56 nm-es panellakás a XIV.. Ond vezér u. 5—7. alatt. 24 500 Ft/nm-es vételárért. Tel.: 213- 091 8 órától 20 óráig. Nagy tanyát vennék Monortól Üllőig, a 4-es főút mellett előnyben. Monor, Ybl M. u. 26. Bíró. Sürgősen eladó Nagy­kőrösön kertes ház. beköltözhetően. Dugo­nics u. 3. Eladó 80-as MTZ vizs­gázva. pótkocsival és egy 120 lóerős Krisztái Zetor. Cegléd, Külső- Budai út, Kámán út 45. Sápi. Jó állapotban lévő EAN 1000-es eszterga­pad (prizmás) eladó. Érdeklődni: Nagykő­rös. Teleki u. 6. Sürgősen eladó Péteri központjában. Petőfi S. u. 29. alatti családi ház. gazdasági épület­tel, pincével. Érdek­lődni: Mravik Mihály- né, Péteri, Széchenyi u. 50. szám. kuvasz- és fekete dog kölykök kaphatók. - Túrái József. Gödöllő Esze Tamás u. 29. 2100.__________________________________ Építési telek sürgősen eladó (Fót. Alag. Bo­kor utca 88.). — Ér­deklődni: Dunakeszi Él munkás utca 3. IH rendszámos Skoda S/100-as személygép­kocsi. 1989. júliusig ér vényes műszakival el­adó. Megtekinthető: Katona György, Vác Kertész utca 11 /B. Vác-Deákváron két és fél szobás. 60 négyzet méteres, összkomfor­tos, gázfűtéses lakás — garázzsal — eladó Cím: Vác, Kárász u 7. I. 1. Érdeklődni le­het 8—15 óra között a (27) -11-745-ös telefon­számon vagy a fenti címen 17 órától. Eladó Vácott, Gombás! úti lakótelepnél 280 négyszögöl málnás, szőlős, belterület. — Irányár: 600 forint négyszögölenként. Ér­deklődni. 19 órától: (27) -10-611 /1256-os tele­fonszámom___________ Aszódon eladó főútvo­nalon 4 szobás, kom­fortos. telefonos ház. 3 fázis bekötve. Érdek­lődni: Gödöllő 10-144- es telefonon 18 órától. Eladó Hosszúhát dűlő­ben 600 n.-öl bekerí­tett zártkert, 100 db termő fával, meggy cseresznye és szilva Érdeklődni lehet Nagykőrös X.. VáfJ István u. 40. Vasárnan Esküvőiruha-külön­Iegességek kölcsönzése Mercedestől. Bp. XIV., Dózsa Gy. út 29. Reluxa-, redőnykészí­tés. Assenbrenner, Dánszentmiklós, Dó­zsa György u. 95. Te­lefon: 15. _________ M egnyílt az Ámor Es- küvőiruha-k ölesön­ző Szalon, új ruhakü­lönlegességekkel. Bp. XII., Greguss u. 4., a Déli pu.-nál._________ N aposcsibe megren­delhető a ’89-es évre, Plimauth és Fl-es. — Jászberény, Alkot­mány u. 83.________ K ét darab új, 4,5 kW- os, hőtárolós villany­kályha eladó. Telefon: 227-878 és (26)-20-246. Szőrmekikészítő! Juh- és vadbőrök kikészíté­sét vállalom: ifj. Pul­lai Károly tímár. Vác. Klein Károly utca 28. Telefonszám: (27) -12­859.___________________ Ajtók, ablakok, hazai és import csempék, kézi festésű csempe­képek, padlóburkolók fürdőszoba-felszere­lések és más építő­anyagok nagy válasz­tékban. házhoz szállít­va is. Nyitva: 8—17- ig. szombaton 12-ig. Tel.: 837-382. XVI., Ve­res Péter u. 29. (Ke­repesi útfolyt.) Az Országos Műemlé­ki Felügyelőség Viseg­rádi Építésvezetősége (Visegrád, Fő u. 91.) előkészítő technikusi munkakörbe keres kö­zépfokú építőipari végzettségű szakem­bert. Fizetés 6500 Ft körül. Érdeklődni le­het a 26-28-235-ös tele­fonon._______________ R edőnyös: Bordás Gé­za, Göd alsó. Kodály Zoltán utca 18. (2131). — Strand közelében! Vizes házak falainak utólagos szigetelése. Bodorkos Károly. Bu­dapest Fazekas u. 8. 1027, Tel.: 134-975. Hirdessen a Pest Megyei Hírlapban!

Next

/
Thumbnails
Contents