Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-29 / 233. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 233. SZÁM 1988. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Az egészségnevelés harcosai IWagatartásterápia a kilók ellen Fejér Zoltán kiállítása Arcmások a könyvtárban Válasz cikkünkre A tények háttere A nagymarosi költségvetési üzemnél sorra került NEB- vizsgálat eredményéről beszámoló írásunkra válasz érkezett az érintettektől. Részletes adatokkal szolgáltak kereskedelmi tevékenységükről, melynek csupán töredéke volt az az árumennyiség, amelyet dolgozóik körében adtak el a kurrens anyagokból. A csaknem 3 és fél milliós készletből 92 ezer 500 forintnyit értékesítettek, s ebből csupán 20 ezer 500 jutott a dolgozóknak. A részletes adatok ismeretében túlzás a címben szereplő megállapítás, miszerint „Eladták a raktárkészletet”, hiszen a raktári készlet jelentős részét építőipari és egyéb működési területükön felhasználták. A költségig Az egészsége fölött mindenki maga rendelkezik. Ez ^ persze nem azt jelenti, hogy jogunk van elhanyagolni, 4 sőt ellenkezőleg, kötelességünk mindent megtenni a 4 megőrzéséért. Egyelőre nem létezik olyan bíróság, amely f az ilyen mulasztásért felelősségre vonna. Ezt saját ma- ^ gunknak kell megtennünk, s ránk vár a feladat rend- ^ be hozni az elrontottakat, amihez mostanság egyre több v segítséget kapunk. Városunkban idén ősztől az MTESZ Pest megyei szervezete is erősíti az egészségvédők seregét. A Szőnyi Tibor Kórházzal és a városi tanács egészségügyi osztályával közösen fogyókúrás tanfolyamot szerveztek, melyen egy új, az NSZK-ban már elterjedt sikeres módszert alkalmaznak. Esztétikai okok Az Országos Kardiológiai Intézet munkatársai tanulmányozták az NSZK-beli tapasztalatokat, és „Szíves házukban” hozzáláttak a hazai orvosok beavatásához. Leendő tanfolyamvezetőknek készítik fel őket, a megismert minta szerint, de a hazai lehetőségeket, szokásaikat is figyelembe véve. A Szíves ház hallgatója volt dr. Tuzson Ildikó belgyógyász is, aki az október 10-én kezdődő MTESZ- beli tanfolyamot vezeti. — A fölösleges kilóktól elsősorban esztétikai okokból akarunk szabadulni, pedig az optimális testsúly nagyon fontos az egészség megtartásában, illetve belgyógyászati betegségekből kilábalva az utógondozásnál. — Sokan házilag kezdenek fogyókúrába, de ez veszélyes is lehet. Nem hiszem, hogy a szigorú koplalás volna a helyes módszer. Önök hogyan látnak munkához? — Az általunk alkalmazott nyugatnémet módszer egy magatartásterápián alapuló program. Lényege, hogy megismerjük a fogyni akarók hétköznapi szokásaiban azokat a hibákat, amelyek a túlsúly közvetett okozói. Ezek a szokások már gyerekkorban belénk rögződnek. Ha sír a baba, azonnal etetni kezdjük. Később ezt lavinaszerűen még tovább fejlesztjük. Ha például nem sikerül elérni valamilyen nagyobb célt, kilátástalan az anyagi helyzetünk, akkor is az evéshez menekülünk. Mondván, ha úgyse lehet nagyobb lakásunk vagy autónk a havi fizetésből, akkor legalább lakjunk jól! Sokan lelki bánatukat fojtják tortába, krémesbe, tejszínhabba. — Ezekről mindenkit le kellene szoktatni, de elképzelni sem tudom, hogyan sikerülhet. — Mindenekelőtt tükröt kell tartanunk. De ez nem is egyszerű. Kinek-kinek meg kell ismernie saját magát az étkezési szokásain keresztül. Ezért az elején, két héten át azt kérjük, jegyezzék fel, mit, mikor és milyen indítékkal ettek. Rendes étkezés vagy csak nassolás volt? — A tanfolyam leendő hallgatói mikor és milyen eredményre számíthatnak? — Ez elsősorban rajtuk múlik, azon, milyen mértékben hajlandóak együttműködni. A mi célunk nem a tiltás. Nem megkeseredett embereket akarunk hazaengedni az utolsó foglalkozásról. Maradjon az evés öröm, de ne az egyetlen örömforrás, minden más helyettesítője. Vannak módszerek, amelyek hetek alatt óriási, látványos eredményeket hoznak, csakhogy azt elfelejtjük, hogy a kínkeservesen leadott kilók milyen gyorsan visszajönnek! Az eredményt csak hosszú távon szabad mérni! Hetente egyszer Magyarország sajnos előkelő helyen áll a halálozásban, s ezt egyértelműen elősegítik a rizikófaktorok, mint a dohányzás vagy az elhízás. Az NSZK-ban, ahol országosan elterjesztették ezt a magatartásterápiát, öt év alatt statisztikailag is kimutatható eredményeket értek el. Csökkent az elhízottak és ezzel az infarktusos megbetegedések száma is. — Bár előzetesen már felhívtuk a figyelmet erre az induló tanfolyamra, talán érdemes volna újra néhány praktikus információt elmondani. — Heti egy alkalommal tartunk foglalkozásokat, melynek legelején mindenkivel szerződést kötünk arra, hogy betartja a terápia szabályait. Azt is tudni kell. hogy a tanfolyam pénzdíjas, 24 hétre 1850 forintba kerül — mondta végül a doktornő. Hol van már a tavalyi hó! De rövidesen itt az idei. A Tüzép-telepről pedig szorgalmasan viszik a téli tüzelőt. Nyoma sincs annak, ami tavaly ilyenkor már feszültséget okozott: hol volt szén, hol nem. Felvételünkön a markológép Kardos József fuvarozó kisteherautóját tölti meg, aki egy váci lakosnak szállítja a fűtenivalót. A telep évente csaknem 400 ezer mázsa szenet forgalmaz, aminek háromnegyed része már a pincékben van (Vimola Károly felvétele) E beszélgetés után megkerestük az MTESZ Pest megyei szervezetének titkárát, Vonczem Istvánt, aki fél évre otthont ad a hallgatóknak. — örülök, hogy együttműködhetünk a tanfolyam szervezőivel. Az MTESZ, mint társadalmi szervezet eleve támogatja az egészségnevelő mozgalmat, s részt is kíván venni abban. További tervek Ezt további, hasonló terveink is bizonyítják. Legközelebb novemberben a családi életre nevelést segítő kiállítást fogadunk, amit a nyolcadikos gyerekeknek ajánlunk — mondta a titkár. A fogyókúrázni kívánók számára, akik még nem jártak az MTESZ-szókházban, elmondjuk, hogy a Köztársaság u. 19. szám alatt található. Telefonjuk pedig a 12-208, és a 13-208-as számon hívható. Dudás Zoltán A kiállítás megnyitásának pillanata. Fejér Zoltán mellett a képen balra Bakonyvári Ágnes művészettörténész méltatja a képeket. (Fekete István felvétele) A festészettől örökölt műfajok között a portréfényképezés igen jelentős és sokat vitatott. Magán viseli korok divatját, ízlését. Sokáig a képzőművészet befolyása alatt állt. A film megjelenésével elhagyta felesleges kelléktárait, modoros háttereket, mesterkélt beállításokat és elsősorban az arcra, illetve alakra összpontosította figyelmét. Fejér Zoltán arcmás fotóin magyar írókat, grafikusokat, festőket, művészeti életünk ismert alakjait láthatjuk. Kiválasztásuk személyes barátságon, illetve tiszteleten alapult. Az így elénk táruló arcmások (Illyés Gyula, Barcsay Jenő, Bálint Endre, Reich Károly, Nemere István stb.) a portrékészítés tökéletes remekei, amelyek nemcsak fotóÉpül a kettes csarnok A képen látható üzemcsarnok rövidesen elkészül a Tungsram váci gyárában, ahol ezután megkezdődik a II. fénycsőgyártó sor telepítése (Vimola Károly felvétele) vetési üzem igazgatója, Mundi István levelében megjegyezte, hogy az anyageladásnál minden esetben felszámították az anyagigazgatási költségeket is az érvényes fogyasztói árakhoz. Véleménye szerint esetenként indokolt ennyi segítséget adni dolgozóinknak. A gépkocsiparkjuk kihasználatlanságáról tett megállapításhoz magyarázatképpen hozzáfűzte, hogy háromnegyed részben különleges felépítésű gépjárműveik vannak, amelyeknél nincs lehetőség vissz- fuvarra. Megkérdezték — megkérdeztük Hány éra van a MÁV-nál? Lehet, hogy ezen múlik, lehet, hogy nem. Nem tudom. Mindenesetre tény, hogy nincs óra a vasútállomás külső homlokzatán. Persze nem az utolsó pillanatban kell elindulni a vonathoz, mégis néha így sikerül... És milyen jó lenne ilyenkor látni a mutatókat, hogy aszerint szaporázzuk lépteinket! Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy régebben még órával volt ékes a váci pályaudvar épülete. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, sok szerelvény haladt el Budapest felé: — Az óra már vagy négy éve hogy nincs kint a bejárat fölött — mondja Kőhegyi István állomásfőnök-helyettes. — Amikor fel volt szerelve, állandóan elromlott, tönkretette az időjárás. Havonta, kéthavonta kellett hívni a szerelőt. Viszont ahogy belép az utas az előcsarnokba, rögtön megtudhatja az időt az ott felszerelt óráról. — Ez azért mégsem ugyanaz. Nem véletlen, hogy az ország szinte valamennyi állomásán mutatják az időt az utca felé is. — A mi óránk mindig késett egy-két percet, jobban járt akkoriban mindenki, ha inkább a sajátjára hagyatkoDamjanich Kupa-küzdelmek Gólok - egyszerre két pályán zott. Az emberek nagy többsége úgyis hord órát a csuklóján. — Én azonban nem, és ahogy elnézem, most éppen ön sem visel. Mellesleg nem gondolja, hogy ez mégsem lehet indok? Mint ahogy az időjárásra sem lehet igazán hivatkozni. — Pedig időt álló darabot képtelenség szerezni. Ezen kívül eddig senki sem reklamálta, hogy hiányzik neki a homlokzati óra. Ha érkezne ilyen javaslat, természetesen továbbítanánk azt a főnökséghez. — Szóval ez az ötlet fel sem vetődne „magától”? A vasút nem érzi ennek szükségét? — De hisz épp emiatt volt kint az az óra... — Négy éve ... Tehát egyelőre minden marad a régiben? — Legalábbis nem tervezünk órát a bejárathoz. F. Zs. Hatodszor Labdarúgótorna Idén — ma és holnap — immár hatodszor rendezik meg a rangos labdarúgótornát az Árpád Üti Általános Iskolában, amelyen a város általános iskolásai mellett, a kiskörei, szödligeti, nőtincsi és kazincbarcikai csapatok is képviseltetik magukat. A város üzemei díjakat ajánlottak fel a legjobb teljesítményt nyújtó játékosoknak. Az előző nap még esőt ígérő felhőket talán épp a házak fölé csapó, meg-megújuló hangorkán kergette szét ezen a délelőttön. Nem, eső már nem lesz, bár az ég szürkén- tejesen nehezedik a városra. Pedig az idő jó, legalábbis a sportoláshoz — állapítom meg földre sütött szemmel, nehogy mások észrevegyék, kivételesen az ősz pártján állok. Nincs se túl hideg, se túl meleg, a nap nem vakít, szóval az embernek ilyenkor kerekedik igazán kedve a mozgáshoz. Közben az addig kivehetetlen kiabálás lassan értelmes szavakká áll össze. „Hajrá Juhász!” „Vissza!” „Gyere, gyere, ne hagyd!” — minden térképnél jobb vezetőnek bizonyul ezúttal a fülem. Még néhány méter, és az Izzó kézilabdapályájához érek. Rögtön a bejárat után valóságos élő gyűrű veszi körül a közelebbi bitumen négyszöget. Egy szabaddobást követő gyors betörés, és máris 9-2-re vezetnek a kék-fehér mezesek a piros-fehérbe öltözött ellenfél ellen. „Hajrá, Juhász!” kezdi rá újra a kórus. „Jobbak vagyunk!” A „jobbak” edzője, Tóth Kornél testnevelő tanár izgatottan járkál a túloldalon. Időnként megáll, leguggol, ismét feláll, be-be- kiabál a csapatának. Hiába. 9-3. A Radnóti iskola szépít. Ám a kékek hajtják, gyötrik az ellent. A Damjanich Kupa-küzdelmek zajlanak. Esnek, potyognak, pottyannak, vánszorognak, gurulnak és pattannak a gólok, egyszerre két pályán. — Iskolánk, a Juhász Gyuláról elnevezett, az úttörőcsapattal közösen szervezte meg ezt a hagyományossá váló mérkőzéssorozatot — mondja Tóth Kornél a szünetben, miután gyors tanácsokkal látta el lányait. — Idén első alkalommal fiúk is részt vehetnek a küzdelmekben. Ők négy, a lányok hat csapattal képviseltetik magukat. A váci iskolákon kívül Verőcéről és Budapestről is érkeztek versenyzők. Látom, hogy a beszélgetés közben fél szemmel a pályát lesi „Tizenhat góllal kell győznünk, ha a döntőbe akarunk kerülni” — mentegetőzik. Nem zavarom tovább. Hátul a „dobósök” játszanak. Itt jószerivel nincs közönség, úgy tűnik, mindenki a másik mérkőzésre kíváncsi. Egy-egy sípszó, tétova kiáltás tudatja csupán: azért mi is játszunk, mi is a világon vagyunk! Arrébb a következő összecsapás játékosai készülődnek. Némelyik kislány szinte elvész a mezben, mégis szemmel láthatóan valameny- nyien nagyon élvezik a délelőttöt. Tizenegy óra múlt. A Juhász Gyula iskola még nem adta fel. „Fuss vissza; Fordulj meg!” Utasítások záporoznak a pályán. Az utcára érve aztán újból összemosódnak a mondatok, kivehetetlen hangkulissza borul a környékre. A földön egy Népsport hever a tegnapi nap hőseivel. A ma hősei pedig — mert azok ők, hisz most ebben a pillanatban fontosabbak ezek a fiúk és lányok az olimpikonoknál —, szóval a ma hősei Szöultól sok ezer kilométerre hajtanak, kiabálnak, szaladnak. De hogy kik lesznek e hősök közül is a legnagyobbak, az csak délután, az eredményhirdetéskor derül ki. ★ Eredmények: lányok, I. Petőfi iskola, II. Juhász Gyula iskola, III. Gábor iskola. Fiúk: I. Juhász Gyula iskola, II. Radnóti iskola, III. Gábor iskola. Falusy Zsigmond Felvételre keresünk férfi raktári segédmunkásokat Targoncavezetői bizonyítvánnyal rendelkezők előnyben. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Együd György osztályvezetőnél, Vácott, a Csata mező úti Zöldért-telepen. ISSN 01W—2759 (Váci Hírlap) művészeti, hanem művelődéstörténeti szempontból is jelentősek. A kiállítás október 25-ig a váci Katona Lajos Városi Könyvtárban (Mártírok u. 37.) látható, a könyvtár nyitva tartási idejében: hétfőtől péntekig 9—19 óráig, szombaton 11—17 óráig, szerdán és vasárnap zárva. Orvos András