Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-28 / 232. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 232. SZÁM 1988. SZEPTEMBER 28., SZERDA Nem lesz lényeges változás Mikor a focista cipőt cserél... ^ A rövidesen a parlament elé kerülő szabálytérvezetek- ^ ről váltottunk szót dr. Lakos László országgyűlési kép- á viselővel, a jászkarajcnői Árpád Tsz elnökével. Leningrádi úti beszámoló Éjszaka felnyílnak a hidak — Milyen szándék fogalma­zódik meg a gazdasági társa­ságok működését taglaló tör­vényjavaslatban? — Végső soron a népgazda­ság jövedelemtermelő képessé­gének javítása lenne a cél, egyengetve a piacgazdaság ki­alakulásának útját, teret adva a tőkeáramlásnak, a külföldi tőke közvetlen megjelenésé­nek. Támogatná a gazdálkodó szervezetek és az állampolgá­rok együttműködését, az egyé­ni megtakarítások visszaára- moltatását a termelésbe. Kockázat — Milyen formákat nyújt a javaslat a tőke megmozgatásá­ra? — A következő lehetőségek nyílnak: közkereseti társaság, betéti társaság, egyesülés, kö­zös vállalat, korlátolt felelős­ségű társaság, részvénytársa­ság. Ezek a társasági formák széles körben elterjedtek a tő­kés világban. Az a gond, hogy a tervezet a Magyarországon működő tőkének csak körül­belül 5 százalékára terjed ki. Azt, hogy a jelenlegi állami vállalatok és termelőszövet­kezetek milyen mértékben és hogyan válthatnak át a fölso­rolt formákra, külön törvény fogja megszabni, de ennek a fogalmazványáról még nem tudok semmit. — Akkor kiket takar az 5 százalék? — A gmk-kat, kisszövetke­zeteket, magánvállalkozókat, kisiparosokat, és persze az ed­dig be nem fektetett magán­vagyonok tulajdonosai is ide sorolhatók. — Van-e valami garancia arra, hogy a magánszemélyek nyugodt szívvel fektethetik be az esetleges megtakarításaikat? — A törvénynek éppen ez a feladata. Persze a gazdasági kockázatot a jogszabály sem tudja eltörölni. — Az Országgyűlésen a két újsütetű adóforma kérdései is napirendre kerülnek. A közvé­lemény jelen pillanatban egyenlőségjelet tesz a személyi jövedelemadó, az áfa és a tel­jesítményvisszafogás között. Ön mit gondol? — Én annak idején megsza­vaztam a két adótörvényt, te­hát azzal, hogy mindentől el­vonatkoztatva egyenlőségjelet tegyünk a munkateljesítmé­nyek visszafogása és az adók közé, nem értek egyet. Az igaz, hogy a két adónem képé­ben kiemeltük a tőkés jöve­delemirányítási rendszer ele­meit, amit belehelyeztünk egy piacgazdaság nélkül, szigorú keresetszabályozással működő gazdaságba. Ez olyasmi, mint amikor a futballista a használt stoplis cipőjét kicseréli egy újra: ettől nem fog jobban fo­cizni. — Na jó, de egyáltalán be­illeszkedtek-e ezek az adók a rendelkezésre álló keretekbe? — A közvéleményben tény­leg összefonódnak az adók és az életszínvonal csökkenése. Holott valamennyi vállalatnak megvolt a lehetősége arra, hogy minden dolgozója a bruttósítás után ugyanannyit keressen, mint 1987-ben. A baj az, hogy a mostani bérszabá­lyozási szisztémában a cégek zöme képtelen az inflációt el­lensúlyozni. De mit érzékel a dolgozó? Azt, hogy a béréből ennyi meg annyi pénzt le kell vonni adó címén. Tehát akkor az adó a hibás, legalábbis ez a látszat. — Látszat...? — Egy csomó vállalatnál, szövetkezetben elrontották a dolgot azzal, hogy a teljes bér­mennyiséget egy meghatáro­zott százalékkal fölbruttósítot- ták és kész. Nem véletlen, hogy rövid idő múltán rádöb­bentek, teljesen elértéktelene­dett például a túlóradíj. Mi ezt másképpen csináltuk. A traktorosok téli (egyébként is alacsony) béreit 10 százalék­kal, az évközi béreket 15 szá­zalékkal, a nyári csúcsmunkák túlóradíjait pedig 30 százalék­kal bruttósítottuk, ebből jött ki a 16 százalékos átlag. Így értük el azt, hogy az alacso­nyabb és a magasabb kerese­teknek is megmaradt a nomi­nálértéke. Az iskolákban so­kat panaszkodnak mostanában a semmit sem érő túlóradíjak­ra. Pedig hát nekik is hason­lóképpen kellett volna eljár­niuk, ahogyan mondtam. Összefonódnak — Visszatérve az adókhoz: milyen változás várható? — A személyi jövedelemadó­törvény módosítására vonatko­zó javaslat lényeges változáso­kat nem tartalmaz. A képvise­lőknek megküldött anyag sze­rint: részben csökkenteni kí­vánják a nem szándékolt ne­gatív hatásokat. — Azért ez is valami... — Részben csökkenteni... — Ez mit jelenthet? — Nem tudok pontos választ adni, mert például azt elisme­ri a kormányzat, hogy az adó­sávok módosításra szorulnak, de a mostani tervezetben ezzel kapcsolatban semmi sem sze­repel. Csökkentés ? — A nyugdíjasok adóztatá­sára kitér-e a módosító indít­vány ? — Igen, mégpedig azt szor­galmazza, hogy a magasabb összegű nyugdíjjal rendelke­zők is tudjanak még munkát vállalni. — Van-e valamilyen adata arról, a szóban forgó adók mekkora elvonást jelentenek? — Nincs erről kimutatásom, de azon az állásponton va­gyok, hogy semmiképpen sem növekedhet tovább a költség- vetés részesedése a megter­melt javákból. Sőt, a csök­kentését látom szükségesnek. V. S. Az új népfrontszékházban a hét végén tartotta meg ez évi közgyűlését a Cegléd barátai­nak köre. Az összejövetelre, ápolandó a várossal való — most már többnyire távoli — kapcsolataikat, jó néhányan érkeztek az ország minden ré­széből. A megnyitó után előbb Kocsis Gyula múzeumigazga­K isértetiesen hasonlít a két Petőfi küzdelme a meny­asszonyokért. Sándort Szend- rey Ignác bizonytalan jöve­delmű embernek tartotta, aki a jómódban nevelkedett leá­nyát nem bírja társadalmi rangjához méltóan eltartani, Istvánt Gaylhoffer János ha­sonló okok miatt nem fogad­ta vejének. Júlia erősnek bi­zonyult, apja beleegyezését kierőszakolta, még azon az áron is, hogy hozomány nél­kül, egyszál ruhában keljen nászútra. Antónia gyenge volt, engedelmeskedett apjának, István szerelmes leveleire öt esztendő alatt egyszer sem válaszolt. A magas intelligenciájú, két gimnáziumot végzett székál­ló, verselgető Petőfi István honvédnek állt negyvenyolc- ban, föl is emelkedett a köz­legénységből a századosi ran­gig. Világos után besorozták a császári hadseregbe, meg­járatván vele a birodalom számos helyőrségét, Zimonyt, Diakovárt, Oberdrauburgot, Linzet és Mötzt. A háború után leszerelték 1851-ben. Ha más haszna nem is volt kere­setlen kalandjainak, megta­nult tökéletesen németül, gya­korta olvasta a német költők verseit, volt úgy, hogy egyik­másikát átköltötte magyar nyelvre. Egy esztendeig volt csak szabad ember, 1853 ele­jén a császári titkosrendőrök összeesküvés gyanújával le­fogták és háromévi sáncmun­kára vitték. A hírhedt The- resienstadtban és Prágában raboskodott, a francia nyelv­vel gyarapítván műveltségét. A kitöltött három esztendő SZEPTEMBER 13-ÁN reg­gel a Ferihegyei repülőtér nyüzsgő auláját ceglédi diákok csoportja is színesítette. Moszk­vába indult a Magyar—Szov­jet Baráti Társaság helyi if­júsági tagcsoportjainak 30 ta­gú küldöttsége. Nemcsak a diákoknak, hanem az őket kí­sérő tanároknak is ez volt éle­tük első légi utazása. A há­romnapos moszkvai program gazdag és változatos volt. A Szevasztopol szálloda lakosz­tályai — 2 szobával, színes te­levízióval, telefonnal — min­den várakozásunkat felülmúl­ták. Programon kívül az első este már úton volt a társa­ság. Végigmetróztuk a világ­várost. Hogy milyen az esti Moszk­va? A Kreml? Azt látni kell! Megnéztük a Lenin Mauzó­leumnál az őrségváltást. Nem harmincán: angol, francia, né­met, szlovák, lengyel, magyar, szovjet felnőttek és diákok tömegével. A következő na­pokban Moszkva nevezetessé­geivel, a Lenin-heggyel, a Kremllel és múzeumaival, va­lamint a novogyevicsi kolos­torral ismerkedtünk meg. A késő esti órák a pályaud­varon találtak bennünket. Mi­lyen lesz a hálókocsi? Tu- dunk-e aludni? Hogyan lehet ott mosakodni? — ezek a kér­dések foglalkoztatták a gyere­keket. Másnap reggel minden­ki frissen és üdén ébredt, Le­ningrad napsütéssel köszön­tötte a társaságot. Ami látni­való három napba belefér, azzal mind megismerkedhet­tünk. Ezt köszönhettük a ked­ves és rendkívül felkészült Szvetának, aki ontotta vála­szait az érdeklődő kérdések­re. Leningrád a Szovjetunió második legnagyobb városa. Moszkva után az ország leg­jelentősebb ipari, kulturális és tó szólt Cegléd és Kossuth he­lyéről, szerepéről a XIX. szá­zadi magyar történelem­ben, majd a résztvevők a Szabadság térre mentek, ahol Kovácsáé Szabó Veronika, a HNF helyi titkára emlékezett meg Kossuth Lajosnak 140 esz­tendővel ezelőtt Cegléden el­mondott toborzóbeszédéről. után ismét elvitték katoná­nak Brünnbe. Végleges szaba­dulása a mundértól 1857-ben végre elkövetkezett. A katonai szolgálatban és a várfogságokban önművelés­sel szerzett kultúrája az ér­telmiségi életformára terel­ték, igényei eltávolították ré­gi mesterségétől, a mészáros­ságtól, nem vette már többé kezébe a bárdot, megpróbált valami szellemi foglalkozás után nézni. Elsőnek egy pesti ügyvéd irodájában körmölte a peres iratokat, szabad ide­jében pedig eljárogatott báty­ja volt baráti körébe. Azok költőként kezelték, a másik Petőfiként, bár művészete Sándorétól mérföldekre elma­radt, költeményei a nagy Pe­tőfi, és a népköltészet hatása alatt maradtak. Ez az esztendő sorsdöntő volt tudományos központja, egyko­ri fővárosa, a világtörténelem számos fontos eseményének színhelye. A folyókat és a csa­tornákat 370 híd íveli át. Ami Budapesten a Duna, Párizsban a Szajna, Londonban a Tem- ze, az Leningrádban a Néva. A hidak többsége viszonylag alacsony. Ezért nappal csak kis hajók haladhatnak el alat­tuk. A nagyobb szállítóhajók éjszakánként közlekednek, amikor is néhány órára a hi­dakat felnyitják. A középen „kettévágott” hídszelvények két vegét gépek segítségével emelik fel úgy, hogy azok 45 fokos szögben égnek mered­nek. Honnan van a legszebb ki­látás a Névára? Talán a Ki­rov hídról. A folyam legszé­lesebb ága hömpölyög itt, amely a Vaszilij-sziget csúcsá­nál kettéválik, a Péter-Pál- eröd templomtornyának ara­nyozásán csillog a napfény, balra pedig az egykori udva­ri arisztokrácia pompás palo­táinak sora húzódik. Igazat adtunk a költőnek, Puskinnak, aki így írt a városról: Szeret­lek, Péter alkotása, / Szigorú­szép látképedet! / Ö, Néva felséges folyása! / Partodon gránitkövezet.” Leningrádról nem is lehet másképpen írni, csak az elragadtatás hangján. Hozzá kapcsolódik Nagy Péter, Gogol, Lermontov, Doszto­jevszkij, Gorkij, Glinka, Mu­szorgszkij, Repin, Csajkovsz­kij és Lenin neve. Természe­tesen ezek csak önkényesen kiragadott személyiségek a sok jelentős alak közül, akik munkásságukkal gazdagították a várost. Megismerkedtünk a Nyári-kerttel, a Miarsmezővel, az Auróra cirkálóval, az Izsák székesegyházzal, a Piszkarjo- vói temetővel, a Nyevszkij su­gárúttal, az Orosz Múzeum­mal, a Téli Palotával és a Szmolnij Intézettel. A Kis Drámai Színházban az orosz balett két remekművét lát­hattuk, a Mester és Margari­ta, valamint a Figaro házas­sága című darabokat. Mind a koreográfia, mind a látvány elbűvölt bennünket. Erről val­lott a Mészáros iskola és a négy középfokú oktatási in­tézmény minden diákja. CSAK ÍZELÍTŐT kaphat­tunk a hat nap alatt a két vá­rosból és a szovjet embereik életéből. Az élmény, a hangu­lat, a varázs megmarad. Mucsányi Józsefné Petőfi Istvánra, egyik fogoly­társa beajánlotta a dánszent- miklósi pusztára gróf Belez- nay János ispánja két fiához nevelőnek. A puszta világa, jó lakás a klasszicista udvar­házban, a két lurkó, Miska és Gyula tanítása az elemi is­meretekre új és vonzó világot jelentett addigi viszontagsá­gos élete után. Megbékélt sor­sával. Nyugalma azonban nem sokáig tartott, szeptember 25- én megjelent az ispán barna szép lánya, szívébe szerelem költözött és udvarolni kezdett Antóniának. A leány szívesen fogadta a művelt, jó kötésű, kiváló lovas közeledését, nem úgy az apa, aki a föltörekvő emberek mindenkori gyakor­latával, gondos neveléssel ké­szítette föl leányát leendő dús­gazdag férje reprezentatív fe­leségének. Gaylhoffer János Koncert (Marionett) A színpadról a szőke angol tanár úr sokkolja a tömeget. Közvetlen környezetem érdek­lődésének középpontjában még­sem ő áll, hanem az előttünk vad táncot járó ifjú, aki az imént még egykedvűen álldo­gált az élénken izgő-mozgó tömegben. Megbocsátó pillan­tások az alkalmi közönségből, igen, a zene valóban vérpezs­dítő, és ha még hozzávesszük a több órás ácsorgást-préselö- dést a csípős hidegben, érthe­tő a vihánc De a látvány lenyűgözőből a félelmetes felé hajlik, a moz­dulatok szétesnek, mintha is­meretlen erők cibálnák egy­re rendszertelenebből a fiú ke- zét-lábát. Teljes elszakadás a ritmustól, zenétől, valóságtól. Aztán amilyen váratlanul kezd­te. oly hirtelen megáll. Réve- tegen végigbámul a körben állókon — a szempárokban most undorral vegyült fenye­getés. sértődötten vállat von, íeszegi fejét és elkacsázik. Ekkor döbbenek csak rá, m» is volt az a furcsaj átható il­latú cigaretta, amit néhány perce mohón elszívott. Egy ré­gebbi koncert címkéje motosz­kál bennem, ott bizonyára nem láthattam volna hasonlót. Igen, itt más a cél, úgy érez­heti, itt, most szabad. Csak azt nem értem hogyan avathatja joggá az önsorsron- tást... (Ellenpont) A „darálóból’* a rövid pihe­nést ígérő lelátók felé; nyáj- melegből a padhidegre. Alku, középút nincs. Tömve a küz­dőtér, megindul az elefánt — a porcelánboltban érzés, min­denfelé ülő, álló, fekvő teste­ket kerülgetve. Utunk, mint vargabetű. Most valahogy úgy kellene végigegyensúlyozni a futópá­lya szegélykövén (szegélykő- téltánc! — bocsnt), hogy ne lépjek a balról fetrengő úri­ember fejére, de lehetőleg a jobboldalon a tolószékben ülő fiút se borítsam fel. Ám hiába minden igyekezet, győz a tö­megsodrás (forogj, Newton, sírodban! — kgylm) megbot­lok a kocsi kerekében, majd a teljes egyensúlyvesztést el­kerülendő. egy rozmár kecses­ségével megkapaszkodom a szék támlájában. Már éppen sűrű bocsánatkérésbe szándé­kozom bonyolódni, amikor a tolószékben ülő fiú felemeli fe­jét, komoly, szomorú szemmel rám néz és halkan ennyit mond: — Azért jó volna, ha né­hány embernek szárnyai nő­nének . . . Sodor tovább a tömeg. sztipi A dánosi udvarház, ahol Petőfi István nevelősködött. (Apáti-Tóth Sándor fölvétele) A toborzóbeszéd évfordulóján A baráti kör közgyűlése Az érzékeny Antónia A másik Petőfi kurta házassága Szájtátva Teliit? Évtizedek óta nem volt ilyen. Ezt állítják a keres­kedők. Csökken az élvezeti cikkek kereslete. Még az italé is...? S ez már a vi­lág vége. Kevesebb kávé, tea, cigaretta, bor, sör tö­mény ... Na persze, vi­szonylag kevesebb. Azaz még ez a kevesebb is sok. Ha nemzetközi összehason­lításban nézi az ember. Ezzel szemben, árral szemben (és áremeléssel szemben) itthon töretlennek bizonyult az emelkedés. Az 1970. évi 5,6 százalékról 1977-re 6,9 százalékra emel­kedett az élvezeti cikkek­nek az aránya. A csúcsot 1983-ban és 1984-ben tar­totta, amikor minden száz forint fogyasztási célú ki­adásból nyolc forint tíz fi­iérért vásárolt az átlagcsa­lád a megyében élvezeti cikket. Ugyanez az arány a Német Szövetségi Köztár­saságban 5,9, Franciaor­szágban 4,2. Ausztriában 4,7 százalék. Ami azt mutatja, mintha nekünk jobban tel­ne ilyen célokra, mint má­soknak. Valóban ez lenne a helyzet? Avagy csupán ar­ról van szó, hogy mások előbb kaptak és mi később kapunk észbe? Szájtátva jön rá az em­ber, de még mennyire ké­sei a kapcsolásunk. Mert ugyan igaz, tavaly 7,7 szá­zalékra mérséklődött az él­vezeti cikkeknek a része­sedése kiadásainkból, de bizonyos családtípusok ese­tében megközelíti a tíz szá­zalékot ... S a hiedelemmel ellentétben nem azoknak telik ilyen arányra, akiknél kedvező a családi jövede­lem egy főre jutó összege. Keserves dolog lemondani bármiről is, amit megszo­kott a család. De akkor, amikor le kell mondani a fogyasztás némely eleméről, nagy kérdés, szabad-e a le­mondásban sok minden mást előrevenni. S még nagyobb kérdés, ha csalá­dok regimentje dönt rosz- szul, akkor annak árát hánvszorosan fizeti meg a társadalom?! Mottó eltiltotta a nevelőtől, aki a dá­nosi esztendő alatt számos verset írt hozzá. Jövedelmező állásra Szend- rey Ignác, a mindenre fogé­kony és mindenütt helytálló rokonát ispánnak ajánlotta Csákóra, aki belevetette ma­gát a munkába, kiválóan gaz­dálkodott, országos hírnevet szerzett az uradalomnak, az idős gazda intézőnek emelte és barátjává fogadta. István átvette a vidéki urak szoká­sait, vadászott, lovagolt (egy versenyen második díjat nyert), szomszédolt a közeli kastélyokban, s a 3400 holdas gazdaságban szerzett aranyo­kon megvásárolt magának négyszáz hold földet. Egysze­riben középbirtokossá lett és most már vagyona és tekinté­lye biztonságában megkérte Antónia kezét. Az apa nem adta a leányt, pedig afölött is kezdtek elmúlni az évek, már vénlányszámban járt és még mindig pártában volt. öt esz­tendő telt el ki nem apadó szerelemmel, míg végre az öreg Gaylhoffer, érezvén ha­lálát, beleegyezett a házasság­ba. A harmincegy éves meny­asszony és a nála hét évvel idősebb vőlegény szerelme be­teljesült az esküvővel, István boidogan vitte Csákóra Antó­niát. Nyolcheti házasélet után Petőfi Istvánná összecsoma­golt és hazautazott Nyáregy­házára. A férfiassága teljében levő férj, a hosszú évek alatt szoros kapcsolatba került gazd- aszonyával, aki a frissen jött feleség közelében is kikö­vetelte a testi kapcsolatokat. Törvényesen nem váltak el, de élve többé nem találkoz­tak, csak István ravatalánál, 1880-ban. Végrendeletében a négyszáz holdas birtokot Gayl­hoffer Antóniára hagyta. Hídvégi Lajos ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents