Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-26 / 230. szám
MFAiYEl 1988. SZEPTEMBER 26., HÉTFŐ Budapesti Művészeti Hetek Tegnap megkezdődött a Budapesti Művészeti Hetek programja. A Budapesti Zenei Hetek nyitó hangversenyén este a Budapest Kongresszusi Központban a Magyar Állami Hangversenyzenekar Bartók: 2. zongoraversenyét és Liszt: Faust szimfóniáját adta elő,, Lukács Ervin vezényletével. Zongorán közreműködött: Sebők György. Számos érdekes tárlatot is megtekinthetnek az érdeklődők a művészeti hetek rendezvényeinek keretében. A Magyar Nemzeti Galériában Salvadoré Dali kiállítását, Ezeregy álom címmel, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban az ismeretlen levéltárakat bemutató, Ezer év történetének kétmilliárd lapja című gyűjteményt. Az Ipar- művészeti Múzeumban a Séta a Koronaherceg utcában című tárlat a kereskedelmi csomagolás történetével ismerteti meg a látogatót a biedermeiertől egészen a szecesz- szióig, míg a Budapesti Galéria kiállítóházban Pécsi László textilművész munkái láthatók. ...anélkül, hogy a művészet esze ágában is volna Népi kultúra—illúziók nélkül „Tehát hogyan keressük a népművészetet, hol és mikor keressük ... Szemügyre vesszük a falu fekvését, a kazlat, a boglyát, a kalangyákat, a határban, a külső kertelést: szóba állunk Itt-ott egy-egy tipikus alakkal, megismerkedünk természetével, esze járásával, ki- kerdezgetjük a dolga felől, eztán sorra járunk a faluban templomot, házat, temetőt, megnézünk minden apróságot, ami mind arra való, hogy szeretetét, szépségét, s ösztönszerű díszítő és alkotókedvét töltse rajtuk a magyar ember, anélkül, hogy a művészet esze ágában is volna.” Ez a találó és képszerű megfogalmazás Malonyai Dezsőtől származik, ö az, aki előtérbe állította a népművészetet, úgy, ahogy abból a művészet is táplálkozik. A MTA néprajzi kutatócsoportja és a magyarságkutató intézet három éve folyó és tovább folytatódó kutatásainak részeredményeit ismertető háromnapos konferencia kezdődik ma az Országos Széchényi Könyvtárban. Negyvenegy előadó: etnográfusok, folkloristák, művészet-, irodalom-, színház-, zene- és tánctörténészek számolnak be eddig összegyűjtött tapasztalataikról. A konferencia A népi kultúra elemei a magyar nemzeti műveltségben címet viseli. Hangsúlyozni szeretném, hogy részeredményekről van szó. A társadalomtudományi A nemzetiségi tudat ébren tartásáért A nyelv őrzi a hagyományt Püspökhatvanban még megmenthető lenne egy kis parasztház. Igaz, már nem szabad kéményes, átépítették, de tájháznak megfelelne. A napokban vitatták meg a településrendezési tervet, s valaki megjegyezte: talán maradt annyi tárgyi emlék, amennyi elegendő lenne hoz— Néhány hónappal ezelőtt fölvetettem a megyei tanácsban, hogy próbáljanak valamiféle pénzt teremteni támogatásunkra — emlékszik visz- sza Movik Lászlóné, az Ácsai Nagyközségi Tanács elnöke. — Mert szükséges bizonyos alap a nemzetiségi kultúránk fönntartásához ! Mennyi emlék marad ? Az elnök asszony nem véletlenül fogalmaz ilyen keményen. A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének alelnökeként s a Pest megyei nemzetiségi albizottság tagjaként szinte naponta szembe találja magát ezekkel a gondokkal. Kezdve azzal, hogy a hangulatos homloktornácos szlovák posztyenázs lakóépületek helyén egyen családi házak állnak még a mellékutcákban is, folytatva azzal, hogy megszűntek a különböző hagyományőrző együttesek. Bár Tapody Józsefné a püspökhatvani általános iskolai néptánccsoportot magas színvonalúra fejlesztette föl. — Mi még szerencsés helyzetben vagyunk — folytatja Movik Lászlóné —, mert közel fekszenek hozzánk a társközségek. Az említetteken kívül még Csővár és Galgagyörk tartozik tanácsunkhoz. Az ötezer-egyszáz lakos több mint fele szlovák nemzetiségűnek vallja magát. Ennek ellenére nagyon nehéz a hagyományok ébren tartása. Legelőször a nemzetiségi tudatot kellene erősíteni bennük. Az okokat az elnök asz- szony sem tudja. — Közrejátszott ebben talán történelmi tényezőként a kitelepítési politika, s rossz hagyományként a megkülö- böztetés is — jegyzi meg. — Éppen ezért értékeljük, hogy a magyar lakossággal egyenlő jogok illetnek meg bennünket is. Elvárjuk azonban — a nehéz gazdasági helyzet ellenére — a nemzetiségi tudat és kultúra fenntartásához az anyagi támogatást. Biztos vagyok abban, hogy a jövő heti falugyűlésen — ahol a decemberi kongresszusunkra a küldötteket megválasztjuk — többen is fel fogják vetni ezt az igényt. Egyetértük a többi szövetség kezdeményezésével: az anyanyelvi oktatás ne legyen fakultatív! Választhassanak a diákok, hogy kötelező jelleggel oroszt tanulnak-e vagy nemzetiségi nyelvüket... Az anyanyelv oktatásának gondjait Szemán Bertalan, az acsai általános iskola tanára, a Pest Megyei Tanács nemzetiségi szaktanácsadója ismeri a legjobban. — A legnagyobb baj az volt, hogy az elmúlt évtizedekben egyre kevesebben jelentkeztek a diákok közül anyanyelvi oktatásra. Pedig ha három-négy asszony összetalálkozik, biztos, hogy szlovákul beszélnek. A jó példa, a magyarázat elősegítette, hogy az idén az első osztályosok közüli mindössze kettőt nem írattak be szlovákra. Ez a fordulat Berényi Jánosné vezető óvónőnek köszönhető, aki meg tudta győzni a szülőket az anyanyelv fontosságáról. — Mennyire egységes a szlovák nyelv? — Más a pilisi nyelvjárás, más a mátrai. Ezek nemcsak egymástól ütnek el, hanem az irodalmi nyelvtől is. Ezért legfeljebb az iskolás gyerkeket lehet rávenni az olvasára. — Megfelelöek-e a tankönyvek? — Mindenféleképpen korszerűsítésre szorul több tankönyv. Különösen a hetedikeseké, amelynek olyan nehéz a szövege, hogy az olykor a tanárnak is gondot okoz. Az Országos Pedagógiai Intézet most készíti az új munkafüzeteket, természetesen a megyei nemzetiségi szaktanácsadók közreműködésével. Célunk az, hogy a nyelvkönyvek beszéd- központúbbak legyenek. — Van-e elegendő pedagógus? — Körzetünkben tavaly csak nyolc, az idén már tíz képesítés nélküli pedagógus tanít. Szerencsére anyanyelvi pedagógusainknak lesz utánpótlása. Klobacs Mihály III. éves a pozsonyi főiskolán, Szo- kol Emese pedig most kezdte meg tanulmányait ugyanott. Óvónőink mind helybeliek. — Mit tart a legfontosabbnak a szlovák nemzetiségi kultúra továbbörökítésében? — A nyelvtanulást! Azok a gyerekek, akik otthon hallják, maguk is beszélik a nyelvet. Akik pedig beszélik a nyelvet, befogadják a kultúrát is .., Amit az élet igazol — A négy községben összesen 710 olvasót tartunk nyilván, közülük százhúszan kölcsönöznek szlovák nyelvű könyveket — tájékoztat Nádasát Ottóné könyvkölcsönző. — Mind a négy településen működik fiókkönyvtárunk ti- zenötezer-ötszáz kötettel. Ebből a szlovák nyelvű 2600. Nagyon jó a mostani gyakorlat: gyönyörű képes mesekönyveket, színes gyermek- és ifjúsági irodalmat kapunk. Örömünkre, hiszen elsősorban őket kell megnyerni.,. y. a. program keretében folyó magyarságkutatás alprogramjá- ban több mint ötvenen vesznek részt. Ennek témája a népi kultúra képének alakulása a XIX. és XX. században, s szerepe a magyar nemzettudatban. Nem véletlen, hogy a kutatás két évszázadot ölel fel, hiszen akkor fordult a figyelem a nemzetépítés felé. Napjainkban a helyes nemzeti önismeret építéséhez, erősítéséhez azonban mindenképpen szükség van az akkori és későbbi magyarságképek elemzésére, felülvizsgálatára. Hiszen például II. József uralkodása idején — az erőszakos nemzetietlenítés elleni harcban — torzult a magyarság- kép. Még ma is nagyon sok téves, tudománytalan nézet él arról: mi a magyar? Mindezek következtében a népi kultúra veszített jellegéből, viszont ma is vannak új képződmények: például stilizált magyar ruha — eredeti népviselet helyett. Így bizonyára érthetőbb, hogy miért van szükség a részeredmények ismertetésére. Egyrészt sokan dolgoznak vidéki műhelyekben, másrészt pedig — bár a konferencia nem kíván összképet felrajzolni — mindenképpen hasznos lehet a reflektív szemlélet. Hiszen néprajzosok és nem néprajzosok beszélnek a folyamatok alakulásáról területükön. Ilyen átfogó módon és kritikusan a néprajz- tudomány eddig még nem foglalkozott a témával. Ez annál is inkább fontos, mert a népi kultúráról keletkezett illúzióknak nem a néprajztudomány szolgált táptalajul. A magyarságkép átértékeléséhez úgyszintén szükség van a részeredmények megvitatására, hiszen halmozásuk újabb eredményekhez vezethet. Ám ha a nemzeti kultúra fogalmát folyamatként fogjuk föl, izgalmas lenne azt is megvizsgálni, hogyan lettek hordozói az újfajta nemzeti öntudatnak, mondjuk a sportok? Vagy például: hogyan váltak a nemzeti kultúra mindennapi hordozójává a bélyegek? Igaz, ezekről most nem esik szó, de meglehet, hogy akadnak majd kutatók, akik — tudóstársaikhoz hasonlóan — elmélyülnek majd efféle résztémákban is. Egy dolgot azonban hiányolok. Ez pedig a nyilvánosság. Igaz, hogy a konferencia nyitott, bárki meghallgathatja az előadásokat. Nem is erre gondolok. Nagy felelősség hárul a sajtóra, mert úgy érzem, hogy a konferenciának sokkal nagyobb publicitást kellett volna adni — előzetesen is. Nemcsak azért, mert ezt a népi kultúra méltatlanul alacsonyra értékelt színvonala indokolja, hanem mert a köztudatban élnek és hatnak a rossz beidegződések. Vennes Aranka A Galga menti motívumok mai változata Ahogyan Bethlen István látta Emlékirat, pályakép Megint közelebb kerültünk az igazsághoz. Megjelent Bethlen István emlékirata. A kötetet a Zrínyi Katonai Kiadó jelentette meg. Az emlékiratot sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Romcsics Ignác. A bevezetőt Bolza Ilona és Romcsics Ignác írta. Az emlékiratot Bolza Ilona őrizte meg és tette közzé angolul a müncheni Magyar Intézet Studia Hungarica című sorozatában. A magyar kiadás az eredeti magyar nyelvű Bethlen-kéz- irat alapján készült ugyancsak az ő engedélyével. Ismert, hogy gróf Bethlen István a XX. századi magyar politika egyik legkoncepció- zusabb, egyben a legvitatottabb alakja. Az első világháború utáni Magyarországnak tíz évig miniszterelnöke, majd mindvégig Horthy tanácsadója. Személye körül már életében magasra csaptak a szenvedélyek. Hívei és barátai kimagasló államférfinak tartották, Széchenyihez hasonlították, míg mások, főleg ellenfelei, a ravasz és kisstílű erdélyi grófot látták benne, aki csak taktikázáshoz és korrumpáláshoz ért. Reálisabb megvilágításban Kétségtelen, hogy sem a kor, sem az utókor nem lehet vele szemben közömbös. Különösen az utóbbi két évtizedben személye és politikája egyaránt reálisabb megvilágításba került, ám ugyanakkor — főleg egyes visszaemlékezések révén — megalapozatlan legendák és illúziók is kialakultak körülötte. Ez a kötet a valódi Bethlen István bemutatásához, a reális Bethlen-portré megrajzolásához járul hozzá, mégpedig eddig ismeretlen Bethlen-em- lékiratok bemutatásával, valamint az emlékiratot őrző írásával és Romcsics Ignác történész által megrajzolt pályaképpel. A pályaképben Romcsics megrajzolta Bethlen István portréját, azt, hogy honnan indult el, milyen környezetben nőtt fel, kik voltak az elődök. Apai és anyai ágon egyaránt régi erdélyi nemesi családból származott. Noha Bethlen Gábor fejedelemmel nem állt rokonságban, de az ősök között nem egy Erdély kancellárja volt. A család ennek ellenére az úgynevezett magyarországi arisztokratákhoz képest meglehetősen „szegénynek” számított. Erdélyi viszonylatban persze már nem. Kitűnő iskolákat végzett, tanulmányait befejezve viszTv-FI GYE LŐ LilVag. Még a bölcsészhallgatók számára sem kötelező olvasmány Bródy Sándornak A nap lovagja című regénye — lévén ennél az 1902-ben írott történetnél számos több, súlyosabb mondandójú és elevenebb társadalomkritikával teli műve —, így hát senki ne szégyellj e magát, hogy a szóban forgó írást nem ismerte. Még azért sem kell az előfizetőknek pironkodniuk, hogyha azt hitték: nem is egy regény, hanem egy színdarab televíziós változatát látják most, szerdán este, hiszen a műsorújság előzeteséből egyáltalán nem derült ki, hogy voltaképpen milyen műfajban készült el egykor a szépirodalmi nyersanyag. Így aztán az a kellemes állapot uralkodhatott el kiben-kiben, hogy csak nézte azokat a remek kosztümöket, csak csodálta azokat a pompás ausztriai tájakat, és nem kellett azon tipródnia, hogy mi lett volna, ha. Tehát, hogy mi lett volna, ha egy kicsit feszesebben szabja meg a jeleneteket a dramaturgia, ha egy kicsit élesebb jellemraj- zokat ír elő és játszat el a rendező — tehát ha valamicskével több bírálat, netán szatíra szorul bele ebbe a ferenc- jóskás mesébe. Merthogy amit láttunk, az bizony egy echte monarchiás állapotrajz volt. Akkoriban volt divat azoknak a bizonyos Fenségeknek — akadt belőlük néhány tucat — szépséges és szeszélyes szeretőket tartani, s ugyancsak akkoriban reménykedhettek az ifjú és karrieréhes hírlapírók abban, hogy a legmagasabb körökben forogva akár képviselővé is avanzsálhatnak. Közben pedig törhetik-zúzhatják a törésre és zúzásra éhes női szíveket. A végén pedig ... Nos, a végén pedig vagy ideiglenesen a mennyekbe mennek, vagy pedig úgy végez velük a párbajpisztoly golyója, mint ezzel a sajnálatra nem nagyon méltó Asztalos Auréllal. Bródy Sándornak ezt a tényleg kevésbé ismert — inkább csak jól hangzó címe miatt a fülekben csengő — művét Málnay Levente fedezte fel a televízió számára, és nyilván azért sikerült kiverekednie a forgatást, mert tudta, hogy a nézők az ilyen öltözék, és jellembeli tarkaságot, az efféle fensőbb stílusú édelgést szívesen nézik, hallgatják. Az a természeti környezet pedig, amely mindehhez kötelezően társul, az is szép a szemnek, különösen most, hogy úgy szaladgálhatunk át Ausztriába azokhoz a csodaszép Salzburg környéki tavakhoz, ahogyan a bukszánk engedi: össze tudjuk hasonlítani tehát sokan, milyen a hajdan volt császári-királyi pihenőhely a valóságban, és hogyan fest magán a képernyőn. így aztán a rendezés inkább a rendkívül vonzó külsőségek irányába tolódott el. Akkor is, amikor a nagyon elegáns és ugyancsak jó modorú színészeket — igazi nemzetközi stáb volt ez! — összeválogatta, és akkor is, amikor a kamerával a zord sziklákon, a mélyzöld pázsitokon, a tobzódóan gazdag berendezésű lakosztályokon pásztázott. Ennyi ragyogás és pompa közepette pedig tényleg nem juthat elég figyelem magukra az emberekre, legyenek azok bármilyen fenségesek, sikerre vágyók, avagy szolgálatkészek. A summázat tehát: az olimpiai közvetítészuhatagban ez a Bródy-átirat egy kellemesen és ízlésesen, de azért a kelleténél egy kissé könnyedebben odavetett színfolt volt. Vitray. • Harminc éve áll a hazai televíziózás szolgálatában Vitray Tamás, és ebből a jubileumi alkalomból egy gálaestet rögzített róla a Te- levideó. Mégpedig annak a Teleferének az emblémájával, amely műsor talán a legjobban az ünnepelt szívéhez nőtt, s amely tényleg egy életképesnek bizonyult telekommunikációs találmány. Egy tucatnyi régi vendége lépett fel ebben a mustrában a jubilánsnak, és körülbelül ugyanazzal a jó kedéllyel, ahogyan először. így aztán nagyobb meglepetésben nem is lehetett részünk. A slusszpoén azonban mégsem maradt el: Vitray legutoljára tió- tázni kezdett, mégpedig egy neki és csak neki írt dalocskát recitált .el, mondván, de jó, hogy itt vagyok. így legyen igaz ez az előfizetési díjak beszedésének végezetéig ... Akácz László szatért Erdélybe és nyomban bekapcsolódott a helyi, majd az országos politikába. Folyamatosan képviselő, felsőházi tag, az arisztokrácia, az úri Magyarország jellegzetes figurája, miniszterelnökségről való lemondása után (1931) semmilyen kormányzati pozíciót nem vállalt, ám Horthy egyik tanácsadójaként és a fa- sizálódó ország konzervatív és konzervatív-liberális ellenzékének informális vezetőjeként egészen 1944-ig a magyar politika meghatározó egyénisége maradt. Ezért is érdekes személye. Romcsics megrajzol'i Bethlen eszmei-politikai portréját is, majd azt a szellemi közeget, amelyben mozgott. S ahogyan nyomon követjük Bethlen István életútját, úgy bontakozik ki a magyar társadalom, a két világháború közötti Magyarország helyzete, sodródása a háborúba, s végül 1944, a német megszállás, amikor is Bethlennek bujdosnia kellett. Akár vádirat is lehetne Ebben az időszakban írta emlékiratát, amelyet tekinthetünk politikai tanulmánynak vagy vádiratnak is.1 Ugyanis Bethlen István világosan látta, hogy a második világháború sorsa az első naptól kezdve eldőltnek volt tekinthető. Németország ezt a háborút sehogy nem nyerhette meg. Ezt emlékirata elején világosan leszögezte, s meg is indokolta, hogy miért. „Nem nyerhette meg ezt a háborút Hitler azért sem, mert előre volt látható — írja Bethlen István —, hogy a világ három legnagyobb birodalma, Amerika, Anglia és Oroszország,' amelyeknek megmozgatható embertartaléka négy-ötször akkora volt, mint Németországé, gazdasági és pénzügyi erőforrása még sokszorosab- ban felülmúlják az övét, ipari felkészültsége is többszöröse annak, amely Németországnak még Európa nagy részének meghódítása után is rendelkezésre állhatott...” Más tényekkel is bizonyította nézeteinek igazát. Ezért mindvégig az angolszász orientációt kereste, szemben állt Hitlerrel, s a végén szorgalmazta, hogy Horthy közvetlenül tárgyaljon az oroszokkal, azzal, akivel szemben harcol, mert csak így biztosítható Magyar- ország függetlensége, megmaradása a háború utáni elrendezésben. Ostorozta a politikai hibákat, szorgalmazta az ellenállást, de akaratát nem tudta végigvinni, mert Horthy beadta a derekát a fasiszta Németországnak, végül a nyilasoknak, ezáltal Magyarország az „utolsó csatlósként” került ki a háborúból, szinte teljesen lerombolva, kifosztva. S ahogyan Bethlen István fogalmazott: „Így váltunk apránként a német érdekek prédájává.” Sok időnek kell eltelnie, míg „ez az új sebe az országnak, amelyet a hitleriz- mus ellenséges érzelmű és rövidlátó politikájával ez úton a testünkön ütött, behegedjen.” Más, hasonló, érdekes részleteket, megállapításokat is olvashatunk az Emlékiratban. S különösen érdekes Bolza Ilona feljegyzése a bujdosó gróf Bethlen Istvánról, amely megmutatja Bethlen arculatát, teljesebbé teszi a róla kialakított képet A kötetet eredeti fotók teszik még teljesebbé. A függelékben közölt feljegyzések pedig a korszakban tájékozatlan olvasóknak segítenek megérteni a helyzetet, a történelmet, s közelebb hozza azokat a személyeket, akik a Bethlen István működésének idején szerepet játszottak a világ- és a hazai politikában. Gáli Sándor
