Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-24 / 229. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 229. SZÁM 1988. SZEPTEMBER 24.. SZOMBAT Változik-e ettől a lényeg? Elmúlt az öregkor régi varázsa „Bősnek minden ritkasága...” Megújul a tanintézet A főtéri tanintézet. Még két évig tart a rekonstrukció (Néninger Géza felvétele) Hét végi jegyzet Szokások A negyedévenként is­métlődő vásárok még úgy zajlottak le a mi éle­tünkben, a vékony kerese­tű szegényebb szülők gye­rekei számára, hogy in­kább szemlélődtünk, mint vettünk volna valamit. Volt ugyan a zsebünkben néhány fillér, később forint, de azért nem sokat adtak a sátrak tulajdonosai. Jól meg kellett hát gondolni, mire költjük azt a keve­set. Ezért először teljesen körbejártuk a terepet, to­longtunk a sokadalomban, csodáltuk a cifra díszítésű játékostorokat, sóvárogtunk a parafadugóval tölthető, nagyot durranó pisztolyok után, ittunk volna élénk­piros, akkor még ritka cse­megének számító málna­szörpöt, de mentünk to­vább, kinézni azt az egy valamit, amihez mi is hoz­zájuthatunk, ami a sok tet­szetős közül a legjobban tetszik. A forgókomédiások büszke falovacskáira mi nem pénzért ültünk fel, hanem először eleven haj­tóerőként álltunk odafent a magasban a gerendák mel­lé, hogy sokadmagunkkal együtt vagy hat menet ide­jére a szédülésig toljuk körbe a másokkal forgó al­kotmányt. Ennek lehetett a díja egyetlen kör idejére a mi utazásunk. Fura, hogy felködlenek most ezek a képek a régi messzeségből, amikor a hí­res váci búcsú sátorsorai között kalauzolom a gyere­ket, megértve, hogy neki ez még érdekes, fontos, te­hát kijövök vele. Időnként gondolatban elkalandozom, még azon is el-elmeditá- lok, hogy milyen fura a világ meg az emberi ter­mészet. Mert lám, a nagy vallási ünnep velejárója mindenütt az, hogy a ko­moly és elmélyült lelki él­ményt a vidámság, a lát­ványosság oldja fel. Kínálják a zsákbamacs­kát, megadóan baktatnak kis utasaikkal a pónilovak, terjeng a finom sültek illa­ta, alkudoznak vevőik a teknővájókkal, meg nem állnak a magasban lengő hinták, mindenféle vendég­csalogató, modern gépeze­tek. Évről évre ismétlődik ez itt a vásártéren, s mint­ha nem is mutatna más jegyet a búcsú most sem. Am nagy megdöbbené­semre mi már harmadszor járjuk végig a sátorsort, a gyerek pedig még nem vá­sárolt, pedig egyre bizta­tom. Ha ez tetszik, ezt vedd meg, ha az a másik, akkor azt. Am ő figyel­meztet. Értsem meg. Elő­ször mindent jól végigné­zünk, aztán kiválasztjuk azt az egyet, az egyetlent. Nicsak! Kitől, honnan ta­nulta? Mi késztette rá? A választék nem valami dicséretes. Sőt azt is mond­hatom, hogy évről évre gyarapodik a bóvlik töme­ge. A díszes, rikító színű, szív alakú vonalakkal dí­szített kispárna, az egér­nek formázott szőrcsomó, a giccsesebbnél giccsesebb rosszul kidolgozott állatfi­gurák, miknek csak az áruk borsos, de még meny­nyire. És mintha eltűnt volna ezeknek a vásárok­nak a régi ragyogása, hu­mora, az alkudozási kedv, a vérbeli kereskedők ma­gukat reklámozó kiáltozá­sa, a vendéget invitáló és fogadó mosoly a ponyvák alatt. Hallhattunk szóvál­tást is. Egy helyen amiatt, hogy a játékokat vizsgál- gató családot elküldi az árus. Neki elég volt -nára a portékák megdézsmálásá- ból. Emezek letegezik, megígérik, hogy ráborítják a sátrat, kívánják, hogy a rák álljon a gyomrába. Fel kellene keresnünk azt a bizonyos kis helyi­séget, de ilyet sehol sem látunk, tábla sem jelzi. Pe­dig ahol ennyi ember van, ott az ilyesmiről nem sza­bad megfeledkezni. Van? Volt? Hol volt, hol nem volt? Megvolt, s egy év múlva ismét lesz váci bú­csú, mert ez is néphagyo­mány. Kovács T. István Régen ... Régen, az régen volt. Hányán ábrándoztak pél­dául „régen” a nyugdíjas- évekről! Az ember végre meg­pihenhet, lustán élvezheti a késői felkeléseket, a nagy sé­tákat. De nem színezem to­vább ... Ma viszont — nem kell különösebben bizonygat­ni — elmúlt az öregkor eme varázsa. Hirtelen senki nem vágyik nyugdíjba menni. Bár idő, alkalom továbbra is van a sétákra, a kedv az, ami hi­ányzik. Nem lehet kikapcso­lódni úgy, hogy a fejben minduntalan kérdések — még­pedig néha olyan alapvető kérdések, mint a „hogyan él­jek meg" — kavarognak. Bi­zonyára számtalan statisztiká­val szolgálhatnék a helyzet­ről, hiszen egy dolognak annyi megközelítése képzelhető el Kimutathatnám, hogy keve­sebbet utaznak vagy vásárol­nak a nyugdíjasok, hogy egy­re többen szeretnének „to­vább” dolgozni. És ha len­nének erre adataim, kimutat­hatnék olyan közvetett hatá­sokat is, hogy mondjuk keve­sebben látogatják nyugdíjas korú szüleiket. Mert hajtani kell, dolgozni, pénzt keresni. Másra nincs idő ... Hogy most mégsem arról, szól, hanem a jóról írok, an­nak az az oka, hogy a múlt­kor Rácz Sándornéval, a vá­rosi szakszervezet szociálpoli­tikai bizottságának vezetőjé­vel beszélgettem. Nem állí­tom, hogy a bizottság tíz tag­ja valamiféle egyedi missziót végez a városban, hisz akkor érdemtelenül hagynám ki a sorból a Vöröskeresztet, a csa­ládsegítő központot, és még számos létező szervezetet. Mégis, hadd álljon itt néhány adat a bizottság munkájáról. Az aktivisták rendszeresen járják a szociális otthonokat, az idősek klubját. Idén 320 nyugdíjast látogattak meg a lakásán. Harminc főnek intéz­ték el a nyugdíjkiegészítő-ké- relmét, 20 idős embert java­soltak szociális segélyre. Két­száznyolcvan alkalommal se­gítettek a tüzelőbeszerzésnél, és 16 lakásban végezték már el az őszi nagytakarítást. Évente 8 ezer óra társadalmi munkát végeznek el így. Ta­lán külön említést érdemel annak a 84 éves vak asszony­Talán a holló tévedt el a bo­rítékkal? — találgatja a szer­kesztő, aki munkatársaival összegyűjtötte, és egy áttekint­hető, gazdag kiadványban fog­lalta össze az idei tanévre ajánlott gyermekprogramokat, ök a Madách Imre Művelődé­si Központ részéről igaz, nem valódi levélben, csak szóban, tanévkezdéskor mór ajánlot­ták a 43 oldalas füzetet, de mind ez idáig senki nem je­lentkezett érte. A váci isko­lák szerencsés helyzetben van­nak, nekik kérés nélkül ház­hoz vittek néhány példányt. A vidékiek számára pedig ma is nyitva áll a lehetőség, ha igénylik, kapnak. Az a bizonyos levél pedig nem más, mint egy kísérő aján­lás a pedagógusoknak, mely így szól: „Többéves tapasztalatunk és tervezett programjaink, fog­lalkozásaink nemegyszer zá­tonyra futnak, mert hírük el­vész az információk özöné­ben. Ezért ebben a kis kiadvá­nyunkban megpróbáljuk idő­ben jelezni az elkövetkező tanévre vonatkozó terveinket. Mivel gyermekfoglalkozáso­nak az esete, akit a bizottság patronál. Mosnak, főznek a nénire, elintézik helyette a nagyobb bevásárlásokat. Most éppen a családsegítő és a Vö­röskereszt segítségével egy hő­tárolós kályhát szereztek ne­ki. Csak ez a munka 2 ezer órát tesz ki abból a 8 ezer­ből. A számok azonban csupán számok maradnak. Az óra csak 60 percet jelent, esetleg 60-szor 60 másodpercet. Pedig biztos vagyok benne, hogy egy-egy kirándulást, hajóutat, a szociális otthonokban meg­tartott fenyőünnepet, nőna­pot vagy idősek napját a résztvevők nem a csuklójuk­ra nézve mérik. Jobb ilyen­kor a szívre figyelni... Az emberben azonban aka­ratlanul felüti a fejét a két­kedés: vajon megváltozik-e ettől a lényeg? Az ünnepsé­gek, ajándékok, látogatások fordíthatnak-e az életen? Nem Ezer forinttal már lehet mit kezdeni. Olyan időkben, ami­kor ennek hatszorosa az át- lafizetés, naponta ennyit meg­keresni az valóságos csoda. Ezért lepődtem meg azon, hogy állítólag a DCM-ben egy zöld hasút is felvehet bárki egynapi munkáért. Hogy mi­lyen munkáért, és pontosan mekkora összeget, arról Pin­tér Sándor igazgatóval beszél­tem. — Nem tudom, hogyan ter­jedt el a hír — mondja —, mindenesetre nem igaz. Ép­pen tegnap érdeklődött vala­ki telefonon ez ügyben, ám ő még 800 forintot említett. Rá­adásul szerinte mindezt kö­zépiskolásoknak fizetnénk. Higgye el, én örülnék a leg­jobban, ha ilyen jól állna a vállalatunk. — Szoktak egyébként kö­zépiskolásokat alkalmazni? — Nagyon ritkán, és úgy fo­galmaznék, hogy nem szíve­sen. Veszélyes nálunk dolgoz­ni, nemcsak a por, de a gé­pek miatt is. A gyerekek ta­pasztalatlanok, nem értenek kát nemcsak intézményünk szervez, kiadványunk az úttö­rőmozgalom. az úttörőház, a gyermekkönyvtár stb. elkép­zeléseit is tartalmazza. Kér­jük, szánjanak rá egy napot, esetleg egy délutánt, de ha gyorsan olvassák, egy óra is elég a választáshoz. Ezek után kérjük, hogy segítsék az önök­re bízott gyermekeket a szá­mukra legjobb programok ki­választására. Gyakran tapasz­taljuk, hogy egyébként nem eminens tanulók a megválto­zott környezetben, közösségek­ben kimagasló teljesítményre képesek. Pályázataink, szakkö­reink, tanfolyamaink célja ki­mondottan a tehetségkutatás, tehetséggondozás. Ezért kér­jük segítségüket. Kérjük, hogy megfelelő időben juttassák el a gyerekekhez azokat az in­formációkat, melyeket az ak­tuális rendezvények előtt kül­dünk. Segítő munkájukra szá­mítva minden jót kívánunk az új tanévben is!” Eddig a levél, s mint min­den ilyenre, erre is választ várnak a feladók. Választ, vagyis érdeklődést, s később természetesen véleményt is, szóban vagy írásban. D. Z. csupán fájdalomcsillapítók, he­lyi érzéstelenítők-e ezek az események, hogy hatásuk múltával tovább lüktessen fá­jón a seb? „Nagyon ritkán hallunk pa­naszszót”, mondja Rácz Sán- dorné. „Mégis sokszor látjuk, milyen nagy szükség van a segítségre.” És a szociális bi­zottság, ahol tud, segít, így korrigálván a sorsot. Két hó­nap alatt látogatják végig a rászorulókat, gyűjtik össze a gondokat. Sürgős esetekben azonnal intézkednek. Hiáoa tartozik mindössze 60 nyug­díjas — a volt szakszervezeti tagok — a szárnyaik alá, ez a 10 ember gyakorlatilag az egész területet bejárja. Min­denhol várják őket, számíta­nak rájuk, örülnek nekik. Mert mindig vannak, akik se­gítségre szorulnak. És remél­jük mindig akadnak olyanok is, akik segítenek. Falusy Zsigmond Szeptember utolsó vasár­napján világszerte megemlé­kezéseket, ünnepségeket tarta­nak a hallássérültek szövetsé­gei. Korunkban ez a testi fo­gyatékosság egyre nagyobb méreteket ölt. Statisztikák szerint a civilizált társadal­makban a lakosság öt százalé­kát érinti. Vácott, a Március 15. tér 6. számú műemlék épületnek ol­dalán tábla figyelmeztet arra, hogy 1802-ben itt talált ott­honra az első magyar siket- néma-intézet. Az udvarra lépő szemébe öt- lik az alapító, Cházár András mellszobra. Tanulmányok, le­xikonok őrzik életének ada­tait. A felvilágosodás korának, a XVIII. századnak volt a szü­lötte. Gömör megyében látta meg a napvilágot 1745-ben, s ügyvédként került Vácra. Fe­leségének tragikus halála után határozta el, hogy élete hát­ralevő részét a mások nyomo­rának enyhítésére fordítja. 1799-ben Bécsben járt. Ha­zaérkezése után lelkes hangú cikkben számolt be élményei­ről: „Bétsnek minden ritka­sága semmivé lett előttem a siketek oskolájának láttán.” Szívósan küzdött a siketné­mák magyarországi intézeté­nek a létrehozásáért. Felaján­lotta saját rozsnyói házát, és elsőnek ezer forintot adomá­nyozott a gyűjtés kezdetekor. Sikerült neki megindítani az emberi szíveket. A váci épület főbejárata mellett két hatal­mas márványtábla őrzi az adakozók névsorát. Az intézet 1802-ben nyitotta meg a ka­puját. A mozgalom elindítóját, szellemi vezérét — aki rebellis volt a császári hivatalnokok szemében —, nem hívták meg az avatóünnepélyre. Simon Antal volt az első igazgató 1808-ig, majd halála után Schwarczer Antal került ebbe a székbe. A tanulók lét­száma 60 volt ebben az idő­ben. Európa-szerte terjedtek az új gyógypedagógiai módsze­rek, de Vác nem tartott lépést a fejlődéssel. 1873: új korszak kezdődik az intézet életében. Fekete Károly, az új igazgató modern felfogású pedagógus volt. A huszadik század elején Borbély Sándor nemcsak isko­labővítő építkezéssel örökítet­te meg a nevét a tanintézet krónikájában. 11 kisgyerekkel megnyitotta az óvodát. Köz­adakozásból megvették a Chá- zár-serleget, s az első emlék­beszédet is ő mondta 1994 szeptemberében. Napjainkban korszerű okta­tás folyik az öreg falak között. 1971 szeptemberében az or­szágban ismét elsőként, a Csi­kós József utcában felavatták a hallássérültek kisegítő isko­láját és nevelőotthonát. A sza­kosítás során a siketek isko­lájából kiemelik a kétszeresen sérült — egyszerre siket, illet­ve nagyothalló és értelmi fo­gyatékos gyermekeket. Tölgyes Lászlóné igazgató, aki 1984 szeptemberétől vezeti a főtéri intézetet, elmondta, hogy a műemlék épület közel egy évtizedes rekonstrukciója a Ill/b. ütemnél tart, a Sefe- jezést 1990-re tervezik. Iskolá­jának tanulói szeptember 29- én emlékeznek meg az alapí­tóról. Papp Rezső' Gramatik Sándorné (Vámos- mikola), valamint Kassai Ka­talin, Radnai György és Ko- valinszki Pálné (Verőcemaros). Gyémántdiplomát kapott: Gurszky Tivadar (Vác) és Pá­pai Jenőné (Verőcemaros). Vasdiplomát kapott: Somo­gyi Lajos, Genes Lajosné és Halász Mária (Vác), valamint Haller Magdolna (Verőcema­ros). A rubindiplomás Szalócz Sándor (Vác) a közelmúltban elhunyt. Az ünnepség a Szózat hang­jaival ért véget. P. V Felvételre keresünk férfi raktári segédmunkásokat Targoncavezetői bizonyítvánnyal rendelkezők előnyben. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Együd György osztályvezetőnél, Vácott, a Csatamező úti Zöldért-telepen, ISSN cm—2753 (Váci Hírlap) Megkérdezték - megkérdeztük Álhírek a zöld hasúról a kezelésükhöz, könnyen elő­fordulhat egy baleset. Ezért inkább nem kockáztatunk. — Tehát se középiskolások, se ezer forint... Mégis meny­nyit lehet önöknél megkeres­ni? — Ez természetesen válto­zó. Egy szakmunkásnak 40— 42 forint az órabére. Köny- nyen kiszámítható ebből az egynapi fizetés. Persze elkép­zelhetők túlórák, kapható dél­utáni pótlék. Az éjszakai pót­lék pedig egyenesen 60 száza­lékkal emel az alapösszegen. Ám abból így sem lesz ezer forint. F. Zs, Egészségvédelem Felelősség Másodízben rendezi meg az idén a városi tanács, a Sző- nyi Tibor Kórház, a Vöröske­reszt városi vezetősége és a TIT városi szervezete az if­júsági egészségvédelmi napo­kat. Az október 3. és 7. között zajló eseménysorozat „Az egészséged: felelősség” címet viseli, és az előadások jelen­tős része is a testi és lelki egészség kérdéseivel, az élet­vitellel, az önismerettel, az emberi kapcsolatokkal foglal­kozik majd. Az egészségvédelmi napok­nak a Madách Imre Művelő­dési Központ ad otthont, s az előadások mellett, kiállítások is illusztrálják, hogyan élhet­nek a fiatalok egészségesen... Labdarúgás A hét végi sportműsorban tévesen jelent meg a Váci Iz­zó mérkőzésének ideje. A Du­naújváros—Váci Izzó NB I-es labdarúgó-mérkőzésre vasár­nap 13 órakor kerül sor. Ötödik forduló Városi foci bajnokság A városi kispályás labdargó- bajnokság ötödik fordulójának eredményei: „A” osztály: Rezeda—Kisváe KlSZ-kórus—Mentők Fice—Kommunális Sütőipar—M. Laktanya Vízmű—Rezeda „B” osztály: Danubius—All. Biztosító Esze Tamás—DTV ÉPFU—Posta Földvári tér—Afési 1- 5 0-0 2- 7 11-2 2-1 2-1 6-3 0-5 2-0 Hármas kézfogó után Köszönet az évekért A váci pedagógusklub ha­gyományos, szeptemberi, ked­ves ünnepsége a hármas kéz­fogó. Köszöntik a főiskolákon, egyetemeken 50, 60, 65, illetve 70 évvel ezelőtt végzett kol­légáikat, üdvözlik a kezdő pe­dagógusokat, és elköszönnek a nyugdíjba menőktől. A Himnusz elhangzása után Tóthné Dévánszky Erzsébet klubvezető köszöntötte az ün­nepeiteket és a vendégeket, majd a Gábor József Általános Iskola tanulóinak műsora kö­vetkezett. Mészáros Péter, a városi tanács oktatási csoport- vezetője mondott köszönetét azoknak, akik munkás éveik során diákok ezreit vértezték fel a tudással. Rájuk gondo­lunk egész életünkben tiszte­lettel és megbecsüléssel. A pályakezdő pedagógusok nevében Síkné Szállási Kriszti­na szólalt fel, a nyugdíjba menőket Virág Benő igazgató képviselte. A tanítványok ne­vében dr. Bea Richárd kórházi főorvos mondott köszöntőt az idei színesdiplomásoknak. Aranydiplomát kapott: Adorján Béláné, Angyal Jó- zsefné, Varga Lászlóné és Szíj- jártóné Márki Ilona (Vác), Fo­gási Vilmosné, Gyenes János, Illésfalvi G.yuláné (Sződliget), bajnokság „C” osztály: Junior Kötött—Híradás 4-4 Városgazda II—ÉKV 4-4 Bizottság—Forte KISZ 2-4 Pest M. Vendégl.—Alag 0-1 D. Volán—DAC 1-0 Tejipar Száll.—Penomah 1-6 Előrehozott fordulók Viktória—Híradás 7-3 Forte KISZ—öntő 2-1 Bizottság—ÉKV 0-4 Pedagógus—Dac 5-1 Városgazda II—Penomah 0-1 Pest M. Vendégl.—D. Volán 0-5 Pedagógusoknak Ajánló nyílt levél

Next

/
Thumbnails
Contents