Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-21 / 226. szám

PEST MEGYEI mSC PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! (0[JY' XXXII. ÉVFOLYAM, 226. SZÄM Ára: 1,80 forint 1988. SZEPTEMBER 21., SZERDA Javult a szervezőmunka Mire képes ma a mezőgazdaság? A Politikai Bizottság üléséről Szóvivői tájékoztató Szűrös Mátyás Romániába utazott A Román Kommunista Párt Központi Bizottságának meg­hívására szeptember 20-án, kedden Bukarestbe utazott Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára. Kíséretében van Szo­kat Imre, a KB külügyi osz­tályának helyettes vezetője. Tegnap nyitotta meg kapuit Gyöngyösön a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kiállítás, amelyet a Mátrai szüret ren­dezvénysorozata keretében mutatnak be. Az 1500 négyzetméternyi fe­dett és 2 ezer négyzetméteres szabad területen közel 90 ki­állító vonultatta fel termékei legjavát. Közöttük található a vecsési Ferihegy Termelőszö­vetkezet, a Monori Állami Gazdaság, a Gödöllői Kert­barátok Köre, a dunavarsányi Petőfi Tsz, valamint az Alagi Állami Tangazdaság. A kiállítók mellett majd 20 termelési rendszer, oktatási intézmény, kutatóintézet, kis­szövetkezet és közös vállalat is képviselteti magát. Mivel a jelenlévők az ország legkülön­bözőbb térségeiből érkeztek Gyöngyösre, joggal mondható, hogy a mezőgazdasági ágazat ez évi legjelentősebb sereg­szemléjét tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás látogatói két, egymástól eltérő tematikai megkülönböztetés alapján kaphatnak képet arról, hogy mire képesek mezőgazdasági nagyüzemeink és miben tud­nak segítséget nyújtani a kis­termelőknek. Erre a támoga­tásra azért is szükség van, mert összességében a mező- gazdasági kistermelésből szár­mazik a hazai agrárágazat bruttó termelésének egyhar- mada. Az előállított termékek értéke az elmúlt évi árakon meghaladta a 100 milliárd fo­rintot. És ami szintén figye­lemre méltó, hogy kisterme­léssel a lakosság 40 százaléka foglalkozik. A kiállítást megelőző szak­mai tájékoztatón is elhang­zott, hogy erősödött a nagy­üzemek és kistermelők közötti munkamegosztás, s javult a termelésszervező munka. A munkamegosztás a mezőgaz­Évtizedek óta küszködik a megye a művelődés személyi feltételeinek a javításával. Minden erőfeszítés ellenére is — elég itt utalni a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola önálló­vá válására, Gödöllőn a ta­nárképzés megkezdésére — lé­nyegében csak annyit sikerült elérni, hogy ne következzék be rohamos romlás. Sokat mond la mai állapotokról, hogy országosan a megyében a legmagasabb az általános iskolákban az egy tanulócso­portra jutó diákoknak a szá­ma, s ugyanakkor a legalacso­nyabb a pedagógusoké. Látszatra kényes, valójában azonban égetően sürgős témát tűz tehát napirendjére a Pest Megyei Tanács — a végrehaj­tó bizottságnak a tárgyso­rozatra tett javaslata elfoga­dása esetén —, amikor péntek­re összehívott ülésén megtár­gyalja a művelődés szakem­ber-ellátottságának helyzetét, a fejlesztés rövid és hosszú tá­vú feladatait. A tanácstagok előzetesen írásban megkapták a művelődési osztálynak azt a jelentését, amely átfogóan elemzi a helyzetet, s javasla­tokat tesz a további teendők­re. Ezeknek a teendőknek egyike például az, hogy 1990 végéig 3500 új szakembert kell munkába állítani, s az azt követő évtizedben további 4500-at. Ma ugyanakkor a meghirdetett állásoknak csu­pán az egyharmadát sikerül betölteni. Aminek egyik ma­gyarázata az az indokolatlanul nagy bérkülönbség, mely a fő­városban és a, tőle néhány ki- , lométer távolságban tanító két kollégát elválasztja. dasági nagyüzemeknek is ér­deke, hiszen a saját kereteik, vagy adottságaik között ered­ményesen nem folytatható te­vékenységet veszik át tőlük a kistermelők. Az utóbbi néhány évben a mezőgazdaságban is megjelen­tek a vállalkozó termelők, akik elsősorban az állatte­nyésztésben, valamint a haj- tatottzöldség-termelésben ér­nek el sikereket. A kistermelők minden igye­kezete és figyelemre méltó eredményei ellenére a gon­dokról is kell szólni. Közéjük sorolható az eltelt öt év ked­vezőtlen időjárása. A fagy, a jég és az aszály sokuk vállal­kozói kedvét csökkentette. Ja­vult, de választékban még mindig nem megfelelő a ter­melőeszközök kínálata és ma­gas ára. Sok helyen még min­dig megoldatlan a forgalmazott gépek szervezett karbantartá­sa és alkatrészellátásuk. A szeptember 20-tól 25-ig nyitva tartó kiállítás a fo­gyasztói és .szakmai megmére­tés révén, a tapasztalatok végső összegzésekor valóban elősegítheti mezőgazdaságunk további erősödését. Várkonyi Péter külügymi­niszter kedden Budapesten, az Országos Béketanács székhá­zában megbeszélést folytatott a magyar békemozgalom kép­viselőivel. A találkozó idő­A napirendre tett javaslat elfogadása esetén a testületi ülés beszámoltatja egyik bi­zottságát, a tervgazdaságit te­vékenységéről. A számadás több mint tíz esztendőt ölel fel, hiszen legutóbb 1977-ben adott képet munkájáról a tervgazdasági bizottság. Az akkor meghatározott felada­tok természetesen újabbakkal is bővültek, tükreként az ál­lamigazgatási szervezetben le­zajlott változásoknak. A megyei tanács ülése nyil­vános. Rablással folytatódott az év­tizedek óta erősebb fogásnem, a görög-római birkózás szöuli képviselőnek kálváriája. Hét­főn Gáspár kiesése borzolta a kedélyeket, kedden a délutáni műsor pedig megint kitermel­te számunkra a kellemetlen szenzációt. Már a bejáratnál szembesültem a balsorssal Gáspár személyében, aki ép­pen egy automatából csalo­gatott elő egy kávét társai se­gítségével. Igazán nem volt jókedvében, de tárgyilagosan elevenítette fel a történteket. — Egy teljesen ártalmatlan szituációban, térdelő helyzetet követően úgy igyekeztem ki­bújni, hogy lehetőleg én kap­jak egy pontot. Ezt már szám­talanszor megcsináltam a ta­Kedden ülést tartott a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága. A tanács­kozást követő szóvivői tájé­koztatón Major László, a KB irodájának vezetője ismertet­te a tárgyalt témaköröket, amelyekhez Kovács Imre, a KB gazdaságpolitikai osztá­lyának vezetője és Budzsáklia Mátyás, a KB közigazgatási és adminisztratív osztályának helyettes vezetője fűzött ki­egészítéseket. Mint elhang­zott: a testület áttekintette az Országgyűlés működésének tapasztalatait. A Politikai Bi­zottság megállapította, hogy az 1985-ös választások óta az Országgyűlés tevékenysége aktívabb lett, és napjainkra állami-politikai életünk haté­kony intézményévé vált. A társadalmi életben vég­bement változások megalapoz­ták és szükségessé . teszik, hogy á parlamenti munkában is fokozottabban érvényesül­jön a demokratizmus. A párt­nak az az álláspontja, hogy az Országgyűlés a szocializmus építésének nemzeti céljait szem előtt tartva még hatéko­nyabban teljesítse alkotmá­nyos funkcióit: a törvényalko­tást, a kormányzati munka kereteinek meghatározását, a törvények megtartásának és a kormány munkájának ellen­őrzését — segítve ezzel a tár­sadalmi-gazdasági kibontako­zási program megvalósulását. A Politikai Bizottság támo­gatja az Országgyűlés ügy­rendjének korszerűsítését. In­A szocialista országok szov­jet baráti társaságainak két­napos tanácskozása kezdődött pontja egybeesett a béke nem­zetközi napjával, hiszen az ENSZ szeptember 20-át nyil­vánította e nappá, s a kül­ügyi kormányzat és a társa­dalmi nyilvánosság képviselői a magyar állami delegációnak az idei ENSZ-közgyűlésre va­ló elutazása előtt találkoztak. Az Országos Béketanács képviseletében Barabás Mik­lós főtitkár kifejtette, hogy nemzeti érdekünk a hagyomá­nyos fegyverzetek mielőbbi csökkentése. Ezért a békemoz­galom támogatja a kormány­zat e téren aktív és kezde-' ményező magatartását, és ha­zánk biztonságát nem sértő, egyoldalú lépések megtételét is javasolja. Az emberi jogokról negyven éve elfogadott ENSZ-okmány gyakorlati megvalósítása szo­ros kapcsolatban áll a nem­zetközi béke és biztonság, a hazai társadalmi konszenzus fenntartásával, ezért az Or­szágos Béketanács javaslatot készít elő egy független ha­zai, emberi jogi társadalmi bizottság létrehozására. valyi súlyos vállsérülésem óta is. Aztán egy pillanat alatt mindennek vége lett, s most két hétig felkötött karral kell járnom, aztán majd a Sport­kórházban eldöntik, hogyan tovább. Ezután következett az a bi­zonyos kisajátítási akció, amelyben An De Hjun volt a 62 kilogrammos Bódi ellenfele. A lényeg: a második három perc legelején a koreai sza­bálytalanul visszafogott, Bódi ráesett, s a bolgár vezető bíró a koreainak 2-1-es vezetésé­nél újabb két pontot ajándé­kozott. Majd Bódit szabály­talanság címén leléptette. — Hogy miért nem óvunk? — kérdezett vissza dr. Hege­dűs Csaba szövetségi kapi­tány. — Több okból, a dön­dokoltnak tartja a képviselői munka kereteinek egyértelmű kijelölését, az érdekegyezteté­si rendszer javítását, a szük­ségtelen, merev kötöttségek feloldását, hozzájárulva mind­ezzel a döntések jobb meg­alapozásához. A Politikai Bizottság tá­mogatja és ösztönzi az or­szággyűlési munka nyilvános­ságának kiteljesedését, a kép­viselők és a választópolgárok közötti kapcsolatok elmélyíté­sét. A Központi Bizottság egy korábbi ülésén saját tagjai sorából munkacsoportot ho­zott létre a lakásgazdálkodás áttekintésére és korszerűsíté­se irányelveinek kidolgozásá­ra. Az előkészítő munkában az államigazgatási szervek mellett részt vettek a taná­csok, tudományos intézetek, különböző társadalmi és ér­dekképviseleti szervek, szer­vezetek képviselői is. A lakás- bizottság most tájékoztatta a Politikai Bizottságot eddig végzett munkájáról. A Politikai Bizottság egyet­értett azzal, hogy a jelenlegi lakásgazdálkodási gyakorlat társadalmi feszültségeket hor­doz, ezért átfogó korszerűsí­tése szükséges és időszerű. Javasolta, hogy a munkacso­port még ebben az évben tá­jékoztassa a Központi Bi­zottságot is elképzeléseiről. A testület ezután folyó ügyeket és a hatáskörébe tar­tozó személyi kérdéseket vi­tatott meg — hangzott el a szóvivői tájékoztatón. meg kedden a budapesti Bé­ke Szállóban. A nemzetközi eszmecserére tíz ország kül­döttsége érkezett hazánkba: európai szocialista országokon kívül Kuba, Laosz, Mongólia, Vietnam, Kambodzsa is kép­viselteti magát. A román partnerszervezet nem fogadta el a konferenciára való meg­hívást. A jelenlévőket Apró Antal, a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság elnöke köszön­tötte, majd Kótai Géza, az MSZMP KB külügyi osztá­lyának vezetője felolvasta Grósz lfárolynak a tanácsko­zás résztvevőihez intézett le­velét. Ezt követően Bíró Gyula, a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság főtitkára szólalt fel a magyar delegáció nevében. Egyebek között elmondta: a társaság minőségi átalakítását, megújítását szükségessé teszi, hogy napjainkban mind ha­zánkban, mind a Szovjetunió­ban a társadalom fejlődését hosszú időre meghatározó vál­tozás, fordulat megy végbe. Szvetlána Svecova, a Szov­jet Baráti Társaságok Szövet­ségének elnökhelyettese, a konferencia szovjet küldöttsé­gének vezetője felszólalásában hangsúlyozta, hogy az együtt­működés megújítása csak ak­kor lehet sikeres, ha a társa­ságok még jobban megismer­kednek egymás munkájával, és folyamatosan élnek a ta­pasztalatcsere lehetőségével. tést ugyanis úgysem változ­tatják meg, ráadásul esetleg Komárominak is árthatnánk az érzékeny testület magunk ellen haragításával. A kapitánynak igaza van, az eddig kitűnően birkózó Ko­márominak ugyanis bőven lesz dolga, amennyiben bejut a döntőbe, akár a szovjet Mamijasvilit, akár a lengyel Darast kapja ellenfélként. Mindketten fölényesen nyer­tek kedd délután is. Komáromi döntőjére még várni kell, ez csütörtökön ese­dékes, Darnyi Tamás viszont már ott van, miután olimpiai csúcsot úszott. így szerdán itteni 12 órakor a négyes pá­lyán próbálhatja meg a 400 (Folytatás a 7. oldalon.) TÁMOGATÓK K erülve rögtön kezdés­ként a félreértést, nem a sportban ma annyira divatos szponzo­rokról töprengünk, megma­gyarítva a kifejezést. A fogalom fedi a lényeget; támogatókról szólunk. Azokról a támogatókról, akik szinte semmit nem sajnálnak a gondok terhe alatt nyögő'ktől, azaz meg­adnak mindent a bajba ju­tottaknak. S talán fölösle­ges is a kérdés, annyira kézenfekvő a válasz, sza­bad-e bármit is sajnálni az említettektől? Ha baj­ban van valaki, segíteni kell rajta. Nem? Az év első hat hónapjá­ban a költségvetéstől ka­pott vállalati támogatások­nak az összege 1,7 száza­lékkal volt kisebb, mint a tavalyi hasonló időszak­ban. Csak? Legalább eny- nyivel? S már az ered­mény, hogy nem növeke­dett’ tovább, mint hosszú időn át? Kínzó kérdéseket egyszerűsítettünk le az előbbiekben. Ezek a kér­dések egyre kevésbé kerül­hetők meg. Ami akkor is igaz, ha tudjuk, a közvé­lemény nevében fellépők, azt birtokukként kisajátí­tani igyekvők nem bíbelőd­nek ilyen kérdéseknek a megválaszolásával. Az a kormány dolga ... Érdekes módon azonban akkor, amikor „a” kormány — azaz a központi irányítás, amibe természetesen bele­tartozik a költségvetésről határozó Országgyűlés is — egy-egy döntésének a gyakorlati végrehajtására kerül sor (kerülne sor), egyszeriben megfordul a széljárás. Akkor már „a” közvélemény „rossz politi­kai hangulattal” reagál ar­ra, hogy a városban, a köz­ségben a gazdálkodóknál megcsappant a jövedelem és annak következtében azok a források (adók, más befizetések) is zsugo­rodnak, amelyek a telepü­lés pénzét gyarapítják. Amint az előbbinél is rosz- szabb „politikai hangula­tot” kelt, ha elbocsátások­ról esik szó... A dolgok közepébe vágva: a megye élelmiszeripari üzemeinek a döntő többsége támoga­tás híján azonnal bezárhat­ná a kapuit! A többi kö­zött egyetlen kenyérgyár, pékség sem maradhatna nyitva. Képtelenség? Egy napig sem élhet kenyér nélkül a lakosság? Igen, így igaz. Szándékosan válasz­tottuk a képtelenül ható példát. Érzékeltetni kíván­tuk ezen a módon, hogy bár az ipartestület a leg­nagyobb részt szakítja ki magának a támogatások­ból, léte vagy nem léte nem lehet pusztán gazda­ságossági megfontolások­nak a függvénye. Az ipar által tavaly élvezett 93,2 milliárd forintot kitevő közvetett támogatásokból egyedül az élelmiszeripar­ra 43,2 miliárd forint ju­tót! Maga lenne a Paradi­csom, ha ezt a hatalmas összeget arra költhetnénk, hogy ... S mielőtt elszaba­dulna a fantáziánk, mi mindenre lehetne, kelle­ne költeni a bankóknak ezt a hegyvonulatát, először arra az egyszerű kérdésre kell választ adnunk, vajon amikor a támogatásokról beszélünk, nem kellene szólnunk arról is, hogy a társadalom egésze (vala­milyen módon) támogató is, támogatott is egyszer­re? Valóban elképesztően hangzik ugyanis, hogy ak­kor, amikor gondjaink, ba­jaink ellepnek bennünket, közvetett támogatások cí­mén 219,6 milliárd forint szerepelt a népgazdasági jövedelmek elosztásának mérlegében tavaly. Ennek egyik alkotó eleme az, ami — mint a bevezetőben em­lítettük — 1,7 százalékkal csökkent az idén június végéig. Amit apró jelnek ugyan felfoghatunk arra vonatkozóan, hogy talán- talán mozdul valami a gazdálkodásnak ezen a terepén, ám fordulatról ki merne beszélni? A fordu­lat messze van. S lehetsé­ges-e, ha — mint koráb­ban utaltunk rá — vonza- tai keservesek is, feszült helyzetet teremtők is egy­szerre? 1 Veszedelmes, mert ingo­ványos talajra vezető út­ra tévedünk tehát akkor — és ennek az úttévesz- tésnek ma vannak jelei a megye gazdaságában, nem­csak ipari vállalatoknál, hanem például a vízgazdál­kodásban, a kereskedelem­ben is —. ha azt gondoljuk, a támogatások ellen álta­lában indított hadakozás a siker legkisebb esélyét is felkínálja. Az „aki nem hoz nyereséget, az csukja be a kaput” típusú okos­kodás már csak azért sem igaz, mert a világ minden országában léteznek támo­gatások, így például a tö­megközlekedést még sehol sem tudták ' bombaüzletté tenni... S űrűsödnek a jelei a differenciáltságot nem ismerő, a mindent egy kalap alá vevő, nemcsak politikai természetű, ha­nem gazdasági jellegű de­magógiának is. Semmi sem olyan ártalmas, mint — mutatkozzék akár hivata­los, akár nemhivatalos mezben — a dilettantizmus, a lényeget fel nem fogó ítélkezés. Aminek nap­jainkban bővében vagyunk. Nem a támogatásokat kell célba venni, hanem tudni kell arra felelni, mit és miért, milyen mértékben támogatunk. S azért kell tudni erre a feleletet min­denkinek, mert ne legyen félreértés: minden támo­gatás a mi zsebünkből, a mi zsebünkre megy. Mészáros Ottó Pénteken tartja ülését a Pest Megyei Tanács Gy. L. r Érdekünk a fegyverzetcsökkentés Békemozgalmi álláspont Szöulból jelenti munkatársunk, Jocha Károly Pontot hozó keddi helyezések Szovjet baráti társaságok Értekezlet Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents