Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-19 / 224. szám
J»JEST < MCI» 1988. SZEPTEMBER 19.; HÉTFŐ 3 Öreg présből csurrant a must (Folytatás az l. oldalról.) — Nekem valóban nem, hiszen ott dolgozom — válaszolt a fiatalember —, harmadosztályú áron adták a téglát. Igaz, most, hogy pótlólag kellett vásárolnom, alig kaptam. Ki sem tud hűlni az áru, úgy viszik, mint tavaly ilyenkor. Építkezés zaja hallatszik több kertből a csomádi üdülőtelepen is. Van, ahol most készül a szerszámoskamra, máshol az apró víkendházat bővítik éppen. A gondozott kertek között is kitűnt az egyik saroktelek. A kerítés mellett sűrű hálóval letakart, gondozott szőlősor, a tőkék óriási fürtöket érlelnek. Szinte minden talpalatnyi földet gondosan művelnek. Csodálatos harmóniában él együtt a szőlő, a rózsatő, a vetemény és a tuja. — Tizenöt esztendeje vettük a telket — mondta Kajcsa József nyugdíjas, aki méltán büszke a kertre. — A közeli erdőben csak úgy nyüzsögtek a nyulak, s minden esztendőben nagy károkat okoztak. Ezért is adott túl a tsz ezen a területen. Amikor felparcellázták, olyan otthonosan mozogtak itt a tapsifülesek, látszott, hogy ők vannak otthon. Ahogy kerítettünk, művelni kezdtük a földet, lassan visszaszorultak az erdőbe. A kert késő őszig sok munkát ad, magyarázza Kajcsa József, de a szeptemberi tennivaló már semmi a tavasziakhoz képest. Szüretre készülnek. A gyönyörű lugas tőkéin megérett az oportó. Hiába ígérkezett belőle jó termés, a tömött fürtöket kikezdte az eső. — Nem használ a csemege- szőlőnek ez a sűrű háló, hiszen elfogja a napsugarat — mondta a gazda az elbújtatott tőkékre mutatva —, de ha nem takarnám, a verébcsapatok és a darazsak lakomája lenne a szüretelnivaló. A szomszédok nem védték a szőlőt, így idő előtt kénytelenek szedni, mert amíg nem voltak kint a kertben, a verebek szinte megszállták az ültetvényt. Vasárnap délután szüretre Az Adamecz család novemberben szeretne beköltözni az új házba (Hancsovszki János felvételei) is. Ám itt nem a munkáé, hanem a vigalomé volt a főszerep. Huszadszor rendezik meg a Fóti ősz programsorozatát, amelynek nyitánya a hagyományos szüreti felvonulás. A menet a tanácsházától vonult a Fáy-présházig, ahol hamisítatlan szüreti hangulat fogadta a vendégeket. Nyolcvanesztendős öreg présből csurgott a finom most. A Fótépker sátra előtt hatalmas kondérban főtt az ízletes babgulyás, a Vörösmarty Tsz árudájában az ősz ízeit kínálták. A szüreti felvonulást lovasok nyitották. Nyomukban fel- cicomázott kocsik haladtak. Ezek vitték a régi szüret hagyományos kellékeit. S, igaz, hogy a menet előtt haladó hangos kocsiból magyar nóta harsogott, hamisítatlan szüreti hangulatot azok a lovas fogatok jelentettek, amelyek a fóti menyecskekórust vitték végig a falun. Volt népzenei műsor, a fótiak néptáncegyüttese ropta a színpadon. Szépen fogyott a must és a bor, s nem bánták a mutatványosok, bazár&sok sem, Hogy a Fáy-présház körül ütötték fel sátraikat. Jót derültek a vendégek a felvonulást záró rozoga, a földön lyukas fazekat húzó szekéren, amelyen kormosra pingált ál- purdék visongtak. Látványosság, a legkisebbeknek inkább egzotikum volt a szüret. Gyanakodva nézték a présből csordogáló nedűt. A legtöbb gyerek csak nagy szülői noszogatás, ajánlgatás után kóstolta meg a mustot, amely hajdanán a szüretek sztárja volt. Első cseppjeiért bírókra keltek a lurkók. — Olyan, mint a BB, tudod — tukmálta a pohárka mustot vonakodó csemetéjére az egyik apuka. A fiú belenyalt a műanyag pohárba, visszaadta, és nyafogva mutatott a büfére: — Apu, ott a kóla, azt vegyél! Móza Katalin A huszadik Fóti ősz tiszteletére alkalmi postahivatal is működött. A Fótépker sátránál Árva Tóth Ilona mérte a babgulyást (a cím fölött balra). Nyolcvanesztendős préssel készítette a mustot Cselőtei Sándor (a cím fölött jobbra) Beszélgetés Balogh Lászlóval a vízlépcsőről Folytatni kell az építkezést Szinte alig telik el olyan nap, hogy ne jelenne meg valamilyen híradás az épülő bős-nagymarosi vízlépcsőről. A sűrűsödő események azt jelzik, hogy mind a beruházás ellenzői, mind annak támogatói minden tartalékot bevetnek az október 5-én összeülő országgyűlési tanácskozás előtt, annak érdekében, hogy megfelelő támogatást szerezzenek álláspontjuknak. Hogy végül Is a honatyák elfogadják-e a környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter jelentését, azt ma még csak találgatjuk, ám egy biztos: a felszólalók között lesznek Pest megyei képviselők is. Közülük ezúttal Balogh Lászlóval, a Pest Megyei Tanács elnökével, Nagymaros és a környék településeinek országgyűlési képviselőjével beszélgettünk. # Az elmúlt hónapokban a vízlépcső körüli csatározásokban az ellenzők mintha hangosabban képviselték volna véleményüket, mint azok, akik támogatják a terv megvalósulását. — Szerintem ez csak a látszat. Én és a kérdésben érintett képviselőtársaim az utóbbi időben sok tanácskozáson és más megbeszéléseken igyekeztünk támogatást szerezni választóink érdekeinek. Elmondhatom, nagy fontosságot tulajdonítok annak, hogy folyamatosan tájékozódjanak arról, mi a véleménye az embereknek a beruházással kapcsolatos bizonyos kérdésekről. A nagymarosiak például megtiszteltek bizalmukkal, s még a nyilvánosságra hozatal előtt elküldték hozzám a Pest Megyei Hírlapban is megjelent tiltakozó levelet. De említhetek más példákat is. A tavaly júniusi országgyűlésen az OKTH beszámolójához én terjesztettem elő a településfejlesztési és környezetvédelmi bizottság véleményét, s ebben foglalkoztam a vízlépcsővel is. Ugyancsak lényeges fellépés volt, amikor dr. Ber- dár Béla képviselőtársam, a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság főigazgatója az egyik bizottsági vita során kérte, hogy a jelenlévők ne támogassák Király Zoltánnak a munkálatok leállítására vonatkozó javaslatát. • Nem zavarja önt, hogy bizonyos kérdésekben képviselőként, máskor pedig megyei tanácselnökként kell állást foglalnia? — Nem, sőt ezt bizonyos értelemben előnynek is tartom. Nehéz lenne ugyanis elválasztani a két megbízatásból adódó feladatokat, de nem is lenne értelme. Nekem ugyanis mindkét funkciómban a választóim érdekeit kell képviselnem, s ezek a legtöbbször egybeesnek. Hadd említsem erre példaként azt. Erről olvastam A titokzatos költségvetés Bevallani miért szégyellném? A tények előtt hajolok meg. Évek óta fölvonom a szemöldökömet, amikor bárki azzal áll elém, hogy az állam ezt és azt, ennyivel és annyival dotál. Álljon meg a menet! Az állam természetesen dotálhat, de a pénzmagot, amivel dotál, korábban valakinek elő kellett teremtenie. Ne tüntessék föl az államot valamiféle jóságos angyalnak, amelyik nagy jóságában bizonyos forintokat hozzátesz a tej, a cukor, a kenyér árához, s milyen jó, hogy így cselekszik, másképp fölkopna az állunk. Ügy kezdődik, hogy az állam elvonja tőled, tőlem, tőlünk azokat a forintokat, amelyekkel dotál. Üjabb olvasmányaim megingatnak hitemben. Lassan-lassan belátom, az államnak mégis van valamilyen titokzatos pénzteremtő képessége. Olvasom, hogy veszteséges a bányászat. Veszteséges az acélipar. Veszteséges a mező- gazdaságban az alaptevékenység. Egyre kisebb nyereséget ad az alaptevékenységen kívüli tevékenység. Rövidesen az is veszteséges lesz. Veszteséges az állattartás, a húsipar. Veszteséges a szolgáltatás. Veszteségesek a kisiparosok. A minap beszélgettem néhányuk- ltal. Nagy, gömbölyű könnyeket potyogtattak. A reggeli kávéravalót alig tudják összekaparni, panaszolták. Mindenre ráfizetnek. Négy- szemközt maradva párnás ajtók mögött üzemi vezetőkkel, elmondják — nem leírásra, hanem úgy, hogy köztünk maradjon —, amiért húsz kopejkát vagy centet kapnak, azt hány rubelért, dollárért állítják elő. És akkor fölkiált az éjszakai rádióműsorban a szegények sorsáért aggódó szociológus: ha nem dotálnák a bányászatot, a kohászatot, a gépipart, a mezőgazdaságot, a növénytermesztést és a húsipart, akkor jutna a költségvetésből a hátrányos és többszörösen, halmozottan hátrányos százezreknek. Ettől a kiáltástól annyira fölélénkültem, hogy reggelig sem tudtam elaludni. Egy kérdés keringett a sötét szobában: honnan kerülnek a költségvetésbe a szegényeknek, elesetteknek juttatandó forintok? Üzemi, szövetkezeti vezetőktől folyton azt hallom, ennyit és ennyit — egyre többet — fizetnek be a közös kasz- szába. Ebből merít a költségvetés — gondoltam balgán. Nem így van. Hiszen a befizetett összegnek a többszörösét kapják vissza támogatás, dotáció, árkiegészítés, engedmények, jóváírások és ki tudja, még hányféle formában. A veszteséges ágazatokat, üzemeket, összefoglalva, a veszteséges termelést meg kell szüntetni, hangzik egyre erőteljesebben a követelés. Ósszeszedegetve a szak- és nem szaklapokban elcsöpögtetett információkat, úgy látom, hazánkban minden termelés veszteséges. Termelés csak azért folyhat egyáltalán, mert a költségvetés támogatja. A monetáris aspektusokat odahagyva, az a kérdés gyötör, vajon mit kezdenénk magunkkal, ha a veszteséges termelést valóban megszüntetnék. Az éhhaláltól nem kéne tartanunk, hiszen a költségvetés — megszabadulva a veszteséges termelés dotálásának kényszerétől — könnyűszerrel utalna ki annyi pénzt, ami megélhetésünkhöz szükséges. Reggel felé rájöttem. Mit is mondott Marx és Engels? Ha majd megszabadul az ember a robotszerű munka nyűgétől, kedve szerint bontakoztathatja ki képességeit, hódolhat kedvteléseinek. Ha kedve szottyan, elmehet halászni, vadászni, festegethet, irogathat verseket, muzsikálhat, lovagolhat... S honnan lesz majd a betevő falat? Ha nem termelünk semmit, a költségvetésből hiába utalják ki a pénzt. Ugyan már! Hát nem hallottak a Nyugat-Európában álló húshegyekről, vajhegyekről, tojáshegyekről? Onnan bármikor örömmel szállítanak, csak szólni kell. A költségvetés majd fedezi. Kör Pál sikerült elfogadtatnunk, hogy a beruházásért felelős OVIBER egyenrangú partnerként kezelje a helyi tanácsokat. Ezt én képviselőként kezdeményeztem és támogattam, s mint tanácselnök teszek meg mindent a döntés maradéktalan érvényesítéséért. • Bizonyára már megkapta a minisztérium tájékoztató anyagát, amelyet majd az Országgyűlés megvitat. — Már hozzákezdtem a vaskos kötet tanulmányozásához, de még nem fejeztem be. Ám meg kell mondanom azt is, hogy nemcsak ez alapján alakítom ki álláspontomat. Egyrészt építek azokra a korábbi információkra, amelyeket a beruházás tervezésekor megkaptunk, másrészt azokra a személyes tapasztalatokra, amelyeket például kétszeri ausztriai tanulmányutamon szereztem. Felkészülésem kétirányú, a saját véleménye a kialakítása mellett ugyanis széles körben tájékozódom arról, hogy mi az álláspontja választóimnak. Október 5-ig több alkalmat is szeretnék arra találni, hogy találkozzam velük. Egyébként a jelentés szerintem alapos! Alkalmas arra, hogy a parlament mérlegre tegye. G Elképzelhető, hogy az ön és a választók véleménye eltérő lesz? — Eddigi ismereteim szerint minden kérdésben, csaknem a legapróbb részletekig azonosan ítéljük meg a beruházást. Hogy csak a legalpvetőbb kérdést említsem: választóim nagy többsége meggyőződéssel vallja, hogy szükséges a vízlépcső felépítése, • Milyen segítséget tud adni ön a nagymarosiaknak érdekeik érvényesítéséhez? — Képviselőként természetesen mindent el fogok követni, hogy a nagy mű a lehető legnagyobb körültekintéssel, a lehető legkisebb kárt okozva a környezetében valósuljon meg. Elmondhatom és el is mondom minden parlamenti fórumon a véleményemet, s ha úgy érzem, hogy más módon kell cselekednem, választóim érdekében természetesen azt is vállalom. De úgy látom, hogy a nagymarosiak sem tétlen szemlélőként akarnak részt venni ebben a beruházásban. Néhány napja arról tájékoztattak, hogy szeretnének létrehozni egy olyan egyesületet, amely a település barátait tömörí- tené. 0 A kormány is szükségesnek tartja egy laikusokból álló, a társadalmi kontrollt felvállaló testület létrehozását. — A baráti kör nem ezért alakul. Az ellenőrzést én is fontosnak tartom, s majd ha eljön az ideje, valóban létre kell hozni az említett szervezetet, ám addig is folyamatos a kontroll és az érdekek egyeztetése, csak erről viszonylag kevés szó esik. Már működik ugyanis egy koordinációs bizottság, amely rendszeresen ülésezik és figyelemmel kíséri a beruházást. 0 Tudom, hogy szokatlan, de engedje meg, hogy feltegyem a kérdést: ön hogyan fog szavazni a minisztérium jelentéséről az október 5-i országgyűlésben? — Természetesen támogatom a vízlépcső további építését. Furucz Zoltán Tüntetés Nagymaroson Mintegy kétszáz nő tüntetett szombaton Nagymaroson a vízlépcső építése ellen. A demonstrációt a magát Fiatal Demokraták Szövetségének nevező alternatív mozgalom Madzsar Alice csoportja szervezte. A felvonulók délelőtt a főtéren gyülekeztek, ahol több képviselőjük éles hangon bírálta a kormányt és a kivitelezőket, majd a rendőrség által a forgalom elől lezárt útvonalon a munkálatok által érintett terület kapujához mentek. Ott adták át petíciójukat Honvéd Tibornak, a létesítmény főmérnökének, aki ezután igyekezett választ adni a tüntetők kérdéseire. Nem minden esetben sikerült kifejtenie gondolatait, mert többször is „hazudik”, „lefizették” kiáltásokkal egyesek félbeszakították. A demonstráció résztvevői — akik többször jelszavakat kiabálva demokráciát, a vízlépcső építésének leállítását is követelték — azt kérték a főmérnöktől, hogy tegye lehetővé valamennyiüknek a munkaterületre való bejutást. Miután ezt a tüntetők két képviselőjének engedélyezték, végül elálltak szándékuktól. A felvonulás szervezői Nagy-1 maros különböző pontjain két levelet is kifüggesztettek. Az egyiket a helybeli lakossághoz címezték, jelezve, hogy nem a település ellen, hanem a Dunáért tüntetnek. A másikat az erőmű építőinek is eljuttatták, kérve tőlük, hogy hagyják abba a beruházást. Mivel a résztvevők között alig akadt nagymarosi lakos — a tüntetők többsége Budapestről érkezett —, a demonstráció befejezése után kisebb vita bontakozott ki arról, miért nem csatlakoztak hozzájuk a helybeliek. Szóba került, hogy a tanács levélben tiltotta meg nekik. Nos, az igazság az, hogy több helybeli kapott egy sokszorosított írást, amelyben szó sincs semmiféle tiltásról. „Nagyközségünk vezetése az építkezés eldöntésétől kezdve következetesen képviselte és képviseli a település érdekeit. A fejlődés körvonalai — ha lassan is, de — kezdenek kibontakozni. Ezt akarják most megakadályozni. Mi nem szólítjuk fel lakótársainkat sem tüntetésre, sem ellentüntetésre, hanem az emberi méltóságot tükröző türelemre, magatartásra” — olvasható többek között a levélben. F. Z.
