Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-02 / 210. szám

MWT < MKCYEI 1988. SZEPTEMBER 2.; PÉNTEK A Magyar Rádió élén Új elnök Hárs Istvánt, a Magyar Rá­dió elnökét nyugállományba vonulása miatt a Miniszterta­nács augusztus 31-i hatállyal felmentette tisztségéből, Haj­dú Istvánt — az MSZMP Bu­dapesti Bizottságának volt tit­kárát — szeptember 1-jei ha­tállyal a Magyar Rádió elnö­kévé kinevezte. Az Elnöki Tanács Hárs Ist­vánnak, a Magyar Rádió el­nökének több évtizedes, ki­emelkedő vezetői munkássága, elkötelezett politikai, közéleti tevékenysége, példamutató életútja elismeréseként, nyug­állományba vonulása alkal­mából a Magyar Népköztársa­ság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke és Pozsgay Imre, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, államminiszter. Hajdú István, a Magyar Rá­dió új elnöke csütörtökön a Parlamentben Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke előtt letette a hivatali esküt. ★ Elnökségi ülést tartottak a Magyar Rádióban, amelyen elbúcsúztatták Hárs Istvánt, a Magyar Rádió nyugdíjba vo­nuló elnökét és beiktatták Hajdú Istvánt, az intézmény új elnökét. Az elnökségi ülé­sen részt vett Berecz János, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a KB titkára és Pozsgay Imre, akik mél­tatták Hárs István több évti­zedes munkásságát. Országgyűlési bizottságok tárgyalták Vita az adótörvényről Tegnap ülést tartott az Országgyűlés Ipari bizottsága Üjfehértón, az Üjpesti Szövőgyár gyárában és megvitatta a gyapjúipar helyzetét, perspektíváit. Ugyai csalc ülésezett a Parlament ad hoc bizottsága. A testület meg­tárgyalta a Pénzügyminisztérium javaslatát a magánszemélyek jöve­delemadójáról,. illetve az általános forgalmi adóról szóló törvények módosítására. Az ad hoc bizottság ülését Nyers Rezső, a bizottság elnöke nyitotta meg. Bé­kési László pénzügyminisz­ter-helyettes arról tájékoztat­ta a bizottság tagjait, hogy a két adótörvény módosítása csupán azt jelenti, hogy a meglevő joghézagokat pótol­ják, a személyi jövedelemadó törvényt összhangba hozzák az idén elkészülő egységes nye­reségadó rendszerrel. Sok kri­tika éri az adórendszert, a legtöbben azt kifogásolják, hogy az fékezi a teljesítménye­ket. Jövőre a bérmechanizmus teljes mértékben átalakul, már nem tölt be keresetszabályozó szerepet, így várhatóan nőhet a dolgozók ösztönzése. Az adó­rendszer mértékei szigorúak, hosszabb távon ennek csök­kentésére lesz szükség. Erre azonban csak akkor nyílik lehetőség, ha sikerül a költségvetés terheit csökkente­ni. Jelenleg lassan halad a tá­mogatások leépítése. Szüksé­gessé válik a közkiadások csökkentése, az igazgatás, a védelem költségeinek visszafo­gása. Felül kell vizsgálni az egészben vagy részben állami pénzből folyó beruházásokat is. Mivel jövőre a költségve­tés kiadásait számottevően nem sikerül csökkenteni, ezért arra sem vállalkozhat a pénz­ügyi kormányzat, hogy a la­kosság adóterhelését vissza­fogja. Az idén az átlagos adó­terhelés 11,5 százalék, várha­tóan jövőre is ezzel a szinttel kell számolni. A pénzügyi kormányzat — az áremelkedés mértékének fi­gyelembevételével — tervbe vette az adórendszer kulcsai­nak csökkentését, illetve a sá­vok módosítását. Erről az Or­szággyűl és decemberi üléssza­kán születik majd döntés. A bizottság tagjai megvitat­va a pénzügyi kormányzat ál­tal javasolt változtatásokat, az­zal értettek egyet, hogy a pénzügyi kormányzat a laká­sok karbantartásánál, sőt köz­művesítésénél is biztosítsa az ÁFA visszaigénylésének lehe­tőségét. Ezután az ad hoc bizottság a személyi jövedelemadóról szóló törvényben javasolt vál- toztatásokat vitatta meg. A bi­zottság támogatta azt a kor­mányjavaslatot, amely a bér­lakások cseréjénél is kedvez­ményt biztosít. A bizottság egyetértett azzal is, hogy a jövőben az egyéni vállalkozók választhatnak: a személyi jö­vedelemadó-rendszeren belül, vagy a vállalkozási adórend­szer szerint adóznak-e a vál­lalkozási jövedelmükből? Ez a lehetőség főleg az alacsony jö­vedelmű kisiparosok, kisvál­lalkozók számára fontos, mi­vel nagymértékben egyszerű­síthetik az adóval kapcsolatos adminisztrációt. Ezután Békési László tájé­koztatta az ad hoc bizottságot a mecseki szénbányászok hű­ségjutalmának kiegészítéséről. A Mecseki Szénbánya Vál­lalatnál rendelkezésre áll a hűségjutalom bruttósításához szükséges 15 millió forint. A vállaj.atnak ehhez — a koráb­bi információkkal ellentétben — nem kell hitelt felvennie. A kormányzat pedig nem fo lyósított többlettámogatást. A bruttósítási kötelezettség a föld alatti, a liász- és bánya­mentő pótlékokra is vonatko­zik, és ez meg is történt. A bányászok azt kérik, hogy a pótlékok ne összevonva, ha­nem elkülönítve adózzanak. Ezt Békési László nem java­solja, mert egy ilyen megol­dás lényegében a személyi jö vedelemadó megszüntetését je­lentené. A bizottság azonban úgy döntött, hogy a pótlékok ügyét a későbbiekben újra meg kell vizsgálni. A látszatdöntések ideje lejárt (Folytatás az 1. oldalról.) sát lekicsinyleni nem egysze­rűen hiba, hanem bűn. Ugyanakkor valóban jogosan kérik ki maguknak egyik-má­sik sajtótermékben megjelenő, vagy elhangzó riportok, kom­mentárok hangnemét, álobjek- tívitását és szakszerűtlensé­gét. Az igazság kedvéért hoz­záteszem: a kritika nem az egész tömegtájékoztatásra vo­natkozik, de megengedhetet­lennek tartom, még ha az egyébként szintén rosszul fize­tett újságírókról is van szó, hogy bárki csupán hiányos is­meretek birtokában szenten­ciákat mondjon a bányászok­ról, a bányák jövőjéről. A kormányzat stabilizációs programjának keretében a bá­nyászattal kapcsolatos lépé­seink — bár egyik-másik vá­ratlan volt és tűzoltó munká­nak tűnhetett — koncepcióvá állnak össze. Ez azt is jelen­ti: a kormányzat törődik a bányászok és a bányászat jö­vőjével. Semmiképpen nem érdekünk ugyanis a bányász­kodás drasztikus csökkentése, és energiafelhasználásunkban a hazai termelés 50 százalékos arányát sem indokolt alacso­nyabbra engedni. Nem adható — jár Nemegyszer jogos rosszal­lásként fogalmazódik meg ve­lünk szemben, hogy haloga­tunk döntéseket, tétovázunk, bizonytalankodunk. A késede­lemnek gyakran a megnyug­tató és körültekintő, sok irá­nyú vizsgálódás az oka. A kapkodások, látszatdöntések, a pótcselekvések ideje lejárt. A döntésekért pedig nemcsak a pillanatnyi érdeket, hanem a jövő követelményét is figye­lembe kell venni. Ezzel nem vitatjuk a bá­nyászat szükségességét. Nem­zeti vagyonunk jelentős része a bányászat, amely az önök munkája révén válik vala­mennyiünk számára használ­ható értékké, és szolgálja gya­rapodásunkat. Biztos vagyok benne tehát, hogy a bányá­szatnak van jövője, és nem elsorvasztásra ítélhető válság- ágazat. Meggyőződésem: egyetlen szakmában sem jogos úgyne­vezett kiemelt jövedelmek kö­vetelése. Viszont a munka ér­tékén történő és szigorúan teljesítmény alapú megfizeté­sére mindenki joggal formál igényt. Ha idővel eljutunk e felismerés megvalósításához, feltételezem, hogy a bányá­szok fizetése akkor is a leg­magasabb kategóriákba fog esni, anélkül, hogy bármiféle kiemeltségről szó lenne. A bérek szakma szerinti külön­bözősége nem kegy vagy szubjektív elhatározás kérdé­se, hanem a gazdasági tör­vényszerűség következménye kell hogy legyen. Végül a hűségjutalomról, ami az utolsó cseppet jelen­tette az István akna dolgozói­nak poharában. A kormány il­letékesei megvizsgálták ezt a kérdést. Ennek alapján azt mondhatom, hogy a hűségju­talom kifizetésének helytelen rendjéért nem a központi szervek felelősek. A gazdasá­gilag és politikailag hibás ér­telmezésért helyben kell ke­resni a felelősöket. A vállalat vezetői nem jól gazdálkodtak az elosztható pénzeszközökkel. Ezek következményét a kor­mány nem vállalja. Korrek­tebb lett volna, ha ezt a dol­gozóknak is időben elmond­ják. A hűségjutalom ugyanis nem adható, hanem jár! Az ügynek természetesen a kor­mány számára is akadtak ta­nulságai. Ejtsünk egy-két szót a mód­szerről is. Én rendkívül kul­turáltnak, politikailag érett­nek tartom a pécsi bányászok sérelmeinek megfogalmazását. Ahogyan azonban nyomatékot adtak nekik — azaz: nem vették fel a munkát —, azzal már vitatkozni szeretnék. Jo­gos üzeneteket akkor is el le­het juttatni ehhez a párthoz és kormányhoz, ha azokat munka közben állítják össze. A termelés ellentétpárja a terméketlenség. Kétlem, hogy történelmünk ilyen sorsdöntő pillanataiban a munka hiá­nyával kellene nyomatékot adni a munkából fakadó jogos követeléseknek. Ezt azért is hangsúlyozni szeretném, mert vannak, akik azt hiszik, hogy ilyen módszerekkel jogtalan előnyökhöz juthatnak. A fe­nyegetések, nem hiszem, hogy eredményhez fognak vezetni. Alkotó légkörben — A megújuló párt- és ál­lami vezetésnek van elképze­lése, világosan meghatározta a társadalom és a párttagság előtt álló feladatokat. Van ereje céljainak végrehajtását megszervezni. A vezetés képes a demokratikus és alkotó lég­kör politikai feltételeit megte­remteni. Még akkor is, ha sanda politikai szándékokból felerősödött a vezetésre irá­nyuló nyomás, ha egyesek a reform jelszava alatt az anarchiát bátorítják, vagy ol­csó népszerűséghajhászásból a demagógia lovát sarkantyúz- zák. Arra viszont nem képes, hogy az üzemi demokrácia helyi funkciózavaraiért viselje a felelősséget. — Ami az elmúlt időszak gazdasági gyakorlatát illeti, szándékunkban áll, hogy meg­vonjuk mérlegét. De nem a minden áron való bűnbakke­resés szándékával, hanem azért, hogy a társadalom és a vezetés még reálisabban lás­sa: milyen helyzetben va­gyunk, s miért van szükség a gyökeres fordulatra, s mi le­het a továbblépés iránya. Figyelmeztető jelek Grósz Károly beszéde után a Szakszervezetek Országos Tanácsa és az ágazati-szakmai szakszervezetek nevében Nuyy Sándor, a SZOT főtitkára kö­szöntötte a bányászokat és a megalakulásának 75. évfor­dulóját ünneplő bányászszak­szervezetet, annak valameny- nyi aktivistáját és az ünnep­ség résztvevőit. Utalt arra, hogy a megemlékezésekre olyan körülmények között ke­rül sor, amikor nehéz gazda­sági helyzetben van az or­szág, s ennek jeleit, következ­ményeit nap mint nap érzé­kelik a bányászok csakúgy, mint más dolgozók. E jelek olykor korábban nem tapasz­talt feszültségekkel járnak. Ilyen volt az egy héttel ez­előtti István aknai egynapos munkabeszüntetés is. Ennek okait, tanulságait azóta szá­mos fórum és sajtóorgánum kereste, elemezte. Ez helyes dolog — mondotta —, hiszen minden fontos figyelmeztető jelből tanulni kell. De felte­hetően még hasznosabb lett volna, ha az illetékes vezetők ugyanazt az energiát még az események előtt a rendezendő problémák megoldására fordí­tották volna. Rámutatott: az országnak és a bányászoknak is érdeke, hogy levonják ebből a szük­séges következtetéseket. Ezek a problémák azonban nem je­lenthetik azt, hogy a bányá­szat' egészével gondok lenné­nek, és emiatt válságágazattá kellene nyilvánítani a bányá­szatot. Nem jelentheti azt sem, hogy a veszteséges terü­leteken dolgozóknak teljes egészében maguknak kellene megfizetniük az elkerülhetet­len átrendeződés számláját. Ezután Berecz Frigyes álla­mi, Nagy Sándor szakszerve­zeti kitüntetéseket, Lajer László, a bányászszakszerve­zet titkára pedig bányász­művészeti nívódíjakat adott át. Az ünnepség Kovács László zárszavával, majd a bányász­himnusz hangjaival ért véget. Lakás, fizetés, ösztöndíj A közoktatás nem bukhat meg TOLERANCIA NÉLKÜL A sokasodó cikkek, ri­portok jelzik, megnőtt az érdeklődés a bös-nagy- marosi vízlépcső építése iránt. Egyre többen olvas­sák érdeklődve a szakem­berek és a kevésbé hozzá­értők véleményét, időn­ként felkapva a fejüket egy-egy keményebb, a szópárbaj hevében kimon­dott bírálatot hallva. Mos­tanában ezekből is akad elég, hiszen a figyelme­sebb érdeklődő jó érzékkel felfedezheti: a polémiák gyakran túlmutatnak a vízlépcső ügyén, s politi­kai tártaimat kapnak. A beruházás ellenzői — erre jó példa a népszerű gaz­dasági hetilapunk legutób­bi számában megjelent két írás is — jól fogalmazott, pontosan átgondolt röp- iratokban és petíciókban követelik a munkálatok leállítását. A szakmai vi­ta vállalása nélkül. S ez a tollforgató leg­főbb gondja. Mert manap­ság sokan vagyunk, akik egyre terebélyesedő öntu­dattal támogatjuk a kör­nyezetvédelem ügyét, szóvá téve mindent, ami a ci­vilizált társadalmak nor­mái szerint elfogadhatat­lan. Pálcát törünk a váci cementgyár porszennyezé­se felett, a társadalmi igaz­ságosság követelményét emlegetve hívjuk fel a fi­gyelmet a monori-erdei veszély eshulladék-elásók megbüntetésére, s még so­rolhatnánk tovább kisebb- nagyobb csatáinkat. Azo­kat a harcokat, amelyek gyakran nem is kapnak nyilvánosságot. Nem úgy, mint a nagy­marosi építkezést ellenzők álláspontja. Lapunkban többször is teret adtunk azoknak a környezetvé­delmi csoportoknak, ame­lyek véleményünk szerinl is értékes segítséget ad­hatnak a tervezőknek éí a kivitelezőknek, felvállal­va azt a nélkülözhetetlen társadalmi kontrollt amelyre ebben az esetber feltétlenül szükség van Elfogadva szándékaik tisz­tességét, olykor azonbar kénytelenek vagyunk ve­lük vitába szállni. Mer egyre gyakrabban tapasz táljuk azt, hogy — s e; például a Duna Kör leg utóbbi sajtótájékoztatóját is kiderült — nincs pon tosan kidolgozott elképze- ; lésük a hogyan továbbról. S ami még rosszabb: sen­kinek a véleményét nem hajlandók mérlegelni, ne­- talántán elfogadni. Ügy gondolják, az egyetlen jár­ható út, ha az ő áliáspont­; jukra bólintanak rá a má- . sik tábor képviselői. Márpedig tolerancia nélkül nem vita a vita. Ha nincs meg a környezetvé­dőkben az a minimális em­pátia, amely a nyílt sisak­kal vállalt, érveket érvek . ellen szegező polémiához szükségeltetik, akkor előbb- utóbb táborát vesztett ma- i roknyi csoporttá zsugo­rodik szervezetük, kire­kesztve a közvélemény éle- : dező szimpátiáját is. S , ennek jelei már mutatkoz­• nak, egyre ingerültebb ál- i lásfoglalásokra késztetve a : hazai zöldek egynémely ■ csoportját. Ez a folyamat egyenesen vezet el ahhoz ■ az önkontrollt nélkülöző • tájékoztatási módszerhez, : amelyben a másik fél ál­■ láspontját úgy próbálják ■ lejáratni, hogy azt nagyon i leegyszerűsítve, a félreért­■ hetőség határáig megfoszt­■ va valóságtartalmától ad­• ják közre. Nem egy helyen ! érhető tetten ez a megbo­• csáthatatlan ballépés abban- a kiadványban, amelyet t külföldön nyomtattak, s- amelyben az ellenzők egyik i jeles képviselője úgy állít­ja be, mintha az építés- mellett kiállók azt terjesz­- tenék: ebből a beruházás­- ból semmi baj nem lehet. : Ha valaki ott volt a Vá- c sárhelyi Pál Társaság leg­utóbbi nyilvános vitáján,- vagy csak elolvasta a la- ? púnkban megjelent közle- í ményeket, tapasztalhatta: c ilyet soha, még a legszem­- ellenzősebb vízügyes sem- állított. t a Duna Kör és két <r* nyugat-európai kör- s nyezetvédelmi szerveze'- konferenciát rendez Buda- 1 pestén a dunai vízi erőmű- !, vekről. Bár hivatalosan a nem hívták meg azokat a i. hazai szakembereket, akik- jelenleg is a témához kap- n csolódó kutatásokkal fog­- lalkoznak, lehetséges, hogy t néhányan merő önszorga- ,- lomból ott lesznek közülük, z S ha már ott vannak, ők ;- vállalják a vitát — de nem n tolerancia nélkül. Furucz Zoltán 9 Van-e nagyobb Öröm egy y váratlanul elmaradt óránál? í Egy diák számára aligha. Még £ akkor sem, ha tudja: az el- f maradt anyagrészt pótolni 4 kell, és a tanultakat előbb- 4 utóbb úgyis számonkérik. Ami a diáknak boldogság, az igazgatónak probléma. Kü­lönösen akkor, ha a tantes­tületben állandósul a tanár­hiány, és a pótlást csak fo­lyamatos helyettesítésekkel és túlóráztatásokkal lehet meg­oldani. A kérdést vizsgálók már évekkel ezelőtt úgy fo­galmaztak, hogy Pest megye oktatásügyének legsúlyosabb gondja a szakember-ellátott­ság, azaz ellátatlanság. A számtalan hiányzó pedagógus miatt szinte megoldhatatlan nehézségek előtt áll évről év­re a megyei közoktatás, még az ugyancsak szomorú képet mutató iskolaépület-hálózatból adódó hátrányok is eltörpül­nek e gondok mellett. S a helyzet évtizedek óta változat­lan. 1880 óta ebben a megyé­ben a legnagyobb a demográ­fiai növekedés, ugyanakkor a legnagyobb az egy pedagógus­ra jutó gyerekcsoportok lét­száma. Itt a legzsúfoltabbak az iskolák, itt a leginkább leter­heltek a tanítók, a tanárok, s itt a legmagasabb a szakkép­zetlenek száma is. Az elmúlt tanévben 2571 képesített pe­dagógus hiányzott az egész megyei oktatásban. A krónikussá vált bajok megoldására tett egyik kísér­let volt a Zsámbéki Tanító­képző Főiskola önállósulása. Azóta jóval több hallgató ta­nul az intézményben, a nap­pali mellett most már levele­ző, speciális és kiegészítő ta­gozaton is. Ám ez a változás javulást nem eredményezett, csupán annyit, hogy a helyzet az általános iskolákban nem romlott tovább. Üjabb me­gyei erőfeszítésnek köszönhe­tően tavaly Gödöllőn megin­dult az ELTE Általános Isko­lai Tanárképző Karának kere­tében az ilyen képesítésű pe­dagógusok oktatása. Ugyan­akkor viszont meghiúsult a váci óvónőképzés terve. Mind­ezt figyelembe véve a szak­emberek megállapításai sze­rint Pest megye nem képes önerőből biztosítani annyi óvónőt, tanítót és tanárt, amennyit a gyarapodó gye­reklétszám igényelne. Kudar­cot vallott az az elképzelés is, hogy a demográfiai csúcs in­tézményeken való „végighul- lámzását” kövesse a pedagó­gusok átirányítása is, például az alsó tagozatból a felsőbe — egyszerűen nincsen annyi ember, hogy végrehajtható lenne az átcsoportosítás. A megye pedagógusból „import­ra” szorul. Ahhoz azonban, hogy bár­kinek is kedve támadjon itl elhelyezkedni, vonzóvá kelle­ne tenni a munkavállalás fel­tételeit. A jelenlegi ajánlatok ugyanis ritkán nevezhetők csábítónak. Elsősorban na­gyon kedvezőtlen a megye ta­nárainak, tanítóinak bérhely­zete: a pályakezdők a fővá­rosban 3—400 forinttal na­gyobb fizetéssel indulnak, s a hosszabb idő óta dolgozók nemegyszer ezer-kétezer fo­rinttal több bérért hagyják ott agglomerációbeli munka­helyüket, átpályázva egy-egy budapesti iskolába. Közelíteni s felzárkózni kellene tehát a főváros pedagógusbéreihez Ugyancsak pénzkérdés az ösz­töndíj, mely régi és bevált­nak nevezhető módszere a szakember-utánpótlás biztosí­tásának. Ám ez a rendszer csak akkor működik hatéko­nyan, ha nem havi hat-hét- száz forintról van szó; ekkora összegért ma már senki sem kötelezi el magát szívesen, Ha egy település igazán pro­pagandát kíván meghirdetett álláshelyének, nagyobb össze­get kell áldoznia. Mi tehet ma a legvonzóbbá egy munkahelyet? Egyértel­műen az, ha a pályázónak lakásgondjai megoldását ígé­rik. Pest megyében e tekin­tetben sem kedvező a kép különösen, ha összehasonlítjuk a szomszédos Nógrád megyé­vel, ahol minden meghirde­tett pedagógusálláshoz lakás lehetőséget kínálnak. Régeb ben bizonyos könnyebbsége' jelentett a pedagóguskölcsön ez azonban megszűnt, s azóts az iskolákban 40—50 ezer fo­rintos építési kölcsönökér versengenek a dolgozók, s ez' túlzás lenne számottevő segít­ségnek minősíteni. A pedagó­gusok letelepítéséhez mind i megyei, mind a helyi taná­csok támogatására szükség van: megyei szinten a lakás­célú támogatások elosztásában kiemelt helyet kellene szánn e rétegnek, míg a települések tanácsai kedvezményes telek­kel, hitelekkel, szolgálati la­kások építésével könnvíthetik meg otthonteremtésüket. A megyei közoktatás állan­dósult szakemberhiánya egyre égetőbb gond. Nemcsak azért, mert egyre rosszabbodik e hangulat a pedagógustársada­lomban a növekvő leterheltség és az ugyancsak csekély díja­zás melletti túlőrakényszei miatt. Hanem elsősorban azért, mert egész korosztályok, nem­zedékek tudásszintjét, ismere­teit befolyásolja hátrányosan a hullámzó színvonalú iskolai oktatás. A tanítás jelentős részben szakképzetlen vagy alacsony szakképesítésű peda­gógusok kezében van, s ez gyakorlatilag az iskolák alap­vető feladatainak végrehajtá­sát veszélyezteti. Mörk Leonóra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents