Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-10 / 217. szám

/'IV i ME WEM W ■ LAC f BOlEIARJftl, ECYESÜIJETEK! XXXII. ÉVFOLYAM, 217. SZÁM Ára: 2,20 forint 1988. SZEPTEMBER 10., SZOMBAT Közös közleményt adtak ki Berlinben Grósz Károly hazaérkezett A képen: Grósz Károly és a magyar küldöttség tagjai szeptember 9-én szálláshelyükön talál­koztak német partnereikkel. A képen balról jobbra: Marjai József, Németh Miklós, Grósz i _... Károly, Günter Mittag és Wolfgang Rauchfuss Kétn apos hivatalos baráti látogatásának befejeztével Grósz Károly, az MSZMP fő­titkára, a Minisztertanács elnöke hazauta­zott a Német Demokratikus Köztársaság­ból. A magyar pártvezető Erich Honecker- nek, az NSZEP KB főtitkárának, az ál­lamtanács elnökének meghívására tartóz­kodott két napig az NDK fővárosában. A berlin-schönefeldi repülőtéren a ma­gyar vezétőt katonai tiszteletadással bú­csúztatták. Jelen volt Grósz Károly ven­déglátója, Erich Honecker, valamint az NDK párt- és állami vezetésének számos kiemelkedő személyisége. Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, a Magyar Népköz­társaság Minisztertanácsának elnöke pén­teken este hazaérkezett a Német Demok­ratikus Köztársaságban tett hivatalos, ba­ráti látogatásáról. Kíséretében volt Né­meth Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, keres­kedelmi miniszter és Kótai Géza, a KB külügyi osztályának vezetője, a KB tagjai, valamint Major László, a KB irodájának vezetője. Grósz Károlyt és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Lukács János, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Szúrós Mátyás, a Központi Bizottság titká­ra és Szokai Imre, a KB külügyi osztályá­nak helyettes vezetője fogadta. Jelen volt Georg Folk, a Német Demokratikus Köz­társaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. MA: A íelszó továbbra is - A dunakeszi Párt­#■ feraJtc? íüíuwuíu n bizottság tanácsko­ervenyes zótermének falát csupán egyetlen jelmondat díszíti: Tovább a lenini úton! A mozgalom aktuális feladatairól, a kommunisták he­lyi tennivalóiról szóló, kerekasztal-beszélgetés résztve­vőinek egyike ez alatt a felirat alatt állt meg a szünet­ben, s tette fel a viccesnek szánt kérdést: »Elvtársak! Ez még érvényes, vagy ezt is át kell értékelnünk?«” (3. OLDAL) /I trísiéoCSÓ »a professzor ennek ellenére ál- , lítja, hogy sokan a fától nem lát­tsistonsagos jak az erdőt, azt a hasznot, ame­lyet a most épülő vízerőmű hajthat, s amelyhez képest elenyészőek lehetnek a hátrányok. Ez utóbbiak sora persze — legalábbis elméletben — igen hosszú. Mert környezetvédő mozgalmaink nem egy esetben valós problémaként vetik fel teóriáikat. Sokan rettegnek pél­dául egy esetleges földrengéstől, amely katasztrofális kö­vetkezményekkel járhatna a Duna nagymarosi szaka­szától délre.” (3. OLDAL) CStáffnír! „A Balaton-partiak a Vasas­*T_ a ,. « sál szemben bizonyították, konfraakeiÓKf mily jól megy nekik idegen­ben. Gyors ellenakciókra épülő játékstílusukat rákény- szerítették a piros-kékekre. Teljesítményük, 4-1-es győ­zelmük figyelmeztető számunkra is. Bár az őszi ered­mények és helyezésünk alapján minket tartanak esé­lyesnek, nem mehetünk biztosra.”, (7. OLDAL) Ünnepélyes tanévnyitó értekezletek Növelni a nyitottságot Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács el­nöke pénteken délelőtt a ma­gyar—NDK gazdasági kapcso­latokban fontos szerepet ját­szó kombinátok, külkereske­delmi vállalatok vezetőivel ta­lálkozott. A niederschönhauseni kas­tély tanácstermében lezajlott mintegy kétórás eszmecserén, amelven jelen volt Németh Miklós, az MSZMP KB tit­kára és Marjai József mi­Mint ismeretes, augusztus 29-én Pilisborosjenő és Üröm társközségek lakói falugyűlé­sen tiltakoztak a 400 kilovol­tos távvezeték építése ellen. A lakosság arra hivatkozott, hogy a nagyfeszültségű távvezeték károsan hat az emberek, kü­lönösen a gyermekek egészsé­gére, különböző betegségeket válthat ki. Emiatt követelték az építkezés leállítását mind­addig, amíg a távvezeték ha­tásairól tájékoztatást nem kapnak. Az MTESZ Magyar Elektro­technikai Egyesülete fölkért egy független szakértőkből ál­ló bizottságot, hogy tudomá­nyos módszerekkel vizsgálja meg: valóban káros hatású-e a távvezeték. A vizsgálatok eredményéről Horváth Tibor, a Budapesti Műszaki Egyetem nagyfeszültségű technikai tan­székének vezetője tájékoztat­ta az MTI-t. Elmondta, hogy a kutatók péntekre összegezték a távve­zetékre vonatkozó vizsgálati adatokat. A munkához tíz év­re visszamenően felhasználták a hazai és külföldi tudomá­nyos publikációkat. A távve­zeték biológiai hatása attól niszterelnök-helyettes, keres­kedelmi miniszter is, negyven vezető gazdasági szakember vett részt. Günter Mittagnak, az NSZEP KB Politikai Bizott­sága tagjának a KB titkárá­nak megnyitó szavai után Grósz Károly rámutatott, hogy országaink gazdasági együtt­működése rendkívül sokat fej­lődött. A kapcsolatok stabilak, mindkét fél érdekeit jól szol­gálják. Az együttműködés mi­függ, hogy alatta méterenként mekkora a villamos erőtér nagysága, s ez jobbra és bal­ra távolabb haladva miként változik. Az ENSZ Egészség- ügyi Világszervezete (WHO) 1983-ban kiadott állásfoglalá­sa szerint a távvezeték alatt méterenként 20 ezer voltos villamos erőtérig nem mutat­ható ki káros hatás emberek­re. A bizottság számításai sze­rint a Pilisborosjenőn a 400 kilovoltos távvezeték alatt a legnagyobb hőségben — ami­kor a vezeték a legközelebb ér a talajhoz — 7 ezer volt a legnagyobb villamos térerős­ség. Száz méter távolságra már csak 35 volt, 400 méterre pedig a térerősség 1 voltra csökken. Ez azt jelenti, hogy a távvezetéktől 2—300 méter távolságban olyan nagyságú a villamos erőtér, mint ameny- nvít a gyerekek játékvasútja előidéz. A kutatókból álló független bizottság szakemberei várha­tóan még szeptemberben rész­letesen ismertetik véleményü­ket a társközségek képviselői­vel, orvosokkal, genetikusok­kal, s villamosipari kutatók­kal. nőségi fejlesztése érdekében azonban szükség van az új lehetőségek közös feltárására. (A találkozóról közös közle­ményt adtak ki, amelyet la­punk 2. oldalán ismertetünk.) K ezdjük felfedezni a címként választott fo­galomnak nemcsak a súlyát a politikai munká­ban, hanem azt is, miként befolyásolja az intézmény- rendszer fejlesztését, fej­leszthetőségét, mindenna­pos működését. Évtizede­ken át az, ami lokálisnak minősült — avagy csupán annak neveztetett —, egyen­lő lett a nem fontossal, a mellőzhetővel. S miért ne?! Hiszen ami lokális, azaz helyi jellegű, annak mi ke­resnivalója lenne a nagy összefüggések, az országos teendők tágas terepén? Ki­alakult az a furcsa felfo­gás, amelynek hívei sze­rint, ami országosan eldön­tetett, az maradéktalanul igaz lokálisan is, ám ko­rántsem így van ez meg­fordítva, hogy a lokálisan igazak sokaságából kikö­vetkeztethető lenne valami országosan jellemző. Ennek megfelelően az­után annyi minden hatá- roztatott el országosan — és hirdetetten a lokális bol- dogítását is magába foglal­va —, hogy számon tarta­ni sem volt könnyű, nem­hogy végrehajtani, megva­lósítani. Az iparfejlesztés­ben, az oktatás megrefor­málásában, a helyi tanácsi testületek önállóságának növelésében — és a példa­tár tetszés szerint gazda­gítható — egymást kerget­Magyarok Irakban ENSZ-katonák Egészségesek, s a nehéz kli­matikus viszonyok ellenére jól érzik magukat az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák — tájékoztatták az MTI munkatársát pénteken a Honvédelmi Minisztérium­ban. A Magyar Néphadsereg 15 tisztje az iraki—iráni tűz­szünet ellenőrzésére létre­hozott 350 fős ENSZ katonai megfigyelőcsoport köteléké­ben negyedik hete tartózkodik a közel-keleti országban. Mint ismeretes, feladatai közé tar­tozik, hogy a soknemzetiségű ENSZ-csoport tagjaiként — a csaknem 1200 kilométer hosszúságú határ iraki olda­lán — részt vegyenek a tűz- szüneti vonal kijelölésében, ellenőrizzék a fegyvernyugvás betartását, és ha sor kerülne rá, kivizsgálják a tűzszünetet sértő cselekményeket. Az ENSZ-alakulat megbízatása egyelőre fél évre szól. Geraszimov elutazott Elutazott pénteken Genna- gyij Geramiszov szovjet kül­ügyi szóvivő, a külügyminisz­térium tájékoztatási főosztá- lvának vezetője, aki a Kül­ügyminisztérium meghívására tett látogatást Budapesten. A látogatás során fogadta Berecz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsá­gának tagja, a KB titkára, Szűrös Mátyás, a KB titkára, V'rkonyi Péter külügyminisz­ter, Horn Gyula külügyminisz- tériumi államtitkár. Major László, az MSZMP KB irodá­jának vezetője és Marosán György kormányszóvivő. Bu­dapesti programja keretében Gennagyij Geramiszov kerek- asztal-beszélgetésen találko­zott vezető külpolitikai szak­értőkkel, megtekintette az Em­beri Jogok Egyetemes Nyilat­kozata elfogadásának évfor­dulója alkalmából rendezett rockkoncertet, és felkereste Raoul Wallenberg budapesti emlékművét. ték a határozatok, a dönté­sek, az útmutatások, csak éppen a valóság változott lassan, következetlenül, nagy megtorpanásokkal. Az általános és a lokális erőszakkal létrehozott vi­szonyának — látszólagos egyeztetésének —, a lokális érdekek folyamatos meg- nyomoritásának az ország­ban a legnagyobb vesztese éppen Pest megye lett, hol­ott aligha vágyott bárki is erre a kétes értékű dicső­ségre. Azért bizonyultunk mindenképpen vesztesek­nek, mert földrajzi, gazda­sági stb. helyzeténél fogva a megye a sajátosságoknak olyan seregét mutatja fel, amelyek másutt nem lelhe­tők meg még rokonvoná­sokkal sem, azaz egyedü- liek. Ha ilyenek, akkor lo­kálisak, s ha azok, akkor birkózzanak meg a létre­jött állapotokkal a helyi­ek, hiszen lokális teendők­ről van szó. A logika vi­lágos, csak éppen — ha­mis! A létrejött állapotok­ban egyre inkább felhal­mozódott feszültségeket ugyanis nem a lokális ér­dekek érvényesülése indu­kálta, hanem éppen ellen­kezőleg, ezeknek az érde­keknek a teljes mellőzése, legtöbbször adminisztratív eszközökkel történő meg- nyomorítása. Ilyen adminsztratív (és az élet által nem igazolt) Tegnap tanévnyitó értekez­letet tartottak az MSZMP Pest Megyei Bizottságának oktatá­si igazgatóságán és a Gödöl­lői Agrártudományi Egyete­men. Az alábbiakban a két tanévnyitóról adunk tudósí­tást. Az 1988—89-es pártoktatási év megnyitóját is jelentő ese­ményen részt vett Nagy Sán- dorné, a megyei pártbizott­ság titkára. Göndics Zoltán igazgató rövid bevezetőjében köszönetét mondott az okta- sái igazgatóság tanárainak az előző évben kifejtett tevékeny­ségért, majd az idei oktatá­si évben sorra kerülő tenni­valókról, az oktatás új vo­násairól szólt. Elmondta, hogy tavaly 108 osztályban több mint kétezer hallgatója volt a pártoktatási intézménynek, az idén 90 osz­tályban csaknem 1700-an kez­dik meg, illetve folytatják a tanulást az általános tagoza­ton, a szakosító és speciális tanfolyamokon. Az idei tan­évben a politikai élet köve­telményeihez, változásaihoz igazodó új tantervek, tan­könyvek léptek életbe. S bár az eddig kialakult és bevált szervezeti keretek szerint folytatódik az oktatómunka, az új tanévben még inkább fi­döntés volt például az agg­lomerációs övezet legna­gyobb részében az iparfej­lesztés megtiltása, a keres­kedelmi hálózat bővítésé­nek visszafogása — azzal az érvvel, hogy az embe­rek úgyis a fővárosban vá­sárolnak —, a középfokú oktatás intézményhálózatá­nak, a szakorvosi ellátás rendszerének az alakítása, amint ilyen döntések torz­szülötte az is, ami a me­gyében az állami források­ból történő lakásépítésben végbement. Ha most vé­gignézzük az előbbi listát, azt láthatjuk, valójában a megye mai legégetőbb gondjait kötöttük csokorba, mindazt — és el nem fe­ledve a közművek, közszol­gáltatások állapotát —, aminek terhe alatt csontro­pogás közepette küzd a me­gye lakossága, tanácsainak sokasága. A téves, mert nem iga­zolódott és a hamis, mert már meghozatalukkor a valóságban erőszakot tévő döntéseket nem szabad ösz- szekeverni. A döntéshoza­talnak van kockázata, az­az kell lennie egy termé­szetes mértékű selejtnek a döntések tömegéből. A ha­mis. a valóságot megerő­szakoló döntésekkel azon­ban más a helyzet. Itt a döntést hozók azért függet­leníthették magukat a va­lóságtól, mert függetlenít­hették magukat a lokális gyelembe vették a tanfolya­mok indításánál az oktatás­ban részt vevő párttagok és pártonkívüliek érdeklődési kö­rét, munkahelyi elfoglaltságát. Az oktatási év az egyéves pártiskola, valamint a mun­ka melletti esti pártiskola. Eddig csak nappali tagozatos képzés volt az oktatási igaz­gatóságon. Az esti pártiskola hallgatói az oktatási igazga­tóság központi tanfolyamán, Szobon, Vácott és Cegléden vehetik igénybe a munka melletti tanulás lehetőségeit. Az új tanévben nagy az ér­deklődés — a társadalmi, gaz­dasági, politikai megújulási igényből eredően is — az olyan témák, tanulmányi programok iránt, mint a ve­zetési ismeretek, a szociológia, a retorika, valamint a politi­kai nevelés korszérű kérdései. A tanévnyitó össztanári ér­tekezletén dr. Kemény László egyetemi tanár, az MSZMP KB Politikai Főiskola rektor­helyettese tartott „Reform és ideológia” címmel nagy ér­deklődéssel kísért előadást. Az előadó többek között elemez­te a politikai kultúra és a politikai intézményrendszer megújításának összefüggéseit. Hangoztatta, hogy a politikai oktatással foglalkozó intéz» (Folytatás a 3. oldalon.) érdekek mérlegelésétől. En­nek a függetlenedésnek az a magyarázata, hogy nem tartoztak felelősséggel azoknak, akikről döntöt­tek, mert nem volt köte­lességük a lokális mérlege­lése, azaz ahol történtek a dolgok, ott sem fizikailag, sem erkölcsileg nem voltak jelen. A következmények­kel már mások néztek szem­be, de olyanok, akiknek sem hatásköre, sem anyagi forrása nem volt a hamis döntések korrekciójához. Feltételezhetően ennek a mechanizmusnak döntő szerepe volt a tanácsi tiszt­ségek nagymértékű leérté­kelődésében. T ermészetes következ­ménynek tarthatjuk ezek ismeretében nap­jainknak azt a jellemző­jét, amely a lokális túlér­tékelését mutatja. Termé­szetesnek ítéljük, de ko­rántsem tartósíthatónak. Az egészséges arányok létre­hozása a cél, ehhez azon­ban az kell, hogy a loká­lis, súlyának megfelelő­en érvényesülhessen, azaz olyan arányok jöjjenek lét­re a döntési mechanizmus­ban, amelyek tükrözik a nagy és a kicsi, az átfogó és a lokális egyeztetését. Ehhez az egyeztetéshez tör­vényi garanciák kellenek. Ma ugyanis ilyenek nincse­nek. Mészáros Oltó A 400 kilovoltos távvezeték hatásairól Tudományos vélemény LOKÁLIS

Next

/
Thumbnails
Contents