Pest Megyei Hírlap, 1988. szeptember (32. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-09 / 216. szám

I Vendégségben Inkább egy pusztai böjt? 17 endégségbe hívtak. A ' háziasszony elővette ötujjú villáját, a természet legpompásabb ajándékát, mit ember kaphat ilyen célra. Belehelyezte a vajas­habos tálba. Ott kevert, kotyvasztott turmixgép módjára egy keveset, majd külön-kiilön végignyalta mind az öt ágat, aztán folytatta az előző cselek­véssort, majd szívélyesen felkínált egy adagot a sza­kácsmesterség remekéből. Valahogy nem volt ínyem­re ez a fogás, különben is káros az egészségre a szén­hidrát, serkenti az agymű­ködést, a gusztus ítélőké­pességét. Elindultam tehát a bolt­ba, hogy enyhítsem hiány­érzetem. Az eladó kisasz- szony, mintha ragadós len­ne a példa, végigszopogatta ujjait minden egyes süte­mény után, mert hiába, ra­gadós ez a fránya habos­torta. Nos, édesség a fagylalt is, ha az kell, majd csillapítja sóvárgásomat ez a jeges nyalnivaló. De a csoki és citrom közt valami gyanús rongyba kezdte törülgetni a mérőkanalat a kiszol­gáló. Na majd eztán, biztatom magam, nem muszáj inyenckedni, gyomorned­veink háborgását csitíthat- juk párizsival is. Nagy gonddal végiggyuszatolják a deszkát egy hypós rongy- gyal, majdnem elszédülök a maró szagtól (vagy az éhségtől), aztán görgetni kezdik felém a szeleteket. Hol egy elűzött kóbor kutya? — nézem a kapual­jakat. Szerencsére találok egy nyeszlettet. Szóval így marad éhkop­pon, aki válogat, nesze neked fitymálás, lustaság, eridj haza, süss süteményt, keverj fagylaltot és tölts kolbászt, vagy vonulj a pusztába nagyböjtre. z. z. ÜGYELET Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, ta­nácsháza) ; Gyomron, Magló­don és Ecseren: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 62., telefon: Gyöm­rő 70); Monoron, Monori-er- dőn. Vasadon, Csévharaszton és Péteriben: központi ügye­let (Monoron, a szakorvosi rendelőintézetben); Pilisen és Nyáregyházán: központi ügye­let (Pilis, Rákóczi u. 40.); Süly­sápon, Üriban és Mendén: központi ügyelet (Sülysáp, Losonczi u. 1., telefon; Süly­sáp 50); Üllőn: dr. Balázs László; Veesésen: központi ügyelet a szakorvosi rendelő­ben (Bajcsy-Zs. u. 68.). Fogorvosi ügyelet: szomba­ton reggel 8-tól 13 óráig Mo­noron, a szakorvosi rendelő­intézetben. A vecsési és az üllői betegeket 8-tól 13 óráig a vecsési szakrendelő fogásza­tán látják el. (Cím; Vecsés, Bajcsy-Zs. u. 68.). Egyéb idő­pontban, tehát szombaton 13 órától hétfőn 7 óráig Buda­pesten, a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakrende­lőben van fogászati ellátás. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Veesésen a Kun Béla téri, az üllői és a gyömrői. Ügyeletes állatorvos: dr. Po­povics László, Sülysáp, Patak sétány 5. Beteg állatok bejelentése: Monoron a főtéri gyógyszer- tárban, szombaton reggel 8- tól 13 óráig, egyéb időpont­ban az ügyeletes állatorvos címén. XXX ÉVFOLYAM, 216. SZÁM 1988. SZEPTEMBER 9., PÉNTEK Gyömrőiek figyelmébe Közlemény A Gyömrői Nagyközségi Ta­nács értesíti a lakosságot, hogy a nagyközség hosszú tá­vú általános rendezési terve előzetesen megtekinthető az ügyfélfogadási időben a ta­nács 10-es számú szobájában. Hétfőn 8-tól 15 óráig, szer­dán 8-tól 16 óráig, pénteken 8-tól 12 óráig várják az ér­deklődőket, akiket arra kér­nek, nyilvánítsanak véleményt a dokumentummal kapcsolat­ban. A szövőlepke ellen Kötelező a védekezés A Monori Nagyközségi Ta­nács müteí-osztályától kap­tuk az alábbi tájékoztatást: Az amerikai fehér szövő­lepke az 5/1988. MÉM sz. ren­delet alapján veszélyes káro- sítónak minősül, ezért a véde­kezés ellene valamennyi ter­melő, tulajdonos és nem me­zőgazdasági földhasználó szá mára kötelező. A második nemzedék ellen Jelentkezőket várnak Ószi-téli tanfolyamok Hamarosan elkezdődnek a művelődési házban az őszi­téli csoportos foglalkozások, melyekre új jelentkezőket is várnak. Ecseren logopédia, zenés torna — óvodásoknak — és dzsesszbalett-tanfolvamra hív­ják és várják az érdeklődőket október 5-ig. Veesésen szeptember-októ­berben német nyelvtanfolyam — kezdőknek és haladóknak —, szaibás-varrás, dzsessz- baiett, női torna, mozgásmű­vészeti tanfolyam, társastánc és művészi torna indítását ter­vezik. A jelentkezni szándékozók bővebb felvilágosítást a mű­velődési házakban kaphatnak. Cipészrészleg Ismét nyitva A hét elejétől ismét fogad ja a megrendelőiket a monori szolgáltatóház cipészrészlege A pár hónappal ezelőtt be­zárt részlegben egy fiatal szakember állt munkába, aki a korábbihoz hasonló nyitva tartási időben áll a betérők rendelkezésére. szeptemberben az alábbiak szerint kell védekezni: A gyü­mölcsfákkal fásított utcák vé­delme elsősorban mechanikai úton hajtható végre. A házi kertekben és a közterületeken hatásos és megfelelő környe­zetkímélő módszer a kis her­nyófészkek levágása és meg­semmisítése. A későbbiekben a fejlettebb hernyók szétmá- szása után a védekezés csak kémiai úton valósítható meg. A védekezés elmulasztása esetén a tanács pénzbírsággal járó szabálysértési eljárást kezdeményezhet. Színes papírlapokat készíte­nek és csomagolnak a sülysá- pi Papírfeldolgozó Isz-ben. Az iskolákban használatos okta­tási segédanyagból nem lesz hiány, mert a szövetkezet egész évben gyártja a színes lapokat (Vimola Károly felvétele) Kulturális ajánlatok Ecseren pénteken 14 órától nyitott ház, 19-től néptánc. Gombán az autós kertmo­ziban 20-tól: A zsoldoskatona (színes, szinkronizált olasz ka­landfilm, főszereplő; Búd Spencer). Gyomron a Strand kertmo­ziban 20.30-tól: A zsoldoska­tona. Monoron a művelődési köz­pontban 17.30-tól karatetanfo­lyam. Sülysápon 18-tól a tiniklub összejövetele és filmvetítés: Rövidzárlat (színes, szinkroni­zált amerikai sci-fi komédia). Serdülő-labdarúgás 1988/89 A bajnokság fordulói ŐRI tlfCBP A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Színes lapok Otthon maradt a serleg Jól felkészültek a versenyzők A győztes nyáregyházi csapat (Ácsai Zoltán felvételei) Az MHSZ Monor területi vezetősége Nyáry Pál Kupa lövészversenyének már igazi rangja van. Az évről évre Nyáregyházán megrendezett versenyen ismét népes csapa­tok indultak, bizonyítva a fia­talok honvédelmi készségét és fizikai képességét. Hozzájá­rult a verseny az MHSZ meg­alakulásának 40 éves méltó megünnepléséhez is. Már hét óra után fiatalok népes csoportjától volt hangos a nyáregyházi óvoda-napközi udvara, ahol a „főhadiszál­lást” jelölték ki. A kapun fe­kete zászló „fékezte” a jóked­vet, a jövés-menést, gyászolt a Nyáregyházi MHSZ lövész­szakosztály, hosszú betegség után elhunyt Fiel Gyula, a ve­zetőség tagja, aki 15 évig el­kötelezett lelkesedéssel vett részt a honvédelmi munkában. A mintegy százhúsz részvevő egyperces néma tiszteletadás­sal adózott emlékének. Nyolc órára Csonka József gyömrői klubtitkár és Magda Gyula területi főelőadó elké­szítette az eredménytáblát, amelyen a jelenlevők leolvas­hatták a versenynemeket. A honvédelmi klubok korcso­portonként és fegyverfajtán­ként nyolc főt indíthattak. Légpuskában: úttörő leány, fiú, ifi fiú, női és férfi; kis­puskában: ifi fiú, női és fér­fi versenyzőket. Értékelés, egyéniben az elért köregység alapján, csapatban a nyolc fő összesített köregységei sze­rint. A korábban kiadott ver­senykiírás nagy részletesség­gel közölte az engedélyezett fegyver- és lőszertípusokat, például nyugati gyártmányú fegyver használata nem volt megengedve, légpuskával csak nyílt irányzékával lehetett lő­ni, a szíjhasználat tilos volt, lőszert a rendező szerv bizto­sította, és így tovább. Az öt próba- és tíz értékelt lövésre tizenöt percet adtak. Szimcsák József, a Nyáregy­házi MHSZ klubtitkár meg­nyitója után, amelyben kö­szöntötte a versenyzőket, hang­súlyt kapott az egységes pél­damutatás, a balesetmentes, fegyelmezett versenyzés köve­telménye. Részt vett a rangos vetélkedőn Bukovszki Ist­ván, a pilisi pártbizottság tit­kára és Misek Miklós, az MHSZ területi titkára is. A technikai eligazítás után a légpuskások a napközi ud­varán gyülekeztek, ők itt ver­senyeztek, az előre kialakított lőállásokban, a kispuskások kivonultak a lőtérre. Ettől az időtől a megszo­kott rendben, a versenykiírás szerint peregtek az események. A rendező bizottság tagjai, Misek Miklós, Szimcsák Jó­zsef, Csonka József, Kalmár József és Ácsai Zoltán, s a versenyfeladatok vezetői és a versenybírák feladatuk ma­gaslatán álltak, az események zavartalanul peregtek, egy-egy óvás elbírálása kollektív ala­pon, korrekt vita után dőlt el, amit szó nélkül fogadtak el az érdekeltek. Jól koordi­nálta és irányította a ver­Lőállásban a monori tartalékosklub úttörőcsapata. Jobbról a győztes: Kalina Csaba senyt Magda Gyula területi főelőadó. Már az első óra után hír­nök jött és jelentette, hogy az úttörő fiúknál a Monori Tar­talékos Honvédelmi Klub ver­senyzője. Kalina Csaba kivá­ló, 81 köregységet lőtt, amivel (ez később kiderült!) meg­nyerte a kategóriájában a versenyszámot. Nagyon jól lőtt kispuskával a felnőtt Tóth Bé­la. ő 85 köregységet teljesí­tett. A legjobb úttörő leány Badenszki Erika (64) lett. Eredmények. A csapatver­senyt nagy fölénnyel Nyár­egyháza nyerte meg 500 kör­egységgel, 2. Maglód 483, 3. Pilis 457. A nyáregyháziak kiváló szereplésükkel elnyer­ték a Nyáry Kupát! Kispuska férfi: 1. Tóth Bé­la (Nyáregyháza) 85 köregy­ség, 2. Barsi Dénes 81 (Nyár­egyháza), 3. Sipos János 81 (Nyáregyháza). Női: 1. Tóth Gézáné 69 köregység (Csév- haraszt), 2. Fauszt Jánosné 69 (Maglód), 3. Prakter Mária 64 (Vasad). Légpuska ifjúsági fiú: 1. Hoffmann Tibor 73 köregység (Gyömrő), 2. Gruber Zsolt 72 (Nyáregyháza), 3. Varga And­rás 66 (Péteri). Női: 1. Tóth Istvánná 66 köregység (Csév- haraszt), 2. Cséplő Gyuláné 63 (Maglód), 3. Lipót Pálné 59 (Nyáregyháza). Férfi: 1. Ba- gi István 76 köregység (Nyár­egyháza), 2. Perger József 75 (Nyáregyháza), 3. Haluszka Attila 75 (Pilis). Légpuska úttörő fiú: 1. Ka­lina Csaba 81 köregység (Mo­nori THK), 2. Szemők István 73 (Pilis), 3. Fauszt Attila 63 (Maglód). Üttörő leány: 1. Ba- denszki Erika 64 köregység (Gyömrő), 2. Bán Szilvia 57 (Monori THK), 3. Bencze Má­ria 57 (Pilis). Kispuska ifjúsági, fiú: 1. Takács Csaba 64 köregység (Vecsés), 2. Liptai Zoltán 61 (Pilis), 3. Nagy Mihály 52 (Nyáregyháza). A díjakat Misek Miklós ad­ta át. Az egyéni helyezettek érmet kaptak, a csapat I—III. helyezettek oklevelet és érté­kes tárgyjutalmat vehettek át. A nyáregyháziak elnyerték a Nyáry Pál vándorkupát. Hörömpő Jenő •(ISSN 0133—2851 (Monori Hírlap) Szeptember 11.: Monori Diáksportkör—Monor, Vil­lám—Nyáregyháza, Pilis—Ve­csés, Péteri—Mende, Sülysáp —Gyömrő, Üllő—Ecser. Szeptember 18.: Monori Diáksportkör—Üllő, Monor— Sülysáp, Gyömrő—Péteri, Mende—Pilis, Vecsés—Vil­lám, Nyáregyháza—Ecser. Szeptember 25.: Ecser—Ve­csés, Villám—Mende, Pilis— Gyömrő, Péteri—Monor, Süly­sáp—Monori Diáksportkör, Ül­lő—Nyáregyháza. Október 2.: Monori Diák- sportkör—Péteri. Monor—Pi­lis, Mende—Ecser, Vecsés— Nyáregyháza, Üllő—Sülysáp, Gyömrő—Villám. Október 9.: Vecsés—Üllő, Nyáregyháza—Mende, Ecser— Gyömrő, Villám—Monor, Pi­lis—Monori Diáksportkör, Pé­teri—Sülysáp. Október 16.: Monori Diák­sportkör—Villám, Monor— Ecser, Gyömrő—Nyáregyhá­za, Mende—Vecsés, Sülysáp —Pilis. Október 23.: Mende—Üllő, Vecsés—Gyömrő, Nyáregyhá­za—Monor, Ecser—Monori Diáksportkör, Villám—Süly­sáp, Pilis—Péteri. Október 30.: Monori Diák- sportkör—Nyáregyháza, Mo­nor—Vecsés, Gyömrő—Men­de, Péteri—Villám, Sülysáp —Ecser, Üllő—Pilis. November 6.: Gyömrő—Ül­lő, Mende—Monor, Vecsés— Monori Diáksportkör, Nyár­egyháza—Sülysáp, Ecser—Pé­teri, Villám—Pilis. November 13.: Monori Diák- sportkör—Mende, Monor— Gyömrő, Pilis—Ecser, Péteri —Nyáregyháza, Sülysáp—Ve­csés, Üllő—Villám. November 20.: Nyáregyháza —Péteri, Monor—Üllő, Gyöm­rő—Monori Diáksportkör, Mende—Sülysáp, Vecsés—Pi­lis, Ecser—Villám. A mérkőzések kezdési idő­pontja: délelőtt 9 óra (kivé­tel a Monori Diáksportkör: szombaton 14 óra.) A csapa­tokban 1973. augusztus 1. utón született játékosok szerepel­hetnek. Mérkőzésenként 5 cse­rejátékos szerepeltethető. —ér Démász Felhívás A Démász monori ki­rendeltsége értesíti a strá- zsahegyi és Téglaházi dűlő pincetulajdonosait, hogy ebben a hónapban esedékes a villanyórák leolvasása. Igyekeznek ugyan hét vé­gén felkeresni a tulajdo­nosokat, de így is előfor­dulhat, hogy nem találják ott őket. Kérik, hogy ha nem tartózkodnak a pincé­ben. a villanyóraállást egy papírra feljegyezve tűzzék ki az ajtóra. Fájó szívvel mondunk köszöne.. tét az óiknak, akik a felejthetetlen feleséget, édesanyát és testvért, László Sándornét Gyömrőn utolsó útjára elkísérték és gyászunkban osztoztak. Gyászoló csatiad. Szelelőrostát vennék, üzemképtelent is. Ár­ajánlatokat Klémenit Kisújszállás, Dózsa György u. 29. címre kérem. Üzlethelyiség sürgő­sen eladó Pilisen. Ér­deklődni : Vecsés, Szamuely u. 101. KENgZLERNÉ. Eladó egy Fáklya kombinált szekrény­sor. Monor, Liszt F. u. 30. HIRDESSEN A MONORI HÍRLAPBAN! A Vizügyj Epito v/ a: lalat vecsési üzeme felvételre keres közép iskolai végzettségű és gyakorlott technoló­gust. műszaki ralzolót valamint lakatost he­gesztőt és asztalost Jelentkezni lehet s Vecsés. Dózsa Gvörsv u. 32. sz. alatt vagy a Vecsés 60-as. illetve a 343-780-as telefonon. Téli időszakra garázst bérelnék Monoron. Singer László, Monor, Kossuth L. u. 88/B. II. 4. Erdőben, szép kör­nyezetben tanya el­adó. Érdeklődni na­ponta délután a hely­színen. Vasad, II. külterület 60. szám (a rávágyi boltnál).

Next

/
Thumbnails
Contents