Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-06 / 187. szám

/ • * f t 4 1988. AUGUSZTUS 6., SZOMBAT 1 Gabi idén lesz tizenhét éves. Állatorvos, testnevelő tanár, hivatásos tiszt szeretett volna lenni. Jelenleg telefonközpon­tos, miután második év végén befejezte a gimnáziumot. Éle­tének ez a két éve nem volt mentes a kitérőktől, megtor­panásoktól. Hogyan tovább? A kérdésre még önmaga sem tudja a választ. Eddig a kül­világot okolta kudarcaiért, amelyek — valljuk be őszin­tén — különösebben nem vi­selték meg. Legalábbis látszó­lag. — Ne kérdezd, hogy a sulit miért hagytam abba, mert nem tudom. Talán egyszerűen untam. Meg a rendőrségi ügy, a tanárok, az egész osztály vi­selkedése, a hiányzások. Szó­val összejött. Tudod, közvet­lenül a gimi előtt kajakozni jártam, gyakran jól meghaj­tottak minket. Nem volt prob­lémám, ha futni kellett né­hány kilométert. A testnevelő tanárunk meg pont ilyen em­bereket keresett, honvédelmi többtusaversenyekhez. Meg­kérdezte, érdekelne-e a dolog, én meg kíváncsi voltam, el­mentem. Tetszett, eleinte si­kereim is voltak, hát ottra­gadtam. Csak az volt a baj, hogy a felkészülés nem volt tervszerű. Néha hónapokig nem találkoztunk, aztán hetek Blatt akartak bepótolni min­den mulasztást. Ezért hetekre kikértek a suliból, amit az osztályfőnököm nem nézett jó szemmel. Csehszlovákiába a nemzetközi versenyre azért nem jutottam el, mert nem adta át az igazgatónak a ki­kérőmet, hanem a tudtom nélkül elsüllyesztette. A tesi- tanár sem tett semmit értem, már nem érdekelte különö­sebben az egész ügy. Ekkor döntöttem, a sportból elég, de éreztem, az iskolából is. — Csak ennyi? *— Amikor elkezdtem a gi- mit, állatorvos szerettem vol­na lenni. Igaz, ez az elkép­zelésem módosult a jegyek ha­tására, de nem ez volt a dön­tő. Végig azt éreztették ve­lünk, itt csak a tanuláshoz van jogunk, a gimnázium nem kötelező senki számára. Ve­gyük megtiszteltetésnek, hogy ide járhatunk. Második év vé­gén megbuktam matekból, de elhatározásomhoz ennak sincs sok köze. Inkább csak meg­adta az utolsó lökést. Nem ér­demeltem bukást, kitolás volt az egész. Mindegy, nem oszt, nem szoroz. Legalább anyu-a nak is megindokolhattam va­lamivel az egészet. Se a tanárokkal, se az osz­tállyal' nem voltam jóban. Egy kényszerűen összezárt társaság volt, semmi több. Az osztályfőnök egy fiatal srác, mindig megpróbált jópofizni, hamar láttuk, nem komoly ember. A helyettese időnként haverkodni akart, másnap elővette a szigorú és zord ta­nító néni figuráját. Na, nekem erre nem volt szükségem, és a véleményem nem rejtettem véka alá. A többiek meg örül­tek, hogy valaki más nyitja ki a száját helyettük. Tudod, a két év alatt egyetlen olyan eset Volt, amikor valami egy­ségbe rázódott az osztály. Szerveztünk egy osztálybu­lit, amire már a meghívókat is szétosztottuk, mikor az osz­tályfőnökünk lefújta az egé­szet, mert ő nem ér rá velünk maradni délután is. Mond­tam már, mennyit ért a sza­va előttünk, fütyültünk rá. Az igazgatóval fenyegetődzött, intőt adat annak, akit dél­után az épületben találnak. Akkor kitaláltuk, hogy az is­kola mellett, a játszótéren ta­lálkozunk. A végét kitalálha­tod, az eredeti időpontban az Kisikloti életek Mondd, te nem vagy hibás? iskolában voltunk. A két év alatt erre az egyetlen ese­ményre emlékszem vissza szívesen. A tanárok annak örültek, minél kevesebb dolguk volt. Ne hidd, hogy csak én fejez­tem be. Négyvenketten kezdtük, most összesen har­mincán maradtak. Amikor be­jelentettem, hogy ősztől rám ne számítsanak, egy szóval sem tartóztattak. Persze ve­lem az igazgatónőnek is baja volt, mert jött az a levél a rendőrségtől, hogy túl sokat és rossz társaságban járok a Vidám Parkba. Én pedig erről nem voltam hajlandó lemon­dani. — Az ottani társasággal hogy jöttél össze? — Hetedik utáni nyáron az egyik barátnőmmel elmen­tünk, gondoltuk, jól fogunk mulatni. Volt egy kedvenc já­tékunk, a kistroli, tudod, ez olyan dodzsemszerű. Máso­dik-harmadik nap a srácok már ismerték az arcunkat, és elkezdtek hülyéskedni, meg­hívtak kólázni. Nem vagyok zárkózott típus, gyorsan ösz- szemelegedtünk, és jókat du­máltunk. összehaverkodtam néhánnyal, később már miat­tuk jártam ki. Idővel sok min­denben kezdtem rájuk hason­lítani. Soha nem lettem olyan, mint ők, mert idősebbek vol­tak négy-öt évvel nálam, de lehet, ha ott maradok, húsz­évesen én is úgy nézek ki. Szóval tetszett, hogy vagányok voltak, hogy nagyhangúak, és mégis emberségesek. Aki nor­málisan közeledett hozzájuk, azt biztos, hogy békén hagy­ták. Ha pedig elfogadtak, ak­kor kiderült, milyenek valójá­ban. Egész másként élnek, mint mi. Tudom, hogy féltek a há­borútól, és ezt nagyon valós veszélynek tartották. Arra is közöttük jöttem rá, mennyire nem a ruha teszi az embert. Különc módon öltöztek, és emiatt sokan előítélettel kö­zeledtek hozzájuk. Velem szemben mindig tudták, hol a határ. Tudod, a Melindát kényszerítették, hogy vetesse el a gyerekét, amikor terhes lett, meg elég sokan le is fe­küdtek vele, de ezt csak ma­gának köszönheti. Volt ptt olyan fiú, akivel jártam, de ez sem ment soha tovább, mint amennyit megengedtem. Soha nem erőszakoskodtak velem. — Mégis szakítottál ve­lük is. — A játékok sem jelentet­tek újdonságot, szétszéledt a banda is. Volt egy motorbal­eset, ahol a legjobb barátom meghalt, a másik kórházba ke­rült, és már soha az életben nem jön rendbe tökéletesen a lába. Látogattam a kórház­ban, és a park egyre kevésbé érdekelt. Űj barátokat talál­tam a Petőfi Csarnokban, bár ez is csak néhány hétre szólt. Most a munkahelyemen jól érzem magam, rendesek a kollégák. Szabadidőmben já­rok lovagolni. Nagyon klassz, csak akad egy-két szemét. Do­bálták a lovat, mikor felvéte­liztem, hátha megugrik, és le­esem. — Abbahagytad a gitnit és nem hiányzik. Eljártál a parkba, de velük is szakí­tottál. A Petőfi Csarnok csak rövid epizód volt. Nem adod fel túl könnyen a terveidet? — Nem hiszem. Inkább csak látom, ha valamit nincs értelme tovább csinálni. Ak­kor minek kínozzuk egymást? Szerintem egyáltalán nem baj, ha egyik helyre sem kívánko­zom vissza. Anita szintén tizenhét éves, de ő szakközépiskolába járt. Elsőben három tárgyból bu­kott, ismételnie kellett. Má­sodszorra sem jutott túl ezen az éven, így ő is végleg befe­jezte az iskolát. Szülei elvál­tak, édesapjának butikja van. Jelenleg egyik ismerősük ha­sonló üzletében eladó. Sokat keres és sokat költ. Szereti a legutolsó divatot. — Eleve nem volt kedvem a sulihoz. De a tanárok ha­mar rájöttek, hogy nem a ké­pességeimmel vannak bajok, és akadt közöttük néhány, amelyik megpróbált rábeszél­ni a folytatásra. Most már be­töltöttem azt a kort, amíg ta­nulni kell, senki nem szólhat bele az életembe. Pontosan tudom, mit akarok, nincs szükségem olyanokra, akik elmagyarázzák, csak az én ér­dekemben szólnak. Tudom, hogy mit tehetek és mit nem. Néhány éve összeismerked­tem néhány sráccal, együtt jártunk diszkózni, hambur- gerezni. Tudod, az a típus, amelyiknek fontos, hogy min­dig jólfésült legyen, a nad­rágján éles a vasalás. A leg­újabb divat szerint öltözköd­tek, és mindegy volt, hogy er­re honnan szerzik a pénzt. Soknak volt bőven otthonról, de attól sem riadtak vissza, ha lopni kellett. — Nórát, az osztálytár­sadat a te tekintélyed csal­ta ebbe a társaságba. — Kullancs volt, egyálta­lán nem hívtam. Ö is tudhat­ta volna, mit szabad, és mit nem. Nem vagyok a pesztrá- ja, sem őrangyala. Arról nem is beszélve, hogy majd meg­veszett a fiúkért. Már az egész osztályt zavarták a tör­ténetei. — Szóval nem érzed az 6 sorsáért felelősnek ma­gad? \ — Egy cseppet sem. Min­denki saját életének kovácsa. Én mindig tudtam, hogy mit akarók, és most, hogy ebbén nem gátolnak, el is'érem. Van pénzem, szórakozhatok. Ad­dig akarom élvezni az életet, ameddig lehet. Nem túl hang­zatos, de csak ennyit tudok mondani. Két lány, két eltérő jellem. Egy ponton mégis összefutott történetük. -» ■ Szabó Z. Levente A Rockszínház ragasz­kodik saját szellemi örök­ségéhez. Több évvel ezelőtt Nérócska, a .világsztárje­lölt szépen skandálta taní­tómesterének: a nép nagy­szájú bankók gyülekezete, megesznek mindent, ha formás, ínycsiklandozó a tálalás. Sajnos egyre in­kább úgy érzem, A bestia közönségét is ebbe a kate­góriába sorolták. Hiszen a tálalás igazán remek volt. Adott a szegedi Dóm tér a maga fenséges pompájával és a tömegjeleneteknek ki­váló tágasságával. Volt rek­lám, telt liáz, jó idő, csak a lényeg, a jó produkció ma­radt cl. Mit is lehet szá­mon kérni egy rockoperá­tól? Gondolatokat, remek zenét, koreográfiát, éneke­seket. Akár elégedettek Is lehetnénk, az utóbbi kettő­vel nem volt gond. Félsi­ker. Éljen az aljas! A történet pofon egyszerű. Pénzre van szüksége az or­szágnak, rendezni kell hát egy politikai pert Báthory Erzsébet ellen és hatalmas vagyonát elkobozni. Ha fedd­hetetlen, akkor felbérelünk egy kalandort, szolgáltasson ürügyet. Majd rögtön utána egy bérgyilkost is, hogy a kellemetlen tanútól megsza­baduljunk. Emlékszem a vi­lágirodalomból egy hírhedt intrikusra, aki családi tragé­diát okozott. A féltékeny férj megfojtotta feleségét. Az il­letőt Otellónak hívták, Shakes­peare alakja volt az Otelló­ban. Csakhogy Jágót saját ér­zelmei, indulatai vezérelték és nem a kor kihasználandó, pénzszerzésre alkalmas züllött erkölcsei. Igaz, más eszközök­kel élt a cél érdekében. Pél­dául nem volt szüksége sze­mélycserére, mint A bestia kakastollas lovagjának. Ez utóbbi ugyanis Báthory Er­zsébet helyére alteregóját, az 15 éve ÍJ a Iga-túra Tizenöt éve annak, hogy Takács Pál vezetésével ti­zennégy túrái gyerek el­határozta, megismerkedik szükebb szülőföldjével, a Galga vidékével. Térképen tervezték meg az útvona­lat, könyvekből állították össze kirándulásuk menet­rendjét, a felkeresni szán­dékozott látnivalók listáját. A többnapos túra olyan jól sikerült, hogy a veze­tők s a gyerekek elhatá­rozták, évenként újra útra kelnek majd. Ebből szüle­tett meg a Galga-cxpcdíció, amely az idén tizenötödik évfordulóját ünnepli. Az expedíció program­ja évenként gazdagodott. Most már nyaranként kö­zel száz gyerek ismerke­dik a Galga-menti falvak múltjával, jelenével. Vár­romokat, kastélyokat, régi kúriákat látogatnak meg, és nem maradnak ki a múzeumok, templomok, parkok sem. A túrázók fényképeznek, rajzokon örökítik meg élményeiket. Aszód, Galgagyörk, Ácsa és megannyi Pest megyei község mellett állandó tá­borhellyé vált Nógrádkö- vesd és Acsaújlak. Szülők, munkásőrök segítenek a táborépítésben, és együtt játszanak az úttörőkkel a partizánpróbán és az éj­szakai túrákon is. 1984-ben Nógrádkövesden felavat­ták az expedíció sátrat formáló emlékkövét. Az idén újabb emléke­zetes évéhez érkezett a Galga-expedició. Tizenötö­dik évfordulójának emlék- iinnepségét a napokban tartották meg. A tábornak ez alkalommal a vérségi iskola adott otthont. Az expedíció résztvevői július 27. és augusztus 5. között kapcsolódhattak be a más­fél évtizede Túráról indult kezdeményezés programjá­ba. Minden kezdet nehéz. Fő­leg igaz ez az állítás akkor, ha egy sokéves hagyományo­kon alapuló, még eredményes, de már nem korszerű forma és tartalom gyökeres átalakí­tásáról van szó. S a dolgot fokozandó, még nehezebb a feladat, ha az ifjúságpolitika e témában a főszereplő. A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Pest Megyei Bizottságának vezetői és mun­katársai vállalták ezt a koc­kázatot, s valami egészen új­jal rukkoltak elő. Jó néhány éve már, hogy a megyei szer­vezet középiskolások részére minden nyáron megrendezi vezetőképző-táborát. Az el­múlt esztendőkben azonban a képzés lényege nem sokat változott, így ideje volt, hogy nagy lépésekkel utánaered­jenek a középiskolás oktatás­ban jeleskedőknek. Ügy tűnik, ez megtörtént. Ebben az évben, a július 18-tól 30-ig tartó tábor során a fiatalok valami olyat ta­pasztaltak, amilyet elődjeik még soha. A módosulást ta­lán így lehetne megfogalmaz­ni: a korábbiaknál jóval na­gyobb önállóság mellett a gyakorlati életben hasznosít­ható dolgokat is kapott a 21 iskolából érkezett mintegy 80 fiatal. A kéthetes „oktatásra” ösz- szegyűlt gárda iskolai KISZ- bizottsági és alapszervezeti titkárokból állt. Az eltérő jel­legű középiskolák természete­sen más érdeklődésű és adott­ságú gyerekeket is takarnak, s ez meglehetősen nehezítette az új formára való áttérést. De térjünk a lényegre: mi volt az új ebben a táborban? Első helyen kell megemlíteni egy „tábori alkotmányt”, ame­lyen ugyan még érzékelhetők a tapasztalatlanság jelei, de a lényeg: a gyerekek maguk alkották, hogy ennek szelle­mében, szabályai szerint éljék le ezt a két hetet. Kormányt választottak saját soraikból, amely szinte teljhatalmú ura volt a továbbképzésnek. Leg­alábbis elméletileg. Mert az igaz ugyan, hogy a tábor ve­zetősége néven futó — KISZ- nek elkötelezett, de nem füg­getlenített állású fiatalokból álló — csoport csak egy kép­viselővel szerepelt a „kor­mányban”, ám a meggyőzés, a befolyásolás módszerével élve irányították a középiskoláso­kat. Erre elsősorban akkor ke­rült sor, ha az iskolai életben szokatlan, nagy önállósággal nem tudtak mit kezdeni a tá­bor lakói. A hétköznapi ha­landó ugyan meg van arról győződve, hogy a mai ifjú­ságnak szinte mindent meg­rágva kell a szájába adni, ám ez a tábor is bizonyította, az ifjúság jóval nagyobb dol­gokra, öntevékeny cselekvés­re képes, ha erre lehetőséget kap. A kéthetes program egyik fő erénye, hogy nemcsak a tanulók politikai nevelését, szórakozását szolgálta, hanem a „civil” életben is haszno­sítható tapasztalatok birtoklá­sára is megtanította őket. En­nek érdekébe^ kiscsoportos foglalkozásokon elemezték az iskolai és a KISZ-élet fonák­jait, illetve a változások lehe­tőségeit. A problémafeltáró gondolkodás egy, az eddigiek­től eltérő látásmódot eredmé­nyezett, amelynek fontos ré­sze az önismeretből kiinduló kombinatív, alkotó hozzáál­lás, az önkormányzati mecha­nizmus elsajátítása, illetve a jelentkező konfliktushelyzetek helyes megoldása. Az összkép röviden úgy ér-' tékelhető, hogy az itt ismere­teket szerző diákok élete kö­zel sem volt olyan vidám, mint korábban „képzett” tár­saiké, többet dolgoztak — né­ha talán túl sokat —, keve­sebb idő jutott a ■ könnyed programokra, de remélhetően a tábor utóélete is jelezni fog­ja, megérte a fáradozás. B. Gy. Új rockopera ősbemutatója Szegeden Csakhogy Jágó még megbűnhődött őrült színésznőt ülteti. Nagy Anikónak remek alkalom, hogy kettős szerepben csillog­tassa tudását, hunyjunk hát szemet a történelmi valószí­nűtlenség fölött. Na meg az sem elhanyagol­ható különbség, hogy Jágót kínpadra vonták, mikor tette kiderült. Üjabbkori hősünk először párviadalban legyőzi a bérgyilkost, majd halálra sebzi a nádor legkedvesebb emberét, végül szemrebbenés nélkül feltárja az igazságot, csak megbízásból cselekedett. Vikidál- Gyulának, aki a ná­dor szerepét énekli, lelkiisme- ret-furdalása támad és kö­zépkori kényurak jellemző megoldásként kifizeti és fut­ni hagyja a szélhámost. A színésznő máglyán ég el, az igazi Báthory Erzsébetet be­falazzák, a nádor leghűbb em­bere és szerelmese halott, akárcsak a bérgyilkos, a ná­dort lelki válság fenyegeti, hasznot csak a legsötétebb szereplő lát az ügyben. Élje­nek az aljasok, mert aljas a Amennyiben mindez még nem lenne elég, kissé szervet­lenül toldjuk meg a történe­tet egy szerelmi szállal is. Szükség van . erre azért is, hogy legyen két lírai duett a sok kemény dallam mellett. Érzelmes melódiák Hiszen Sasvári Sándornak gyönyörű, érzelmes hangja van. Arról nem is beszélve, hogy a fiatal lányok vérében fürdő Báthory Erzsébetet még nem lehet elítélni, de ha a lovag szerelmét halálra kí­nozza, az már más, az casus belli. Természetesen a szerel­meseknek egyszerre illik meg­halnia, így hát hiába állapít­ják meg többen is a' lány ha­lálát, arra még marad ereje, hogy utolsó kettőst énekeljen, könnyet csalva a legérzéketle­nebb szívű ember szeméből is. Ámbátor mi ez a befejezés­hez képest, ahol egyszerre többen lejönnek a máglyáról, de erről később. Nézzük inkább a zenét, Szakcsi-Lakatos Béla szerze­ményét. Pontosabban: hallgas­suk. Tagadhatatlanul szépek az érzelmes melódiák, erőtől duzzadok a nagy jelenetek. Mégis alapvetően két problé­ma van. A régi igazság, ke­vesebb több lett volna. Ráadásul az igazi sikerda­rabok nagyon kevés szereplő között oszlottak meg. Emlí­tettük már a kettős szerepben is kiváló Nagy Anikót. Ezút­tal sem csalódunk Vikidál Gyulában és Sasvári Sándor­ban. A legkellemesebb meg­lepetés Kaszás Attila kitűnő játéka. Máglyára fel! A rendezésben zseniális ré­szek váltakoznak, megdöbben­tően gyenge megoldásokkal. Az első felvonás végén szép és hatásos tömegjelehet után a szereplők kivonulnak, a né­zők természetesen várnák a szünetet, ehelyett Kaszás At­tila marad egyszál maga a hatalmas Dóm téren és még előad néhány strófát. Nem az ő hibája: oda a hangulat. Mikor a történet végére érünk, már állnánk fel he­lyünkről, mikor teljesen vá­ratlanul az ál-Báthory Erzsé­bet és a hozzá csapódó kom­pánia — kik már bűnhődnek, hiszen máglyahalálra ítélték őket, sőt lobognak a lángok — lejönnek egész a közönség el­ső soraiig, és közük velünk, ez kegyetlen véres játék volt, rrtajd rendületlenül dalolva, hátramenetben visszatérnek vesztőhelyükre. Ennyi meg­rázkódtatás sem elég, mert gyengébb felfogóképességűek kedvéért a falu bolondja ösz- szefoglalja, mit láttunk. A vé­gén prózában is summázza a történteket a nagy prédikátor híres mondásával. Hogy ez mi, azt talán soha nem fogom megtudni. Éppen recsegett a mikrofon. Sz. Z. L. világ! A nádor és az igazi-ál Báthory Erzsébet: Vikidál Gyula és Nagy Anikó. (MTI fotó) Áttörés a középiskolás-képzésben Nagyobb önállósággal

Next

/
Thumbnails
Contents