Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-01 / 182. szám

1088. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ Vándorszínészek mai utódai Igaz dolgokról a pódiumon Mert itt kifejezhetik magú* kát. Ahogy egyiktik megfogal­mazta — mesterségesen létre­hoztak egy olyan környeze­tet, ahol őszintébbé válnak, ahol másképpen élik meg em­beri kapcsolataikat, ahol a bennük bujkáló érzéseket, ér­zelmeket szavakba, mozdula­tokba önthetik. Tíznapos tábor Gödöllőn, a művelődési köz­pontban. Amatőr színjátszó diákok találkoznak és dolgoz­nak együtt. Az utolsó két-há- rom napban lakótelepi alkal­mi színpadokon, merész vál­lalkozásként Pesten a Vörös­marty téren is bemutatkoznak. Önállóan Három csoport, három me­rőben eltérő módszer. A be­mutatkozás után a foglalko­zásvezetők elmondják elkép­zeléseiket és minden gyerek maga dönthet, hová szeretne kerülni. Persze egyenletes az osztás, de a több mint har­minc fiatalból talán három dolgozik más rendezővel, mint a választott. Kaposi László népművelő csak az alapötle­tet adta, produkciójuk többi elemét a diákok írták. A rög­tönzések után megállapodtak a végleges szövegben és eh­hez kidolgozták a szükséges mozgásokat. Újólag megdöb­bentett, mennyi keserűség halmozódott fel a mai tizen­öt-tizenhat éves fiúkban, lá­nyokban. Ügy érzik, sokszor becsapják őket, az iskola vé­dett környezete nem készít fel a való életre. És hamisak a tömegkommunikáció esz­közei és az emberi kapcsola­tok. A legtöbb ötlet kiagyaló­ja, kicsit a csoport szellemi vezéregyénisége, a váci Sztá­ron Sándor Gimnázium tanu­lója, Petényi Balázs volt. — Inkább csak címszavak­ban tudom megfogalmazni, mi is idegesít. A közösség ereje az, ami segít ezeket a gondo­latokat a felszínre hozni. Más környezetben én magam is megalkuvóbb vagyok. Tavaly is részt vettem a táborban, és azok az élmények késztettek a jelentkezésre. Talán annyi­ban volt jobb akkor, hogy szűkebb térben mozogtunk, a többi csoport tagjaival is szo­rosabb volt a kapcsolatunk. Ritmus Uray Péter pantomimmű­vész más kifejezési formákat próbált átadni. A színpadi mozgás biztonsága, ritmusa alapja lehet a megszólalás hi­telességének. A gátlások oldá­sában jelentős szerepe van a fizikális lehetőségek tökéletes birtoklásának. Az eséstechni­kának, az irányváltások tisz­taságának. Az a néhány per­ces játék, amellyel ők léptek a közönség elé, a megtanult elemekből válogatott és kife­jező erővel telítődött. Igaz, a közös munka igazi együttlétté alakult, amelyben fontos he­lye volt a beszélgetéseknek. Itt is voltak, akik már tavaly­ról ismerték egymást és Uray Pétert. Gere Antal Dunaha- rasztiból úgy érkezett, hogy ott év közben alig-alig műkö­dött a csoport. Mert most sen­ki sem ér rá, de a jövő héten pótoljuk a foglalkozást, mert most sürgősen össze kell hoz­ni a november hetedikéi ün­nepi műsort. Szatmári Zita viszont éppen itt, Gödöllőn tagja a jól működő társulat­nak, nyaranta szívesen ismer­kedik más rendezőkkel. A legszembetűnőbb a mun­ka intenzitása. Napi tíz órá­kat is dolgoznak keményen, mégis mindenkiben az élmény marad meg. Ezerkétszáz forin­tot fizetnek a szállásért, ét­kezésért, no és természetesen a foglalkozásokért. Többségük saját megtakarított pénzét for­dította erre a célra. Van, aki­nek ez nem okozott igazi problémát, de gyakoribb, hogy másról mondtak le ennek ér­dekében. Illő hát minden percet kihasználni. Profizmus Herényi Gábor, az Operett­színház rendezője kötött szö­veget és zenét dolgozott fel, a profi előadások próbarend­szerével. A Pipin című musi­calből készült közel egyórás produkciót szeretnék később újra eljáts; ni szerve :tt kö­zönség előtt. Ismét csak más elemeket sajátítottak el, akik ebbe a csoportba kerültek. Tizenkét ember egyszerre mozdul a koreográfia szerint és egyszerre énekel. Talán nem véletlen, itt vannak a legtöbben, akik később is mű­vészi pályán szeretnének ma­radni. Három eltérő elképzelés, mindegyik erényekkel. Esetleg az volna jó, ha egy-egy cso­port forgószínpad-szerűen min­den foglalkozásvezetővel meg­ismerkedne. Csakhogy erre kevés a tíz nap. Szabó Z. Levente Egy dal többórás munka eredménye (Csécsey Zoltán felvétele) Hangverseny Szép sikerrel őszintén szólva nem hittem benne. Szerdán este a szokat­lanul nagy meleg ellenére megtelt a Pest Megyei Tanács udvarán rögtönzött nézőtér. A Tomkins énekegyüttes és a Budapesti vonósok szerepel­tek . Dobra János vezényleté­vel. A szép muzsika, mini már annyiszor, most is csodát tett, a jelenlévők megfeledkez­tek a fülledtségről, áhítattal hallgatták Vivaldi, Carissimi, Purcell műveit. Csak az elismerés hangján szólhatok az énekesekről, ze­nészekről, akiknek a ref­lektorokból pluszban áradó hőséget is el kellett viselniük. Kisebb hibák persze akad­tak. Hosszú és vontatott szü­netek voltak az egyes dara­bok között, amiket feleslegesen tetézett a rendszeres ki-bevo-: nulás. Ezek az apróságok azonban nem befolyásolták lényegesen a színvonalat, jobb szervezés­sel, illetve némi odafigyelés­sel a jövőben kiküszöbölhe­tők. Igaz, létezik olyan állás­pont is, amely szerint a túl tökéletes megoldás ellenérzé­seket válthat ki. Az bizonyos, aki eljött, nem bánta meg, hogy a koncertet választotta esti programjának. Sz. Z. L. Szentendrei Teátrum ’88 Opusztaszer Egy hagyomány legendája „Pusztaszer a nevem, itt szerzett törvényeket Árpád / Hőseivel, s a hont biztos alapra tévé. / S áll az azóta kilenc század véridején túl; / Várja virágzását, s vajha ne várja hiún!” Vörösmarty írta le e soro­kat még a múlt század de­rekán. Azóta csak nőtt a ha­za jelentősége, a történelmi hagyomány legendája, szere­pe. Ahogyan Berecz János a Kossuth Kiadó gondozásában, Opusztaszer című könyv élő­szavában fogalmazta meg: e helységnév népünk korai és újabb kori történelmének egy­aránt nevezetes színhelyét je­löli. Egykor az úri Magyar- ország, a nagyúri dölyf, a „hazapufogtató bundás in­dulatok”, az öröknek, ren­díthetetlennek látszó, nép­nyomorító latifundium-világ jelképe volt. De egyben a honalapítás, a dicső indulás, az országpusztító hódoltságok­ból, a tatár és török dúlások- ból felemelkedés és sikeres újrakezdés, majd az évszáza­dok múltán végre, a felsza­badulás nyomán saját orszá­gában hazára lelt nép új honfoglalásának szimbóluma is. A kötet tanulmányokat tar­talmaz. Trogmayer Ottó régész tudósi alaposságával deríti ki a régmúlt idő történéseit, a szeri országgyűlés helyének lehetséges területét, tárja fel írott és íratlan források, ása­tások nyomán felszínre ke­rült tárgyak alapján a törté­nelmi helyet. Szemügyre veszi az okleveleket, temetkezési helyeket, sírokat, az egykori monostor maradványait, kő- faragványokat, az országszer­zés, birtokszerzés fellelhető bizonyítékait. Zombori István Pusztaszer történetét tekinti át a millen­niumig és az Árpád-ünnepsé­geket. Megállapítja, hogy a honfoglalás kori Szer való­színűleg 1543-ban pusztult el, amikor Ibrahim pasa Szege det elfoglalta, előtte még egy ideig Szapolyai János ország­részéhez tartozott. Az 1620- as években már Szerpusztá­nak, majd Pusztaszernek em lítik az iratok. Az ország a millenniumra készülve fedez te fel újra Pusztaszert. Az országgyűlés 1896-ban tör­vénycikkbe iktatta, hogy Pusz­taszeren emlékmű állíttassák a honalapítás ezredik évfordu­lójára. A leírásból megtudjuk, hogy milyen huzavona ment végbe, mig végre a tervből valami megvalósult. Aztán az egé­szet kisajátította az úri világ az uradalom is itt rendezte meg a táncos bemutatókat, amelyeket az Árpád Egyesü­let is támogatott. Szűcs Árpád a Feszty-kör- kép hányattatott sorsának szenteli írásait, kimutatja, hogy miként született meg az ötlet, hogyan érte bombatá­madás a budapesti bemutató­körtermet, s miként adódott az az ötlet, hogy ezt a törté­nelmi-művészeti monumentá­lis festményt a pusztaszeri emlékparkban felállított épü­letben kell elhelyezni. Végül is azzal fejezi be tanulmá­nyát, hogy az ópusztaszeri épület hamarosan olyan álla­potban lesz, hogy a Feszty- körképet néhány éven belül felállíthatják és átadhatják az érdeklődő közönségnek. Péter László azt vizsgálja cikkében, hogy Pusztaszer a' magyar történetírásban és az irodalomban miként tükröző­dik. Már Anonymus is emlí­ti Szert, majd Dugonics And­rás Etelka című művében az egyik fejezetet annak szente­li, hogy miként történt Ár­pád fejedelemnek az útja Vi­lágostól Budáig, s közben em­líti Pusztaszert is. Katona Jó­zsef pedig elsőként írta meg Pusztaszer történetét. ftogy aztán az irodalomban igen­csak bőven és sokszor szere­peljen. Irt róla Jókai, Gön- döcs Benedek csakúgy, mint Ady, akinek szemében Pusz­taszer a gyűlölt úri rend jel­képe volt. Ezért irta már 1905 karácsonyán az Új versek előhangjában: „De addig sír­va, kínban, mit se várva / Mégiscsak szál.1 új szárnyakon a dal, /S ha elátkozza száz­szor Pusztaszer, / Mégis győz tes, mégis új és magyar”. De mások is jelképet láttak ben­ne, Erdei Ferenc csakúgy, mint Féja Géza, Szabó Pál és mások, Györffy György pedig tanulmányában már meg is fo­galmazta új tartalmát. Szerin­te „az, amit Ady Pusztaszer­rel jelképezett, már a múlté. De az, amit alkotó kezek hoz­tak létre nyolcszáz évvel ez­előtt, mindnyájunké, ami megbecsülést érdemel.” Rakonczay Zoltán a pusz taszeri tájvédelmi körzet ki­alakulásának körülményeivel, a táj szépségével foglalkozik, megállapítja, hogy annak esz­tétikai, turisztikai értékelése a közvéleményben méltatlanul alacsony. Hazánk lakossága nem ismeri éléggé, nem lá­togatja ezt a történeti em­lékhelyet, amely maga nemé­ben egyedülálló, mert eddig nem is ismertettük meg vele eléggé. Juhász Antal a szabadtéri néprajzi gyűjteményt mutatja be, Szabó G. László az or­szágos emlékbizottság munká­járól és terveiről értekezik, míg Koncz János a pusztasze­ri hagyomány születését és- fejlődését írja meg. Ügy gondolom, hogy a kö­tet szerzőinek és szerkesztői­nek a maguk elé tűzött célt sikerült megvalósítaniuk: az Öpusztaszerhez kötődő honfog­lalás-legenda valóságmagvát mutatták meg. Dicsérendő, hogy külön tanulmány foglal­kozott a földosztás körülmé­nyeivel, tudniillik, hogy az el­ső karót ott verték le, illetve Pusztaszeren tartották meg 1945 tavaszán a földosztást megindító ünnepi gyűlést. A könyv tehát eleget tett feladatának. Bizonyára hozzá­járul, hogy mint jelkép és emlékhely ismertebb, látoga- tottabb legyen Pusztaszer. S egyben szerves részévé vál­jon a magyar nemzeti és tör­ténelmi tudatnak, frissen bu­zogó forrása legyen az egész­séges hazafiasságra nevelés­nek, a helyes nemzeti önis­meretnek. Gáli Sándor Szentendrén a Fő téren mutatták be Rossini Hamupipőke cí­mű vígoperáját Békés András rendezésében. Jelenet az elő­adásból Ritkaságok együtt Hanglemez-újdonságok Füst Milán saját verseit mondja A Magyar. Hanglemezgyártó Vállalat komoly zenei, köny- nyűzenei és prózai újdonsá­gaival a nyár közepén is.' kí­nál hallgatnivalót a lemezba­rátoknak. A napokban kerül az üzle­tekbe Renata Scotto és az MRT Szimfonikus' Zenekará­nak közös felvétele, amelyen Berlioz-, Bizet-, Massenet- áriák hallhatók. Bach két- és háromszólarpú , invencióit 'Schiff András tolmácsolja, egy másik Hungarotonrlemezúj- donságon. Dupla albumon je­lenik meg Haydn Teremtés oratóriuma, Herbert von Ka­rajan vezényletével, a Berli­ni Filharmonikusok előadásá­ban. A Magyar Rádió archí­vumának népzenei anyagából nyújt át egy csokorra valót a Szép Zalában születtem cí­mű válogatás. A lemezen Za- lakomár környéki, Kodály gyűjtötte népdalok, gyermek­játszódalok és betyárdalok hallhatók. Weöres Sándor 75. születés­napját köszönti A teljesség fe­lé címmel megjelenő hang­lemez, amelyen Gryllus .Dá­niel adja elő a költő megze­nésített verseit. Irodalmi és hangtörténeti dokumentum az a felvétel, amelyen Füst Milán saját verseit mondja, ’ illetve életéről, költészetéről és pá­lyatársairól beszél. ' Lemezen is napvilágot lát a közeljövőben Cseh Tamás Ka­tona József színházbeli ön­álló műsora, a Csengey' Dé­nessel közösen írt Mélyrepü­lés.-FIGYELŐ Nyitott könyv. Bizony gép­kocsi-történeti filológusnak kellene lenni ahhoz, hogy biz­tosan állíthassuk: az a szovjet gyártmányú luxusautó, amely­ben Szilágyi Ákost, a Befeje­zetlen forradalom című siker­könyv szerzőjét és az azonos elnevezéssel a képernyőre bo­csátott televíziós műsor fősze­replőjét az Andrássy út (ma: Népköztársaság útja) 60-ból egy kis sétakocsikázásra vitték, nos ez a jármű a megidézett év- ben-években még nem létezett. Akkoriban ugyanis, amikor az ÁVH birtokolta ezt a házat, egy ZIM típusú — a látottnál lágyabb vonalvezetésű és sze­lídebben dekorált — díszba- tár volt forgalomban. Ez a szembeötlő különbség azonban Koltay Gábor rendezőt nem érdekelte (netán eszébe sem jutott, hogy valakivel ennek a dolognak is utánanézessen), így hát már a legelső koc­káival némi zavart keltett ez a képes-hangos könyvismerte­tő. Ez az ellenérzés aztán még tovább fokozódott, hiszen a szóban forgó kötet úgy nyílt meg az Új nyitott könyv cí­mű sorozat legfrissebb da­rabjaként, mintha egy Jan- csó-film szinopszisa lenne. Hol az égő gyertyák sokasága pis­lákolt, hol folyvást jövő-menő pisztolyosok váltottak szót a maguk titokzatosságával, hol pedig maga a civil szerző ke­rült olyan helyzetbe, mintha egy koncepciós per fővádlott­ja lenne. Maga a szándék — hogy tudniillik ezt a roppant ér­dekes és nagyon fontos tör­ténelmi-politikai szöveggyűj­temény-válogatást a legszéle­sebb közönséggel a legnépsze­rűbb- formában tálalják — ta­lán jó volt. ám a föntebb jel­zett körítés annál kevésbé szolgálta az ügyet. Azon egy­szerű oknál fogva volt ez így, mert a sok spektákulum szin­te teljesen elvonta a néző fi­gyelmét. A gondolatok helyett a, mutatvány vette át a prí­met, és ahelyett, hogy bele­feledkeztünk volna az egy­másnak ugrasztott érveknek, érvrendszereknek, a maszkos­kellékes színészeket figyeltük meglehetősen idegenkedve. Pedig hát micsoda izgalmas részletek olvashatók Szilágyi Ákos könyvében — Lenin, Sztálin, Buharin, Trockij stb., stb. írásai, Bulgakov, Satrov, Okudzsava művei, Jevtusen­ko, Szaharov professzor inter­júi —, és maga a válogató is mennyi mindent tud ebből az izgalmas korból. így azonban ő is és az immár második ki­adásban megjelent Befejezet­len forradalom is melléksze­replővé degradálódott; a túl- gerjesztett látvány egyszerűen elvette tőlük a helyet és a szellemi teret. Roppant sajná­latos. hogy mindez így tör­tént, hiszen ez a sorozat ép­pen a' reménybeli olvasókat toborozná, és nem riasztó fó­rumként akarna működni — legalábbis legjobb tudomásunk szerint. Ki mit tlld? Alig hogy kez­detét vette a legeslegújabb Ki mit tud?, máris kisebbfajta zűrzavart okozott azzal a mó­dijával, hogy a zsűritagok nem mindig szavaznak. En­nek az ifjúsági vetélkedőnek a szerkesztői ugyanis megre­formálták a hagyományokat, és lehetővé tették, hogy csak akkor voksoljon a zsűri, ha érdemben tud dönteni. Ha nincs igazán sarkos Vélemé­nye, akkor a hallgatás ködé­be burkolózhat. Hát ez az új divat nem tet­szik a publikumnak, és vall­juk be: igaza is van. Ha már ítész az illető, akkor ítéljen; mondjon vagy egy igent, vagy egy nemet. Ez az egyik, ami miatt ej- nyebejnyézhetünk. A másik meg — valljuk be töredelme­sen — a színvonal, Egy-két döntőstől (azaz még csak elő­döntőstől) eltekintve bizony izgalmasabb . tehetséget még nem nyílt alkalmunk látni, hallani. Inkább csak a sze­replési vágy, a feltűnés bel­ső igénye mozgatta meg eze­ket a lányokat, fiúkat, mint­sem az a bizonyos égre törő tálentum. De bár tévedtünk volna, és egé«zoo mást hozna a folytatás. . Akácz László

Next

/
Thumbnails
Contents