Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-29 / 206. szám

•f map A PEST MEGYEI HÍRLAP K Ü LÖN KIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM. 206. SZÁM 1988. AUGUSZTUS 29.. HÉTFŐ Eleinte nem tudta senki, mi van velem... Most már köszönnek az utcán A diplomával Gyulára ke­rül vízügyi szolgálatba, majd 1961-ben Ceglédre, az akkori Villamosipari Gyárba. Főtech­nológus beosztásban a mai osztályvezetői munkát látja el, az ő asztalára kerülnek a gyár — immáron Évig — gyártményfejlesztési tervei. Bartus Szilárd igazgató 1972- ben autóbalesetet szenved, a kocsiban mellette ül az egész gyári vezérkar. Az igazgatói székbe Kovács Károly kerül. Ekkor harminchat éves. Csábító ajánlat ;— Kinevezésemmel egy idő­ben iratkoztam be a politikai főiskolára. 1976-ban végez­tem. Ekkor térítettek el a pályáról. Tanácselnöknek hív­tak. Izig-vérig műszaki em­ber voltam, nem gondoltam, hogy más területre menjek, nem éreztem magamban am­bíciót, hogy az államigazgatás területén csinálják karriert. — Hogyan „térítették” el? — A városi és a megyei ve­zetés, meg az is, aki az én előmenetelemet figyelte, úgy gondolta, ne maradjak tovább a villanymotorgyártásban, jöj; jek át a tanácshoz, mai'' meg­beszélték az akkori1 Kohó- és Gépipari Minisztériumban is. — Mit kezdett ön a csábító ajánlattal? — Mérlegeltem. Mégiscsak olyan munkahelyen dolgoz­tam, ahol negyvenéves korom­ra megkaptam a Munka Ér­demrend ezüst fokozatát. A tanácselnöki funkcióval járó siker nem kondicionált. Anya­gilag sem jártam jól. Beszél­tem a családdal, aztán a ve­zérigazgatómmal. Ö mondta, ha parancs, hogy menjek, ak­kor végre kell hajtani. Mégis azt feleltem másnap, hogy nem vállalom. Érvek érvek el­len, ha oda nem, akkor más­hová, de valahová mennem kell, mert hát én tanultam. És az akkori tanácselnök be­adta a lemondását. Végül el­vállaltam. — Hogyan látott munkához? — Papírokat vettem elő, könyveket nyál-aztam át, néz­zük csiak, mi is az, hogy ta­nács. Igyekeztem a várospoli­tikai kérdésekben tájékozód­ni. Az apparátus persze mor- gott: „Gyakorlatlan gépész- mérnök az elnöki poszton .. — Mi volt a különbség a vállalati és tanácselnöki mun­ka között? — Az iparban magasabb fordulatszámmal dolgoztunk, itt pedig az a szemlélet ural­kodott, hogy „amihez nem nyúlunk, abból nem lehet baj”. Űj munkatársaim néhány hónap alatt felgyorsultak, én pedig szépen lelassultam. Olyan embereket kerestem magam mellé, akik egy-egy terület szaktekintélyének szá­mítottak. Az volt a dolguk, hogy magasabb összefüggés­ben vizsgálják a város fej­lesztési lehetőségeit. Rövide­sen mellém került közel negy­ven felsőfokú végzettségű szakember. — Mennyiben volt önálló tanácselnök? — Kiélhettem magam, ön­állóan alakíthattam ki a kon­cepciómat, s ha azt el tud­tam fogadtatni a testülettel, önállóan vegre is hajthattam. Csakhogy az általam vezetett tanácsnak végső soron önálló­sága nerp volt. Mert a pénzt úgy kellett „kiharcolni”. Ha akartam valamit, meg kellett rázni a megyei tanács kasz- száját. Szükség volt tehát a kapcsolatokra, a jó szándékra, egy ígéretre a megyétől, meg egy képviselőre, aki' egyenget­te a terepet. Belefogtunk út­ba, iskolába, tornacsarnokba, színházi rekonstrukcióba, la­kásépítésbe, mindenbe. A kö­rülményeket úgy tálaltam, hogy ne lehessen kitérni a ké­réseim elől. , Nem feltétlenül objektív alapon születtek a döntések. Tények, kényszerhelyezetek mozgatták a tanácsi munkát, a nagy dilemma létezett: van egy kis pénzem, hogyan lehet­ne abból dupláját kihozni. Kilincseltem, bogarat raktam a fülekbe, a kis adottságokat naggyá növesztettem. Milyen volt a munkastílusom? Húsz vasat is tartottam egyszerre a tűzbe, gondolván, hogy abból öt Csak megvalósul. Belevág­tunk az építkezésekbe, de nem volt szabad színt valla­ni. — Lehetett-e a városban a fejlesztéseket menedzselni? — A tanács nem olyan, mint egy vállalat. Ma is csak úgy tudnám ezt elképzelni, hogy a tanács a tulajdonos jogán működtetne saját vállalatot. De a tanács költségvetési szerv. Önálló gazdálkodás esetén hol lenne az a kiha­sított pénz, amit be lehetne fektetni, és amiből a tanács­nak külön haszna lenne? — Meddig volt tanácselnök? — 1983-ig. 1984 elejére meg­szűntek a járási hivatalok, a városban emiatt torlódtak a káderek. Mondták nekem, hogy mivel annak idején hú­zódoztam, most nyugodtan ki­léphetek. Visszamehetek az iparba! Még kinevezésemkor azt kértem, hogy távozásom­kor majd olyan posztra he­lyezzenek, mint amilyenből elmozdítottak. De ez már nem ment. Nem vállaltam Illusztris megyei vezető ígér­te, hogy segít. Telefonált: „A Kovács visszamenne, van he­lyetek?” „Nincs.” Akkor jár­jak fel Pestre, az Evig-ben kapok munkát. Egyik gyár­egységükben lehetek főmér­nök. Ötvenévesen nem vál­laltam. Hosszú huzavona kez­dődött: 1983 februárjától ok­tóberéig alkudoztunk a he­lyi vezetéssel. Felajánlottak Áfész-elnöbséget, nem fogad­tam el, makacs voltam. Vi­szont , szefhbekerültem egy olyan helyzettel, amiben lát­tam, hogy a város károsodik a személyem miatt. Űj intéz­ményt adtunk át, melynek üzemeltetéséhez pénzt kértem. Nem adtak. „Majd kigazdál- kodja a város”. Pressziót éreztem, és idegileg is meg­viseltek az események. Elmentem a megyei pártbi­zottság első titkárához. Pesti állást kínált, a megyei bizto­sító igazgatójának a helyét. Felleié buktam volna, még­sem mentem. Kialakultak kö­rülöttem mindenféle mende­mondák, hogy összeloptam magamnak ezt-azt. Hivatalos helyen nem erősítették, de nem is cáfolták meg. Okom nem . volt rá, hogy elmenjek Ceglédről, itt akartam ma­radni, itt bizonyítani, hogy nem loptam, nem csaltam, amíg tanácselnök voltam. — Hogyan vált meg a tiszt­ségétől? — Először saját magiamnak kellett volna kérni a fel­mentésemet. Nem lehet, mon­dom. Hívjanak vissza, dönt­sön a testület. „Szavazzanak, elvtársak!” — hangzott egy félórásra tervezett ülésen. Nem mozdultak a kezek. Me­gint: „Szavazzanak!” Patt­helyzet. Akkor kértem a vég­rehajtó bizottságot, a város érdekében fogadják el a me­gyei tanács előterjesztését. Tudtam, hogy ez így nem jog­szerű, de azt is tudtam, hogy ebből a harcból én nem ke­rülhetek ki győztesen. Fel­mentettek és áthelyeztek a Dél-Pest Megyei Mezőgazda- sági Gépjavító Társasághoz. 1983-tól 1985-ig dolgoztam ott igazgatóként. Az eltelt idő jót tett, és engem igazolt abban, hogy szabad elszökni. Eleinte nem tudta senki, lecsuktak-e, vagy mi van velem, de most már köszönnek az utcán. Pályázat alapján — Hogyan lett mégis a Sü­tőipari Vállalat igazgatója? — Pályázat útján. Hirdetés­re jelentkeztem. Közben a pártvezetés , is megváltozott. Ajánlatot kaptam, pályázzak. 1985-ben pedig, ötvenedik szü­letésnapomra kaptam egy kö­szöntőt a pártbizottságtól. Lát­tam, próbálják lezárni az ügyet, ami két évvel azelőtt zajlott. Rab László * Égető gond Levél a füstnyelőktől Pál Erzsébet, Kozma Sán­dor utca 3-as szám alatti la­kos személyesen hozta be szer­kesztőségünkbe azt az olvasói levelet, amelyet a ház hu­szonegy felnőtt lakója irt alá. Azt kérte, hogy nyílt levél­ként közöljük le az írást, a szemben levő Csengettyüs te­mető gondnokának címezve. Majd élőszóban is elpanaszol­ta, hogy szinte naponta égetik a gazt, a szemetet a temető­ben, az elszáradt koszorúkat, a művirágot, s a mérgező, sze­met, torkot maró füst betódul a nagy meleg miatt kinyitott ablakokon a lakásokba. A környéken, lakók gyakran éj­félig is kénytelenek zárva tar­tani a legnagyobb kánikulában is az ablakokat, ha nem akar­nak fuldokolni a füsttől, így inkább választják a hőségtől áporodott levegőt. A 10-én írt levél szerint 17 óra 20-kor két helyen is füs­tölt a temető, emiatt megint be kellett zárni az ablakokat pedig azon a napon is szörnyű volt a hőség a városban. Mivel a Csengettyüs teme­tő a római katolikus egyház­hoz tartozik, telefonon érdek­lődtünk az óplébánián, hogy tudnak-e a Kozma utcai la­kók panaszáról, s lehet-e azt orvosolni. Kiszel Mihály plé­bános elmondta, hogy azon a napon is és az elmúlt héten is kapott már jelzést telefonon a temetőben történt égetés miatt. A temetőcsősz szabad­ságon van egy hete, ezért vál­tozhatott meg a tűzgyújtások ideje, gyakorisága. De ígérte, hogy megnézi a helyszínt, s beszél a csősz helyett gazt ége­tő emberekkel. Csakhogy az égetésből ere­dő füst már jó ideje okoz gori- dot nemcsak a Kozma, hanem a Kossuth Ferenc utcában, és a Rákóczi úton, aszerint, hogy merre fordul a szél. Kérdé­sünkre, hogy miért nem szál­Változások a pályán és a kispadon Fiatalok á keretben A már a tavaszi idényben is betegeskedő Imregi Ferenc nem tudta tovább vállalni a munkát, így az egyesület ve­zetése a játékos Nagy Ká­rolyt bízta meg az edzések vezetésével. A mérkőzéseken a kispadról Hörömpő József szakosztályvezető irányítja majd a Ceglédi Közgép NB I-es férfi kézilabdacsapatát. A játékosállományban két változás történt: Fejes Szol­nokra távozott, s helyére Bog­nár Csaba került vissza Ceg­lédre. Bognár eddig az U. Dó­zsa kapuját védte. A felké­szülés kezdetén, az első hé­ten még többen hiányoztak, de azt követően már csaknem va­lamennyien látogatták az edzé­seket. A tizennyolc fős ke­retben sok fiatal kapott , he­lyet, így például az 1972-es születésű Kökény István, s a még csak 14 éves, de már 190 cm magas Batu Tamás. A Közgép a fiatalok folya­matos beépítése mellett a biz­tos bennmaradást tűzte ki cé­lul. Hörömpő József szerint a gárda ennél feltétlen többre képes, hiszen a tavaszi idény­ben Túlik, Tiba és Dávid sé­rülése ellenére szereztek II pontot. Most egy komolyabb sérülés zavarta a munkát, Tündik bokája repedt el. 1! — A csapat hogyan fogadja el edzőként játékostársát, Nagy Károlyt? — kérdeztük a szakvezetőtől. — Szakmailag megalapozott és változatos edzéseket tart. A foglalkozások tehát eleve olya­nok, hogy nem tudják nem elfogadni. Mindenki beállt a sorba, A fiúk lelkesen dol­goznak. Kíváncsian várom, mennyit ér ez majd a bajnoki találkozón. A szakosztályvezetőtől az edzés végén először Tiba vet­te át a szót, a Közgép Ózdról visszakerült játékosa, akinek teljesítményét a bajnokság el­ső felében sok kritika érte. — A vállam sérült meg, a kezemet alig tudtam felemel­ni. Remélem, pótolni tudom az elmaradt gólokat. A nyári szünetben sokat javult a sé­rülésem, gondos bemelegítés után lövésekre is tudok vállal­kozni. Befejezésként a játékös-edzo Nagy Károlyt kértem egy rö­vid beszélgetésre: . — Amikor meghallottam, hogy elvállalta a felnőtt csa­pat irányítását, arra gondol­tam, ez merész dolog. — Szerencsére az eddigi ta­pasztalataim pozitívak, a srá­cok megcsinálják azt, amit ké­rek. Megbeszélésünk szerint mérkőzéseken a pályáról nem cserélek, ez Hörömpő József feladata lesz. Természetesen, ha taktikai váltás kell, abban én is dönthetek. ::::s ::::: — Mit szerene elérni? — Rengeteget, szakmailag és eredményekben is. Ha most megbukom, akkor lehet, hogy még Ceglédről is el kell men­nem. Remélem, részese lehe­tek egy hosszabb távon is eredményes, jó csapat kialakí­tásának. — Össze tudja egyeztetni a játékos-edzőséget? — Mindenesetre megpróbá­lom. Azzal tisztában vagyok, hogy nem vállalhatok annyit, mint korábban, s főleg, nem játszhatok íelőletlenül. A csapat a lényeg. A sztárallű- rökről le kell mondanom. — Szakmai terveiről hall­hatnék valamit? — A bátrabb fiatalítás mel­lett szeretném, ha csapatunk korszerűbb kézilabdát játsza­na. Támadásban — amennyi­ben nincs lehetőség a letá­madásra — a pozíciós , játék helyett, mozgásos befutások­ra épülő rendszerjátékot al­kalmazunk majd. Ugyanakkor védekezésünk nyitottabb, s ez­zel remélem, jobb is lesz. A felkészülés során rengeteget sulykoltuk az új védekezési formát. A csapat védekezé­sét Tiba, támadójátékét pedig Túlik irányítja, illetve hatá­rozza meg. U. L. Fogadóórák Fekete Antal tanácselnök augusztus 30-án 14 órától tart fogadóórákat, de nem a meg­szokott helyen, hanem a Köz­gép tanácstermében. líttatják inkább el a száradt koszorúkat, a kikapált gazt, a következőket mondta el a plé­bános. — A temetőben keletkező hulladékot a Városgazdálko­dási . Vállalat nem ismeri el kommunális jellegűnek. Ezért az elszállításért fizetnünk kel­lene.. Ám a temető teljes be­vétele nem fedezné a fuvaro­zás költségeit, hiszen az egy évben akár 100 ezer forintot is elérne. Tavasszal és ősszel így is az égetés után vissza­maradó koszorúdrótok és más szemét elszállításáért 15—20 ezer forintot fizetünk ki. Ma­ga az égetés télen, tudom, nem okoz gondot, mert akkor az ablakokat zárva tartják az emberek. Egyelőre azt tudom ígérni, hogy szólok a temetőcsősznek, ne égessen minden áldott nap gazt. De a sírt gondozó hoz­zátartozókat nehéz lesz rábír­ni, hogy ne gyújtsák meg a hulladékot... Jártunk a helyszínen, a te­metőben is, és a Kozma ut­ca 3-ban is. Hamarjában Bod­nár Gyuláné, Farkas Józsefné, Pál Erzsébet, Lovestyik Jó­zsefné, Pál Jánosné ismé­telte el panaszait, amit a le­vélben leírtak, s aláírásukkal hitelesítették, ők azt javasol­ták, hogy csak kéthetenként égessen gazt a temetőcsősz, így a környék lakói mindig tudnák, hogy mely időpont­ban csukják be az ablakokat. Nos, azt tudjuk, hogy a te­metőt is takarítani kell, s ahogy a plébános mondta, mindenütt égetéssel tüntetik el a gizgazt. Csákhogy a vá­ros körülnőtte ezt a temetőt is. A település gazdái, a plé­bános szerint, vagy negyed- százada tervezik a belterületi temetők bezárását. Ehhez ed­dig nyilván nem volt elég pénz. Hogy akkor mégis mi a megoldás? Valószínűleg a két­hetenkénti égetés, és amellett a sírokat gondozó hozzátarto­zók önfegyelmének erősítése. Aszódi László Antal Ápoláslélektan Jön az orvos a rendelés­re, nem ám olyan gyere- kecske, aki most kelt ki az egyetem tojáshéjából, hanem szép szál, meglett ember, szakorvos. Meglát­ja a betegét, a klausztro­fóbiást (ideges félelem zárt helyen való tartózkodás­kor) és behívja. De jaj ne­ked, orvosi gyarlóság, most lecsap rád a kénkövcs mennykő! Jő az asszisz­tensnő, és mit neki úri nyavalya, rosszullét, szapo­ra szívverés, sőt orvosi te­kintély. Ügy lehordja a másik fehér köpenyest, hogy egészségügyi legyen a talpán, ha össze nem ros- kad azonmód. — Minek vagyok én ak­kor itt, és mi lesz a többi beteggel?! — harsogja vil­lámló tekintettel. A doktor megszeppenve bár, de mégis szólásra nyitja aj­kát. Hogy van? — rebegi pá­ciense felé, aki szokásos kontrolljára jött (volna). — Jól — mondja lever­tem Mert ugye kinek van most már kedve elrebegní, hogy mi fáj. — Bácsi, menjen pisil­ni! — süvölt a csitri ápolónő hangja a kórház folyosóján át az ötvenes főmérnökig. A férfi körül­néz, aztán nem látván má­sik ilyen nevű urat. elbal­lag oda, ahová küldték. Mert ha most már bácsi, és amúgy is beteg, akkor csak botorkálni, csoszogni illik, különben megszé- gyelli magát az ápolókis­asszony, és jaj akkor, mi lesz az injekcióstűvel! — Ötöske, maga is men­jen! — hasítja ketté a le­vegőt az előző éles hang. — Tanulnak az egészség- ügyi szakiskolában olyas­mit, ami a beteg ember lé­lektanából ad valami kis ízelítőt? — érdeklődöm egy szakotatótól. — Igen, az Ápolás a be­tegágynál című könyvből, de hamarosan bevezetik az ápoláslélektant is. Zimonyi Zita Várom a válaszokat Vannak dolgok, amelye­ket az ember képtelen el­felejteni, mert valamilyen megmagyarázhatatlan ok­ból makacsul bevésődnek a memóriába. Pedig a leg­többször nem is igazán nagy ügyekről van szó. Ilyen volt az, amikor vagy három évvel ezelőtt találkoztam Attilával egy kisközségben. Együtt vár­tunk a ceglédi buszra. S mert volt még pár per­cünk, beszélgettünk. A helybeli fiatalok minden­napi életéről, az őket leg­inkább érdeklő kérdésekről folyt a szó, arról, hogy nincs igazi kulturális élet, kevés a perspektívát kí­náló munkahely, s a kezdő fizetésből nem is álmod­hatnak saját családi ház­ról. A helyi kereskedelmi ellátástól, az utak, a köz- világítás, a közlekedés ál­lapotáról s a közbizton­ságról is elmondta vélemé­nyét. Amikor megkérdeztem tőle, hogy bírálatait hol adta elő, kérdéseit kinek tette fel, csak a vállát vo- nogatta. Majd később eszé­be jutott, hogy tagja az if­júsági klubnak, s ott gyak­ran kitárgyalják a visz- szásságokat, a község fia­talságát, $ egyáltalán az egész lakosságot érintő ügyeket. De a kérdések ál­talában nyitottak marad­tak, hiszen csak egymás­nak válaszolhattak. Hogy miért maradtak a kérdések a klubon belül? Mert Attila egy pillanatig sem hitte, hogy a válasz­ra jogosult vezetők közül bárki is komolyan vette volna néhány, alig több mint tizennyolc éves fia­tal érdeklődését a falukö­zösség ügyei iránt. Hát nem egyedül, s fő­képpen nem egyenként kell feltenni az őket ér­deklő kérdéseket, mond­tam, s javasoltam, hogy hívják meg a klub össze­jöveteleire a legkülönbö­zőbb intézmények, ható­ságok, munkáltatók veze­tőit, s beszélgessenek el velük. Attilának tetszett az öt­let, annál is inkább, mert hasonlót már ő is java­solt, csak éppen nem volt, aki az első meghívót el merte volna küldeni. Végül is abban marad­tunk, hogy ha ezt mégis megteszik, s arra igenlő válasz érkezik, értesítenek. Ugyanis ő azt szerette volna, ha az újságtól va­laki mindenképpen megje­lenne az első találkozón, amikor a fiatalok fölteszik a kemény kérdéseiket a meghívottnak. Mert egyál­talán nem bízott abban, hogy minden -kérdésükre, javaslatukra érdemi vá­laszt kapnak. S mert abban is meg­állapodtunk, egy hónapra előre elküldtem Attilá­nak a munkaprogramomat, hogy ha megtervezik az újfajta klubnapot, tudja, mikor számíthat rám. A levelemre azonban nem érkezett válasz. Három év után sem. Hogy miért? Ezt csak Attila tudhatja. De rossz arra gondolni, hogy esetleg visszaretten­tek saját kemény kérdé­seiktől. Akkor meg minek a háborgás? Hol a nagy bátorság, az ifjonti lelke­sedés? Vagy csak handa- bandázás volt az egész? Hát ezekre a kérdésekre azóta is várom a válaszo­kat, s mert azokat nem kaptam meg, nyilván azért nem felejtettem el a be­szélgetésit Attilával. Aszódi László Antal Az Omnibusz Utazási Iroda ok- autóbusz-állomásról. Felvilágosítás tóber 12—14-én autóbusszal társas- és jelentkezés az Omnibusz Uta- utazást szervez Ungvárra. EUielye- zási Iroda valamennyi üókirodá- zés: 2 ágyas szállodai szobákban, jában. teljes penzióval. Program: város­nézés Ungváron és Munkácson. *" 1 1 " 1 ­Részvételi dí.i: 3300 Ft. Az utazás ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) Gödöllőről indul, a Volánbusz ' 1 m ■" ■ js Kovács Károly, a Dél-Pest Megyei Sütőipari Vállalat í igazgatója ugyanúgy kezdte, mint a munkásezrek kö- 5 zül bárki az ötvenes évek elején: esztergályosnak ta- í nult. A szakérettségi után a műegyetem gépészmérnöki ' kara következett.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents