Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-13 / 193. szám
4 megyei] 1988. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT Tiszta helyzetet teremteni Sarzsi nélkül is központ Pilisvörösvár a járások megszűnésekor nem lett körzetközpont. A Budát körülölelő településlánc közigazgatási centrumává többitől távol eső és nehezen megközelíthető Budaörs lett. A döntés helyességét igazolta, hogy a körzetközpont ma már város, de az is tény, , hogy Pilisvörösvár mindenféle sarzsi nélkül sok vonzáskörzet-központi feladatkört lát el. Nyilván az előbbiek is szerepet játszottak abban, hogy Vörösvár január 1-től azon kevés település közé került, ahol — kísérletképpen — bevezették a kétszintű irányítást. Vagyis Budaörs helyett a megyei tanács jár el azokban az ügyekben, amelyekben eddig a körzetközpont volt az illetékes, elsőfokon vagy a fellebbezésnél. Ugyanakkor új jogkörök kerültek a vörösvári tanács egységes szakigazgatási szervéhez. Dr. Kígyóssy László, vb-titkár szerint a feladatok ellátása nem jelent különösebb gondot a jól képzett apparátusnak, bár az is tény, hogy vannak esetek, amelyek a kétszintű irányítás bevezetése óta bonyolódtak. — Tavaly még a kisajátítási ügyekben Budaörs volt az illetékes. Januártól ez a jogkör Vörösvárra került. Nincs semmi gond akkor, ha például a MÁV kéri egy terület kisajátítását. E?t gyorsan megoldjuk. Más a helyzet azonban, s ez a gyakoribb, ha a tanács a kezdeményező és közismert, hogy ez a gyakoribb eset. Ilyenkor nem járhatunk el a saját ügyünkben, a megye jelöl ki egy másik tanácsöt, pártatlan ügyintézőként — mondja a vb-titkár. — Ez lényegesen elnyújtja az elintézés idejét. Természetesen, eljárhatna a vörösvári tanács ezekben az ügyekben is, ha osztályokra tagozódna az apparátus felállása. s nem egységes szakigazgatási szervként működne. Hiába a felkészült ügy intéző gárda, a csaknem osztályokként működő csoportok, ilyen felállásban csak városi tanács dolgozhat. Marad tehát a megnyújtott ügymenet. Ezektől az esetektől eltekintve — véli a vb-titkár — a vörösváriak csak nyertek a kétszintű irányítással. Szinte semmiért nem kell Budaörsre utazniuk, gyakorlatilag minden ügyüket helyben intézhetik el. S ha jól dolgozik az apparátus, előkészítettek a határozatok, a fellebbezés is elenyésző. Dr. Kígyóssy László csupán február óta áll a szakigazgatás élén, de a kétszintű irányítás kérdésében nagy tapasztalatokkal rendelkezik. A F^ér megyei Bodajk község vb-tit- kára volt, ahol már korábban bevezették a kétszintű irányítást. Jól tudja, hogy Pest megye sok tekintetben sajátos helyzetben van. Mégis elgondolkodtatóak a Fejér megyei tapasztalatok. Ott a kétszintű irányítás bevezetésekor százhatvan megszűnt városi hatáskör közül mintegy félszáznak a gyakorlására igazgatási társulást hoztak létre a kisközségek. Így volt lehetséges, hogy a háromtagú apparátus is tarthatott árszakértőt, s más, egyébként megfizethetetlen szakembert. Valamiféle körjegyzőséget is létrehoztak, amely nem gyakorolt hatósági felügyeletet, de segített a törvényesség betartásában, a gyors, pontos döntések, határozatok meghozatalában, a legbonyolultabb ügyekben is. Ám mit kezdtek volna Bo- dajkon egy olyan felemás helyzettel, ami tipikusan Pest megyei. Mint például a pilis- vörösvári szakorvosi rendelő- intézet sorsa. Ez hivatalosan a budaörsi körzet szakrendelője. Sokmilliós költségvetése a budaörsi városi tanács kiadásai között szerepel. Onnan gyakorolják a felügyeletet, ott döntik el a vezető személyét. Ugyanakkor a budaörsiek a főváros XI. kerületében részesülnek szakorvosi ellátásban, Pilisvörösvárnak a környékére sem mennek. A szakrendelő a vörösvári és a környező községbeli betegeket látja el. Jogos igény tehát, hogy a meglehetős önállóságot kapott tizenkétezer lakosú település tanácsa maga dönthessen a szakrendelővel kapcsolatban. Látszólag egyetlen adminisztratív intézkedés elég lenne hogy a budaörsi költségvetéshez adott működtetési kiadásokat átírnák a vörösváriak számlájára. Ezzel tiszta kép keletkezne ebben a felemás, tipikusan Pest megyei helyzetben. Móza Katalin Szivattyú az aluljáróban Megifjodik Nagykáta vasútállomása. A komplex beruházás keretében felújítják a régi állomásépületet, korszerűsítik a vágányhálózatot, s ez év végéig új biztosítóberendezést, elektrodinamikus váltóállítót is üzembe helyeznek. A korszerűsítés mintegy háromszáz millió forintba kerül, a költségeket a MÁV fedezi. A beruházás tanácsi támogatást — tízmillió forint — is élvező részeként megoldódik végre a nagykátaiak régi gondja. A gyalogosok hamarosan aluljárón át közlekedhetnek a vágányok alatt. Mindezidáig egyetlen felüljárót vehetett igénybe az, aki a település egyik feléről a másikra kívánt átjutni. A kényelmesebbek, a könnyelműbbek szívesebben bóklásztak a sínek között, sajnos, a nagyká- tai állomáson ennek következtében minden évben történt néhány halálos baleset. Május végén kezdődött az aluljáró építése a KÉV Metró szolnoki építési igazgatóságának kivitelezésében, s az eddig tartott ütemterv szerint, az esztendő végére adnák át az új létesítményt, mely négy méter széles, két és fél méter magas le^z. A peronokhoz három lépcső vezet majd fel. A tervek szerint az aluljáró két lejárata — a gyermekkocsit tolók és mozgássérültek, valamint az idősek közlekedésének könnyítése érdekében — lejtős, rámpaszerű kiképzést kap. Az építés során eddig nyolckilencezer köbméter földet mozgattak meg. A munkát egyedül a talajvíz nehezítette. A víz elvezetése érdekében úgynevezett vákuumkulcsos módszert, csőrendszeren keresztüli szivattyúzást alkalmaznak, a talajvíz azonban oly elemi erővel tör fel, hogy a már elkészült két vákuumkulcs mellé egy harmadikat is üzembe kell helyezniük. Sőt, a majdan kész aluljáróban is működni fog egy szivattyú, amely négy-hat méter mélyről távolítja el majd a vizet. Az aluljáró nedvesség elleni szigetelése sem lehet hagyományos: a különlegesen talajvízálló szigetelő réteget a Taurus Gumiipari Vállalat készíti. T. B. A gusztusos csomagolás láttán nehéz megmondani, mi kelendőbb, a cukorka vagy a meseházikó? Erdősi Ágnes képriportja Monográfia közel hat évszázadról Mini egészségházat avatnak A községbe vezető út fölött kifeszített, a minapi vihartól alaposan megtépázott transzparensen köszönti az érkezőt a 600 éves Hernád. Nagy lokálpatrióták lehetnek a hernádiak — bujkált bennem az elismerés útban odafelé. Alig négy esztendeje, hogy Örkénytől elválva önállósultak, s máris felkutatták, nem akármilyen település az övék — hatszáz évesek. A Március 15. Termelőszövetkezeten kívül miről lehet még nevezetes ez a község? Megpróbáltam utánanézni. Ám sem a Panoráma sorozat Magyarországról szóló vaskos útikönyve, sem kollégánk, Békás István lapunkban, a hetvenes évek elején megjelent faluriportjaiból összeállított Pest megyei barangolások című kötet nem említi Herná- dot. Hogyan került elő a több évszázados múlt? Mindezekről nagyon tapintatosan — nehogy sértés essék — igyekeztem puhatolózni dr. Fazekas Tibor vb-titkárnál. Kétszer pusztult el ' — Sokan megkérdezték már ezt tőlünk mostanában — nevette el magát, jelezve, szó sincs sértődésről, megérti té- pelődésemet. Hiszen valóban, semmi különösebb nagy múltra utalót nem tudnak felmutatni. — A település kétszer, a tatárdúlás és a törökuralom idején teljesen elpusztult. Ezzel együtt ma már bizonyítható tény, hogy legalább 600 évesek vagyunk. S hogy erre fény derült, mondhatnám, talán a véletlen műve. Természetesen nem kutatták intézményesen Hernád múltját, Volt viszont egy pedagógusunk, Czagányi László — jelenleg sajnos, rokkantán Inar- cson él —, aki helytörténeti kutatással foglalkozik. Tőle jelent meg egy cikk úgy két- három éve a helyi tsz üzemi, lapjában, amelyben levéltári anyagokra hivatkozva bizonyította, hogy egy 1388-ból származó írásos emlék, mint lákott településről ír Hernád- ról. Erre figyelt fel a tanácselnök asszony, s a választott' testület elé terjesztette elképzelését, ha már így alakult, kérjék fel Czagányi Lászlót egy monográfia megírására és ünnepeljék meg a 600 éves fennállást, — Szerényen persze, ameny- nyire anyagi erőnkből futja — folytatta dr. Fazekas Tibor. — Az engedélyezett kiadványt közös gazdaságunk nyomdája készíti ingyen, hogy ne is mondjam... A napokban jelenik meg, s az igazolt kezdetektől a 18. századig írja le településünk történetét. Csekkszámlát nyitottak Évfordulós emlékbizottság alakult és csekkszámlát nyitottak az adományoknak. Készült’ matrica pajzzsal, 600 éves Hernád felirattal. Ez felkerült még a helyi butikos pólóira is. Ezeket kapták ajándékba’ az évforduló tiszteletére rendezett kerékpártúra győztesei. Csináltattak színes képes levelezőlapot a községről, amelynek felülbélyegzéséhez a szeptemberi meg- emelékezéssorAzatra a posta emlékbélyegzőt készített. Klub az időseknek A fegyveres erők napján nagyszabású sportnap lesz, helyi bajnokság, szellemi vetélkedővel, s akkor állítják fel a 3 méteres tölgyrönkből faragott bálvány fát. Az évforduló emlékére ajánlotta fel Varga László amatőr fafaragóművész, a tsz alkalmazottja. Az ünnepségsorozat csúcspontja a központi körzeti orvosi rendelő, afféle mini egészségház avatása lesz. Ezt a létesítményt eredetileg jövő évi befejezéssel tervezték, de a 600 éves évforduló tiszteletére előrehozták, meggyorsították az építését. S hogy tavaly hozzáfogtak, ez még legalább egymillió forint megtakarítást hozott csupán az anyagárból és s forgalmi adóból. Szép a megvalósuló elképzelés: egy telken, egy tömbben négy épület, rendelők és egy-egy orvosi lakás készül, mögötte díszkerttel. Ezek mellé később sportpályát és pihenőparkot alakíts ak ki. A központi rendelőben a körzetin kívül az anya- és csecsemőgondozó is helyet kap, ahol a dabasi szakrendelőintézet hozzájárulásaként hetente egyszer gyermekorvos rendel majd. A jelenlegi ácsiból lakás, a körzeti rendelőből pedig idősek klubja lesz, van erre is igény. Iparosok és amatőrök Mindezek után az már szinte magától értetődőnek hangzott, amikor a vb-titkár elmesélte, hogyan épül, készül az új egészségügyi létesítmény. A tsz építési ágazatvezetője társadalmi munkában készítette el a tervet, s elvállalta az irányító ellenőrzést az építkezésen, amelynek kivitelezője természetesen a Március 15. Tsz építőipari ágazata, mint fővállalkozó. Alvállalkozó sok van: helyi kisiparosok és nem iparosok. Például jelentkezett egy Volánbuszsofőr, meginvitálta otthonába a társadalmi munkák szervezőit, nézzék meg, hogyan tud csempézni. Kifogástalanul — állapították meg, így az ő neve is felkerült a belső szakipari munkára vállalkozók névsorába. Nos, így kerülhet mindössze hétmillió forintba Hernád — önállósága óta — első saját erőből készülő intézményi beruházása. A 600 évforduló ünnepség- sorozatát decemberben ünnepi tanácsülés zárja. Akkor adják át csupán ez egyszer és csak igazán kimagasló tevékenységért, az évfordulóra alapított A faluért emlékplakettet azoknak, akik a legtöbbet tettek legújabb kori történetében, az elmúlt évtizedekben Her- nádért. Kádár Edit Édes élet Szigetbecsén Rézüstben hízik itt a cukorka A cukorgolyókat sziruppal locsoljak A cukorka csajt gondos szárítás uign kerülhet a csomagolóba A ragacsos szirup után porcukrot szórnak a forgó üstbe, amelyben a golyókat hizlalják 'T'akaros, fehérre festett épület áll Szigetbecsén, a közelmúltban felállított víztorony szomszédságában. A kertben szép csemetefentJők, gondozott a pázsit. Aki ma látja, aligha hiszi, hogy ez a rendezett, patyolatszín épület valaha viharos időket élt át; volt istálló, raktár, lomtár és sok egyéb. Most a szigetbecsei Űj Élet Termelőszövetkezet édesipari üzeme talált otthonra falai között, s ezzel úgy tűnik, hosszú időre rendeződött a ház sorsa. Az üzemben húszán, többségében nők dolgoznak, s a kis részleg árbevétele meghaladja. a huszonötmillió forintot. Már méterekkel az épület előtt kellemes cukorillat terjeng a levegőben. A nagy réz- üstökben apró cukorkagolyók híznak és fényesednek. Kristálycukorból — porrá őrlés után — apró golyócskákat készítenek, majd ezeket a forgó rézdobozokban aroma, színezőanyag hozzáadásával hizlalják. A termék ezután a csoma- golókhoz kerül, akik a legkülönfélébb formájú műanyag dobozkákba porciózzák a cukorgolyócskákat. A mentolos cigarettát formázó kapszulába kerül, az édes cukorka meseházikóba. Ez most az újdonság, s a késztermék fele csehszlovák exportra kerül. Ám jut belőle bőségesen a hazai boltok pultjaira is. Úgy tűnik, a szigetbecseiek fantáziadús emberek, ötleteik száma végtelen, legalábbis, a csomagolási elképzeléseket, terveket tekintve. A kellemes ízű, ám nem túl különleges cukorkára a gyerekek a küllem alapján figyelnek fel. Adagolnak édes golyócskákat fagylalttölcsér, napernyő, űrhajó, halacska vagy éppen nyuszi formájú műanyag dobozkába. Legújabb, egyelőre kísérleti példányuk a rózsaszínű párduc, amely belsejében rejtegeti majd a szigetbecsei édességet.-■# *■ ^ f® "r ■ AJiány üst, annyi swnű és ízű édesség