Pest Megyei Hírlap, 1988. augusztus (32. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-10 / 190. szám
Építőanyag-telep Gerendából kevés van Néhány olvasónk azzal fordult a szerkesztősé- ^ günkhöz, hogy egyes faárukból, valamint burkolóla- ^ pókból nem zökkenőmentes az ellátás. Telefonon ér- ^ deklődtünk a Budapest Környéki Tüzép Vállalat ceg- ^ ledi építőanyag-telepének illetékes munkatársától, Sza- ci lisznyó Ferencné eladási ügyintézőtől. — Milyen fenyő fűrészáru nincs? — Egy- és kétcolos deszkát nem mindig lehet kapni. Egész pontosan: érkezik szállítmány, de hát olyan kevés az egy-egy vagon, s annyian várnak az igényeik kielégítésére, hogy szinte órák alatt elfogy a rakomány. — Gerendák? — Sem fűrészelt gerenda, sem gömbfa nincs elegendő. Elsősorban a 6 méteres hosz- szúságű számít hiánycikknek. —* Várnak-e nagyobb rakományt? — Természetesen. Olyannyira, hogy a diszpozíció már itt is van. — Vesznek-e fel előrendelést? — Sokan kedvelik ezt a formát. Az előjegyzés alapján aztán kiértesítjük a megrendelőt', ha beérkezik a kívánt áru. Végül is azt hiszem, hogy alapjában véve nincs különösebb fennakadás az ellátásban. — És a burkolólapokból? — Van készletünk, de kétségtelen, hogy szerény a választék. — Az import vagy a hazai fajtából van több? — Gyakorlatilag a honi termékből azért több akad a telepünkön. Emellett olasz és cseh padlólap is kapható. — Ezek szerint a gyártó cégeknél keresendő az ok? — Igen, Ugyanis minimálisát termelnek. S azt mi sem tudjuk, hogy annak a rneny- nyiségnek egy részét hová viszik. Mindenesetre az igényünket mi leadjuk a központnak, amely megköti a szerződést a vállalattal. Tehát rajtunk igazán nem múlik. — Az import burkolólapok jóval drágábbak? — Az olasz termékek igen. A csehek viszont olcsók és jók, kedvelik is azokat. — Mit vásárolhatnak azok a vevők, akik ma kimennek önökhöz? ■ — A már említett import burkolólapokat, a hazai gyártmányú 10XlO-es kő-agyagla- pokat hat- és nyolcszögletű, valamint piskóta formában. Ügy érzem, hogy a hiányosságok ellenére, azért többnyire ki tudjuk szolgálni a vevőket — faáruból szintén. S ez a helyzet javulhat, hiszen újabb szállítmányokat várunk. F. F. A közepes férfi A fiatalember ülendő távolságban ült le a strand deszkaheverőjére. Néhány zavart mondat után egyenesen nekiszegezte a kérdést a lánynak: — Milyennek látsz? Ha osztályozni kellene, mondjuk mínusz valahánytól ötig, hányast adnál? Milyen férfi vagyok? Szóval így külsőre. Hát nem belül, ugye, de így külsőre, alakra, formára! Meghökkentő. volt ez a föllépés, a lány kicsit visz- szahúzódott, nem akart válaszolni. — Az magánügy, hogy én mit gondolok rólad — mondta aztán mégis, de durvának találta a barátko- zást. — De hát mégis, van egy kis pocakom már. meg a hajam is kevesebb, jó, tudom, de te hányast adnál, ha osztályozni kéne. Mínusz -ötöst? — Úgy hármast, plusz hármast — sajnálta meg a lány a szemmel láthatóan zavart férfit. Fölragyogtak a szemei, nem számított ilyen jó minősítésre. Nagyon elégedetté tette a siker, még beszédesebb lett, s közeledett újra. — A férjed ötös, ugye? Csillagos ötös lehet. Biztosan jó hapsi... — és így tovább. (Ügyes!) Kis idő múlva sörrel bátorította magát, leült a lány mellé, kezével babrálta a törülközőt, és már azt firtatta, mikor nincs otthon a lány férje, hogyhogy egyedül jön egy ilyen szép teremtés a strandra... És ha most hazamegy, egyedül lesz-e otthon? És mikor megy haza? A figyelmét már nem lehetett elterelni, azt se bánta, hogy jól látszik a sörhasa. Arra gondolt, nem véletlen a csökkenő távolság, a csinoska nő is vonzódik hozzá. De az .üvegből kifogyott a sör, és közepes barátunk rövid habozás után megkockáztatta az újabb beszerzést. Mire visszaért, a nőnek már csak hűlt helyét találta a fűben. (i.) A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 190. SZÁM 1988. AUGUSZTUS 10., SZERDA Többségük a létminimum szintjén él Van olyan, aki beilleszkedett A városi tanács napokban megtartott vb-ülésén egyebek mellett beszámoló hangzott el a cigányügyi koordinációs bizottság 1987. évi munkájáról. Egyebek között szó volt arról, hogy a megyei tanács az országban elsőként a körzetközpontokban kiépítette a cigány családokat segítő hálózatot, így 1985 májusától Cegléden is főállású családgondozó dolgozik. A cigány gyermekek túlnyomó többsége napjainkban is halmozottan hátrányos helyzetűnek tekinthető. E tanulókkal való eredményes foglalkozást sok tényező befolyásolja: a család szociális, egészségügyi helyzete, a szülők iskolai végzettsége, a biológiai és pszichológiai fejlettség stb. A 11-es számú óvoda nagycsoportjának fele cigány származású volt az 1987—1988-as tanévben. Közülük 12 számított tanköteles korúnak és csak két fő nyert elhelyezést normál tagozatú iskolában. Az 5-ös számú óvodában szintén ketten bizonyultak alkalmasnak. A többiek kisegítő általános iskolában, illetve korrekciós osztályban kezdhették el tanulmányaikat. Magas az iskolaéretlenség miatt felmentettek száma, akik az első osztályt túlkorosán kezdik. Az elsősök gyenge tanulmányi eredményük miatt nemegyszer ismétlővé válnak és az ötödik osztály elvégzéséig még további lemaradásról beszélhetünk. Örvendetes,'hogy többen-fejezik be, a nyolc általánost, mint a korábbi években. Az utóbbi időben kevesebb a felmentett és osztályozatlan tanuló — többségük sikeresen járja ki a dolgozók általános iskoláját. Fő törekvésük az óvodai oktatás és iskolai előkészítés ki- terjesztése, hogy megteremtsék a leghátrányosabb cigány gyermekek beiskolázásának feltételeit. Szeretnék elősegíteni, hogy a szociális hátrányok ellenére, több tehetséges fiatal jusson minél' magasabb fokra. A cigány munkavállalók többsége — megfelelő iskolai végzettség és szakképzettség hiányában — jelenleg , is csak szakismeretet nem igénylő munkakörben tud elhelyezkedni. Sokan vannak azok, akik munkakerülő magatartásuk, gyakori munkahely-változtatásuk miatt nem találnak mégfelelő állást. Március. 1-jé- től Cegléden is bevezették a közhasznú munkavégzést, a foglalkoztatottak jelentős része cigány származású. Állandó felügyeletet igényelnek, termelékenységük igen alacsony. Felmérés szerint Cegléden 480 munkaképes korú cigány Van, közülük 195-en állandó munkaviszonyban állnak, 60- an alkalmi munkát végeznek, míg 225-en nem dolgoznak. Közöttük sok a nő, számukra nincs olyan cég, ahol szívesen elhelyezkednének. Csak egyrkét órás tákarítói vagy konyhai kisegítő állás felelne meg nekik. Munkavállalásukat a gyermekek nagy száma is akadályozza. Elsősorban egy műszakos, könnyű munkát szeretnének végezni. A városban csupán egy-két varrodában lenne erre lehetőség, ezt a szalagrendszer miatt nem vállalják. tA foglalkoztatási gondok elteltére mindent meg kell tenni, ..hogy' á'"munkaképes Cigány lakosság dolgozhasson, mert a rendszeres jövedelem nélkül helyzetük bizonytalanná válik. Kiemelt figyelmet kívánnak fordítani a fiatalkorúak elhelyezkedésére. Napjainkban is egyik alapvető probléma a cigányság lakáshelyzete. A jelentős , központi és területi erőfeszítések ellenére sem sikerült az elmúlt 20 év, alatt a célkitűzéseket megvalósítani. A családok többsége a létminimum szintjén vagy az alatt él, hitel- képtelen. Tanácsi bérlakásra lenne jogosult, ám ilyen épület 1978 óta nem készült. Űjabb gond, hogy a Cséri- telepen kommunális ellátottság hiányosságai és a korábban épült, illetve vásárolt ki csíny alapterületű lakások zsúfoltsága miatt a lakásellátásban újratermelődnek bizonyos hátrányos körülmények, amelyek erősen akadályozzák az életmódváltást. Szép számmal akadnak olyanok, akiknek sikerült be illeszkedni a környezetükbe. Mások viszont egy-egy utca vagy bérház közepén elszigetelten élnek, és sokszor konfliktusba keverednek. A cigányság lakáshelyzeté nek javítása ma már nem a telepek felszámolását jelenti elsősorban. Azoknak a gondján, akik kis alapterületű otthont építettek, a ház bővítésével lehet segíteni. Akik pedig' nem telepen, ám hasonló körülmények között élnél építési és házvásárlási hitelt vehetnek igénybe. A megfelelő lakás- és lakókörnyezet kialakítása alapvetően fontos, de csak egyik feltétele a cigányság beilleszkedésének és felzárkózásának. Ajándék? Az isten háta mögött két lépéssel van a tanya. Ez azonban nem akadálya annak, hogy az újságírót magyaros vendéglátással tiszteljék meg. Ez ugye önmagában még nem is volna baj, csakhogy ott a tanyán másképpen értették a magyaros vendéglátást, az ártatlan ajándékozást. Mert amikor a vendég elköszönt a háziaktól, vendéglátója utánalépett az ott felejtett cigarettásdobozzal, s a távozó szivarzsebébe tette egy váratlan mozdulattal. Aztán amikor emberünk útközben rá akart gyújtani, a cigarettásdobozzal együtt egy ezrest rántott ki a zsebéből. A bankót az „ajándékozó” azóta már visszakapta, ha nem is ugyanazt, de ugyanolyan értékűt a posta közvetítésével. Egyébként a postai pénzesutalvány feladóvevénye mind a mai napig megőrzött emléktárgyai között van. Aszódi Munkásságáról Költői beszámoló A ceglédi születésű építész- mérnök, Füle Lajos, költői munkásságáról tart beszámolót augusztus 12-én 18 órakor az Iskola utca 1-ben, Halhatatlanság Egy titok magyarázata £. .A Sírkő, letakarva ' egy nejlonzsákkal, hetekig állt a Klapka György utca 9-es számú ház előtt. Az arra járó városlakók. eleinte csak rácsodálkoztak, majd érdeklődtek, hogy kié a kő. Aztán, mint lenni szokott, valaki kitalálta, hogy abban az utcában autóbaleset áldozatának emlékére emelték a sírkövet. De ez ugye, közterületen, utcán mégiscsak lehetetlen. Vagy mégsem? — Szüleim emlékére állítottuk a követ az egyik temetőben. Ök még 1957-ben haltak meg. Az utcán azért tároltuk a követ, mert sem az udvarba, sem a telhetőbe nem tudtuk bevinni, mert nem voltak kéznél szállítók és hórukkmunkások — mondta Szöllösi Árpád. Hát ennyi volt a titok nyitja. Azaz, még valami. Éspedig az, hogy 31 évvel a szülők elhunyta után nem mindenkinek jut eszébe sírkövet állítani a néhai szeretteinek. Erről vallanak. a temetőkben az elhagyott, névtelen sírok, a gaztól felvert hantok. Nekik nem adatott meg a halhatatlanság, ami végül is csak addig létezik, amíg az emberi emlékezet. A. L. A. Régi korok emlékei Sovány asszony a kemencében MÁS VOLT A JOBBÁGY, megint mas a zsellér. Egyben ugyan megegyeztek, mert mindkettő a földből akart megélni, a különbség, hogy a jobbágynak volt több-kevesebb örök használatú földje, amelyet a nemesi birtokosoktól kapott robot- és dézsma- szolgáltatásokért. A jobbágyok egy része gazdagnak volt mondható, a telken termett gabonából, szoléin szüretelt boraiból és a közlegelőn nevelt állatainak jelentős jövedelméből leányait selyem- ben-bársonyban járatta, fiait iskoláztatta, magának pedig hivalkodó, oszlopos tornácú lakóházat épített. Cegléden még' ma is láthatók ezek a boltíves, nagy pincéjű, nemesi udvarházakra emlékeztető, klasszicista épületek. Nem úgy a zsellér, akinek se háza, se mezeje nem volt, csupán a két keze, amellyel változatos foglalkozásain alig bírta megkeresni az élete fenntartásához szükséges javakat. Béres volt, cseléd, másnak keze-lába, szolgáló, föld- , míves-napszámos, városi dra- bant, megyei pusztázó hadnagy, részesarató és cséplő, harangozó és toronyőr, egyházfi és pásztor. A napjainkban idealizált csikósok, gulyások és juhászok élete keserves volt, birkóztak a jószággal és a förgeteges időjárással, eső, szél cserzette bőrüket, és ha erejük fogytán kiestek a szolgálatból, vénsé- gükre koldusbotra jutottak. Kéregettek, és ólakban, szalmakazlakban háltak éjszakára. Jó, ha erejük teljében fölépíthettek egy kis házat családjuknak és a maguk öregségére. Hallgassunk hát meg egy zsellérférfit, akinek nagyapja még negyvennyolc előtt épített házat! „Apám béres is volt, részes arató is volt, mikor házas lett, megtelepedett.. Édesanyámnak jutott egy ház — az is árva volt —, abba mentek lakni, én is abban születtem. A nagyház az utcai szoba volt, a kisház a belső, közbül a pitvar a konyhával. A kisházban tartották á menyasszony hummiját (holmi, kelengye). Minden helység földes volt, tapasztott agyag. Mesélték, hogy amikor anyai nagyapám megcsaládo- sodott, akkor az apja^ megosztotta vele amije volt, és házat csináltak neki. Az egész család összeállt, összehordták az agyagot — a város alatt voltak az agyagásók —, töre- ket szórtak bele, meggázoltat- ták lóval, oszt az öregek kezdték a fecskefalat rakni. De nem egyszerre. Az alsó sor körülbelül másfél méter volt, amikor ez kiszáradt, arra rakták a második sort. Az is kiszáradt, arra a harmadikat, a legtetejére egy sor vályogot fektettek. Falrakás közben kihagyták az ajtó, ablak helyét. A háznak nem volt fundamentuma, tégla se, a sima földre épült. A gerendázatot a kereskedőktől vették. Nádat terítettek rá, azt hívták terítésnek. Terítésnek szép, vékony, hosszú szálú nádat használtak, hogy a padlásba ne nyúljon ki, erre verték rá a többi nádat. A mi padlásunk de szép volt! Tiszta, nem nyúlt ki a tetőből egy szál se. Korcvesszővel fogatták le a fölső sort és gúzzsal (megcsavart vesszővel) kötötték.” (Borsos János, 1869.) „A kemence az utcai szobában szolgált, a szabad kémény a konyhában, itt volt a tüzelőnyílás, előtte padka. A széles padkára háromszögletű vaslábat helyeztek, arra rakták a fazekat főzéskor. A füst a szabad kéménybe szállt, a kemenceszéj eiőkéje sárból készült. A mi padkánkon nem volt katlan, a feleségemékén kettő is, egy kisebb és egy nagyobb, nyáridőben, ha nem fűtötték a kemencét, a katlan alá gyújtottak, és a lyukba illesztett bográcsban főzték az ételt. A hamut a kemence padkáján, a kemenceszáj előtt levő parázslyukba, másként pernyelyukba kotorták, nyílás volt az aljában, azon vasajtó, itt szedték ki másnap a hamut. - • A KEMENCE ALAPJÁT vályogból rakták, a közit homokkal töltötték ki, arra fektették a kemence földje tégláit. A körvonalra fenyőkarókat vertek, sűrűn, tizenöt centire. Minden második rövi- debb volt. a karók vége majdnem összeért, abrinccsal fogták össze kerekre. Kívül szalmás sárral tapasztották be, simára simították a búbot, másként banyát. A karókat kiégették. Az első begyújtás volt a kemenceégetés. Ez csak egy-két nap múlva történt. A karóhelyeket a tapasztóasz- szony betapasztotta. Ügy költött bebújni a kemencébe. Nem a legkövérebb asszonyt küldték.” (Füle F erdinánd, 1878.) Hídvégi Lajos ISSN 0133—2608 (Ceglédi Hírlap) Hétfői adásszünet Bár nem időszerű ebben az aszfaltolvasztó, szívünket próbáló kohómelegben szilvesztert emlegetni, mégis ez jut eszembe. Üres, éjféli percek sötétjében sokszor elképzeltem — valószínűleg valami szürrealista kép világából merítve —, hogy egy szál gyertyával kezünkben lemegyünk mindnyájan a lakótelep előtti térre és körbeálljuk közös karácsonyfánkat. Ez lenne az éjféli utcabál jókívánságokkal. Álomszerű látomás marad ez mindig. Azt hiszem, épp elég a közösségi életből, hogy kinyitjuk ablakainkat, ledobjuk a sziporkázó csiilagszóió- kat és gondolatban elrít- mizáljuk aranypapíros trombitánkon üzenetünket a szomszéd házba, mely lehull és elvész a hóban, az éjben. így aztán idegenek, ismeretlenek maradunk itt a lépcsőházakban érdemleges közös fórum híján. Legalábbis így nézett ki a dolog egészen addig, míg egyszer csak fel nem került a vetítővászon a futballpálya kerítésére. Tavaly néhányszor, idén már majd minden hétfőn itt ültünk és álltunk egymás mellett, néztük a kaland- és rajzfilmeket. — Ugye, ez nem igaz? — néz rám egy kisfiú, miközben riadalmai elől mellém húzódik egy izgalmas jelenetnek Kinyílnak az erkélyajtók, az ablakok és egy- egy szó erejéig éket üt a némaságon az élmény, hetente egyszer egy órára eltűnik a „nem ismerlek” idegensége. Lám, mégsem vagyunk érzéketlenek a közösségi élettel szemben, ha az legalább már egy kevéssé is érdemleges. — A tévében úgy sincs ilyenkor adás — mondja Détári Tamás a tízemeletesekből. Már nyolckor lehozzuk a pokrócokat és letelepszünk a fűre. Ez a legjobb hely. Örülünk, hogy szórakozhatunk egy kicsit, és ez legalább a felnőtteknek is tetszik. Nyomozásom során tudom meg Végsöné Márkus Erika városi úttörőelnöktől, hogy erre a célra tízezer forintot, a KISZ és húsz ezret pedig az ifjúsági alap adott. És nemcsak a Belioannisz, hanem a Köztársaság úti és Károlyi- lakótelepeken is folyt vetítés, de nem olyan nagy látogatottsággal, mint itt. Nehéz az embereket közösségi életre verbuválni, még alkalmiakra is. de ha valahol mégis sikerült, akkor megérte... Zimonyi Zita
