Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-28 / 179. szám

A körzetben Indul a kupa Kovencz Antal, a Váci Vá­rosi-Körzeti Labdarúgó Szö­vetség elnöke elmondta, hogy a hozzájuk tartozó területen e hónap végén véget ér a nyá­ri szünet. Tizennégy csapat­tal, július 31-én megkezdőd­nek az MNK-mérkózések. A 17 órakor kezdődő, első forduló párosítása: Mária- nosztra—Bernecebaráti. Szob ■—Vámosmikola, Vácduka— Rád. Kóspallag—Nagymaros, Csornád—Örbottyán, Ácsa— Galgagyörk, Fortuna (Kisma­ros)—-Esze Tamás SE. A második, visszavágó mér­kőzéseket augusztus hetedikén rendezik. A hét győztes és a legjobb második jut tovább a harmadik, illetve a negyedik fordulóba. Az elnök tájékoztatása sze­rint a váci körzetben augusz­tus 27—28-án kezdődik a baj­nokság. Ezt megelőzően a vá­rosi bajnokság 41 csapatveze­tőjének őszi, elsőtalálkozója augusztus lö-án lesz a szövet­ségben. Száguldozok Nemrégiben Irtunk azokról az autós ifjakról, akik, Porschénak képzelik ütött-ko- pott Zsigulijukat, s Hunga- roringnek Vác egyes útvona­lait. Sokan felvetették, jó lenne, ha a rendőrség eljárna ezekkel a fiatalakkal szem­ben — a lakosság nyugalma és biztonsága érdekében., Mint megtudtuk, soha any- nyi helyszíni bírságot nem szabott ki a rendőrség, mint idén nyáron. Am az eredmé­nyesebb fellépéshez szükséges a lakosság segítsége is, hogy bejelentéseik nyomán időben járhassanak el a csendhábo­rító fiatalokkal szemben. A rendőrség tehát nem ma­radt tétlen, de a kapitányság vezetői pontosan tudják, hogy a büntetés nem megoldás. Ter­mészetesen, zárt versenypályát nem lehet építeni a fiatalok számára, viszont abban lehet­ne — és kellene is — segíte­ni nekik, hogy tudjanak vala­mit kezdeni magukkal. S ha mondtuk nem verses- zenés műsorokra van igényük, akkor talán intelligenciaszint­jüknek megfelelően lehetne egyszer-egyszer autós ügyes­ségi versenyt is rendezni szá­mukra, s talán még valami­féle klubot is létrehozni, ahol kiélhetnék autóbütykölési szenvedélyüket.-r.gó.rw,,. vajcj ^Ííiiap A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 179. SZÁM 1988. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK Háztól házig. A MÁV számára gyártott konténerek a váei gyárban. (Vimola Károly felvétele) Számvetés a konténergyárban A Ganz Danubius Hajó- és Darugyár váei konténer­gyárának versenybizottsága a napokban értékelte a 29 szocialista brigád első félévi teljesítményét. A félév fo­lyamán a különféle típusú aeélkonténerekből a két gyártósoron 1897 készült. Az árbevétel 205 millió 900 ezer forint volt. melyből az export 172,1 millió forintot tett ki. Az exportkonténerekre a megrendelés Dániá­ból. illetve NSZK-ból érkezett. Az E—10X6 típusú 5 to. alumíniumkonlénerből 241 db készült el. Ennél a ter­méknél 18,5 millió forint árbevétel realizálódott az el­ső félévben. A gyár kooperációs tévé kenységét a tervezett — és betartott — ütemszerüség jel­lemezte. Többek között elké­szült mintegy 120 különféle típusú aluminiumcsónak. vala­mint többféle alumíniumbú­tor. Az így nyert árbevétel és fél millió forint volt, ami azonos a betervezettel. Hatvan éve pihen a váci temetőben Ritka színészegyéniség Vácott, a Katona Lajos ut- ? ca 15. számú ház falán ■ márványtábla emlékeztet arra, hogy élete utolsó i, éveiben ott élt Kassai Vi- ; dór színész, az egykori Népszínház gárdájának egyik legeredetibb tehetsé­ge. A mai színházlátogató kö­zönség soraiban már kevesen lehetnek, akik emlékeznek ar­ra, hogy ki volt Kassai Vidor. Pedig a magyar színjátszás történetének kevés olyan ere­deti egyénisége, olyan elmé­lyülte« dolgozó művésze volt, mint ő. Jászai Mari iránt ér­zett szerelmével, majd házas­ságával csakúgy megpróbált magasabb, emberi mértékkel alig mérhető színvonalat el­érni, mint művészetével. Életrajzírói megemlítik, hogy öregkorában Vácott élt, közel a Dunához. Don Bolero álnéven itt szerkesztette a Színházi Hírnök című lapot. Tragor Ignác, a váci múzeum akkori igazgatója így írt ró­la: — Mint rapszodikus szim­fóniák csengnek-bongnak a fülünkben kacajra fakasztó mókái, tréfái, szellemes és bölcs mondásai. Bizalmas val­lomásait hallottuk érdekes éle­tének nehéz körülményeiről, az emberekben való csalódá­sairól. Nagy ember volt és nagy művész. Pikéthy Tibor váci kar­nagy-zeneszerzőnek mondta: — A váci középvárosi te­metőben szeretnék nyugodni, annak olyan jó. porhanyós a földjé. , Ez a kívánsága teljesült. Amikor 60 évvel ezelőtt, 1928. július 29-én meghalt a váci kórházban, barátai gondos­kodtak temetéséről. A közép­városi temetőben kísérték utolsó útjára. P. R. Ha külföldön tölti szabadságát Zöld folyosó a határon Hegyeshalomnál folyamato­san működik az úgynevezett zöld folyosó. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azoknak az utasoknak, akiknek nincs vámkezelésre kötelezett áru­juk, a táblákkal világosan el­különített útsávokon — a zöld folyosókon — haladhatnak to­vább. A módszernek szombaton és vasárnap megtartott főpróbája, bár mind a két nap csúcsfor­galom volt a határátkelőhelye­ken, kedvező tapasztalatokat hozott. A szakemberek mind­azonáltal úgy vélik, hpgy az új rendszerű íorga lomszervezés akkor éri el a célját, illetve attól kezdve működik majd teljesen jól, amikortól az uta­zók már általában ismerik és természetesnek veszik az igénybevételét. Ma még, a sok tájékoztató tábla ellenére, na­gyon sok az olyan utas, aki, bár nincs vámolnivalója, a hagyományos útvonalon ha­lad és nem veszi igénybe a zöld folyosót. összességében a gyár I. fél­éves alaptevékenységéből származó árbevétele 232,7 mil­lió forint volt. ami 100.3 szá­zalékos tervteljesítésnek felel meg. A nettó árbevétel 101.4 százalékra sikerült teljesíteni. A fentiekből kitűnik, hogy a gyár I. féléves tervét, terme­lési értékét, valamint az ösz- szes árbevételét maradék talo­nul teljesítette, elérte. Ebben az eredményben — az idő­közben felmerült gondok s problémák ellenére is — jól tükröződik a gyár szocialis­ta brigádjainak odaadó mun­kája. A gyár szocialista brigádjai a lélév során 22 újítást nyúj­tottak be az újítási bizott­sághoz, melyből kilencet fo­gadtak el. Az újítások hasz­nos eredményeinek kalkulált összege 581 ezer forint. Újí­tási díjként a félév során 39 ezer forintot fizettek ki. A gyár szocialista brigádjai a termelőtevékenység mellett jelentős társadalmi munkát is végeztek, segítve ezzel vá­rosunk sportját, intézményeit. A teljesség igénye nélkül: Váci Hajó SE számára külön­féle szakipari munkák, 1140 órában, a VI. sz. területi böl­csödé részére egy tárolókonté­ner elkészítése. 100 órában: a Gombási úti gyári KISZ-la­kóközösség részére játszótéri hinták, mászókák elkészítése, felállítása, 200 órában. A Vö­röskereszt városi bizottsága részére, mozgássérült gyermek kék üdültetéséhez a szocialis­ta brigádok 6380 forinttal já­rultak hozzá, összességében az I. félévben végzett társadal­mi munka-óra 4478 óra volt, melynek forintértéke 511 ezer forint volt. A tavaszi kommunista mű­szakot a gyár március 5-én tr :totta meg. A műszakon 501 fő dolgozó vett részt, ami 86,1 százalékos részvételi aránynak felel meg. A műsza­kon ledolgozott társadalmi- munka-órá 3006 óra volt. melynek forintértéke 105 ezer forint. Ezt a számfejtett bért a gyár az alacsony nyugdíj­jal rendelkezők megsegítésére használta fel. A munkaverseny-bizottság a brigádértékelő lapok, a kul- túrbizottság beszámolója, va­lamint a tapasztalatok által szerzett benyomások alapián megállapította, hogy a szo­cialista brigádok kulturális tevékenysége valamelyest csökkent: a TIT-előadások iránti érdeklődés sem volt megíelelő. (Felmerült a kér­dés, hogy egyáltalán érde­mes-e ilyet szervezni.) A szo­cialista brigádok részére két vetélkedőt is szervezett a munkaverseny-bizottság; az egyiket az MHSZ megalaku­lásának 40. évfordulójának tiszteletére, a másik vetélkedő témája a KRESZ volt. A ve­télkedő győztesei a Lenin, va­lamint a Pattantyús Ä. Géza brigádok voltak, Csányi Ferenc Látszólagos egyetértés? Ifjúsági parlamentek „Az ifjúsági parlamentek... alkalmat adtak a munkahely vagy tanintézet fiatalsága véleményének megismerésére, ala­kítására, erősítették kötődésüket az intézményhez, feladataik­hoz” — szerepel az Á1SH útmutatójában, amelyet az 1987/88. évi ifjúsági parlamentek megrendezéséhez készített. A tömegkommunikációs esz­közök műsorai, cikkei — és nem kis mértékben a tapasz­talatok ennek ellentmondani látszanak. S úgy tűnik, el­lentmondás van a fiatalok nonkonformizmusa. valamint az if júsági parlamentek ,.jól - neveltsége” között is. Persze, az is lehet, hogy az ez évi if­júsági parlamentek tapasztala­tait összegző tájékoztató helyt­álló: a Vácott élő, tanuló és dolgozó fiatalok kevesebb zök­kenővel képesek beilleszkedni iskolai, munkahelyi környe­zetükbe, a társadalomba. Több munkahelyi parla­menten vita sem volt. Ahol pedig felvetődtek gondok, problémák, ott is inkább a régiek kerültek felszínre. (Igaz, ez azt is jelenti, hogy évek alatt sem sikerült köze­lebb jutni a megoldáshoz.) Első helyen továbbra is a fia­talok, egzisztenciális gondjai, elsősorban a lakásprobléma áll. felvetették ismét a kez- döiizetesek alacsony voltát — még mindig a mupkában el­töltött évek száma a döntő az alapfizetéseknél —. a tovább­tanulás. továbbképzés, átkép­zés korlátáit. Szó volt a KISZ-vezetők beleszólási jogá­ról " fiatalokat érintő kérdé­sekbe. döntésekbe, a szabad­idő eltöltésének lehetőségei­ről. a sportlehetőségekről. He­lyenként felvetették a munka­helyi körülménvekkel kapcso­latos problémákat, a KISZ és a SZÍT viszonyát, téma volt a szakmunkástanulók helyzete. foglalkoztatásuk színvonala és a fiatalok vezetővé válásának lehetősége. A szakmunkástanulók hely­zetével, illetve a munkahelyi szakoktatással kapcsolatban az iskolai parlamenteken is több felszólalás hangzott el. Mint elmondták, az iskolából kike­rülve, ■ egyes munkahelyeken nem szakirányú munkát vé­geztetnek velük, nincs megfe­lelő végzettségük a munkahelyi szakoktatóknak, s helyenként a tárgyi feltételek sem jók. (Elavult gépek,, szociális és egészségügyi feltételek.) A kollégisták saját gondjai­kat is elsorolták, de születtek konkrét javaslatok is az. ön­tevékeny diákkörök tevékeny­ségének bővítésére, kiterjesz­tésére. A diaktanácsok na­gyobb beleszólást jogot kérlek a tanulókat érintő kérdésekbe, döntésekbe. Az intézkedési terveket mindenütt elfogadták, igaz, volt, ahol kiegészítésekre ke­rült sor. Ez mindenképpen azt tükrözi, hogy a tanulók aktív részesei akarnak lenni az iskolai élet alakításának. — S talán, ha ez sikerül, ha demokratizálódik az iskola, akkor a munkahelyeken is természetessé válik, hogy a fiatalok beleszólnak saját sor­suk. élet- és munkakörülmé­nyeik alakulásába. Mert min­denképpen kívánatosabb a nyílt — akár indulatos, szen­vedélyes — vita, amelyben a vélemények összecsapnak, az esetleges sérelmek felszínre kerülnek, de mindenképpen tisztázódnak a dolgok, mint a látszólagos egyetértés, kom- formizmus. Az ilyen egység mögött ott rejtőznek a ki nem mondott vélemények — s rej­tőzhetnek, ki tudja, milyen indulatok... B. J. Szedd magad az őszibarackot! Folytatódik a szobi akció Megkezdődött a Szedd ma­gad! őszibárack-akció az Ala- gi Állami Tangazdaság szobi 115 hektáros gyümölcskertjé­ben. Kora reggeltől várták a Szobon áthaladó 12-es műút elágazásánál elterülő ültet­vényre az érdeklődőket a hét végén. Elsőként a fehér húsú, ízletes Mariska fajta érett be, amelyet kilogrammonként 26 forintos áron vihettek el a szedők. Két hét múlva a Az érem másik oldala A strand nyitva tartásáról A közelmúltban jelent meg lapunkban egy írás a váci strandfürdőről, melyben a szerző nehezményezi a nyit­va tartási időt és a késői pénztárnyitást. Hallgattassék meg a másik fél is. Kocsis Tibor, a strand vezetőbe készséggel áll elébe kérdéseinknek. • Cgy tudjuk, a DMRV bal parti üzemigazgatósága hosszabb ideje tervezi a strand nyitva tartási idejének módosítását a szezon kániku­lai időszakaiban. Eddig miért nem valósulhatott meg elkép­zelésük? — Az olvasók közül bizo­nyára sokan tudják, hogy a fedett, uszodában is, a stran­don is egész évben vannak úszótanfolyamok. A vakáció­Mozi Kultúr filmszínház (Lenin út 58.): július 28-án és 29-én este fél 6 és fél 8 órakor A tuareg bosszúja című színes olasz kalándfilmet vetítik. — Július 29-től 31-ig délután fél 4 órakor felemelt helyáron te­kinthető meg az Asterix Bri­tanniában című francia rajz­film. — Július 30-an és 31-én este fél 6 és fél 8 órakor játsszák A nindzsa színrelép című amerikai kalandtilmet. Rendezte: Menahem Golan. Főszereplői: Franco Nero, Su­san George és Sho Kosugi. Videóprogram (az épület kamaratermében): július 28-án a Music video 9; július 29-én és 30-án A cigánylány című francia kalandfilm; július 31-én Az amszterdami gyil­kosság című angol—hongkon­gi bűnügyi film a minimozi műsora. A vetítések kezdete: 19 óra. Váci kertmozi (a városi könyvtár szomszédságában): július 28-án és 29-én az Érints meg és menj! című amerikai film víg játék; július 30-án és 31-én A misszió című angol filmtörténet látható Vác sza­badtéri filmszínházában. Az előadások 21 óra 30 perckor kezdődnek. ban különösen sok a jelentke­ző. Munkanapokon reggel 8 és 10 óra között oktatnak. Ez iránt legalább olyan az igény, mint a korábbi nyitásra. Eb­ben a két órában medencéink foglaltak. A másik ok. Idő kell — és nem is kevés — a terület karbantartására, ki­tisztítására. Naponta mintegy 15-16 zsáknyi hulladékot sze­dünk össze a pázsitról, bár számos hulladékgyűjtőt is el­helyeztünk a területen. Ezt a munkát két nyugdíjas mun­katársunk végzi, közülük az egyik 81 éves. A mai napig nem tudtuk betöltehi a har­madik státust. Ha a helyzet úgv kívánja, más feladatokat ellátó munkatársaink is bese­gítenék a takarításba. # Különösen hét végén ne­hezményezik a pénztár előtti hosszas sorbaállást... — Ehhez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a pénztár mindig a várakozókhoz iga­zodva nyit, melegebb napo­kon legalább fél órával a strand kinyitása előtt. De ar­ra is volt már többször példa, hogy a sok várakozó miatt munkatársaink kézből is be­segítettek a jegyeladásba. — A bevezetőben említett cikkhez még annyit szeretnék megjegyzésül hozzátenni, úgy gondolom, szerzője nem rend­szeres látogatónk, s ha legkö­zelebb hosszabb időt tölt ná­lunk, akkor remélhetőleg más következtetésekre jut. Napsugár, majd a Ford fajta lesz szüretelhető. A Szedd magad !-akció az elmúlt években már szerves részévé vált a gyümölcságazat sikeres gazdálkodásának, hoz­zájárul a jövedelmezőség nö­veléséhez. Tavaly az akció ke­retében 200 vagonnyi almát, őszibarackot szedett le és vitt el a lakosság — az összes mennyiség egyharmadát —, s a muhkabér, a szállítás, a raktározás és a göngyöleg költségeinek megtakarításá­val 6,5 millió forintot takarít­hatott meg a gazdaság. De a 130 ezer önkéntes szedő sem járt rosszul, 27 millió forinttal olcsóbban jutottak a friss gyű- mölcshöz, mintha a piacon vásároltak volna. Az elmúlt évi tapasztalatokat az idei ak­ciónál kamatoztatja a gazda­ság, eligazító táblákkal, a gyors szedés fogásait ismertető szórólapokkal, a gyümölcsö­sön belüli forgalmi rend meg­szervezésével, több pénztár, mázsáié felállításával elejét veszi a tumultusnak, biztosít­ja a folyamatos szedés min­den feltételét. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) Arkedvezményes Vonalvásár Kártoltfonalainkat 20%-os árkedvezménnyel árusítjuk, augusztus 5-éig. HFSZ Váci Gyára fonalbolt Vác, Rádi ift 7-9.

Next

/
Thumbnails
Contents