Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-22 / 174. szám
Mágneses terápia LLOI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 174. SZÁM — 1988. .JÜLITTS 22., PfíNTW Veresegyházi készülődés Kiállítási csarnokot építenek A városközpontban átadott egészségházban meszesedés ellen mágneses terápiát is alkalmaznak. Képünkön Papp Béla gépkocsivezetőt kezeli Hafnér Istvánné asszisztens (H. Szabó Sándor felvétele) A nap programja Helytörténeti gyűjtemény: A gödöllői művésztelep 1901 —19Í20, Természeti környezetünk, kiállítás, Erzsébet • királyné-emlékszoba. kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente népművészete, állandó kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. A délelőtti órákban kerestem fel Vankó István tanárt, a Gödöllő és Vidéke Áfész kisállattenyésztő szakcsoportjának vezetőjét, aki igen szorgalmasan dolgozott. Előző nap adtak le kétezer kilogramm nyulat Jászberényben és most ennek az elszámolását, valamint utólagos adminisztrálását végezte. A veresegyházi nyu- lászokat ismeri az ország, többen közülük tenyészegye- dek nevelésével foglalkoznak, ők azok. akik gyakran adnak törzsanyagot'távoli vidékek tenyésztőinek is. — Veresegyházon — mondja Vankó István — 15 évvel ezelőtt kezdtük néhány társammal a szervezett nvúite- nyésztést. Először nvulászklu- bot alapítottunk a művelődési házban, ahol a nyúltenvész- téssei kapcsolatos szakmai kérdésekkel foglalkoztunk, de elmentünk az ország legtávolabbi községébe is, ha arról értesültünk, hogy ott valaki sikeres tenyésztési eljárást dolgozott ki. Kettős évforduló Szakcsoportunk most lesz 5 éves, és a két dátumnak az összeesése jó alkalom arra, hogy jubileumi kisá.llat- és terménykiallítást rendezzünk, amelyhez segítséget nyújt a Magyar Galamb- és KisállatÜGYELET Állatorvosi ügyelet: Csömörön. Erdőkertesen, Gödöt-, lön, Isaszegen, Kerepes-tárcsán, Mogyoródon, Nagy tárcsán, Pé- celen, Szadán-, Veresegyházon, Vácegresen július 23-án, szombaton reggel 8 órától július 25-én, hétfőn reggel 8 óráig: dr, Mohai Imre, Veresegyház, Bánóczi utca 2. Telefon: 202. Aszódon, Bagón. Dányban, Domor.yban, Galgahévízen. Galgamácsán, Hévízgyörkön, Ikladon. Kartalon,. Túrán, Váckisűjfalun, Vácszentlász- lón, Versegen, Zsámbokon július 23-án, szombaton reggel 8 órától, július 25-én, hétfőn reggel 8 óráig: dr. Dobos László, Valkó, Szabadság utca 63. Az ügyeleti napokon végzendő ‘ exportszállításoknál mindkét állatorvos igénybe vehető. tenyésztők Országos , Szövetségének házinyul- és prémesállat-tenyésztő szakosztálya, valamint a Magyar Házinyúl- és Prémesállat-tenyésztők Országos Egyesülete, és természetesen a Gödöllő és Vidéké Áfész, de segítenek a községi -szervek is, elsősorban a Hazafias Népfront Veresegyházi Bizottsága. A jubileumi »kiállítás keretében országos szakmai rendezvénynek ad helyet községünk. A megbeszélés fő témája az új házinyúl-törzs- könvvezési szabvány alkalmazásával kapcsolatos tennivalók megvitatása lesz. Dr. Tóth Tihamér, az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet , kisállattenyésztést osztályának vezetője A házinyúl törzstenyésztés és törzskönyvezés gyakorlati kérdései címmel tart előadást, amit ‘konzultáció követ. A vitában — felkért hozzászólóként — részt vesznek . a Környei Mezőgazdasági Kombinát, a FOTK, a t.ardosbányai Gerecse Tsz, „a Vaskúti Bácska Tsz és a rendező szervek szakemberei. A tanácskozást követően a n.vúl- tenvésztök Gödöllőn megnézik az ÁTK nyúlteiepét. Tanácsok helyszínen Jelentős lesz az a kiállítás is, amelyen a nyúltenyésztést segítő eszközöket mutatják be a gyártók,, köztük a dunavarH úsz-huszonöt évvel ezelőtt Kicsi ország vagyunk címmel írás jelent meg az Élet és Irodalomban, s hogy e cím mennyire igaz, azt a héten éreztem, amikor csütörtökön egy órakor, valamivel ebéd után autóbuszra ültem, és fél hétkor már egy egészen más vidéken, Baranya megye fővárosában, Pécsett vacsoráztam. Dicsérhetné ez az eset közlekedésünket, annak szervezettségét, de kiválthatna egy lebecsülő kézlegyintést is: távolság ez a mi korunkban? Talán mindenkinek igaza van, nekem is tetszik az utazás kényelmes gyorsasága is, meg egyetértek a kérdezővel is, mert valóban nem távolság ez a kétszáz kilométer, és nem nagy az a távolság sem, ami a két vidék embereinek az életmódjában felfedezhető, ha összevetem a Galga mentén élók*ét a Pécs környékén élőkével. Pécsi vendéglátóim — gondosan megszervezték látogatásom minden percét — a második napon azt javasolták: ismerkedjek meg néhány baranyai faluval! Tetszett az ötlet, s útra keltünk. Sok településről szólhatnék, de maradiunk Villány társközségében, L apáncsán, Kiefer Ferenc családjánál. Ez a piciny, falu a maga 300 lakosával felénk ismeretlen nagyságú. A házak a régiek, s a legmódosabbat mi falumúzeumként mutogatnánk a Galga völgyében. Úgy éreztem első pillantásra, hogy minden megkövült, itt nem változott az elmúlt évtizedekben az égvilágon semmi. — Ránézésre — mondja Kiefer Ferenc, a házigazdám, aki -a Villányi Borgazdaság művezetője. — Csak ránézésre — hangsúlyozza —, mert az emberek a téeszben énpen úgy , akár a Bólyi Állami Gazdaságban, a közeli városok üzeNem gazdálkodtak ötietszerílefi Két családnál Lapáncsán meiben, jól keresnek. Az anyagi természetű gondokat nem ismerik. Inkább sokan vannak, akik túlzottan nagy' lábon élnek: italra, húsra, cigarettára, csokoládéra, gyerek- cuccokra, női kencékre számo- latlanul megy a forint. Sajnos nem kevés azok száma, akik felnőttek ugyan, de a gondolkodásuk kiskorú. Vendéglátóim szépen berendezett, korszerű otthonában — öt szobát számoltam meg és ezekhez a mellékhelyiségeket — központi fűtés van, hidegmeleg folyóvíz, parketta, szőnyegek, néhány reprodukció a falakon. Külön szoba a két gyereknek, rengeteg játékkal és a gyerekek korához,képest meglehetősen gazdag könyvespolccal. Színes televízió a hallban. Hatan élnek a falusi házban. A két nagyszülő, érettségizett fiuk, aki faipari szakmunkás — most akar maszekosodni —, pedagógus felesége, valamint, a két unoka. A kassza közös, de közösek a gazdálkodás gonjai is. Az ipari munkás fiú és az értelmiségi menyecske egyaránt kiveszi a részét a javak előállításából. Ifjú Kiefer Ferenc mondta el. hogy volt idő, amikor három tehén ellátását végezte az etetéstől a tej elszállításáig, aztán nem szégyellt a két 30 méter hosz- szú fóliasátorban permetezni, s a zöldséget, gyümölcsöt a pécsi piacra vinni. De nem restelkedett a főiskolát végzett felesége sem, ha az ólban röfögő sertéseket meg kellett etetni, vagy a tyúkok tojását kellett, összeszedni. — Mi mindig mindent megbeszélünk, közösen eltervezünk, s ki-ki végzi a dolgát. Soha nem gazdálkodtunk ötletszerűen, és amit most a miénknek mondhatunk, az nem lett egyik napról á másikra, csak úgy magától, hanem mondhatom úgy is, hogy a verítékünkkel teremtettük meg. Kicsiny ország* vagyunk? Igen, így élnek a mi vidékünkön is az emberek. Más otthonban is megfordultam. Szegény hajlék, az udvar elhanyagolt. A ház asz- szonya ül a diófa alatt. Munkahelye nincs. — Nyolcezret keres az uram! — Az egész lakás mutatja, mennyire a lehetőségük mögött kullognak. Itt elúszik a forint, s a beszélgetésből ki is derül: ahogy esik, úgy puffan, ez a család életvitelének a meghatározója. Nem gondolnak a holnapra, élnek a mának, s ezért gyorsan használódnak el a felszerelési tárgyak, de még gyorsabban a ruhafélék. — Az igazi gazdagság ott kezdődik — mondja idősebb Kiefer Ferencné —, hogy én nem szégyellem tízesztendős fazékban főzni az orjalevest, ötvenéves zsákban tartani a kertünkben termelt kukoricát,, és azt sem, hogy úgy éltem le eddigi életem, hogy még nem voltam nyaralni, de mindig mindenért lehajoltam, aminek két fillér értéke volt. H •intha a Galga mentén — Galgahévízen, Galgamácsán vagy más községében e vidéknek — hallgatnám egy boldog parasztasszony vallomását az élet céljáról és értelméről. Fcrcsik Mihály sányi tsz, a Budapesti KON- TAX Ipari Szövetkezet, a Környei Mezőgazdasági Kombinát, a tatabányai Delta Kisszövetkezet, a Zala Megyei Kisáttattenyésztők Egyesülete. A kiállítók a helyszínen szaktanácsokat is nyújtanak az érdeklődőknek. A kertbarátoknak Bálint György, a televízióból ismert kertész- mérnök ad hasznos tanácsokat. Szombati kezdés Az elkészült és az ország szakcsoportjaihoz eljuttatott szórólap hírül adja, hogy lesz a jubileumi kiállítás alkalmával szakkönyv- és eszközvásár, ketrecek árusítása, főzőverseny, kutyabemutató, pönilovaglás, kakasviadal és tombola is, Gazdag a kiegészítő program, de még enné) is szélesebb az a skála, amely arra a kérdésre válaszol, hogy mit lehet kiállítani: fajtiszta házinyulakat, galambokat, dísz- és há^ibaromfikat. díszmadarakat, macskákat, kutyákat, akváriumban halakat, prémes állatokat, juhot, kecskét, egyéb kisállatokat, valamint virágokat, díszfákat, cserjéket, zöldségféléket, gyümölcsöket. A szeptember 10-, 11- és 12- én rendezendő eseményig .még, hosszú idő yan hátra, Vankó István szerint azonban a siker érdekében addig minden napra jut tennivaló. —: Július 23-án az úttörőtábor területén elkezdjük a kiállítási csarnok építését, s ettől kezdve minden hétvégen dolgozunk, amíg az' épület el nem készül. Az„t szeretnénk, s erre szükség is van, hogy szakcsoportunk minden tagja legalább egy alkalommal legyen részese ennek a fontos társadalmi munkaakciónak. Természetesen e mellett a folyamatos munkákat is el keli végeznünk. Vállaljuk a bálázott lucerna, szalma, árpa és búza házhoz szállítását, a megszokott időpontokban biztosítjuk a nyulak felvásárlását, és gondoskodunk tagjaink szabadidejének a hasznos eltöltéséről is. Legközelebb a Dunakanyarba kirándulunk, felkeressük Esztergomban a bazilikát, a Keresztény Múzeumot, jfürdünk LepencéTi, felsétálunk Visegrádon a Fellegvárhoz és este Szentendrén, a tőtéri teátrumban megnézzük' a Piros bugyellárist Jó dolog az. hogy a közös tevékenységet végzők — do- monyiak, ikladiak. erdök,ert.e- siek, szadaiak. őrbottyáníak, mindannyian a veresegyházi nyúl tenyésztők szakcsoportjának tagjai —. munkában, pihenésben is együtt vannak, s biztosan ott lesznek .a jubileumi kiállítás díjnyertesei között is. • Fercsik Mihály fi fa második élete .íj ft /• ■ A fának két élete van, legalábbis az ember szempontjából. Az első, amikor igazán létezik, termésével, árnyékával szolgálja az embert, s nem kevésbé azzal, hogy lélegzik, és az erdőben búvóhelye az állatoknak. Második életében a legkülönfélébb tárgyakká alakítva hasznosítja az ember. A Buda Vidéki Erdő- és Vadgazdaság incsői_ fafeldolgozó üzemében háromféleképpen dolgozzák lel a Mogyoród környéki erdőből kitermelt fát: parkettának, bútorlapnak, s itt gyártják az utolsó utunkra elkísérő koporsókat. Felső felvételünkön: Fegy- verneki Józsefné és Czuczor Józsefné a csiszológépről lekerülő lapokat osztályozza, amelyekből évente harmincezer négyzetméternyit készítenek Incsőn. Jobb oldali képünkön: A farönköket Futás Lajos gépkocsivezető szállítja a. helyükre. Tübbfettérítés is járhat Szabad ár - és túltermelés A kistermelők üzletkötéseiről a felvásárlások és ármegállapítások alkalmával szinte minden zöldséges gyümölcsfogyasztó szerezhet tapasztalatokat. A mezőgazdasági árukat termelő, illetve felvásárló nagyüzemek küzdelmeiről azonban jóval kevesebb információval rendelkezünk. Felmerülhet a kérdés: a nagyobb cégek esetében menynyire nyilvánul meg az árkülönbségek miatti szerződésszegés vagy az úgynevezett szer-’ ződéses fegyelmezetlenség? E téren az utóbbi időben romlás tapasztalható. A szerződő felek viszonyát a bizalmatlanság és az egyéni érdekek szem előtt tartása jellemzi.. Az értékesítési szerződések jogilag ugyan megfelelők, ám az időközi, változásokat nem veszik figyelembe. Így például a kötbérek új mértékéről sem esik azokban szó. Részben pedig a piaci és árviszonyok következtében többéves szerződések megkötésére nin^s lehetőség, a rövidebb lejáratú megállapodások készítésekor pedig néhány vállalat monopolhelyzete jelenthet akadályt. Mindezek ellenére Pest megyében a termelőszövetkezeApróhirdetésék tek és a felvásárló vállalatok kapcsolata többnyire jónak mopdható. A mezőgazda- sági szövetkezetek Pest megyei területi szövetségének munkája nyomán a kedvezőtlen feltételek egy részét sikerült megváltoztam. így például a sertéstenyésztésnél a hosszabb tartásidő, a , nagyobb szállítási távolságok, illetve a vágás későbbi megkezdése esetén többlettérítés jár a tenyésztőnek. Több terméknél bevezették a szabad, a tájékoztató és a garantált árát, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a felvásárló cégek megyénként más árat fizessenek a cikkekért. A szabad árak bevezetése azonban nagyon sok termelőt meglehetősen rossz időpontban ért, hiszen a növénytermesztésben jó néhány fajta esetében túltermelésről beszélhetünk, s ez jókora árcsökkenést okozhat. Mozi A hercegnő és a robot. Színes, magyarul beszélő brazil rajzfilm. 4 órakor. Rövidzárlat. Magyarul beszélő amerikai sci-fi-paródia. 6 és 8 orakor. Gépkocsivezetőt IFA— KCR 3000 típusú gépkocsira és rakodó- munkást felveszünk. Gödöllői lakosok jelentkezését várjuk. - Gödöllő és Vidéke Áfész. Gödöllő, Kö- rösőfi ö. 34. Gödöllő Városi Tanács V B. műszaki osztálya munkatársat keres műszaki előadói munkakörbe építészmérnöki, építőmérnöki főiskolai végzettséggel vagy nagy gyakorlattal rendelkező technikusokat. Államigazgatási gyakorlattal rendelkezők előnyben. — .Jelentkezni személyesen vágy telefonon az osztályvezetőnél 10- 365 vagy a személyzeti főelőadónál 20-120 lehet. Budapesthez 35 km-re, Vácszentlászilón, áron alul eladó 2 szobás családi ház 400 n.-öl telekkel nagy mellék- épületekkel. Víz, ipari áram. kövezett út van. Érdeklődni: Tóth László, Vácszentlászló Akácfa út 13. Eladó háromszobás gázfűtéses családi ház. Garázs, pince, kamra műhely. Beszámítható másfél szobás lakótelepi lakás. Cím: Gödöllő. Légszesz u. 1 A domonyi szociális otthon felvesz kert- gondozó-fűtő munka- körbe főállású férfit Isaszegen, Dobó u 8. családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen vagy a Somogyi Béla u. 8. alatt. Szép fekvésű, vízzel, gázzal közművesített. 240 n.-öl építési telek eladó. Gödöllőn a Damjanich utca 49- ben. 1300 Ft/n.-öl. Érdeklődni: Roszik (28)- 10-234. Zöld ség es üzlet kiadó Veresegyház, Szabadság út 3. Vasútállomás méljett. Zasztava 3 éves vizsga után eladó. Érdé ki öd- utca 48. 1200 nm-es lakótelek Gödöllőn a Szabó Pál utcában eladó. Víz, villany az utcában, gázvezetés folyamatban. Érdeklődni lehet: dr. Barthos Levente. Gödöllő. Stromfeld s. 13. vili. 4. Telefon: 272-985. 8—16 óráig. Hasznán gépkocsik adásvétele A Gödöllői Autójavító Kisvállalat július 1-ién megkezdte a használt személy- és kisteher-gépkocsik bizományosi és készoénzben történő felvásárlását és értékesítését. Érdeklődni lehet a helyszínen (Gödöllő, Szent-Györevi Albert u. 1.) vagy a (28)-20-845-ös telefonon. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) (Vimola Károly felvételei)