Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-22 / 174. szám
1988. JCLIUS 22., PÉNTEK Fókusz EGYELŐREIRÁNUL . Szerdán Havannaijain aho- g gyan Angola és a Dél-afrikai , Köztársaság, fővárosában is, í nyilvánosságra hoztak a há- ^ rom ország által elfogadott ^ irányelveket a délnyugat-afri- g kai konfljkujs békés rendezé- / sere. A közlemény azonos szö- y végű a három fővárosban. Az irányelveket az érintett ■ országok megbízottai július 13-án, kairói találkozójuk alkalmával rögzítették. A megbeszéléseken közvetítőként részt vett az Egyesült Államok küldöttsége is. Akkor . megállapodás született arról, f hogy az okmányt a három t ország kormányának végső jó- I váliagyása után teszik csak I közzé. . A 11 pontos nyilatkozat min- * denekelött leszögezi, hogy az FENSZ Biztonsági Tanácsának i tíz évvel ezelőtt meghozott, JA35. számú határozata alapján, '.Namíbiának meg kell kapnia függetlenséget, és a kor- : mány’/atbt szabad és igazsá- ■,‘gos választások útján kell ki- j-jelölni. Az okmány, harmadik i pontja szerint a rendezés egyik "élve a kubai haderő átcso- , i>ortosítása Angolán belül, !. majd e csapatok szakaszos és f teljes kivonása az afrikai or- i sz,ágból. A kubai csapatkivo- , nás helyszíni ellenőrzésére a '• két. ország közös megegvezés- 1 Ml az ENSZ Biztonsági Ta- { rfacsát kéri fel. j Az elvek között szerepel a határok sérthetetlensége, a belügyekbe való be nem avat- í' kozas, válaminí annak a felelősségnek az elfogadása, hogy : «2 egyes államok nem engedélyezik területük felhasználását más országok ellen háborús akcióra, agresszióra vagy más erőszakos cselekedetre”. Az aláírók a nézeteltérések békés rendezése mel-1 lett vannak. Szükségesnek ítélik a Végrehajtás ellenőrzését, s felkérik a BT állandó tagjait, szavatolják a jövőben létrejövő egyezmények megvalósítását. A kubai hírügynökség hoz- záfűzése szerint a három ország jóváhagyása lehetőséget teremt arra,.hogy érdemi haladást érjenek el a békés megoldásról folytatadpló megbeszéléseken. Chester’* Crocker afrikai ügyekért felelős amerikai .külügyminiszter-helyettes szerdán úgy nyilatkozott, hogy további kemény munká- . val ki lehet dolgozni olyan egyezményt, amely tükrözi az elfogadott rendezési elveket. Roelof Botha dél-afrikai külügyminiszter Pretoriában jelentősnek nevezte az okmányt, de — mint mondta — „még csak a lábánál tartunk annak a hegynek, amelyet meg kell mászni’. Angolában Jósé Eduardo dos Santos államfő ugyanakkor elutasította Sese Seko Mobutu zaire-i elnöknek azt a kezdeményezését, hogy az UNITA ellenforradalmi szervezet ’ részvételével hozzanak létre „nemzeti megbékélési kormányt” Angolában. Május eleje óta Kairóban harmadszor tartottak négyoldalú tárgyalásokat Délnyugat- Aírikáról. Szerdán Havannában hivatalosan is megerősítették, hogy . a következő, szakértői szintű négyoldalú találkozót augusztus 2—4-én Géniben tartják meg. Grósz Károly folytatta körútját (Folytatás az I. oldalról.) lomásoznak. Mi magyarok reménykedünk, hogy ezt a határidőt idő előtt teljesítik — mondta válaszában a miniszterelnök. Az állam fővárosában a magyar kormányfő találkozott George Deukmejian kormányzóval. A szívélyes hangulatú beszélgetés során képet kapott Magyarország gazdasági terveiről .és egyebek között rámutatott: keressük az együttműködés lehetőségét minden olyan partnerrel, aki kész erre a megfelelő feltételek mellett. Kaliforniában számos olyan amerikai nagyvállalat van, amely már szerzett tapasztalatokat magyar partnerekkel, és fejleszteni kívánja az együttes munkát. Deukmejian kormányzó örömét fejezte ki, hogy a magyar miniszterelnök az államba látogat. A beszélgetés során megemlítette: Kalifornia fejlődésében jelentős volt a Magyarországtól bevándorlók szerepe. Hangsúlyozta, hogy az állam kormányzata bátorítja a helyi vállalatok külgazdasági kapcsolatainak fejlesztését. Ä magyar küldöttség tagjai közben találkoztak az állam több más képviselőjével is. A rövid sacramentói megálló után a küldöttség repülőgépe a San Franciscó-i öböl partján, Oakland városában szállt le. Itt a világ egyik legjelentősebb ipari konglomerátumának, á Bechtel cégnek a vezetői várták a magyar kormányfőt és kíséretének tagjait. A vállalat vezetői sétahajózásra, hívták meg vendégeiket, úgy, hogy az ' úti cél a Csendes-óceán partvidékékének világhírű, szépséges központja, San Francisco volt. A Bechtel Corporation világviszonylatban is rendkívül jelentős konglomerátum, amely az energiaszolgáltatás, az olaj- és szénbányászat, a magas technológiájú iparágak területén, valamint az építőiparban tevékenykedik. Hat leányvállalata a nukleáris energetikai berendezésektől kezdve a szén-, kőolaj- és termálenergiával működtetett erőműveken keresztül a kőolaj-finomítókig minden fontos energetikai iparágban tevékenykedik, magas technológiát jelentő termékeket készít, teljes berendezéseket exportál, fővállalkozóként jelentős beruházásokat valósít meg nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a Közel- Keleten, Indiában és több más ázsiai országban is, A Bechtel Corporation és és különböző magyar vállalatok között már , van együttműködés — az amerikai vállalat például a Transelektró- val kötött szerződés alapján egyebek között a Paksi Atomerőmű ötös és hatos blokkjának irányítási; és költség- eílenőrző munkájához szállított magas technikát jelentő számitógépes rendszert. Szó van egyéb együttműködési lehetőségről is — egyebek között arról, hogy a Bechtel fő- vállalkozóként végrehajtott beruházási tevékenységébe alvállalkozóként magyar vállalatok is bekapcsolódhassanak. A magyar delegációval folytatott tárgyalásokon reszt vett Stephen D. Bechtel, a Bechtel Corporation igazgató- tanácsának elnöke, Alden P. Yates, a Bechtel Group elnöke, Cordell Hull. a csoport elnökhelyettese és a csoport, illetve a leányvállalatok több más vezetője. A különhajó közép-európai időszámítás szerint éjfél után kötött ki San Franciscóban és hajnalban a San Franciscó-i International Host Commute adott fogadást Grósz Károly tiszteletére, majd a magyar kormányfő részt vett a World Affairs Council és a Commonwealth Club vacsoráján. A két szervezet egyaránt a nemzetközi kapcsolatok és a kereskedelmi együttműködés fejlesztésének fontos testületé az Egyesült Államok nyu- eati partvidékén. ★ ☆ ★ A világhírügynökségek csütörtökön érdeklődéssel követték Grósz Károly egyesült államokbeli látogatását . és részletesen beszámoltak a látogatás eseményeiről. A Reuter brit hírügynökség tudósítója csütörtökön két gépelt oldalnyi terjedelmű írást közölt Grósz Károly chicagói tartózkodásáról. Idézte a magyar miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy a tudomány és technológia áthidalja a Kelet és a Nyugat kö- zíjttj,.határokat. A brit hír- ügynökség ismerteti á magyar miniszterelnök szerdai programját, tudósít a vezető amerikai üzleti körök képviselőivel folytatott tárgyalásairól, majd a következőket írja: „a magyar vezető látogatása figyelemreméltó gyorsasággal történt megválasztása után, és azt eredményezheti, hogy közvetlen kapcsolatok jönnek létre az Egyesült Államok és a keleti tömbhöz tartozó országok között”. A TASZSZ szovjet hírügynökség egy oldal terjedelmű cikkben foglalkozik a látogatással. Beszámol arról, hogy a magyar kormány vezetője Chicagóban egész sor nagy- vállalat vezetőivel tárgyalt, Változás kell a társadalombiztosításban Pályázat állások betöltésére Komoly változtatásokra van szükség a szovjet társadalombiztosítási rendszerben, hogy fel lehessen számolni a pangás évei okozta károkat — hangsúlyozta a csütörtöki Pravdának adott nyilatkozatában Viktor Kaznacsejev, az Szihanuk mégis elmegy a „koktélpartira" Fia az ellenzéket képviseli Norodom Szihanuk, a kambodzsai ellenzék legismertebb alakja csütörtökön Párizsban bejelentette, hogy mégiscsak elmegy Indonéziába. ahol nemhivatalos találkozót tartanak a kambodzsai rendezésről — de ő maga nem vesz részt a megbeszéléseken. A diplomaták és a sajtó „koktélpartinak” keresztelték el a hétfőn kezdődő találkozót. Ez lesz az első alkalom arra, hogy megbeszéléseket folytathasson a tízéves konfliktusban érintett négy kambodzsai fái: a három ellenzéki csoport és a phnompeni kormány. A második szakaszban bekapcsolódna az eszmecserébe Vietnam, Thaiföld és Indonézia. Szihanuk gyakorlatilag a három ellenzéki csoportosulást tömörítő koalíció legfőbb vezetője és egyetlen nemzetközi tekintélynek örvendő alakja, akihez mind külföldön, mind hazájában reményeket fűznek a rendezést illetően. Vezető tisztéről ugyan formailag július 10-én lemondott, de ezt már korábban kétszer megtette, . mindannyiszor „véglegesnek és visszavonhatatlannak” mondva döntését, amelyet rövidesen mindig visszavont. Július 10-i lemondásakor azt is bejelentette, hogy nem megy el az indonéziai találkozóra sem. Csütörtökön, amikor szándékának újabb megváltozását bejelentette, közölte, hogy a szihanukista ellenzéki csoportot fia, Norodom Ranariddh fogja vezetni a találkozón. Oroszországi Föderáció társadalombiztosítási minisztere. Szavai szerint az általa felügyelt szociális területnek nem is elsősorban a gazdasági nehézségek jelentették eddig a problémát — noha a jelentős összegű költségvetési pénzeket sem mindig rendeltetésüknek megfelelően használták fel. A Pravda kérdéseire válaszolva Kaznacsejev bejelentette, hogy minisztériuma olyan utasítást kapott, amelynek értelmében megvonták a kiemelt nyugdíjakat a „Brezs- nyev-klán” tagjaitól, Leonyid Brezsnyev Galina lányától, Jakov nevű testvérétől, Jurij fiától, s Csurbahov sógora apjától, Mihail Csurbanovtól is. Szólt arról, hogy ezek az emberek természetesen megkapják az általuk korábban betöltött posztoknak megfelelő nyugdíjakat, de mindenfajta más privilégiumtól megfosztották őket. Az Oroszországi Föderáció társadalombiztosítási minisztere végezetül a Pravda hasábjain, a szociális problémák kezelésében való mielőbbi változások érdekében, nyílt pályázatot hirdetett a minisztériumi állások betöltésére, a rászorulókról való megfelelő gondoskodás szervezeti kereteinek megteremtését tűzve ki célul. megtekinteiíe a chicagói tőzsdét és találkozott.a térség üzleti köreinek vezetőivel. Az amerikai AP hírügynökség terjedelmes, kétrészes tudósításban ismerteti Grósz Károly látogatásának szerdai eseményeit, s közben idézi a miniszterelnöknek arról szóló szavait, hogy a közös vállalkozások, a technológia behozatalán túl, ösztönzőként hatnak a korszerű gondolkodásra és a hatékonyabb termelésre. Atlanta Dukakis győzött Michael Dukakis massa- chusettsi kormányzót választották a Demokrata Párt elnök jelöltjének szerdán este Atlantaban a párt elnöiíjélölő gyűlésén, az úgynevezett konvención. A várakozásoknak' megfelelően Dukakis biztos többséggel előzte meg egyetlen ellenfelét. Je’sse Jackson fekete polgárjogi vezetőt, aki még szerepelt az elnökjelöltségre pályázók listáján. Dukakis az elnökjelöltség elnyeréséhez szükséges 2082 küldöttnél is több, mintegy 2700 küldött támogatását szerezte meg. Szerdán este 2870 küldötti szavazatot kapott, míg Jackson 1218-at. Dukakis számára így végétért az elnökválasztás első szakasza. A görög bevándorlók leszármfezott.ja a február 8-án Iowában kezdődött és ötven államban lezajlott elnökválasztásokon hat ellenfelét kényszerítette a versengés feladására. A nagy versenyfutás november nyolcadikén ér véget, amikor az amerikai állampolgárok megválasztják az Egyesült Államok .41. elnökét. Üdvözlő távirat, fogadás LENGYELORSZÁG NEMZETI ÜNNEPE Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke és Straub I1’. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte YVojciech Jaruzelskit, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnökét és Zbigniew Messnert. a Minisztertanács elnökét Lengyelország nemzeti ünnepe, újjászületésének 44. évfordulója alkalmából. Ugyancsak táviratban köszöntötte Roman Malinowskit, a Lengyel Népköztársaság szejmjének elnökét Stadinger István, az Országgyűlés elnöke. i Tadeusz Czechowicz, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete hazajá nemzeti ünnepe alkalmából csütörtökön fogadást adott rezidenciáján. Részt vett a fogadáson Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Pál Lénárd, az MSZMP KB titkára, Med- gyessy Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese. Katona Imre. az Elnöki Tanács titkára, Czibere Tibor művelődési miniszter, Urban Lajos közlekedési miniszter, Ballal László. a Központi ‘ Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, Andri- kó Miklós kereskedelmi minisztériumi államtitkár, Földes» Jenő belügyminisztériúhii államtitkár, Madarasi Attila pénzügyminisztériumi államtitkár, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Szokai Imre, az MSZMP KB külügyi osztá-‘ lyának helyettes vezetője. Qszí István külügyminúszter-helyet- tes, valamint a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a kulturális élet számos személyisége.' Ott volt a diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja is. Irán elutasítja a közvetlen tárgyalásokat Irak tüzérségi válasza Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön igen mérsékelt hangú határozatot hozott a július 3-án lelőtt iráni gép ügyében. Az egyhangúlag elfogadott határozat a várakozások ellenére nem szólítja fel a nyugati hatalmakat az öbölben cirkáló haditengerészeti erőik csökkentésére. Irán csütörtökön elutasította. hogy közvetlen tűz- szüneti. tárgyalásokat folytasson Irakkal. Az ENSZ katonai szakértőket küldött' a térségbe a tűzszünet részleteinek kidolgozására. Kiilügyminisztériumi tájékoztató Moszkvában Gyűlések munkaidő után A Szovjetunió üdvözli és fontos előrelépésnek tartja, hogy a dél-afrikai rendezésben érdekelt felek elfogadták a probléma megoldásának irányelveit tartalmazó dokumentumot — jelentette ki csütörtökön Moszkvában tartott sajtóértekezletén Vagyim Per- filjev, a külügyminisztérium szóvivőjének helyettese. A helyettes szóvivő foglalkozott azzal, hogy az Egyesült Államokban hogyan tolmácsolták Viktor Karpovnak kedden Moszkvában, a krasz- nojarszki rádiólokációs állomással kapcsolatban tett kijelentését. Perfiljev közölte: Mariin Fitzwater amerikai szóvivő rosszul értelmezte a szovjet politikus közlését, amikor abból azt a következtetést vonta le. hogy Szovjetunió tulajdonképpen elismerte, hogy megsérti az 1972-es ABM-szerződést. A Szovjetunió már többször felhívta a figyelmet arra, hogy a krasz- nojarszki rádiólokációs állomás űrbéli objektumok megfigyelésére szolgál, s ezért semmiképpen nem. hozható összefüggésbe az AMB-szerző- déssel. Az afganisztáni helyzetről szólva Perfiljev elmondta: folytatódik a kormányellenes fegyveres csoportok tevékenysége, valamint azok. pakisztáni támogatása. A karabahi és a jereváni helyzetről szólva Vagyim Perfiljev közölte: Jerevánban fokozatosan normalizálódik a helyzet, a gyárakban, üzemekben dolgoznak, megindult a tömegközlekedés, és nyitva tartanak az üzletek. Gyűlések továbbra is vannak, általában munkaidő után. Ezeken a hét eleje óta a Legfelsőbb Tanács Elnökségének határozatát értelmezik. Jerevánban-továbbra is vannak, akik arra törekszenek, hogy egymással szembeállítsák úgymond a „nép” követeléseit a hivatalos állásponttal. Sztyepanakertben — mint mondotta — változatlanul sztrájkolnak és a karabahi helyi lapok nem közölték a Legfelsőbb Tanács Elnökségének határozatát. Perfiljev végezetül elmondta: a Szovjetuniónak tudomása van arról, hogy külföldi szakértők Afganisztán területén, Dzsuzdadzsán tartományban uránércet találtak, és a felszínre hozott uránércet különleges csomagolásban, állat- karavánokon Pakisztánba szállítják. Ez azt jelenti, hogy külföldiek bevonásával törvénytelenül elrabolják Afganisztán nemzeti kincseit — hangoztatta a szovjet szóvivő. A BT határozatában mélységes sajnálatának ad hangot az iráni airbusz lelövéséért és üdvözölte Teherán és Washington elhatározását, hogy.a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet segítségével vizsgálják ki a tragédiák okait. A ■ határozat végül ismét támogatásáról biztosítja Pérez de Cuellar ENSZ-iotit- kárnak a BT 598-as tűzszü- neti határozatának megvalósítására tett erőíeszitéseit. Vernon Walters amerikai ENSZ-képviselő ezzel szemben a nyolc éve tartó iraki— iráni háború egyetlen részletének nevezte csütörtökön az iráni airbusz lelövését, és hangsúlyozta, hogy a tűzszünet életbe lépéséig országa nem szándékozik csökkenteni az öbölben tartózkodó haditengerészeti erőit. Bagdad véleménye szerint az Irakkal tartandó közvetlen béketárgyalások elutasításával Irán nemet mondott a Biztonsági Tanács tűzszüneti felhívására is. Közben csütörtök délelőtt iraki tüzérségi alakulatok a hadszíntér középső szakaszán három határ menti iráni falut vettek tűz alá. Teherán szerint a támadásnak halálos áldozatai is vannak. Szovjet-—vietnami kétoldalú találkozó A kapcsolatok és Kambodzsa . Á szoyjet—vietnami kapcsolatokról, a kambodzsai rertde- zés . kérdéséiről tárgyalt Moszkvában Mihail Gorbacsov és Nguyen Van Linh. Miht arról a csütörtöki Pravda beszámol, az SZKP. KB főtitkára szerdán a Kremlben fogadta a VKP KB főtitkárát, aki szabadságát tölti a Szovjetunióban. A kétoldalú kapcsolatokat áttekintve a pártfőtitkárok elsősorban arra hívták fel a figyelmet, hogy jelentős tartalékok rejlenek még a. szovjet— vietnami gazdasági együttműködésben. A Kambodzsa körül kialakult helyzet rendezése kedvező irányban bontakozik ki, elsősorban az országban meghirdetett nemzeti megbékélési politikának köszönhetően — állapították meg a megbeszélésen. Nguyen Van Linh megerősítette Vietnam szándékát, hogy még az idén kivonja a Kambodzsában állomásozó vietnami "önkéntesek felét, de a megmaradó csapatok is 1989 végéig, vágj7 legkésőbb 1990 elejéig teljes egészében elhagyják az országot, s ameny- nyiben sikerül rendezni a kambodzsai kérdést, a teljes csapatkivonásra előbb is sor kerülhet. Vietnami—amerikai együttműködés Eltűnt katonák felkutatása A Vietnami Köztársaság javasolta az Egyesült Államoknak, hogy a két ország működjék együtt az indokínai háborúban eltűnt amerikai katonák felkutatásában. Nguyen Co Thatch külügyminiszter levelében hangsúlyozta: Vietnam arra kéri az Egyesült Államokat, hogy az idei esztendő augusztusában, szeptemberében és októberében tegyenek közös erőfeszítéseket az eltűnt amerikai katonák földi maradványainak felkutatásában és kihantoíásában. A külügyminiszter a javaslatot tartalmazó levelet július 9-én adta át John Ves- sey-nek, az amerikai elnök megbízottjának s az üzenet tartalmát Bangkokban csütörtökön hozták nyilvánosságra. A külügyminiszter levelében ugyanakkor felszólította Washingtont, hogy lelkiismeretesen hajtsa végre a Vietnammal kapcsolatos összes humanitárius egyezményt. Az indokínai háborúban 2400 amerikai katona tűnt el, többségük Vietnamban.