Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-21 / 173. szám
Kitüntetettjeink arcképcsarnoka Harminc év az első nap mögött Milyen az a legelső nap, amikor az ember úgy ébred reggel, hogy na, én akkor mától nyugdíjas vagyok? Van egy középkorú ismerősöm, aki ezt a napot úgy várja, mint annak idején az érettségi utáni ébredés reggelét. Hogy vége a lidércnyomásnak, kezdődik valami új, ami természetesen lelhőtlen. békességes és ezentúl kizárólag azt csinálhatja, amit kedve tartja ... Szabó Bertalannénak is vannak ilyen ismerősei. Nana, szokta mondani nekik, amikor a nyugdíjasévek után sóhajtoznak, itt valami baj van, ha negyvenévesen fáradtak! Ö három évet ráhúzott már a „hivatalosan aktív” harmincra — de nem fáradt el. Egyszerűen elérkezett az ideje, hogy átadja a stafétát egy másik generációnak. Tele van energiával, tervvel, ambícióval, nem fél a következő évektől, tudja, hogy bőségesen lesz tennivalója, sőt, talán olykor még időzavarba is kerül. Nincs választóvonal: eddig ennyi voltam, ezután pedig annyi leszek ... Csak éppen június 16 óta más a monori bölcsőde vezetője. m w — Hogy mit csináltam az első nyugdíjasnapomon? Szőlőt kötöztem Menüén. Estefelé eszembe jutott, hogy na, Bözsi, te ezt már nem a szabadságod terhére csináltad, hanem mint nyugdíjas! Egy kicsit meghökkentett a gondolat. Ennyi volt. Beszélgetünk. Nagy nevetésekkel — Szabó Bertalanná egyéniségéhez ezek a nagy nevetések úgy hozzá tartoznak, mint fához a levél — és szomorú elhallgatásokkal, amiket a tragikusan korán elhunyt, egyetlen fiú emléke hív elő az idő meg-meglebbentett függönye mögül. önök az élet kertészei — mondták Szabó Bertalannénak és társainak, amikor szakterületükön útjukra bocsátották őket. Komolyan vette. Ehhez tartotta magát. Ügy igyekezett irányítani a monori bölcsődét — s fejleszteni, gazdagítani —, hogy a palánták meleg, barátságos környezetben nevelkedjenek. Nem volt ez mindig egyszerű, de elintézi egy kézlegyintéssel és néhány mondattal : — Harminc év ellenőrzései során sosem volt baj. Ha valamit nem értettem, ha gazdasági vonalon mély vízbe dobtak, addig tanultam, míg meg nem tanultam. Könnyű lenne most visszamenőleg nagyké- pűsködni, hogy jaj, mennyi bajom, nehézségem akadt! Azért voltam ott, azért voltam vezető, hogy megoldjam. Akadtak színes álmaim meg álmatlan éjszakáim is, amíg a harminchelyes bölcsődét ötvennel még bővíthettük, de igyekeztem a földön járni. Viszont amit kiharcolhatónak éreztem, azért az asztalra csaptam. Szabó Bertalannéról azt is tudom, hogy nem csupán egész emberként vállalt és teljesített hivatásában csapkodta az asztalt. Közéleti ember is — megint csak „egész emberként”. Számoljuk: Péteriben kezdte tanácstagként, vö- rösker'esztes titkárként és a nőtanács elnökeként, aztán 1959-től mindezek kiegészültek a pártmegbízatásokkal. Huszonöt éve tagja a Hazafias Népfront monori elnökségének, elnöke a helyi rétegpolitikai bizottságnak, ugyané megyei bizottság tagja már a harmadik ciklusban. S mindezek mellett. — csak azt nem tudom, hogy csinálja — példás háziasszony, akinek híresek a főztjei, s akinek munkája sugarából az otthona sem csupán szikrányi fényt kap. ám w — ... annak idején anyám szigorúságát nagyon keservesnek éreztem, de gyakran gondoltam és gondolok rá hálás emlékezéssel. Tizenhárom évesen már kenyeret kellett dagasztanom. s amikor a család a földeken dolgozott, én — gyerekként — háziasszonnyá léptem elő, rám maradt a húgom is. Ha sok az emberen a teher, eleinte kényszerűségből csinálja tervszerűen a dolgokat. hogy mindennel képes legyen megbirkózni, aztán már úgy épül be az életébe. És nekem belső igényem is volt mindig, hogy jól csináljam, örömmel csináljam. Sose tudtam úgy munkába indulni, hogy a családomat ellátatlanul Szép környezetben Átutazók erdei kempingje Monori-erdőn szép környezetben üzemel a kemping. Többnyire átutazó vendégek veszik igénybe, de vannak évente visz- szatérő csoportok is — például Hollandiából, összesen háromnégyszáz turista fér el egyszerre a 12 faházban és 120 sátorhelyen. Az árnyas fákkal körülvett terület reggel elcsendesedik, útra kelnek a turisták hagyjam otthon. S ha este nyolckor a nagyfiam lekváros gombócot szeretett volna enni, hát elkészítettem neki. Egyébként is nagyon szeretek főzni. w Szabó Bertalanná nem a zavartalan pihenést tervezi. Visszavárják az egészségügyi pártalapszervezet élére, folytatja a népfrontmunkát, s azt mondja, ha bármiben segítséget kérnek tőle, nem zárkózik el, mert nagyon fontos az, hogy a kinyújtott kéz rátaláljon egy másik kézre, amely segítőkész. Hivatalos búcsúztatása előtt nem sokkal az orvostudományi egyetem dísztermében Kiváló Munkáért kitüntetést vett át. — ... Ott ültünk, aztán elkezdték sorolni a kitüntetettek nevét, A tudományok doktora ... címzetes egyetemi tanár ..., dr. Czeizel Endre ... Mondom magamnak: Hát te, Szabóné, nem véletlenül vagy itt? Nem véletlenül. Volt annak jó oka. K. Zs. Kulturális ajánlat Ecseren csütörtökön délelőtt 11 órától nyitott ház, 17 órától a nyugdíjasklub foglalkozása. Gombán az autós kertmoziban 21 óra 30 perckor A kicsi kocsi legújabb kalandjai (színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték). Gyomron, a Strand kertmoziban 21 óra 15-kor Leopárd kommandó (színes, szinkronizált olasz—NSZK film, főszereplő: Klaus Kinski). Sülysápon a művelődési házban 18 órakor kondicionáló torna. ŐRI map A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 173. SZÁM 1988. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK A régmúlt emlékei Péteriben Messzire nyúlnak a gyökerek Alig néhány hőnapos múltra tekinthet csak vissza a péteri nyugdíjasklub, de máris számtalan sikeres rendezvényi tudhatnak maguk mögött. Sokáig emlékezetes marad az idős emberek számára a házi Ki mit tud? vetélkedő, amelyen sok szép produkciót láthatott, hallhatott a művelődési ház nagytermének közönsége. A legfrissebb élménysorozat pedig a közelmúltbeli csehszlovákiai kiránduláson érte a péteri idős emberek közösségét. Ellátogattak Kispakára és Nagypakára, ahol a rokonok élnek. Azok, akiket annak idején kitelepítettek Szlovákiába ... — Olyan nagyszerű meleg fogadtatásban volt részünk, hogy azt nem lehet elfelejteni — mondja Szenyán János, Péteri község elöljárója. — Amikor megérkeztünk, azt sem tudták a vendéglátók, hogy mivel kedveskedjenek nekünk. Sütöttek, főztek, finomabbnál finomabb étkek kerültek az asztalokra. Na és a búcsúzés! — hát az igazán megható volt. Autóbuszunkat alig akarták elengedni, több száz méteren csak lépésben tudtunk haladni az integetők sokasága miatt. Hiába, a gyökereket nem lehet feltépni azok körében sem, akiket több évtizede sok száz kilométerre vetett a sors. Magyar szavak keveredtek a szlovákkal, de végeredményben mindenki egy nyelven beszélt. A szeretet, az együvétartozás nyelvén. Mégiscsak rokonok vagyunk a Kis természetjárók A nagy kaland véget ért Készülődés hazafelé . A Trabantba már bepakolt a házaspár (Vimola Károly felvételei) Július 16-án Dobogókőn találkozott az országos kék túra útvonalát bejáró nyugati és keleti csoport, s az itt megtartott ünnepséggel zárult az egy hónapon át tartó Szent István- emléktúra. Monori kis csapatunkkal, a „hátizsákosokkal” a keleti útszakasz tíz napjára kapcsolódtunk be Aggtelektől Mátraverebélyig, ahonnan július 4-én este érkeztünk haza. Túravezetőnk Götz József (a gyerekek Józsi bácsija) így összegezte vándorlásunkat: — A túrán részt vevő gyerekek az országos kék út e szakaszának bejárásával a tíz nap alatt áttekintést kaptak az Aggteleki-, az Vpponyi-, a Bükk- és a Mátra-hegységek- ről. Gyarapodtak természeti, történeti ismereteik, s jelentős sportteljesítménynek is betudható ez a 160 kilométer, amelyet legyalogoltak. Edződtek a természetben, s leckét kaptak a közösségi élet alapvető szabályából: hogy a közösség nem csupán biztonságot adó, összetartó erő, hanem sokszor igen kemény próbatétel elé állít minket az az alkalmazkodóképesség, amely nélkül semmiféle közösség nem létezik. A gyerekek hozzáállása meglepően jó volt, főleg ha tudjuk, hogy ők még hasonló táborban sem voltak. Igen erősen edzette akaraterejüket a mindennapi igénybevétel, s az, hogy megérkezve nem kész szállás és élelem vár, hanem még arról is magunknak kell gondoskodnunk. Sokat fejlődött a gyerekek kézügyessége, ami nem csak azon mérhető le, hogy az utolsó napon már gyakorlott kézzel — és jóval gyorsabban, mint az első napokba" — állították fel sátraikat; volt, aki itt kényszerült először arra, hogy kon- zervet bontson vagy kenyeret szeleteljen. Igen sokat fejlődtek az önállóságban, felelősségérzetben, s a jelek szerint — amik igen biztatóak — a nehézségek ellenére is megszerették a természetjárást. A szokásos kérdéseken kívül — hogy hány kilométer van még hátra, mennyit megyünk még — siránkozás, panasz egyáltalán nem fordult elő. Ez igen jó jel! Hogy a túra emlékjellegéből mit fogtak föl, mennyire érezték ezt át: ki tudja? Gazsi bácsi, aki már ötven évvel ezelőtt, a kék út megnyitásakor fiatalemberként is cserkészeknek főzött, s most, idős fejjel, családostól járta végig a teljes keleti útszakaszt, valószínűleg másra és másként emlékszik. Számára talán ez a múlt felidézése, az elmúlt évek „visz- szapergetése” is, nem csupán szenvedélyes természetjárás. A mi gyerekeinknek még — szerencsére és sajnos — nincs mit visszapörgetniük; jó, hogy bennük még a legmaradandóbb emlék talán az, hogy Gazsi bácsi kockacukrot is tesz a paprikás krumpliba; történelmünk viharait már csak tanulni„k kell majd, nem túlélniük... Egy biztos: bármit őriznek is meg a gyerekek ebből a tíz napból — nagy kaland volt! S ha csak töredéke marad meg bennük mindabból, amit láttak, vagy amiről beszélgettünk — mert szinte mindig beszélgettünk, sokszor meglepően „felnőtt” témákról — immár nem volt hiábavaló, hogy összetoboroztuk őket. Jó lenne, ha sokat mehetnénk ilyen többnapos vándorlásra, azonban a legnagyobb gond, ami miatt itt is sokat főtt a szervezők feje, a szállással van mindig: hazánkban — kevés kivétellel — nincs napi járó- földnvire megfelelő szállásle- h-tőség. A még meglévő turistaházak is egyre inkább vállalkozók kezébe kerülnek, akik számára — sajnos — nem a természetjárás fellendítése lesz a legfőbb üzleti szempont. Bízzunk benne: kis természetjáróink hátizsákja és cipőtalpa nemhiába kopott meg a hosszú úton: élményeik, tapasztalataik hozzásegítették őket ahhoz, hogy ne csak szeressék, de meg is becsüljék a természetet, s hogy később se legyenek restek az összkomfort kényelmét a felfedezés örömével felcserélni. Bukai Tibor (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Szlovákiában élő régi Péteriekkel ... Talán ez a látogatás is hozzájárult ahhoz, hogy hazajövetelünk után még nagyobb lelkesedéssel folytassuk a faluszoba, falumúzeum kialakítását, megnyitásra való előkészítését. Házról házra Az előzmények több évre nyúlnak vissza. Péteri községben — mint megannyi más településen — is lassan az enyészeté lesznek a régmúlt tárgyi emlékei. Pedig jó néhány régi használati eszköz, ruhadarab, s még ki tudja mi hever ma is a padlászugokban, kamrákban, a régi és új házak kacatjai között. Ezek közül sokat még a múlt században vagy a századfordulón, esetleg később használtak a szlovák nemzetiségű helyi lakosok. Sokan szorgalmazták, hogy jó lenne ezeket a tárgyakat összegyűjteni, s egy állandó kiállítás részévé tenni. Felhívást adtak ki a helyi általános iskolában, pedagógusok, felnőttek, pártvézetőségi és tanácstagok, népfrontaktívák jártak házról házra, és gyűjtötték a régi szlovák ihletésű ruhákat, háztartási edényeket. Még egy szövőgép és kendertiloló is előkerült a sutból. Egyéves gyűjtőmunka eredménye az, amely jelenleg még összezsúfolva áll garmadában az Erkel Ferenc Művelődési Ház udvar felőli szárnyának két apró szobájában — a könyvtár és a nyug- dijasklub helyiségének szomszédságában. Társadalmi munka De már nem sokáig, mért a ceglédi Kossuth Múzeum értő muzeológusainak jóvoltából hamarosan állandó kiállítássá rendszerezik, rendezik be a helyiségeket. A péteriek hívására dr. Kocsis Gyula, a múzeum igazgatója személyesen vállalta a faluszoba, falumúzeum berendezését. A gyűjtőmunka a végéhez közeledik, pár napon belül állandó helyükre kerülnek az ereklyék, régi használati eszközök, szlovák nemzetiségi ruhák. A szegedi körzeti tévéstúdió „Nasa obrazovka” szerkesztősége is kíváncsi a készülődésre, mert a napokban forgatásra érkezett Péteribe, megörökíteni a nagy készülődést. — Igazán szívet melengető volt ez a megmozdulás is — kapcsolódik a beszélgetésbe Torda Béláné, a helyi pártvezetőség titkára, a tanácskirendeltség vezetője. A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének közbenjárása nyomán a Művelődési Minisztérium 50 ezer forint támogatást nyújtott a helytörténeti gyűjteményes kiállításhoz. Társadalmi munkában sikerült a két helyiséget széppé varázsolni, hamarosan megnyílhat a közönség előtt a faluszoba. Ez utóbbi elnevezés még nem biztos, mert még nem döntöttük el, hogy minek nevezzük. Azt viszont már igen, hogy a bejárati ajtó fölött kétnyelvű lesz majd a felirat. Magyar és szlovák nyelvű. Az utókornak A péteri faluszoba ünnepélyes felavatására a vonzáskörzeti alkotmánynapi ünnepségén kerül sor. Már javában tart a készülődés, nemcsak a leendő faluszobában, hanem a környéken is. Űj köntöst kap a művelődési ház erre az alkalomra, megszépült környezet fogadja majd az ünnepség résztvevőit. A legnagyobb esemény azonban kétségtelenül a faluszoba átadása lesz. A múlt emlékei biztos helyre kerülnek ebben az ezerhétszáz lélekszámú kisközségben. A kisközségben ugyanis rájöttek: a múlt tisztelete nélkül nem építhető a boldog jövő. Ezért kell nagyra becsülni ezt a vállalkozást, ezért érdemelnek dicséretet valamennyien, akik hozzájárulnak a faluszoba kialakításához. Máris tervbe vették, hogy az adakozók neveit emlékkönyvben örökítik meg az utókor számára. Gér József Ösztöndíjasok A Monori Állami Gazdaságban nagy gondot fordítanak a szakmunkás-utánpótlásra. Különböző támogatásokat nyújtanak a fiataloknak. Tavaly két felsőoktatási intézményben tanulónak fizettek ösztöndíjat, jelenleg tíz szakmunkástanulójuk részesül juttatásban. Környezetvédelem Éjszaka nőtt szeméthegy Frissen számolt be Galambos Pál tudósítónk a közelmúltban ezeken a hasábokon vidéki látogatása után arról, hogy Körmenden milyen tiszták, kűlturáltak az utcák, parkok, az ottani emberek milyen féltő gondossággal vigyáznak városuk tisztaságára. Azt a következtetést vonta le, hogy először gondolkodásunkban kell megkezdenünk a „nagytakarítást”, amíg nem késő! így igaz, lényegretörö igazság ez, s ha nem vesszük húsbavágóan komolyan ezt az ön- és környezetszennyező magatartást és nem lépünk fel ellene szigorú szankciókkal, késő lesz, leküzdhetetlen akadályt jelent, csak egy lépést is előremozdulni. Mondják barátaim, ismerőseim, kétségbeejtő az a közömbösség, ami megnyilvánul az utcákon, tereken, úton-útfélen, kint a határban egy-egy szemétkupac, kiöntött büzlő konyha- hulladék, vegyi tisztítószerek nyitott, szétdobált dobozai láttán! Lehet sorolni, se szeri, se száma a kirívó környezetszennyező, -csúfító látványnak! Erről beszélgettem Gál Sándor vasadi pártvezetőségi csúcstitkárral, aki elmondta, a napokban ismét felszámolnak egy szeméthulladékhegyet a vasadi külterületen, a lőtér felé menet, mert páfc nap alatt ismeretlen egyének az éjszakai órákban ismét felhalmoztak ott nagy mennyiségű szemetet! A csévharaszti tűzoltókat kérik fel, hogy égessék el, semmisítsék meg e csúfságot. Ha az állampolgárok nem segítenek, behunyják szemüket, bedugják fülüket, vajmi csekély lehetősége marad, hogy lefüleljék az ismeretleneket, s megérdemelt büntetéssel sújtsák. S itt kapcsolódnak a szomorú tényhez Galambos Pál figyelmeztető, az öntudatra apelláló sorai, amelyet én úgy egészítenék ki: minél hamarabb kell megkezdenünk a nagytakarítást! S elsősorban — úgy ahogy leírta — a fejekben! Hörömpő Jenő
