Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-02 / 157. szám

ííTTyeiWmsP’ V i«mi Elhajlások és féligazságok helyett Véleménycserére is alkalmas Információáramlás. A kifejezés nem túl szerencsés, de pontosan fe­di a jelentését. Nincs olyan közeg társadalmunkban, amely eredmé­nyesen működhetne az információáramlás nélkül. Még egy kéttagú családban is elképzelhetetlen, a munkahelyekről, lakóközösségekről n?ra..ls SZÓIva* Vezetők és vezetők, vezetettek és vezetettek között nélkülözhetetlen. Más elvek alapján irányítanak egy vállalatot, szö­vetkezetei, s megint más szisztéma szerint egy államigazgatási appa­rátust. Az előbbinél a gazdasági információk megismerése az első­rendű, míg az utóbbi esetben a szándékok kölcsönös megismerése lehet cél. Nevük ismert a határon túl Magukénak érzik a várost Nem kell ahhoz nagyvállalatnak lenni, hogy az adott településen gazdálkodó egység segítő partnere legyen a helyi vezetésnek. Sze­gődhet társul — mondjuk — egy kisszövetkezet Is. Mindnyájan Isme­rünk példákat. Az érdi telephelyű Műszer Automatika Kisszövetke­zetről a városi pártbizottságon hallottunk. Városszerte még csak most kezdik megjegyezni a nevüket, miután az országban s hatá­rainkon túl, közel és nagyon távol már Ismertté váltak. 10 Beszédes számok Beszédes adatok árul­kodnak három kisközség népességének alakulásáról. Egy tanácsi jelentésben olvastuk, hogy Gombán, Bényén és Káván tavaly az előző évhez képest csök­kent a házasságkötések és ! nőtt a halálesetek száma I Gombán 1986-ban 22, 1987-ben 13 házasságkötést jegyeztek be, ugyanakkor ; tavalyelőtt tizenheten, ta­valy tizennyolcán hunytak el. Bényén két esztendeje ] 6, a múlt évben 4 házas­ságkötés történt. 1986-ban i 11, 1987-ben 12 helybeli halálozott el. Káván a ta­valyelőtti eggyel szemben tavaly nem történt házas­ságkötés. A halálesetek szá­ma viszont négyről hétre nőtt. A jelenlegi nyilvántar­tási rend szerint a szüle­tések száma nem állapítha­tó meg, mivel azt a kór­házakban jegyzik be. Készül a parányi elektromág­neses tekercs, a diákok hamar beletanultak a tekercselésbe Milyen információk alap­ján alkotnak képet az egyes településeken élők arról, mit terveznek a tanácsok? Első hallásra egyszerű a válasz. A tanácstagok testületi üléseken értesülnek a feladatokról, megvitatják a fejlesztés irá­nyait, pontos képet alkotnak a teendőkről. Szájról szájra Igen ám, de mi történik ezután? A tanácstag évente egyszer találkozik választóival Rostás Katalin verscnykerck- párra gyűjt. Tőle függ, hiszen teljesítménybérben dolgozik hivatalos fórumon, a tanács­tagi beszámolón. A fogadóóra rendszere még a városokban sem igazán bevett dolog. A választópolgárok többnyire ak­kor keresik fel ügyes-bajos dolgaikkal a tanácstagot, ami­kor eszükbe jut. Akár az ut­cán. itt viszont rendszerint nem beszédtéma az, hogy mi­lyen döntést hozott a testület, mondjuk egy ingatlan dolgá­ban. S, maradjunk ennél a példánál. A hagyatékból vá­sárolt családi házban történe­tesen idősek napközijét sze­retne csinálni a tanács. Ki­től tudják meg a falubeliek? Rendszerint az átalakítást végző kőművesektől, s általá­ban nem a pontos tényeket. Tucatnyian rákérdeznek, s az információ minden szájon ala­kul, szűkül, bővül, torzul. Vé­gül arról beszél a község egyik része, hogy új körzeti orvosi rendelő lesz a házban, míg a felvégen tudni vé­lik, a műszaki előadó és a vb-titkár kap majd benne szolgálati lakást. A példa talán iskolás, de jól érzékelteti, hogy mi tör­ténik, ha nem megfelelő az információáramoltatás. S, e példa még a veszélyteleneb­bek közül való. Néhány éve az egyik agglomerációs tele­pülésen vegyi üzemet szeret­tek volna építeni, ahol gyógy­szergyári, magas alkoholtar­talmú anyagokat hasznosítot­tak volna. Olyan tüzelőanya­gokat akartak keverni, ame­lyek azután akár egy családi ház olajkályhájában is eléget- hetóek lennének. Alternatív javaslatok A tanácstestületet szóban (!) tájékoztatták a technoló­giáról. Vagy az előadó fo­galmazott túl tudományosan, vagy a tanácstagok voltak fi­gyelmetlenek, de a községben futótűzként terjedt a hír: ve­szélyeshulladék-égetőt akar­nak telepíteni a csendes, tiszta levegőjű faluban. S akkor még csak az egyirányú információról be széltünk. Ám a nyílt telepü léspolitikához, a széles tár­sadalmi demokrácia kibonta­kozásához szükség van arra. hogy alternatív javaslatokat terjesszenek az emberek elé. Hogy eldönthessék, például, hol épüljön ABC-áruház, mi­lyen célra hasznosítsanak va­lamilyen ingatlant. A népsza­vazás még szokatlan forma, ráadásul csak nagyobb hord­erejű kérdések eldöntésében alkalmazható. Marad tehát a kérdőív, a névre szóló levél. Gyakorlott tanácsiak a meg­mondhatói. hogy általában mi­lyen az arány az elküldött meghívók száma és a résztve­vők száma között. Természe­tesen akadnak kivételek, mondjuk a közelmúltban tar­tott táborfalvai falugyűlés, ahol csaknem félezer ember gyűlt össze néhány kézzel festett, nem is túl feltűnő he­lyeken elhelyezett hirdet­mény hatására... Nem véletlen tehát, egyre több helyi tanács törekszik ar­ra, hogy valamilyen módon informálja a lakosságot mun­kájáról, céljairól, törekvé­seiről. Dunaharasztin például a nagyközségi tanács a két­havonta megjelenő kiadvá­nyon kívül más módszerekkel is próbálkozott, amelyek ma még szokatlanok a tanácsi gyakorlatban. A falugyűlésen diaképekkel mutatták be, hogy mi készül, épül a településen, hol, mi a tennivaló. Nyílt községpolitika A kiadvány pedig már va­lamiféle párbeszédet is elin­dított a lakosság és a tanács között. Kikérték a harasztiak véleményét a piactér sorsáról és arról is, hol tartsák ez­után a községi búcsút. Nem .nagy dplgqk. ezek,, egy-egy te­lepülés lakóinak azonban fon­tosabbak lehetnék, mint a nagy politika kérdései. S politika ez is. Nyílt, demokrácián ala­puló községpolitika, amely csak úgy képzelhető el, ha a lakosság pontos információkat kap. Ám úgy lehet teljes, ha az információ nem csak egy irányba áramlik. Erre jó pél­da a dunaharasztiak hamar népszerű olvasmányává vált tájékoztató füzet. Móza Katalin A kisszövetkezet elnökével, Horváth Józseffel arról be­szélgettünk, hogyan is kezdő­dött a „beállásuk” a várost segítő gazdálkodóegységek so­rába. Pénz a számlára Első telephelyüknek Erd- Öfaluban találtak helyet. Ott, mit tesz isten, a KlSZ-szerve- zetnek nem volt egy vasa sem. Hozzájuk fordultak. Ez­zel kezdődött. Aztán az utób­bi időkig a 6. számú általá­nos iskola közelében dolgoz­tak. Arra is ráfért az anyagi segítség. Adtak. Még egy számítógépet is. Támogatták a városi Vöröskereszt-vezetőség­nek a mozgáskorlátozott gye­rekek nyaraltatására minden évben újranyitott számláját. Évi 100 ezer forinttal járul­nak hozzá a városi sport­egyesület fenntartásához. Ép­pen most készítették el a pá­lya hangosítási tervét. (Ha a városnak fizetnie kellene érte, 300 ezer forintjába kerül!) A kivitelezéshez azonban már társadalmi munkahozzájáru­lást kérnek. A tömegsport­egyesületnek is juttatnak pénzt. Részt vesznek a városszé­pítésben, olyan áron is, hogy fogadott — fizetett — mun­kásokkal végeztetik el a ma­guk kétkezi munkáját, hiszen a tagok munkabére sokkal drágább. Az új központjuk ki­alakításához kapcsolódó par­kosítási költséget, a 400 ezer forintot is szó nélkül letették a közös asztalra: legyen szép, egységes a városkép a cent­rumban. Elvégre ide külföldi üzletfelek is járnak. Emellett végre elkészülhetett a peda­gógus női kórus színpadi ru­hája, a Műszer ' Automatika Kisszövetkezet költségén. Ez az érdi kórus sokfelé megfor­dul, szívesen elmondják min­denfelé, honnan került hosz- szú évek után szép ruhára ... És említsünk meg még egy kedves gesztust. Az egyik óvodának befizettek egy te­lefonkészülékre. — Elvégre tűrhetetlen, hogy 1988. JÚLIUS 2„ SZOMBAT a gyermekintézménynek ne legyen telefonvonala — mond­ta az elnök. Aztán hozzátet­te, ők nem sajnálják a pénzt, de most már nehezebb lesz segíteni. A jelenlegi pénzügyi szabályozórendszer nagyon megszorongatja, különösen az ilyen, úgymond hosszú távra berendezkedett — fejlesztéssel is foglalkozó — kisszövetke­zeteket. Elég hosszú idő be­letelik, mire meghozza gyü­mölcsét a megelőlegezett költség. Aztán az áfa!... S hogy eddig miből tellett a támogatásokra? A maroknyi, az elnöktől a takarítókig még ma is 40-45 tagot számláló kis kollektíva évente több 10 mil­liós értéket állít elő: a ter­vezéstől a késztermékekig. Napjainkban már túlnyomó- részt saját fejlesztésű különfé­le érzékelő automatikákat, amelyek mérnek és visszaje­leznek. Egyike-másika cse­lekedni is képes, s ezzel em­beri életeket ment. Mint a gyártmányok egyharmadát adó vasúti biztosítóberende­zések. Egyike, a 75 Hz-es sín­áramköri vevő a vonalfoglalt­ságot érzékeli, s aszerint állít­ja a jelzőket. Ennek a jelzé­seit egy másik berendezés fogja, s az a mozdonyvezető­vel közöl információkat. Emellett a vezető éberségét is ellenőrzi, s bármi okból adódó hiba esetén gyors fé­kezéssel megállítja a vonatot és közben regisztrálja a tör­ténteket. Életmentő műszerek A kisszövetkezet fő profil­ját azonban a különféle gáz-, például a bányametán-érzé- kelő berendezések fejlesztése és gyártása adja. A robbanás- veszély előrejelzésére, tehát elhárítására is kifejlesztett, telepített és hordozható ké­szülékeik szintén közvetlenül élet- és vagyonvédelmet szol­gálnak. Ezekből — közvetett úton — jelentős mennyiség ke­rül exportra, főként a Szov­jetunióba. Működnek készülé­keik Görögországban, Albá­niában, Irakban ... Amióta értelmét látják önmaguk na­gyobb reklámozásának, erősen kitolódtak az érdeklődés ha­tárai: Kínán át Tajvanig, Nyugat-Németországtól Dél- Afrikáig. De maradjunk csak itthon. Éppen a piaci lehetőségek tágítása érdekében folytattak további fejlesztéseket e témá­ban, s születtek a többi kö­zött a CO-, a kénhidrogén-, az oxigénmérő készülékek. Gyakorlatilag ezekből fel­építhető a komplett légellen­őrző rendszer. Amilyen nincs a KGST-országokban. A tő­kés piacon is csak kevés, és méregdrága. Olyan érzékeny­ségű műszer viszont a nyuga­ti piacon sincs, mint amilyen a Periphot elnevezésű, nagy teljesítményű fotométerük, amely már a vegyi elemző­műszerek csoportjába tartozik. A vírusmeghatározás műsze­reinek egyike, s a többi kö­zött például az AIDS vizsgá­latára is alkalmas. Űj termé­keik a thermoanalizátorok, ezek egyik speciális készülé­két mezőgazdasági felhaszná­lásra fejlesztették ki. Érdi polgárként Folytathatnánk a sort, csá­bítanak is rá azok az okos, intelligens műszerek, ame­lyekkel Horváth József — ma­ga is gyártmányfejlesztő — elnök megismertetett. Ame­lyekkel fennállásuk hat esz­tendeje alatt eljutottak a ta­valyi 60 millió forintos ár­bevételig. Gyarapodásukkal párhuza­mosan fordult figyelmük kör­nyezetük felé, s ez nem utolsó­sorban érdi polgár mivoltuk­kal is magyarázható. Mert többségük, maga az elnök is az, immár két évtizede. Kádár Edit Diákok a Telefongyárban Nem zsömléért szaladnak jyagykátán a szakmunkásképzés egyik bázisüzeme a Tele­•L ’ fongyár helyi egysége. Nemcsak elektronikai és mecha­nikai műszerészek generációi sajátították el itt a szakma for­télyait, hanem különféle forgácsolószakmákban is folyik kép­zés. A 223-as Ipari Szakmunkásképző Intézet diákjai év köz­ben a szakmai gyakorlataikat a Telefongyár tanműhelyében töltik, s ez volt a rendszer nyaranta is, amikor az egy hóna­pos, kötelező nyári gyakorlat idején ugyanabban a műhely­ben ismételték az év közben elsajátított fogásokat. Viszonylag kevés szakmunkástanulónak volt lehetősége arra, hogy a műhelyekben, „élesben” gyakorolja választott szakmáját. Idén változtattak ezen, több fiatal az üzemekbe került gyakorlatra, s teljesítménybérben dolgoznak, akárcsak az idősebb munkatársak. Úgy tűnik, a kísérlet bevált, a tanulók többsége képes volt teljesíteni a normát, s lényegesen nagyobb lelkesedéssel dolgoznak, mint társaik, a tanműhelyben. Az újítással mindenki jól járt, hiszen a nyári szabadsá­golások miatt kieső munkaerőt pótolják a tanulók, akik a kötelező egy hónapos munka idején zsebpénzt tudnak gyűj­teni. Ki balatoni nyaralásról, ki versenybringáról álmodozik a tekercselőgép mellett ülve, vagy az esztergapadnál állva. Jól érzi magát a világos, tiszta és zöld növényekkel teli üzemcsarnokban a második évfolyamot most végzett Rostás Katalin, elektroműszerész tanuló. Akárcsak a forgácsoló­üzemben esztergagépen dolgozó Laczkó Zoltán, aki ősztől harmadéves lesz a 223-asban. Kicsit tartottak ugyan a gya­korlattól, hiszen sok rossz példát ismernek. Ám a nagyká- tai Telefongyárban nem a zsömléért és párizsiért futásban szerez gyakorlatot a diák ... M. K. Pontosan dolgoztam? Az apró sárgaréz hüvely átmérőjét ellen­őrzi Laczkó Zoltán (Erdősi Ágnes felvételei) A feleség szedte a markot Szókul a határ állapítottam meg a minap, Hatvan felé autózva. A túrái és a kartali termelőszövetkezet búzatáblái elvesztették ha­ragoszöld színüket, ezzel is jelezve, hamaro­san itt az aratás, a gabona betakarításának nagy munkája. A szövetkezetekben a gép­szerelők azon dolgoznak, hogy a kombájnok és a szállító gépkocsik készen legyenek, s azonnal indulhassanak, ahogy kasza alá érik a szem. A készülődés érthető, hiszen a föld ezekben a hetekben adja vissza kamatostul azt, amiért egész évben olyan sokan és so­kat fáradoztak. Kovács Tibor, aki ma nyugdíjas mozdony- vezető, másféle aratásokra emlékezik. — A falusi embernek a legnagyobb gond­ja az volt, hogyan tudja megszerezni család­jának az újtól újig kitartó kenyeret. Mert messze került attól a háztól a szegénység, amelyikben hetenként meg tudták sütni a ropogós, friss kenyeret. Ezért volt, hogy min­denki, aki csak mozogni tudott, aratást vál­lalt az uradalomnál vagy valamelyik nagy­gazdánál. Kegyetlen munkát kívánt a nyári betakarítás. Csapatokba rendeződve kezdtünk neki. Elöl a legöregebb, az első kaszás, aki mi­előtt belevágta volna kaszáját a búzaszárak katonás rendjébe, megvárta, hogy a gazda letépjen egy kalászt, két tenyere között mor­zsolva kifújja a pelyvát és bólogató szakérte­lemmel megállapítsa: a búza beváltotta a re­ményeket; jó a minősége. Az első kaszás felsóhajtott: Isten segíts! Aztán a markába köpött és vágta a rendet, mintha egy madzagra fűzve rángatták volna. Gyermekkoromban sokszor elnéztem az aratókat, amikor vízzel hígított, kútban hű­tött, savanykás bort vittem utánuk, és meg­csodáltam, hogy a pengék suhogása milyen engedelmes meghajlásra kényszerítette az aranyfejű kalászokat. Kovács Tibor a visszaemlékezés szavait fűzi csokorba, s úgy érzem, a beszélgetés idejére visszafiatalodik. — A házasembernek a felesége volt a marokszedője. Sokszor kint is aludtak a ha­tárban, mert ha telihold sütött, még annak a fényénél is vágtuk a rendet. Éjfél felé, akár a zsák, úgy dőltünk el valamelyik csomó tö­vében. Hajnali háromkor újrakezdtük, s vág­tuk 8-ig. Akkor reggeliztünk. A gazda a früstök előtt aratási pálinkával kínált. Jó volt leöblíteni a gabonából meg a száraz földből felszálló, torkot szárító, mel­let szorongató sűrű port. Az ebédet az ara­tók után kellett vinni, hiszen nem lehetett Versegröl vagy Fenyöharasztról Hévízgyörk- re hazajárni ebédelni. Vasárnap délután mentünk ki a táblára és csak szombaton, amikor az esthajnalcsillag feljött, vonszol­tuk magunkat haza. Rendszerint a gyerekek vitték az aratók után az ebédet, amit a nagymama készített. Ennek az ételnek bizony tartalmasnak kel­lett lennie, hogy bírják o hetekig tartó, tes­tet sanyargató megerőltetést az aratók. Tyúk­leves, tyúkhús paradicsomos mártással, ré­tes vagy pampuska. De jutott marhapörkölt­re is. Adott már hitelt a Gyetvan, meg a Schlésinger, mert volt biztosíték a visszafi­zetésre: a részként kapott gabona. Titkolt reménykedéssel kutattuk az eget — mondja az emlékező —, és egymás elől is rejtegettük a várakozásunkat egy kiadós zá­por után, hogy rövidke félnapra mondhas­suk: az arató pihen, a kukorica csövei. (A néphit szerint, ha az eső kiveri a kaszáso­kat a búzatáblából, bő kukoricatermés vár­ható.) A hőmérő higanyszála 26 fokot mutat, amikor beszélgetünk, emlékezünk. Az ara­tásról ma csak az újságokból, televízióból ér­tesülünk. A kombájn mindent elvégez. Az­zal se igen gondolunk, hogyan kerül az asztalra a kenyér. Csak megvesszük a bolt­ban. Még válogathatunk is. Biztosan nem vesztettünk, csak nyertünk azzal, hogy így alakult az élet — vallja Ko­vács Tibor. — Embert formáló, embert pró­báló, tisztességet adó, a kenyér megbecsü­lésére nevelő szerszám volt a kasza a ke­zünkben. Fcrcsik Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents