Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-15 / 168. szám
4 1988. JÜLIUS 15.. PÉNTEK DUNAKESZI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Táblák a gazdaság országiján Biztató a határ látványa Térképen a jövendő nagyközség Otthonok Budapest előterében Feladta nekem a leckét Tóth Sándor, a Fóti Tanács elnöke. Egészen rövid, a Dunakeszi Hírlap terjedelmi határainak megfelelő írási szerettem volna készíteni, kérve őt, határozza meg a helyi telek- politika kulcspontjait. Hadd tudják a nagyközségben élők, mire számíthatnak. Ennek a kívánságnak eleget is tett, csakhogy a maga módján, alaposan, minden összefüggés megvilágítására törekedve. Mert valóban csak így lehet, így érdemes. Most aztán átvehetem a stílusát, ugyanúgy töprengve az írógép előtt, hogyan adjam vissza annak a beszélgetésnek a tartalmát röviden, amelyben minden szót alaposan mérlegelt, megfontolt. Aggodalomra nincs okunk, a fizetési mérlegünk stabil, kötelezettségeinket határidőre teljesítjük. Derűlátásra okot adó sorok ezek, melyeket Murvai Zoltán, a gödi Dunamenti Termelőszövetkezet elnöke vetett papírra. Jó olvasni e sorokat, szóban megerősítve hallani a mai világban, amikor a legtöbb helyen egészen másfajta képet tárnak elénk. Azt is őszintén, amely nem mindig derűs, ha nem is pesszimista, de kétségeket támasztó. Figyelni kell Az MSZMP városi végrehajtó bizottsága nemrég tárgyalt a szövetkezet kibontakozási programjáról, melyet — más néven — a stabilizációs folyamat már három éve megelőzött, s az 1984. évi gazdasági mélypontról indult. A termelőszövetkezet párt- bizottsága 1985 elején hozott határozatot az eredményesebb gazdálkodás érdekében, s azt a gazdaság vezetői végre is hajtották. Ezt követően tavaly újabb pártbizottsági határozat következett, melyet a hatékonyság növelése érdekében hozott a tsz politikai vezető testületé. A kibontakozási program keretében arról is gondoskodtak, hogy szövetkezetük eredményesen szerepeljen a szocialista munkaversenyben. Nem titkolt büszkeséggel beszélnek most erről, melyet a Kiváló Szövetkezet megtisztelő cím elnyerésével is bizonyítottak. Gazdálkodni persze Gödön sem könnyű. Ha az elnöki íróasztalt az országúton futó gépkocsihoz hasonlítanánk, jelzőtábláknak kellene tekintenünk a szabályozókat, óvatosságra kellene intenünk a kormánykerék kezelőjét, akinek olykor még a fékre is jó reflexszel kell rálépnie. Az új gazdasági szabályozók szerintük alaposan megváltoztatták a feltételeket, s ez a képzeletbeli fék már a tervezéskor is működni kezdett. Ezért csak 60 milliós mérleg szerinti eredményt céloztak meg, kevesebbet mint az előző esztendőben. De nem adják fel, ügyesen élve az új lehetőségekkel, a jövőben is lehet produkálni. S a gödiek akarnak. Piacot szerezni Dimbes-dombos tájon halad hát a gazdasági élet szekere minden közösségben, ám annak erőforrásaira, a szellemi kapacitás jó kihasználására számítva, s ehhez hozzávéve, — Romantikus utazás a Rajnán. Ügy látszik, hogy Angyal Józsefné nyáron is számíthat közönségre. A József Attila Művelődési Központ. vezetőinek, közelebbről a nyugdíjas kirándulók klubjának volt bátorsága műsorra lűzni ezt az egyébként érdekes témát. A vetítettképes élménybeszámoló biztosan sikert arat maja a résztvevők körében. Angyal Józsefnével jövő kedden, július 19-én 17 órakor találkozhat a közönség. — A Parlamentbe utaznak. Az Országházba indul ma a dunakeszi gyerekek egy csoportja, akiket Koller Istvánná kalauzol budapesti útjukon. Velük tart a városi pártbizottság másik munkatársa, Sebestyénné Vadon Mária is. Reggel 8 óra 30 perckor találkoznak a résztvevők a gyártelepi, majd az egy állomással távolabb szintén megálló vonatnál, azaz a dunakeszi nagyállomáson. hogy sok év után először kedvez az időjárás — biztató a határ látványa — mindenki okot lát az optimizmusra. Azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a tsz földjei, vagy ahogy szakmailag nevezik, termőhelyi adottságai nem túlságosan jók. Ezt a költségek ésszerű csökkentésével kell ellenpontozni. A gödieket még mindig ugyanúgy nyomasztják az állattenyésztésben évek óta változatlan értékesítési árak, mint sok más gazdaságot. A mérleg pozitív irányú billenősét sok egyéb között a tavaly létesített szárnyasvadtelep bevételeitől, a juhászaiban bevezetett fejőstől várják. Reményeket keltve fejlődik az idegenforgalmi ágazat, amely véleményünk szerint bármely mezőgazdasági szervezetben jó alapokra épülhet. A 2-es főút mellett megnyílt Fészek penzió után most a kemping létesítésén fáradoznak. Nyíltan feltárták Az ipari tevékenységről eddig jobbára úgy beszélhettünk, mint az eredményhez leghatékonyabban hozzájáruló ágazatokról. Az idei évtől számolni kell azzal, amit a tsz vezetői nyíltan fel is tártak: olykor gondot okoz a termelőkapacitás lekötése. A sokáig legjobb árunak bizonyuló tűzvédelmi anyagok értékesítése nem egészen megoldott. A szocialista országokba exportálható mennyiség fele a tavalyinak, piacot keresnek tehát a tőkés országokban. Csökkentek a beruházások, kevesebb munkája van az építőipari egységnek. Ilyen körülmények között kell jobbra-balra igazgatni a szövetkezet kormánykerekét. Házat, tetőt, utat emberemlékezet óta tudunk vagy tudtunk építeni, s nemzedékekről nemzedékekre csak gyarapodtak a tapasztalatok. Ám most mégis beáznak a rosszul szigetelt tetők, megáll a víz a rosszul épített utak felületén. Nemrég írtuk meg, hogy fei kell .maratni az aszfaltot, s — Vakációakció. Szepesi György, a József Attila Filmszínház üzemvezetője ma este 9 órakor is kitelepíti gépeit a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola elé. Folytatják a „sárnlis mozi” hagyományos előadásait. — Mesterségek, művészetek. A sorozat programjai: 19-én reggel 9 órakor látogatás a konzervgyárban. 21-én 14-től 16 óráig építőipari szakmai bemutató a Tábor úti lakótelepen. 22-én reggel 9 órától látogatás a hűtőházban. — Sport. A vakációakció keretében e hó 18-án. hétfőn reggel 10 órakor a DVSE-pá- l.yáo rendeznek labdarúgó-villámtornát. Aznap 17 órakor ugyanott atlétikai versenyen vehetnek részt a jelentkezők. — Számítógépes játékok. A Gárdonyi Géza Szakmunkás- képző Intézetben 19-én délelőtt 9—11 óráig tölthetik hasznosan szabadidejüket az érdeklődők. Két alapvető dokumentum határozza meg a kérdésre adott válaszokat. Az egyik, a hosszú távú településrendezési terv, amelyet ötévenként felülvizsgálnak. A másik az ezredforduló első évéig szóló agglomerációs rendezési terv, melynek ' megvalósításában együttműködnek a fővárossal. Gyarapodó népesség Tóth Sándor szavai is azt bizonyítják, amit az élet; a valóságban nem lehet reális közigazgatási határokat húzni. Nem voltak valóságosak a járási határok sem, Nógrád közeli peremének lakossága is jobban vonzódik Pest megyéhez, mint ahová közigazgatásilag tartozik, de a mi megyénkben is találhatunk hasonló példákat. Dunakeszi vonzáskörzeti központ, s mind erőteljesebben igyekszik betölteni ezt a szerepet, de mint az elnök mondja: náluk is kialakult egy ellátásra hivatott szerepkör, mert például a gödöllői vonzáskörzetbe tartozó Mogyoród lakossága ide utazik sokféle szolgáltatásért, s így vannak ezzel még néhány kisebb településen. Főleg a középfokú kereskedelmi hálózatban, az egészségügyben, a közművek működtetésében, valamint a közlekedésben fejeződik ki ez az egymásrautaltság. Közben ennek ellenére, hogy a természetes szaporulat általában alacsony, Foton gyarapodik a népesség; sokan települnek be a közeli munkalehetőségek, a főváros közelsége, s nem utolsósorban a község fejlődése láttán. Sajnos, sokan élnek még mindig albérletben, s amikor azt kérdezem:" vajon a tanács bele tud-e Szólni, hogy a sokszor a kulturált körülmények színvonalát meg sem közelítő sufnikért is újra elkészíteni. Ez megtörtént, a Váci Kommunális és Költségvetési Üzem mint alvállalkozó jelentette, hogy jöhet a? átvevő bizottság. A/ újabb információ, amely a városi tanács műszaki termelési és ellátás-felügyeleti osztályáról érkezett, úgy hangzik, hogy június 28-án újabb „kísérlet" történt az átvételre. A jegyzőkönyv készítésénél ott volt a beruházó vállalat, az UTIBER képviselője, megjelentek a Budapesti Közúti Igazgatóság szakemberei. Ellenőrizték, hogy az eddigi kifogás, ami szerint az út egyenetlen, esős időben vízállásos helyek most újabb pontokon láthatók. Az utat tehát most sem lehet átvenni. Az alvállalkozó burkolatkészítők képviselője ezután jegyzőkönyvbe mondta, hogy több burkolatot nem készít, mert a hiba nem bizonyítható rá egyértelműen. Ezt a kijelentését bíróságon szándékozik megismételni, a dologból per lesz. Nem vállal magára könnyű ügyet az a bíró, az az ügyvéd, aki majd ezzel a kérdéssel foglalkozik, mivel a vonalon valóban sokan dolgoztak az elmúlt években. Más vezette a gázt, más fektette a csatornák csöveit. Harctéri állapotok uralkodtak errefelé, s aki az igazságot kibogozza, annak igazi sikerélménye lesz. Csak az út marad be láthatatlan ideig elzárva a forgalom elől. csillagászati árakat mérsékeljék a tulajdonosok, a nagyközség vezetője kedvetlenül nemet int. Építeni akar és telket igényel tehát a Foton született őshonos család, a betelepülő egyaránt. Nagy az érdeklődés a főváros részéről. Ezeket az igényeket eddig a hagyományos családiházhely-parcellá- zásokkal tudták kielégíteni. Amerre Fót fejlődik, s új központja kialakul, ott az utca egyik oldalán még jórészt gyümölcsfák bólogatnak a könnyű nyári szélben, de már nemcsak az érett kajszibarack sárgállik, hanem újabbnál újabb házak tetői piroslanak a Vörös Hadsereg utca tájékán, a József Attila utca környékén. ahol 130 sorházas lakás építésére alkalmas területet jelöltek ki. Kiköltöző fővárosiak Ügy mondják, alapközművesítéssel, vagyis gázvezeték-, villany-, szennyvízhálózat-csatlakozással. A pesti kitelepülök jobbára üzemi dolgozók lesznek, köztük talán Fótról bejárók, de ez ügyben a gyárak, hivatalok vezetői döntenek, akik a Fővárosi Tanáccsal való megállapodás szerint 107 sorházas lakás beépítésére alkalmas területet, úgynevezett vevőkijelölési jogot kapnak. A parcellázási terv szeÉLES SÍPSZÓ harsan a gödi strand vize felett. Vajda Judit, a vízőr amilyen szép és fiatal, olyan szigorú. Az idén végezte el a harmadik gimnáziumot, s vakáció alatt vállalta itt a rend fenntartását. — Nem verekszünk a vízben! — figyelmeztet egy fiatalembert, s egy pillanat alatt rend lesz a medencében. Persze, az eset nem komoly. Faragó Béla erős testalkatú fiatalember, aki már itt bar- nult le az idén. Miatta szólt a síp, de nincs harag. Szerinte ez a legjobb strand a környéken. Ezért jár ide az épületgépész-technikus. — Jutkának igaza van, ha szól — jegyzi meg, elismerve, s majdnem sajnálkozva, de hát a fiatal természet még hajlamos a szilaj tréfálkozásra. — Őrá viszont mindany- nyian vigyázunk — jegyzi meg mosolyogva. Csökmei Lajosné pénztáros szerint 5-600 vendéget fogadnak naponta, ha jó az idő. A hét végén ezer ember is megfordul itt a könyékbeliek közül, de jönnek Budapestről, főleg a reggeli úszás miatt. Tudni kell ugyanis, hogy a közönség számára 10—19 óráig rint minden lakáshoz 80-140 négyszögöl nagyságú telekrész tartozik, amivel megoldást nyer a közművesített telekrész minél jobb kihasználása. A személyi tulajdonba kerülő területeken nagy a hasonlóság a családi házas megoldásokhoz. A helyi igényeket Az elkészült beépítési tervek, melyeket a tárgyalóasztalon madártávlatból tekinthetünk ót — szépek, fekvésük jól tájolt. Amennyire Szi- gethy Klára tervező rajzaiból a laikus kiolvashatja, hangulatilag megközelítik, vagy talán felül is múlják maid a Dunakeszi Ifjúsági Lakásszövetkezet új telepét, amelyről korábbi írásunkban szintén d-icsérőleg szóltunk. Lombos fák között álló piros tetős épületek homlokzati rajzát látjuk, a belső teret, mely közepén kis házcsoport áll ligetes, otthonos környezetben, ezek tetőtere is beépíthető. A közutak mentén lakóház- építésre alkalmas íömbtelke- ket is kijelölnek. Olyan lesz a kép, amire azt mondhatjuk: Budapest előszobája bővül, de ez az előszoba kellemes, lombos, ligetes környezetben elterülő otthonok régiója lesz. — Továbbra sem hanyagolhatjuk el a helybeli családok igényeit — mondja a tanácselnök. — Évente 150-130 ház épül fel. Az idén 60-70 igény kielégítésére kerül sor. Itt kell megállnunk, még mielőtt helyszűke miatt ezt a fontos témát elnagyolnánk. A további részletekkel a jövő héten foglalkozunk. tartó üzemidő előtt, a felnőtteknek hajnali 6 órától 8-ig, a gyerekeknek 8-tól 10-ig úszóleckét adnak. — Feltétlenül nézze meg! Szuper! — jelentette ki egyik dunakeszi ismerősöm, aki szintén törzsvendég, s útba is igazított, merre menjek, ha a két községrész, Göd alsó és Göd felső közötti mező közepére akarok érni. Az autóspihenő vendéglőnél jobbra fordulva a 2-es főútról, ha áthajtottam a vasúti síneken, az OVIT iparvágánya után keressem a rövid íöldutat. Csak hosszabb idő után találtam rá egy kavicsos, virágzó napraforgótábla mellett húzódó szakaszra, ahol majdnem lépésben közlekedtem. Később a strand munkatársai mutatták meg, van egy sokkal rövidebb földút, amin visszatérhetek a műútra. Budapest felöl a község szélén tábla hívja fel a figyelmet a korszerűsített fürdőhelyre. (Csak hát a kanyarodó után is kellene egy szembetűnő eligazító jelzés.) Kovács György, a szolgálatban lévő gépmester, aki a korszerű masinák működésére ügyel, arra hívja fel a figyelVerseny Tisztesség Furcsa helyzetbe kerülünk némelykor. Mert más dolog a vélemény, ha tőlünk függetlennek látszó dolgokkal kapcsolatban mondjuk ki, s más, ha a szerint kell elfogadnunk, megélnünk a valóságot. Néhány éve még azt hallottam egy vezetőtől, hogy a munkanélküliség hasznos köz- gazdasági szabályozó eszköz lenne, megoldást hozna a munkafegyelem oly sok gondot okozó kérdéseiben. Később ő maga is attól kezdett tartani, hogy netán a munkahelyén is eszébe jut valakinek a létszámcsökkentés. Szorongatni kezdte a kérdés; mihez kezd akkor? Ilyen a verseny is, amelyet az iparban, a gazdaságban kívánatosnak tartunk. Am amikor szembekerülünk a követelményekkel, akkor láthatjuk, milyen keményen kell állni a sarat, s erre a különben nemes vetélkedésre nincs mindenki felkészülve. Ezért aztán előfordul, hogy még mindig, most is központi intézkedéseket vár, korlátozásokat sürget, pedig tudat alatt a konkurenciát szeretné letörni. Egyszer-kétszer talán sikerül — a még eszköznek tekinthető „baráti kapcsolatok” révén —, de hosszú távon aligha. A természet és társadalom törvényei objektiven hatnak, ha akarjuk, ha nem, érvényesülnek. Csak, mint az egyik dunakeszi vállalat vezetőjétől hallottam a minap a sokadik esetről, a nem éppen sportszerű verseny a divat ma. Milliókkal ígérnek alá a tisztesség útját járó versenytárs ajánlatának, aki vesztesként hagyja el a küzdőteret. Ám aztán alig, hogy belekezd a győztes abba, amit elvállalt — rákér. Többletköltségeket bizonyít. Ennek a magatartásnak nem lehet jövője. memet, amit a tágas tér, • tájképi érték jelent, mondván: — itt nem beépített kőtömbök között pihen a vendég, hanem kellemes természeti környezetben. A zöld pázsitot gondosan ápolják, a medence feszitett víztükrű, azt a fogalmat rejti, hogy csordultig telt, aminek következtében megtisztul a víz a felszínen lebegő szeny- nyező anyagoktól, szakmai néven uszadéktól. A vízforgató berendezés szerepe a medence tartalmának állandó cseréje, hogy a vendég mindig tiszta vízben úszhasson. Ez tavaly óta van így, az üzemeltető Dunamenti Regionális Vízmű Vállalat jóvoltából, amely az idén két, egyenként 42 négyzetméter méretű gyermekpancsolót is nyitott a kicsik örömére. Talán jövőre uszodával is bővíthetik ezt a népszerű strandot, ahol 52 fokos termálvíz tör a felszínre, amit az időjárás követelményei szerint hűtenek le a gépészek. Ottjárttunkkor éppen a 30 foknál tartottak. A nagy medence mélysége 90-től 135 centiméterig lejt, tehát az úszóknak, a lubickolóknak egyaránt megfelel. Bekötő út, jelzőtábla, a női, férfiöltöző mellé elkelnének még a kabinok is. A munkatársak úgy tudják, hogy a rövid bekötő utat hamarosan kiépítik. Csobban a víz, a medence partján fagylaltot csemegézik az ifjúság, a faházban berendezett büfében ételt, italt vehet magához az éhező vagy szomjazó vendégsereg. KELLEMESEN TELIK itt a nyár, hétköznap még elviselhető a népsűrűség, de ahogy egyre népszerűsödik, annál jobban feszít majd az igény a gödi termálkincs teljes kiaknázására. Terület van hozzá, csak a pénz Az oldalt írta: Kovács T. István Fotó: Vimola Károly Ötvenkét fokon tör fel a gödi hőforrás, amit az időjárástól függően hütenek. Nem csoda, hogy sokan kedvelik a kellemes környezetben kiépített strandot ■tPéntektől péntekig A forgalom elöl zárva Az ipütb kísérlet kudarca Több mint két éve mérgelődik a lakosság, ennyi ideje, hogy nekünk is témát ad a Kossuth Lajos utca burkolatának szabályszerű elkészítése. Azon kezdünk már tűnődni az építőiparral kapcsolatos panaszok hallatán, hogy ennek a szakmának egyes vállalatainál mintha visszafelé haladna az idő. Szói a síp, de nincs harag Terület van, hiányzik a pénz