Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-12 / 165. szám
N» jPEST MEGYEI VllRC PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MA AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXXII. ÉVFOLYAM, 165. SZÁM Áru: I,ISO forint 1983. JÚLIUS 12., KEDD Az SZKP KB főtitkára beszédet mondott a szépben Mihail Gorbacsov Varsóban Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára megkezdte tárgyalásait Varsóban Wojciech Jaruzelskivel, a LEMP KB első titkárával Wojciech Jaruzelskinek, a LÜMP KB első, titkárának és a legfelsőbb lengyel állami vezetésnek a meghívására hétfőn hivatalos baráti látogatásra Varsóba érkezett Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. A szovjet vezetővel együtt utazott felesége is. Mihail Gorbacsovot elkísérte az útra Eduard Sevard- nadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, Va- gyim Medvegyev, az SZKP KB titkára és Jefrem Szoko- lov, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára is. A vendégeket a repülőtéren Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, az államtanács elnöke és felesége, valamint a LEMP KB PB tagjai, a KB titkárai, a lengyel politikai élet vezető személyiségei fogadták. A két ország himnuszainak elhangzása, után Mihail Gor- bacsovnak bemutatták a varsói diplomáciai képviseletek vezetőit. A hivatalos üdvözlés után a szovjet vezető néhány szót váltott a repülőtéren megjelent varsóiakkal. A katonai egység díszmenetét követően a vendégek és a vendéglátók Varsó központjába hajtattak, ahol Mihail Gorbacsov megkoszorúzza a lengyel ismeretlen katona sírját, a fővárost jelképező Nike-emlék- műve* és a Lengyelország felszabadításakor elesett szovjet hősök emlékművét. A pártfőtitkár látogatására Lengyelország számára fontos időszakban kerül sor. A LEMP folyamatosan figyelemmel kíséri a Szovjetunióban végbemenő változásokat. Ez nem véletlen, 'hiszen a lengyel megújulási folyamatnak és a peresztrojkának azonos filozófiai alapjai vannak — állapítja meg hétfői számában a moszkvai Pravda. Hétfőn Varsóban a LEMP KB székházában Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára és Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára négy- szemközti megbeszélésével megkezdődtek a magas szintű lengyel—szovjet tárgyalások. Mihail Gorbacsov hétfői varsói programja a tiszteletére adott díszvacsorával zárult. Mihail Gorbacsov hétfőn kezdődött lengyelországi hivatalos, baráti látogatásának kiemelkedő eseménye volt a szovjet vezető beszéde a lengyel parlament, a szejm ünnepi ülésén. A katonai, gazdasági és politikai tömbhatároktól mentes, a szembenállás és a bizalmatlanság helyett az együttműködésen és egymás érdekeinek tiszteletben tartásán alapuló Európa képét vázolta fel Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. Gorbacsov arról beszélt, hogy elérkezett az idő az ötvenes, a hatvanas és a hetvenes évekbeli átmeneti enyhülési korszak helyett a tartós és sokoldalú európai együttműködés feltételeinek megteremtésére, amihez az eddigi elvi állásfoglalások helyett konkrét leszerelési lépéseket kell tenni, mindenekelőtt a hagyományos fegyverzetek és fegyveres erők csökkentésével. A főtitkár jelezte, hogy a szocialista országok közössége ennek szellemében a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének hét végi varsói ülésén nagy jelentőségű és konkrét javaslatokkal áll elő. Ezzel összefüggésben kijelentette, hogy a Varsói Szerződés mind a katonai erők személyi létszámát, mind a Ingatlan-nyilvántartás számítógéppel Az ügyfél nem várhat A vezetés és irányítás korszerűsítése a tanácsok munkájában is csak jól működő információs rendszerre alapozva valósítható meg. Ebben a munkában különösen a kis létszámú községi tanácsoknál jelentenek nagy segítséget a számítógépek, a szövegszerkesztő rendszerek. __ A Pilisszentiváni Községi Tanácsnál két éve üzemel a szövegszerkesztő gép, amely lemeztárolós rendszerével adatok és szövegek tárolására, előkeresés utáni sokszorosítására is alkalmas. A tanács dolgozói nehezen teljesíthetnék napi munkájukat — olykor másokat is helyettesítve — e nagyszerű segédeszköz nélkül. Kevesen vannak, többen betegség, szabadság vagy gyes miatt hiányoznak, s az ügyfelek nem várhatnak. A Solymári Tanácshoz is megérkezett már a számítógép, melynek egyelőre keresik a legmegfelelőbb helyet. A tervek szerint a gép központi — megyei tanácsi — programok alapján működne, de a későbbiekben a bér- és egyéb gazdálkodási feladatok mellett az ingatlan-nyilvántartást is számítógéppel végeznék a községben. Ez utóbi bi különösen nagy segítség lesz Solymáron, ahol több ezer hétvégi telek adataival kell foglalkozni. U. E. fegyverzetet kész csökkenteni a kél katonai tömb közötti aszimmetria felszámolása ér dekében, és javasolta, hogy a globális stratégiai egyensúly megteremtése helyett ,az egyes fegyverfajtáknál külön-külön törekedjenek az aszimmetria megszüntetésére. A Szovjetunió — mondotta — kész az előretolt állomáshelyeken tartózkodó légi fegyveres ereje csökkentésére, amennyiben a (Folytatás a 2. oldalon) Szófia megyébe utaztak Tapasztalatcsere Tegnap délelőtt a megyei pártbizottság delegációja ötnapos látogatásra Szófia megyébe utazott, hogy tanulmányozza a közigazgatás átszervezésének, illetve a tanácsok pártirányításának tapasztalatait. A delegáció élén Rónai Árpád, a megyei pártbizottság tagja, a közigazgatási és adminisztratív osztály vezetője áll. Tagjai: Zsila Lászlóné, a megyei pártbizottság' tagja, az üllői pártbizottság titkára és Babcsán József, a nagyká- tai városi jogú pártbizottság első titkára. A delegációval utazott Karakas János, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának munkatársa; aki előadásokat tart többek között a szövetkezeti mozgalom fejlődéséről. AEium #»efelt „A szövetkezeti törvény * , . másik legfőbb erénye a formális fÓIUitSOK gyakran áldemokratikus fórumok működtetésének megszüntetése, illetve ennek lehetősége szövetkezeti kereteken belül. Ezt az előnyt is mindhárom vezető kiemelte, ám a vélemények a gyakorlati változásokról részben megoszlottak.” (3. OLDAL) Az egyesülés A vezetői garnitúra ... m m • • 'időben elment a süllyeeBÓnyOkSiea is iárw dő hajóról. Sikerült viszont 150 aktív dolgozót átvenni, olyanokat, akik hűséggel kötődtek a szövetkezethez. Őket a növénytermesztési és állattenyésztési ágazatban tudjuk foglalkoztatni.” (3. OLDAL) leSEWenifolÓsfir „Ennek alapján tanítr , hatjuk majd a másod- nemes versengés évben választható négy féléves tantárgyat. Ebbe a honismeret általunk minden lényegesnek tartott területét beépítettük, úgymint: hely- történet, néprajz, nyelvjárástan, műemlékvédelem — népi műemlék is! —, természet- és környezetvédelem, az irodalom helyi hagyományai.”. (5. OLDAL) ASesey Gyürgy „Az államtitkár hangoztatta, • f**fi akárki is lesz a szövetségi ka& ffeBÖsf pitány, a magyar labdarúgás ma nincs olyan helyzetben, hogy kiemelkedő eredményeket lehetne elvárni, a majdani új szakvezetésnek feltétlenül kellő bizalmi időt kell adni eredményes tevékenysége kifejtéséhez.” (”• OLDAL) EBíféSfék „Azon a partsza,, _ , - , _ kaszon nincs olyan GM SégpUSKÚS horgassá korlátozás, amely eltérne az általános'szabályoktól. Nincs kötelező haladási irány, és csekély merülésű evezős csónakok teljesen partközeiben is haladhatnak. A Dunai Vízirendészet általános tapasztalata, hogy a sportolók mindenekelőtt az időteljesítményt veszik figyelembe és e mellett minden egyéb szempont háttérbe szorul.”. (8. OLDAL) A Becs—Budapest világkiállítás lehetőségei Budaörs szomszédságában? Az egyesült államokbeli Bechtel Civil Inc. cég előtanulmányt készített a Becs— Budapest világkiállítás lehetőségeiről — erről, valamint a kiállítással kapcsolatos egyéb kérdésekről tartott nemzetközi sajtótájékoztatót hétfőn, a Duna Intercontinental Szállóban Marjai József Hazánk legkülönbözőbb részeiből száz — megyénkből húsz főiskolai hallgató vesz részt Zsámbékon, a harmadik központi honismereti szakkörvezető tábor tanfolyamán. Ünnepélyes megnyitójára tegnap reggel 9 órakor került sor a Tanítóképző Főiskola aulájában. Dr. Szövényi Zsolt, a Művelődési Minisztérium osztályvezetője köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében — többek között — hangsúlyozta a honismereti nevelés fontosságát. Idézett Eötvös József egyik parlamenti beszédéből. Ä hajdani vallás- és közoktatásügyi miniszter 1867-ben, a nemzet javára szolgáló általános és kötelező népoktatási törvény megalkotásával írta be nevét a történelembe. Fő és első teeendönk a népnevelés ... vallotta —. Nem akarom, hogy a tudomány Magyarországon mint egy karácsonyfa állíttassák föl, én azt akarom hogy a fa gyökeret verjen e hazában, s érré nézve mindenekelőtt szükséges, hogy a talaj legyen előkészítve. — Azok a pedagógusok, tudósok, szakemberek, akik ezt az előkészítő munkát — itt és most is — vállalják, megHogy a fa gyökeret verjen Tábornvitás Zsámbékon érdelmelnek minden tiszteletet — jelentette ki dr. Szövényi Zsolt. Majd pedig az őszszel induló szakkollégiumról szólott. (Részletes cikkünk e témáról az 5. oldalon olvasható.) A tábor céljainak megvalósítását öszfönzi, hogy előadói között találhatunk olyan személyiségeket, mint dr. Benda Kálmán, a történelemtudományok doktora, a Ráday Könyvtár igazgatója — aki az ünnepi megnyitó után a történelem és a nemzeti öntudat összefüggéseit elemezte. Ezt követően dr. Kováts Zoltán, a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanára, a népesedéskutatás módszereiről beszélt. Az elkövetkező napokban elhangzik majd többek között dr. Andrásfalvy Bertalan kandidátusnak, a MTA néprajzi kutató csoportja vezetőjének értekezése, Mendele Ferenc, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatója tart tájékoztatót, s fellép Budai Ilona előadóművész. A július 20-ig tartó tábor vizsgával zárul, s ha ez sikerült, a résztvevők B-kategó- riás szakkörvezetői bizonyítványt vihetnek haza. A zsámbéki honismereti tábort dr. Szövényi Zsolt nyitotta meg. Mellette dr. Tóth Albert (Erdősi Ágnes felvétele) miniszterelnök-helyettes, kereskedelmi miniszter. Elmondta, hogy a magyar és az osztrák fél közösen kérte fel az ezen a téren szinte páratlan tapasztalatokkal rendelkező amerikai céget, hogy készítsen tanulmánytervet a világkiállítással kapcsolatos gazdasági kérdésekről, a várható látogatottságról, a rendezvény témaköreiről. Az amerikai cég képviselői szerint a javasolt Bécs—Budapest világkiállítás koncepcióját tekintve egyedülálló a nemzetközi kiállítások történetében. Amint arra Marjai József utalt: a kiállítás megrendezésének gondolata mindkét országban már a nyolcvanas évek elején felmerült. Több egyeztető megbeszélés után tavaly ősszel nyilvánította ki a két kormányfő a közös rendezés szándékát. A megrendezés idejét 1995-ben határozták meg, amikor is mindkét országban történelmi évfordulók sorát ünnepük majd. Magyarországon ekkor emlékeznek meg a felszabadulás 50. évfordulójáról, s egy év híján 1100. évfordulója lesz a magyar állam megalapításának. Ausztria a demokratikus Osztrák Köztársaság visszaájlításának 50., és szuverenitásának 40. évfordulóját ünnepli 1995-ben. A két ország már elküldte pályázatát a Nemzetközi Kiállítások Irodájához (BIE), amely vissza is igazolta azt. Egyelőre azonban még nem dőlt el véglegesen, hogy ki kapja a rendezés jogát, ugyanis Hongkong, Hannover és Miami is pályázik világkiállítás rendezésére. A BIE ez év decemberében dönt a kérdésben. Marjai József bizakodását fejezte ki, hogy számunkra pozitív eredményű határozat születik. Indokolja ezt az optimizmust, hogy mindkét város európai kultúrcentrumnak mondhatja magát. Gazdag egyedülálló látnivalókban s történelmi és építészeti emlékekben. Vonzóvá teszi a világkiállítást az is, hogy egyúttal keretéül szolgál két világrendszer találkozásának. Magyarországon tárcaközi bizottság foglalkozik a világ- kiállítás előkészítésével. Eddig az egyik legfontosabb feladat az volt, hpgy határozzanak a kiállítás helyszínéről. Valamennyi szempont mérlegelése után végül is úgy tűnik, hogy leginkább a főváros délnyugati részén, az Ml-es és az M7-es autópálya bevezető szakasza közelében, Budaörs szomszédságában van a legmegfelelőbb terület. A kiállítás építészeti kivitelezésére nyilvános tervpályázatot írnak majd ki. ' Az amerikai cég becslése szerint 20,5 millió látogatója lesz a két fővárosnak a világkiállítás hat hónapja alatt. A látogatók Bécsben várhatóan 5,9 milliárd schil- linget költenek, a budapesti vendégek pedig 18,3 milliárd forintot, ami 4,7 milliárd schillingnek felel meg. A kiállítás gazdasági hasznát nemcsak a belépőjegyek árával, a szállodák, éttermek bevételével lehet mérni — mutatott rá a miniszterelnök-helyettes —, hanem a rendezvényt követő, s több éven át tartó kedvező külkereskedelmi, külgazdasági, idegenforgalmi hatásokban is. Haszon a megépített infrastruktúra, s ugyancsak tovább hasznosíthatók az elkészült létesítmények. Az eddigi világkiállítások, mindent egybevetve gazdaságosak voltak. Marjai József szólt arról !s, hogy milyen követelményeket állít a világkiállítás megrendezése. A kiállítás helyszínének megépítése mellett megfelelő közlekedési lehetőségeket kell teremteni, fejleszteni kell a szállodai és vendéglátó kapacitást, az üzleteket, a távközlést, kulturális és idegenforgalmi programok kellenek. Képzőművészek tárlatai Hódolat Bartóknak Bartók Béla hamvainak hazatérése alkalmából Hódolat Bartóknak címmel Prohászka Antal festőművész műveiből kiállítást rendezett a Magyar Építőművészek Szövetsége. A. tárlatot hétfőn nyitották meg. A festő a Bartók-zeneművek kiváltotta elképzeléseit, -látomásait jelenítette meg olaj- festményein. Neves hazai és külföldi képzőművészek Bartók Béla munkásságának tisztelgő, illetve a zenéjétől megihletett munkáiból rendezett kiállítást a Vigadó Galériában a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja. A tárlaton, 'amelyet hétfőn nyitottak meg, hetvennél több alkotó szerepel műveivel. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége nevében Fekete György belső- építész nyitotta meg a kiállítást. A megnyitón részt vett ifj. Bartók Béla és Bartók Péter. Ott volt Vajda György művelődési miniszterhelyettes is.