Pest Megyei Hírlap, 1988. július (32. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-09 / 163. szám
8 ^ÍMan 1988. JÜL1US 9., SZOMBAT Féltenyérnyi csontfaragványok Erdők, mezők szerelmese A természet bizonyára jókedvében teremtette a sóskúti erdészház környékét. Szépen gondozott pázsitjával, égbenyúló fenyőivel szinte csalogatja az embert a rekkenő hőségben. Itt él a halk Szavú, szelíd mosolyú Németh János, akinek neve jól ismert a csontszobrászat kedvelői körében hazánkban és Nyugat- Európában egyaránt. Életút- járól beszélgettünk vele az elmúlt napokban. — A Tolna megyei Kisszékely faluban születtem — kezdi. — A mindössze 400 lelket számoló települést erdő öleli körül, amely az évszakok változásával mindig új és új arcát mutatja. Ez a megejtő szépség egy életre elraktározódott bennem. Tízéves voltam, amikor a család Pestre költözött. Én nem sokáig laktam a fővárosban, mert szüleim a soproni erdészeti technikumba írattak. Az itt töltött négy év — ha lehet mondani — egy életre kijelölte a sorsomat. Tudtam, hogy bármilyen váratlan meglepetés is következik be az életemben, a természethez hűtlen nem maradok. Az érettségi után Pusztavacsra kerültem, az akkori Gödöllői Erdőgazdasághoz, mint hivatásos vadász. Az első munkahelyem sok élménnyel ajándékozott meg. Itt kerültem közvetlen kapcsolatba az erdő lakóival. A vadállomány élőhelyének a karbantartása, a vadápolás, -nevelés, -selejtezés, vadászatok szervezése, lebonyolítása és a vadászvendégek kiszolgálása volt a feladatom. És nem utolsósorban itt kezdtem először csontíara- gással foglalkozni. — Hogyan vezetett az út Sóskútra? — Pusztavacs után rövid ideig Dobogókőn dolgoztam, majd 1971-ben kerültem Sóskútra, azzal a megbízatással, hogy Budapest zöldövezetének kialakításán dolgozzam. Hozzám tartozott e mellett még 1986-ig Ercsi, Érd, Törökbálint összefüggő erdőterülete és az erdőn kívüli fásítása, a közterek, parkok gondozása, és a csemetekertek nevelése. Ha egy kis szabadidőm volt, akkkor hódoltam szenvedélyemnek, a csontfaragásnak. Azután 1986-ban fokozatosan felhagytam a vadászattal. Ennek több oka is volt. Egyrészt úgy érzem, a vadászterületek megosztottságában egészségtelen arányeltolódás van, pedig bátran mondhatjuk, hogy Magyarország vadászati nagyhatalom. Ezt igazolja a múlt és jelen is, de sajnos a vadászati törvény megrekedt 1945-nél, és ez szomorú dolog. Azért szép számmal vannak még aktív vadászok hazánkban. akik a tagdíj befizetésén kívül elvégzik az évi háromnapos dúvadapasztást, részt vesznek a közösségi munkában — etetés, magaslesek építése, vadászházak tisztítása — és szabadidejüktől függően segítenek a vadállomány védelmében. Ám nem ez a jellemző a vadászokra — általában. — Mikor kezdett foglalkozni csontfaragással ? — Pusztavacson, 1980-ban kezdtem faragni. Az alkotási vágy, a természettel való közvetlen kapcsolat adta kezembe az egyik legnemesebb anyagot, a szarvasagancsot. A hobbiként induló agancs- faragás — először ugyanis használati tárgyakat készítettem — első termékeit 1980- ban ismerhette meg szűkebb környezetein, majd ezt követően egymást érték hazai és külföldi bemutatkozások: Nürnberg. Stuttgart, München, Erding, Basel. Már sokan megkérdezték, hogy ezeket az apró csontminiatúrákat mikroszkóppal csinálom-e? Dehogyis! A legfontosabb eszközöm a fogtechnikai marógép — és természetesen a két kezem. Nagyon aprólékos, időigényes munka, de én már nem tudnék meglenni nélküle. Egv-egy kiállítás előtt legalább két hónapos alkotási idő kell, mert a tárlat után alig marad bemutatási anyag, a nézők meg is vásárolják szinte valamennyit. Szeretek festőkkel, grafikusokkal rendezni közös tárlatot. Nagyon sokszor mutatkozunk be egjmtt Muray Róbert grafikussal és természetfestővel. Jelenleg is a készülődés lázában égek, Salzburgban mutatkozom be 1989 januárjában, majd május ‘22-től a München melletti Edingben a nemzetközi vadászati és halászati világkiállításon. Keresztes Szilvia FocipálySn el.iászoft bizalom címmel lapunlc június 6-1 számában foglalkoztunk az újlegyeli sportkör által kezdeményezett sportpálya építésének kudarcával. Az Üjhar- tyánböl irányított társközség lakossága pénzt és társadalmi munkát ajánlott fel, annak érdekében, hogy a hernádi Március Í3. Tsz-töl kért és odaígért két hektáros területen focipályát, szabadidöpar- kot létesíthessenek. Még egyszer az újlengyeli sportpályáról Miről győznek meg a papírok? A földátadási akció három éven át húzódott. Ráérősen jöttek-mentek a levelek a területen dolgozó téesz, a székhelytanács és a társközség sportköre, illetve elöljárósága között. Elég a térképre pillantani, hogy kiderüljön a'há- rom település olyan háromszöget alkot, amelynek egyetlen szára sem hosszabb 5 kilométernél. A kérdésben érdekelt vezetők pedig jól ismerik egymást. Az ügyet néhány tárgyalással tisztázni lehetett volna. A termelőszövetkezet vezetőségi határozattal még 1985-ben odaígérte a földet a sportkörnek, de a művelési ágból való kivonásért fizetendő félmilliós költséget természetesen nem vállalta. Állta volna viszont a sportkör, mégpedig a jelenlegi sportpálya felparcellázása nyomán befolyó összegből. Az idén tavasz- szal ismét megkereste a termelőszövetkezet az újlegyelie- ket: tisztázzák, ki az a jogi személy, aki eljár a hivatalos ügyekben és ki fizeti a művelési ágból való kivonás ösz- szegét. Üjlengyel elöljárósága Kaldenecker Istvánt, a közös tanács elnökét kérte fel e levél megírására, a hivatalos nyilatkozatra. A tanácselnök a szövetkezetnek írt levélben azonban állami tartalék földjeikből ajánlott csereingatlant. A termelőszövetkezet vezetősége mindezt kibúvókeresésként fogta fel, s mivel három év alatt sem történt lényeges előrelépés a sportpálya ügyében, visszavonta korábbi határozatát. Felszántotta és kukoricával vetette be azt a területet, amelyért ' az előző nyáron az újlengyeliek — az ígéret reményében — már csaknem százezer forintnyi társadalmi munkát végeztek. Csak levélben A korábbi írásban megszólalt az újlengyeli elöljáró, Farkas Bálint, a termelőszövetkezet elnöke, Kele András. Mereven elzárkózott - azonban mindenféle információadástól a közös tanács elnöke, Kaldenecker István. A megjelent riportra viszont gyorsan reagált és megküldte szerkesztőségünk címére mindazokat az iratokat, amelyekről személyesen tájékoztatást adni nem akart. „Magunk részéről úgy érezzük, mindent megtettünk annak érdekében, hogy a cikkben említett terület a községi közös tanács kezelésébe kerüljön és rajta focipálya épülhessen. A cikkből arra lehet következtetni, hogy a focipálya megépítésének elmaradása a tanács vezetőinek nem megfelelő hozzáállásán múlott. A csatolt iratok, valamint a tett intézkedések azonban nem ezt bizonyítják’’ — írta helyesbítést kérő levelében. Számunkra Kaldenecker István megküldött dokumentumai megerősítették a június 6-án megjelent riport közléseit, hiszen kiderült, hogy a levelez- getésen kívül alig tett valamit a tanács a sportpálya érdekében. S mivel a megküldött dokumentumok egytől egyig az. idei keltezéseket tartalmazták — holott a szövetkezet három évvel ezelőtt döntött a földátadás dolgában — ismét megkerestük a tanácselnököt. Ö következetesen elzárkózott az információadástól, ezért levélben kértük — tapasztalatunk szerint ugyanis ez Kaldenecker István legkedveltebb kommunikációs formája — válaszoljon lehetőleg egyértelműen három kérdésünkre. Leírt kérdések Ügymint: I. önnek, mint a közös tanács elnökének hogyan alakult a véleménye az újlengyeli sportpálya ügyében az elmúlt három év folyamán? Született-e valamikor testületi, illetve vb-állásfogla- lás, ha igen, mikor és milyen? 2. Az ügy kezdete óta, azaz az elmúlt három évben ön, mint tanácselnök, illetve a tanács illetékes szakigazgatási szervei milyen konkrét lépéseket tettek ennek kapcsán? Megtettek-e minden indokolt, lehetséges lépést? 3. Mi ma a véleményük és mit szándékoznak tenni a pálya ügyében a jövőben? „Mellékelten megküldöm az újlengyeli sportpálya építéséCsak a kémény a régi Alig egy esztendeje, hogy befejeződött az elavult tápió- györgyei téglagyár nagy rekonstrukciója. A Tégla- és Cserépipari Vállalat üzemében jóformán csak a hatalmas kémény maradt érintetlen az átépítés után. A széntüzelésű, három műszakban üzemelő alagutkemen- céből már az átadás évében kelendőek voltak az építőelemeik. Idén, a korszerűsítés első teljes évében eddigi gyártásuk meghaladja az öt és fél millió, kisméretű téglának megfelelő meny- nyiséget. Minden építőanyag kincset ért tavaly és ma is azon melegében elkel az áru. Ám a téglák között ugyancsak akadnak krónikus hiánycikkek; ilyen például a válaszfalnak való. Ezek gyártását kezdték meg — 10/30-as tömbösített változatban — a tápiógyörgyei téglagyárban. Az anyag szállítószalagon érkezik (a cím fölött jobbra.) Mellette: az automata gépsorokat néhány ember irányítja csupán. Lent: még kísérleti gyártásban folyik a válaszfaltégla készítése, de hamarosan ez is terméklistára kerül. (Erdösi Ágnes felvételei) vei kapcsolatban a tanácsnál jegyzőkönyvben foglaltakat, valamint a téesz és a sportkör levelezésének a téesz által küldött határozatait. Ügy gondolom, hogy azokból az ön által feltett kérdésekre a válasz megtalálható.” Kaldenecker Istvántól tehát egyenes, lényegre törő válasz helyett ismét egy halom papiros érkezett. Igyekeztünk ezekből kihámozni a várt válaszokat. Időrendi sorrendben az első dokumentum egy kivonat, a Március 15. Tsz 1985. május 20-i vezetőségi ülési jegyzőkönyvéből. „A termelőszövetkezet vezetősége megtárgyalta az újlengyeli sportkör kérelmét és egyhangúan úgy határozott, hogy részükre a termelőszövetkezet a 0120 helyrajzi számú táblájából két hektár területet biztosit fut- ballpálya céljára. A téesz ugyanakkor a művelésből való kivonás miatt semmiféle költséget nem vállal. A jogszabály szerint felmerülő költségeket rendezni kell, egyrészt a művelésből kivett területek bevonásával, valamint a csereként előzetesen felajánlott házhelyek tartós használatba vételi díjával.” A következő irat egy jegyzőkönyv, amely az Üjhartyá- ni Közös Tanács V. B. 1985. június 27-én megtartott ülésén vétetett fel. Napirendjén beszámoló szerepelt a sportegyesületek működéséről és a tömegsport helyzetéről. Kaldenecker István hozzászólásából idézünk: „Véleményem szerint nagy segítség már az is a termelőszövetkezet részéről, hogy az autóbuszokat biztosítja a játékosok elszállításához. Az újlengyeli egyesületnek a realitások talaján kell maradni, sokkal célszerűbb lenne a mostani pálya rendbehozatala, mint új sportpálya létesítése, hiszen ehhez fedezetet sem a községi tanács, sem a szövetkezet nem tud biztosítani.” Furcsa határozat Nagy szünet következik az időrendben; a következő dokumentumkivonatról, az 1987. április 14-i vb-ülésről, ahol Farkas Bálint vb-tag kéri: a sportpálya-létesítés ügyének rendezése és tisztázása érde- i kében a tanács vezetése — vagy amennyiben szükséges, a végrehajtó bizottság — folytasson egyeztető megbeszélést a sportvezetőséggel, hogy az ügy mielőbb megfelelő módon rendeződjön. Kaldenecker István válasza: „Az elgondol- takkal kapcsolatban szükséges intézkedéseket megtettük”. Ezek után annál meglepőbb a június 30-i tanács-vb jegyzőkönyve, amelyben Farkas Bálint vb-tag, újlengyeli elöljáró azon indítványára, mely szerint a végrehajtó bizottság nyilvánítson véleményt a sportpálya építésével kapcsolatban, a tanácselnök így válaszolt: „Már hosszabb ideje folyik ez a sportpálya-előkészítő munka a tanács megkerülésével, mivel ez ügyben még a tanácsot senki nem kereste meg”. Egy hónappal később, a kö- vektezö vb-n Kaldenecker István a napirend keretében ismertette, hogy „a Március 13. Tsz vezetése megküldte azokat a leveleket, amelyek az újlengyeli új sportpálya létesítésével kapcsolatban ez ideig keletkeztek. Azt is elmondta, hogy sokféle vélemény elhangzott már a sportpályaügyben, a községi tanácshoz még egyetlen illetékes szerv sem fordult. A sportpálya ügyében, mint ismeretes, Komjati Jakab (az újlengyeli sportkör elnöke, a szerk.) magánemberként járt el a téesznél és Önhatalmúlag tett intézkedéseket az új sportpálya létesítésére. „Különleges határozat született 35/1987. számmal a kérdésben, miszerint „a végrehajtó bizottság megállapítja, hogy az Üjlengyel községi sportegyesület vezetősége az új sportpálya létesítésével kapcsolatban a vb-hez nem fordult segítségért, illetve intézkedését nem kérte, ezért a vb ezzel a kérdéssel érdemben nem foglalkozott”. Újabb szünet az időrendben, s a következő vb-ülési jegyzőkönyv 1988. február 16.- áról már arról tájékoztat, hogy a tanácselnök elmondta: „a mai napon szakhatósági bejárásra került sor az újlengyeli sportpálya építésével kapcsolatban. A szakhatóságok a pálya létesítésére vonatkozóan kifogást nem tettek, azzal egyetértettek. A jegyzőkönyvet megküldték a Március 15. Téesz elnökének azzal, hogy közölje, hozzája- rul-e a terület átadásához, sportpálya céljára. A tanács részéről olyan anyagi támogatást tudunk adni az új létesítményhez, hogy a régi pálya házhelyek céljára történő értékesítésből befolyt összeget e célra átengedjük.” A következő dokumentum egyértelműen bizonyítja, hogy más anyagi megoldásra tett javaslatot a tanácselnök Kele Andrásnak. Az április 28-i tanácsülésen — miután a termelőszövetkezet felszántatta és bevetette a leendő sportpálya helyét —, Farkas Bálint elöljáró interpellációjára, hogy intézkedett-e a tanács a sportpálya ügyében, Kaldenecker István így válaszolt: „Az újlengyeli sportpálya létesítésével kapcsolatban többszöri le- velezgetésre a téesz elnöke megküldte a választ, hogy a területet erre nem engedi át. A tanács I minden lehetőt megtett annak érdekében, hogy ez az ügy mielőbb rendeződjön. Felájánlott állami tartalék területet cserében, azonban ezt nem fagadta el a szövetkezet és ezzel az ügyet lezárta.” Hadd idézzünk Kele András leveléből, amelyre a tanácselnöknek fent célzott: „A felajánlott csereterületek a szövetkezet határában szórványosan helyezkednek el, részben zárványterületek, de semmiképpen nem egyenértékűek az egyébként nagy táblából ki- szakítött jó minőségű sportpálya céljára kért földdel. Figyelemmel arra, hogy a szövetkezetünk vezetősége által 1985-ben adott elvi engedély alapján az abban meghatározott feltételek mellett sem természetes, sem jogi személy nem vállalkozik hivatalosan a sportpálya létesítésére, a vezetőség által adott engedélyt visszavonom. A három éve tartó huzavona után az ügyei a maga részéről lezártnak tekinti és a szövetkezet folytatni kívánja a föld nagyüzemi hasznosítását.” Kihámozni a lényeget A tanácselnök által megküldött dokumentumok közé tartozik még egy kivonat, az idei február 29-én megtartott újlengyeli falugyűlés jegyzőkönyvéből. E szerint egy hozzászóló, Tóth László azt mondta, hogy az új sportpálya tervét a falu lakossága nem támogatja. Levelek, jegyzőkönyvek, kivonatok. Szavak, szavak, szavak. Minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerült a megküldött papírok tartalmából kihámozni három pontba szedett kérdéseinkre a választ. Nem állítjuk, hogy Kaldenecker István nem tett semmit az újlengyeli sportpálya ügyében, hiszen valóságos aktacsomó gyűlt össze a levelezéséből. Ám, mivel a beszélgetéstől, amely | segíthetne rendezni a vitás ügyeket, mindvégig elzárkózott, továbbra is csupán találgathatjuk, mi a véleménye valójában az újlengyeli sportpálya dolgáról. Árról azonban megbizonyosodhattunk, hogy Kaldenecker István elsősorban az írott szónak hisz — sőt, annak sem mindig. Az újságíró egv-egy konkrét ügy kapcsán nemcsak az egyedi, de az általános tanulságok levonására is törekszik. A Focipályán eljátszott bizalom című riportunk esetében ez a tanulság az volt, hogy a bürokratikus ügyintézés, a csupán öncélú levelezgetés soha nem szolgálja egy-egy jó ügy sikerét. Ezt a véleményünket az Üjhartyáni Tanács elnöke által küldött dokumentumok ismét megerősítették. Móza Katalin
