Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-21 / 147. szám

Sok klilöaidíj falóit gazdára Gödöllőn Aranyérmes Vajon hogyan lehetett egy napra három jelentős tömeg­sporteseményt műsorba iktat­ni? Ez Gödöllőn is téma volt. Lapunkban már korábban fel­vetettük a furcsaságot, azt is hozzátéve: tudomásunk sze­rint eredetileg nem így ter­vezték, de műsorváltozások miatt módosítani kellett a versenynaptárt. A gödöllői beszélgetés során azt is megállapították, hogy a bőség zavara nem okozott gondot, hiszen mindegyik más jejlegű rendezvény volt, egyik sem jelentett konkurenciát a másiknak. Dunakeszin a Perdülj, fordulj! játékos vetél­kedő, Vácott az ugyancsak szakszervezeti rendezésben sorra került tömegsportnap szolgálta a testedzést. A falusi dolgozók hagyomá­nyos eseménye, a spartakiád idén immár harminchetedszer került sorra, s jó néhány esz­tendeje együtt rendezik a Medosz 'munkahelyi olimpiá­val. A gödöllői döntő bár a tömegek testedzését segíti, elsősorban versenysport jel­legű. A csaladok játékos ve­télkedését a vadasparkban a madarak, fák napja tiszteleté­re kiírt esemény szolgálja. Akárcsak a tavalyi, az idei eseményen is nagy volt az érdeklődés, több mint tízezren voltak Budakeszin. A spartakiád lebonyolítása, ahogy Grondzsák János, a Medosz megyei titkára meg­fogalmazta, széles együttmű­ködés eredménye. Kívülük az MHSZ, a KISZ, a megyei ta­Gödöllői pillanatképek. Jelenet a két szomszédvár, a Ráckevei Aranykalász és a Kiskunlacháza (Égszöv) röplabdamérkőzésé- ről. A másik felvételen: a férfi gránáthajítás győztese, a ve­rőcei Magyari József. (R. Varga Margit felvételei) nács sportosztálya, s a Te- szöu a gazda. A már ismerte­tett újításokon kívül változást jelent az is, hogy a Medosz ifjúsági tagozatát is bevon­ták a mozgósításba, s ennek eredménye már jelentkezett; sok fiatal vetélkedett Gödöl­lőn. A mezőgazdasági dolgo­zók testedzését e hagyomá­nyos megmozduláson kívül más esemény is szolgálja, így a közelmúltban sorra került Teszöv Kupa. Gödöllőn az Agrártudomá­nyi Egyetem létesítményei ki­tűnő lehetőséget biztosítanak. Szükség is van sok pályára. A sakk sem hiányzott a vád programból. Az asztalnál Szál­kái Dezső és Valkai István (Erdősi Ágnes felvétele) Judit, Zsuzsa cs Zsófia Polgárék győzelmei Az izlandi Eglisstadirban a Polgár nővérek teljes sikeré­vel fejeződött be a nemzetközi nyílt sakktorna. A VII. kate­góriájú, 2407,5 átlagértékszá­mú viadalon Polgár Judit és Zsuzsa 6.5—6.5 ponttal lett el­ső. Ezzel a 12. évében járó Judit másodszor teljesítette a férfi nemzetközi mesteri nor­mát — először az áprilisi New York-i tornán —, ami példát­lan a sakkozás történetében. Az ugyanekkor rendezett svájci rendszerű viadalon a 13. évében járó Polgár Zsófia indult, s a lehetséges 9-ből 8.5 ponttal megnyerte a ver­senyt. A héten a három sakkozó lány franciaországi tornára utazik, majd júliusban Judit és Zsófia a temesvári korosz­tályos világbajnokságon indul a fiúk között, a 12, illetve a 14 évesek kategóriájában. Belfortban a sakk Világ­kupa viadal 5. fordulójában Ribli Zoltán döntetlenre vég­zett a szovjet Artur Juszupov- val. Árkedveiményesii re» vásár a (*%**)- 10 Ft-os reklámáron 3 literes, új beíatt« üvegek kaphatók a kiivetkeiö liaszonárutelepeken: Budapest XIII., Béke u. 13. Budapest XIII., Kresi Géza u. 45. Budapest XV., Mezőhegyes u. 73. Budapest XVII., Kaszinó köz 3. Budapest XIX., Nagykőrösi ót 159. Érd, Fehérvári út 63. Cegléd, Külső Jászberényi út. Monor, Ipar u. Gödöllő, Repülőtéri út. Vevőszolgálat: Budapest VII., Kertész u. 22. Telefon: 422-728. Hét sportág várta a döntő résztvevőit, s az eredmények alapján többféle összesítés készült. Beszámoltunk arról, hogy a községek versenyét Abony nyerte, a körzetekét Cegléd. A többi kategóriában a külön- díjak gazdái a következők. Atlétikában a kiskunlacházi Egszöv vitte a prímet, s a legeredményesebb szövetke­zeti közös vállalat címet is elnyerte. A legeredményesebb termelőszövetkezet: a rácke­vei Aranykalász, a legered­ményesebb állami gazdaság: ATE Tangazdaság Gödöllő. A legeredményesebb Medosz-in- tézmény: GATE. — Reitter — 1988. JÚNIUS 21., KEDD Angol meghívás Evezősöknek Tavaly nyáron nagy sikert aratott Magyarországon az Ox­ford-Cambridge evezős Össze­csapás. A vendégszereplés vi­szonzásául az oxfordi egyetem meghívót küldött a magyar vá­logatott számára a június 30.— július 3. közötti Royal Henley regattára. Az evezőssport „Wimbledonjában’* kieséses rendszerben versenyeznek a nyolcasok. A több mint száz­éves hagyományokra visszate­kintő viadalon első ízben vesz részt magyar együttes a Hazai Fésüsfonó anyagi támogatásá­val. Váci gólszerzők Szöuli torna A szöuli nemzetközi labdarúgó­torna D csoportjában a magyar li­gaválogatott — sorukban a váci Ovjmesi és Kosa — második mér­kőzésén Dél-Korea „B” együttese ellen lépett pályára. A házigazdák szereztek vezetést a 25 ezer néző előtt lejátszott mérkőzésen, miu­tán Kosa a saját kapujába talált. Még az első félidőben Gyimesl és Handel góljaival sikerült fordíta­ni, így a magyar együttes végül 2- 1 (2-1) arányban győzött. A li­gaválogatott legközelebb szerdán írakkai mérkőzik, amely hétfőn 3- 1 arányban verte az argentin Gimnasiát. Ki őrzi («ullííoí ? Az első elődöntő előtt A hamburgi rendőrség fel­készült az NSZK—Hollandia elődöntőre: 2500 rendőr, vala­mint 500 határőr gondoskodik arról, hogy a találkozó előtt -és wán se logycn semmiféle rendbontás. A stadion bejára­tainál a rendezők munkáját rendőrök biztosítják. A fegy­vereket, a veszélyes tárgyakat és az üvegeket elveszik, az ittas embereket be sem enge­dik az eseményre. A rendőr­ség bízik abban, hogy az is segíti a rend megtartását, hogy a nyugatnémet, illetve holland szurkolókat a stadion különböző szektoraiban helye­zik el. A gyanús külsejű sze­mélyek a találkozó előtt és után. is rendőri „kíséretet” kapnak. Hétfőn délelőtt még nem volt biztos, hány holland szurkoló látogat a kikötővá­rosba. Hivatalosan négyezer jegyet kapott a holland szö­vetség, de a 60 ezer néző befo­gadására alkalmas stadionban várhatóan 15 ezer „narancsme­zes” rajongó lesz — ha meg­kapják a más nemzetek szö­vetségei által megrendelt és megmaradt mintegy 10—12 ezer belépőt. Két ősrégi vetélytárs vívja az Euróda-bajnokság első elő- dörtöjót kedden: az NSZK és Hollandia. Még mindenki élénken emlékezik az 1974-es világbajnokság felejthetetlen döntőjére, amelyet a Franz Beckenbauer — a mostani szö­vetségi kapitány — vezette nyugatnémetek 2-1-re meg­nyertek a hoKandok ellen, akiknek 14 éve és most is Rinus Michels edző ült, illet­ve ül a kispadján. A két csapat összménlege nyomasztó nyugatnémet fö­lényt mutat: a II találkozó közül hetet ők nyertek, há­rom döntetlenül végződött, s csak egy hozott holland győ­zelmet. Azt is harminckét éve, 1956. március 14-én... A hamburgi Volksparksta- dionban — minden jegy régóta elővételben elkelt — 20.15 Órakor kezdődő mérkőzésre mindkét csapat nagy önbiza­lommal készül, A nyugatnémet tábort a kö­vetkező kérdések foglalkoz­tatják: ki őrzi a hollandok,és az EB — Beckenbauer szerint is — legjobb játékosát. Ruud Gullitót? Ki ügyel a góllövő­listát vezető Marco van Bas- tenre? A kérdésekre nincs még „hivatalos” válasz, de a szak­értők tudni vélik, hogy az előbbi feladatot Wolfgang Rolf fra, az utóbbit Jürgen Kohlerre bízza a csapatvezető. — A várható összeállítások: NSZK: Immel — Hergert — Kohler, Borowka — Brehme, Littbarski, Matthäus, Rolff, Thon — Klinsmann, Völler. Hollandia: Van Breukelen — R. Koeman — Van Tiggelen, Rijkaard, Van Aerle — Wou­ters, Gullit, Mühren, E. Koe­man — Vanenburg, Van Bas­ten. Játékvezető: loan Igna (ro­mán). \ 8'ífői dönfétlen miaít Búcsúzott a Kőolaj Labdarúgó Magyar Népköztár­sági Kupa-mérkőzés: Üllő—Du* iái Kőolaj 0-0, Üllő, 300 néző. ve- Vtte: Kollár. Hét közben 3-1-re győzött a Du­nai Kőolaj a megyei II osztályú Dabas SE otthonában, mégnoz^á helyenként tetszetős játékkal. Va­sárnap a szintén megyei II. osz­tályú Üllő vendégeként azonban nem sikerült megismételni a si­kert. Az első 45 percben kiegyenlí­tett küzdelmet láthattak a nézők, helyzet egyik kapu előtt sem ala­kult ki. Szünet után a percek múltával a Dunai Kőolaj döntésre akarta vinni a dolgot, de közben védel­me többször fellazult. A há­lók azonban érintetlenek ma­radtak végül is. A 82. percben Török J. az üllői felső kapufát találta telibe. Végeredményben a második félidőben kifejezetten jó mérkő­zést láthattak a nézők. A hazaiak végig egyenrangú ellenfelei vol­tak a magasabb osztályban ját­szó vendégeknek, így az ered­mény — s ezzel az Üllő tovább­jutása — igazságos és megérde­melt. Jó: Kriskó J., Bírta, Tóth B., Sípos, illetve Szigeti, Horváth. Kíváncsiak voltunk a Kőolaj edzőjének Szabó Ernőnek a véle­ményére a lefújás után: — Zsúfolt volt az utóbbi pár hónap számunkra, hiszen erőlte­tett menetben játszottunk soro­zatban a bajnoki mérkőzéseket. Tíz napig az NDK-ban is túráz­tunk. Ennek ellenére tovább kel­lett volna jutnunk, de a lelkes hazaiak megakadályozták mindezt. Gratulálok nekik! G. J. Nagy nyeremények Totó ford idő A totó 27. játékhetén kevesen tippeltek jól, s így nagyok a nye­remények. Az egyetlen 13-f-l talá- latos szelvény gazdája 3 913 163 fo­rintot kap. A négy 13-asra egyen­ként 1 467 436 forintot fizetnek. Ti­zenkettes 224, tizenegyes 4538, ti­zes 48 534 darab volt. Nyeremények egyenként: 21 837, 1078, ill. 151 fo­rint. Haász Sándor Győrben edző A Rába ETO elnökségének hétfői bejelentése szerint Haász Sándor két évre a klubhoz szerződött vezető edzőnek. A szakember az el­múlt bajnokságban a Váci Iz­zónál töltött be hasonló tiszt­séget, s Győrben Győrfi Lász­ló helyébe lép. Az MLSZ állásfoglalása Maradt a sorrend A labdarúgó NB I-ben az l98r7/88-as bajnoki év befejező mérkőzésein több olyan eredmény született, amelyeknek sport­szerűségével, tisztaságával szemben a közvélemény kétségeket támasztott. Az MLSZ elnöke ezért rendkívüli NB I-es ligaülést hívott össze, hogy állást foglaljon a bajnokság utolsó fordulóiban történtekkel kapcsolatban. E tanácskozáson a szövetség nem jutott olyan értesülések birtokába, amelyek után ~ a rendel­kezésre álló eszközök felhasználásával — bárkivel szemben is eljárhatott volna. Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal is intézkedett: vizsgá­latot kért a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságtól, amely vé­gül úgy foglalt állást, hogy nem adottak azok a feltételek, amelyek számára lehetővé tennék az utólagos vizsgálatát egy- egy labdarúgó-mérkőzés körülményeinek. Az MLSZ elnöksége a bajnokság zárása után, június 20-ig felfüggesztette a végeredmény kihirdetését, egyrészt a KNEB- vizsgálatra tekintettel, másrészt pedig az általa tett felhívás miatt: olyan bejelentéseket vártak, amelyek esetleg a felté­telezett „bundákkal” kapcsolatos információkat szolgáltattak volna. A megadott határidőig tíz levél, valamint egy telefonhívás érkezett. (A levelek közül hét névtelen volt.) Négy bejelentő megnevezett olyan mérkőzést, amely érzése szerint megegye­zéses volt (az egyik ebből NB Il-es). A többiek pedig taná­csokat, adtak, javaslatokat terjesztettek elő a „bundák” meg­előzésére, sajnálkozásukat fejezték ki a történtek miatt. Mivei a bejelentések nem tartalmaztak olyan tényeket, ame­lyek alapján az MLSZ vezetősége eljárást kezdeményezhe­tett volna, ezért az elnökség június 7-én meghozott határo­zata értelmében az 1987/88. évi bajnokság végeredményét a pályán elért eredmények alapján hirdetik ki, azaz most már hivatalosan is bajnok a Bp. Honvéd, kiesett a Debrecen és a Rákóczi FC. Diáksportkörök Pest megyében Ráckevén kilenc csoportban Ráckevén a három általános iskolában összesen 1100 diák tanul, tanult az idei tanévben. A Kölcsey Ferenc nevét viselő intézményben egy csodálatos tornacsarnok szolgál arra, hogy a szellem mellett a test művelése is napirenden lehessen. A tanítási év utolsó óráiban itt kerestük (el a helyi diáksportkör elnökét. Beliczai Györgynét. A szóban forgó csarnok lát­tán sok környékbeli testneve­lő sápadozhatna az irigység­től, ha saját szerény torna­szobájára gondol. Ilyen körül­mények között, mint a rácke­veieké, öröm és minden való­színűség szerint könnyű lehet dolgozni. Nos, a diáksportkör elnöke nem osztotta teljes mértékben ezt a vélekedést.. . — Az igaz. hogy öröm ígv a munka, de maguktól így sem mennek a dolgok. Sőt! Hogy maximálisan kihasznál­hassuk a. tornacsarnok adta lehetőségeket, ez óriási szer­vező és egyeztető tevékenysé­get kivan. Csotliiíj csarnokban Hát valóban, ha az ember tüzetesebben szemügyre veszi a falon lévő és a csarnok idő­beosztását tartalmazó táblát, azt látja, hogy reggel 7 órá­tól 22.30-ig minden perc ki van használva. A karatésok- tól a női teniszen át az asz- szonytornáig sokan lelnek itt otthonra. De térjünk vissza a diáksportkörre és annak mű­ködésére. — Mi rögtön az elején, még 1986 őszén megalakítottuk a sportkörünket. Közgyűlést hívtunk össze, amelyen részt vettek a tanulókon és a pe­dagógusokon kívül a szülők is és a gyerekek kívánsága alap­ján kilenc sportcsoportot hoz­tunk létre. A labdajátékoktól a tornáig jószerint mindenfé­le sportág szerepel a kínála­tunkban. A hétköznapok során azután Ráckevén úgy állították össze a csoportok foglatkozási rend­jét, idejét, hogy minden nap­ra jutott belőlük és ígv egy- egy diák több sportágba is bekapcsolódhatott. .Hinilrn nap — Alapvető célunk nekünk is az volt és ma is az, hogy a gyerekek rendszeresen mo­zogjanak, sportoljanak. De ezen túl én azt is lényegesnek tartom, hogy a szabadidejüket értelmesen, pedagógusok irá­nyításával töltik el. Az idei tanévben számtalan szép sikert értek el a rácke­vei diáksportkör tagjai és ezekről a tanítás utolsó előtti hetében megtartott DSK-köz- gyűlésen számolt be Beliczai Györgyné. Ezek között szere­pelt, hogy a röplabdázó fiúk bejutottak az országos döntő­be, hogy az atléták is orszá­gos vetélkedésen szerepeltek de e sorok írója mégis azt tartja a legnagyobb ered­ménynek, hogy ma már a szó­ban forgó intézménybe járó minden diák tud úszni. Ugyanis a helyi sportegyesü­let buszával rendszeresen el­jutnak uszodába az iskolások. És ha már a ráckevei sport- egyesületnél tartunk: rendkí­vül sokat segít anyagilag és egyéb módon is az iskolák­nak, a diáksportkörnek. De nem csak a sportkör se­gít. A helyi politikai és tár­sadalmi, illetve gazdasági szervezetek is megtesznek mindent a diákok érdekében, lehetőségeik függvényében. So­kat jelent továbbá, ha a diák már otthonról, a szülőktől „hozza” sportszeretetót. Velük jóval könnyebb dolga van a sportcsoportvezetőknek. Bár a hangsúly a diáksport működése kapcsán a rendsze­res testedzés biztosításán van. azért a megméretést, a ver­senyzési lehetőséget Rácke­vén is meghagyják a diákok­nak. — Nálunk előbb az osztá­lyok számára írjuk ki külön­féle sportágakban a házi baj­nokságot, azután a győztesek megmérkőzhetnek a környező iskolák képviselőivel. A lé­nyeg itt, hogy minél többször pályára léphessenek, játszhas­sanak. Mások is jöhetnek És ha már a környékbeli is­kolákról van szó: Beliczai Györgynétöl megtudom ezután azt is, hogy szívesen lótottt vendégek a majosházi, a ma- kádi — és még folytathatnánk a sort — diákok is náluk. Csupán annyit kell tenniük, hogy időben jelzik, mikor szeretnék igénybe venni a sportcsarnokot és Beliczai Györgyné még azt is vállal­ja, hogy átszervezi a napi programod, hogy szabaddá váljon a megfelelő időpontra a terep. Az idei tanévnek vége. De Ráckevén nyáron sincs teljes szünet. A diáksportkör tagjai­nak, de társaiknak is biztosí­tanak lehetőséget sportolásra, mozgásra ezután is. Szeptem­bertől pedig újra kezdődik minden, remélhetően ugyan­olyan eredményesen, mint ed­dig. Bődi István

Next

/
Thumbnails
Contents