Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-16 / 143. szám
Cipők, fonalak, farmerek Tisztítás mellett kereskedelem A Hattyú Textiltisztító Vállalat a lakossági ruhamosásból származó veszteségeit ellensúlyozandó, kereskedelmi tevékenységgel szándékozik minél gazdaságosabban kihasználni a megyében szétszórt felvevőhelyeinek kapacitását. Ehhez gyakorlatilag beruházásra sem volt szükség, mivel eleve adottak voltak az alap- tevékenységhez kapcsolódó objektumok, a személyzet, aztán a szennyes és tiszta ruhák fuvarozásával együtt az áru szállításának gondját is elvetették. Cipők, fonalak, koptatott farmerek értékesítéséhez fogtak, e cikkek közül is elsősorban az olcsóbb, és a máshol kevésbé elérhetőeket szerzik A REST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 143. SZÁM 1988. JUNIUS 16.. CSÜTÖRTÖK Nyár eleji terményforgalom Főszezon előtt a felvásárlók Áfész-gazdabolt Kiürültek a méregpolcok Az áfész gazdaboltja tavaly az első öt hónapban 7 millió forint értékű árun adott túl, idén júniusig pedig 12 millióra rúg a forgalma. Ami bevált A logika szerint azt kellene erre mondani, azért pang az üzlet mert minden szükséges vegyszert, vetőmagot, és eszközt idejében megvettek a kertészek. Hogy rosszul megy mostanában a bolt, az szemmel látható, csakhogy merőben más oka van ennek, mint a bevétel alapján gondolhatnánk. Ugyanis, amikor híre fut, hogy itt jártak a szállítók, pár csak vinné, mert mostanában szőrén-szálán eltűnt eme közkedvelt permetezőszer. — Annyira bevált, hogy az emberek mást már nem is hajlandók venni helyette — mondja Fakan Mihály üzletvezető és rosszkedvűen mutatja a lepusztult állványokat. — Az a legnagyobb baj, hogy helyettesíteni is csak üggyel- bajjal tudjuk. Aztán hiányoznák a rovarölők, főként a de- cis, a talajfertőtlenítők, lótetű- irtók, most csak a Diazinból van A Bi 58-ból az imént jött tíz kartonnal, de nem adok rá két napot az is elfogy. Az utóbbi hetek borsos telefonszámlái, és a fuvarra kiadott pénzek nagyságrendje sejteti hogy óriási a felhajtás a portéka után, de nem sok be a gyáraktól. A Vállalat Kecskeméti úti üzletében például 32-féle kötőfonalat kínálnak, szinte minden színben, a papucsokért, de főleg a gyerekcipőkért pedig gyakran sor áll egy-egy szállítást követően. Morcos kedvű piszketermesztő üzente nekem, el ne ^ feledkezzem a zöldség-, gyümölcsfelvásárlásról, mert bi- zony megérett a téma, akárcsak bokrain a savanyú bo- ^ gyök. Rájöttem aztán, hogy önző volt a lelkem, mert ^ nem információkhoz akart rajtam keresztül jutni, ha- í nem elégtételhez bosszúságára, ami amiatt érte, hogy y í hét végén zárt ajtókat talált a felvásárlótelepen. Néhány számadattal is érdemes lenne megvilágítani, hogy gazdaságossági oldalról menynyire vált be a cég számítása, de úgy gondoljuk, megelégedhetünk most a kis üzlet vezetőjének, Pallagi Róbertné- nak egyetlen idevonatkozó mondatával is: — A vállalkozók törekvése és a lakosság igénye szerencsére találkozott. —ay Hétvégeken Szent igaz, én is mérges lennék, ha ilyen csúfság esnék meg velem a piszkedömping kellős közepén, és a konzervgyár portáján kellene bekönyörögnöm a fonnyadásnak indult becses gyümölcsöt. Csakhogy azt mondják, a piszkeszüret még nem szezon, legalábbis mifelénk nem az, enSzünidei Végre itt a vakáció! Szabadok vagytok, gyerekek, előttetek a nyár! A könyveket dobjátok a sarokba és játsszatok! Élvezzétek a nyár örömeit! Játsszatok, de kulturáltan! A lakótelepi gyerekek is tudnak egyszerű és szórakoztató közös játékot szervezni. Kérjétek meg szüléiteket, meséljék el, mit csináltak a szünidőben, mikor gyerekek voltak. Biztos jó tippeket adnak. Mert bizony a Ceglédi úti lakótelep kis lakói — visszagondolva az elmúlt nyarakra — nemigen tudnak játszani. A lépcsőházban való rohangálás, az ajtók csapkodása nem játék. Csak a felnőttek bosz- szantása. Gondoljatok egy kicsit rájuk is. Ók nyáron is dolgoznak. Bizony munka után jó lenne nekik egy kis csend a pihenéshez. Tudom, bogy játék közben megfeledkeztek magatokról, hiszen valamikor én is voltam gyerek. Ma már, a lakótelepi gyerekek, ti is, szép kis zöldövezet útravaló tulajdonosai lehettek. Ez a ti birodalmatok. De minden „birodalom” úgy szép, ha tiszta. Nektek kell tehát megvédeni. Ennek egyetlen módja, hogy ügyeljetek a tisztaságra. Ne engedjétek meg, hogy teledobálják széttépett papírokkal, üres cukroszacskókkal vagy tejesflakonokkal. Bátran szóljatok rá, bárki is teszi azt. Tiszta környezetben kellemesebb a játék is. Ma már majdnem minden lépcsőház előtt virágoskert díszeleg. Különösen a Gyopár utcai háztömb előtt. Szorgos kezű felnőttek varázsolták oda, mindannyiunk örömére. Gondozzák, ápolják. A virág ott szép, ahol van. Letépni, letörni vétek. Vigyázzatok, labdával le ne törjétek! Meglátjátok, így lesz majd kellemes a nyár, ha a felnőttek és gyerekek békességben megférnek. Nyitrai Ilona Örökös küzdelem nélfogva szombaton, vasárnap, amikor pedig az ilyesmire legjobban ráérnék, nem tudnék az áfész-szel üzletet csinálni. De mit tehetnek az egres- termesztők, hiszen többségüknek szintúgy a hétvégeken van csak alkalmuk szemelget- ni a termést? Viszont az átvevők helyében én sem állnék a placcra néhány kiló szombaton délután kapkodott termény kedvéért, ilyenformán tehát azt hiszem, ez ügyben az idei nyár küszöbén sem tudunk igazságot tenni. A Gárdonyi utcai felvásárlótelep jelenleg 7 órától 11 óráig tart nyitva hétköznapokon, s ahogy az eddig bevált szokás volt, a felhozatal mértékétől teszik függővé, mikor nyújtják a műszakot délutánra, illetve a hét ominózus két utolsó napjára. Mindez pedig a meggy „betörésével” szorosan összefügg. A minap meghozták az első rőtszínű gyümölcsöket, így minden okunk megvan feltételezni, hogy napok kérdése csupán, s a szövetkezet eme legforgalmasabb átvevőhelye is áttér a nyári—őszi időszámításra. Egresből tíz tonnát vásároltak fel eddig, szamócából 3 tonna körül, s százezer kövér salátafejet hoztak a körösi kertekből. Korai cseresznyéből 3—3,5 tonna érkezett eddig, rövidesen a ropogós germers- dorfi ládái hosszítják majd a gyümölcsös göngyölegek sorát. Az árjegyzék idén sem alkalmas arra, hogy túlzott jókedvre derítse az eladókat, noha imitt-amott azért mozdultak valamit — felfelé — az A fülledt, párás melegben jól érzik magukat a növényi kártevők, gombák, rovarok. Nyársapáton Parázs Balázs József Attila úti portáján is elszaporodtak a levéltetvek a gusztusos fürtöket érlelő ribiszkebokrokon. A permetező segített a bajon, no meg a Bi 58 nevű vegyszer, amely Parázs gazda szerint is mindig kitűnően vizsgázik az élősködők elleni örökös küzdelemben. (Varga Irén felvétele) árak. Nőtt a piszke becsülete, most 2 forinttal többért, 14.50- ért veszik kilóját, a tisztított szamócáért 30-at adnak, a pán- di, újfehértói, érdi meggyekért 19-et, a szár nélkül sze- dettért 21 forintot. A befőttnek alkalmatlan, lének való meggy viszont már csak 11 forintot ér, a bigarreau burlat cseresznye 16-ot, s aki ennél gyengébb minőségű szemekkel állít be, annak már csak 12 forint üti a markát kilónként. Felárat fizet Az Arany János Tsz kertészeti szakcsoportja június 21-én tervezi kinyitni Vihar utcai átvevőtelepét, ettől fogva a környékbelieknek a szállítással is egyszerűbb lesz a dolguk. A szakcsoport idén a konzervgyáron kívül máshová nem értékesíti a terményeket, igy csak azokat a zöldségféléket, gyümölcsöket veszi át, ami az iparnak is kell. A városnak ezen a fertályán is megszaporodtak az uborka-, paprikaföldek, de paradicsomból is jócskán ültettek a gazdák. Nagy lesz a kínálat, aligha kétséges, hogy csak a Mozi Csütörtökön a nagyteremben: Szárnyas fejvadász. Színes, szinkronizált amerikai sci-fi. (Csak 16 éven felülieknek!) Előadás 6 és 8 órakor. A stúdióteremben: Fellini Rómája. Színes olasz—francia film. gondosan válogatott, osztályozott szép terméstől lehet a telepen megszabadulni. Mint arról korábban beszámoltunk, a szövetkezet 10 százalék felárat fizet a szakcsoporttagoknak ettől az évtől. Vagyis érdemes lesz azt is fontolóra venni, hol kedvezőbb értékesíteni a portékát. A nyár elejei terményforgalomról valósághűbb látleletet venni a konzervgyár kapujában lehet. Az I-es telep nyersárusai szerint „csepereg” még a gyümölcs, egresből 45 tonnát hoztak eddig, javarészt a kőteleki és a körösi termesztők. Megjött a borsó is A szamóca főként a Nyírségből származik, úgy 25 tonna jött belőle, s a minap a meggy gyarapította a választékot. Ezt egyelőre a tisza- kécskei üzem dolgozza fel. Megjött a borsó is, robbanásszerűen, a legutóbbi hétvégén 240 tonna szemmel gurultak idáig a teherautók a megye gazdaságaiból. My. J. nap múlva ismét csupaszon ásítoznak a polcok. Nem ritkaság, ha valaki tucatjával viszi például a Zinebet. Azaz Diákszeretet Számomra ez minden kitüntetésnél többet ér — jelentette ki egyszer egy igazgatótanár gyönyörű plakettet mutatva, s hozzátette még: — mert. a gyerekektől kaptam. Valószínűleg kevés alapítványhoz kötődnek oly szoros érzelmi szálak a személyes elismerések körében, mint amit a KISZ KB tett néhány éve az iskolai KISZ-bizottságok kezdeményezésére. Érthető, hiszen a diákok önmaguk döntenek a kitüntetések odaítéléséről, s ugyan melyik nevelő ne örülne, amikor ily módon tudja meg, hogy az egész iskola diákságának ro- konszenvét élvezi. A mostani tanév végén a Toldi iskolában három pedagógust tiszteltek meg, Farkas- né Seres Erzsébet esetében külön is hangsúlyozva a kiváló nevelőmunkát, Szent- györgyi Gyöngyit és Farkas Jánost pedig a diákközösségek segítségéért tüntették ki tanítványaik. sikerrel. — Pedig nagy forgalmú bolt lévén velünk még viszonylag jól bánik a nagykereskedelem, mivel nemcsak a kurrens cikkekre pályázunk, ha azt szabják feltételül, elhozzuk a kevésbé kelendőt is. A közeli Agroker boltok tudnának még segíteni, amelyek nyilván kiváltságot élveznek, de most azok is lehúzták a rolót a viszonteladók előtt, mondván tőlük is fogy a portéka. Nem is kétlem. Legutóbb mindösz- sze háromféle cikket sikerült nagynehezen összeszedni Kecskeméten. Hiánycikkek — Másból is ennyire szerény a készletük? — Azt nem állítanám, bár van egynéhány cikk, aminek gyártásával, szállításával, vagy ki tudja mivel, bajok vannak. Ilyen a colos locsolótömlő, a nitrogénműtrágya, a műanyag zsineg, furcsa mód most rafiából viszont van Sporthírek Balogh birkózóbravúrja Kétnapos volt a Szombathelyen megrendezett országos serdülő szabadfogású egyéni birkózóbajnokság, amelyen erős és népes: 185 fős mezőny vetélkedett. A Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi SE fiataljai jól helytálltak. A 47 kilogrammosok súlycsoportjában (20 induló közül): 2. Balogh Antal 5 győzelemmel és 2 vereséggel. 5 olimpiai és 8 minősítési pontot szerzett. Nagy bravúrnak számít, hogy elsőéves serdülő létére ismét bizonyított és eddigi legjobb eredményét érte el. 70 kg-ban (22-en voltak): 7—8. Tóth Zoltán 3 győzelem és 2 vereség után. Jó formában versenyezve csak kevesebb jó pontja miatt, nem került be a hatos döntőbe. Tekézők Tekézőink hazai pályán: a temetőhegyi tekecsarnokban küzdöttek az újabb csapatbajnoki pontokért, váltakozó sikerrel. Az NB Ill-ban: Nk. Mészáros Tsz SK—Földeáki KSK 4-4 (2210—2166 fa). Az alsó régióban levő újonc ellenfél meglepetésre döntetlent harcolt ki. Ez volt az összeállítás: Bekő 354. Balogh 357. Kovács 347. Pozsár 351, Szabó B. 389 (1) és Lóczy 413 (1). A megyei bajnokságban. Ti- szakécske SC B—Nk. Mészáros Tsz SK B 4-2 (1428—1391 fa); szoros találkozón a jobb összfa döntött; egyéni pontszerzők: Zatykó (378) és Farkas J. (355). Nk. Mészáros Tsz SK ifi—Tiszakécske SC ifi 3-1 (698—354 fa); hiányos ellenféllel biztos volt a győzelem; e. psz. Balogh (368). Második harmad A városi kispályás labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának a kissé lehűlt levegő kedvezett. A küzdelmes, szoros találkozón — szinte egyetlen mérkőzésnek sincs biztos esélyese — most is kevés: mindössze 15 gól esett és összességében 114 találatnál tartanak. A tavaszi forduló végén a jól szereplő konzervesek kissé elISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap húztak a többiektől és meglepetésre két, szebb napokat látott csapat zárja a listát. Az eredmények a következők voltak. A Kinizsi sporttelepen: Konzervgyár—MJ Fortuna 2-1 és Pedagógus—Turbó 1-1. A Vági-lakótelepi pályán: Amatőr MTE—PIK 3-2 és Tormás—KIOSZ 5-0. Ez az állás: 1. Konzervgyár 7 8 — 1 23-12 12 2. PIK 7 4 r 2 18-12 9 3. Tormás 7 4 — 3 16-12 8 4. Amatőr MTE 7 3 3 1 11-14 7 5. KIOSZ 7 1 4 2 10-17 6 6. Turbó 7 2 1 4 14-17 5 7. MJ Fortuna 7 2 1 4 11-16 5 8. Pedagógus 7 1 2 4 11-14 4 Az idei bajnokság a megszokottól eltérő lesz, a rész vevő csapatok háromszor találkoznak egymással. Következik a nyári idény, amelyben július 4-ig hetente két fordulóban találkoznak a részt vevő dolgozók. Elmaradt szereplés A Kiskunhalason sorra került területi serdülő fiú tornász csapatbajnokságra a Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi SE szakosztályának képviselői nem utaztak el, mert az utóbbi évek lemorzsolódásai és problémái miatt nem tudtak megfelelő csapatot összehozni. S. Z. bőséggel. Kellene nagyon a háti permetező, állítólag alap- anyaghiány miatt nem gyártja az ipar. Aztán a rotációs kapát is régen láttuk már, keresik azt is nagyon, jóllehet a tavasszal csak a Robi 55 tí- pusúakból nem kevesebb mint harmincat adtunk el. — Visszatérve még a vegyszerekre, néhányat kivonnak közülük a forgalomból. Tudomásom szerint a karathane-t, ami helyett a rubigán és fun- dazol jöhet szóba, de hasonló sorsra jut a ditriphon 50 is. Vetőmagok — Ezek után a vetőmagvakról már azt hiszem fölösleges érdeklődni. — Nos, szerencsére azokra nincs panaszunk, mindenből van, amire számításaink szerint szükség lesz mostanában a kertekben. A káposzta és babfélék, kései borsófajták, céklamag, hogy csak a fontosabbakat említsem ... My. J. Isis-koncert Elmarad Az Arany János Művelődési Központ értesíti a zenerajongókat, hogy a városi strandfürdőben, június 17-re tervezett Isis-lconcert technikai okok miatt elmarad. Apróhirdetések Üzlethelyiség kiadó. Nagykőrös, Kossuth L_i_ u- 1L __________ 2 db 22 négyzetméteres garázs kiadó a Mentovich u. 12. szám alatt. Érdeklődni lehet: a Városgazdálkodási Vállalat szolgáltatási osztályán. _______ C saládi ház. nagy kerttel eladó. Örkényi út 6. Érd.: Batthyány U. 2. ___________________ É pületbontásból eladók ajtók, ablakok konvektorok. cserép méretre fűrészelt faanyag. Tégla kedvezményes szállítással június 20-áig. Kecskemét. László Károly u. 6. és Nyíl u. 2.1, ____ 1 05 S Skoda11'T2ladó. Nagykőrös VII., Tisza u. 3. Érd.: délután 3 órától. Hajdúszoboszlói 2 szobás, 50 négyzetméteres, gázfűtéses, tanácsi lakásomat elcserélném nagykőrösi tanácsira. Benkőné. Vörös Hadsereg u. 13. fszt. 2. Eladó! Nagykőrös. Csillag u. 11. szám alatti, két család részére is alkalmas ház. Érd.: ugyanott. ______ N agy kertes ház eladó a központban. Érdeklődni egész nap: Damjanich u. 10. szám alatt.________________ Eladó! Kecskeméti * út 18. alatt egy házrész, kétkarikás gázrezsó, palackkal, egy 10 literes bojler. Érd.: Bárány u. 8/A. fszt. 1. alatt, délutáni órákban vagy délelőtt 9 óráig a Kecskeméti u. iff. alatt. Eladó! Háromszobás központi fütéses családi ház. Érd.: Nagykörös, Szabadszállási út 18. alatt. __ _____ H áz eladó, Nagykőrös, Várkoni u. 9. Érd.: minden délután 3-tól. Irányár: 380 000 Ft.---------------------1----E nergomat automata mosógép eladó. Érd.: Kossuth Lajos u, 70. Suberos nagy hombár és kukoricamorzsoló eladó. Érd.: Balia G. u. 83. ___ A Csemői November 7 Mgtsz felvesz autószerelő és mezőgazda- sági gépszerelő szakmunkásokat. Követelmény: 5 év gyakorlat. Jelentkezni a műszaki főágazat-vezetőnél a termelőszövetkezet központjában.