Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-16 / 143. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MA AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS XXXII. ÉVFOLYAM, 143. SZÁM Ára: 1,3*0 forint 1988. JÜNIUS 16., CSÜTÖRTÖK Horst Sindermann Budapesten tárgyalt Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke szerdán a Parlament­ben fogadta Horst Sinder- mannt, a Német Szocialista Egységpárt KB Politikai Bi­zottságának tag.iát, a Német Demokratikus Köztársaság Né­pi Kamarájának elnökét. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen részt vett Sar­lós István, az Országgyűlés elnöke, jelen volt Karl-Heinz Lugenheim, az NDK budapes­ti nagykövete. Hivatalos, baráti látogatását befejezve a délutáni órákban elutazott Budapestről Horst Sindermann. Az NDK Népi Kamarájának elnökét vendég­látója, Sarlós István búcsúz­tatta a Ferihegyi repülőtéren. Hámori Csaba Moszkvában Ifjúsági fesztivál Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságá­nak első titkára, a szovjet— magyar ifjúsági barátság fesz­tivál magyar küldöttségének vezetője szerdán Moszkvába utazott. A Lenini Komszo- mol meghívására a június 16-án Vilniusban megnyíló fesztivált megelőzőén tesz rö­vid látogatást a szovjet fővá­rosban. Szerdán gördült ki a Nyu­gati pályaudvarról a Vilnius- ba utazó magyar delegáció kü- lönvonata is. A csütörtökön megkezdődő és öt napon át tartó IV. szovjet—magyar if­júsági barátság fesztiválon 410 magyar fiatal vesz részt. Elsősorban az agglomerációban várható hiány Kiszáradnak a csapok nyáron? A Környezetvédelmi és Víz­gazdálkodási Minisztériumban szerdán sajtótájékoztatón ad­tak ismertetést a szakemberek a várható nyári vízellátásról. Az előkészületek során a víz- szolgáltató vállalatok 225 ivó­víztermelő kutat és több mint 1500 szivattyút javítottak ki, továbbá 28 ezer kilométer hosszú hálózat és csaknem másfél millió köbméternyi me­dence tisztítását, fertőtleníté­sét végezték el. Vállalati, ta­nácsi és társulati beruházással új vízműveket építettek, bőví­tették a hálózatot, s így 48 települést kapcsoltak be a köz­üzemi vízellátásba, ezzel 45 ezerrel emelkedett a vízszol­gáltatásban részesülő lakosok száma. Bár nem a tájékoztatón hangzott el, példaként meg­említhetjük, hogy Százhalom­battán is befejeződött a váro­st vízbázis bővítése. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt években — különösen nyáron — gyakori volt a vízhiány. A korábbi négy mellé még két új kutat fúrtak, majd 10 kilo­méternyi, a régi, szűk kereszt­metszetű csöveknél jóval na­gyobb áteresztő képességű cső­vezetéket fektettek le, s fel­újították a régieket is. Így most a város vízrendszerében a korábbi 8 ezer köbméter he­lyett 12,5 ezer köbméter víz kering. Ez a mennyiség vár­hatóan az ezredfordulóig fe­dezi Százhalombatta vízigé­nyeit, sőt, lehetővé válik, hogy a terjeszkedő üdülőövezet épü­letei is csatlakozzanak a háló­zatra. A vízbázis kiépítését a következő ötéves tervidőszak­ban azzal szeretnék folytatni, hogy a meglevő víztorony és a Három kérdés — három válasz A reform műhelye lehet Megtartotta alakuló ülését a Minisztertanács közelmúlt­ban létrehozott Tanácsi Kollégiuma szerdán a Parlamentben. A várhatóan negyedévenként ülésező konzultatív jellegű tes­tület a tanácsok érdekfeltáró fórumaként, illetve a döntésho­zatali folyamatokban érdekegyeztető szervként működik. A 21 tagú testületet Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke ve­zeti, tagjai pedig az általa felkért helyi és megyei tanácsel­nökök, valamint Gál Zoltán, a közigazgatási ügyekben illeté­kes belügyminiszter-helyettes. A Tanácsi Kollégium alakuló ülésén elfogadta ügyrend­jét, és 1988. évi munkatervét, továbbá eszmecserét folytatott a központi irányítás tanácsokat érintő kérdéseiről, valamint a tanácsok önállósága fejlesztésének további lehetőségeiről. A most megalakult Tanácsi Kollégium tagja Balogh Lász­ló, a Pest Megyei Tanács el­nöke. Az új testület életre hí­vásának céljáról, feladatairól kérdeztük: r @ Különféle bizottságok, tanácsadó testületek szinte naponta alakulnak. Milyen helyet foglal el ezek sorá­ban a Tanácsi Kollégium? — Mindenképpen különle­ges a most alakult testület. Nem csak azért, mert ilyen még nem volt. A tanácsi hiva­tal irányításával létezett ugyan egy koordinációs bizottság, eb­ben azonban nem tanácsi ve­zetők, hanem az állami irá­nyítás más területein dolgo­zók vettek részt., a feladata is más volt. A Tanácsi Kollé­gium azzal, hogy közvetlen megyei, illetve helyi tanácsi vezetőket hívott' tagjai sorába, á kormány és a tanácsok együttműködését, együttgon­dolkodását szolgálja. 9 Az alakuló ülés után milyen benyomásokat szer­zett? — Bizonyos vagyok abban, hogy ez a sajátos bizottság hasznos információkkal segít­heti a kormány munkáját. Az ország minden tájáról össze­gyűlt tanácsi vezetők napi ta­főleg azokban a községekben, amelyekben jelentős a szerző­déses zöldség-gyümölcsterme­lés, továbbá a nagy üdülőte­rületeken és a főváros agglo­merációs övezetében. ( A közoktatás „1948 tavaszán belpoli­,.i, , m • m. tjkai életünket a két fÖlGBFGaOrmga I/O ifi munkáspárt egyesíté­séért és az iskolák államosításáért folyó harc jellemez­te országszerte, így megyénket is. A felszabadulás után a közoktatás földreformját az általános iskola megte­remtése jelentette. Az oktatás-nevelés eredményességét azonban gátolták a felekezeti iskolák, amelyek nem voltak hajlandóak az együttműködésre. (5. OLDAL) Unokáink is -V,idák Bélát fiatal koréban valami baleset erte. Orr- meselna ffO^/aSt csontja összeforrt. Alig volt orra. Azért is nevezték pisze Bélának. Miután a kastély­ban többször muzsikáltak, ezt a királyné is észrevette. Műorrot csináltatott és ezzel lepte meg Vidák Bélát. A híres prímás hálásan megköszönté a királyné gondos­kodását, büszke is volt rá, de az orrot soha nem vi­selte.” (5. OLDAL) Gyermek kezébe -A férfi előzőleg társa­Sr _ ságával már alkoholt SS 1/OxSffnJ fogyasztott — vodkát, vörösbort és pezsgőt is ivott —, amitől (mint később az orvosi vizsgálaton kiderült) közepes fokú alkoholos állapotba került. Ismerőseiknek azt mondták, hogy csak a mintegy 2-300 méterre lévő focipályára men­nek. Ekkor még Bolyán ült a volánnál.”, (8. OLDAL) Százhalombattán az Ófaluban is javul a vízellátás azzal, hogy a régi, korrodált vascsövek he­lyett új, 150 milliméteres pvc- vezetéket fektetnek le, csök­kentve ezzel a csőtörések ve­szélyét. (Hancsovszki János felvétele) két víztároló mellé egy újabb 2 ezer köbméteres tárolót épí­tenek. A továbbiakban a tájékoz­tatón szóltak arról, hogy a víz­művek országos műszaki és közegészségügyi szemléin szer­zett tapasztalatok szerint az. idén is lényegében a múlt évi­vel azonos nyári vízellátással számolnak. Várhatóan majd­nem kétezer településen nem lesz gond az ellátás, 159 köz­ségben és városban azonban feszített, további 37 települé­sen pedig kritikus ellátási hely­zet alakulhat ki. Ezek közül mintegy 160 településen for­dulhat elő átmeneti vízhiány, Diplomaosztó a GATE-n Gyarapítsák tovább tudásukat •a Tegnap délelőtt tartották a / diplomakiosztó ünnepséget a f Gödöllői Agrártudományi Egye­di tem mezőgazdaságtudományi j és társadalomtudományi karán Y végzett hallgatók számára, a /, gépészmérnöki kar épületének Y aulájában. Az ifjú szakembe- j rek, a tanárok és a hozzátar- '/ tozók számára jeles esemé- 7. nyen részt vett Krasznai La- £ jós, az MSZMP Pest Megyei á Bizottságának első titkára is. Az alkalom keretéül szolgá­ló ünnepi egyetemi tanács­ülést dr. Bíró Ferenc, a tár­sadalomtudományi kar dékán­ja nyitotta meg. Többek kö­zött hangsúlyozta, hogy az egyetemen szerzett ismeretek nem lesznek elegendőek az életpálya végéig és ne is elé­gedjenek meg az itt tanultak­kal. Az agrármérnökök saját boldogulásuk és a mezőgazda­ság érdekében is gyarapítsák tovább tudományukat. Az egyetem ennek érdekében mindig nyitva áll előttük. A külföldi hallgatóknak azt kí­vánta, hogy szolgálják ered­ményesen hazájukba vissza­térve saját mezőgazdaságu­kat. Az államvizsgák eredmé­nyeiről számolt be dr. Bar­csok Zoltán, a mezőgazdaság­tudományi kar dékánhelyette­se. A két karon összesen 163-an tettek elpget a vizsga- követelményeknek. A társada­lomtudományi karon végzők az idén először mérlegképes könyvelői oklevelet is kaptak. A diploma kiosztása előtt Schrenckh Edit átveszi diplomáját dr. Nagy Emiltől (Csécsei Zoltán felvétele) az ifjú szakemberek letették a hagyományos esküt. Ahogy elhangzott, rajtuk is áll az;- hogy a magyar mezőgazdaság leküzdje a jelenlegi, nehézsé­geit.' Ehhez azonban még az is szükséges, hogy elméleti is­mereteik a gyakorlat tapasz­talatával ötvöződjenek. A mezőgazdaságtudományi ■ kari végzősöknek dr. Nagy Emil, a kar dékánja nyújtotta •á-t' a diplomákat, a társada­lomtudományi kar hallgatói­nak pedig dr. Bíró Ferenc. Dr. Janik József rektorhelyet­tes is kézfogással köszöntötte az- ifjú szakembereket. pasztalatait teszik az állami vezetés asztalára. Más szintű, természetű gondokról számol­nak be a megyei vezetők, másról a városi és a községi tanácselnökök. Itt nem érvé­nyesek a más üléseken létező íratlan szabályok, többször is hozzá lehet szólni egy-egy té­mához. Beszélgetés ez a szó legnemesebb értelmében. 9 Az átlagolvasóban megfogalmazódik a kérdés: mit profitálhat mindebből a sok tekintetben különle­ges helyzetben levő Pest megye? — Az a tény, hogy a gondok a kormány elnökével folyta­tott közvetlen eszmecserék so­rán hangozhatnak el, nyilván hasznos. A vitában egy-egy kérdésben a többiek vélemé­nye alapján sikerülhet bemér­ni helyzetünket, viszonyítani az ország más részeihez. Ugyan­akkor nem csak abból profi­tálhatunk, hogy gondjainkat a legfelsőbb szinten mondhatjuk el. Egymástól is tanulhatunk. Az államigazgatás további re­formja előtt állunk, amikor számos újdonság bevezetésé­re készülünk. A Tanácsi Kol­légium olyan eszmecsere mű­helye lesz, amely ezt a refor­mot segíti. M. K. K 1 elleti magát a kisvá­ros butikjának kira­katában a légiesen könnyed női szandál. Mu­tatósí darab. Karcsú boká­kat álmodik bele az ember, sudár lábakat/rejtett eroti­kával ringó delnőt. Ilyen cipőbe csakis-, ilyen hölgy léphet bele. Ez a cipő ugyanis — ott áll előtte az árcédula — 3990 forintba kerül. Igen. tíz híján négy­ezerbe ...! Egy szandál. Egy szép, de semmi darab, vékonyka talp, sarok, rava­szul font pántok, díszes, csat, ennyiből áll. Mi ben­ne a majdnem négyezer?! Ki tudja. Na persze, nem kötelező a magánkereske­dőnél vásárolni. Ott van­nak a városban az állami és a szövetkezeti kereske­delem üzletei. Igaz, ilyen darab nem lelhető fel ben­nük, ám ilyen ár sem. Csak éppen a szocialista szektor e boltjaiban sem vékonyka rosttollal írták az árcédulákat. Mármint ak­kor, ha az átlagos polgár átlagos pénztárcájával veti azt össze az üvegtábla ut­cai oldalán álldogáló. Lassan-lassan példázattá formálódik ki a cipőár. Nem a butikosé, nem is néhány, nagy nevű világ­cég mintaboltjáé, hanem az átlagos cipő átlagára. A megyében félmilliárd fo­rint értékben kel el láb­beli egv esztendő alatt. Az összeg folyamatosan hízott a nyolcvanas években, a legutóbbi két esztendő­ben azonban megtorpant CIPÓFUZŐCSKE az emelkedés. A kereske­dők panaszkodnak, mond­ván, a megnehezedett hely­zetben a családok .elsőként a ruházkodásnál kezdtek takarékoskodni. Amit iga­zolnak az idei első negyed­év adatai. Több, mint nyolc százalékkal csökkent a láb­belitermelés. Tovább csök­kent, mert hiszen már ta­valy is, 1986-ban is mér­séklődött a kibocsátott áru- mennyiség ezen az iparte­rületen. Aminek sokféle oka van (az alapanyag- és kellékellátástól a kivitel visszaeséséig), de alapve­tően az a mentség és ma­gyarázat. hogy visszaszo­rulóban a belföldi keres­let. A szakemberek szerint a jelzőműszer mindig is a férficipő volt. A gyermek­nek kell a lábbeli, mert ki­növi az előzőt, a nőket a divat kényszere viszi-veszi rá a vásárlásra, a férfiak azonban beérik a tavaly hordottál... Nqs, ez a bi­zonyos jelzőműszer jól je­lez, de rosszat: tavaly tíz százalékkal zsugorodott a szalagokról lekerülő férfi­cipők mennyisége, s ez a kisebbedéit árutömeg az Idén, az év első három hó­napjában további egyne­gyeddel (!) lett. kisebb. Ez a meredeken lefelé vezető út valóban jelzője a bajnak. A kérdés azonban az, vajon az érintettek tényleg érintettek-e, igye­keznek-e figyelni arra, mit jelez a jelzőműszer, a fér­ficipők .iránti .kereslet je­lentős visszaesése? A ta­pasztalatok nem azt mu­tatják, mintha kifinomult hallású fülek észlelnék a jelzőműszer dudaszóját, s még kevésbé ügyelnek vizslaszemek ennek a mű­szernek a mutatójára. Szin­te egyetlen reakciónak le­hetünk tanúi: az árak emelkedésének. Ami per­sze lehetséges út, de csak egy bizonyos határig. A cipők körüli fűzőcske ugyanis igazát és hamisat egyaránt magába olvasz­tott és olvaszt. Az alap­anyag, a bőr (és a kellé­kek) drágulását. Ami Igaz, s tényezője a termelési költségek alakulásának. Ezek a költségek azonban azt mutatják, a gyártók nem törődnek különöseb­ben az elemzésükkel, ha­nem ha nőnek a költségek, akkor nőjenek az árak is .. Holott elemezni kel­lene, miért, mitől nőnek annyira a költségek, ameny- nyire; irreálisra. Fél évtized alatt másfél millió párral esett vissza a női cipők kiskereskedel­mi forgalma, azaz nem csak a férfilábbeliknél mutatkoznak a bajok. Ál­talánosabbak és okaik is általánosíthatók. Egy-egy pár cipőért kétezer forin­tot közelítő, vagy azt meg­haladó árat kérni, annyi, mintha a Trabantot mond­juk 250 ezer forintért ad­nánk. Lenne rá vevő? A cipőre persze (még) van. Járni kell valamiben. Az értékesítés és nyomában a termelés (nem kevésbé, a kivitel) adatai azonban azt mutatják, fűzőcske ide, fű­zőcske oda, a vevő bizo­nyos határérték elérése után nem méltányol semmi­féle érvet, haneih eláll a vásárlástól. Amit az is je­lez, hogy a megyében cé­gek egy csoportja felha­gyott a lábbelikészítéssel, illetve amelyek (még?) nem, azok is kevesebbet ál­lítanak elő. A csökkenés a termelési csúcshoz mérten negyvenszázalékos...! ehetséges, a bevezető­ben említett butik tu­lajdonosa tökéletes és jogszerű magyarázatot tud adni arra, azon a semmi kis szandálon (ami ugyan mutatós darab) mi kerül tíz forint híján négyezer­be. Az emberek döntő többsége azonban nem a butikokból öltözik és nem teszi ezt a jövőben sem, azaz kérjen annyit a buti­kos. amennyit indokoltnak vél (és amennyit az árha­tóság is elfogad persze), de a nagytermelők árcéduláit előbb vagy utóbb, nagyí­tó alá kell tenni, hogy a fűzőcske (szemben a való­di fűzővel) elszakadjon. Mészáros Ottó L

Next

/
Thumbnails
Contents