Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-14 / 141. szám
1988. JÚNIUS 14., KEDD mr-fr . .»ti»*/ 5 Nem ösztönöz az ösztöndíj Már túl vagyunk a huszonnegyedik órán Kerekasztal-beszélgetés a szakmunkásképzésről Szinte már közhelyszámba megy — mégis igaz — a megállapítás: oktatásügyünk komoly gondokkal küszködik. A legtöbb probléma azonban minden bizonnyal a szakmunkásképzésben van. S nemcsak azért, mert sokéves tapasztalat, hogy — néhány jól fizető szakmától eltekintve — azok a gyerekek mennek ipari tanulónak, akik már az általános iskolában is nehezen állták meg a helyüket, hanem azért is, mert a jelen gazdasági helyzetben a gyárakban csökken az utánpótlás iránti igény, nem érdekeltek a gyakorlati képzésben, kényszeríteni pedig nem lehet őket arra, hogy foglalkoztassák a diákokat. Ma még csak a jéghegy csúcsát látni, s ha hamarosan nem születnek értelmes rendelkezések, nemcsak elhelyezkedési gondok lesznek, hanem problémává válik az is, mit kezdjen magával egy 14 éves gyerek, ha a bizonyítványában közepesnél jobb jegy nem található. Tenni azért, hogy ne így legyen, az iskoláknak és a vállalatoknak közösen kell. Erről beszélgetett Kovács Jánossal, a Pest Megyei Pedagógiai Intézet vezető szaktanácsadójával, Török Attilával, a szigetszentmiklósi 208-as Számú Steinmetz Kapitány Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola igazgatóhelyettesével, Mejer Jánosnéval, a Csepel Autógyár oktatási csoportvezetőjével, Vilmányi Gábornéval, a Pest Megyei Állami Építőipari Vállalat személyzeti osztályának vezetőjével és Brátán Jánossal, a pilisvörösvári 206-os Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettesével munkatársunk, Körmendi Zsuzsa. milyen a tanműhely, a gyár, ismerkedtek a vállalati légkörrel. Év végén bankettet rendeztünk nekik. A tíz kisdiák közül kettő kijelentette, hogy esztergályos lesz, egy pedig hegesztő szeretne lenni, még akkor is, ha esetleg nem indul ilyen osztály. Mint mondta, legíeliebb vár egy évet, de nem áll el a szándé- gától. Úgy gondolom, ezt a módszert érdemes lenne kiszélesítenünk. Kovács János: A hiányszakmákra való irányításra számos állami erőfeszítés is történik, hiszen ösztöndíj-kiegészítést kapnak azok, akik ide jelentkeznek. Ám még ez sem érdekli a szülőket... Mejer Jánosné: Az ösztöndíj nem ösztönző. Volt olyan végzősünk, aki tanulmányai befejezése után rögtön bejelentette, hogy kilép és elmegy maszekhoz dolgozni. Mi közöltük, hogy akkor vissza kell fizetnie a 32 ezer forint ösztöndíjat. Másnap hozták a pénzt. Török Attila. A mi iskolánkban három profilban oktatunk. A szakmunkásképzésen kívül tanulnak nálunk szakközépiskolások, és az érettségizetteknek — országos beiskolázással — kétéves képzés keretében szakmát adunk. Közülük kerülnek ki a repü- lögépszerelők és -műszerészek. Ez utóbbi területen nincs beiskolázási gondunk. Az érintett vállalatok fogadják a tanulóinkat, s van tanműhely is, ahol oktatják őket. Persze ez sem az igazi. A Malév például vállalja a diákok gyakorlati képzését, ám a végzetteket nem alkalmazza. A Pestvidéki Gépgyár mind képezni, mind alkalmazni hajlandó, ám a gyerekek nem maradnak ott, mert keveset tudnak fízétni. Inkább elmennek valamelyik tsz-be dolgozni. Ez a téma is megérne egy külön misét, de az már más irányba vinné el a beszélgetést. Hiszen itt arról van szó, hogy egy magasabb szintű speciális képzés után több pénzért alacsonyabb végzettséget igénylő munkakört tölt be valaki. Erre számos példát lehetne hozni az élet más területéről is. Ami a szakképzésünket illeti, 13, főleg budapesti vállalattal van kapcsolatunk. Autószerelőket, autóvillamossági szerelőket, karosszérialakatosokat, esztergályosokat, géplakatosokat képezünk. A pálya- választásnál próbáljuk irányítani az utóbbi kettő fele a gyerekeket és a szülőket, de a papák bizony elég gyorsan odavágják: ez nem jó szakma, mert itt nem lehet fusizni. Mi hívjuk őket, nézzék meg. hogyan oktatunk, képezünk, de a mi szavunk nem elég a pályaorientációhoz. Legfeljebb vár még egy évet rekeket, amilyenre szükségünk van. Elmegyünk a nyolcadikosok pályaválasztási szülői értekezletére. Emellett újabban már vasipari alapismereti szakkört is indítottunk a hetedikeseknek. a szigethalmi általános iskolában. Igaz, az eredetileg jelentkezett 16-ból csak tízen maradtak, de ezeket a tinédzsereket igyekeztünk megfogni. Megmutattuk, Török Attila: Bizony, nem könnyű a helyzet. Az elsősök majdnem ötven százaléka félévkor megbukott. A szülők semmivel nem törődnek, nem is ismerik őket a tanárok. Mi igyekszünk a diákokat tisztességgel felkészíteni, és a Csepel Autóban is korrepetálják őket. A harmadikosokat például szakrajzból oktatja egy fiatal mérnök. Keressen magának munkahelyet Mejer Jánosné: Akárcsak a többi vállalat, mi. is aláírtuk a következő tanévre a szerződést a 208-as szakmunkásképzővel, fogadjuk a gyerekeket. Bár a jelenlegi körülmények között a gyakorlati képzés nem éri meg az anyagi befektetést. Évente 480 diák tanul nálunk, és 80 végez. De nem maradnak itt, nem hajlandók velünk szerződést kötni, mondván, a maszek többet fizet. Brátán János: Nem dicsekedhetünk olyan jó kapcsolatokkal, mint a szigetszentmik- lósiak. A mi fő képzési területünk az építőipar. Az elmúlt évben ez kiegészült a nőiruha-készítő és bőrdíszműves szakmával, mert a környéken lakó lányoknak nem volt semmiféle szakmatanulást lehetőségük. Sok a jelentkezőnk, de gondot okoz a gyakorlati oktatás. A vállalatok A vállalatokkal egyértelműen korrekt a kapcsolatunk. Együttműködési szerződésekben rögzítjük a kihelyezett oktatással kapcsolatos teendőket, és azt is, hogy mivel segítik iskolánkat. Persze azért vannak gondjaink. Például az esztergályosok képzéséhez a tanműhelyünkbe CNC-gépek kellenének, mert így még az alapokat sem tudjuk megtanítani. Aztán amikor másodikharmadikban kiengedjük a tanulókat a vállalathoz, nem tudnak bánni a géppel. Ezen segít majd, hogy 1990-től az esztergályosok is kihelyezett oktatáson vehetnek részt. A mi iskolánk egyébként speciális helyzetben van. Nekünk nem jó, ha a gyerekek nem a tanműhelyben dolgoznak. Kísérleti jelleggel a mi oktatási intézményünk is tagja ugyanis a bérklubnak, s ezért nálunk nagyon fontos, hogy a jövendő szakmunkások termeljenek. Az esztergályosok, autószerelők, karosszérialakatosok közül a legjobbakat ezért szeretnénk benntartani. Nem akárhogyan dolgoznak. Nemrégen a szigetszentmiklósi körzet számára vásároltak egy ki- szuperált autóbuszt, ha jól tudom, 38 ezer forintért. A mi gyerekeink hozták rendbe. Munkájuk eredményeként a busz jelenleg egymillió forintot ér. De mondhatnám azt is, hogy például Dunaharasz- tiban, a Dunamenti Regionális Vízmű gépkocsiparkját vagy a Csepel Autógyárét Szigetszent- miklóson, ugyancsak a tanulóink tartják rendben. Ám hiába van modern technika, technológia a tanműhelyünkben, hiába választhat a diák, amikor végzett, hogy milyen szakterületre megy, ha semmiképpen nem akar esztergályos lenni. Olyannyira nem, hogy inkább megbukik ... Kovács János: Pest megyében az idén ezer fölött volt A műkőfaragók a vizsgamunkájukat készítik azoknak a 8. osztályt végzetteknek a száma, akiket minden iskolából visszautasítottak azzal, hogy nincs hely. Persze vannak területek, ahová el tudnánk őket helyezni, ám a gyerekek elképzelései nem találkoznak a szakmai igényekkel, és ez a lehetetlen állapot körülbelül 1993-ig csak tovább romlik. Mejer Jánosné: Ez valóban így van. Nekünk most hegesztőkre lenne szükségünk, indítunk is egy osztályt. Nálunk tanulják a gyakorlati részt, az elméletet pedig a 208-as- ban. De kevesen jelentkeztek. Pedig mindent elkövetünk, hogy rávegyük a szülőket; olyan szakmára adják a gyeValóban nem egyszerű versenyezni, hiszen míg mi 22 forintos órabért adunk, addig a maszek tízzel többet. Ennek ellenére folytatjuk, amit eddig csináltunk, hiszen szükségünk van az utánpótlásra. Azt viszont jól lenne elérni, hogy a kilépettek költségeit térítse meg az a kisiparos vagy vállalat, amelyik átcsábítja a gyereket. 1986-ban egy szakmunkástanuló képzésére 26 ezer forintot fordítottunk. Ez az összeg jelenleg már 40 ezer körül van. Annak ellenére, hogy hittel vallom: megtérül a befektetés, mégis azt mondom, hogy valamilyen formában érdekeltté kellene tenni a vállalatokat a szakmunkás- képzésben. nem szívesen fogadják a diákokat, különösen nem a szövetkezetek, ahol a dolgozók zsebére és helyére megy a szakmunkásképzés. A Budapesti Finomkötöttárugyárral volt szerződésünk, de már bejelentették, hogy jövőre már nem lesz gyakorlati képzés, mert a gyáregységnek az a része, ahol erre mód volt, vidékre települ. így hát kénytelenek vagyunk azt mondani a szülőknek, hogy fölvesszük a gyereket, ha szerez gyakorlati képzési helyet. Hasonló a helyzet a bőrdíszműves szakmával is. A Kézműipari Vállalat a következő két tanévre már nem tart igényt a tanulóinkra, mert nem éri meg nekik. A szülő viszont jó munSzakmunkáslanulók a tanműhelyben (Erdősi Ágnes felvételei) kahelyet keres a csemetéjének, és inkább fizet a maszeknak. csak biztosítsa a gyakorlati oktatást. Hallottam már árfolyamokról is, öt-tízezer forintokról. Más szakmákban, például fodrásznál, kozmetikusnál ez az összeg még magasabb; egészen 40 ezerig elmegy. Kovács János: Pest megyében ?\z is gyakori, hogy a kisiparos csak a képzést vállalja — a végzett szakmunkás foglalkoztatását már nem. A vállalatoknál szintén akad példa arra, hogy végigcsinálják a szakképzést, de a szakmunkásra már nincs szükségük. Ilyen például a nadlóbúr- koló szakma. Közölték a gyerekekkel, hogy próbáljanak maguknak munkahelyet keresni. Az ösztöndíjat nem kell visszafizetniük. Vilmányi Gáborné: Az építőiparban kőművesre, ács-állványozóra, műkőkészítőre, szo- bafestő-mázolóra, padlóburkolóra már nincs akkora igény, mert csökkent a beruházások, a lakásépítések száma. Azt hiszem, túlspecializált az építőipari szakma. Néhány területet össze lehetne vonni, annál is inkább, mert a munkások a későbbiekben nemigen vállalják az átképzést. Kovács János: Ha összevonnánk a szakmákat, nagyon zsúfolt lenne a hároméves képzés. Ugyanakkor nem rendelkezünk tovább-, illetve felnőttképző hálózattal. A szaktárcák pedig a jövőben csökkenteni kívánják a szakmák számát. Az elkéDzelések szerint az alapképzés feladata az iskoláké, a speciális szakmai képzés pedig a vállalatoké lenne, ám véleményem szerint ennek nincs meg a háttere. A legtöbb szakember a szolgáltatásból hiányzik, az effajta oktatáshoz pedig tőkeerő kell, ami viszont a szolgáltatásban nincs. Brátán János: Pillanatnyilag még el tudnak helyezkedni a gyerekeink, de egyértelmű: mind rosszabb lesz a helyzet... Kovács János: Nem a vállalatokat kell korholni azért, ha az utcán maradnak a gyerekek. Az oktatáshoz pénzt kell szerezni. A diákok döntő többsége kis helyeken tanul, ahol rosszak a körülmények. Nem számvezérlésű gépekre van szükség; inkább meg kellene határozni a szakmai tartalmat, s ennek függvényében -oktatni a gyakorlati ismereteket. Nem profilt tisztítani, szakmát összevonni kell, hanem inkább az oktatást rentábilissá tenni. Vilmányi Gáborné: Tizenhárom tanműhelyt szereltünk föl értékes gépekkel. Közel hétszáz tanuló képzésével foglalkozunk, ám a jövőben kénytelenek leszünk csökkenteni a létszámot. Talán mindenki megérti, mit vállaltunk magunkra, ha elmondom, hogy a közel hétszáz ipari tanulónk mellett mindössze 600 szakmunkásunk van. Tíz ipa- ritanuló-intézettel vagyunk kapcsolatban, 92 csoportban oktatjuk a gyerekeket. Rendkívüli erőfeszítéseket kell tennünk az anyag, a szerszámok, a gépek biztosítására. Szakmai versenyeket rendezünk a jövendő munkások számára, anyagi elismerésben, órabér- emelésben részesítjük őket. A szakoktatóinknak még pedagógiai képzést is tartottunk, hogy hozzáértőbben foglalkozzanak a rájuk bízott tizenévesekkel. A végzettek 40-50 százaléka nálunk marad. Ám a munkáink a jövőben csökkentett létszámot igényelnek, és így mi is kénytelenek vagyunk évente 30-40 gyerekkel kevesebbet fogadni, azaz minden esztendőben egyre kevesebbet. A kisiparosok egy- egy tanulóra évente 9 ezer forint adókedvezményt kapnak. A vállalatok azonban egy fillért sem. Kovács János: Sehol sincs szükség olyan komoly erőfeszítésre, mint a szakképzésben. A pedagógusok rendkívül rossz körülmények között, a legkevésbé képzett gyerekekkel kell hogy eredményt elérjenek, s a vállalatok is sokat áldoznak a szakmunkások oktatására. A szakmunkásképzés helyzetét javítaná, ha mindazt, amit az iskolák megtermelnek, nem vonnák el a tanácsok, hanem ott maradhatna a pénz az intézményben. Akkor mód lenne a technikai fejlesztésre, és nem fordulna elő, hogy a végzett szakmur- kás nem képes a gyárban a modern technikával dolgozni. Tulajdonképpen ezen a beszélgetésen nem a valóban problematikussá vált helyzetben lévő iskolák képviselői vettek részt, mint ahogy a partner- vállalatok is a rugalmasabbak, a tenniakarók közül kerültek ki. Ennél sokkal rosz- szabb a helyzet. Különösen a kereskedelemben vagy például a nőiruha-készítő szakmában, aminek első jelei már Pilisvörösváron is mutatkoznak. Valóban lépni kell, annál is inkább, mert már túl vagyunk a huszonnegyedik órán. A vállalat fizesse meg a képzést Köpeczi Béla művelődési miniszter május 18-án a közoktatás időszerű kérdéseiről tartott országos értekezletet a Pest Megyei Tanács dísztermében, ahol a következőket mondotta: „A szakoktatás fejlesztésének egyik fő kérdése a vállalatok érdekeltségének megteremtése az utánpótlás-nevelésben és ezzel együtt a gyakorlati képzésben. Tisztázni kell az anyagi hozzájárulás mértékét a szakoktatásban. A minisztérium elképzelése az, hogy a képzésben ténylegesen részt vevő vállalatok kedvezményt kapjanak, ahol azonban nem képeznek szakmunkást, ott a bruttó bér egy bizonyos százalékát fizessék be költséghozzájárulás címén a képzési alapba.”
