Pest Megyei Hírlap, 1988. június (32. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-13 / 140. szám

1988. JÚNIUS 13., HÉTFŐ Külföldi gyakorlathoz Segítik a fiatal mérnököket Az Ipari Fejlesztési Bank Rt., a Softinvest Betéti Tár­saság és az Alkalmazástech­nikai Számítástechnikai Kis­szövetkezet szerződést kötött, amelynek értelmében anyagi­lag segítik a mérnökhallga­tók külföldi szakmai cserelá­togatásait, gyakorlatait. Úgynevezett vagyoni szol­gáltatást vállalva, az alapí­tók 100—100 ezer forintot ajánlottak fel erre a célra. Ebből az összegből hozzájá­rulnak a cseífeutak során ha­zánkba érkező külföldi diákok szakmai programjainak költ­ségeihez is. Tihanyban és Kőröshegyen Jótékony célú koncert A gyermekek a gyermekek egészségéért alapítvány javára rendeznek hangversenyt jú­nius 14-én 20 órakor a tiha­nyi apátsági templomban, va­lamint június 17-én, 20 óra­kor a kőröshegyi római kato­likus templomban. Mindkét koncert előtt Macskássy Izol­da grafikusművész alkotásai­ból vásárolhatnak az érdeklő­dők. A teljes bevételt az ala­pítvány javára fordítják. Mint ismeretes, az alapít­ványt az Állami Operaház gyermekkórusának — a jelen­legi Budapest Gyermekkórus­nak — a tagjai tavaly hívták életre. Tv-figyelő; CSALÁDI KÖR. A vasúti menetrendek pontosságához lehet csak hasonlítani azt a szerkesztői gyakorlatot, aho­gyan a Családi kör című soro­zat újabb és újabb darabjait levezénylik. Előbb jön egy kellőképpen sarkított történet afféle mindenki által felfog­ható és megemészthető példa­ként, aztán jön a műsorvezetői elöljáró beszéd, hogy aztán erre felelve a szakértői — pe­dagógiai, lélektani — helyzet- elemzés is elhangozhasson. így megy ez már ki tudja mióta, és szerencséje csak ak­kor van a nézőnek, ha az a história kevesebb rutinnal és több életismerettel van meg­írva, a stúdióba behívott ven­dég pedig szintén nem lecke­ként fogja fel feladatát. Legutóbb — szerencsére — ekképpen alakult, hiszen arról az elhalálozó anyáról meg az ó árváinak a sorsáról egy kel­lőképpen megrázó jelenetsort szerkesztett egybe Kardos Ist­ván, dr. Polcz Alaine szemé­lyében pedig egy Jgazán föl­készült és nagy beleélő képes­séggel megáldott pszichológust ismerhettünk meg. Minden szava a néző szívéhez szólt; nyilván valamennyi tanácsát úgy fogadták az érintettek, hogy tökéletesen igaza van: a gyerekeknek még ebben a ret­tenetes dologban sem szabad hazudni. A felnőtteknek az a dolguk tehát, hogy az igazat és csakis az igazat mondják, ha az édesanya vagy az édes­apa nagyobb bajba kerül, ha betegsége gyógyíthatatlan. Igenis át kell élni azt a bána­tot, szenvedést, mert csak így következhet be a majdani fel­oldódás. Dicséretükre a felkért szí­nészeknek, mintha maguk is előre tudták volna a Beteg­ágynál című darab után kö­vetkező kedves és okos szava­kat, már előre úgy játszottak, hogy méltóak legyenek ehhez a hangvételhez. Teljességgel átélték szerepeiket, és nem drámáztak úgy, amint azt eb­ben a most emlegetett tanügyi vállalkozásban máskor bizony szoktak. DRACULA. A szerdai — egyébként szokatlanul zsúfolt — televíziós nap másik dra­matizált mutatványa Müller Péternek a félelmetes című Hungarian Dracula néven sze­replő tévéfilmje volt. A szer­ző köztudomásúan nagy ba­rátja az ökölvívó sportnak — egykor maga is művelte azt —, s ennek megfelelően egy haj­dani világjáró magyar bok­szoló meghurcoltatását dol­gozta fel az ötvenes évekből. A pompásan játszó jugoszláv színész, Dzako Rossiő bújt bele ennek a magyar Drakulának a bőrébe, és ő járta meg az Ál­lamvédelmi Hatóság nyomozói­nak vallatókamráit, s szenved­te át az újra meg újra reá kényszerített vallatásokat. Ha maga a szöveg némiképp kimódoltnak is hatott, azért az ördögi gépezet működésé­nek mechanizmusáról megle­hetősen pontos és részletes kép rajzolódott ki. Valószínű­leg azért is, mert a televízió­ban oly ritka vendég Böször­ményi Géza vállalta el ennek a látleletnek a rendezését, s az ő művészetére mindig is az igényesség, a részletek ap­rólékos kidolgozása volt a jel­lemző. Most sem alakult ez másként, s így — ha az Ófalu­ba tervezett atomhulladék-te- metö sorsát felfestő Tájkép iz­galmai nem fárasztottak ki — azon az éji órán az alkotók szándékainak megfelelően hi- hetetlenkedhettünk, borzong- hattunk. PANORAMA. A hét televí­ziós szenzációi azonban a po­litikai jellegű adások . Voltak. Egyrészt az oly régóta, hiány­zó és most rengeteg újdon­sággal szolgáló Fórum — ez nyilván nem napokra, de hosz- szú hetekre adott az ország­nak megbeszélnivalót —, más­részt pedig a Panorámának a sztálini korszakot idéző beszél­getése és dokumentumfilmje. Ha ennek az összeállításnak a képsoraira gondolunk, egysze­rűen' elfogynak a szavak, s he­lyükbe semmi más nem lép­het, mint az ösztönök Vezé­relte döbbenet. Letaglózó élmény volt! Akácz László BARÁTI ESZMECSERE HATSZEMKÖZT ZENÉRŐL, FESTÉSZETRŐL Tömegeket vonzó hagyomány Üjfent hallatott magáról a dunakeszi zeneiskola. A fóti Fáy—Vörösmarty Társasággal közösen kiállítással egybekötött zenei estet rendeztek a hét végén a városi József Attila művelődési központban. A program első részében sikeresen mutatkozott be a mohácsi zeneisko­la. A szünetben megnyitották dr. Hamar György zsám- boki állatorvos festményeiből, grafikáiból rendezett ka­maratárlatot. Ezt követően Durkó Katalin, a Magyar Rádió zenei rendezője játékos zenei vetélkedőt vezetett. Majd pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola — részben helybéli — zongora tanszakos hallgatóinak hangversenyére került sor. A műsor után a vendégek baráti hangulatban beszélget­tek. Ezt az alkalmat ragadtuk meg arra, hogy megkérdez­zük, mit jelent a képzőművé­szet a zenei szakembernek — a muzsika pedig a festőnek. — Kikapcsol, megnyugtat — válaszolta dr. Hamar György. — Ha az idegi fáradtság csú­csára jutok, akkor órákon ke­resztül tudok Bachot hallgat­ni. Még általános iskolás ko­romban magam is tanultam fuvolázni, nagybátyáim, nagy- néném rendszeresen rendeztek házikoncerteket. Ez hatott rám erőteljesen. Zsámbokon születtem ugyan, de Eszter­gomban nevelkedtem. Gimná­ziumi éveim alatt eltávolod­tam a zene művelésétől, mert akkor kezdtem el rajzolni — megboldogult rajztanárom, Hamza Tibor ragyogó egyé­niségének köszönhetően. Közvetett módon — Miután a zene ugyanúgy térben és folyamatban zajlik — fogalmaz Durkó Katalin —, ezért számomra nagyon érde­kes ugyanazokat az arányo­kat megfigyelni egy festmé­nyen, mint amiket a jó zenei kompozícióban találunk. A zenének is legfontosabb eleme a kifejezés. Az a szuggesztív ljgtás, atpi.az. erhbert.— hal­latán vagy láttán — éri. Kora ifjúságomtól ’|rdekel á képző­művészét. Tizenkét éves 'ko­romtól hosszú időn át szinte minden vasárnapomat a Szép- művészeti Múzeumban töltöt­tem. Minden szülői ráhatás nélkül kaptam az élményt. Legkedvesebb képem Gior­gione Férfiképmása volt. Lé­nyeges mindaz, amit egy gye­rek minden előképzettség nél­kül a művészetekről megsejt. — Segíti-e munkájában a képzőművészet? — Feltétlenül, de csak köz­vetett módon. — Én viszont közvetlenül is hasznát veszem — mondta dr. Hamar György. — Sokat je­lent például egy tehenészeti telep megtervezésénél, hogy tanultam ábrázoló geometriát. — A korábbi századokban, s még a századfordulón is sok­kal egységesebb volt mindkét művészeti ág nyelve. Ma azon­ban rengetegféle stílus ural­kodik. Történhet-e valamiféle közeledés? Komoly hibák — Nem tudom, jó-e a kér- dás — szólalt meg Durkó Ka­talin —, mert csak azt vála­szolhatom: nem. Ahhoz, hogy valaki képes legyen élvezni bármelyiket, tudásra van szük­ség. Éppen ezért aggódom a mai közönség miatt. Tizennégy éves kor után elveszítjük az ifjúságot, mert a mindent el­árasztó popzene a könnyebb ellenállás felé viszi őket. Mind a koncert, mind pedig a kép­zőművészet közönsége egyre inkább elöregszik. — Megboldogult rajztaná­rom mindig azt mondta, addig ne akarj arcot rajzolni, amíg fület nem tudsz — vette át a szót dr. Hamar György. — Ügy érzem, hogy valóban akadnak szép számmal, akik­nek nincs, vagy hiányosak műveltségének alapjai. Oka lehet ennek — úgy látom — az, hogy ezek a dolgok kiszo­rulnak az -.iskolai oktatásból. Ha valaki nem látja az egy­séges egészet, a fiaimnak is mindig ezt magyarázom, ab­ból akkor nem tud képet al­kotni. — Művészeti oktatásunkban komoly hibák rejlenek — szö­gezte le Durkó Katalin. — 1948-ban még az volt a prog­ram: a zene mindenkiért! S most ott tartunk, hogy az ál­talános gimnáziumokban mi­nimálisra csökkentették az énekórák számát. Pedig a nagyközönség belőlük kerül ki! Egyre élesebb a szakadék a speciális szakiskolák és az általános közismeretet adó in­tézményekben zajló oktatás között. Első alkalommal állított ki dr. Hamar György. Remek tech­nikával, képszerkesztési adottságokkal rendelkezik, s külön­leges színárnyalatokat alkalmaz. —- Emlékszem — jutott eszé­be dr. Hamar Györgynek —, hogy énektanárom annak ide­jén hosszan mesélt, mielőtt egy lemezt meghallgattunk. Arról, hogy például milyen élethelyzetben, hangulatban volt a szerző, amikor azt írta, Ma erre nincs lehetőség, csak a szakiskolában!. Uralkodó eklektika — Ügy értsem, hogy az alap-, a közép- és a felsőfo­kú oktatás nem egymásra épül? — Zenei téren semmiképpen sem! — jelentette ki Durkó Katalin —, pedig ez is lega­lább olyan fontos, mint az iro­dalom. — Igen — helyeselt dr. Ha­mar György. — Nevelni kell arra is a gyerekeket, hogy él­vezni tudják a művészetet. — Kiskorukban kell megta­Kádár János------,------------összegyűjtött műveinek m ásodik kötete — amely nemrég látott napvilágot — az elmélet és a gyakor­lat összhangjára törekvő politikusnak 1958 és 1962 között elhangzott és meg­jelent munkáit tartalmazza. Valótlan­ság lenne a történelemről azt állítani, hogy eseményei egyenletesen, arányos időbeli elosztásában zajlanak. Ellen­kezőleg, fontos, esetleg nagy horderejű események gyakorta „összesűrűsödnek”, a történések szinte összetorlódnak, fel­gyorsulnak. A négy év, amely az ösz- szeállítás időkeretét adja, jelentős ha­zai és nemzetközi eseményekben rend­kívül gazdag volt. Hazánkban az ellenforradalom utáni konszolidáció legfontosabb évei ezek, a párt VII. és VIII. kongresszusa, a me­zőgazdaság szocialista átszervezése, a KISZ I. kongresszusa jelzik a gazda­sági és politikai élet kulcspontjait. A világpolitika színterein pedig a kom­munista és munkáspártok moszkvai ér­tekezlete, az SZKP XXII. kongresszusa, a kubai forradalom kemény harca a létért, a szovjet űrkutatás politikai szempontból is nagy sikerei (Gagarin) a nemzetközi folyamatok ellentmondá­sosságát, de ugyanakkor progresszivi­tását is mutatják. Kádár János e korszakból megjele­nő munkái mindenekelőtt forrásértékű dokumentumai ezeknek az események­ben gazdag éveknek. ^Tartalmukban, hangvételükben jól mutatják, hogy a társadalom vezető erejének, a pártnak milyen taktikai és stratégiai kérdések­kel kellett szembenéznie, a jelentkező feladatokat — számolva a közelmúlt ta­pasztalataival — milyen megfelelő mó­don és eszközökkel lehetett és kellett megoldani. Az időszak összegyűjtött beszédei szinte kivétel nélkül, közvetlenül vagy Politikai könyvek Forrásértékű dokumentumok közvetve kifejezik az MSZMP határo­zott szándékát, hogy egyrészt szilárdam vállalja a folytonosságot a korábbi évek építőmunkájának valós értékeivel, más­részt a határozott szakítás a személyi kultusz súlyos károkat okozó gyakor­latával. Ez a kettősség persze minden­kor konkrét feladatok, problémák ke­zelése során merült fel. Köztük ezeknek az éveknek korsza­kos tennivalója a szövetkezetesítés, a mezőgazdaság szocialista átszervezése volt. Több mint két évtized távlatából a „korszakos” jelző megerősítést kap, s az átalakítás — ellentmondásoktól nem mentes — folyamata, eredményes­ségének „titka” aprólékos pontossággal rajzolódik ki Kádár János beszédeiből. Érzékelhető az a nagy hangsúly, ame­lyet a korábbi évek tapasztalatainak a legteljesebb figyelembevétele kapott. Kitűnik, hogy a mezőgazdaság szocia­lista átszervezése a hatékony szövetségi politikának kulcsa és egyben jövőbeni feltétele is. Ezért a dokumentumér­tékű előadások, beszédek rendre úgy foglalkoznak a parasztság érdekeltsé­gének, hangulati jellemzőinek a kérdé­sével, a mezőgazdaság gépesítésének, az életszínvonal emelésének feladataival, mint az egész társadalmat érintő ten­nivalókkal. A kifejtésekben----------1--------------szervesen kapcsoló­dik össze az üres elmóletieskedés eluta­sítása a mindennapi, szűk gyakorlatra való szorítkozás elkerülésével. Ebben az ideológiai harc érthetően nagy sze­repet játszik. Ezért is hangsúlyozza K ádár János legfontosabb beszédeiben ismételten az úgynevezett kétfrontos harc, a dogmatizmussal és a revizio- nizmussal történő nyílt szembenézés folyamatos fontosságát. Az ENSZ közgyűlésének 15. üléssza­kán elmondott beszéd pedig nemcsak megismételte az MSZMP korábban is vallott nemzetközi politikai alapveté­seit, benne a békés egymás mellett élés elvének és gyakorlatának kiemelését, hanem mintegy elvi-politikai „nyitánya” volt annak az útnak, amelyen haladva hazánk elérhette azt a széles nemzet­közi megbecsülést, amelyet napjainkra sikerült kivívnunk. Ennek az időszaknak azonban — sok konkrét esemény összefoglaló lényege­ként — legnagyobb, bátran történelmi­nek nevezhető eredménye, sajátja az a társadalmi méretű bizalom, amely ek­kor szilárdult meg a párt politikája iránt. Olyan politikai tőke volt ez, amely meghatározta a további évek, évtizedek lehetőségeit, s amelynek is­mételt megteremtését okkal szorgalmaz­ta az MSZMP legutóbbi pártértekezle­te is. Ennek a bizalomnak •----------------------------------az alapjául ma s em szolgálhat más, mint amit Kádár János — 1958-ban megfogalmazott: „.. .a párt tekintélyének egyik forrása most az, hogy a szó és a tett nagyjából egyezik." S e gondolaton túlmenően, az egész kötet alapvető történelmi ta­nulságokkal szolgál. Valcsicsák Imre nítani őket arra; mitől kvali­tásos egy kép — folytatta a gondolatot Durkó Katalin. — S mitől giccs a giccs — fűzte tovább a gondolatot Ha­mar György. — Falusi búcsú­ban látom nemegyszer, hogy elkapkodják az ordító giccset. — Utolsó negyedszázadunk­ban rendkívül sokféle stílus- irányzat terjedt el. Talán ez az oka annak, hogy a művészek többsége elmélyül a műhely­munka problémáiban, keres­nek, kísérleteznek, amelynek eredménye lehet értékes és teljesen értéktelen, — Valóban — gondolkodott el dr. Hamar György. — Érté­kes akkor, ha például ez a kí­sérlet egy későbbi életutat ha­tároz meg. — Valamennyi európai irányzat kissé megkésve ér­kezik hozzánk — állapította meg Durkó Katalin. — A ze­nében — úgy mondhatnám — az eklektika uralkodik: egy kicsit Debussy, egy kicsit Csaj­kovszkij. Mindezt saját rend­jébe rakja a szerző. Vannak viszont komponisták, akik ma­napság is á maguk útját jár­ják. — A műhelymunkát nagyon hiányolom — jegyezte meg dr. Hamar György. — Dr. Bucsy László kollegámmal és Csiszár professzorral, aki szin­tén festett, hármasban együtt dolgoztunk, megbeszéltük egymás munkáit. Ez azonban szeretett professzorunk halá­lával megszűnt, s azóta sem találok ilyen közösséget. Már a gyermek is — Tulajdonképpen az im­provizáció is ehhez a kérdés­körhöz kapcsolható — vélte Durkó Katalin. — Mindenki, aki zenét tanul, részt vesz egy­fajta konstruálásban. Már a gyermek is, aki először a ki­sebb, aztán a nagyobb ötleteit valósítja meg a zenében. Ez­által teljesen birtokába tudja venni a hangszert, amit tulaj­donképpen még nem is ismer igazán. — Hadd térjek el a témától, mert a kísérletezés kapcsán eszembe jutott valami — mondta dr. Hamar György. — Meglepett, hogy Dunakeszin ilyen mozgalmas művészi éle­tet találtam. Hiszen van rá példa bőven, hogy szép falak között nem történik semmi, itt pedig már hagyománya van a muzsika és a festészet felvál­lalásának, s az ilyen jellegű események tömegeket vonza­nak ... Vennes Aranka

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents