Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-26 / 125. szám

Autómosó kefék kivitelre A Kelet-Európábán használatos autómosó gépek hosszú szőrű keféit Zsámbokon, a Haladás Ipari Szövetkezetben készítik. A Kapospiasztnál gyártott műanyag szálat ügyes női kezek fűzik össze. Évente mintegy 40 ezer darab készül, melynek nagy ré­sze a Szovjetunióba kerül. Képünkön: Wappler Sándorné nagy­jából egy óra alatt készít el egy-egy mosókefét (Vimola Károly felvétele) Vasárnap a művelődési házban Gyermeknapi játékok Az ide! gyermeknapi prog­ram a városi művelődési ház­ban május 29-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik. A 21-es teremben számítógépes játékok, a színházteremben gödöllői három kívánság: ta­lálkozás az Edda együttes tag­jával, Pataki Attilával, a női' röplabda-válogatott két játé­kosával, két légi utaskísérő- vel, Pazar Gittával, a tékvan­dó világbajnokság harmadik helyezettjével; világhírű együt­tesek videoklippjei, rajz- és animációs filmek. Utána lo­vashintával irány az MHSZ- repülőtér, ahonnan sétarepü­lésre mehet az a szerencsés húsz gyerek, akinek nevét a három kívánság programjá­ban kisorsolják. Csak azok vehetnek részt a sorsoláson, akik szülői engedélyt hoznak a felszálláshoz. A művelődési ház mellett ezenközben népi sportjátékok, a belső udvar­ban divatbemutató és vásár. Délután 2-kor nyitják meg a Régi idők gyermekjátékai című kiállítást a Gödöllői Ga­lériában. Megnyitót mond D. Iglói Márta múzeumpedagó­gus, aki utána Kunszt Vero­nikával közösen csuhéból, tex­tilből való játékok készítésére tanítja meg az érdeklődőket. A délután további program­ja: az Erkel iskola táncosai­nak bemutatója, zsibvásár, bábjáték, bohócók, versenyek, kalap- és sárkánykészítés, az óvónőképzősök tánca a Macs­kák című darab zenéjére, A kiscipó és Az aranyos tarajos kiskakas című bábjáték, vé­gül Asterix Britanniában, új francia rajzfilm. Mozi Sivatagi show. Színes ame­rikai természetfilm. 4 órakor. Kairó bibor rózsája. Szí­nes, magyarul beszélő ameri­kai film vígjáték. 6 és 8 óra­kor. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM. 125. SZÁM 1988. MÁJUS 26., CSÜTÖRTÖK A gyámolitó hatóság Ok lehet szegénység, gazdagság Minden emberre, fogantatása pillanatától, ezer és egy veszély leselkedik. Még akkor is, ha világra jövetelét, öntudatlan éle­tét óvó felnőttek vigyázzák. Szaporodik — Gödöllőn is — akiknek környezetéből hiányzik az óvó felnőtt, vagy ha van is körülötte anya, apa, nem úgy törődnek vele, ahogy kel­lene. Ezeknek a gyermekeknek a sorsát igyekszik elviselhe­tővé tenni a gyámhatóság, amely mind nagyobb feladatok­kal találja magát szemben. Kicsi a jövedelem Feladatkörében első helyen áll a kiskorúakról való gon­doskodás. A gyámolításra szo­rulók száma évről évre nő. Minő okok idézik elő a ve­szélyeztetettséget? A gyámha­tóság gondosan elkülöníti faj­táikat: környezeti, magatar­tási, egészségügyi, anyagi. A környezeti a család élet­módjából fakad. A szülők kul­turáltsága alacsony fokú, bű­nöző életmódot folytatnak, al­koholizálnak, csavarognak, ke­rülik a munkát. Végül ide so­rolják a fölbomlott családo­kat. Akadnak jó szándékú szülők, akik anyagilag tehe­tősek, mégis rossz irányba te­relik gyermekük életét. Ezt nevezik magatartási veszélyez­tetettségnek. Az egészségügyi veszély nem szorul magyará­zatra. Vele született fejlődési rendellenesség, esetleg szerzett testi és szellemi fogyatékos­ság. A negyedik csoportba so­rolják azokat, akiknek család­jában kicsi a jövedelem, be­tegség vagy baleset miatt ke­rültek nehéz helyzetbe. A legutóbb említetteket mindenekelőtt segélyezni szük­séges. A gyámhatóságnak gon­dot okoz, hogy az élet egyre drágább, a segélykeret össze­ge kevés. Ügy vélik, a jö­vőben a keretnek az emelke­dő megélhetési költségekhez kell igazodnia. A magyarok szimfóniája A varázsszem mellett A Pest Megyei Duna Volán Vállalat gödöllői üzemigazgatósága felvesz SITK-ügyintézőt, raktúrkiadót, autószerelőt, autóvillamossági szerelőt Bérezés: megegyezés szerint. A vállalat dolgozóinak, Pest megye területére, a munkába járáshoz díjtalan autóbuszutazósi-igazolvány. Jelentkezés a gödöllői üzemigazgatóság munkaügyi, szociálpolitikai osztályán, Gödöllő, Méhész köz 6. Telefon: 10-133, 28-as mellék. Sokszor és sokat írtam már a népdalról, s valahányszor hallom, hogy idősebbek vagy fiatalabbak népdalokat éne­kelnek, mindig eszembe jut egy régi-régi este, amikor Pintér néni fonójában először éreztem, hogy a felnövekvő nemzedéknek a dal az első lélegzetvétele, mindennapos kenyere, vele kezdődik min­den, s vele fejeződik be: szü­letés, szerelem, munka, halál. Kár, hogy mára kimegy a divatból. Igaz, a környékün­kön még sokan énekelnek, de- hát ez sem a mindennapok nótázása már, hanem az ün­nepek látványos körítése, Asz- szonykórusok, népdalkörök tagjai állnak a színpadra Ba­gón, Domonyban, Galgahéví- zen, Galgamácsán, Hévízgyör- kön, Tsaszegen, Kartalon, Tú­rán, Kerepestarcsán, Zsámbo­kon, Veresegyházon és sok más községben is. Ők azok, akik mennek a minősítésekre, különböző sze­replésekre, de hát bármilyen sokan vannak, ahhoz képest kicsiny a csapatuk, hogy da­luk bezengje vasárnap estén­ként a falvak főutcáját, hét­köznapokon megkönnyítse a munka egyhangúságát, pedig — s lehet ez különös játéka a véletlennek — az ezeréves el­ső feljegyzés a szegény falusi ember énekéről szól. De ki ne ismémé a történetét? Szent Gellért püspök egy dunántúli útján valami major­ságban szállt meg, s mikor es­ti ájtatosságát végezte, imád­ságában minduntalan megza­varta valami monoton hang. — Micsoda furcsa zaj ez, Val­ter? — kérdezte a püspök a diakónusát. — A szolgálólány őrli az eresz alatt a holnapra való lisztet a kézimalmon — kapta a felvilágosítást —, s dalol mellé, hogy ébren tart­sa magát. — Akkor hát ez a magyarok szimfóniája — mondta a szentéletű püspök, majd így folytatta: — De mit is csinálnának a szegények, ha nem is dalolnának? Ezért ál­dás az énekszó, mert az élet malmát szüntelenül húzó­vonó emberek szeme a dal se­gítségével marad nyitva az éjszakában, s a dal az, ami megőrzi az örömet és a bána­tot, ami megvigasztal a szo­morúságban, aminek a segít­ségével tulajdonképpen min­dent ki- és elmondhatok ön­magámról, a világról, a szere­lemről, s a szenvedésről egy­aránt. Néhány napja egészen vé­letlenül bekapcsoltam a rá­diót, s a kartali asszonyok énekeltek. Késő estg volt már — csak a rádió varázsszeme világított —, s míg hallgat­tam a kartali asszonyokat, da­lukból megéreztem a szerel­mes lány szorongását, legé­nyek táncos lábának a dobba­nását. s valahonnan egészen mélyről fekete gyöngysorként tört fel a munka ritmusának egyhangú, de a teremtést di­csérő büszke motívuma. Talán megértik, miért sze­rettem volna, hogy velem együtt sok-sok ezren hallják a kartaliak éjiekét. F. M. Az ilyen hátrányos helyzetű gyermekeket napköziben he­lyezik el, ahol elemi létfel­tételükről gondoskodnak: ételt adnak nekik. Másik forma a rendszeres nevelési segély, amelyet az önhibájukon kívül alacsony jövedelmű, de gyer­meknevelésre igen alkalmas szülők kapnak. Négy éve még csak hét, tavaly már tizen­hét család szorult rá. Az e családokban nevelődő gyerme­kek száma 1984-ben 12, ta­valy már 43 volt. A gyámhatóságnak a kisko­rúakkal kapcsolatos teendői a megelőzéssel kezdődnek, az utógondozással fejeződnek be. Az utógondozás azokra terjed ki, akik már összeütközésbe kerültek a törvénnyel, a bí­róság próbára bocsátotta őket, javító-nevelő munkára ítélte, vagy felfüggesztett börtönbün­tetésre. Ezeknek a száma Gö­döllőn az elmúlt négy eszten­dőben mérséklődött. Róluk a hivatásos pártfogók gondos­kodnak. Vagyonos kiskorúak A hivatal, a gyámhatóság is, bármennyire igyekszik, nehezen képes belegyömöszöl­ni kategóriáiba a sokrétű éle­tet. De azért nem jönnek za­varba. Azt mondják, hogy vannak egyéb gyámhatósági feladatok. Ide, ha nagyon akarják, végül is minden be­lezsúfolható. A gondozottak­kal való kapcsolattartás, az örökbefogadás, a házasságkö­tés engedélyezése, a családjogi helyzet rendezése, a vagyoni ügyek intézése, a felnőttek gondozási ügyei, és a satöbbi. Munkájuknak több mint a felét ezek teszik ki. Több mint a felét képtelenek ska­tulyázni. Egyéb: mi más lenne pél­dául az a százhetven kisko­rú, akiket vagyonosnak mon­danak, s kétmilliót megha­ladó takarékbetétet kezelnek helyettük és nevükön. Vagy az a tizenkilenc elmebeteg, akik­nek ugyancsak több mint két­milliójuk van a betétjükön. A jogalkotók is gondoskod­nak róla, hogy a gyámhatóság ne maradjon munka nélkül, s ne kényelmesedjen el. A múlt év közepén megszigorodtak például az állami gondozásba vétel és az örökbefogadás fel­tételei. A gyámhatóságnak most az a dolga, hogy az év végéig mindenre kiterjedően felülvizsgálja a már állami gondozásban lévő kisgyermek körülményeit, egyebek közt azt, hogy kinél lehet örökbe­fogadást kezdeményezni. Bonyolultabbá, hosszadalma- sabbá vált az örökbefogadás. Noha a televízióban a nép­szerű jogmagyarázó azt mond­ta, hogy az nem úgy van, a gyámhatóság tapasztalata nem támasztja alá vélekedését. Ezt azzal is bizonyítják, hogy míg korábban évente tíz-tizenöt gyermeket fogadtak örökbe, az elmúlt fél évben egyet sem. A gyermek aztán így vagy úgy növöget, s eléri a tizen­négy, tizennyolc éves kort. S a gyámhatóság bárhogy igyek­szik, sokan kiesnek a látó­körükből. Mind többen van­nak azok, akik a nyolcadik osztály elvégzése után nem tanulnak tovább, elhelyezked­ni is csak négyórás munkára tudnak, vagy még így sem. Az ő ellenőrzésük nincs meg­oldva. Családsegítő szolgálat A hivatal alapjában derű­látó. Azt mondja a gyámha­tóság: Figyelembe véve a hát­rányos helyzetű, veszélyezte­tett családok számának növe­kedését, a nehezedő gazdasá­gi helyzet miatt újabb rászo­rulókat, a családokkal és a kiskorúakkal való foglalkozás­ra Gödöllőn is indokolt a csa­ládsegítő szolgálat létrehozása. Az újabb bajok majd akkor fognak felszínre kerülni, ha ez is megvan. K. P. A pártértekezletről Tájékoztató Romhányi András, a Ha-< zafias Népfront megyei bi­zottságának titkaira ad tájé­koztatót a pártértekezletről a Diana Ruhaipari Szövetkezet dolgozóinak és a népfront vá­rosi elnökségének hétfőn, má­jus 30-án Gödöllőn, a Szabad­ság úti klubházban. A szer­vezők minden más érdeklődőt is szívesen látnak. Kezdési idő: délután 2 óra. Szakmunkásképző Ballagás A gödöllői Madách Imre Ipari Szakmunkásképző Inté­zet, Szakközépiskola és Egész­ségügyi Szakiskola végzős nö­vendékei május 28-án, szom­baton vesznék búcsút iskolá­juktól. Az ünnepség délelőtt 9 órakor kezdődik. Szárazbab-termesztés ResidszervizsgáSat Keresett, értékes és drága hüvelyesünk a szárazbab. A nagyüzemi termelés jelentő­sége az utóbbi években foko­zódott, ezt tükrözi a vetéste­rület némi növekedése is. A betakarításnál az egyik leg­fontosabb fejlesztési cél a veszteségek és sérülések csök­kentése. A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat kidol­gozott egy olyan átalakítási módszert, amelyet Claas Do­minätor 105 és 106 típusú arató-cséplő gépeken alkal­maznak. A gumírozott csép­lőszerkezetet és anyagtovábbí­tási rendszert a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem Mező- gazdasági Géptani Intézete vizsgálta. Kétmenetes betaka­rításban különböző gépterhe­lésnél meghatározták a fel- szedési és cséplési veszteség, a szemsérülés és szemtiszta­ság értékeit. Külön vizsgál­ták a cséplődob fordulatszá­ma és a szemsérülés közötti összefüggést, valamint a gu­mírozott szállítócsigák által okozott szemsérülést. Körzeti labdarúgó-bajnokság Idegenben nyeretlenül Két fordulóval a bajnokság befejezése előtt otthonában diadalmaskodott a Vácszent- lászló a nagy rivális Iklad ellen. A forduló rövid krónikája: Vácszentlászló—Iklad 3-0 (3-0) Vezette: Lovász, (Tóth, Les- ku). A bajnokság végkimenete­lét eldöntő találkozón a ha­zaiak megérdemelten nyer­tek, kétszáz néző előtt. Ezen a mérkőzésen a vendégek nem voltak nehéz ellenfelek. Kerepestarcsa—Isaszeg 2-2 (2-0) Vezette: Tóth, (Maszlag, Fo­dor). A közepes iramú mérkőzést itt is kétszázan kísérték fi­gyelemmel. A jól játszó ven­dégek megérdemelten vitték el az egyik pontot. GEAC II—Zsámbok 2-1 (0-1) Vezette: Födi, (Urbán, Ré- pási). Az első játékrészben veze­tő Zsámbok a szünet után megtorpant. A játékvezető pedig kiállított egy játékost a GEAC-ból. Tíz emberrel for­dított az eredményen az egye­temi csapat. Mogyoród—Domony 1-1 (1-0) Vezette: Uzsák, (Nerer, Thuróczi). A száz néző előtt lejátszott találkozón megérdemelten szerzett pontot a domonyi gárda. Hét végi orvosi ügyelet Központi ügyelet (ide tar­tozik Szada és Isaszeg is) má­jus 28-án, szombaton délután 2 óráig: dr. Eszláry Egon, utána május 31-én, hétfő reg­gel 8 óráig: dr. Blans Sándor. Kerepestaj’csa (Csömör, Nagy- taresa, Mogyoród) szombaton dr. Hatvani Szabolcs, vasár­nap: dr. Kazinczy Erzsébet. Aszód, rendelő, szombaton és vasárnap: dr. Horváth Miklós. Pécelen szombaton, és va­sárnap: dr. Benkő Júlia. Tú­ra, rendelő szombaton és va- sáirnap: dr. Vészi Zsuzsanna. Összevont körzeti ügyelet: Erdőkertes, Veresegyház szom­baton és vasárnap: dr. Gábor László, Erdőkertes. Veres­egyház. Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok. Dány május 27-én este 6 órától május 30-án, hétfő reggel 8 óráig: dr. Szorg István, Zsámbok. Gyermekügyelet, Gödöllő, rendelőintézet, szombaton és vasárnap: dr. Szathmári Elek. Erdőkertes—Valkó 3-3 (0-2) Vezette: Tompa, (Kónya, Gecse). A vendégek három góllal is vezettek, de a második fél­idő közepén feltámadt a ha­zai tizenegy, s jogosan jutott az egyik ponthoz. Jó, változa­tos találkozó volt az alsóházi rangadó. Galgahévíz—Túra 2-1 (0-1) Vezette: Urbán (Merkel, Németh). A szakadó eső ellenére is kétszázan voltak kiváncsiak a szomszédvárak küzdelmére. Kemény, nagy iramú méi'kőzés volt, megérdemelt hazai siker­rel. Ifjúsági eredmények: Erdő­kertes—Valkó 2-2, Galgahé- víz—Túra 3-2, Vácszentlászló —IM Vasas 3-3, Kerepestar­csa—Isaszeg 0-0. Serdülők: Pécel—Vei'esegyház 4-0, Isa­szeg—Kartal 3-0, Kerepestar­csa—Bag 9-0, IM Vasas— Aszód 2-2, Dány—Hévízgyörk 3-0. T. F. Úttörő-olimpia Gödöllői sikerek Gödöllőn rendezték meg az úttörő-olimpia területi atléti­kai bajnokságát a hetedikesek és nyolcadikosok számára. Négy megye legjobbjai verse­nyeztek. Városunkat a Kari­kás Frigyes Általános Iskola tanulói képviselték. Súlylökés­ben első helyezést ért el Vá­mosi Rita. A golyót 11 méter 58 centiméterre lökte el. Ma­gasugrásban 151 centiméteres teljesítményével második lett Kovács Andrea. Harmadik helyen végzett a négyszer száz méteres női váltó. Tagjai Ko­vács Andrea, Szabadi Mónika, Varga Zsuzsa és Bárdos Móni­ka voltak. A szép sikert elért sportolók meghívást kaptak az országos versenyre, melyet jú­nius 4—5. között Budapesten rendeznek meg. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap)

Next

/
Thumbnails
Contents