Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-18 / 117. szám
Munkásürök gyakorlaton Jó és kiváló minősítést kaptak Már-már nyárion melegben indultunk gépkocsinkkal Monorról Rüspökszilágyra, az ottani katonai gyakorlóterepre és lőtérre, ahol a Bata Ferenc munkásór- egység tagjainak éves kiképzése zajlott több órán keresztül. Kellemes és szép környezetben kanyarogtunk a gödöllői-ceglédberceli síkság legészakibb nyúlványain, amíg elértük a tábort. Megyés Pál maglódi munkásőr és Gados Ferenc pilisi acélszürke egyenruhás voltak az ügyeletes parancsnokok. Egymást váltották ezen a napon. Gados Ferenc szabályszerűen adott jelentést Rágyánszki Pál ezredesnek, Pest megye munkásörpa- rancsnokának, aki a monon párt- és tanácsi vezetőkkel együtt érkezett látogatóba a kies fekvésű helyre, Gál György, a monori Bata Ferenc munkásöregység parancsnoka is hamarosan előkerült, s máris invitálta a vendégeket a közeli lőtérre, ahol az úgynevezett kötelék- lőgyakorlat zajlott. Szent- györgyvári István, az MSZMP Monori Városi Jogú Nagyközségi Bizottságának első titkára, Kovács Benő monori tanácselnök és dr. Enyedi Tibor rendőr őrnagy, monori rendőrkapitány volt még a látogató stáb tagja. Hagyománynak számít ugyanis, hogy a vonzáskörzeti vezetők mindig megszemlélik a munkásőr- gyakorlatot, hogy személyesen győződjenek meg az egység szervezettségéről, a kiképzésen elsajátított sok-sok tudnivaló gyakorlatban történő alkalmazásáról. Természetesen ezek a találkozások arra is jók, hogy tájékozódjanak a vezetők a munkásőrök politikai hangulatáról, ügyesbajos dolgaikról és sok minden egyébről Éjszakai lövészet Gál György örömmel számolt be arról, hogy az állomány már túl van az éjszakai lögyakorlaton, amely jó minősítéssel zárult. Bizony nem kis aggodalommal várták a munkásőrök az éjszakai lövészetet, hiszen mégis csak más sötétben célra tartani az élesre töltött fegyverekkel, mint természetes fényben. Nagyobb szervezettséget, s főleg fegyelmet követelt mindenkitől a késő éjszakába nyúló lövészet. Szerencsére mindenki megértette ezt, semmi galiba nem hátráltatta a lőgyakorlatot — adta a rövid értékelést a munkásöregység parancsnoka. Eltévedt gránát — Korábban két részletben tartottuk meg a munkásőrök éves gyakorlatát, most összevonva — mondta Rágyánszki Pál ezredes. — Ügy tűnik, ez a forma alkalmasabb arra, hogy megbizonyosodhassanak a személyi állomány harcké szültségéről. Ezt a gyakorló terepet ilyenkor bérbe vesszük a hátországvédelmi parancsnokságtól, amely jó partnernek bizonyult eddig, s nyilván így lesz ezentúl is. A lőtér irányítótornyában két kiskato- na kezelte a műszereket, ál lította a különböző alakokat — azok után, amikor a géppisztolyokból kilőtt lövedékek nyomán láthatatlanná váltak, illetve lebuktak. Szerencsére sűrűn dőltek az alakok, ami azt bizonyította, hogy az állomány jól elsajátította a lövészet alapelemeit nemcsak el méletben, hanem a gyakorlatban is. A lőtér szélén a tüzelőállás, ban nem kis izgalommal várták az érdekeltek az AMP páncélgránáttal való célzást, hiszen ezzel célra tartani, s főleg jól célozni sokkal nehezebb, mint a géppisztolylövedékkel. — Elég ha csak egy kis szellő fújdogál, s máris rossz útra térítheti a gránátot — jegyezte meg Gál György. S mivel péntek volt ezen a napon, no meg tizenharmadika, Körzeti labdarúgó-bajnokság Hat pont a Maglód előnye A befejezéshez közeledve a lényeges kérdések eldőlni látszanak. A bajnokságot a Maglódtól már jószerivel elvitatni sem lehet, mögötte a Ve- csés pályázhat az ezüstéremre. Igazi harc csak a dobogó harmadik fokáért várható. Lassan mindenki belátja, hogy ennek a bajnokságnak csak egy sztárcsapata van, s ez a Maglód. Most éppen a Men- de tanult saját kárán belőle. TABELLA 1. Maglód 26 21 3 2 82-1* 45 2. Vecsés 26 18 3 5 62-3» 39 3. Albertirsa 26 14 7 5 64-41 35 4. Gyömrő 26 14 6 6 47-22 34 5. Mende 25 15 2 8 69-37 32 6. Péteri 26 11 7 8 52-43 29 7. Ecser 26 12 5 9 45-46 29 8. Űri 24 10 5 9 49-45 25 9. Újszilvás 26 8 7 11 25-41 23 10. Nyáregyháza 26 9 4 13 44-52 22 11. Dánszentm. 25 9 3 13 46-47 21 12. Csévharaszt 26 9 3 14 37-63 21 13. Tápiószőiös 26 7 5 14 38-60 19 14. Monori-erdö 25 7 3 15 51-61 17 15. Cegiédberce! 26 4 8 14 29-58 16 16. Törtei 25 — 3 22 10-87 3 (Megjegyzés: a fegyelmi bizottság helyt adott a Monori-erdö óvásának és a Mende elleni mérkőzés két pontját 0-0-ás gólkülönbséggel nekik Ítélte.) Maglód—Mende 5-0 (2-0). Ecser, 500 néző. Vezette: Eperjesi. Különösebb megerőltetés nélkül a minden csapatrészében jobb Maglód megérdemelten nyert ilyen arányban is. A Mende nem tudott felnőni a feladathoz. Számára a Maglód túl nagy falatnak bizonyult. Gól: Papp (2). Tóth L., Kormány S., Stampf. Jó: Papp, Szarvas és az egész Maglód, illetve a Mendéből senki. Nyáregyháza—Üjszilvás 4-2 (1-1). Nyáregyháza, 250 néző. Vezette: Szuda. Csak vagy negyvenöt percen át játszott, igazán jól a hazai csapat, de ezen a délutánon ez is bőségesen elegendő volt a sikerhez A hazai gólokat Mészáros G. (3) és Csíkfalvi lőtte A Nyáregyházából Serfőző, Csíkfalvi és Szilvási'di- csérhető Dánszentmiklós—Ceglédbcr- cel 4-2 (2-0). Dánszentmiklós. 200 néző Vezette: Sárosi Közepes színvonalú, jó ira- siú mérkőzésen a több helyzetet kidolgozó hazai csapat megérdemelten ' győzött. A hazaiaktól Kemenczei, Gergely, Germányi és Fekete volt eredményes. Jól igazából csak Kemenczei játszott. Gyömrő—Albertirsa 1-0 (0-0). Gyömrő, 200 néző. Vezette: Müller. Jó játékvezetés mellett a hazai csapat végig főlényben játszott. A gól a 86. percben esett, mikor Gáspár beívelését Csirkó J. fejjel csúsztatta a hálóba. Jó: Csató, Nagygyőr, Herczegh, Bakos, illetve Petró, Turu. Ecser—Csévharaszt 3-0 (2-0). Ecser, 200 néző. Vezette: Karcsú. Néha már jól játszott az Ecser, így megérdemelt a sikere a sportszerű vendégek ellen. Gól: Blazsek (2), Szilágyi. Jó: Bori, Blazsek, Doma, Szilágyi, illetve Bagó, Fur- da. Tápiószőiös—Vecsés 1-1 (1-0). Tápiószőiös, 200 néző. Vezette: Izsáki. Kemény meccsen igazságos döntetlen született. A vecsési gólt Szél] lőtte. A Vecsésből Gergely, Széli és Nagyfejed játéka emelkedett ki. Péteri—Monori-erdő 0-1 (0-0). Péteri, 200 néző. Vezette: Mizsei. A Péteri végigtámadta a meccset, a gólt viszont a Monori-érd ő lőtte, így a két pont oda vándorolt. Gól: Perjési A Monori-erdő legjobbjai: Szegedi (a mezőny legjobbja), Maczkó és Gáspár. A Törtei —Űri mérkőzésről lapzártáig nem kaptunk jelentést. Ifjúsági eredmények: Maglód—Mende 7-0, Nyáregyháza — Üjszilvás 0-0, Dánszentmiklós—Ceglédbercel 3-0, Gyömrő—Albertirsa 10-1, Tápió- szőlős—Vecsés I. 3-5, Péteri— Vecsés II 2-5. Serdülőeredmények: Monor — Vecsés 3-0, Gyömrő—Pilis 3-4 (a Pilis ezzel a sikerrel megnyerte a bajnokságot). Nyáregyháza—Ecser 3-1, Üllő —Maglód 3-3. G. J.—K. J. a balszerencse magától jött. Az első kilőtt páncélgránát ugyanis „eltévedt”, nem rob bánt fel. Ez pedig eseményszámba megy. A lövészeti szabályok ugyanis igen szigorúak, azokra igen sok biztonsági előírás vonatkozik. A legfontosabb, hogy semmilyen baleset- veszély ne álljon fenn. Márpedig az „eltévedt” páneélgránát igenis érmék forrása lehet. Ezért a Bata Ferenc munkásőr- egység valamennyi jelenlévő tagja csatárláncban az AMP keresésére indult. Idegfeszítő óráknak tűnő — percek kö- v fkeztek. amíg ráleltek páncélgránátra. Csendes Pál parancsnokhelyettes szeme bizonyult a legélesebbnek, mert ő fedezte fel a félig a földbe fúródott lövedéket. Felrobban tása után végleg elvonulhattak a kötelék-lőgyakorlat helyszínéről a munkásőrök. S mint később az értékelés során kiderült, kiválóra sikerült a gyakorlat, aminek a parancsnok éppen úgy örült, mint a beosztottak. Kissé elcsigázva, fáradtan ülhettek le ebédelni a munkásőrök. A menü babgulyás és tiírós batyu volt, amit láthatóan jó ízűén fogyasztott el mindenki. Igyekezniük kellett, mert a lankás erdőszélen két órakor kezdődött a fórum, amelyen a teljes személyi állomány részt vett. A munkásőrök sok-sok kérdést intéztek a jelenlévő vezetőkhöz. Szavaikból kiderült, ők éppen olyan nagy várakozással tekintenek az országos pártértekezlet elé, mint az egész közvélemény. A kedvező változásokban reménykednek, abban, hogy olyan programot sikerül majd alkotni ezen a fórumon, amely megnyitja az utat a kibontakozáshoz, s későbbi felemelkedéshez. Biztató jövő Szentgyörgyvári István ismertette azt a véleménycsokrot, amelyek a monori kommunisták taggyűlésein hangzottak el az állásfoglalás-tervezet vitájában. Megismertette az egységet a megyei tapasztalatokkal, illetve véleményekkel, ezután valódi fórummá változott az együttlét, hiszen számtalan kérdésre kellett válaszolniuk a vezetőknek. A kiképzés utolsó óráiban már hazafelé készülődtek a munkásőrök. Gál György parancsnok vállalkozott a gyors értékelésre: — Az éjszakai lőgyakorlatot jóra, a nappali köteléklövészetet kiválóra teljesítette az egység. Mindenki fegyelmezetten hajtotta végre a feladatokat, s ezért elismeréssel szólhatok beosztottjaimról. Ügy vélem, munkásőregységünk — felkészültsége alapján — a jövőben is alkalmas alapvető feladatának ellátására, sőt akár bonyolultabb teendők megoldására is. Gér József A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXX. ÉVFOLYAM, 117. SZÁM 1988. MÁJUS 18., SZERDA Az erőviszonyok nem hagytak semmi kétséget < Az egyenes út a leghosszabb? A gyömrői idős ember a lakásomon keresett meg. Pontosabban bekiáltott az utcáról. Amíg a kaput kinyitandó, babráltam a zárban a kulccsal, meglehetősen idegesen topor- gott, sűrűn tekingetett körbe, mintha attól félne, hogy vala ki meglátja. Menet közben Amikor megkérdeztem, hogy bejön-e hozzánk, nemet mondott. Amikor azt kérdeztem, hogy elmenjek-e hozzá, szin tén nemet mondott. Sőt, utób bi ötletem ellen rémülten tiltakozott, mondván, hogy ha valaki méglát engem a társaságában, akkor neki vége van A dolog kezdett érdekelni. Ám mert hozzánk nem jött, s hozzá sem mehettünk el, útközben, hazafelé sétálva mondta el történetét a megrendült ember. Illetve még ötven métert sem tettünk meg gyalog, máris elindult haza, nehogy valaki meglássa, hogy egy újságíróval beszélt. Hát akkor nézzük a történetet. Azt ugyan nem értettem világosan, hogy az idős ember min veszett össze későbbi támadójával, de tény, hogy elkövetett egy nagy hibát. Visz- sza- gott. Persze csak élőszóban. Becsmérelte a másikat azért, amiért a közeli kocsmában már korán reggel föltankol, s olyankor senki sem állhat meg etette. Még abba is beleköt az ittas fiatalember, akire mindig is rá volt szorulva. Szóval az idős ember az illetőt hálátlansággal vádolta, na és azzal, hogy a kilencórai szeszárusítási tilalom előtt kiszolgáltatja magát. Ezzel a kijelentéssel természetesen magát a kocsmárost is vádolta, s ennél nagyobb bűnt el sem követhetett volna. Emberünk az őszinte kritikáért meg- is kapta a fájdalmasan csattanós választ, mégpedig a kerítésen keresztül, kívülről! Aztán a támadó még némi életveszélyes fenyegetést is hozzátett, s elmagyarázta, hogy nemcsak neki, hanem cimboráinak is hosszú ám a keze! S mert az alkohol barátainak igen széles a tábora — elég csak az ominózus kocsma látogatóinak nagy számára gondolni —, az erőviszonyok nem hagynak kétséget a felől, hogy ki húzza majd a rövi- debbet. .. Hát ennyi lenne egy verés és megfélemlítés története. De eszembe jutott egyik kedvenc olvasmányom, Murphy törvénykönyvének, az emberi kapqsolatok hibáinak okait b colgató néhány találó megállapítása. Idézem a könyből Issawai fejlődéstöi’vényeit. Eszerint: A fejlődés iránya: a legtöbb dolog egyenletesen romlik — én hozzáteszem, hogy sajnos az emberi kapcsolatok is. Csihi-puhi A fejlődés útja: két pont között a leghosszabb út az egyenes — ez a megállapítás annyiban igaz, hogy ha az idős ember nem nézi el hosz- szú idő óta, hogy kilenc óra előtt is kiszolgálnak egyeseket szeszes itallal a kocsmában, akkor nem tudta volna mivel megsérteni támadóját, s így a tetlegességre sem kerülhetett volna sor! Az viszont kétségtelenül egy más dolog, hogy a magányos idős ember egyedül nem vehette volna föl a harcot a sok pálinkázóval szemben. Folytatva az emberi kapcsolatok fejlődésének törvény- szerűségeit Issawai nyomán: A fejlődés dialektikája: a közvetlen akciók közvetlen reakciókat eredményeznek — a tilosban italozás szembe mondása volt a közvetlen akció, s csihi-puhi volt a közvetlen reakció. Sírig tartsd S végezetül Churchill kommentárja az emberiség témájához: Az ember időnként belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik és továbbmegy. Szóval mindkét ember föl- tápászkodott, és továbbment. Egyikük haza rettegni attól a lavinától, amit elindított megkésett igazságérzetével. A másik ember azért ment haza, mégpedig nagyon megnyugodva, mert a legveszélyesebb ember száját sikerült befognia — mellesleg a szó legszorosabb értelmében. Lehet, hogy Csörsz István mondta ki az igazat sikerkönyve címével: Sírig tartsd a pofád! — hozzáteszem, ha el akarod kerülni a közvetlen reakciókat?... Aszódi László Antal Fotókiállítás, szakkörök, zenés torna Kulturális programok Ecseren szerdán 15.30-tól logopédia, 17.30-tól zenés torna óvodásoknak, 18.15-től és 19-től dzsesszbalett. Gombán az autós kertmoziban 21-től: Elszabadult indulatok (színes, szinkronizált amerikai krimi). Gyomron 17-től ismeretterjesztő előadás a nyugdíjas- klubban Pécs és környéke címmel. Az úttörőházban 14.30-tól az ügyes kezek és a rádió adó-vevő szakkör foglalkozása. Monoron 10-től 18-ig Mar- kovics Ferenc fotókiállítása a galériában, 14.30-tól a Munkásőr úti iskola irodalmi szakkörének próbája, 15-től néptánc gyerekeknek, 16.15- től művészi torna, 18-tól angol, 18.30-tól német nyelvtan- folyam, a filmszínházban 18- tól és 20-tól: A halálosztó (színes amerikai sci-fi), az autós kertmoziban a Volántelepnél 21-től: A Beverly Hills-i zsaru (színes, szinkronizált amerikai krimi). Mendén 10-tól a citera- szakkör próbája, 17-től gépkocsivezetői tanfolyam és ifjúsági klubfoglalkozás. Péteriben 16-tól a nyugdíjas dalárda próbája, 17-től a sportkör összejövetele. Űriban 17.30-tól német nyelvtanfolyam kezdőknek. A nyáregyházi Kazinczy-díjas Beszélni is csak szépen érdemes Nem kétséges, hogy Lusták Ágnes sohasem felejti el a Kazinczy vers- és prózamondóverseny győri országos döntőjét. A fiatal lány a cukrászmesterséggel ismerkedik a ceglédi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézetben és a szakmunkástanulók között Kazinczy- dijat kapott az említett versenyen. amelyen országszerte 12 ezren indultak A döntő 60 fős mezőnyében tizenöten érdemelték ki ezt a rangos elismerést. m w Ági Nyáregyházán lakik szüleivel. Az alábbiakban meséli élményeit. — Jaj, hol is kezdjem? Igen ., az általános iskolában, az évzáró ünnepségeknél Verseket mondtam és megszerettem őket. A szakmunkásképzőben a2 első évben irodalmi színpadhoz tagokat kerestek, azonnal jelentkeztem, s nem bántam meg. Sokat próbáltunk, megtanultuk pontosan kiejteni a szavakat, megtanultunk magunkra figyelni. A szép beszéd alapja a helyes légzés, hát azt aztán kifulladásig csináltuk... iíjíjk, w Az első komoly bemutatkozásom Budapesten, a Rónay György versmondóverseny 1987 februárjában A megyei döntőbe jutottam Kezdő, tapasztalatlan voltam még, de Bánffy György színművész, a zsűrielnök biztatott, abba ne hagyjam. Felkészítő tanárom. Paskó Istvánné az első évtől foglalkozott velem. Hadd köszönjem meg neki itt is a" sok munkát, bátorítást, anélkül nem lehet eredményesen szerepelni. A Kazinczy-versenyen az iskolai első hely után a megyei döntőn is győztem, innen ketten mentünk az országos döntőbe. Hogy milyen nehéz volt már Győr előtt: két percet kaptunk a bonyolult szöveg megismerésére Győrött 15 percünk volt erre. Szabadon választott és kötelező szövegek: Illyés Gyula, Veres Péter, Déry Tibor, Csoóri Sándor értekező prózája, igen nehéz nyelvezet. Az írásbelin három mondatot kellett hangsúlyjelekkel ellátni. örültünk, hogy milyen komolyan veszi a zsűri a szép magyar beszéd ügyét. Ott volt Szende Aladár, a nyelv- tudományok kandidátusa, Wa- cha Imre, az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa. Körmendi László rádióbemondó olvasta fel a díjasok névsorát. Mondtam magamnak: Ági. ha itt utolsó leszel, akkor is győztél. Aztán be- mondták az én nevem is. És akkor már a többiekért izgultam Nem irigykedtünk egymásra. Aranyos eset: egv begipszelt lábú lány alig hitte el, hogy nem a balesetéért kapta az érmet, hanem szép szövegmondásáért Nehezen tudtuk őt megnyugtatni, pedig vastapsot kapott. Nemcsak mondok, hanem írok is prózát az iskolaújságba. A jövő? Befejezem a szakmunkásképzőt és izgat a magyar nyelv is Nem lehet eléggé törődni vele, nem lehet a végére érni, csak abbahagyni vagy folytatni. Új szöveget akarok tanulni, bemutatkoznék nem szakértő közönség előtt is. mert Győrben „csak” profik figyeltek minket: a versenyzők, a felkészítő tanárok. Azt gondolom, ha már magyarok vagyunk, beszéljünk jól magyarul Sok emberben nincs meg az igény rá. Már a pici óvodásokban fel kellene ébreszteni azt. Mindezt most értettem meg. mialatt a versenyre készültem. Már csak ezért is megérte, hogy indultam Ági tanulságos szavait lejegyezte: Galambos Pál ISSN 0133—2431 (Monori Hírlap)